Kistestvér érkezésekor a szülők egyik legkomolyabb félelme, hogy a
nagy majd féltékeny lesz a kicsire. Pedig néhány egyszerű szabály
betartásával a féltékenység kialakulása elkerülhető.
Hogyan kerülhető el a testvérféltékenység?
Az átalakulás, ami egy fiatal párt családdá változtat, nem zajlik le
varázsütésre. Lépésenként megy végbe, fokozatosan, mikor közös otthonba
kötöznek, elkötelezik magukat egymás mellett, majd lassan szülővé
válnak, és kialakítják az új család szokásait. Jelentős állomása ennek a
hosszú átalakulásnak, amikor az első gyermek mellé testvér érkezik.
Ebben az időszakban központi kérdés, hogy sikerül-e a nagyobb gyerek
féltékennyé válását elkerülni.
Érthető, hogy amíg csak egy gyermek van a családban, addig annak az
egynek több törődés jut, mint amikor már osztozni kell a szülők
figyelmén. A kistestvér születésével „a nagy” új szerepbe kerül. Ő már
nem „a gyerek”, ő onnantól „a nagy testvér”. Már nem egyedül őrá
koncentrálnak a szülők, hiszen az új jövevény körül is sok a teendő. A
szülők fáradtabbak, „a nagy” azt tapasztalja, sokszor kérik, várja ki a
sorát, legyen türelemmel. Ez gyerekként nem könnyű, sőt kifejezetten
erőt próbáló. A család átalakulása a gyermek szemszögéből se
zökkenőmentes, neki se könnyű megfelelni az új elvárásoknak. Sokan
mutatnak a testvér érkezésekor kisebb visszaesést a fejlődésben, a
szobatiszta gyermek újra bepisil, az önállóan járni tudó gyermek újra
ölbe kéredzkedik. Nem alaptalan tehát a szülők félelme, vajon nekik
sikerül-e elkerülni ezeket a nehézségeket. Bátorítanék minden szülőt, ne
szorongjon emiatt! A nehézségek átmenetiek, 5 egyszerű szabály
betartásával a féltékenység kialakulása elkerülhető.
1 Több érintés
Kutatások igazolják, hogy a kistesó érkezése után kevesebb testi
kontaktus éri a nagyobb testvért. A szülei, akik eddig mindig csak őt
simogatták, csak őt vették ölbe, most sokszor a kicsit dajkálják, amiből
ő kimarad. Törekedjünk tudatosan arra, hogy a nagyobb testvér is sok
simogatást, ölelést kapjon! Ne legyen kevesebb a kedves érintés a kicsi
érkezése után, mint előtte. Az érintés megnyugtat, biztonságot ad. Ne
vegyük ezt el a nagyobb gyerektől!
2 Ne a testvérkét okoljuk!
Ha a nagy rosszul fogadja, esetleg hisztizni kezd amiatt, hogy várni
kell, például mert előbb a kicsi fürdik, vagy mert anya épp a kicsit
teszi tisztába, akkor ne a kistestvérrel indokoljuk, hogy az adott
helyzetben miért kérünk türelmet. Elég indok az, hogy anya épp mást
csinál, és amint befejezi, jön. Várni megtanulni elég nehéz egy
kisgyerek számára. Ne nevezzük meg a nehéz helyzet forrásaként a
kistestvért. Ahelyett, hogy „várj, míg a kistesódat megfürdetem” mondjuk
inkább, hogy „még várj egy picit, mindjárt elrakom a kiskádat, és utána
jövök”. Ahelyett hogy „nem látod, hogy a kicsit teszem épp tisztába?”
mondjuk inkább „mindjárt elrakom a piszkos pelust, meg visszateszem a
popsikrémet, és utána tudok jönni”. A helyzetről beszéljünk, a saját
nehézségeinket ne kenjük a kisbabára.
3 Idézzük fel, hogy a nagy is volt pici baba
Amikor a nagyobb testvér látja, hogy a kicsit ölbe vesszük, vagy
bölcsőbe fektetjük, sokszor ő odasomfordál, ő is kéri – akár zavaró
határozottsággal – hogy őt is vegyük fel, ő is hadd fekhessen a
bölcsőbe. Sok esetben nem kerülhetjük el az elutasító választ, de nem
mindegy, hogy miként fogalmazunk. Ahelyett, hogy azzal indokolnánk az
elutasítást, hogy „ő már nagy”, esetleg hogy „ne legyen már olyan buta,
hogy ne értse meg, hogy ő már nem fér bele” vegyük észre, hogy kicsit ő
is szeretne újra kicsi lenni, szeretené ő is megkapni azt a törődést,
ami a kistestvérének jut (és ami nemrég még mind az ő osztályrésze
volt). Miközben a türelmét kérjük, (a #2-nél leírt módon,) meséljünk
neki arról, milyen volt, mikor ő volt ilyen pici. Részletesen meséljük
el, milyen szokásai voltak, mit szeretett, mit nem, hogyan ringattuk őt
akkoriban. Figyelemmel fogja hallgatni. Ajánljuk fel nyugodtan, hogy ha
akarja, megmutatjuk neki az aktuális tevékenységünk végeztével, hogyan
is volt az akkor. Sok közös nevetés forrása lehet, hogy ő majd nem fér
bele a bölcsőbe. Ölbe venni se könnyű már. De ha partnerek vagyunk
abban, hogy neki is jusson a kisbabás törődésből, elkerülhető a
veszteségélmény, és hamarosan nem kéri már, hogy ő legyen a pici baba.
Könnyű ráunni, és kényelmetlen is.
4 Külön idő, és „nagyoknak való” programok
Legyen időről időre olyan, amire a nagy úgy készülhet, hogy az csak
az övé. Nem kell katonás rendben hetente vagy kéthetente ilyen
programnak lenni, abból csak újabb feszültség születne. Fontosabb a
tudat, hogy lesz valami, ami csak az övé és a szüleié. Fontos, hogy
beszéljünk róla, hogy a gyerek megtapasztalja, igenis továbbra is van,
amikor ő van a figyelem középpontjában. Nem kell drága program, a
közös készülődés a lényeg. Választhatunk olyan programot is, ami szinte
kiváltságossá teszi őt, a nagyot. Elmehetünk együtt egy állatmenhelyre,
és kivihetünk sétáltatni egy menhelyi kutyust. Egy baba ilyet nem
csinálhat, ilyet csak a nagyok tehetnek! Mellesleg sok gyerekekre
varázslatos hatással vannak az állatok. Megbeszélhetjük jóelőre, mihez
lenne kedve. Az eszmecsere eleve a nagyok kiváltsága. Mert velük már meg
lehet beszélni. Mehetünk kettesben vagy hármasban. Gyűjthetünk
gesztenyét, mehetünk biciklizni, míg valaki vigyáz a babára pár órán át.
Olvashatunk egy „nagyoknak való” folytatásos mesét, mikor a kicsi
alszik, és a nagy akár oda is bújhat hozzánk közben.
5 Támogassuk a testvérek közti kapcsolat kialakulását
Engedjük, hogy a nagyobb testvér maga alakítsa a kapcsolatát a
kicsivel. Ne szóljunk bele! Amikor csak lehet, engedjük őket együtt
lenni. Szülőként annyi a feladatunk, hogy a veszélytől megvédjük őket.
Nem baj, ha a nagy játszani akar a kicsivel. Maradjunk ott, vigyázzunk
rájuk, de hagyjuk, hogy megmutogassa neki a játékait, megérintse,
simogassa, vagy beszélgessen vele. Meg fogunk döbbenni, milyen hamar
be tudja majd vonni a saját igazi játéktevékenységébe. Ne mondjuk, hogy
nem lehet, mert a kicsi még kicsi. Ügyeljünk a biztonságukra, de hadd
kísérletezzenek! Egy igazi kistesó nagyon klassz élmény, ha engedjük.
Fontos, hogy tisztában legyünk vele, a fenti szabályokat csak az
átmenet megkönnyítése érdekében kell következetesen alkalmazni. Az a
folyamatos átalakulás, amin a család keresztülmegy, ki fogja alakítani
az új rendet. Kialakul, hogy kire mikor jut idő, kitől mit várunk. A
testvérféltékenységnek nevezett tünetegyüttes - ami az átrendeződés
fájdalmát tükrözi, - akkor jelentkezik csak zavaró erővel, ha a nagynak
nem könnyítjük meg a változások elfogadását.
Érdemes tudatosan foglalkozni az átmenet megkönnyítésével, hogy a
nagyban ne ébredjen harag vagy elutasítás a kicsi felé. Érezze továbbra
is a szülők figyelmét, szeretetét, érintését, támogatását és
érdeklődését. Ha ezt érzi, nem fog hisztivel vagy „féltékenykedéssel”
reagálni a kicsi érkezésére.
És ne felejtsük el, hogy a szakirodalom is ismer tipikus
különbségeket a testvér mellett felnövő gyermek viselkedése és az egykék
viselkedése között. Ez pedig éppen onnan ered, hogy aki testvér mellett
nő fel, az apránként megtanul türelemmel lenni, el tudja fogadni, ha
osztozni kell, és képessé válik arra, hogy odafigyeljen a sajátján kívül
másvalaki szükségleteire is.
Érdekes, hogy amikor a harmadik vagy negyedik gyermek jön a családba,
a testvérféltékenység már nem központi téma. Ott a nagyok már nincsenek
egyedül. Eleve vannak testvéreik, edzettebbek, és könnyebben fogadják a
változást. Az új kistestvér nekik közös kaland, már nincs szorongás,
nem jelenik meg a kisemmizettség érzése. Akinek van testvére, annak már
mindig van kivel megbeszélni az érzéseit, ő már kevésbé kiszolgáltatott.
Ne féljünk a testvér érkezésétől, mert amikor lehetőséget adunk egy
kisgyereknek, hogy testvér mellett nevelkedjen, akkor azzal erősebbé
tesszük őt.
A változás megerősít akkor is, amikor kistestvér képében érkezik.
Princz Katalin konfliktuskezelési szakértő
fotó: Christian Bowen / Unsplash
Forrás: https://www.csaladinet.hu