Ha anya nincs ott - kötődési problémák koraszülötteknél

Ma már akár 21 hétre született apróságokat is képesek megmenteni, azonban a végtelen kórházi hónapok nagyon megviselik az amúgy is elképesztően sérülékeny és érzékeny kicsiket, s noha előbb-utóbb hazakerülnek, koraszülöttségük okán számos testi és lelki problémával kell megküzdeniük.

A kórházi tartózkodás a szülőket is nagyon megviseli, hiszen akár hónapok telhetnek el úgy, hogy a baba bent van a kórházban, a szülők pedig nem tudnak folyamatosan vele lenni. Az állandó baba-mama kapcsolat ugyanakkor alapvető a kicsik fejlődése szempontjából, éppen ezért rendkívül fontos, hogy az anyuka a lehető legtöbb időt töltse azzal, hogy karjaiban, vagy magára kötve tartja a kisbabát, mivel a kötődés hiánya komoly problémákat eredményezhet. Sajnos sok koraszülöttet nem, vagy csak ritkán lehet kivenni az inkubátorból, ami mind a baba, mind a szülők számára tovább nehezíti a helyzetet.

A kötődés alapvető fontosságú a babák megfelelő fejlődése szempontjából, de ugyanilyen jelentős az anyukák számára is. Azok az anyukák, akiknél korán kialakul a kötődés gyermekeik felé, sokkal kevésbé hajlamosak a szülés utáni depresszióra és jobban el tudják látni babáikat. A baba szempontjából pedig azért fontos a kötődés, mert ekkor tanulja meg, ki az, akire számíthat, aki a biztonságot jelenti számára. Ha egy babának erre túl kevés lehetősége van, a következmények akár az egész életére kihathatnak. Megkezdődik az úgynevezett érzelmi elsivárosodás, a gyerekek közönyössé válnak a külvilágra, és egyre inkább lemaradnak a fejlődésben. Az ilyen gyerekek gyakran válnak hiperaktívvá, figyelemzavarosak lesznek, és nehézséget jelent számukra társas kapcsolatokat kialakítani. Nagy százalékuknál jelenik meg depresszió vagy szorongás, ami komoly hatással van mindennapi életükre.

E problémák mellett befolyásolja a koraszülött babákat az anyák érzelmi állapota is: ha az anya nem stabil, depressziós, vagy szorongó, az tovább rontja a babák fejlődését, növelve a viselkedési zavarok megjelenésének kockázatát.

Az elhúzódó szeparáció az anya számára is komoly következményekkel jár. A természet úgy alkotta meg a nőket, hogy a közvetlenül a szülést követő időben kizárólag a kisbabájukra akarjanak fókuszálni, és szinte megszállottan együtt akarják tölteni vele minden percüket. Ezzel lehetővé válik a kötődés kialakulása mind a baba, mind az anya részéről. Ha csak kevés lehetőség van a folyamatos együttlétre, ez a fajta ösztönös viselkedésmód gyengülni kezd, s egy idő után az anyák fásulttá válnak, ami már a depresszió előjele.

Számos kutatás kimutatta, hogy azoknak a koraszülött babáknak az anyukái, akik erősen szoronganak, általában depressziósokká válnak, azoknál a koraszülötteknél pedig, akiknek hosszabb időt kell édesanyjuktól külön tölteniük, és az anyuka depressziós lesz, még nagyobb eséllyel jelennek meg viselkedésbeli, szociális és mentális problémák.

Nagyon fontos lenne, hogy minél több kórház biztosítsa az anyák számára, hogy a lehető legtöbb időt tölthessék a kicsikkel, méghozzá lehetőleg úgy, hogy a babák folyamatos bőrkontaktust lehetővé téve az anyukájuk mellkasára vannak kötve. Ha nincs lehetőség a babát kivenni az inkubátorból, a simogatás, érintés, éneklés, az anyuka hangja, a figyelem is sokat segít. Ha erre sincs lehetőség, később kognitív és viselkedési terápiák segíthetnek a gyerekeken, lehetőleg még az iskoláskor elérése előtt.

 

 

 

 

 

 

Forrás:https://picibaba.hu- Gyarmati Orsolya Családháló

Éhesen maradt bölcsisek, ovisok: mit tehet a szülő, a pedagógus, hogy napközben is egyen a gyerek?

Sok gyerek, még ha otthon válogatós is, közösségbe kerülve pár hét után az ételek többségét megeszi a bölcsődében vagy az óvodában. Vannak azonban olyan gyerekek – nem is kevesen –, akik épp fordítva működnek: az otthon megszokott ételeken kívül nemigen fogyasztanak el mást, függetlenül attól, hol és kivel vannak. Ennek a hátterében gyakran állhat a szenzoros ingerfeldolgozás zavara vagy más atipikus idegrendszeri fejlődési forma. Nagy problémát jelent viszont, ha a gyerekek úgy töltik egész napjukat az intézményben, hogy éhesek maradnak, és nem jutnak a fejlődésükhöz szükséges táplálékhoz. Ha pedig egy intézményi dolgozó, kisgyermeknevelő, óvodapedagógus nem rendelkezik megfelelő eszközökkel a probléma kezeléséhez, még ronthat is a helyzeten. Kőrizs Kata riportja.

Nem „rosszul nevelik”, hanem máshogy működik az idegrendszere 

Az elmúlt években sok időt töltöttem korai fejlesztésben dolgozó szakemberek társaságában, és a saját gyerekemmel szerzett tapasztalatokon túl több gyógypedagógus, kisgyermeknevelő, óvodapedagógus és szülő visszajelzései alapján figyeltem fel azoknak a gyerekeknek a helyzetére, akiknek a táplálása az intézményekben valamilyen oknál fogva, de nem allergiás tünetek miatt akadályozott. 

Széles skálán mozog mind az intézmények, mind pedig a gyerekekkel foglalkozó szakemberek hozzáállása, rugalmassága a kérdés kapcsán, így az is, hogy az érintett gyerekek jól járnak-e vagy rosszul. Nagyon sok a jó példa is, és egyre több pedagógus ismeri meg és el, hogy nemcsak allergia miatt, endokrinológiai vagy épp diabetológiai okokból lehet szüksége egy gyereknek speciális étkezésre. Mi állhat még a háttérben? Miben mások ezek a gyerekek? Hogyan lehet nekik segíteni akár otthon, akár az intézményekben? Milyen jogaik vannak, amelyeket a velük foglalkozó pedagógusoknak és szakembereknek figyelembe kell venniük? Gyermekpszichiáterekkel, óvodapedagógussal- és vezetővel, valamint jogásszal beszélgettünk az ezzel kapcsolatos kérdésekről.

„A szenzoros feldolgozási zavarban érintettek nem megfelelően dolgozzák fel a hallás, látás, tapintás, ízlelés, szaglás, egyensúly, valamint testtudatosság és belső testérzékelésből jövő ingereket – kezdi dr. Oláh Szabina gyermekpszichiáter. –Ezeken a területeken az ingerekre adott viselkedési reakciók három különböző mintázatba sorolhatók: ingerkerülés, alulreagálás vagy ingerkeresés. Ha étkezési példát kéne mondanom, lehet, hogy egy átlagos gyerek nem szeret pár ételt, még az is lehet, hogy bizonyos ételeket meg sem kóstol. Mégis, ha elmegyünk vendégségbe, étterembe, azért tudunk számára olyan ételt választani, amit nagyjából meg fog enni. Az ízérzékelés területén szenzoros gyerekek esetében ez szinte elképzelhetetlen.

Pontosan tudják a szülők, mi az a néhány fajta étel, és azt milyen formában kell elkészíteni, hogy a gyerek megegye” – ismerteti a szakember annak egyik lehetséges okát, miért nem eszik egyik-másik kisgyerek egy bölcsődei/óvodai csoportban szinte semmit, vagy csak nagyon keveset. 

Egy hasonlatot is hoz példaként: „Próbáljuk elképzelni, hogy olyan helyen kell egész nap lennünk, ahol rettentően büdös van. Vagy úgy töltjük a napunkat, hogy néha váratlanul a fülünkbe üvöltenek. Mit csinálnánk? Hát, egészen biztos, hogy munkahelyet váltanánk nagyon rövid időn belül. Attól még, hogy bizonyos ingereket nem észlelünk, vagy csak kicsit, egy adott személynek az még elviselhetetlen lehet, és ezt nem lehet megszokni, nem lehet kinevelni belőle. Ez nem kényeskedés, nem különcködés, nem olyan dolog, ami a szenzorosan érzékeny személy számára jó, vagy előnyökkel jár” – hangsúlyozza. 

A szakember elmagyarázza, hogy ezeken a gyerekeken a szenzoros túltelítődés következtében egy idő utána „üss, vagy fuss!” (fight or flight) reakciót láthatunk. Ha elkerülő viselkedésre nincs lehetőség, a gyerekek jó eséllyel erőteljesen szorongást élnek át, akár viselkedésproblémák is megjelenhetnek. Amit ebben az esetben szakmai szempontból is megfelelő módon tehetünk, az az ingerekhez való nagyon aprólékos, finom hozzászoktatás. Ezen kívül azon pici jelzések észlelése, amikor már a gyereken látszik, hogy kezd sok lenni számára a külvilág. 

Megkérdeztük a Bethesda Gyermekkórház témában különösen jártas szakorvosát is

„A szülők a legtöbb esetben a gyermek már egészen kiskorában, sokszor csecsemőkorban érzékelik, hogy megjelennek problémák az étkezés során, és ilyenkor ezt a legtöbbször jelzik is. Mégis azt tapasztaljuk, hogy az információhiány miatt nagyon sokszor zárt ajtókkal találkoznak, akár a védőnőnél, a háziorvosnál, és sokszor még a családban is, majd később a bölcsőde és az óvoda részéről. Hazánkban az étkezés sok család életében központi szerepet játszik – ennek jelentős szociokulturális-történelmi gyökerei is vannak – nagyon sarkalatos pont az, hogy hogyan, mikor és mennyit eszik egy gyerek. Az átlagostól való eltérés esetén gyakori, hogy az első reakció a szülők vagy a szülő-gyerek kapcsolat hibáztatása. Pedig sok gyereknél valójában arról van szó, hogy olyan sajátosságokat hordoznak az idegrendszerük működésében, ami miatt az élet több területén mutathatnak »nem átlagos« működést. Gyakran az evés területén jelentkezik legkorábban és a legszembetűnőbben az eltérés”– hívja fel a figyelmet a probléma fontosságára és megalapozottságra dr. Szalkay Krisztina, a Bethesda Gyermekkórház gyermekgyógyász-gyermekpszichiáter szakorvosa, a Koragyermekkori Szomatomentális Ambulancia vezetője is.

Ő is elmondja, hogy ezek a gyerekek az előttük lévő egyik-másik ételt azért nem eszik meg, mert az idegrendszerük valamiért nem tartja biztonságosnak, tolerálhatónak azt. Ráadásul még az is változó lehet, hogy ugyanazt az ételt milyennek érzékelik egyik hétről vagy napról a másikra, mivel minden olyan információ befolyásolja ezt, ami az idegrendszerükön átfut: hogy hogyan aludtak, milyen élmények érték őket az előző napon, milyen ingerek veszik őket körül, és mindazt hogyan dolgozzák fel. Kívülről viszont nem tudhatjuk, hogy a gyerek mit érzékel belülről. Ezeknek a gyerekeknek az ingerfeldolgozási zavara miatt nemcsak kihívás, hanem óriási stresszforrás és erőfeszítés is megenni azt, aminek számukra nem vonzó az állaga, a szaga, a kinézete vagy akár a hőmérséklete, emiatt pedig szakmailag is kifejezetten ellenjavalt az, hogy erre erőltessük őket.

De mégis mit tehetünk szülőként, pedagógusként, szakemberként? A gyermekpszichiáter szerint az egyik kulcs az – ami egyébként a leggyakrabban kimarad az étkezések, próbálkozások során –, hogy figyeljünk oda a gyerek jelzéseire.

Ha azt látjuk, hogy egy gyerek egy adott étellel szemez, érdekli, akkor előfordulhat, hogy egy pici segítséggel meg is fogja kóstolni, és majd ízlik is neki. De ha azt látjuk, hogy ez a szándék diszkomfortot okoz neki, elfordul az ételtől, az asztaltól, eltorzul az arca, esetleg öklendezik, semmiképpen se erőltessük.

Dr. Szalkay Krisztina azt tapasztalja, hogy amikor egy felnőtt mégis ezt teszi, annak hátterében az állhat, hogy eszköztelenségében a helyzetet kizárólagosan a szabályok, tanult minták, társadalmi elvárások, prekoncepciók és az azzal kapcsolatos saját szorongások mentén szeretné megoldani.

Fontos az intézmények rugalmas hozzáállása és a szakmai háttér

Dr. Szalkay Krisztina kérdésemre azt is elmondja, hogy ha nem a megfelelő eszközökkel próbáljuk a gyerekeket tartalmasabb minőségű és mennyiségű étkezésre bírni, az tovább szűkítheti az elfogyasztott ételek repertoárját, ami komolyabb nyomelemhiányhoz, makro-tápanyaghiányhoz vagy a súlyfejlődés elmaradásához vezethet. A szakember azt sem tartja elfogadhatónak, ha az intézmény egyedi megoldásokkal szembeni rugalmatlansága miatt a gyerekek éhesek maradnak, vagy teljes étkezéseket hagynak ki: „Ahogy a fájdalom csillapítására, úgy az éhség csillapítására is kötelező törekednünk. Az éhezés a fejlődés szempontjából mind hosszú távon, mind rövidtávon jelentős mértékben hátrányos a gyerekre nézve” – emeli ki.

„Ahhoz, hogy a gyerek étkezését egy jobb pályára tereljük, nagyon fontos, hogy elfogadó, és rá fókuszáló légkört teremtsünk, hiszen az evés egy nagyon komplex érzelmi-, kapcsolati- és idegrendszeri elemeket magában hordozó tevékenység.

Egyetlen szülőnek és pedagógusnak sem kell ezeket a helyzeteket egyedül megoldania. Hadd kommunikáljanak egymással a szülők, az óvodapedagógusok/kisgyermeknevelők és a szakemberek, ugyanis, ha már egy kicsit eltér az idegrendszeri fejlődés, a hagyományos eszközök nem fognak működni!” – hangsúlyozza a szakorvos a team szemléletének fontosságát. 

Ebben kiemeli az intézmény rugalmasságának jelentőségét, ami ideális esetben akár arra is kiterjed, hogy a gyerek saját ételt vihet be magának. Azt is elmondja, hogy ezzel egy időben nagyon fontos az, hogy a gyerek komplex felmérésen vegyen részt, mivel a táplálkozási problémák hátterében nagyon gyakran állnak egyéb atipikus idegrendszeri fejlődési formák. Nagyon fontos, hogy az ezekre jellemző egyes jegyeket minél hamarabb felismerjék, hogy azok hosszú távú hatásait a megfelelő pályára állíthassák, és a gyereket a mindennapi életben a lehető leghatékonyabban segítsék a pedagógia, az egészségügy és a szülő együttműködésével. 

Bővebben arról, mi állhat a háttérben, és hol tudnak segíteni

Dr. Oláh Szabina részletezte azt is, hogy melyek azok az atipikus idegrendszeri fejlődésformák, amelyekkel a szenzoros ingerfeldolgozás zavara a leggyakrabban együtt jár: autizmus spektrum zavarban érintett személyeknél 90 százalékban, figyelemhiányos hiperaktivitás zavarban érintett gyerekeknél 50–64 százalékban fordul elő. Azt viszont még vitatják, hogy a szenzoros feldolgozás zavara független eltérés-e, vagy más eltérések tüneteit képezi, ezért a szenzoros ingerfeldolgozás zavara jelenleg nem szerepel a DSM-kézikönyvben, azaz nem önálló diagnózis.

A szakember aláhúzza: „Ha értjük és elfogadjuk, hogy a gyerek mást érzékel, mint mi, és ezért sajátosan reagálhat bizonyos helyzetekben, az már hatalmas lépés. Akkor képesek lehetünk rá, hogy optimalizáljuk a gyerek számára a külvilágot. Ilyen például az, ha étkezéskor megengedjük, hogy a saját ételét egye.

Az étkezés már önmagában szenzorosan is rendkívül ingergazdag helyzet: van az ételeknek sajátos szaga, íze, hőmérséklete, az étkezőben csörömpölés van, sok helyről jönnek sokféle zajok, sok gyereknek nehéz hallgatni vagy nézni, ahogy mások esznek. Ha csak azzal támogatjuk, hogy legalább a biztonságos ételét eheti, az elképesztően nagy segítség lehet a gyereknek. Főképp a nap közepén, amikor már egyébként is telítődik ingerekkel”. 

Dr. Oláh Szabina kiemeli, hogy a legrosszabb, amit tehetünk, ha erőltetjük, vagy hagyjuk éhesen, mondván: „ha tényleg éhes lenne, megenné”. Pedig akkor sem eszi meg, inkább éhes marad, irritált lesz vagy bágyadt az éhségtől. A szakember hangsúlyozza, hogy az intézményi környezet legtöbbször nem alkalmas arra, hogy ezen változtathassunk, azaz a gyerek biztonságosan, a saját tempójában kóstolgasson, ezért a gyermekpszichiáter kollégák javasolni szokták, hogy az intézmények legyenek tekintettel a gyerekek sajátosságaira, és támogassák őket az egyedi, rugalmas megoldásokban, mint amilyen a saját étel hordása is.

A gyermekpszichiáter több olyan budapesti centrumot is felsorol, ahol kiválóan képzett szakemberek gyógypedagógusok, pszichológusok segítenek a családoknak ezekben a nehézségekben. Ilyen a Budapesti Korai Fejlesztő Központ, az Autizmus Alapítvány, illetve a Bethesda Kórházban a Koragyermekkori Táplálási és Regulációs Zavar Ambulancia, a Heim Pál Kórházban a Koragyermekkori Evés-alvászavar Ambulancia. Emellett a szenzoros integrációs terápia is hatékony módszer lehet a szenzorosság kezelésére.

Mi az, ami reális lehet egy bölcsődében, óvodában?

Az óvodai ellátás mindennapjai során a gyerekek táplálásával megjelenő speciális kihívásokról és azok megoldási lehetőségeiről Érchegyiné Futó Csilla osztotta meg velünk a javaslatait, aki 40 év óvodapedagógiai, ebből 13 év vezetői tapasztalatot tudhat a háta mögött. 

„Nagyon fontos, hogy legyen alapelv a csoportban az, hogy mindannyian mások vagyunk, és ebbe beletartozik az is, hogy nem szeretünk minden ételt. Lehessen az ételt otthagyni, lehessen belőle csak kóstolót kérni, lehessen többféle formában (feltéttel vagy anélkül) megenni ugyanazt. Még a legjobb étvágyú gyerekek között is van olyan, akinek, ha beleteszem a fasírtot a főzelékébe, akkor már nem fogja megenni. Egy óvodapedagógus nagyon rövid idő alatt fel tudja mérni, hogy melyik gyerek mit és hogyan eszik meg, nem kerül fáradságába, ha ennek megfelelően kínálja az ételt, és szerintem az a normális, ha ezeket figyelembe veszi” – vázolja fel a számára elsődleges szempontot a szakember.

Beszámol azokról az apró trükkökről is, amelyek a kevésbé jó étvágyú, válogatósabb gyerekeket is jobban ösztönzik a rendszeres, kiegyensúlyozott étkezésre vagy éppen az újabb ételek kipróbálására.

Ezek között szerepel például, ha a gyerekek a reggelit és az uzsonnát maguk állíthatják össze az asztalra helyezett kenyérből, vajból, felvágottakból, zöldségekből, hogy aztán úgy ehessék meg, ahogy szeretik.

Valamennyi mozgástér, választási lehetőség a gyermekélelmezés feltételei mellett is biztosítható, ha erre figyelmet fordítanak. Ahogyan az is, ha az óvoda/szülők (az azt követő közös megegyezést követően) biztosítanak olyan kiegészítő élelmiszereket (például ketchup, lekvár, méz, levesgolyó), ami által szívesebben eszik meg a gyerekek ugyanazt. Különösen jó alkalomnak tartja azokat a közös óvodai tevékenységeket, amikor valamit együtt készítenek, sütnek, főznek: gyümölcssalátát, mézeskalácsot, kókuszgolyót, mert úgy látja, ha nem is azonnal, de ezek az alkalmak nagyban segítik a gyerekeket abban, hogy egyszer csak végül megkóstoljanak valami újdonságot. 

Ugyanakkor sok éven át gyakorló óvodapedagógusként találkozott olyan gyerekkel is, aki annyira kevés féle ételt fogyasztott el, és annyira érzékeny volt az állagokra, ízekre, szagokra, hogy megkóstolni sem szeretett volna szinte semmit. Ezekben az esetekben a rugalmasságot látja a legcélravezetőbb megoldásnak az intézmény és a szülők részéről, ugyanis indokolt esetben engedélyezhető, hogy a vonatkozó szabályok betartása mellett, a szülő saját felelősségére külön ételt hozhasson gyerekének az óvodába. Az erről való megállapodást viszont érdemes írásban is rögzíteni.

„Az óvodapedagógusnak is az az érdeke, hogy a gyerek ne maradjon éhes. Találkoztam már olyan gyerekkel, aki csak pogácsát és kiflit fogyasztott az óvodában, és olyannal is, aki csak instant paradicsomlevest evett ebédre. Lehet azon vitatkozni, hogy ez egészséges-e, de ha egyszer nem evett mást, akkor mindezt felülírja az a szempont, hogy valami legyen a gyomrában” – mondja. Erre persze azonnal érdeklődöm arról az igen gyakori érvről, hogy ha a többi gyerek ezt látja, akkor ez nem eredményezi-e azt, hogy idővel ők sem eszik majd meg a benti ételeket. 

„Ha az az alapelv, hogy mindannyian mások vagyunk, és szabad nem szeretni dolgokat, akkor ez az ételekre is érvényes, és a többi gyerek sem foglalkozik ezzel. Egy családon belül is számtalan alkalommal fordul elő, hogy nem ugyanazt esszük ugyanannál az asztalnál, és ez teljesen természetes dolog. Ha valaki éhes, és olyan étel van előtte, amit szeret, nem fogja a kenyeret választani” – osztja meg az ezzel kapcsolatos nézőpontját. Azt is elmeséli, hogy volt olyan gyerek, aki tíz évvel később köszönte meg, hogy nem kellett megennie a vajas kenyeret. Egy másik gyerek, amikor arra kérte, hogy a lilahagymából legalább egy nyúlfarknyit kóstoljon meg, így válaszolt: „Nem érted, hogy ha kicsit adsz, vagy ha nagyot adsz, én azt ugyanúgy nem szeretem?!”

Ennek hatására átgondolta annak az íratlan szabálynak a létjogosultságát, hogy mindent meg kell kóstolni.

Emellett nagyon fontosnak tartja, hogy se otthon, se az óvodában ne legyen központi kérdés az, hogy egy gyerek hogyan, mit és mennyit eszik. Elmondhatjuk neki: örülünk, hogy megkóstolta az ételt, de a rábeszélés, a negatív komment, a túlzott dicséret vagy épp a kóstolásért jutalmazás és egyéb „hókuszpókuszok” szerinte sokszor többet árthatnak, mint amennyit segítenek. Különösen fontosnak tartja a folyamatban a dadus nénik szerepét is, hiszen elsősorban ők azok, akik a tálalást, étkeztetést bonyolítják, ezért ideális esetben az ő bevonásuk egy étkezési problémával küzdő kisgyerek megsegítésébe, a velük való egyeztetés nagy hangsúlyt kap. Azoknak az óvodai programoknak is jelentősége van, ahol az evés, közös ételek készítése, elfogyasztása a szülőkkel, családokkal közösen történik, például egy egészséghét keretében.

Egy intézményvezető sokat tehet azért, hogy a kollégáit kompetenssé tegye

Érchegyiné Futó Csilla intézményvezetői oldalról pedig így világította meg a kérdést:

„Egy óvodavezető nagyon sokat tehet azért, hogy a kollégáit kompetenssé tegye ezeknek a helyzeteknek a hatékony kezelésére, például, ha teret ad annak, hogy legyenek esetmegbeszélések, tapasztalatcserék. Ha sok érintett gyerek van, épülhet erre munkaközösség, amibe be lehet vonni az óvoda pszichológusát és gyógypedagógusát is. Sőt, továbbképzést is lehet biztosítani a kihívásokban érintett kollégák számára, vagy szervezhető tréning, szakmai előadás egy-egy nevelés nélküli munkanap keretében.

Nagyon fontos az, hogy a kollégák olyan megerősítést kapjanak, ami által nem érzik magukat egyedül egy számukra nehéz helyzetben.” 

Az Óvodai Nevelés Országos Alapprogramja konkrét iránymutatást tartalmaz az egészséges életmód alakítására vonatkozóan, és ezen keretek között lehetőség van arra is, hogy az óvoda a saját pedagógiai programjában részletesebben megfogalmazza az ide vonatkozó alapelveit.

Az alábbi keretes részben jogi információkat is nyújtunk a Hintalovon Alapítvány segítségével az érintett szülők és szakemberek számára, amelyeknek két fontos konklúziója van. Egyrészt, a gyerekek étkezése körül felmerülő hosszabb távú problémák esetén mindenképpen a szülők és a pedagógusok közötti közös megoldáskeresés a legcélravezetőbb, szükség esetén további szakemberek bevonásával. Másrészt pedig egyedi megoldásokra rugalmas hozzáállás esetén jogi értelemben mindenképpen van lehetőség, ugyanis a szabályozás nem zárja ki saját étel hordásának önmagában az intézmény által történő engedélyezését.

Forrás: www.wmn.hu

Mikor maradhat el a délutáni alvás?

 

 

 

 

 

 

 

Óvodáskorban előbb-utóbb minden gyerek tiltakozni kezd a délutáni lefekvés ellen. Az éjjeli alvás időtartamától, a gyerek egyéni alvásigényétől, fáradtságától, napirendjétől, az alvás körülményeitől is függ, hány éves koráig alszik ebéd után.

Legjobb, ha a a kisgyerek jelzéseire hagyatkozunk a délutáni alvás tekintetében az ovisunknál – írja a Babaszoba cikke.

 

lvás helyett pihenés

Ha nem alszik el az addig megszokott időben gyermekünk, vagy csak nagyon hosszú idő után, megpróbálhatjuk pihenésre cserélni az alvást.

Ebéd után a megszokott időben kísérjük a szobájába vagy az ágyba, meséljünk, énekeljünk, beszélgessünk egy kicsit, majd hagyjuk magára. Válasszuk ki előre, mi az, amivel csendben, egyedül is tud foglalkozni: képeskönyv-nézegetés, rajzolás, gyöngyfűzés, babázás, zenehallgatás… Húsz-negyven perc csendes, visszavonult tevékenység elegendő.

Hogyan vegyük rá a délutáni alvásra?

Ha úgy döntünk, mindenképpen szüksége van rá, tegyünk engedményeket. Nem kell például az ágyába mennie, ledőlhet a nappaliban vagy a játékai mellé egy matracra (ám rögtön ebéd után, mindennap ugyanabban az időben). Ha időnk engedi, feküdjünk mellé, és szundikáljunk kicsit. Gondoskodjunk fárasztó délelőtti programról! Győzzük meg róla, hogy semmi érdekes nem történik ebéd után: ne kapcsoljuk be a tévét, szűrjük ki a mozgást és zajt.

 

 

 

 

Forrás:  https://felelosszulokiskolaja.hu

Hány keresztnevet adjunk születendő gyermekünknek? Utónév dilemmák

Napjainkban egyre több szülő dönt úgy, hogy születendő gyermekének két keresztnevet is választ. A történelem során főként a királyi és nemesi családokban fordult elő, hogy a felmenő rokonok tiszteletére jó pár keresztnevet kaptak a kis hercegnők, hercegek. Gondoljunk csak a magyar királynőre, Mária Teréziára, akinek a teljes neve Habsburg Mária Terézia Walpurga Amália Krisztina volt. De milyen előnyei vannak, illetve milyen okok mentén adunk két keresztnevet a kis jövevénynek?

Névadás szabályai

Először is nézzük meg a szabályozást: ma hazánkban csak olyan keresztnevet kaphatnak a gyerekek, amelyet a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete jóváhagyott, a születési anyakönyvi kivonatba ugyanis csak ilyen utónevet írnak be. Az anyakönyvezhető nevek listáját havonta frissítik a Nyelvtudományi Intézet munkatársai, a listára új név úgy kerülhet fel, ha valaki azt kérvényezi és az intézet pedig jóváhagyja és kihirdeti.

Az Osztrák-Magyar Monarchiában 1894. évi XXXIII. törvény szabályozta először a névadást, ami 1952. december 31-ig volt hatályban. Ezt követően az 1952. évi XIX. törvényerejű rendeletet vezették be, mely szabályozta, hogy Magyarországon a gyerekek maximum két hivatalos keresztnevet kaphatnak. A rendelet rögzítette továbbá, hogy a neveket magyar nyelven és a magyar nyelvnek megfelelő alakban jegyezzék be az anyakönyvi kivonatba.

1963. évi XXXIII. törvénybe újabb kiegészítés került, ami az anyakönyv vezetőknek adott nagyobb döntési jogkört, ők dönthettek arról, hogy elfogadnak-e egy adott utónevet nevet vagy sem. 1965-ben aztán újra változás történt, a törvény előírta, hogy a gyermek csak a nemének megfelelő nevet kaphat, és nem lehet idegen nevet bejegyezni, ha a névnek van magyar nyelvű megfelelője, és nem lehet egybeírt kettős nevet sem adni.

Miért adjunk két keresztnevet?

Most, hogy kiderült, hogy törvényileg csak két keresztnév adható, nézzük meg azokat az okokat, amik oda vezethetnek, hogy két keresztnév kerül az anyakönyvbe.

Tradíció és a modernitás

Számos családban nagy hagyományai vannak a keresztnevek "öröklésének". A tradíció követése sokszor azt jelenti, hogy a fiúk esetén a név apáról fiúra száll, a kislányoknál általában az anya vagy esetleg a nagymama névét, esetleg a keresztanya nevét szokták kapni.

A probléma ott jön elő, hogy sokszor ezek a több emberöltő óta viselt nevek nem feltétlenül divatosak az adott korban, és ha esetlegesen a másik szülő nem annyira ragaszkodik a hagyományokhoz, viszont nem szeretne ódivatú nevet a gyermekének, máris egy potenciális névválasztási konfliktussal állunk szembe. Ezen konfliktus feloldására tökéletes a második keresztnév adása. Persze itt is el kell dönteni, hogy a tradicionális név az első vagy a második keresztnév legyen.

Nincs egyezség a szülők között

Egy másik ok lehet, ha a szülők nem tudnak megegyezni a keresztnévben és ekkor mindkettő ad egyet-egyet aztán majd a gyerkőc választ nagyobb korában, hogy melyiket szereti jobban. Az előfordul, hogy a második név csak azért kerül be, hogy könnyebben megkülönböztethető legyen a névviselő. Ez segíthet elkerülni az esetleges névzavarokat, különösen akkor, ha az egyik név különleges vagy nehezen kiejthető. A szülők számára fontos lehet, hogy a gyermek neve egyedi legyen és könnyen megjegyezhető.

Különleges nevek varázsa

A két keresztnév választásának előnyei közé tartozik az is, hogy lehetőséget teremt arra, hogy a gyermeknek egy hétköznapi és egy különlegesebb nevet is adjanak. Minden szülő szeretné, hogy gyermeke különleges legyen és ezt már a névadásnál is érvényre akarják juttatni. Persze a különleges név használata sokszor problémás, például nem tudja megjegyezni a nagymama, ilyenkor jön jól a hétköznapi keresztnév.

Ezen kívül, ha a család nemzetközi kapcsolatokkal is rendelkezik, a második név lehet egy olyan név, amely az adott kultúrában könnyen használható és megértik.

Okozhat-e problémát a két keresztnév?

Azonban ne feledjük el a dilemmákat sem. A két keresztnév gyakran okozhat félreértéseket és vitás helyzeteket a családban. Az, hogy a gyermeket két néven szólítják, néha összezavarhatja őt, és a nagyszülők is sértődhetnek, ha nem az ő nevüket választják második névként.

Fogjuk viccesre

Két keresztnév esetén előfordulhat, hogy a szülők bizonyos helyzetekben az egyik, más típusú helyzetekben a másik néven szólítják a gyereket, ezzel is jelezve, hogy mit gondolnak egy adott viselkedésről. Gondolunk itt arra, hogy a szigorú, büntetést kiszabó apa másként hívja a gyermekét ekkor és másként az önfeledt játék során. Ez nem biztos, hogy jó irány a gyermek szempontjából, valószínű így az egyik névhez más dolgok társulnak, mint a másikhoz.

A két nevet persze a gyermek is kihasználhatja.

Forrás: www.nevnap.tipptar.hu

Mit jelent a divat gyerekek számára?

Amikor ruhát vásárolunk, akkor általában a divat is fontos szerepet kap a választás szempontjából. Nem csak felnőtt korban, hanem gyerekkorban is fontos a divat. Nézzük meg, hogy mit jelentenek a divatos gyerek ruhák.

Gyerek ruha vásárláskor a divatot gyakran a minőséggel azonosítjuk. Mivel a gyerekek kevésbé vigyáznak a ruhájukra, ezért gyakrabban előfordul, hogy kilyukad a ruhájuk, elhasználódik, vagy csak annyira összekoszolódik, hogy nem lehet rendesen kitisztítani. Emiatt nagyon fontos, hogy egy gyerek ruha minőségi legyen, hogy sokáig tudja a gyerek használni.

A minőséget még nem feltétlenül számítja mindenki a divathoz, de azt, hogy egy gyerek szívesen viselje a ruháját, annál inkább. Felnőttként mindenki tudja, hogy mennyit számít, ha jól érezzük magunkat a ruhánkban. Gyerekként sincs ez másképp. Ahhoz, hogy a gyerekek jól érezzék magukat, szükség van arra, hogy a ruha divatos, nekik tetsző legyen. Ilyen szempontból a divat gyakran azt szokta jelenteni, hogy a gyerekek hasonló ruhában szeretnek lenni, mint amilyen ruhát a társaik is viselnek, nem szeretnek kitűnni a többiek közül.

Persze vannak, akik éppen az egyedi ruhákban érzik jól magukat. Az öltözködés már gyerekkorban az önkifejezés fontos formája lehet. Akik így gondolkodnak, azok már gyerekkorban szeretnek egyedi ruhákat hordani, saját maguk összeállítani ruháikat, kollekciójukat.

Forrás: www.bpallatorvos.hu

Sült alma sárgarépával

 

 

 

 

 

 

(6 hónapos kortól)

Hozzávalók:

• 1 nagyobb édes alma,
• 1 nagyobb sárgarépa,
• 0,5 dl forralt, lehűtött.

(Elkészítési idő: 20 perc)

Az elkészítés menete:

Az almát alaposan megmosom, a sárgarépát megtisztítom. A répát vékony karikákra vágom, az almát meghámozom, eltávolítom a szárát és a magházát, majd felkockázom az egészet. Az almakockákat és a répakarikákat egy kisebb jénai üvegedénybe teszem. Lefedve, sütőben, kb. 15 perc alatt, 200 fokon megsütöm. A megsült almát és répát botmixerrel pépesítem a kisült levével együtt, és ha szükséges, kevés vízzel javítok az állagán.

TIPP:

• Az alma helyett megmosott, felkockázott céklát is lehet beletenni. A sült cékla nagyon finom édes. Az piros színe miatt pedig kifejezetten tetszik a gyerekeknek.

Jó étvágyat kívánok!

 

 

 

 

 

Forrás:  https://picibaba.hu

Mi leszel, ha nagy leszel? Foglalkozások gyerekeknek

Már óvodás korban is megjelenik a gyerekeknél az álmodozás a jövőbeli életükre vonatkozóan: „Ha nagy leszek… anyuka leszek, …énekesnő leszek…tűzoltó leszek…focista leszek…stb.

Vajon mennyire kell jelentőséget tulajdonítani ezeknek a megnyilvánulásoknak, fontos-e, hogy támogassuk a gyerekek elképzeléseit már ilyen kicsi korban? Hogyan kapcsolódik ehhez a foglalkozások megismerése?

Beszélgetés

A jövőről való álmodozás elég pontos bepillantást enged bárki lelkébe – így van ez a gyerekeknél is. Lehet, hogy a számunkra jelentéktelen megjegyzések mögött valódi igény húzódik meg – amely persze óvodás életkorban még nem feltétlenül a pályaválasztásra irányul, hanem a gyerekek aktuális lelkiállapotára vonatkozik.

Például: ha kislányunk énekesnő szeretne lenni, elképzelhető, hogy vonzódik az ének-zene területhez, de az is lehet, hogy néha szeretne középpontban lenni, magabiztosan szerepelni mások előtt.

Mindenképpen érdemes az ilyen irányú beszélgetéseknek nagyobb teret adni, és többféle tevékenységgel szélesíteni a gyerekek ismereteit a különböző foglalkozásokkal kapcsolatban. Ennek során ugyanis…

Segítünk a gyerekeknek felfedezni saját egyéniségüket, identitásukat – persze ez még változik, az életkorok során módul is, de nagyon sok esetben pont  a gyermekkori vágyak, elképzelések mutatják a valódi irányt, amelyektől később gyakran eltávolodunk.

A „Mi szeretnék lenni?” kérdés lehetőséget ad arra is, hogy beszélgessünk arról, hogyan valósulnak meg a vágyaink. Vajon mit tudunk tenni érte, és kitől kérhetünk segítséget ebben? Természetesen óvodáskorban még nem a konkrét jövőbeli célokról és pályaválasztásról  beszélünk. Annak tudatosítása viszont nagyon fontos, hogy amit szeretnénk, annak mi is aktív résztvevői kell, hogy legyünk.

Életkortól függően érinthetjük azt a kérdést is: „Miért szeretnéd ezt a foglalkozást választani? Szerinted mi a jó benne?” Az erre adott válaszok során jobban megismerjük a gyerekeket, belső mozgatóerőiket, vágyaikat.

Példák a környezetben

A gyerekek első elképzelései gyakran a közvetlen környezetükből erednek. Szívesen utánozzák az ismerős felnőtteket, néha nagyon pontosan adva vissza a szóhasználatukat, mozdulataikat.

Lehet, hogy a postás bácsi nagy kosaras biciklije nyűgözi le őket, amelyben sok-sok érdekes boríték, küldemény lapul.

De gyakran képzelik magukat a boltos néni helyébe is, aki – elképzeléseik szerint – bármikor bármelyik boltban kapható finomságból falatozhat.

Na és, melyik gyerek ne szeretne kukásautót, vagy tűzoltóautót vezetni? A szirénázó rendőrautó, mentőautó és az orvosok, rendőrök különleges ruhája is gyakran képezi vágyaik tárgyát.

Amit megkérdezhetsz a gyerekektől:

Kinek a foglalkozása tetszik neked?

Ismersz valakit, akinek ez a foglalkozása?

Szerinted mi lehet a jó abban, ha valaki postás / tűzoltó / kamionsofőr / kukás / pék…stb. ?

Milyen eszköze, ruhája, felszerelése van, amit szeretnél kipróbálni?

Szerinted mit csinál egész nap egy boltos / fodrász / kőműves / tanítónéni / kertész …stb.

Te mi szeretnél lenni, ha nagy leszel?

Miért tetszene ez a foglalkozás?

Szerinted mit kell megtanulni ahhoz, hogy valaki ezt a munkát végezze? 

Férfimunka – női munka

Érdekes lehet megkérdezni a gyerekeket arról, hogy szerintük vannak-e olyan foglalkozások, amelyeket jobban tudnak végezni a nők, és vannak-e olyanok, amit a férfiak?

Ilyenkor nem az a cél, hogy a saját véleményünket, nézeteinket átadjuk, „megtanítsuk nekik”. Érdemes kíváncsian figyelni arra, mit gondolnak a gyerekek. Ha nem egyezik az álláspontjuk a miénkkel, vajon vagyunk annyira nyitottak, hogy megpróbáljuk az ő szemükkel nézni a dolgot?

Ismertek-e olyan férfiakat, nőket, akik nem megszokott munkát végeznek? Például: buszvezető néni, óvó bácsi stb.  Hallgassátok meg egymás gondolatait erről!

Mit dolgozik anya és apa?

A gyerekek számára mindig érdekes dolog, ha néha elmehetnek apa, vagy anya munkahelyére. Persze ez nem mindig kivitelezhető, de ha van erre lehetőség, néha mutasd meg a gyerkőcödnek, hol és mit dolgozol!

Sok olyan foglalkozás létezik, amelyeket nehéz elmagyarázni egy kisgyermeknek, például: könyvelő, vagy pszichológus. Néhány egyszerű szóval azonban mégis megpróbálhatod, fontos ugyanis, hogy gyermeked tudja hol vagy és mit csinálsz, amikor dolgozol.

Ennek hiányában a fantáziája szerint sokféle magyarázatot gyárthat, amelyek messze állnak a valóságtól – például:  anya könyvelő=könyveket olvasgat.

Valódi élmények

A gyerekeket magunkkal vinni mindenhova iszonyú fárasztó dolog. Természetesen nem is kell mindig ezt tenni. De jó, ha vannak olyan valós élményeik, amelyek során megtapasztalhatják, milyen munka rejlik az egyes foglalkozások mögött.

Ehhez néha csak annyi kell, hogy mesélünk nekik arról, ami körülöttünk van.

Például:

Aki az úszómedence mellett üldögél, az úszómester. Ő figyel arra, hogy minden rendben menjen az uszodában, ha baleset történik, hozzá fordulhatunk.

Aki a csomagot hozza nekünk egy autóval, ő a futár. Az ő munkája, hogy elszállítja mindenkihez a megfelelő küldeményt.

Aki a doktor néni mellett dolgozik, ő az asszisztens. Beírja a számítógépbe az adatokat, kinyomtatja a receptet, segít a vizsgálat körüli teendőkben.

Mesterségek régen és ma

Beszélgethettek arról is, hogy régen milyen mesterségek voltak, amelyekből ma már kevés van, vagy egyáltalán nincsenek.

Tudjátok-e,  mit csinál a bognár, a kanász, a csizmadia, a kalmár, a gombkötő, a kékfestő, a vályogvető, teknővájó, a szűcs, varga, takács vagy a vincellér?

Vajon miért szűnnek meg a régi mesterségek?

Van-e olyan hivatás, ami ma még nem létezik?

Ki tudtok-e találni egy olyan munkát, amilyen még nincs, de kedvetek lenne hozzá?

Könyvek

Nagy segítséget jelentenek a különböző foglalkozásokkal való ismerkedésben a képes ismeretterjesztő könyvek, amelyeket szívesen nézegetnek, böngésznek a gyerekek.

Nézzetek be a könyvtárba, biztosan találtok pár ilyen témájú könyvet!

 

Forrás: www.jatsszunk-egyutt.hu