2015. február 26., csütörtök

Vándorbölcsők a Családháló.pontokon

Családháló.pont hálózatunk több tagja is pályázott a Három Királyfi Három Királylány Mozgalom által meghirdetett vándorbölcsőkre. Az Ágymester Manufaktúra által a Mozgalom ötéves születésnapjára adományozott bölcsők célja, hogy a közösségteremtés eszközei legyenek.

Azon túl, hogy újabb és újabb babákat ringathatnak majd, jelképei annak, hogy a gyermekvállalás közös ügy, hogy a felelősségben a közösség is osztozik.

Az öt bölcső az ország különböző pontjára került, s így hozzájárulhatnak a családbarát szemlélet elterjesztéséhez, és a Kopp Mária által az alapításkor megfogalmazott célokhoz, hogy szülessenek meg a kívánt gyermekek.

Három Családháló.pontunk is a sikeres pályázók között volt. Nyíregyházáról a Gyerekek, Családok, Anyák Kreatívan Közhasznú Egyesület, Székesfehérvárról a SZÉNA Egyesület a Családokért, és a Kiskunmajsai Nagycsaládosok Egyesülete is elindíthatja útjára ezeket a szépen faragott bölcsőket, hogy újra és újra kisbabák és családjuk számára okozhasson örömet.

Gratulálunk a nyerteseknek, és kívánjuk, hogy sok újszülött használja majd még sokáig e bölcsőket!

Forrás: csaladhalo.hu

2015. február 24., kedd

Meghívó a klubba

Sziasztok!

Szeretettel meghívunk Benneteket a Nyíregyházi Babaklubba.

Az időpont:2015. február 27. (péntek) 10-12 óra.
A helyszín: Jósavárosi Görög Katolikus Egyházközség közösségi háza  (Nyíregyháza, Korányi Frigyes u. 15/A.)

A hét témája a Családbarát szemlélet. Dr.Rácz Éva a Családbarát szemlélet, és Munka-magánélet egyensúly konferencián a Nyíregyházi Babaklubbot képviselte és itt vehette át a Vándorbölcsőt. Ezen a konferencián sok információval gazdagon tért haza, amit velünk is szeretne megosztani.

Hogyan támogatják a családokat?
Bagdy Emőke: Házassághoz való viszony és párkapcsolati kutatások aktualitásai hazánkban című előadásának élménybeszámolója.
Előadója: dr. Rácz Éva a Nyíregyházi Babaklub tiszteletbeli nagymamája
A tervezett program:
9:50-10:00 Érkezés, játékok, szőnyegek előkészítése a mulatságra
10:00-10:30 Bemutatkozó kör, hogy segítsük az ismerkedést
10:30-11:30 Előadás és élménybeszámoló, dr. Rácz Évától, a Nyíregyházi Babaklub tiszteletbeli nagymamájától
11:30-12:00 Szabad program
12:00-12:15 Kölcsönzés, ügyintézés, a terem rendbetétele.

Várunk benneteket szeretettel!

Boldog névnapot kívánunk!

Nagyon sok boldog névnapot kívánunk Papp Jázminnak és Batár Darinkának!

2015. február 23., hétfő

Meghívó a Babaváró Klubba

Sziasztok!

2015. február 25-én 10-12 óráig ismét Nyíregyházi Babaváró Klub foglalkozás lesz a Jósavárosi Görög Katolikus Egyházközség Közösségi Házában, ahol témánk: Kismamákat érintő támogatások- Hockné Dobos Adrienn jogi szakértő tart előadást, majd természetes babaápolás Pákolicz-Kropok Zsanettel a Babaváró Klub tagjával.
Milyen támogatások illetik meg a kismamákat? Mikor vehetők igénybe a támogatások? Mit lehet tudni a Gyes, Gyed és Gyed extrákról?

A részleteket és a meghívót az alábbi linken olvashatjátok:

Mindenkit szeretettel várunk!

Boldog születésnapot kívánunk!

Utólag is nagyon boldog születésnapot kívánunk Vajdáné Mártha Juditnak!

2015. február 19., csütörtök

2015. február 17., kedd

Mozgás

Talán a mozgás a kulcs gyermeke olvasási problémájának leküzdésére?

Tudta, hogy az iskolai kudarcokat már a kisgyermekkori „ügyetlen” mozgás is előre jelezheti? Hogyan? Ha egy apróság sokszor megbotlik a saját lábában, vagy túl gyakran elesik, azt mondják rá: ügyetlen. De tudja-e, hogy valójában mi is okozza ezt az ügyetlenséget? A nem tökéletesen kivitelezett mozgás esetében bizony hiányzik az összhang az izmok és az őket irányító idegek között. Ez azonban javítható. A javulás mértéke pedig attól függ, mennyit foglalkoznak a szakember által irányított gyakorlással. Minél többet gyakorolnak, annál nagyobb mértékű javulás érhető el. Persze az is nagyon fontos, hogy időben elkezdődjön a mozgás „gyógyítása”, a mozgásterápia.

Hogyan fejlődik az agy?

Ha visszaemlékszik biológia tanulmányaira, biztosan eszébe jut, amit az egyedfejlődésről tanult. Rémlenek azok a fotók a biológiai albumból, melyek a törzsfejlődéshez hasonlították az egyedfejlődést? A törzsfejlődés folyamán meghatározott sorban „születtek” egyre fejlettebb élőlények. Az idegrendszer is ugyanilyen fejlődésen megy keresztül. Ha ebbe a fejlődésbe valamilyen hiba csúszik, sajnos maga után vonja az arra ráépülő összes területet is. Így azok is sérültek lesznek. Például, ha kimarad a mozgásfejlődés valamelyik állomása, az az iskolás években majd olvasás vagy írászavart okozhat. Hogyan lehetséges mindez? Ahogy fejlődik a csecsemő, mindig újabb és újabb mozgásformák jelennek meg, mely segítségével a baba kapcsolatot tud teremteni a külvilággal, információkat, tapasztalatokat tud szerezni. Valójában „kommunikál” a világgal. Erre fog a későbbiekben ráépülni a beszéd és az „írott beszéd”, ami csak az emberre jellemző kommunikációs forma. Ha az egyik „állomás” kimarad a mozgásfejlődésből, úgy egy tapasztalási lehetőséggel kevesebb lesz a gyermek birtokában. S ha ez túl nagy hiánynak bizonyul, úgy előfordulhat, hogy olvasási zavart okoz. S miért csak iskolás korban vesszük észre ezt a hiányt? Azért, mert csupán nagyon apró működési „hibákat” okozhat az eltérő mozgásfejlődés, így az egyszerűbb idegrendszeri folyamatoknál nem is lehet észrevenni. A bonyolultabb „munkát” igénylő feladatoknál – mint például az olvasás és az írás – viszont már észlelhetővé válik.

A mozgásfejlődésről

Miután ennyit beszéltem az egymásra épülő mozgásfejlődés fontosságáról, nézzük, hogy mit is jelent ez valójában.

Az első jelentősebb állomás a 4. hónap körüli időre tehető. Ebben a korban kezdi a gyermek emelgetni a csípőjét, próbálkozik az oldalára fordulni. Éppen ezért fontos, hogy időnként vegyük ki a puha ágyból, tegyük egy kicsit keményebb „játszóhelyre”, hiszen a keményebb talajon könnyebb ezt a mozgást kivitelezni. Ha túlságosan sokat van a pihe-puha ágyikóban, akkor a próbálkozásai sorozatosan kudarcot vallanak, s talán elveszik a kedvét a további kísérletezgetéstől. Sőt! Ugyanezen okból nem ajánlatos a gyermek feje fölé sem különböző tárgyakat lógatni (bár manapság már olyan kedves figurák vannak és ráadásul zenélnek meg forognak is). Hiszen ha a hátán fekve remekül szórakozik a kis apróság, ugyan mi motiválná arra, hogy forduljon az oldalára és keressen magának más látnivalót? Elegendő, ha csupán egy színes rongydarabot helyez a baba ágyába, majdcsak „rátalál” a szeme, a későbbiekben pedig a keze is.

Az oldalra fordulást általában a hasra fordulás követi. De az is lehet, hogy néhány baba nem igyekszik a hasára fordulni, hanem inkább „feltornázza” magát ülő helyzetbe. Ez azonban csak keményebb talajon sikerülhet. Tehát érdemes a babát minél gyakrabban keményebb játszóhelyen pihentetni.

Az átfordulások után fontos, hogy a gyermek „játszótere” minél nagyobb legyen. Hiszen csak így lehet a fordulásokból gurulás, majd kúszás, 
mászás, térden járás. Ezek mind mind kihagyhatatlan mozgásformák. Téves az az elgondolás, hogy annál ügyesebb egy gyermek, minél előbb megtanul járni! Döntő fontosságú tapasztalatokat szerezhet a kúszással, mászással gyermeke, ezek kivitelezése közben rengeteget fejlődik az idegrendszere. Teremtsen olyan helyzeteket, amelyeket gyermeke csak kúszással vagy mászással tud megoldani. Például én a két szoba közé (egymásba nyíló szobáink voltak) beraktam egy kisasztalt. Így ha át akart jönni hozzánk Dani, akkor át kellett másznia alatta. Ehhez persze az is kellett, hogy idejében kivegyem a hempergőből és „átadjam” neki mindkét szobát – teljesen eltüntetve a „nem szabad” dolgokat a keze ügyéből. A túl szűk játszótéren ugyanis hamar feláll a csecsemő, nem is tud mást csinálni, nem tudja megtapasztalni a változatos mozgásformákat. Ha egy egész szobát nem is tud átengedni gyermekének, akkor legalább egy nagyobb részt kerítsenek el neki (1,5 – 2 métert).

Azok a csecsemők, akik nagy területen mozoghatnak inkább egyéves koruk után tanulnak meg járni.

Konkrét időpontokat szándékosan nem írtam. Hiszen minden gyermek más és más, nagyon eltérő lehet a vérmérsékletűk, a személyiségük. Az időt egyébként sem tanácsos sürgetni. A lényeg csupán az, hogy valamennyi mozgásformát megtapasztalja a gyermek.

Mutasd a mozgásod, megmondom, milyen képességű vagy!

Biztosan Ön is hallotta már, hogy gyermekének mozgásállapota képet ad az idegrendszerének érettségéről, arról, hogy a fejlődési folyamatban gyermeke milyen szinten is van.

Hogy ez hogyan lehetséges? Köztudott, hogy az emberi agy két féltekéből áll: bal és jobb. A két rész között munkamegosztás van. A bal félteke hordozza általában beszédközpontot. Tehát ennek a résznek a feladata a nyelv – legyen az beszéd, olvasás, vagy írás – irányítása. Ezen kívül a finom részletek elemzését végzi – akár egy analitikus. Feladata a dolgok egymás mellé rendelése, a sorrend kialakítása. Ezzel szemben a jobb félteke inkább az egységes egészet veszi alapul: a részletek összehangolására törekszik, észreveszi az összefüggéseket a látszólag különálló részek között. Tehát azt mondhatjuk, hogy azok a gyermekek, aki bal agyfélteke dominanciával rendelkeznek ésszerűen, logikusan szemlélik a világot. A jobb agyfélteke dominanciások pedig képek, fantáziaképek segítségével, ösztöneikre hallgatva értelmezik azt.

A tanulási nehézséggel küzdők között nagyobb arányban találunk jobb félteke dominanciával rendelkező gyermeket. Ez nem meglepő. Hiszen a mai iskolarendszer a nyelvi képességeket veszi alapul. A nyelvi irányítása pedig a bal félteke feladata – ezeknél a gyermekeknél pedig nem ez a domináns. Éppen ezért lenne fontos, hogy az oktatásban is felfigyeljenek az eltérő gondolkodásmódra, s olyan módszereket alkalmazzanak, amivel a jobb félteke dominanciával rendelkező gyermekek is könnyebben elsajátíthatják a tananyagot.

Van-e segítség?
Több tevékenység – többek között az emberi gondolkodás is – a két félteke együttes működésének az eredménye. Éppen ezért fontos, hogy „mozgassuk”, „tornáztassuk” rendszeresen mindkét féltekét.

Mindkét félteke az ellentétes oldalon lévő érzékszervekkel és izmokkal áll kapcsolatban.

(Tehát, ha gyermeke jobb kezét, jobb lábát, jobb szemét, fülét használja gyakrabban és dominánsan, akkor valószínűleg bal agyfélteke domináns.) A két félteke között azonban szoros kapcsolat van, amely az úgynevezett „kérges test”-nek köszönhető. Ezt a kapcsolatot erősítheti a rendszeres, célzott mozgásokkal.

Az eredményes és könnyed tanulás érdekében szerencsés lenne, ha mindkét agyfélteke funkcióit együtt működtetné és használná gyermeke. A mai oktatási rendszer – sajnos – elég egyoldalúan a bal agyféltekére épít, hiszen a nyelvi megnyilatkozásokat helyezi előtérbe. A tananyag átadása és számonkérése is nyelvi síkon megy végbe – a beszéd útján. Ráadásul a részek felől közelít, holott a jobb félteke dominanciával rendelkezőknél épp az egészből kellene kiindulni. Így tehát hátrányba kerülnek a jobb félteke dominanciájú gyermekek. Pedig ők egy nem hagyományos módon ugyanolyan hatékonyan tudnának tanulni – ha nem hatékonyabban. Hátrányba kerülnek a bal félteke-dominanciás tanulók is, mégpedig azért, mert a kevésbé fejlett készségeiket (melyek irányításáért a jobb félteke a felelős) a tanulás során nem dolgoztatják meg, hiszen nincs rá szükség.

Szerencsére azonban vannak olyan mozzanatai a hagyományos oktatásnak, melyek elősegítik a két félteke összehangolt munkáját. Gondolok itt például a betűtanulásra: egyszerre látja, hallja és mondja a betűt. Azoknak a gyerekeknek, akiknek ez nehezen megy, nagy segítséget jelenthetnek az olyan gyakorlatok, amelyek a jobb és bal testfél mozgásának összehangolására építenek. Ezzel javul a két félteke koordinációja is. Ehhez pontosan kidolgozott mozgásokra, mozgássorozatokra van szükség.

Mozgásterápiák
Ayres-módszer

Ez egy „szenzomotoros integrációs terápia”. Mit is jelent ez tulajdonképpen? Azt, hogy a mozgás és az érzékelési rendszer fejlesztése együttesen történik meg. Mivel a mozgás és az érzékszervek is szoros kapcsolatban vannak az érzelmekkel, ez a módszer nagyon eredményesen alkalmazható a pszichés problémákkal küzdő gyermekek esetében. Így figyelemzavaros, hiperaktív, önértékelési zavarokkal , vagy tanulási nehézségekkel küzdő nebulóknál. A foglalkozásokon speciális eszközök (labdák, hálók, tölcsérek) segítségével az agy megfelelő részét ingerlik. A kutatások ugyanis bebizonyították, hogy az egyensúlyi rendszert ingerelve az agyban beindulnak azok a biokémiai folyamatok, amelyek elvezethetnek az összehangolt idegrendszeri működés kialakulásához.

H.R.G.
Mit is jelent ez a három betű? Hydroterápiás Rehabilitációs gimnasztika. Már a neve is sugallja: ez a terápia a vízben zajlik. Ez azért jó, mert vannak olyan mozgáselemek, amelyek a vízben könnyebben megtaníthatók, mint a szárazföldön. A langyos vízben történő mozgás sok szempontból különbözik a szárazföldi mozgástól. A vízben más a hőszabályozás, más a fizikai környezet, a pulzus nem emelkedik olyan magasra, mint a szárazföldi mozgásnál, egyformán részt vesz a munkában a kar és a láb.

A terápiának 370 mozgásfeladata van, amely 2-3 év alatt tanítható meg a gyermekeknek. Egyaránt alkalmazható a megkésett vagy eltérő mozgásfejlődésű vagy beszédfejlődésű gyermekek fejlesztésére, de a figyelemzavaros, vagy beilleszkedési problémákkal küzdő csemeték problémái is orvosolhatók e komplex módszer segítségével.
TSMT (Tervezett Szenzomotoros Tréning)

Ez a terápia a HRG "szárazföldi" változata - hiszen vannak gyerekek, akiknél nem alkalmazható a vízben végzett terápia, mert gyakran küzdenek különböző felső légúti megbetegedésekkel, fülgyulladásokkal, stb. 

Két szintje van. Az első az ún. "home tréning" - amikor betanítják a szülőknek a gyakorlatokat, amiket otthon, napi rendszerességgel kell végezni. 2-3-4 hetenként kontrollvizsgálaton kell megjelenni, ahol a szakemberek megnézik a begyakorolt mozdulatokat, s újat írnak elő. Ez eltálában 1 évig tart.

Néhány egyéni TSMT tréning után a gyermekek alkalmassá válhatnak arra, hogy csoportos tréningen vegyenek részt - ez a TSMT II. szintje. Ezt jól felszerelt tornateremben, sok eszköz alkalmazásával végzik. 1,5 - 2 éves kortól 10-12 éves korig alkalmazható a terápia. 4-8, maximum 12 fős csoportokat lehet alakítani.

Delacato-alapozó mozgásterápia

Vannak olyan szakemberek, akik párhuzamot vonnak az ember egyedfejlődése és a törzsfejlődés között. Röviden átismétlem, mit is jelent ez. A mozgásfejlődés szoros kapcsolatban áll az idegrendszer érésével, hiszen a gyermek mozgásának fejlődése egy-egy életszakaszban a központi idegrendszer egy-egy meghatározott területének irányítása alatt áll. Éppen ezért ha a mozgásfejlődés bármelyik szakasza kimarad, vagy nem gyakorlódik be eléggé (pl. túl korán feláll a gyermek), akkor az ehhez kapcsolódó érzékelő és irányító központok sem fejlődnek megfelelően. Ez pedig tanulási és viselkedési problémákhoz vezethet.

Carl Henry Delacato által kidolgozott terápia lehetővé teszi a gyermekek számára, hogy a mozgás szintjén újra éljék életüknek egy korábbi szakaszát. Így az érésben elmaradt területek lehetőséget kapnak a hiányosságok pótlására.

Magyarországon Kulcsár Mihályné állított össze egy mozgásterápiát Delacato módszere alapján. Az elemi mozgásokat beépítette a terápiájába, majd ezeket tovább is fejlesztette. Kidolgozta a térérzékelés, az egyensúlyérzékelés és a finommozgások fejlesztésének gyakorlatsorait. Erről részletesebben könyvében olvashat, melynek címe: A tanulás öröm is lehet.

Varázsszer?

A mozgáson keresztül az idegrendszer bepótolja azokat a hiányosságokat, amelyek a korai életszakaszban keletkeztek. A hiányosságok csökkenésével fordítottan arányban nő az iskolai teljesítmény. Ez azonban csak akkor igaz, ha a tanulásra is nagy hangsúlyt fektetnek. A mozgás ugyanis – bármilyen nagyszerű dolog is – önmagában nem elegendő. Abban viszont nagy segítséget nyújt, hogy - a jobb idegrendszeri működés eredményeként - kevesebb időt kelljen tanulással tölteni. Nem szabad figyelmen kívül hagynia azt a tényt, hogy csak akkor érhető el javulás, ha rendszeresen foglalkoznak a szakember által előírt gyakorlatokkal. Ez naponta maximum félórás – de kihagyhatatlan! - elfoglaltságot jelent. Hogy miért nem szabad elmulasztani egy nap sem a tornát? Ezeknek a mozgásgyakorlatoknak nem az izomzat fejlesztése a célja, hanem a kialakulatlan vagy nem megfelelően működő idegrendszeri kapcsolatok javítása, újak kialakítása. Ezek csak akkor jönnek létre, ha minden nap megerősítik őket. Ha nem, akkor a már kezdetleges kapcsolatok elkezdenek visszafejlődni, így a várva várt javulás csak később, vagy egyáltalán nem következik be.

Milyen kapcsolat van a mozgás és a térészlelés kialakulása között?

A mozgás összehangolása meghatározott izmok és izomcsoportok egyidejű és egymás utáni szervezett használata. Azaz mint mindennek, a mozgás kivitelezésének is megvan a megszabott rendje. 
A mozgás folyamata azonban nemcsak az izmok összehangolt munkájának eredménye, hanem szükség van az érzékszervek tevékenységére is.

Testtudat – Testséma - Testfogalom

Ez a három – látszólag különálló fogalom - szorosan egymásra épül.

A testtudat így egyszerűsíthető le: „a test érzi magát”. Kialakulása a korai életszakaszban szerzett tapasztalatokkal kezdődik (éhség, kényelmetlenség), s rányomja bélyegét mindazokra az élettapasztalatokra, gondolkodási folyamatokra, amelyeken keresztül a világot megismerjük, amelyek segítségével önmagunkká válhatunk. Ayres szerint, a testtudat hiányosságai a látási megkülönböztető-képesség zavaraihoz vezetnek. Ez megjelenhet az emberábrázolásban is: torz, hiányos emberrajz, téves méretezés formájában. A testtudat fejlesztése a mozgáson keresztül történhet. Ezzel párhuzamosan lehetőség nyílik a pozitív érzelmi tapasztalatok szerzésére, amely elvezethet a helyes önértékelés és a jó társaskapcsolatok kialakulásához.

A testséma – a testtudat formájára – így határozható meg: „a test uralja saját mozgásait”. Azaz képes a mozgásos feladatok megoldására, közben alkalmazkodni tud a megváltozott testhelyzethez, tartani tudja egyensúlyát. Pontosan tud utánozni mozgásokat. Ezekhez a test észlelése és ellenőrzés alatt tartása szükséges, azaz pontos ismeretekkel kell rendelkezni az egész testről. Gyakran fordul elő, hogy egy enyhe „testséma-zavar” esetében a gyermek mozgása általában normálisnak tűnik. Csak egy speciális, kifejezetten erre irányuló vizsgálat mutatja meg az eltérést. Ha azonban súlyosabb zavar áll fenn a testséma fejlődésében, akkor látványos a mozgás összerendezetlensége is. Ebben az esetben a mozgásterápia a mozgás javításán túl a testséma és a testfogalom fejlesztését tartalmazza.

De mi is a testfogalom? Tulajdonképpen az, amit a saját testünkről és általában a testről tudunk. Óvodás és kisiskolás korban még viszonylag kevesebb ez az információ. Az iskolai és iskolán kívüli tapasztalatokkal, tudásanyaggal azonban ez fokozatosan bővül. Ez a finomodás természetesen az emberábrázolásban is megjelenik. Ahogyan gyarapodik a gyermek ismerete a testről, úgy lesz egyre aprólékosabb a rajza is. Például egy óvodás gyermek csak egy pöttyöt rajzol az ember szeme helyére. Később azonban már megjelennek a szempillák, a szemöldök, még később pedig már a szemzug, a szembogár, a szivárványhártya is a rajzon.

Apraxia

Az apraxiáról akkor beszélünk, amikor valaki képtelen bizonyos cselekvéssorokat véghezvinni. Például nem tud önállóan enni, inni, öltözködni, ha azt tudatosan kell végrehajtania. Mit is jelent ez a tudatosság? Legszemléletesebben a gyertya elfújásával tudnám ez illusztrálni. Egy apraxiás beteg képtelen elfújni a gyertyát, ha ezt kérik tőle. Viszont elfújja akkor, ha érzi, hogy veszélybe kerül, mert megégetheti magát.

A praxia (cselekvés) kialakulásában döntő szerep jut a taktilis (tapintással kapcsolatos) észlelésnek. Ennek megszerzése a testi tapasztalatokból már a nagyon korai életszakaszban megkezdődik, és minél többféle információ kerül feldolgozásra, annál specifikusabban járulnak hozzá az idegrendszeri érés folyamatához. Ezek az érzékleti információk nagyrészt nem tudatosak. Gondoljunk csak a csecsemő oldalra fordulására, vagy kúszására, mászására. Inkább ösztönösek. Módosításuk azonban csak tudatos kontroll útján lehetséges. Minden fontos információ ugyanis olyan ingerekből keletkezik, amelyet a bőr segítségével szerzünk meg és saját magunk visszük véghez.

Forrás: www.abcakademia.hu

Párkapcsolati parák? A gyerekkorban rejtőzhetnek az okok!

Pszichológus segítségével próbáltuk kideríteni a kapcsolatképtelenség mögött meghúzódó okokat.

Szabó Sára pszichológushoz gyakran fordulnak párkapcsolati problémákkal, melyek közül szinte mindegyik valamilyen gyerekkori traumából ered. Vajon hogy lehet rájönni arra, hogy egy régi emlék miatt vannak gondjaink? Mikor kell szakemberhez fordulni? Kiderül!

Van-e olyan párkapcsolati probléma, ami a gyerekkorra vezethető vissza?

Igen, gyakorlatilag mindegyik. A gyerekkor az, amikor az énképünk, énhatáraink és megküzdési módjaink kialakulnak, és ha ez nagyjából rendben zajlik, tehát egészséges a személyiségem, akkor nincsenek tartós, visszatérő problémáim, mert tudom, hogy ki vagyok, mit szeretnék, és vannak képességeim a megoldásra. Na, ebből van manapság legkevesebb!

Hogyan ismerhetem fel a rejtett okokat?

Kicsit magamra figyelek, és átgondolom az eddigi kapcsolataimat. Kikkel volt eddig kapcsolatom? Meddig tartott? Mik voltak a problémák a kapcsolattal? Ki szakított? Milyen visszajelzéseket kaptam a páromtól? Mit gondolok most róla? Ha ezeket végiggondolva felfedezek valamilyen ismétlődést pl. mindig túl gyorsan közel engedem magamhoz a másikat, vagy éppen gondot okoz az intimitás, közelség megélése, akkor azzal a témával valószínűleg dolgom van!

Hol lehet a probléma gyökere?

Gondoljunk a gyermeki fejlődésre! Magzatként az anyával való tökéletes egységet éljük meg. Azután megszületünk, még alig tudunk kapcsolódni a világhoz, az anyával vagy gondozóval való kapcsolat során azonban lassan elkezdjük megkülönböztetni magunkat a külvilágtól, tehát kialakul az én és nem én közötti különbség, azaz az éntudatunk és az énhatáraink. Eközben még mindig az anyával való szimbiotikus egység ad biztonságot. Később az ún. közeledés-távolodás szakaszában már elkezdjük felfedezni a világot, de ha ott valami rossz történik velünk, még sűrűn visszatérünk az anyánkhoz. Azután egyre bátrabbak leszünk a felfedezésben, és a világunkba már mások is beletartoznak: apa, tágabb család, óvónő és a csoport. Ekkor már egyre hosszabb időre vagyunk távol az anyától, megtanuljuk a hiányát a róla alkotott belső képpel betölteni, és önmagunknak biztonságot adni. A csoportban megtanuljuk a társas viselkedés szabályait, hogy mit kezdjünk az agressziónkkal, hogy képviseljük magunkat.

A fejlődés alapja, hogy sosem vagyunk egyedül, mindig azáltal fejlődünk, amit a másik visszatükröz rólunk. Ezt hívjuk reflektív kapcsolatnak, ennek kiváló példája a párkapcsolat, amiben a korábbi sérüléseink visszatükröződnek, és mivel az életünk sok területét lefedi, sok felületet ad a tükröződésre.

Kiegészíteni kell a másikat, nem megoldani az összes problémáját (Kép:imgur)

Mik lehetnek a sérülések?

Például ha az anya elutasító, fáradt, vagy az első pár hónap után vissza kell mennie dolgozni, akkor a gyerek nem tudja megélni a szimbiotikus kapcsolat biztonságát. Ennek az a következménye, hogy felnőttként nem tud kapcsolatot teremteni, kerüli az intimitást, nem tud mit kezdeni a közelséggel, úgy érzi, hogy ő nem oké, esetleg depressziós lesz.

Ha az anya a szimbiózis után nem engedi el a gyerekét, hanem mindig maga mellett akarja tudni, akkor ezáltal azt sugallja neki, hogy „a világ veszélyes” nem jó oda kimenni. Ezek a gyerekek nagy valószínűséggel szorongók lesznek, és még felnőtt korukban sem önállóak. 30 évesen is hazahordják a szennyest, anyuci csomagol nekik tízórait, és persze egyetlen pár sem elég jó az ő kicsikéjéhez!

Lényegében ez két véglet, és természetesen még nagyon sok variáció van, és még nem is kell hozzá elválni, vagy bántalmazni a gyereket! Sokszor érkeznek hozzám azzal, hogy „De nekem nagyon jó szüleim vannak, mindent megadtak nekem, biztosan nem onnan származnak a problémáim”. Általában ez így is van, és a sérülések nem azt jelentik, hogy a szüleim rosszak vagy rosszat akartak nekem, csak bizonyos helyzetekben nem ismerték fel a szükségleteimet, vagy éppen nem úgy reagáltak. Például módosult tudatállapotban egyszer eljutottunk egy olyan élményhez, hogy a kliensem testvérét baleset érte, és az anyja rohant a vérző gyerekkel a kórházba, és őt kicsi háromévesként a nagy felfordulásban csak sokkal később vette ölbe valaki. Ebben az esetben nem lehet azt mondani, hogy a szülő rossz, hiszen azon volt, hogy a megsérült gyerekét minél előbb orvoshoz vigye, viszont háromévesként attól még igenis megijedek egy ilyen helyzetben, nincs mellettem anya és féltem a tesómat.

Sokszor olyan tőről fakad a probléma, amiről szinte emlékünk sincs (Kép:tutzone.org) 

Mit lehet tenni?

Felismerni, és meghaladni. Két szó, de kemény munka van mögötte! Ahogy említettem reflektív kapcsolatban fejlődünk, tehát a párkapcsolatban is. Az első, hogy mindketten mélyítsük az önismeretünket, és felismerjük a saját mintázatainkat. Sokszor ezeknek a felismerése és megbeszélése is könnyít, mert már nem személyes támadásnak veszem a helyzetet. Önismeret tehát elengedhetetlen a felismeréshez, a meghaladás azonban már nem csak ismeretet, de cselekvést is igényel. Ahogy könyvből nem lehet megtanulni főzni, házat építeni vagy szeretkezni, úgy nem tudjuk minden problémánkat kibeszéléssel megoldani, tehát ez is azok közé a dolgok közé tartozik, amiket csinálni kell!

Hogyan lehet csinálni?
Csinálni lehet a kapcsolatban, hiszen végül is együtt fejlődésről szól a történet, amiben nagyon fontos az együtt szó! Tehát: én tükrözlek téged és te tükrözöl engem, és vagyunk annyira érettek, hogy ezt kibírjuk, és feltöltsük egymás hiányait. Az rossz hozzáállás, hogy „én megmentelek téged”! Annak sosincs jó vége! Ha úgy érzed, hogy elakadtál, és valami nagyon szembe jön veled újra és újra, akkor érdemes szakemberhez fordulni. Sajnos még mindig tapasztalom, hogy a pszichológia népszerűsége ellenére a pszichológushoz járás még mindig nem trendi, mert a pszichológus a betegekkel foglalkozik. Nagyon szeretném, ha ez a tévhit végre eloszlana. A pszichológus olyan emberekkel foglalkozik, akik szeretnének boldogabban, kiegyensúlyozottabban élni és meghaladni a problémákat ahelyett, hogy újra és újra szembesüljenek velük. A pszichológiában számos egyéni vagy csoportos módszer van a probléma típusának megfelelően. Érdemes ezeket is kipróbálni, elmenni akár egy workshopra, hogy legyen mihez nyúlni, ha szükség van rá.

Forrás: ujnemzedek.hu

2015. február 16., hétfő

Meghívó a Babaváró Klubba

Sziasztok!

2015. február 18-án 10-12 óráig ismét Nyíregyházi Babaváró Klub foglalkozás lesz a Jósavárosi Görög Katolikus Egyházközség Közösségi Házában, ahol témánk: A szoptatás testi-lelki táplálék, Radvánszkyné Gulyás Györgyivel a Nyíregyházi Babaklub klubszervezőjével.

A részleteket és a meghívót az alábbi linken olvashatjátok:

Mindenkit szeretettel várunk!

Ahonnan a vándorbölcső 2015. február 12.-én elindult

Családbarát szemlélet,
Munka-magánélet egyensúly konferencia

Időpont: 2015. február 12.

Helyszín: Magyar Tudományos Akadémia
(Budapest, V. Széchenyi István tér 9.)

A rendezvény fővédnöke Lovász László elnök, Magyar Tudományos Akadémia

(A konferencián a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.)

Tájékoztatjuk, hogy a nagy érdeklődésre tekintettel, több regisztrációt már nem áll módunkban fogadni!

9.30-10.00: Érkezés, regisztráció

10.00-10.05: Köszöntő - Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége

10.05-10.25: Megnyitó - Novák Katalin
(államtitkár, Emberi Erőforrások Minisztériuma)

10.25-10.45: Mégis miért érdemes? - Házasságról pozitívan - Perczel Forintos Dóra
(tanszékvezető, Semmelweis Egyetem)

10.45-11.05: Stratégia a szeretetben, család és munkahely Papp Miklós
(intézetvezető, Sapientia Családteológiai Intézet)

11.05-11.25: Szünet

                A1 –szekció
11.25-12.15: Mit tehet a munkaadó a munkamagánélet összeegyeztetéséért?
kerekasztal beszélgetés: Herjeczki Kornél (Harmat Kiadó), Kazár Natália (Fundamenta), Lerf Andrea (Coaching Team), Márta Bettina (Arkon), Révész Bálint (K&H Bank), Ternovszky Csilla (Prolabora),
- moderátor Németh Judit (mtd Tanácsadói Közösség)

                B1 –szekció
11.25-12.15: Láthatatlan munka - az otthon végzett munka értéke, jelentősége -, hogyan tehetjük elismertebbé ezt a tevékenységet?
Vendégek: Márialigetiné Makhult Katalin (iparművész, hat gyermek édesanyja, nagymama, főállású anya első gyermeke születése óta), Gál Magdolna (gimnáziumi tanár, négy gyermek örökbefogadója. Az örökbefogadás óta főállású anya), Szőnyi Szilárd (újságíró, négy gyermekes édesapa)
- moderátor Benkő Ágota (koordinátor, Népesedési Kerekasztal)
“Mindig nagyon méltánytalannak tartottam, hogy a láthatatlan munkának nincs becsülete, sőt sokszor lebecsülik. Láthatatlan munkán én nem csak a közbeszédben annak tartott otthoni munkákat értem, hanem az önkéntességet is. Olyan anyákat hívtam meg, akik sokat tudnak a témáról. Nem csak otthon végeznek "láthatatlan munkát", hanem gyermekeik révén kerültek/ kerülnek különféle közösségekkel kapcsolatba, és végeznek azok javára önkéntes munkát is. Mindkettőnek másmás módon sikeres életpályája van. A nagycsaládos apa maga részt vesz a láthatatlan munkában, és közvetlenül rálát annak mibenlétére.“
Benkő Ágota

12.15-13.00: Ebéd szünet (szendvicsebéd)

                A2 –szekció
13.00-13.50: Munka-magánélet egyensúlyának megtartására közismert személyek megoldásai kerekasztal beszélgetés Tomka János és Tomkáné Zsáry Anikó (Házasság hete 2015 arcai) valamint Rudolf Péter és felesége Nagy-Kálózy Eszter(színművészek)
- moderátor: Keresztes Ilona (Kossuth Rádió szerkesztő, műsorvezető)

                B2 –szekció
13.00-13.50: Balansz partnerség
- moderátor Ternovszky Csilla (ügyvezető, Prolabora) és Ujvári Enikő (projekt vezető Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom)
13.50-14.10: Szünet
14.10-14.30: Eredményhirdetés Vándorbölcső Pályázat - Gesztes Olympia (projekt vezető Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom)
14.30-15.00: Házassághoz való viszony és párkapcsolati kutatások aktualitásai hazánkban -Bagdy Emőke (pszichológus, professor emeritus KREBTK)
15.00-15.10: Zárás, összegzés - Székely András
(Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom vezetője)

A vándorbölcső útra kelt és Nyíregyházára érkezett

Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom alapításának öt éves évfordulója alkalmából pályázatot hirdetett együttműködő közösségek, civil szervezetek számára. Az évfordulóval megegyezően öt bölcső talált gazdára olyan közösségekben, ahonnan a legjobb pályázatok érkeztek.

A múlt héten csütörtökön megrendezett konferencián azokkal kötött együttműködési megállapodást a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom és a Gyerecsak Egyesület képviselője.

A nyíregyházi egyesületben a pályáztató szervezethez hasonlóan sokat tesznek azért, hogy megszülessenek a kívánt, tervezett gyermekek és vállalják, hogy tevékenységük  szűkebb és tágabb környezetükben arra irányuljon, hogy a családalapítás egyre elismertebb legyen.

Gyerekek, Családok, Anyák Kreatívan Közhasznú Egyesület az általa támogatott hatodik működési évébe lépett Nyíregyházi Babaklubbal együtt eddig is a gyermekvállalás mellett kötelezte el magát és nagyra értékelte azt a szülői hozzáállást, döntést, teljesítményt, ami a gyermekvállalással együtt jár. A Gyerecsak Egyesület komoly hagyományokat teremtett a kötődő nevelés és a babahordozás népszerűsítése terén, úgy véljük, méltán kapta a vándorbölcső vándoroltatásának küldetését is.

A képen is látható bölcső szinte mindenben hasonlít régi elődeire. Ringatja az újszülött kisbabát, aki nemcsak békésen szunyókál a csöppnyi fekhelyen, de növekedésével át is adja helyét egy újabb kis jövevénynek. A Vándorbölcső pályázat útján három havonta új csecsemőhöz kerül, bizonyítva, hogy egy jól kialakított és elkészített bölcső akár több nemzedék kiszolgálására is képes. 

Czotter András asztalosmester az édesapja keze nyomát viselő, vörösfenyőfából készült saját bölcsőjéhez hasonló bölcsőt tervezett, majd erős tölgyfából elkészítette azt az új „aranyos kis zömök, tömzsi bölcsőt", amelyet nyomban felajánlott a mozgalomhoz kötődő családoknak, majd az első bölcsőt idén újabb öt bölcső követte.

(Az Ágymester Manufaktúra által felajánlott natúr fából, olajozott kivitelben, kókusz matraccal együtt elkészült bölcső értéke 64.000 Ft.)

A mester kényelmes, gyönyörű bababölcsőt faragott, aminek láttán, őszintén bízhatunk abban, hogy a Vándorbölcső jó néhány nyíregyházi babát ringat majd álomba esténként, visszahozva egy szép hagyományt, sok kedves emléket a városlakók életébe.

Fontos azonban az is, hogy a fiatal gyermekváró családokat családbarát önkormányzat, bababarát munkahelyek vegyék körül, hogy a város szeresse gyermekeit. A családbarát törvények mellé megvalósító akarat, a gyermek tiszteletén alapuló felnőtt attitűd is kell. A Gyerecsak Egyesület 2014-ben Baba-és emberbarát matricát alapított azért, hogy az esélyegyenlőség megteremtésével segítse a kisbabás családokat ezen túl. 

E matricát azok a kedvezményezett családok is megkapják, akik a vándorbölcsőt használva bizonyítják, hogy a felnőtt élet legmaradandóbb vállalkozása, ha a családba új élet költözik, megérdemelve a szűkebb, tágabb társadalmi környezet tiszteletét, megbecsülését.

A Bölcső első kis lakója még „pocaklakó”, de édesanyja Pákolicz-Kropok Zsanett és édesapja Pákolicz Dávid már is megtalálta a remények szerinti sok örömet hozó bölcső helyét otthonukban.

Meghívó a klubba - dupla ünnep a klubban

Sziasztok!

Szeretettel meghívunk Benneteket a Nyíregyházi Babaklubba, a kötődően, válaszkészen nevelő, babahordozás- és szoptatáspárti családok közösségébe. Sok csodás hordozóeszköz vár benneteket, amiket kipróbálhattok, kölcsönözhettek. Ismerkedünk, tapasztalatokat cserélünk, mondókázunk, nagyokat beszélgetünk.
Ha Te is vágysz kimozdulni a kisbabáddal, akkor ne habozz, tarts velünk!
Forró teáról mi gondoskodunk, Ti pedig hozhattok egészséges harapnivalót, ha szeretnétek falatozni is. :)
Ha segítségre, megerősítésre vágysz a babahordozás, vagy a szoptatás terén, akkor jó helyen jársz!

Az időpont2015. február 19. (csütörtök) 10-12 óra.
A helyszínJósavárosi Görög Katolikus Egyházközség közösségi háza (Nyíregyháza, Korányi Frigyes u. 15/A.)

Parkolási lehetőség a SPAR melletti parkolóban van.
Babakocsival érdemesebb a templom előtti nagy kapun át érkezni, ahonnan hátra tudtok sétálni a közösségi házhoz a templomkerten át.
Váltócipőt vagy pótzoknit légyszi hozzatok, hogy a szőnyegre is le tudjunk telepedni a gyerkőcökkel.

A hét témája: Születés-és névnapi bababulival egybekötött farsang
A tervezett program:
9:50-10:00: Érkezés, játékok, szőnyegek előkészítése a mulatságra
10:00-10:30 Bemutatkozó kör, hogy segítsük az ismerkedést
10:30-13:00 Születés-és névnapi bababulival egybekötött farsang
13:00-13:15 Kölcsönzés, ügyintézés, a terem rendbetétele.

Batyus bál lesz, így arra kérünk téged is, hogy hozz magaddal valami harapnivalót. (Üdítőt, gyümölcsöt, sütit, vagy bármit, amit szívesen megosztanál másokkal is!) 

A jelmezbe öltözött gyerkőcöknek meglepetéssel kedveskedünk, valamint egy játszósátrat is kisorsolunk majd! :)

Várunk benneteket szeretettel!

Boldog névnapot kívánunk!

Nagyon sok boldog névnapot kívánunk Györe Lillának! 

Boldog születésnapot kívánunk Szemőkné Sóvári Olginak!

Boldog névnapot kívánunk!

Nagyon sok boldog névnapot kívánunk Hlatkyné Egyed Zsuzsinak, Dibáczy Zsuzsának és Chrenkóné Zsuzsának!

Család és támogatások

Boldog névnapot kívánunk!

Nagyon sok boldog névnapot kívánunk Csiszár Bernadettnek!

Változott a farsang időpontja!

Boldog születésnapot és boldog névnapot kívánunk!

Nagyon sok boldog születésnapot kívánunk Tóthné Nagy Évának!

Nagyon sok boldog névnapot kívánunk Halászné Bodnár Líviának!