,,Az elején nagyon-nagyon öleljük őket, aztán szép fokozatosan elengedjük, hogy önállóak legyenek." - Interjú Illés-Tőzsér Tündével

Fényképeik ,,Kötődően hordozva nevelünk, a hónap babái" címmel a Gyerecsak Egyesület irodájában (Kossuth tér 8., fsz. 4.) megtekinthetőek! (csak a fotóik) 

A hónap babája: Hunor

Mi a legnagyobb siker, amit családként megéltek?

Az, hogy működünk családként egyáltalán. A mindennapok igazából. Az, hogy a gyereket boldognak látom, folyamatosan pörgünk. Siker az, hogy működünk.

Mi a legnagyobb kihívás, amivel nőként, illetve anyaként szembe kellett nézned?

Nőként az volt a legnagyobb kihívás miután anya lettem, hogy mivel én az anyaság előtt elég pörgős nő voltam, nagyon sokat dolgoztam, mellette tanultam folyamatosan, mellette legalább két-három hobbi vagy sportolási tevékenységem is volt. Reggeltől estig állandóan „pörögtem”. Nehéz volt megélni utána azt, hogy úgymond ezek a lehetőségek megszűntek, és teljesen más életet kellett élni, egy kicsit úgy lenyugodni, lecsendesedni. Újra kellett úgymond értelmezni a nő fogalmát szülés után. Anyaként meg, amikor megszületett Hunor, azzal egy új anyuka is született úgymond. Teljesen mindent a nulláról kellett megtanulni, egyáltalán, hogy mi az, hogy anyaság, mert teljesen más fogalmaim voltak erről. Szülés előtt rózsaszín ködben éltem, hogy az anyaság csak cuki és szép dolog lehet. Utána megtapasztalta az ember azt, hogy milyen valójában. Nem cserélném el semmivel, csodálatos dolog, de egyben a legnehezebb dolog is, amivel eddig találkoztam. A legnagyobb kihívás.

Ha változtathatnál a mai családok sorsán, mit tennél, hogy a gyerekeknek jobb legyen?

Az lenne az ideális, hogyha egy anyukának lehetne szabadon döntenie, ha tényleg csak ő dönthetne arról, hogy mikor akar visszamenni dolgozni. Ha otthon akar maradni a gyerekével, azt ne befolyásolhassák az anyagi körülmények például, vagy attól való rettegés, hogy esetleg a karrierjében olyan törés lesz, amit majd nem tud kicsiszolni, hogy kirúgják, hanem az anyaság úgymond legyen elé helyezve a munka és egyéb célok elé, legalább az első három évben, amikor tényleg nagyon-nagy szükség lenne arra, hogy az anya és a gyerek szimbiózisban maradhasson.

Van – e nő vagy anya, akit a példaképednek tekintesz?

Igazából több is. Próbálok is hasonulni egyikhez, másikhoz. Azokat a nőket tartom úgymond példaképnek általában, akik elsősorban a gyereket tartják szem előtt, de a legfontosabb nekik az, hogy a saját példájukon keresztül mutassák meg a gyereknek, hogy mi is az a boldogság. Igazából, aki a munkájában sikeres, akinek a munkája hivatás, és abban sikeres, illetve a gyerek azt látja otthon, hogy anya dolgozik, ellátja a családot, mellette játszik, és boldog, és jól érzik magát. Valahogy ilyen anya próbálok és szeretnék is lenni. Ha név szerint kell mondani valakit, akkor én kiemelném az általános iskolai osztályfőnökömet, aki azóta már az iskola igazgatója. Agárdiné Burger Angélának hívják, és nagyon-nagyon régóta a példaképem, mert nőként is sikereket ért el olyan világban is, ahol inkább csak férfiak érvényesülnek. Két gyerekes anyaként teljesen megreformált egy olyan iskolát, ahová régen annyira nem szerettünk járni, de ma már szinte Kánaán a gyerekeknek, és tényleg csak a gyerekek érdekeit nézi. Hihetetlen dolgokat ért el, és közben egy fantasztikus embernek is tartom, akihez bármikor oda lehetett menni. Külön-külön is foglalkozott minden gyerekkel. Mind a mai napig, pedig nem most voltam általános iskolás, mind a mai napig mindenkire emlékszik név szerint, és szokott is érdeklődni, hogy ki hogy van, és hol tart most éppen. Ő példakép.

Mit tudsz a nők, illetve anyák jogairól?

Nagyjából képben vagyok. Annak idején a szakdolgozatomhoz, ami a nők munkaerő-piaci esélyeiről szólt, olvastam elég sok anyagot a témáról. A Gyes, Gyed ideje alatt rájöttem, hogy igazából csak annak járnak bizonyos juttatások, akik utána is néznek, mert alapból nem kapják meg. Érdemes képben lenni és folyamatosan tájékozódni mindig az újabb lehetőségekről, mert mindig vannak újabb lehetőségek.

Hogyan kerültél kapcsolatba a kötődő neveléssel, illetve a hordozással?

Terhesen nem néztem igazából utána. Három hónapos volt Hunor, amikor a klubot felfedeztem a neten. Elmentünk, és ott is ragadtunk. Rákhel-Szöllősy Ramóna megfertőzött úgymond a hordozás csodájával, és a kisfiamat három éves koráig folyamatosan hordoztam is. Nekem egyfajta szabadságot adott. Előtte én három hónapos koráig csak babakocsiztam, úgyhogy van összehasonlítási alapom, hogy mekkora szabadságot tud adni maga a hordozás is. A kötődő nevelés vonzó számomra úgy igazából, de  utólag jöttem rá, hogy én már kötődve neveltem, mikor hallottam arról, hogy van olyan fogalom, hogy kötődő nevelés. Én nem is tudnék máshogy nevelni, ebben biztos vagyok. Kipróbáltam aszerint, ahogy a védőnők, család mondta, de nekem nem működött. Egyszerűen nem tudtam úgy aludni, hogy a gyerek a kiságyban volt, nem voltam nyugodt. Nem tudtam nézni az órát két szoptatás között. Egyszerűen automatikusan és ösztönösen alkalmaztam a kötődő nevelésnek az összes aspektusát, mire kiderült, hogy én egy működő és szakkönyvekben leírt nevelési módszert alkalmazok, úgyhogy engem ez megerősített, hogy ez nem egy kitalált dolog, ez nem Dr. William Sears által kitalált nevelési módszer, hanem ez egy ösztön, ami minden anyában benne kell, hogy legyen. Az, hogy kiben milyen fokban működik, az már egyéni, de ez valójában ösztönből jön.

Milyen előnyöket, illetve eredményeket tudsz be ennek a nevelési módszernek?

Az előnyei azok az idősebb kötődően nevelt gyerekeket elnézve, majd a későbbiekben fognak igazán megmutatkozni. Tapasztalat szerint sokkal nyitottabbak ezek a gyerekek, sokkal önállóbak, mivel megkapták azt a fajta szeretetcsomagot, azt a fajta közelséget, amire az elején nekik szükségük volt, és tudják azt, hogy bízhatnak maximálisan a szülőben, aki mindig ott van. Igazából sokkal-sokkal önállóbbak. Már most felfedezem a fiamon, hogy nyitottabb, a játszótéren bármelyik gyerekhez odamegy és kommunikál. Ott tudom hagyni másokra, nem ragaszkodik hozzám görcsösen, mert tudja azt, hogy anya mindig hazajön, és anya mindig ott van a háttérben. Szerintem ez az, ami igazán az életre nevel. Az elején nagyon-nagyon öleljük őket, aztán szép fokozatosan elengedjük úgy, hogy önállóak legyenek, de azért mindig ott maradunk a háttérben, és fontos, hogy ezt a gyerek érezze.

Mesélnél egy kicsit a gyermekedről? Milyen személyiséggel rendelkezik?

Én kikaptam egy eléggé akaratos gyereket. Nem mondom, hogy nem vívunk harcokat, mert azok mindennaposak nálunk, hogy ütköznek az akaratok, de igazából én már most nagyon büszke vagyok arra, hogy ő egy ilyen határozott jellem, és remélem, hogy ilyen is marad. Ő már most foggal-körömmel ragaszkodik a saját elképzeléseihez. Remélem, hogy ezzel fog majd tudni érvényesülni is. Egyébként nagyon intuitív és érzékeny, ugyanakkor már rendelkezik olyan tulajdonságokkal, amikkel én mindig csak szerettem volna. Biztos elfogult vagyok, mert én őt teljesen tökéletesnek látom, de olyan személyiségjegyekkel rendelkezik, ami szerintem jó alap ahhoz, hogy bármit elérhessen az életben, amit csak szeretne. Én nem fogok ráerőltetni semmit, de bármit kinézek most még belőle.

Milyen szemléletmódot tanítasz és adsz át a gyermekednek? Hogyan készíted fel az életre?

Igyekszem arra nevelni, hogy a világ alapjában jó és szép, és igazából mindegy, hogy mit csinál, azt szívvel-lélekkel csinálja, és lelje örömét benne. Nem az a lényeg, hogy valamiben jó legyen, vagy sikereket érjen el. Prsze az is fontos, mert a sikerek visznek előrébb bennünket, de számomra a legfontosabb, hogy boldog legyen, önálló legyen, és ugyanakkor mindig kötődjön a gyökereihez. Tudjon szárnyalni. A fantáziája, ami egyébként már most hatalmas, az maradjon meg ilyennek, amilyen.

Ha össze kellene hasonlítanod a saját gyermekkorodat és a gyermeked gyermekkorát, milyen hasonlóságokat és különbségeket tudnál mondani?

Igazából valamennyire sajnálom azt a korosztályt, aki utánam volt gyerek, mert a mi gyerekkorunk még arról szólt, hogy nem volt annyi autó, és szabadabban tudtunk mozogni. Rengeteget játszottam az utcabeli gyerekekkel kint az utcán vagy az erdőben. Mentünk kirándulni, meg igazából ugye nem voltak még ezek a technikai vívmányok, mint mostanában. Nem igazán van meg az a fajta közösség, mint régen. Jobban el vannak szeparálódva az emberek, éppen ezért van szükség olyan közösségre, mint a Nyíregyházi Babaklub. Egyébként már én nem merem annyira kiengedni a gyerekemet játszani, mint ahogyan annak idején engem kiengedtek, mert a közlekedés sokszorosára duzzadt, a bűnözés a sokszorosára duzzadt. Igazából nehéz, de muszáj engedni. Nem könnyű a mai gyerekeknek szerintem. Vannak jó dolgok, mert a mi időnkben még nem volt játszóház és fantasztikus „okostelefon” sem mindenféle játékkal, de én igyekszem úgy nevelni, hogy az aszfaltrajzolástól kezdve, a dobáljunk kavicsokat a tóba, minden megtapasztalható legyen számára. Próbálom ugyanazokat az értékeket képviselni, amelyek számomra fontosak voltak gyerekként. Szeretném, hogy azok számára is fontosak legyenek majd, és tovább tudja adni kortól, technikai vívmányoktól függetlenül. Persze nem tilthatom el, mert ma már egyszerűen alap az, hogy leülnek mesét nézni, és leköti őket, vagy, ahogy látják tőlünk, hogy használjuk a telefont, tabletet, és a többit. Nekik ez már természetes. A hagyományokat próbáljuk megőrizni, például lekvárt főzünk együtt, segít nekem kenyeret sütni sokszor, ezek is fontosak.