Szőlős mesék

A szegény ember szőlője

Volt, hol nem volt, hetedhét országon is túl volt, volt egyszer egy szegény ember, s annak három fia. Ennek a szegény embernek egy darab szőlője volt, egyebe semmi, sem égen, sem földön. No, hanem őriztette a szőlőjét, akárcsak a szeme fényét. Sorba jártak ki a fiai a szőlőbe, s istrázsálták éjjel-nappal. Egy reggel a legidősebb fiú ment ki a szőlőbe, ott leült, s elkezdett falatozni. Amint ott falatoznék, elejébe ugrik egy béka, s kéri a legényt: - Adj egy falás kenyeret, te legény, már két hete, hogy egy falatot sem ettem! - Majd holnapután, vaskedden - mondotta a legény, s elkergette a békát. A béka elment szó nélkül, de a legény csakhamar elaludott, s mikor felébredett, a szőlő úgy meg volt dézsmálva, hogy a legényt a hideg is kirázta nagy félelmében. Másnap a középső fiú ment a szőlőbe, de az éppen úgy járt, mint a legidősebb. Attól is kért a béka kenyeret, de a békát ez a legény is elkergette, még jól meg is dobta egy kővel. Azután lefeküdt, elaludott, s mire felkelt, fele sem volt meg a szőlőnek. Hej, zsémbelt a szegény ember, nem volt otthon maradása a két idősebb legénynek, elkergette az apjuk. Egyebük sincs annál a kicsi szőlőnél, s arra sem tudtak vigyázni! Mondotta a legkisebb legény: - Ne búsuljon, édesapám! Ami maradt, az meg is marad, azt én megőrzöm. Kimegy a legény a szőlőbe, leül ő is falatozni, s hát jő a béka, kenyeret kér tőle is. - Adok én jó szívvel, hogyne adnék. Letört egy jó darabot a kenyérből, s szépen a béka elé tette. - Egyél, szegény béka, te is Isten teremtése vagy. - No, te fiú - mondotta a béka -, jótétel helyébe jót várj. Nesze, adok neked egy rézvesszőt, egy ezüstvesszőt meg egy aranyvesszőt. Majd az éjen eljön három paripa, egy rézszőrű, egy ezüstszőrű meg egy aranyszőrű, hogy összerugdossák a szőlődet, de te csak suhints rájuk külön-külön ezekkel a vesszőkkel, s egyszeriben megszelídülnek. Aztán meglátod, hogy sok hasznukat veszed az életben. Úgy tett, ahogy a béka mondotta. Eljött éjjel a három paripa, berontottak a szőlőbe, nyerítettek, rúgtak-kapáltak, hányták fel a földet a csillagos egekbe. De a legény sem nézte összedugott kézzel, rájuk suhintott magyarosan, s hát abban a pillanatban úgy megszelídültek, úgy állottak előtte, mint három bárány. - Ne bánts minket! - mondották a paripák. - Ha valamire szükséged lesz, csak suhints a vesszőkkel, s nálad leszünk. Azzal a paripák elnyargaltak, a fiú pedig hazament. De semmit sem szólt sem az apjának, sem a testvéreinek arról, hogy mi történt. Azok csak csudálkoztak, hogy mi tenger szőlő lett, hogy az egész falunak nem lett annyi bora, mint nekik. Alig tudták leszüretelni. Na, telt-múlt az idő, egyszer a király, mit gondolt, mit nem, egy magas fenyőszálat állíttatott a templom elé, a fenyőszál tetejére tétetett egy aranyrozmaringot, s kihirdettette az egész országban, hogy annak adja a leányát, aki a lovával olyan magasra ugrat, hogy a fenyőszál tetejéről lekapja az arany rozmaringot. Próbálkozott mindenféle királyfi, herceg, de hiába próbálták, még félig sem tudtak felugratni. Mikor mind nagy szégyenkezve elkullogtak, jött egy legény rézszőrű paripán. Fején volt rézsisak, hogy ne lássa senki, aztán sarkantyúba kapta a lovát, egy ugrással lekapta a rozmaringot, s úgy eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. Hát bezzeg hogy a szegény ember legkisebb fia volt ez a vitéz. De otthon nem tudtak erről semmit. A rongyos ruhájában ment haza, s mikor az apja meg a testvére hazakerült - mert azok is oda voltak csudalátni -, ott heverészett a kuckóban. Mondják a bátyjai, hogy ők mi mindent láttak, s mikor mindent elbeszéltek, azt mondja a legény: - Jobban láttam én azt, mint ti. - Ugyan honnét láttad volna jobban? - kérdezték a bátyjai. - Hát fölállottam a kerítésre, s onnét. A legények még ezért is irigykedtek az öccsükre, s hogy többet ilyesmit ne lásson, a kerítést elbontották. Következő vasárnap még magasabb fenyőszálra egy aranyalmát tétetett a király. Most is próbáltak szerencsét sokan, de hiába. Hanem, mikor nagy szégyenkezve mind elkullogtak, jött ezüstszőrű paripán egy vitéz, akinek ezüstsisak volt az arcán. Ez egy ugrással lekapta az aranyalmát, s úgy eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. Mire a szegény ember s a két idősebb fia hazakerült, a legkisebb fiú már ott hevert a kuckóban. Mondják neki nagy áradozva, hogy mit láttak. Bezzeg olyat a kuckóból nem lehet látni! - Ó, én jobban láttam, mint ti - mondotta a legény. - Ugyan honnét láttad? - Felmásztam az ól tetejére, s onnét láttam. A legények nagy mérgükben szétszedték az ól tetejét is, hogy az öccsük többet ne lásson onnét. Harmadik vasárnap még magasabb fenyőszálra arany selyemkendőt tűzetett fel a király. Bezzeg hogy ezt is a szegény legény kapta le. De most sem ismerte meg senki, mert aranyszőrű paripán volt, s aranysisak fedte az arcát. Beszélik otthon a legények nagy dicsekedve, hogy mi csudát láttak. - Jobban láttam azt én - mondotta a legény. - Ugyan honnét láttad? - Honnét? A ház tetejéről. Mérgelődtek szörnyen a legények, s nagy mérgükben széthányták a ház fedelét is. Aközben a király kihirdette országszerte, hogy jelentse magát az a vitéz, aki elvitte az aranyrozmaringot, az aranyalmát s arany selyemkendőt. Eltelt egy hét, eltelt két hét, nem jött senki. Akkor a király odahívatta az udvarába, ami valamirevaló legény csak van az országában. Azok közt sem volt az a híres vitéz. Mikor aztán mind eltakarodtak, jött aranyszőrű paripán a legény, aranyos ruhában. Kalapjába volt tűzve az aranyrozmaring, a lova kantárjába az arany selyemkendő, s egyik kezében tartotta az aranyalmát. Na, csakhogy eljött. Örült a király, de még jobban a királykisasszony. Mindjárt megtartották a lakodalmat, s a király a legénynek adta egész országát. Még ma is élnek, ha meg nem haltak.

Mester Györgyi: Mese a szőlőről

Azokban a szeptemberi hetekben az óvodai uzsonna rendszerint az éppen érő almával, körtével, időnként hámozott karalábéval és sárgarépával egészült ki. A gyerekek kicsit már unták is a gyümölcsök, zöldségek ismétlődő egyhangúságát.

Egy hétfői napon azonban Gergő apukája, a kisfián kívül, egy nagy kosárral állított be az óvodába. Előbb Gergőt, azután a kosarat adta át Dóri óvó néninek a következő szavakkal.

- Gergő már reggelizett otthon, így valószínűleg, az óvodában kevesebbet fog enni. - Ez meg itt egy kosár finom szőlő, ami a hétvégi szüretből való. Osszák szét a gyerekek között, elkel egy kis változatosság az uzsonnákban. Fogyasszák egészséggel!

Dóri néni igen megörült az ajándéknak. A szőlő már a kosárból is ínycsiklandóan illatozott, a látványa is szép volt az egészséges, sárga meg sötétlila fürtöknek.

Az uzsonna aznap valóban különleges volt, mert a májkrémes kenyér mellé, minden gyerek kapott az ajándék szőlőből.

Dóri néni nem állhatta meg, hogy amíg a gyerekek az evéssel foglalatoskodtak, kicsit ne ismertesse meg velük mindazt, amit az éppen fogyasztott, finom szőlőről, a szüretről, és az ahhoz kapcsolódó falusi szokásokról tudni érdemes.

- Csak egyetek nyugodtan - mondta -, de hogy tudjátok, hogyan is került ez a szőlő a tányérotokra, mesélek nektek a szüretről. - Többségében városi gyerekek vagytok, de vannak közöttetek néhányan, akik a közeli kisebb településekről járnak be az óvodába. Ennek ellenére, nem hiszem, hogy sokan tudnátok, milyen egy szüret, mit takar maga a szó. A szőlő „bogyós” gyümölcs. Ezt nyilván mindnyájan látjátok, hiszen igazi gömböcskékből áll össze egy fürt. A növény, amelyen a fürt megterem, a „szőlőtőke”. Nagy mennyiségben, hosszú sorokban szokták ültetni, mert kicsiben nem lenne érdemes. Egy fürt szőlőből nem jutna a piacra, és bort sem lehetne belőle készíteni. - A szőlő nyár végétől egészen októberig érik, fajtájától függően, akkor „szüretelik le”. Ez azt jelenti, hogy akkor szedik le a tőkéről az érett fürtöket. Ez a szőlőszedés a szüret. - A szőlőt szedéskor úgynevezett „puttonyba” gyűjtik, ami általában egy fából készült, nyitott tetejű, hosszúkás hordóhoz hasonlatos vödörféle, amit a hátukon visznek a szőlőt begyűjtő emberek, hogy közben a kezük szabadon maradjon, és le tudják szakítani a fürtöket. - A szőlő ezt követően egy nagyobb fakádba kerül, ahol kipréselik a gyümölcs levét. Régen - és ez igencsak érdekes dolog -, az asszonyok a meztelen talpukkal taposták kis a szőlőből a levét, mostanában már inkább a szőlőprésekkel csinálják meg ugyanezt. A kipréselt szőlőlé a „must”. Ez nagyon finom, vitamindús, mézédes ital, amit a gyerekek is megihatnak. A kipréselt, összetört szőlőszemek maradéka a „cefre”, ami a szőlő héja. A szőlőből - különféle eljárások után - végül bor lesz. - Régen, vidéken, a szüret befejeztével mulatságokat tartottak, ez volt a „szüreti bál”. Ez egy táncos, zenés összejövetel, ahol az emberek a sikeres szüretet ünnepelték meg jókedvükben. A báltermet szőlőfürtökkel díszítették fel. - Felvonulásokat is szoktak tartani, lovas szekérrel, énekelve, vigadva. - A szüretet követően, november 5-én a falvakban gyakran tartottak „leányvásárokat” is. Na, nem kell megijedni, senkit sem adtak el akarata ellenére, inkább ez is egy kedves, szórakoztató mozzanata volt a falusi életnek. Ez lehetőség volt arra, hogy az „eladó” - férjhez menni szándékozó - lányok, megismerkedhessenek a nősülni kívánó fiatalemberekkel. Az alkalomra ilyenkor az édesanyák az egész ünnepi ruhatárat magukkal vitték, s egy nap akár ötször is átöltöztették a lányaikat. - A fiúk a falu főutcáján, az út két oldalán sorakoztak fel, az „eladó” lányok meg előttük, egymást karon fogva, fel s alá járkáltak. A fiúk nézegették a lányokat, jöttek-mentek, ismerőktől érdeklődtek a nekik tetsző lány után. Hazafelé betértek a kocsmába, ahol a szüreti mulatság okán zene volt, és megtáncoltatták azt a lányt, aki a legjobban tetszett nekik. Azután a legények - vagyis mai szóhasználattal élve, a fiatalemberek - elmentek a kiválasztott lány családjához érdeklődni, bemutatkozni, és ha minden megfelelt, házassággal is végződhetett a „leányvásár”.

Dóri néni ahogy befejezte az érdekes, igaz mesét, körbenézve látta, hogy elfogyott az összes szőlő, minden tányér üres.

Azt remélte, a gyerekeket, a finom gyümölcsön kívül, némi tudással is jóllakatta, amivel nemcsak az egészségük lett szilárdabb, de a szellemük is gazdagodott.

Benedek Elek: Szóló szőlő

Volt egyszer egy király s annak három szép leánya. Ez a király egyszer, mikor a vásárra ment, megkérdezte a leányaitól: na, leányok, mit hozzak nektek a vásárról?

Azt mondta a legidősebb:

- Hozzon nekem, édesapám, aranyruhát.

Azt mondta a középső:

- Nekem pedig ezüstruhát.

- Hát neked mit hozzak? - kérdezte a legkisebbiket.

- Nekem, édesapám - felelte a legkisebb királykisasszony -, szóló szőlőt, mosolygó almát és csengő barackot.

- Hm - csóválgatta fejét a király -, még ezt sem hallottam, de ha van ilyen a világon, majd hozok én neked, leányom.

Elment a király a vásárra, s vett is mindjárt aranyruhát a legidősebb leányának, ezüstöt a középsőnek, de szóló szőlőt, mosolygó almát s csengő barackot nem talált, pedig végigjárt minden boltot.

Búsult a király, hogy éppen a legkedvesebb leányának nem teljesítheti a kívánságát. "No - gondolta magában -, csak érjek haza, kihirdettetem az országban, hogy akinek van szóló szőlője, mosolygó almája, csengő barackja, csak hozza az udvaromba, annyi aranyat adok érte, hogy holtig úr lesz abból."

Ahogy ezt éppen így elgondolá, nagyot zökken a hintaja, s úgy megragad a sárban, hogy a paripák meg sem tudtak mozdulni. Eleget rityegtetett, pattogtatott a kocsis, de a paripák úgy állottak egy helyben, mintha odacövekelték volna.

Mérgelődött a király, de nagyon. Hogy is ne mérgelődött volna, mikor a paripái máskor kis híja volt, hogy lerúgják a csillagot az égből, s most ezt a könnyű hintót sem tudták megmozdítani. Nosza, emberekért küldött a faluba, s szaladt is a falu népe lovastul, ökröstül, kutyástul, macskástul annak a hírére, hogy elakadt a király hintaja.

De bizony hiába csődült össze a falu, meg sem tudták mozdítani a hintót.

Egyszerre csak, amint ott kínlódnának, odasompolyodik egy disznó, s mondja a királynak:

- Röf, röf, röf, felséges királyom, add nekem a legkisebbik leányodat, s egyszeribe kiszabadítlak lovastul, hintóstul, mindenestül.

Szeme-szája elállt a királynak a nagy álmélkodástól: hát ez aztán mi az isten csodája!

De mit gondolt, mit nem, azt mondta a disznónak:

- Jól van, hadd lám, mit tudsz. Itt a kezem, nem disznóláb, ha kiszabadítasz; neked adom a legkisebbik leányomat.

A disznónak sem kellett több, az orrát bedugta a kerékfentők közé, egyet lódított a keréken, s azzal hopp! csak úgy röpült ki a kocsi a sárból, nekiiramodtak a paripák, s egy pillantásra hazaröpítették a királyt.

Ahogy hazaért, előszedte az aranyruhát, ezüstruhát, s átaladta a két idősebb leányának. A legkisebbik leánynak azt mondta nagy búsan:

- Látod, látod, leányom, mért nem kívántál te is ruhát, mert szóló szőlőt, mosolygó almát s csengő barackot nem találtam az egész vásárban.

De még jó kereken ki sem mondhatta ezt, hallja, hogy jön a disznó nagy röfögéssel. Kinéz az ablakon nagy ijedten, s hát látja, hogy az csakugyan az a disznó, amelyiknek a legkisebbik leányát ígérte. S a beste állatja még taligát is hozott magával, bizonyosan abban akarja elvinni az ő legkedvesebb leányát.

Az ám, fel is röfögött az ablakba mindjárt:

- Röf, röf, röf, felséges királyom, eljöttem a leányodért. Röf, röf, röf, küldd le, hadd viszem a taligámon.

"Megállj - gondolta magában a király -, majd küldök én neked leányt."

Nagy hirtelen felöltöztettek egy parasztleányt szép aranyos ruhába, s leküldték a disznóhoz. De hiszen nem volt ez olyan feje lágyára esett disznó!

Felröfög a királynak:

- Röf, röf, röf, felséges királyom, ez nem a te leányod.

Hej, még csak most bánta meg igazán a király, hogy olyan nagy bolondot csinált, s még kezet is adott egy koszos disznónak.

Hát még a kicsi királykisasszony! Úgy sírt, úgy jajgatott, hogy zengett belé a palota, s azt mondta, inkább szörnyű halált hal, semhogy disznónak legyen a felesége.

De hiába sírt, hiába jajgatott, a földhöz is hiába vágta magát, a király azt mondta keserves könnyhullatások közt:

- Már hiába, édes leányom, neki ígértelek, menned kell.

Hanem közben megint gondolt egyet a király, felöltöztette a leányát rongyos, piszkos ruhába, s úgy küldötte le. Hátha így majd nem tetszik a disznónak.

No hiszen, ezt ugyan rosszul gondolta!

A disznó, mikor meglátta a királykisasszonyt, majd kiugrott a bőréből nagy örömében. Felkapta a leányt, szépen a taligára ültette, s vitte nagy röfögéssel:

- Röf, röf, röf, ne sírj, királykisasszony, jó dolgod lesz nálam!

Sírt a királykisasszony keservesen, de a disznó csak röfögött:

- Röf, röf, röf, ne sírj, királykisasszony, mindjárt otthon leszünk.

De még csak akkor vette elé a sírás igazán a királykisasszonyt, mikor a disznó megállott egy ól előtt, abba bevezette, ott a piszkos szalmára leültette.

- Röf, röf, röf, ez az én házam, királykisasszony!

Aztán megkínálta kukoricával:

- Röf, röf, röf, egyél, királykisasszony!

A királykisasszony csak sírt, sírt, s addig sírt, míg az álom el nem nyomta.

- Röf, röf, röf - mondta a disznó -, csak aludjál, királykisasszony, holnap a bánatod örömre változik.

Aludt, aludt a királykisasszony, s másnap délig fel sem ébredt. Déli harangszóra kinyitja a szemét, s hát - láss csodát! - majd megvakul a szertelen ragyogástól! Disznóólban feküdt le, s ihol, palotában ébredt föl. Szalmára feküdt, s ihol, most selyem derékaljon fekszik. S ahogy kinyitotta a szemét, egy sereg leány szaladott az ágyához, s kérdezték nagy alázatosan:

- Mit parancsol, felséges kisasszony?

Egyszeribe hoztak neki szebbnél szebb ruhákat, csak úgy csillogtak ezüsttől, aranytól, gyémánttól, s felöltöztették módisan. Aztán bevezették a szomszéd szobába.

Hát ott ül a terített asztalnál egy dali szép ifjú, szalad elébe, a kezét megfogja, s asztalhoz vezeti.

S mondja neki a dali szép ifjú:

- Ülj le ide bátran, szép királykisasszony. Tied itt minden, amit a szemed lát. Tied vagyok én is, ha meg nem vetsz engem.

- Hát te ki vagy s mi vagy? - kérdezte a leány.

Azt mondja az ifjú:

- Majd elmondom neked, szép királykisasszony. Gyere most a kertbe.

Szépen a karjára vette a királykisasszonyt, s lementek a kertbe. S hát, amint lemennek, elejébe hajlik egy kis szőlőtőke, s szólnak a fürtjei:

- Szakíts le, szakíts le, szép királykisasszony!

- Ez a szóló szőlő - mondja az ifjú.

Mentek tovább, s hát egy almafáról olyan szépen mosolyognak le rá a pici piros almák.

- Látod itt van a mosolygó alma - mondja az ifjú.

Továbbmentek, s csak megcsendül egyszerre az egész kert! Néz a királykisasszony erre-arra, s kérdi:

- Mi cseng olyan szépen?

- Nézd - mondja az ifjú -, ott az a barackfa. Csengő barack terem rajta!

Hej, megörült a királykisasszony, azt sem tudja, sírjon-e, nevessen-e nagy örömében.

- Látod - fordult hozzá az ifjú -, van az én kertemben szóló szőlő, mosolygó alma, csengő barack, amit te kívántál. Itt maradsz-e, leszel-e a feleségem?

Nem kérdette másodszor a királykisasszony, nyakába borult a szép ifjúnak, s azt mondta:

- Itt maradok biz én, ásó-kapa s a nagyharang válasszon el tőled.

Az ifjú aztán elbeszélte neki, hogy ő királyfi volt, de egy gonosz tündér disznónak varázsolta, s azzal átkozta meg, hogy mindaddig az maradjon, míg nem akad egy leány, aki szóló szőlőt, mosolygó almát s csengő barackot kíván.

Még aznap hírül adták a királykisasszony apjának, hogy csak jöjjön egész udvarával a lakodalomra. De bezzeg csaptak is hét országra szóló lakodalmat.

Még ma is élnek, ha meg nem haltak.

Forrás: www.mesefarm.hu, www.meselekneked.hu, www.nepmese.hu

Almás mesék

Sutov: Az alma

Marika egy szép kora nyári napon kiment a kertbe és örömmel látta, hogy az almafán egy szem gyönyörű, piros érett alma mosolyog le rá.

„Jó lenne ezt a szép piros almát leszedni!” – gondolta. De ő még nagyon kicsi volt, az ágat nem érte el, ezért segítségre volt szüksége. Marikának sok barátja volt: a hosszúfülű nyuszi, a kis tarka boci, még a fekete varjú is.

„ Ők biztosan segítenek nekem!” – gondolta Marika és el is ment mindjárt a bocihoz. Együtt mentek vissza a kertbe.

A boci kérlelni kezdte az almafát:

– Kedves fácska, add le a szép piros almádat Marikának…- és mert a fa nem mozdult, a boci nekidőlt

és úgy mozgatta, bökdöste, ám az alma mégsem esett le.

Akkor a nyuszit kereste meg Marika.

– Segíts nekem, kérlek! – és elmondta, mi a gondja.

– Megyek, máris megyek! – készségeskedett a tapsifüles, de hiába ugrált a fa alatt, az almát nem érte el, sehogy nem tudta leszedni.

Ment a kislány a varjúhoz.

– Segíts nekem a piros almát leszedni a fáról! – kérte.

– Jobb is, hogy engem kértél! A nyuszi kicsi és butácska ahhoz, hogy segíteni tudjon neked. –

dicsekedett a varjú.

Fel is röppent, körbe-körbe röpködte az almát, meg- megcsipegette a szárát, meg a fa ágát, de az alma nem mozdult, maradt a helyén. El is szégyellte magát a varjú, hogy még dicsekedett is, mégsem tudja az almát leszedni.

Marika pedig most már a szelet kérte: fújja le neki az almát.

Jött is a szél, fújt, egyre erősebben és erősebben – az alma mégsem esett le.

Marika már-már elpityeredett és arra gondolt: nem kéri már senkinek sem a segítségét.

Odaállt a fa elé és kérlelni kezdte:

– Légy olyan jó almafácska, add nekem az érett, szép piros almádat!

Az almafa ekkor megszólalt:

– Gyere közelebb, Marika!

Marika közelebb lépett, az almafa megrázkódott és a gyönyörű piros, érett alma leszakadt az ágról,

leesett, egyenesen a kislány kezébe.

Szutyejev: Az alma

Késő őszre járt az idő. A fákról már réges-régen lehullottak a levelek, egyedül csak a vadalmafa legtetején árválkodott egyetlenegy alma.

Nyúl futott át az erdőn, és meglátta az almát.

Hogyan lehetne megszerezni? Nagyon magasan van – nem tud odáig felugrani.

– Kárr – kár!

Körülnéz Nyúl, és meglátja, hogy a szomszédos fenyőfán ott üldögél a Varjú, és jóízűen nevet rajta.

– Hallod-e, Varjú koma! – kiáltotta a Nyúl. – Szakítsd le nekem azt az almát.

Varjú átrepült a fenyőről a vadalmafára, és letépte az almát. De az kiesett a csőréből, le a földre.

– Köszönöm szépen, Varjú koma! – kiáltotta a Nyúl, és fel akarta emelni az almát, de az – uramfia, mit látnak szemei?! – szusszant egyet, és elszaladt.

– Hát ez meg miféle csoda?

Megijedt a nyúl, de aztán rájött, mi történt. Az alma a fa alatt összegömbölyödve alvó Sündisznócska hátára pottyant. Az álmából

fölriasztott Sündisznócska ijedtében futásnak eredt, és tüskéin magával vitte az almát is.

– Állj meg, állj meg! – kiáltozott Nyúl. – Hová viszed az almámat?

– Ez az én almám. Leesett a fáról, és én elkaptam.

Nyúl odaugrott Sündisznócskához.

– Azonnal add vissza az almámat! Én találtam rá!

Odarepült hozzájuk a Varjú.

– Felesleges vitáznotok, ez az én almám, én téptem le a fáról, magamnak!

Sehogy sem tudtak megegyezni, mindegyikük a magáét hajtogatta, kiabálta:

– Ez az én almám, az enyém!

Veszekedésük felverte az erdő csendjét. Verekedésig fajult a dolog: Varjú

csőrével belecsípett a Sündisznócska orrába, Sündisznócska tüskéivel megszúrta Nyulat, Nyúl pedig oldalba rúgta Varjút…

Ekkor ért oda hozzájuk a medve. Rájuk bömbölt:

– Mi történik itt?! Mi ez a lárma?!

Azt felelik a veszekedők:

– Mihail Ivanovics, te vagy itt az erdőn a leghatalmasabb, a legbölcsebb. Légy te a bíró. Azé legyen az alma, akinek te ítéled.

Ezzel elmesélték a medvének, hogy s mint esett a dolog. Medve gondolkodott, töprengett egy ideig, megvakarta a füle tövét, aztán megkérdezte:

– Ki találta az almát?

– Én! – felelte a Nyúl.

– De ki tépte le a fáról?

– Bizony, hogy én! – károgta a Varjú.

– Jól van. De ki kapta el?

– Én kaptam el! – kiáltotta Sündisznócska.

– Nos, hát akkor – ítélte a Medve – mindhármótoknak joga van az almára.

– De csak egy almánk van! – kiáltotta egyszerre Sündisznócska, Nyúl és

Varjú.

– Osszátok el az almát szép egyforma darabokra, és mindegyiktek vegye

el a maga részét.

Megint egyszerre kiáltották mindhárman:

– Hogy a csudába nem jutott ez az eszünkbe?

Sündisznócska elvette az almát, és négy egyforma részre vágta. Egy darabot a Nyúlnak kínált.

– Tessék, ez a tiéd, Nyúl, mert te láttad meg elsőnek.

A másodikat Varjúnak adta.

– Ez a tiéd, mert te tépted le.

A harmadik darabot ő nyelte le.

– Ez az enyém, mert én kaptam el.

A negyedik darabkát pedig a Medve mancsába nyomta.

– Ez a tiéd, Mihail Ivanovics.

– Ugyan miért? – ámuldozott a Medve.

– Azért, mert te békítettél össze és vezettél a helyes útra bennünket!

És mindannyian megették a részüket az almából, és mindenki elégedett volt, mert a Medve igazságosan döntött, senkit sem bántott meg.

Sebők Éva: Az alma meg a kerti manó

Hajnalban vadlibák húztak el a kert fölött. Alacsonyan repültek, s hát látták, hogy az almafán egy alma búslakodik árválkodik egyes-egyedül. Teljesen zöld volt.

— Hát te még itt vagy?! — kiáltottak rá. — Nem tudod talán, hogy mögöttünk hószárnyakon közelít a félelmetes, hideg tél? Egy-kettő, bújj a kamrába!

Szegény alma nagyon megrémült, és ijedtében még jobban elzöldült. Mitévő legyen? Hiszen ment volna ő szívesen a kamrában, de nem szedték le, mivel olyan halvány az orcája.

— Szél, szél, lökj le, kérlek, a földre! — könyörgött. A szél jól szemügyre vette az almát.

— Nem vagy még elég piros — dörmögte — , de hát semmi közöm hozzá. Ha úgy kívánod, lelöklek a földre.

Jó nagyot fújt, és megrázta az almafát. Az alma lepottyant, és hosszan gurult a fűben.

Épp arra ment a kerti manó. Pókhálóból volt a zekéje, nagy, kerek szalmakalapot viselt a fején. Megbotlott az almában.

— Hát te mit keresel itt? — kiáltotta. — Nem tudod talán, hogy a vadlibák mögött hószárnyakon közelít a félelmetes, hideg tél? Bármely pillanatban beronthat a kertbe. Gyorsan bújj a kamrába!

— Bújnék én örömest — mondta az alma —, de nem tehetem. Nincs még pír az orcámon, nem akarnak befogadni.

— Hát ezen igazán könnyű segíteni ! — kacagott fel vidáman a kerti manó. — Várj csak egy cseppet!

Száraz fűszálakból fürgén ecsetet kötött, arany napsugarakat olvasztott egy kettétört mákfejbe, jól elkeverte frissen szedett hajnali harmattal, s gyönyörű, kicsattanó pirospozsgásra festette a sápadt alma pufók orcáját.

— Köszönöm, köszönöm! — hálálkodott az alma, és felderült.

Hevert a szép piros alma a fűben. Gyerekek jöttek a kertbe, észrevették, odaszaladtak.

— Nézzétek, milyen gyönyörű alma!

Gyorsan felkapták, vitték a kamrába, szépen beillesztették a többi alma közé, a polcra, s hát egy se volt oly szép, ő volt mind közt a legnagyobb, legkövérebb, legpirosabb, leggyönyörűbb!

Vidáman kuksolt a polcon. Jöhet már a tél!

Forrás: www.jatsszunk-egyutt.hu

8 hula-hopp ötlet

A mozgásfejlesztés egyik legjobb eszköze a hula-hopp karika. A játék hagyományos formáját legtöbben ismerik: a gyerek a derekán pörgetve, keze érintése nélkül próbálja megtartani a karikát. De nem csak erre használható, hanem számtalan más játékra is, és nem csak lányoknak, hanem akár fiúknak is. Ráadásul ezek a játékok amellett, hogy a mozgás, és így a tanulási képességek fejlesztésében használhatóak, unaloműzőnek is kiválóak.

1. Ugróiskola

Tedd le sorba a karikákat egymás mellé, A gyerekeknek előbb páros lábbal, majd fél lábon kell végigugrálniuk. Lehet variálni nyusziugrással és békaugrálással is.

2. Kapd el!

Dobd fel a magasba a karikát, majd kapd el. Lehet egymásnak is dobálni a karikát. Ha többen vagytok, akkor lehet több karikával is játszani.

3. Gurítsd!

Versenyezzünk! Ki tudja messzebb gurítani a karikát?

4. Futóverseny

Gurítsátok el a karikát, majd próbáljátok megelőzni, mielőtt eldől.

5. Célba dobás

Tegyetek ki valamilyen célt, egy felfordított vödröt vagy egy feltöltött vizes palackot, majd dobjatok célba. Lehet úgy játszani, hogy a célra kell rádobni a karikát, de az is lehet egy cél, hogy például minél több palackot kell feldönteni, mint a kugliban.

6. Bújócska

Ehhez a játékhoz több karika kell. Kötélre kötve lógassatok fel karikákat, majd ezeken kell sorban átbújni.

7. Hajtsd bottal

Régen a gyerekek egyik kedvenc játéka volt a bot és a karika. Elgurították a karikát, majd mellette futva a bottal hajtották tovább. A játék nehezíthető, ha futás közben akadályokat kell leküzdeni, például kövek között kell szlalomozni, egy kapun kell áthajtani a karikát, vagy egy deszkán kell felgurítani. 

8. Kötéltánc

Állítsátok magatok elé a karikát, majd lépjetek rá a talajjal érintkező részére. Úgy kell járnotok, mintha a karika lenne a kötél, azaz mindig a karikára lépve szabad csak haladni.

+1. Pörgesd

Azért ne felejtsük el a hagyományos hula-hopp játékot se! Pörgessétek a karikát a karotokon, a derekatokon, a nyakatokon, esetleg a lábatokon. Ez utóbbihoz akár le is lehet ülni.

Forrás: varazsbetu.hu

Bölcsis/ovis felszerelés

Akár bölcsődébe, akár óvodába készül gyermekünk, jónéhány dolgot kell összekészítenünk előre, idővel pedig kiegészítenünk egy s mással. Lássuk mik ezek!

 

 

 

 

 

 

 Bölcsibe készülőknek: ha nincs külön öltöző szekrényke a bölcsődében, akkor vinnünk kell úgynevezett ovis zsákot. Ennek mérete az akasztó körüli hely nagyságától függ, inkább kérdezzünk rá, mielőtt zsákot veszünk vagy varrunk. Jó ötlet, ha a zsák tetejébe egy gyermekvállfa belefér, középen pedig egy függőleges zipp-zárral nyitható. Ebben a legkönnyebb keresgélni, le sem kell venni az akasztóról. Előre még elfér egy-két zseb is, amibe apróságokat rakhatunk.

 

Bölcsibe készülőknek

Váltóruha: Mindenképp legyen egy-két póló rövid vagy hosszú ujjú az időjárásnak megfelelően. Benti nadrág vagy kisszoknya arra gondolva, hogy most még meleg van, amikor pedig kint lehűl az idő, akkor beindul a fűtés. A csoportszobában általában nincs hideg, ezért a benti játszóruha le legyen túl vastag és mindenképp tiszta pamutot válasszunk. Legyen váltó zokni elegendő. A bölcsiben sok mindent már önállóan fognak csinálni, így a kézmosás, pohárból ivás során még előfordulhatnak balesetek.

Téli időszakban a legegyszerűbb, ha a kicsi a csoportban harisnyát visel. Erre a gondozónénik könnyen feladják az anorákot, amikor levegőzni mennek.

Váltócipő: A csoportban a gyerek lábán legyen kényelmes, nem túl zárt cipő vagy szandál. A legjobb a bőrből készült, de lehet textil cipőcske is. A gondozónénik örömmel veszik, ha nem fűzős és nem csatos, hanem bebújós vagy tépőzáras, amit idővel már a kis bölcsisek is egyedül tudnak le-fel húzni.

Meleg ruha az udvarra: A szeptemberi vénasszonyok nyara után nem sokkal már szükség lesz meleg ruhára a kinti játékhoz. Legyen a szekrényben: vastagabb kinti nadrág, melegítő vagy farmer. A farmer elég strapabíró, és kellemes pamut viselet, különösen a kantáros praktikus, nem kell aggódnunk, hogy kilóg a gyerek dereka belőle. Egy-két pulóver, vékonyabb, vastagabb, lehetőleg olyan, amit a játszótéren sem sajnálunk, ha piszkos lesz, vagy netán kiszakad. Nagyon fontos a sapka, áll alatt megkötős, a fület védő legyen, amíg nincs túl hideg, épp elég egy vékony pamut anyagú. Természetesen a téli időre már vastag bélelt sapkát adjunk, és mindig legyen sál és kesztyű a gyereknél.

Pelenka: Természetesen csak annak szükséges, aki nem szobatiszta, de ez a bölcsiben eleinte jellemzően mindenkire igaz. Popsikrémet is tartsunk bent.

Evéshez előke, partedli: Ha beküldünk 2-3 darabot, rá fogják adni evés előtt, megvédve ezzel a ruhácskákat.

Tisztasági csomag: Nem mindenhol kérik külön, előfordulhat, hogy az erre a célra beszedett csoportpénzből a bölcsőde maga szerzi be a szükséges felszerelést. Szólni fognak, ha nekünk kell vinni, általában papír zsebkendő, szalvéta, folyékony szappan, wc-papír, esetleg szemetes zacskó lehet az elvárás.

Ágynemű: a legtöbb helyen nagyon praktikus, alacsony egymásba rakható műanyag ágyacskákon altatják a gyermekeket. Ezekre olyan lepedőt érdemes tenni, ami a négy sarkánál csapott, gumival rendelkezik így a kiságy lábaira rögzíthető. Nem árt, ha több rétegű, steppelt, hiszen ez alatt a műanyag ágy van csak. Lehet, hogy vinnünk kell kistakarót, vagy esetleg csak huzatot hozzá. Alvójáték, otthoni kedvenc, akár még cumi is bevihető a bölcsibe.

Oviba készülőknek

A fent említett oviszsák nevéből is adódóan természetesen ide is szükségeltetik. Az óvodák manapság olyannyira túltelítettek, hogy az öltözőkben is kevés az egy gyerekre jutó hely. A mi ovinkban például nincs hely, ahol külön udvari cipőcskéket tudnának tárolni és külön hazamenőset. Egy cipős szekrény van, ami ha mindenki bent van aznap meg is telik. A szandijukat a zsák alatt tartják addig, amíg az udvaron vannak, illetve a nap végén. Épp ezért elképzelhető, hogy arra nem lesz lehetőségünk, hogy előrelátóan az oviban tartsunk gumicsizmát, esőkabátot vékonyabb, vastagabb kabátot egyszerre.

Az oviba is szükséges ágynemű, hasonlóan a bölcsiben említetthez.

Az óvodai tisztasági csomagból már biztosan hiányzik a pelus, talán csak kivételes esetben térnek el attól a szabálytól, hogy az óvodában már minden gyereknek szobatisztának kell lennie, alvásidő alatt sem hordhatnak pelust. Ezzel szemben fogkefét és fogkrémet vinnünk kell, ebéd után, lefekvés előtt a fogmosás is része a napirendjüknek.

Váltóruha: az évszaknak megfelelő kinti réteges, kényelmes, laza, nem kényes és benti vékonyabb, szellősebb játszóruha.

A téli benti viselet valamivel nagyobb fejtörést okozhat az oviban. A lányok ugyanis nyugodtan viselhetnek harisnyát a csoportszobában kis szoknyával, amire pillanatok alatt felhúzzák a kinti nadrágot, anorákot. A fiúknak két praktikus lehetőség kínálkozik: a harisnyára kívülről feladunk egy rövidnacit, valamivel esztétikusabb, mint anélkül. A másik, hogy vásárolunk néhány úgynevezett cicanadrágot, vagyis vékony pamutnadrágot, ami pólóval tökéletes bentre, és könnyű ráöltözni. Nem lesz könnyű dolgunk, mivel a boltokban főleg lányokra való pamut nadrágocskákat kapni.

Az oviban rendszeresen tartanak tornaórát. Az óvónők kérése alapján állítsunk össze torna felszerelést. Rövidnadrág, rövid ujjú trikó, tornacipő. A tornacipő legyen nagyon kényelmes, mérete épp a lábra való, talpa jól tapadó gumi, belseje lehetőleg pamut vagy bőr. Az edzőcipő jellegű cipőbe könnyen beleizzad, akinek hajlama van rá. Nem árt, ha ki tudjuk küszöbölni a cipőfűzőt, a tépőzáras megoldás mindenkinek egyszerűbb.

Gyakran hallom, hogy az udvari cipő mindenképp olyan legyen, amit kicsit sem sajnálunk. Én nagyon kedvelem azokat a változatokat, akár bőr, akár vászon tornacipőről legyen szó, amiknek az orra gumival védett. Ez sem jelent azonban egy szezonra szavatosságot, a fiam lábán kilyukadt a gumi és a bőr szépen egymás után. Mindenesetre a drága, szép cipő nem az ovi udvarára való. Sáros időben a legegyszerűbb a gumicsizma, félteni sem kell, és biztosan nem ázik be. Ráadásul mivel egy gyerek nem tudja tönkre tenni, a tesók teljes mértékben kihasználják a színes, vidám gumicsizmákat.

Oviban is, bölcsiben is nagyon örülnek, ha a foglalkozásokhoz, kézműveskedéshez alapanyagokat viszünk. Gyurmát, színes papírokat, ceruza, zsírkréta, filctollkészletet, kifestő füzeteket.

 

 

 

Írta: Nojka

Forrás:  https://picibaba.hu

 

Időskorunkra is kihat, mennyi cukrot ettünk gyerekként – Meglepő felfedezés a II. világháborúból

Egy új kutatás szerint évtizedekkel később is meghatározhatja egészségünket, hogy mennyi cukrot fogyasztottunk életünk első éveiben.

„Azoknál, akik életük első éveiben kevesebb cukrot fogyasztottak, kisebb valószínűséggel alakultak ki életük későbbi szakaszában egyes daganatos betegségek, illetve biológiai öregedésük is lassabbnak bizonyult” – írja a The Conversation oldalán Weilong Zhang, a Cambridge-i Egyetem közgazdász kutatója. Röviden ez a summája annak a tanulmánynak, amelyet Zhang és munkatársai a közelmúltban publikáltak az Economic Sciences című folyóiratban. A kutatócsoport több mint 64 ezer olyan személy egészségügyi adatait elemezte, akik 1951 és 1956 között születtek az Egyesült Királyságban. Ez a korszak a második világháború nyomán bevezetett korlátozó intézkedések miatt számít igazán különlegesnek tudományos szempontból.

A gyerekkori cukorfogyasztás hatásai

Nem könnyű feladat ugyanis a kisgyermekkori cukorfogyasztás hatásait vizsgálni valós körülmények között. Elvégre a kutatók mégsem kísérletezhetnek csak úgy valódi babákkal, hogy véletlenszerűen csoportokba osszák és különböző cukortartalmú diétán tartsák őket, majd várjanak 70 évet, hogy kiderüljön, hogyan hat az egészségükre az eltérő összetételű korai étrend. Ugyanakkor a történelemben volt arra példa, hogy kényszerűségből hasonló körülmények álljanak elő.

Az 1940-es évekre a német támadás alatt álló Egyesült Királyság élelmiszer-ellátása meglehetősen bizonytalanná vált. Az akkori kormányzat a nehéz helyzetre erős korlátozásokkal reagált, fejadagokat bevezetve egyes élelmiszercsoportok esetében. E körbe tartozott a cukor is, amelyet a britek csak a feltétlenül szükséges mennyiségben vásárolhattak meg ebben az időszakban. Az intézkedés még a háború lezárulta után is évekig érvényben maradt, mígnem 1953 szeptemberében hatályon kívül helyezték. A lakosság cukorfogyasztása ezek után hamar megugrott, közel megduplázódott. Így aztán még azok a gyerekek is egészen más és más mennyiségű cukorral érintkeztek az anyaméhben, majd életük korai szakaszában, akik csupán néhány hónap különbséggel jöttek a világra egymáshoz képest.

Azóta eltelt több mint hét évtized, és Zhang kutatócsoportja a lehetőséget kihasználva arra kereste a választ, hogy vajon miként hatnak az ember egészségének alakulására az élete első 1000 napját jellemző cukorfogyasztási szokások. Egészen pontosan a fogantatástól a második születésnapig terjedő időszak állt a vizsgálat fókuszában. Ez egy kritikus fontosságú időszak az ember életében, amikor a szervezet rendkívül gyors ütemben fejlődik, beleértve nemcsak a szerveket, de például az anyagcserét és az immunrendszert is. Nem mellesleg ebben a korban kezdenek formálódni az étel- és ízpreferenciák, azaz mindennapi étkezésünk alapjai. Így aztán igen meghatározó, hogy milyen élelmiszerekkel találkozunk kisgyermekként.

A kutatók a világháború utáni években született gyerekek vizsgálatával felfedezték, hogy a cukormegszorítás öt különböző rákbetegség csökkent előfordulási arányával is összefüggésbe hozható: a mell-, a prosztata-, a máj-, a végbél- és a tüdőrákéval. A májrák esetében különösen látványos az eltérés: 69 százalékkal kevesebben betegedtek meg az 1953 szeptembere előtti világra jött gyermekek közül életük későbbi szakaszában, mint a korlátozás eltörlését követően születettek körében. A legkisebb differencia a mellrák kapcsán mutatkozott meg, de még itt is 36 százalékos kockázatcsökkenésről lehet beszélni.

Arra is fény derült továbbá, hogy a cukorfejadagok alkalmazása a lassabb biológiai öregedéssel is kapcsolatot mutat. Fontos leszögezni, hogy a biológiai életkor nem azonos a naptár szerinti korral. Még ha két ember egyaránt 70 éves is, a sejtjeik és az immunrendszerünk eltérő mértékű öregedést mutathat. A biológiai életkor mérésének egyik eszköze a telomerhossz-meghatározás. A telomerek egyfajta védelmező struktúrák a kromoszómák végén. Ahogy a sejtek öregszenek, a telomerek hossza jellemzően rövidül. Itt jön képbe a cukormegvonás: a korlátozás idején születettek telomerhossza ugyanis hosszabbnak bizonyult a vizsgálatok során. A kutatók becslései szerint az érintett résztvevők biológiai életkora átlagosan 2,2 évvel alacsonyabbra tehető, mint azoké, akik több cukorhoz jutottak életük első 1000 napjában.

Végezetül említést érdemel, hogy az 1953 ősze előtt születettek esetében egy fehérje, a gránzim B szintje is alacsonyabb volt. Ez az enzim annak a jele, hogy az immunrendszer hosszú éveken keresztül túlműködik. Ilyen módon tehát ez a paraméter is arról árulkodik, hogy a mérsékeltebb korai cukorfogyasztás lassabb sejtszintű öregedéssel hozható kapcsolatba.

Évtizedeken átívelő következmények

„Ezzel együtt nem is a rák vagy az öregedés biológiai jelei kapcsán született eredmények voltak igazán meglepőek. Sokkal inkább az, hogy a korai cukorkitettség még 50 évvel később is hatással volt az emberek étrendjére” – hangsúlyozza Zhang. „Azok, akik életük első éveit a cukorbevitel korlátozása mellett élték le, még felnőttként, 50 éves koruk körül is kevesebb cukrot fogyasztottak. Sőt, összességében is kevesebbet ettek, étrendjük pedig egészségesebb és változatosabb volt. Mindez arra utal, hogy az édes íz korai életszakaszban megszokott mértéke hosszú távon is befolyásolhatja, milyen ízeket kedvelünk” – tette hozzá. Zhang szerint mindebben biológiai és megszokáshoz kötődő tényezők egyaránt közrejátszhatnak.

Nem a mostani az egyetlen tanulmány, amely a britek cukorfogyasztást korlátozó intézkedésének hosszú távú egészségügyi hatásait vizsgálta. Egy 2024-ben megjelent kutatás például a 2-es típusú cukorbetegség és a magas vérnyomás kockázatának csökkenésével hozta összefüggésbe a kényszerűségből bevezetett fejadagokat. Mi több, a demencia, valamint a szívbetegségek és a stroke rizikója kapcsán is születtek hasonló megfigyelések. „Ez persze nem azt jelenti, hogy a gyerekeknek ne lenne szabad egyáltalán cukrot fogyasztaniuk, és legfőképpen nem azt, hogy a világháború utáni cukorkorlátozás egy kívánatos irányelv lenne. E történelmi bizonyíték csupán azt mutatja meg számunkra, hogy a fejlődés egy kritikus periódusában a cukorfogyasztás viszonylag apró eltérései is olyan nyomot hagyhatnak, amelyet még fél évszázaddal később is ki lehet mutatni. A gyerekek talán nem emlékeznek arra, mit ettek kétéves koruk előtt. Egészségük, testük és akár ízpreferenciáik későbbi alakulása viszont magán hordozhatja a korai tapasztalatok lenyomatát” – fogalmaz Zhang.

Forrás: www.hazipatika.com

Iskolakezdés, iskolaérettség

Magyarországon az iskolakezdés két feltételhez kötött: a gyermeknek el kell érnie a tanköteles kort (hazánkban ez a betöltött 6 év) és az iskolába lépéshez szükséges fejlettségi szintet. Ha a kettő egyidejűleg teljesül, megkezdheti iskolai tanulmányait az óvoda javaslata alapján.

Mit jelent az iskolaérettség?

Röviden összefoglalva, az iskolaérettség azt jelenti, hogy a gyermek kognitív (értelmi), szociális (társas), testi és pszichológiai fejlettsége megfelel az iskolában elvárt szintnek. Az adott iskolarendszer követelményeinek kell megfelelni.

Az iskolaérettséghez megfelelő fizikai fejlettségre van szükség, ezt a gyermek háziorvosa állapítja meg. Fontos az érzékszervek megfelelő működése (szükség esetén a hallás-, látáskorrekció), mert az írás-olvasás készségeinek elsajátításához alapvetően fontos a hangok biztos megkülönböztetésének képessége és a megfelelő látási funkció. Szükséges továbbá, hogy megfelelő szinten legyen a gyermek térbeli tájékozódása, a jobb-bal megkülönböztetésének képessége (lateralizáció), mozgása (a nagy- és finommozgások egyaránt), figyelme, emlékezeti funkciói, beszéde, beszédészlelése, gondolkodása, számfogalma, továbbá szociális készségei (utasítások megértése, követése, társas helyzetek megértése, kezelése).

Szülőként hogyan segíthetek?

A gyermekek fejlődése igen egyedi ütemű lehet, a hagyományos otthoni játékok alapvetően remek fejlesztési lehetőségeket biztosítanak. Ezekből a teljesség igénye nélkül említünk meg itt néhányat. A gyurmázás, gyöngyfűzés, kisebb tárgyak rakosgatása jól fejleszti a finommotorikát, a kis kézizmokat; a szabályjátékok, vagy társasjátékok a szabálytudatot, az önszabályozást; a libikóka, hinta, pörgések, forgások az egyensúlyrendszert és a mozgáskoordinációt; a mesélés, mondókázás a figyelmet, beszédértést, emlékezetet. Hatéves korban elég, ha a gyermek 6-os számkörben biztosan tájékozódik (a tízest szokták nézni, de a hatos is elfogadható). Tehát ebben a körben biztosan ismeri a több-kevesebb fogalmát és az alapvető műveleteket (elveszek, hozzáadok). Fontos sokat beszéltetni a gyermekeket. Konkrét, rövid kérdésekkel segítsük őket, hogy megtanulják, mit jelent elmesélni valamit, például hogy mi történt tegnap.

Mikor forduljak segítségért? Ki segíthet?

Amennyiben a gyermek még nem töltötte be a tanköteles kort (tehát 6 évesnél fiatalabb), de Önök szerint eléri a szükséges fejlettségi szintet, akkor az Oktatási Hivatalhoz kell benyújtaniuk egy kérelmet arra vonatkozóan, hogy a gyermek már hatéves kora előtt megkezdhesse iskolai tanulmányait. Ha az Önök által benyújtott kérelemben és a csatolt dokumentumokban minden szükséges információ rendelkezésre áll a szakszerű döntés meghozatalához, az Oktatási Hivatal nyolc napon belül dönt az ügyben. Előfordulhat, hogy a hivatal a megalapozott döntés érdekében szakvéleményt kér a területileg illetékes szakértői bizottságtól, amelynek munkatársai egy átfogó vizsgálatot (pedagógiai, pszichológiai, orvosi) követően véleményezik a gyermek fejlettségét. Ebben az esetben az Oktatási Hivatal hatvan napon belül dönt a kérelemről.

Amennyiben azt szeretnék, hogy gyermekük még egy évig az óvodában maradhasson, akkor szintén az Oktatási Hivatalhoz kell kérelmet benyújtaniuk az iskolakészültség eldöntésének céljából végzett szakértői vizsgálathoz, mert 2020 januárjától csak ez az intézmény dönthet ebben a kérdésben. A kérelemben meg kell fogalmazni, hogy milyen okok miatt szeretnék, hogy gyermekük további egy évig az óvodai nevelésben maradjon és az iskolai életre való felkészülése szempontjából ez miért lenne előnyös. A kérelemhez bármilyen Önök által fontosnak tartott dokumentum másolatát csatolhatják (pl.: szakorvosi vélemény; kikérhetik az óvodától a gyermek fejlődését nyomon követő nyomtatványt). Ebben az esetben is előfordulhat, hogy az Oktatási Hivatal a megalapozott döntés érdekében szakvéleményt kér a területileg illetékes szakértői bizottságtól. Ha az Oktatási Hivatal a gyermeket iskolaérettnek nyilvánítja, de a szülő nem ért egyet a döntéssel, akkor bírósághoz fordulhat.

Hogyan történik a vizsgálat?

Az iskolakészültséget felmérő szakértői vizsgálat során csoportos és egyéni helyzetben is megtörténik az iskolakezdéshez szükséges területek feltérképezése:

- feladattudat,

- emlékezeti funkciók,

- számfogalom,

- figyelem, gondolkodási funkciók,

- lateralizáció,

- nagy- és finommozgások,

- csoportos és kétszemélyes helyzetben való viselkedés,

- munkaérettség.

Az ennek alapján elkészített szakértői vélemény nem pusztán egy javaslat arra, hogy menjen-e a gyermek iskolába, vagy maradjon-e óvodában. Ennél sokkal fontosabb elemei a részterületi erősségek-gyengeségek, továbbá a javasolt pluszfoglalkozásoknak és fejlesztéseknek a meghatározása, esetleges biztosítása.

Ha szükséges, pszichológiai ellátásba is kerülhet a gyermek a pedagógiai szakszolgálatnál, a szülő pedig gyermekének fejlődésével, nevelésével kapcsolatos konzultációkon vehet részt.

Forrás: www.gyermekut.hu

Hallgatózó gyerekek

A hallgatózó gyerekek mögött leggyakrabban a kíváncsiság, a világ megismerésének vágya és a szülők feletti kontroll vagy biztonságkeresés áll.

Miért hallgatóznak a gyerekek?

Kíváncsiság és információéhség: Mindent tudni akarnak a felnőttek dolgairól, a családi titkokról vagy arról, hogy mi készül a hátuk mögött.

Biztonságérzet: Ha azt hallják, hogy a szülők suttognak vagy komoly témáról beszélnek, ellenőrizni akarják, hogy nincsen-e baj vagy fenyegető helyzet.

Függetlenség és határok tesztelése: Szeretnék megtudni, mik azok az információk, amelyeket a felnőttek nem nekik szánnak, ezzel is növelve a „hatalmi” tudatukat.

Mit tehetsz szülőként?

Nyílt kommunikáció: Beszéljünk tisztán a dolgokról a megfelelő szinten, hogy ne érezzék szükségét a titkolózásnak.

Határok tiszteletben tartása: Építsünk ki olyan privát tereket és időket a felnőtt beszélgetésekre, amikor a gyerekek biztosan elfoglaltak.

Ne büntessük, inkább értsük meg: A tiltás helyett érdemes rákérdezni, mit hallott vagy mi érdekli a témában.

Forrás: www.csaladinet.hu