A legtöbb diák számára a
pihenésről szól a nyári szünet, a szülőknek viszont lehet, hogy nem ez jut
először eszükbe a legmelegebb hónapokkal kapcsolatban. Több mint két hónap
szünetet kapnak a gyerekek, akiket nem mindig egyszerű szórakoztatni. Hoztunk
néhány ötletet, amivel lefoglalhatjátok őket néhány órára.
A szerencsésebb szülők
meg tudják oldani, hogy otthonról dolgozzanak a nyári szünetben, de a munka
mellett kevesebbet tudnak foglalkozni a gyerekekkel napközben. Elképzelhető,
hogy benyitnak a szobájukba és azt látják, hogy az ágyon fekve telefonoznak,
videókat néznek, chatelnek vagy éppen a monitort bámulva videójátékoznak. Az
előbb ábrázolt szituáció sok apukának és anyukának ismerős lehet, a hosszú
nyári szünetben gyakran előfordul, hogy jobb híján a digitális eszközökkel
foglalják el magukat a gyerekek.
A videójáték-függőség a
WHO által elismert mentális rendellenesség. A sok játék önmagában nem jelent
betegséget, annál is inkább, mert a játék számos képességet fejleszthet,
az SZTE TTIK Informatikai Intézet tanulmánya szerint például a
kreativitást, problémamegoldó gondolkodást és a gyors döntéshozatalt is.
Az ELTE Pszichológia
Intézetének kutatásai alapján a legfontosabb motivációk, amiért az emberek
játszanak, a fejlődés, menekülés a mindennapi nehézségek elől, feszültség levezetés,
versengés és státusz, izgalom, kapcsolatépítés, unaloműzés. A kutatásból az is
kiderül, hogy az élménykeresőbb emberek sokkal motiváltabbak a számítógépes
játékok használata iránt, továbbá függőség szempontjából veszélyeztetettebbek
azok, akik kevésbé elégedettek az életükkel.
Ráadásul a fiatalok alig
több mint ötöde végez elegendő fizikai aktivitást, az elmúlt 20 évben pedig a
fiúk és a lányok esetében is növekedtek a túlsúlyosság arányszámai - világít rá
a legfrissebb HBSC (Health Behaviour in School-aged Children) kutatás. A
felmérésből az is kiderül, hogy csupán a tanulók valamivel több, mint ötöde,
21,3 százaléka mozog az egészségügyi ajánlásoknak megfelelő elegendő
mennyiséget, azaz naponta legalább 60 percet, a soha nem mozgók aránya pedig 8
százalék. A diákok harmada (33,0%) testmozgás helyett sok, vagy szinte az
összes szabadidejét ülve tölti, többségét ráadásul képernyőhasználattal. A
legjobb időszak a változtatásra a nyár lehet.
Ebben a cikkünkben pedig
összegyűjtöttünk néhány programötletet, amikkel akár otthon is leköthetitek a
gyerekeket:
Só-liszt gyurma
Tökéletes időeltöltés,
hiszen nem csak gyurmázhatnak a gyerekek, de már az is kihívás, hogy nekik kell
összekeverni az alábbi hozzávalókból:
20 dkg liszt
20 dkg apró szemű só
125 ml víz
1,5-2 evőkanál étolaj
Mivel gyorsan kiszárad a
gyurma, ezért az elkészített formákat akár ki is festhetitek.
Pizzasütés
A kelesztésnél kell majd
egy kis türelem, de egy közös főzés mindig feldobja a napot. Gyűjtsetek
mindenféle feltétet, például szalámit, sajtot, olívabogyót, paradicsomot,
articsókát, rukkolát és már kezdhetitek is az egyedi pizzák összeállítását.
Jégkrém készítés
Nagyon egyszerű, néhány
hozzávaló elég hozzá, mégis nagy sikerélmény, amikor kiveszitek a fagyasztóból.
Rengeteg boltban lehet kapni nyáron műanyag vagy szilikonos jégkrémformákat.
Ezeket megtölthetitek üdítővel, limonádéval vagy akár joghurttal is és
rakhattok bele mindenféle gyümölcsöt. Pár óra alatt megfagy és már ehető is ez
a frissítő nyári desszert.
Medence
Nem lehet minden nap a
strandra járni, pedig a jelenlegi hőségben a legtöbben most szívesen lennének a
vízparton. Elég borsos ára tud lenni a beépített medencéknek és a nagyobb
felállíthatók sem kifejezetten olcsók, viszont kisebb felfújhatós medencéket
már néhány ezer forintért lehet kapni az áruházakban. Ha úszni nem is, de
pancsoláshoz mindenképp alkalmas, de ugyanúgy jó, sokszor pedig még mókásabb
alternatíva lehet a kerti slag is a hűsöléshez.
Termesszetek valamilyen
növényt!
Bár az a hiedelem, hogy
ősszel vagy tavasz elején érdemes ültetni, vannak növények, amelyek akár
augusztusban is termeszthetők: rukkolát, bazsalikomot, céklát is el lehet
ilyenkor vetni. De akár sárgarépával, uborkával és póréhagymával is
próbálkozhattok.
Bicikli, tollas
A sporttevékenységek is
jó szórakozást nyújthatnak a gyerekeknek az árnyékban, vagy az esti órákban.
Úszni is elmehettek, ehhez összegyűjtöttünk korábban néhány strandot,
ahol ingyen vagy olcsón csobbanhattok.
Piknikezzetek!
Fogjatok egy pokrócot,
csináljatok pár szendvicset, tegyetek el gyümölcsöket, készítsetek egy friss
limonádét és már kezdődhet is a piknik. Nagyon hangulatos lehet a szabadban
enni, akár a saját kertetekről vagy egy parkról van szó.
Mozimaraton
Elmehettek valamelyik
moziba is (ott legalább garantáltan hűvös lesz), de ha nem szeretnétek
kimozdulni, akkor akár otthon is elindíthattok egy filmet egy adag popcorn
társaságában. A Segítség, felnőttem, Toy Story, Delfines kaland, Mamma Mia!,
Énekelj, Coco, A leleményes Hugo és Az igazi csoda vagy a Mary Poppins nem csak
a gyerekeknek, de még a felnőtteknek is tetszhet.
Vízilufi-csata
Már töltögetni is
izgalmas a vízilufikat, bár megkötni őket nem mindig egyszerű, de megéri
megküzdeni vele, mert a nagy melegben kifejezetten jól esik egy-egy
szétplaccsanó lufi. Ha többen vagytok, akkor akár csapatokba is szerveződhettek
és kezdődhet is a játék.
Fényképes napló a nyárról
A nyár mindig tele van
emlékekkel, ezeket a pillanatokat jó lehet megörökíteni az utókornak. Az egész
család számára érdekes lehet vezetni a szünidő történéseit, és ehhez remek
megoldás a naplóvezetés. Ha szépen kidíszítitek és rajzoltok is bele, akkor kreatívkodásnak
is megfelel.
Iratkozzatok be a helyi
könyvtárba!
Az olvasás fontos a
gyerekeknél nem csak a szövegértés, de a képzelőerő fejlesztése miatt is.
Azoknak, akik szinte falják a könyveket, megéri beiratkozni a helyi könyvtárba.
Már csak azért is, mert így egy kis felelősséget is tanulhatnak a gyerekek,
hiszen oda kell figyelniük, hogy időben visszakerüljön a kikölcsönzött könyv a
polcokra.
Forrás: www.eduline.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése