2013. december 19., csütörtök

Téli szünet és programajánló

Kedves Klubtagjaink!

A sok betegeskedés miatt idén már nem tartunk több klubtalálkozót, ezért arra kérünk benneteket, figyeljétek a blogot, iratkozzatok fel a levelezőlistánkra, hogy januárban első kézből értesüljetek a legfrissebb klubhírekről és programjainkról.
Addig is élvezzétek az otthon melegét, a családdal töltött boldog napokat, heteket!
A Babaklub nevében minden kedves Családnak nagyon boldog, meghitt, békés Karácsonyt kívánunk!

Egyúttal szeretnénk a figyelmetekbe ajánlani egy nagyon szép adventi programot:

Advent az Agorában - "Gyermekváltozat"

2013. december 20-án délelőtt 10.00-től 12.00-ig várjuk a kisbabás anyukákat az Agorába (Nyíregyháza, Bercsényi u. 13.).
Délelőtti program:
- Pulya-kör - nyitott csoport: mondókák, dalok Szikora Csillával és Zselykével
- "Tombola-hozd-magad": hozzatok magatokkal valamilyen ajándékot, amelyet kisorsolunk egymás között!
Aki nem tud, az vehet tombolát a helyszínen.
Délután 13.00-tól 16 óráig pedig a kisiskolásokat és a felsősöket várjuk (akár nagyobb testvérek is jöhetnek ám!).
Délutáni program:
- "Agora-téli-napközi"
A nyári napközihez hasonlóan játszunk, festünk, mázolunk, fűzünk, varrunk, gyöngyözünk - kézművészkedünk. Mindezt a karácsonyra hangolva!
- "Tombola-hozd-magad": hozzatok magatokkal valamilyen ajándékot, amelyet kisorsolunk egymás között (biztosan van otthon elfekvőben egy alig használt mesekönyv, toll, füzet, játék, ruhadarab, aminek más nagyon örülne).

További részletek Sinka Áginál: 30/396-60-30.

2013. december 7., szombat

DidyTai Paul

A mei tai márkája: Didymos.
Anyaga: 100% biopamut jacquard szövésű kendő.
Szín, minta: DidyTai Paul, kék, világoskék, szürke.
A kendő értéke: 33 000 Ft.

2013. december 6., péntek

Mikulásra szeretettel

"A Mikulás gyorsan eljő,
feje felett nagy hófelhő.
Rénszarvasok húzzák szánját,
hó csipkézi a bundáját."

2013. december 5., csütörtök

Meghívó a Klubba

Sziasztok!

Szeretettel meghívunk Benneteket a Nyíregyházi Babaklubba.

Az időpont2013. december 6. (péntek) 10-12 óra.
A helyszínJósavárosi Görög Katolikus Egyházközség közösségi háza (Nyíregyháza, Korányi Frigyes u. 15/A.)

A tervezett program:
9:50-10:00: Érkezés, játékok, szőnyegek előkészítése a mulatságra
10:00- 10:30 Bemutatkozó kör, hogy segítsük az ismerkedést
10:30-12:00 Mondókázunk és énekelünk
12:00-12:20 Kölcsönzés, ügyintézés, a terem rendbetétele.

Várunk benneteket szeretettel!

Ui: A betegségeket elkerülendő fokozott elővigyázatosságot kérünk tőletek.
Köszönjük a közreműködéseteket és a megértéseteket!
 
2013. november 30., szombat

Ízelítő

Sziasztok!

A Nyíregyházi Babaklub tagjai meghívást kaptak egy kötődésről szóló rendezvényre.
Rákhel-Szöllősy Ramóna a hordozásról tartott előadást, a táncoslábú anyukák pedig Tőzsér Tünde vezetésével bemutatták a hordozós latint táncot, a SzamBabát.

Ellevill Ben hordozókendő

A kendő márkája: Ellevill.
Anyaga: 50% pamut és 50% gyapjú jacquard szövésű kendő.
Szín, minta: Norvegian Ben Wool, zöld és sötétzöld tradicionális norvég minta.
A kendő értéke: 33 000 Ft.

Didymos Black Ellipsen

A kendő márkája: Didymos.
Anyaga: 100% biopamut jacquard szövésű karikás kendő.
Szín, minta: Black Ellipsen, fekete és szürke.
A kendő értéke: 21 000 Ft.

2013. november 26., kedd

Sziasztok!

Szeretettel meghívunk Benneteket a Nyíregyházi Babaklubba, a kötődően, válaszkészen nevelő, babahordozás- és szoptatáspárti családok közösségébe. Sok csodás hordozóeszköz vár benneteket, amiket kipróbálhattok, kölcsönözhettek. Ismerkedünk, tapasztalatokat cserélünk, mondókázunk, nagyokat beszélgetünk.
Ha Te is vágysz kimozdulni a kisbabáddal, akkor ne habozz, tarts velünk!
Forró teáról mi gondoskodunk, Ti pedig hozhattok egészséges harapnivalót, ha szeretnétek falatozni is. :-)
Ha segítségre, megerősítésre vágysz a babahordozás, vagy a szoptatás terén, akkor jó helyen jársz!

Az időpont2013. november 28. (csütörtök) 10-12 óra.
A helyszínJósavárosi Görög Katolikus Egyházközség közösségi háza (Nyíregyháza, Korányi Frigyes u. 15/A.)

Parkolási lehetőség a SPAR melletti parkolóban van.
Babakocsival érdemesebb a templom előtti nagy kapun át érkezni, ahonnan hátra tudtok sétálni a közösségi házhoz a templomkerten át.
Váltócipőt vagy pótzoknit légyszi hozzatok, hogy a szőnyegre is le tudjunk telepedni a gyerkőcökkel.

A hét témája: Tóthné Bálint Beáta előadása a természetes alapanyagú kecskesajtokról, szappanokról, kézműves termékek. 

A tervezett program:
9:50-10:00: Érkezés, játékok, szőnyegek előkészítése a mulatságra
10:00- 10:30 Bemutatkozó kör, hogy segítsük az ismerkedést
10:30-11:00 Mondókázunk és énekelünk
11:00-11:30 Kendőbe ülnek a babácskák, SzamBaba tánc
11:30-12:00 Szabad program
12:00-12:15 Kölcsönzés, ügyintézés, a terem rendbetétele.

Klubos illemszabályok:
- Kérjük, hogy tisztelj meg bennünket a pontos érkezéssel.

- Kérjük, a bemutatkozó kör alatt kölcsönösen figyeljetek egymásra.
-  Kérjük, tartsd szem előtt a klub célkitűzéseit és támogasd anyatársaidat a kötődő nevelés terén.
- Kérjük, segíts távozás előtt a teremben rendet rakni.
Várunk benneteket szeretettel!

Tündi

Ui: A betegségeket elkerülendő fokozott elővigyázatosságot kérünk tőletek.
- A drogériákban kapható fertőtlenítő törlőkendő és víz nélkül használható fertőtlenítő gél, ha tehetitek, szerezzetek be egy csomaggal és használjátok is a klubban.
- Kézfertőtlenítés és kézmosás után jöhet csak be mindenki.
- Kicsit/nagyon taknyos, köhögős, vagy épp csak pár napja meggyógyult gyerekek és szülők nem látogathatják a klubot. Ellenkező esetben a klubvezetők felkérik a távozásra.
Elnézést, ha kicsit kemények ezek a sorok, de mindannyiunk érdeke, hogy kölcsönösen megtiszteljük egymást azzal, hogy vigyázunk a közösségbe járók gyerekek egészségére.
Köszönöm a közreműködéseteket és a megértéseteket!

Szeretettel várunk Benneteket!

2013. november 20., szerda

Meghívó a Klubba

Sziasztok!

Szeretettel meghívunk Benneteket a Nyíregyházi Babaklubba. Ha segítségre, megerősítésre vágysz a babahordozás, a válaszkész nevelés, vagy a szoptatás terén, akkor jó helyen jársz!
Ezen a héten debütál új hordozókendőnk, a Didymos Ellipsen karikás.

Didymos Ellipsen
Az időpont2013. november 22. (péntek) 10-12 óra.
A helyszínJósavárosi Görög Katolikus Egyházközség közösségi háza (Nyíregyháza, Korányi Frigyes u. 15/A.)

Téma: Élő ÚjságA hiba a gyerekekben van? avagy Kinek nehéz az iskolatáska?
          
Az Élő Újság Egyesület  Életkezdési esélyek címmel támogatást nyert a  NEA-TF-13-SZ pályázat Társadalmi Felelőségvállalás Kollégiumától. A projekt célja, hogy bizonyítsa az út az önálló, felnőtt életstratégia felé az oktatási rendszerből elindulva a munkaerőpiacon át vezet. Milyen energiákat mozgat meg, és mennyire bejárható kivétel nélkül minden mai fiatal számára ez az út? Többek között e kérdésre keressük a választ.

 Az Élő Újság - egy korábbi, másféévtizedes folyamat folytatásaként, - 2013-as ötödik megjelenésével a családokat szeretnénk segíteni az iskolaválasztásban, a hároméves gyermekek óvodaválasztásáés a hatéves gyermekek iskolakezdését megkönnyítve. Ne legyen olyan "nehéz az az iskolatáska" se a szülőnek, se a gyermekének!  Keressük a megoldásokat, alternatívákat, lehetséges kiutakat halmozottan hátrányos helyzetű családok számára is.

Hogyan járjunk el jogszerűen és mégis gyermekünk számára a legjobban?

Szakértő vendégünk: Dibáczy Zsuzsa pszichológusaki segítheti a szülők tájékoztatását gyermekeik beiskolázásával kapcsolatban.

A tervezett program:
9:50-10:00: Érkezés, játékok, szőnyegek előkészítése a mulatságra
10:00- 10:30 Bemutatkozó kör, hogy segítsük az ismerkedést
10:30-11:00 Mondókázunk és énekelünk
11:00-12:00 Élő Újság
12:00-12:45 SzamBaba
12:45-13:00 Kölcsönzés, ügyintézés, a terem rendbetétele.

Klubos illemszabályok:
- Kérjük, hogy tisztelj meg bennünket a pontos érkezéssel.
- Kérjük, a bemutatkozó kör alatt 
kölcsönösen figyeljetek egymásra.
-  Kérjük, tartsd szem előtt a klub célkitűzéseit és támogasd anyatársaidat a kötődő nevelés terén.
- Kérjük, segíts távozás előtt a teremben rendet rakni.

Várunk benneteket szeretettel!

Rami

Ui: A betegségeket elkerülendő fokozott elővigyázatosságot kérünk tőletek.
Köszönjük a közreműködéseteket és a megértéseteket!
 
"Mezőn, réten át a Parasztudvarban": Anna Vendégház

                        "Mezőn, réten át a Parasztudvarban"
                                 
Ibrány, Anna-Vendégház

Ibrány város Nyíregyházától 25 kilométerre északra, a Tisza mentén, a Rétköz nyugati felén helyezkedik el, közvetlen Nagyhalász szomszédságában. A település megközelíthető autóval (Tokaj vagy Nyíregyháza felől) és vasúton a 119-es számú vonalon.
A parasztház eredeti része döngölt vályogfalú, melyhez téglából készült hozzáépítés. Az elmúlt években megtörtént az épület külső- és belső felújítása, illetve az udvar rendbetétele. Így nyerte el a mai arculatát.

Levél a szülőkhöz

 Kedves Anyukák, Apukák!

Élményekkel, tapasztalatokkal gazdagabbak vagyunk az Emberi erőforrás Minisztérium Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet által támogatott Nemzeti Tehetség Program megvalósításának első fele után. Sok szép élményt gyűjtöttek gyerekeink, reméljük képességeik javára is Bihari-tanyán, de akad javítani való is a veletek való együttműködésben.

Nagyon kérünk benneteket a pontosságra! Inkább öt perccel előbb, mint öt perccel később... Sokan, sokat fáradoztunk azért, hogy jól érezzétek magatokat velünk, és szeretnénk, ha tudnátok, hogy egy ötödik éve működő közösség egész napos programjára érkeztek meg családként egy nagyobb "családba", a Nyíregyházi Babaklubba és a Gyerecsak Egyesületbe, ahol megszoktuk, hogy teljes figyelmet adunk egymásnak, ha kell reggeltől estig. /Meghívásunk Ibrányban sem ebédre vagy sétakocsikázásra szól, hanem egy egész napos óvodásokat fejlesztő programra!/

Elnézést kérünk, ha nem sikerül minden tökéletesen! Mi is csak szülők, a közösségünk önkéntes munkásai vagyunk, kérünk, ne várjátok tőlünk egy rendezvény központ profizmusát. Igyekszünk, de csak akkor tudunk tökéletesek lenni, ha kivétel nélkül valamennyien teszünk érte. Gyerekeink kicsik és nagyobbacskák, ha kell álljatok oda melléjük, egészítsétek ki nyiladozó képességeiket, "dolgozzatok" együtt velük, hiszen egy olyan közösségben vagytok, ahol a kötődő nevelés gondolata kicsit mindenben benne van, amit együtt csinálunk.

Kérünk, segítsetek abban, hogy a vendégházat és udvarát úgy hagyjuk ott, ahogyan találjuk, azaz rendben és tisztaságban. /Sem köztünk, sem mögöttünk nincs takarító, mosogató, szemétszedő, stb. alkalmazott!/
Köszönjük, ha érted a szót, és szeretettel várunk szombaton reggel 9-10 óra között Ibrányban!

                                                           Nyíregyházi Babaklub, Gyerecsak Egyesület
                                                           /önkéntes/ vezetői

Utóirat:
A programot küldjük emailben.
1. Kérünk visszajelzést, ott lesztek-e szombaton! nyiregyhaziklub@gmail.com
2. Akinek van, kérjük, hozzon magával parasztudvarba tartozó állat bábot! /Disney állatokat ne, csak hagyományos állatfigurákat hozzatok!/

2013. november 14., csütörtök

Meghívó - "A hiba a gyerekekben van? Kinek nehéz az iskolatáska?"

           MottóA gyermeket segíteni kell abban, hogy  azzá váljon, akivé lennie kell.

MEGHÍVÓ
Az Élő Újság szeretettel meghívja Önt és családját
az
„Életkezdési esélyek” című projekt keretén belül
szervezett rendezvényére
A hiba a gyerekekben van? avagy Kinek nehéz az iskolatáska?
Út a felnőtt élet felé. Kompetenciák Nyíregyháza oktatási rendszerében.
címmel.
2013. november 22-én, pénteken, 11 órakor
Helyszín: Jósavárosi Görög Katolius Egyházközség Közösségi Háza
Nyíregyháza, Korányi F. u. 15.szám

Ha Önnek vannak  kérdései, jöjjön el! Keressük együtt a válaszokat és a megoldásokat!
Javaslatait, észrevételeit ossza meg velünk az eloujsag@gmail.com e-mail címen!
Ismerjen meg minket az eloujsag.blogspot.com internetes oldalon!

Szerkesztők: Dr. Rácz Éva éRákhel-Szöllősy Ramóna

Támogatónk:
 Nemzeti Együttműködési Alap Társadalmi Felelősségvállalás Kollégiuma

Gondolkodjunk együtt! Ön se maradjon otthon!Ez alkalommal is találkozzon “élőben” velünk!

 Kérjük legyen kiemelt támogatója ennek a rendezvénynek, hogy létrejöhessen és sokak számára megoldást jelentsen!
Kép: www.familiesonline.co.uk