Fényképeik ,,Kötődően hordozva nevelünk, a hónap babái" címmel a Gyerecsak Egyesület irodájában (Kossuth tér 8. fsz. 4.) megtekinthetőek! (csak a fotóik)
A hónap babája Flóra, testvérei Olivér és Laura
Mi a
legnagyobb siker, amit családként megéltek?
A
legnagyobb siker az, hogy úgy érzem, hogy sikeres gyerekeket tudok nevelni.
Olyan gyerekeket, akik képesek küzdeni. Nekem az a siker, ha valaki képes
küzdeni, önmagának megfelelni. A legnagyobb siker majd az lesz családként, ha
boldog gyerekek lesznek belőlük. Fontos nyilván az anyagi is, és egy-két földi
jó, de a legfontosabb az, hogy boldog emberek legyenek. Én mindig erre neveltem
őket, úgy kell, hogy hozzáálljanak az élethez, hogy meg lehet csinálni mindent,
amit el szeretnének érni, és érjék is el, és hogy majd azzal foglalkozzanak,
ami boldoggá teszi őket. Igazából én úgy gondolom, hogy a siker felé haladunk,
de nyugtával szeretném dicsérni a napot. Siker az, hogy egészségesek. Sikerként
élem meg. Még akkor is korai sikerről beszélni gyereknevelés terén, ha már az
embernek van egy 16 éves lánya és egy 11 éves fia. A legkisebb ugyan még csak 2
éves, de ez egy folyamatos munka, nincs megállás. Nem könnyű, de jó úton
haladunk. Vannak kudarcok, de szerintem jó úton haladunk.
Hát az,
hogy összehozni a három gyereket, a munkahelyet, ugyanis most már dolgozom.
Igaz, hogy csak óraadó vagyok, de akkor is össze kell hozni ezeket, plusz a
háztartást. Ez egy rendes kihívás. Közben a gyerekeknek jól menjen az iskola,
tehát ott is helyt állni. Én nyelvtanárként különösen ügyelek arra, hogy a
nyelvvizsga meglegyen és a nyelvtudás a helyén legyen mind a háromnál. Jól
haladunk. A nagyobbik lányomnak már van kettő, spanyol, német. Oli, a fiú
keményebb dió, de ő is már legalább ért és beszélget németül. A kicsi meg
mindent ért, amit mondok neki. Elég fárasztó, hogy az ember megfeleljen a
munkahelyen, nőként is maradjon talpon, háziasszonyként is, hát anyaként meg
szerintem a legnehezebb. Türelem az sok kellene.
Ha
változtathatnál a mai családok sorsán, mit tennél, hogy a gyerekeknek jobb
legyen?
Elvenném
tőlük a telefont, a számítógépet. Kevesebb televíziót. Ezt hol sikerül
megoldani, hol nem, de mindenképp a technikát szorítanám vissza arra a szintre,
amilyen szinten húsz éve volt. Túl sok a technika. Nem csak nekik. A
felnőtteknek is. Utcán, mondjuk egy plázában, buszon, mindenütt azt látod, hogy
csüngnek rajta, és elfelejtik a másik embert. Elfelejtkeznek arról, hogy valaki
jön velük szembe az utcán, vagy valakinek átadni a helyet, vagy amikor
beszélgetek, ne vegyem fel a telefont. Ezek alapvető dolgok, alapvető
udvariassági formulák és kikoptak. Könyvet adnék a kezükbe. Az olvasást
visszahoznám, az olvasás szerepét, az érdeklődési körüket. A technikai dolgok
mindent elnyomnak. A laptopunkon van skype, és mióta ezt Flóra felfedezte, le
akar ülni oda és bizony van egy-két vitánk. Rendesen vergődik és visít, ha
lecsapom a laptopot és elteszem. Nyilván a nagyokon jobban érződik, a telefon főleg,
de az internet, ami jobban. Igyekszem szabályozni mindkettőt. Ha olyan jegyet
hoznak haza, akkor ki kell tenni az asztalra a telefont. Az olvasásra rávenni
őket művészet. Szerintem minden korosztályban jelen van ez. Látjátok ti is,
hogy hányan csüngnek az internet előtt, elég csak a facebookot bekapcsolni.
Mindenféle korosztály. Ez lenne a számomra a legfontosabb. Lehet, hogy
azért, mert én egy régebbi korosztály vagyok, nem tudom. Nem tudom, hogy a mai
huszonéves szülők hogyan állnak hozzá. Lehet, hogy ez nekik annyira nem szúrja
a szemüket. Nekem az emberi kapcsolatok hiányoznak. Én például állandóan állva
reggelizek vagy ebédelek. Pultszerű asztalunk van, mindenkit kiszolgálok, ott
ülnek szemben. A kicsi meg odaállt mellém, ő is állva egy kisszéken. Ha azt
látom, hogy sokat facebookoznak, belenézek, bezárom.
Van-e nő
vagy anya, akit a példaképednek tekintesz?
Anyukám,
részben. Az anyukája szerintem mindenkinek jó lenne, ha példakép lenne. Azt nem
mondom, hogy száz százalékosan. Úgy igazán nincs. Van egy ideál vagy
eszménykép, akinek szeretne az ember megfelelni. Próbálsz, de nyilván senki nem
tökéletes, és ez senkinek nem fog sikerülni. Inkább egy elképzelésem van
konkrétan, hogy hogyan kellene. Anyaként türelmesnek kellene lenni, mindig ott
lenni, segítőkésznek lenni. Jókat főzni, mindig vasalt ruha. Példaképem azért
nincs, mert ezt senki nem képes megcsinálni, ez nagyon ideális lenne. Tanárként
vagy dolgozó nőként nyilván a legjobbat akarom adni, vagy legalábbis adni, amit
kell egy tanárnak. Nem azt mondom, hogy kedvenc tanárnak lenni, mert nyilván
egy tanár, ha jól tanít, ha számon kér, akkor nem feltétlenül kedvenc, de attól
lehet jó. Feleségként szintén türelem, megértés, stb. Emberként pedig
mindenkihez kedves lenni, mindenki felé nyitott lenni. Soha nem tudhatod, hogy
a másik embernek mi a gondja. Mindenkinek van gondja, valakinek kevesebb, van,
akinek több. Az embertársainkat ok nélkül nem szabad leszólni vagy
elmarasztalni. Ha nekem rossz kedvem van, nem biztos, hogy mondjuk, az első
szembejövőn kell kitölteni. Minden oldalról van egy megfelelési kényszer.
Próbálkozik az ember, de azért a türelem az, ami jó hamar elfogy, és akkor
tanárként is, szülőként is, emberként is, feleségként is érződik. Azután hazamegyek, ott van három gyerek, három
különböző, nekik is meg van a saját gondjuk, azzal is törődni kell. Ott van a
háztartás, ami valahogy magától soha nem jön rendbe, hiába hagyom ott. Pedig
milyen jó lenne, hogyha mire hazamennék, a háztartás magától rendbe jönne.
Valami mindig szalad, semmi nincs a helyén, úgyhogy nehéz. Az ember azt érzi,
hogy nem éri magát utol, és ez mintha csak nőne. Három különböző korosztályú
gyerek, mind a három otthon, nem úgy van, mint valakinek, hogy mind a három
kicsi és még nincs iskolás, vagy éppen már mind a három iskolás, nagyobbacska,
hanem mindenféle korosztály. Nem akarom szépíteni, de van, amikor az ember úgy
érzi, hogy összeomlik az a bizonyos nap. Van, amikor úgy érzem, hogy nem bírom,
van, amikor pedig egészen jól megy a dolog. Vegyes.
Mit
tudsz a nők, illetve az anyák jogairól?
A
szokásos. Igénybe vettem, ami a szülés után járt, aztán a GYED-et, az már a
fiammal is, úgy 11 éve. Laurával, a lányommal 16 éve még el volt törölve a
GYED, akkor gyesen voltam, ami minimális összeg. Aztán visszajött a GYED 11
éve, most a kicsivel is járt GYED két éves koráig. Most gyesen vagyok, és gyes
mellett tanítok óraadóként. Most fogok majd utánanézni, hogy a főállású anyaság
mellett mit lehet csinálni, mert az is lehet, hogy főállású anyaként lennék
szívesen óraadó. Ezt így még bírom, de ezután még nem néztem, hogy főállású
anyaság mellett lehet-e naponta négy órát dolgozni. Július 4.-én jár le a három
év, akkor vége a gyesnek. A munkahelyem is válaszra fog várni, akkor jön a
szabadság, azt le kell töltenem, mert felhalmozódik. Szerintem már decemberben
ezen nem gondolkodok, majd jövőre utánanézek, hogyan lehet megoldani úgy, hogy
össze tudjam hangolni a sok dolgot, ami most van. Az biztos, hogy nem szeretném
leterhelni magam. Annak nincs értelme, hogy fáradt legyek. A gyerekeket
elhanyagolni nem akarom, az biztos. Nyelvtanárként volt időszak, amikor adtam
magánórákat, de egyszer a fiam elém állt, amikor ott volt egy tanítványom és
azt mondta, hogy ,,Már megint?”. Ezt sose felejtem el. Utána alább maradtak az
óraadások, mert a gyerek érdeke az első. Ha gyereket vállalsz, akkor tudomásul
kell venned, hogy a karrier és a család? Álom, hogy össze lehet teljesen
hangolni. Lehet valahogy csiszolgatni, de valamelyik sérül. Én sok tanár
kollégámon látom, hogy a gyerek sérül, mert este nyolcig, kilencig magánórákat
adnak. Bizony a nyelvszakos kollégák gyereke nem a legjobb nyelves, pedig
szerintem az a minimum, hogy egy nyelves tanár gyereke magasan verje a többit.
A kérdésre visszatérve mindig az aktuális juttatást tudom, a többinek pedig
utánanézek.
Hogyan
kerültél kapcsolatba a kötődő neveléssel, illetve a babahordozással?
Kerestem
valamit az interneten, ahogy ideköltöztünk. Mikor megszületett a kicsi,
kerestem babaklubot, ahova eljárhatok, és nem otthon ülünk két évig. Így
találtam meg a blogot. Volt valami program éppen a Futurobiban, egy hordozó
bemutató. Érdekelt, hogy milyen a hordozás, mert nekem ez új volt.
Tizenegynéhány éve még nem volt ez divat, legalábbis ott, ahol én laktam.
Elmentem a Futurobiba és ott találkoztam Ramónával. Ő mutatta meg a hordozókat,
fel is próbáltunk egyet a kicsivel, akkor volt fél éves. Ott megtetszett,
kényelmes volt, megbeszéltem Ramónával, hogy veszek egyet, vettem, és
eljárogattam a klubba. Járogattunk a klubba, táncolgattunk Tündivel. Aztán
augusztusban elballagtunk a klubból, a kicsi elkezdte a bölcsit, én meg
beálltam dolgozni, ez mostanra úgy lekopott, azóta nem is voltunk. A hordozás
is, mert elég nagy. Szeretném néha, ha nem az ölembe kellene vinni, ugye sokat
kérezkedik, de mostanában az sem. Úgy gondolom, hogy már elég nagy, két éves.
Ramóna annak idején mondta, hogy a kendők jók akár 20 kg-ig is, de ahogy
beálltam dolgozni, nem annyira. Négy napot járok egy héten, és megmondom
őszintén, hogy élvezem is, hogy újra közösségbe tartozom. Nem otthon van az
ember. A kicsi is nagyon élvezi a bölcsődét, nagyon szereti. Fantasztikus,
ahogy beilleszkedett, szinte szoktatni sem kellett. Mondták, hogy szoktassuk,
de ugye szeptemberben hívtak szoktatni, nekem pedig mennem kellett dolgozni.
Nem akartam sokáig szoktatni, úgyhogy két-három napig voltam ott, aztán már ott
aludt. Szeptember óta minden nap jár, annyira jól sikerült. Nem kellett még
otthon maradni vele és ez annyira jó. Ez különösen nagy siker, amikor az ember
gyereke egészséges. Még hogyha nem is feltétlenül tehet róla, egyikről sem,
arról sem, ha beteg, arról sem, ha egészséges, de ez akkor is nagy siker.
Mindenki tudja csinálni a dolgát, élni az életét. Szoktam is nekik mondani,
mikor van a tv-ben valami olyasmi, hogy látjátok, ti örülhettek, hogy iskolába
jártok, és nem kell szembe néznetek azzal, amivel annak a kisfiúnak. Mondjuk
egy tolószékes kisfiút láttunk, ilyesmi. Még a gyerek a tv-be is boldog volt,
ezt pont nemrég láttuk. Az egészség is siker, ha jól megy a tanulás, az is. Ha
van egy jó napunk, az is. A siker nem folyamatos, minden nap meg kell érte
küzdeni.
Milyen
előnyöket, illetve eredményeket tudsz be ennek a nevelési módszernek?
Nagy
előnye, hogy nagyon könnyű a gyermek a hordozáskor. Volt rá példa, hogy
elmentünk kirándulni, beletettem a hordozóba, és sokkal könnyebb volt vinni a
gyereket. Ölbe vinni egy több, mint tíz kilós gyereket, kemény dolog. Nagyon
kényelmes volt így, akár elöl, akár hátul volt. Nekem inkább elöl volt több
ideig, mert a hátra kötést nehezebben oldottam meg. Jó dolog szerintem. Azt nem
állítanám, hogy a másik két gyerekem nem áll hozzám annyira közel, pedig nem
hordoztam őket. Nagyon jó a hordozás, de ugyanúgy megvan a kötődés. Ugyanúgy
érzem, hogy ragaszkodnak hozzám, számítanak rám. A tizenhat éves lányom
ugyanolyan ragaszkodó, mint a két éves. Egy régi hagyományból ered ugye a
babahordozás, nagyon jó dolog, hogy ez visszajött. Nagyon jó dolog, hogy ilyen
közelségben van a baba és az anyuka. Előny azoknak, akik hordoznak, plusz
dolog, de e nélkül is kialakul a kötődés. Nyilván a mostani anyukák, aki
hordozta az elsőt, az tovább is mindegyiket hordozza. Én az első kettővel ezt
nem tudtam megoldani. Még internet sem volt 10-12 éve. Nagyon sok köszönhető az
internetnek, hogy ez is el tud terjedni, hogy látják. Én is onnan szedtem. Ha
nincs internet, se a babaklub, se a hordozás nem valósul meg az életemben. Nem
csak az anya és a gyerek kerül közel egymáshoz, hanem anyukák is. A babaklub
egyik előnye, hogy anyukák ismerkednek meg hasonló korú gyerekkel. Gyerekek
ismerkednek meg, úgyhogy ez is egy jó dolog. Szép, amit csináltok, jó dolog.
Reméljük, hogy sokáig megy majd.
Mesélnél
egy kicsit a gyerekeidről? Milyen személyiséggel rendelkeznek?
A
legidősebb Laura, ő 16 éves gimnazista. Kicsit visszahúzódóbb. Csendesebb, nem
beszél túl sokat, viszont nagyon szorgalmas, nagyon lelkiismeretes. Hűséges,
nagyon ragaszkodó, ha van egy barátja, ahhoz foggal-körömmel ragaszkodik.
Hozzám is, a mai napig mindennel fordul. Bár, mint tinédzser, van, amit megtart
magának. Elég bölcsen gondolkodik, éretten. Neki is azt tanítom és minden
gyerekemnek, hogy ne akarjon másoknak megfelelni. Legyen önmaga. Nem hiszem,
hogy a másoknak való megfelelés az életcél. Nyilván ne is térjünk el nagyon a
normáktól, vagy ne akarjunk annyira önmagunk lenni, hogy másoknak ártunk, csak élje
úgy az életét szépen, rendesen. Szerintem aranyos nagylány. Olivér 11 éves. Tipikusan az, aki megél a jég hátán is. Beszédes. Ez az érdekes,
hogy a lány és a fiú pont fordított aggyal vannak. A lányom nem olyan
kommunikatív, inkább, mint a férfiak, csendesebb. A fiam pedig kommunikatív,
mint a nők. Szeret beszélni és sokat is beszél. Szereti a focit. Nehéz vele
megtanítani a nyelveket. Próbálkozok, küzdünk, de nehéz dolgom van. Ő meg úgy
jó, ahogy van. Ő egy olyan személyiség, akit így lehet szeretni, Laurát pedig
úgy. Laurába az a jó, hogy hiába tinédzser, nincsenek meg a nagy lázadós,
vergődős korszakok, hogy becsapom az ajtót, elmegyek otthonról, nem érdekelnek
a szüleim, nem szeretem őket. Tucat számra az osztálytársai, barátai így vannak,
hogy nem érdeklik őket a szülők. Csavarognak, ilyesmi. Náluk ez kimaradt. Majd
meglátjuk, hogy Olivérnél ez, hogy lesz, de ő inkább lázadó, mint Laura, sokkal
magabiztosabb. A kicsi pedig lány létére érdekes módon olyan lesz, mint a
bátyja. Ő is szeret beszélni, nagyokos. Magabiztos, határozott. Kivergődné
magának, amit akar, csak néha rossz helyen kopogtat, mert én is magabiztos
vagyok és határozott. A kicsi nagyon ragaszkodó. Ő a nagyszülőkkel nem volt
annyit, mint a másik két gyerekem. Ők nagyon sokat voltak, mert ugye én
tanultam, egyetemre jártam, és akkor hazavittem őket. Sokat nyaraltak és
teleltek a nagyszülőknél. A kicsi nem, ő rengeteget volt velem. Ha mentem
valahova, jött velem. Ő annyira ragaszkodó, hogy nem hagyja, hogy elmenjek. Ha
viszont nem látja, hogy elmegyek, elkezd sírni, hogy hol vagyok. Egyedül a
bölcsődébe marad, ott elmehetek, néha alig akar hazajönni. Nagyon örülök, hogy
ilyen barátságos, hamar beilleszkedett. Társaságkedvelő és ennek örülök. Laurát
kellett sokszor biztatni, hogy társaságkedvelő legyen, keresse az emberek
társaságát, ne üljön otthon, nem jó az senkinek. Három gyerek, három különböző
személyiséggel.
Milyen
szemléletmódot tanítasz és adsz át a gyermekeidnek? Hogyan készíted fel őket az
életre?
Mint
ahogy említettem, legyenek önmaguk. Ne akarjanak más stílust felvenni, mint
amilyenek valójában. Tiszteljék az embereket és ezt várják is el. Ne bántson
meg senkit ok nélkül, de védje meg magát. Ő legyen a középpontban, de ne is.
Nem ő van a világon egyedül, de ne hagyja magát. Ne adja fel! Ez nagyon fontos!
Soha ne adja fel! Én is belevágtam egy-két dologba, de végig is csináltam, akármilyen nehéz volt. Arra törekedjen, hogy érje el, amit szeretne, mert akkor
boldog lesz. Ami boldoggá teszi, arra törekedjen. A lányom azt mondta, hogy
nyelvet szeretne tanulni az egyetemen. Én nem vagyok az a szülő, hogy tanár
vagyok, és ezért azt mondom, hogy te ne legyél tanár. Nem vagyok az a szülő,
aki lebeszéli a gyereket arról a szakmáról, ami mondjuk az enyém, de másról
sem, ha neki az lenne a szíve vágya. Ha ezt akarod tanulni, oké, tanuld ezt.
Szerintem megélsz belőle, jó lesz, ügyes vagy. Neki nagyon mennek a nyelvek.
Olit még egyengetni kell. Szoktam mondani neki, hogy legyél gépészmérnök, mint
apa, szerintem az jó szakma egy férfinak. Ha viszont ő azzal fog előállni, hogy
testnevelő tanár lesz, akkor az lesz. Most ötödikes és azt is mondtam, hogy a
gimnáziumokat majd eldönti, hogy melyik szimpatikus, hova akar menni. Nyilván
nem fogom lebeszélni, hogyha neki az az álma, hogy ebbe a gimnáziumba, erre a
szakra akar járni. Laura is így volt. Ő a Kossuthba járt egy évet, de azt
mondta, hogy átmegy a Zrínyibe, mert spanyolt akar tanulni. Mondtam, hogy jó,
akkor tanulj spanyolt. Támogattam benne. A kicsinek is ezt fogom mondani.
Ragaszkodjanak az álmaikhoz foggal-körömmel, érjék el. Olyan álmaik legyenek,
amik boldoggá teszik őket. Az a mottónk, hogy soha ne add fel. Szerintem ez jó,
mert az ember sokszor van annak a határán, hogy ez most így nem jó. Mindenkinek
mindig van, hogy elege van, vagy nem akarja csinálni, de csinálni kell. Az élet
egy taposómalom. Szoktam nekik mondani, hogy az életben lesznek ennél keményebb
helyzetek is, mint az iskola. A gyerekeknek a legfőbb gondjuk az iskola.
Szoktam mondani, hogy ennél van komolyabb dolog is, bár én tanulhatnék megint
ötödikben. Azt hiszik, dolgozni jobb lesz, pedig ott is menni kell, csinálni
kell és örülni kell neki. Én is próbálok úgy bemenni az osztályokba, hogy
szeretem, jó lesz. Én is olyan szakmát választottam, amit szeretek. Hiába ezer
számra mondják a diákok, hogy én nem lennék tanár. Igen, ha valaki nem lenne,
az ne is legyen, de van, aki szereti. Valaki orvos akar lenni, van, aki
közgazdász, van, aki fodrász, akkor legyen mindenki az, amit szeretne, és abban
legyen boldog. Elsősorban azt szeretném, hogy boldogok legyenek. Sok olyan
embert láttam, a rokonságban is, aki elérte az álmait, elérte az egyetemet és
még azon túl, aztán a magánélete nem jó. Az meg a boldogságot jelentené, a
háttért. Mondtam nekik, hogy mindegyiktől három gyereket szeretnék és akkor
lesz kilenc unokám. Oli megmondta, hogy neki öt lesz. Ha ötöt vállal, akkor én
ötnek leszek a nagymamája. Szeretnék jó nagymama is lenni, mint amilyenek a mi
anyukáink. Nagyon jó a háttér is a férjem részéről és az én részemről is.
Maximális támogatottság, segítőkészség. Mikor gyerekek voltunk, akkor is mindig
ott voltak. Ez viszont példakép, hogy olyan nagyszülő tudjak lenni, mint az én
gyerekeim nagyszülei. Maximálisan segíteni nekik.
Ha össze
kellene hasonlítanod a saját gyermekkorodat és a gyermekeid gyermekkorát,
milyen hasonlóságokat és különbségeket tudnál említeni?
Többet
dolgoztunk. Én falun nőttem fel. Jó anyagi körülmények között voltunk, de
ugyanakkor ezért meg is kellett dolgozni. Voltak földek és állatok. Több ezer
csirkét neveltek apukámék, nagy csirkeólunk volt. Sokat segítettünk, jártunk
meggyet és ezt-azt szedni, a csirkéket is gondoztunk. Ugyanakkor tanultunk és
nyaraltunk is. Sokkal többet dolgoztunk régen. Ez nem csak rám igaz és az én gyerekeimre,
hanem általában. A mai gyerekek nem is tudom, hogy mit dolgoznak. Nálunk
alapszabály, hogy mindenki a saját szobáját rendben tartja. Nem csak azért,
mert már én sem vagyok arra képes. Elég nagy a ház, hogy én renden tartsam, de
egyébként is szokják meg, hogy nekik is van valami felelősségük, ellátnivalójuk. Sokszor kell a körmükre nézni, de Oli is jól rendben tartja a
szobáját. Laurát kérem sokszor, hogy a konyhában segítsen. Oli az apukájának
segít. Nagy siker az is, hogy a 16 éves lányom vasalja a saját holmiját. Úgy
látom, hogy ez csodaszámba megy például a Zrínyiben, mert az osztályban senki
nem vasalja a saját holmiját. Nekik kevesebbet kell letenni az asztalra, mint
régen nekünk. Tanulni kell, az követelmény, de hát tanulni nekünk is kellett.
Nem volt ez a technika. Az én időmben még nem volt hétfőn adás a televízióban..
Ha volt is hétfőn adás, volt három csatorna, azon volt pár film. Ennyit nem
bújtuk a tv-t és ilyen ocsmányságok nem jöttek a tv-ből, mint most. Ők
szerencsére nem szoktak rá, hogy Való Világot nézzenek és egyéb ilyet, és
Győzikét. Ezt az értéket közvetítik. Ha bemegyek az osztályterembe mit várjak?
Ha Győzikének az alpári beszédje minta, akkor miért ne engedné magának meg a
gyerek? Olyan jó mesék voltak a mi időnkben. Kis vakond, Tom és Jerry, azt
Flóra is nagyon szereti. Most pedig el kell zárni vagy kapcsolgatni kell, hogy
olyat nézzenek, ami nekik való. Több munkára venném rá a gyerekeket. Jó ötlet,
hogy kötelező az érettségiig teljesíteni negyven órás önkéntes munkát. A lányom
meg is csinálta a kórházban, ahol a férjem dolgozik. Mondtam is a férjemnek,
hogy ne hagyja, hogy ne csinálják. Dolgozzon rendesen, mert ennyi a munka, amit
végeznek. Többet kellene őket munkára fogni. Mondja ezt a férjem is, hogy nem
akarnak dolgozni a mostani fiatal korosztály. Ha felvesznek valakit a kórházba,
mondjuk egy takarító munkakörre, nem úgy áll hozzá, mint egy idősebb, a 40-50
évesek. Rá kellene őket jobban szoktatni a munkára, és leszoktatni őket az
otthon ülés, internetezős, telefonnyomogatós szabadidős programról. Mi még
sokat voltunk a szabadban, sokat segítettünk, dolgoztunk. Nem mindig volt
nekünk sem ínyünkre, de megcsináltuk. Most viszont mi van? Tanulni kellett az
biztos, nekünk is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése