,,Olvass el bátran bármit, akármennyi cikket és könyvet, aztán pedig hallgass a szívedre. Úgy nem tévedhetsz." - Interjú Rákhel-Szöllősy Ramónával

Fényképeik ,,Kötődően hordozva nevelünk, a hónap babái" címmel a Gyerecsak Egyesület irodájában (Kossuth tér 8. , fsz.4.) megtekinthetőek! (csak a fotóik!)

A hónap babái: Mártika és Regő

Mi a legnagyobb siker, amit családként megéltek?

Nyilván az lenne a jó, hogyha mind a négyünk tudna erről nyilatkozni, de úgy gondolom, hogy a legnagyobb sikerünk az, hogy összehangoltan, boldogan tudunk élni, mint család, és fel tudjuk venni az élet kihívásaival a küzdelmet, tehát ha úgy alakul, hogy valami nem megy könnyen, mi akkor is összefogunk és túllendülünk rajta. A férjemmel olyan típusú pár vagyunk, akik nagyon sokat beszélgetnek és ez egy olyan kapcsolat, amiben minden gondolat és érzés kimondható. Talán ennek köszönhetően a gyerekeinkkel is hasonlóan őszinte a kapcsolatunk és én úgy látom, hogy a gyerekeknek ez biztonságot ad. Nyilván erről még Regő nem tud nyilatkozni, de Mártika nagyon gyakran szavakba önti az érzéseit, a véleményét és szerintem ez annak is köszönhető, hogy mi kötődően nevelő család vagyunk, egy válaszkész család, ahol mindenkinek számít a véleménye.

Nyilván hatalmas nagy siker az, hogy túljutottam egy nagyon nehéz betegségen, úgy, hogy közben még ráadásul költöztünk is, megyeszékhelyről egy nagyvárosba. Most ezt az új várost meg kellett ismernünk. Megszeretni nem volt nehéz. Hála Istennek nagyon szeretjük és ráéreztünk az ízére, és a rengeteg lehetőségre, amit nyújt. Mégis azért a férjemnek új munkahelyen kell helytállnia, Mártikának új óvodába kellett beilleszkednie, barátokat szerzett, megszerették az óvónénik, ő is megszerette és megszokta az óvodát. Most hamarosan iskolába megy, ami megint egy új kihívás. És akkor megszületett a pici kistesó, és róla is igyekszünk úgy gondoskodni, hogy teljes legyen az élete.

És hát ezt jelenti a siker: ÉLNI. Élni a mindennapokat és a lehető legboldogabban megélni ezeket a perceket, amiket a családunk együtt tölt.

Lehet, hogy egy picit hangzatosnak tűnik, de úgy gondolom, hogy már az önmagában siker, ha egy család, mint olyan megvalósul és csoda az élet maga. Csoda mindannyiunk élete és főleg az, hogy mi így négyen együtt élhetünk, együtt vagyunk és családot alkotunk.

Mi a legnagyobb kihívás, amivel nőként vagy anyaként szembe kellett nézned?

Azt gondolom, hogy számomra a legnagyobb kihívás az Idő, mint fogalom. Nőként és anyaként is szükségem lenne időre, még! Mindig lehetne még egy órával több. Mindent lehetne még jobban, még alaposabban megélni. Mindkét gyerekemmel lehetne még egy órával többet foglalkozni, játszani és néha olyan jó lenne minden nap még egy órával többet aludni, többet sétálni, a férjemmel hetente még egy nappal többet együtt tölteni. Ugye itt nyilván a hétvégékre gondolok. Szóval mindig vágyik az ember arra, hogy még egy kicsi idővel bárcsak több lenne! Számomra ez jelenti a kihívást, hogy ezzel a pici idővel, ami megadatik, úgy gazdálkodjak, hogy mégis minden családtagom (és nyilván én magam is, mint nő és anya) teljesnek éljük meg a napjainkat. Az is csodás lenne, ha elcsomagolhatnánk ezeket a napokat és élményeket, hogy évtizedekkel később újra átélhessük őket.

A másik kihívás az egy sokkal konkrétabb dolog, Kihívás számomra az, hogy hogyan tudnám megvédeni a gyermekeimet a szomorúságtól az esetleges fájdalmaktól az életben. Nyilván tudom én is, hogy nagyon-nagyon kevés dolog az, amitől valóban megvédheti egy édesanya a gyermekét, mert az élethez hozzátartozik az érzelmek teljes skálája és a sikerek mellett a kudarcok is, és mást nem tehetek, mint, hogy a lehető legteljesebben felkészítem őket, hogy magabiztosan nézzenek szembe minden kihívással. Ha pedig kihívással szembesülnek, akkor szeretném, ha példaértékű lenne a gyermekeink előtt, ahogy a férjem vagy én viszonyulunk egy-egy ilyen helyzethez. Emellett példaként lebegjen a szemük előtt, ahogy a felmenőink viszonyultak az élethez. Nagyon-nagyon kitartó, erős őseink vannak, mind anyai, mind apai ágon, nagyon büszke vagyok mindannyiukra és a gyermekeinket is úgy neveljük, hogy tisztában legyenek ezzel és tudják, hogy ők is ugyanolyan erősek és ugyanúgy képesek mindazt megtenni, megküzdeni, amit ők tettek. Gyakran mondom a kislányomnak, hogy mi soha-soha nem adjuk fel, s már ő elsajátította ezt a hozzáállást. Olyannyira, hogy a múltkor a játék babájának azt mondta, "Mondtam már, hercegnő, küzdj és bízva bízzál!"

Ha változtathatnál a mai családok sorsán, mit tennél, hogy a gyerekeknek jobb legyen?

Az lenne a jó, ha a generációk könnyebben tudnák egymással tartani a kapcsolatot. Azt kívánnám, ha lenne egy varázspálcám, hogy amikor a családban valakinek szüksége van egy másik családtagra, akkor egy órán belül ott lehessenek egymás mellett. Nagyon-nagyon fontos lenne. Még ha a mai világban nem is szokás már többgenerációs családot alkotni és együtt élni a dédikkel, nagyszülőkkel, jó lenne, ha legalább az esély meglenne arra, hogy amikor szükségük van egymásra, akkor együtt lehessenek. Szerintem ez nagyon sok családnak igazi ajándék lenne, mert igenis kell a szociális háló, legalább a család részéről, de persze a barátok is jó, ha vannak. A tudat, hogy számíthatnak egymásra, jó összejárni, jó együtt lenni, jó mamánál lenni, és a szülőknek is jó érzés a gyereket a szüleire bíznia, hogy picit most ők vigyázzanak rá. Jó érzés a babámat a szeretteim karjában látni és a gyerekeknek nagyon fontos, hogy ezt a szeretetet, amit a család nyújt, megkaphassák.

A másik dolog, amit kívánnék minden családnak, az az anyagi biztonság. Ne legyen az kérdés, ha az anyuka szeretne a babájával otthon lenni, sőt, továbbmegyek, esetleg szeretne főállású anya lenni, akkor megtehesse. A társadalom alapköve a család. Manapság azért ez nem sok családnak adatik meg, és sajnos vannak családok, ahol már a baba csecsemőkorában visszamegy az anyuka dolgozni, nem másért, mint azért, hogy meg tudjanak élni. Közben pedig nem erre vágyik és szenved. Úgy gondolom, hogy ez nagyon szomorú és sokat elvesz a családoktól. Nem csak az anyuka munkavállalásáról szól az anyagi biztonság, hanem arról, hogy legyen meg az a nyugalom. Legyenek meg a lehetőségek a gyerekeknek, hogy ha sportolni akarnak, megtehessék, vagy el tudjanak menni kirándulni, tanulni. Nyilván ez nem minden, de mint alap, fontos lenne.

Van-e nő vagy anya, akit a példaképednek tekintesz?

Nagyon sok csodálatos nőt sodort az utamba az élet és nehéz lenne kiemelni, hogy ki az az etalon, aki példaként lebeg előttem. Mindazok az impulzusok, amik tőlük értek engem, hozzájárultak ahhoz, hogy azzá legyek, aki ma vagyok. Nyitott is vagyok arra, hogy tanuljak másoktól. Magától értetődő, hogy kiemelhetném a nőrokonaimat, a barátnőimet, a babaklubból megismert édesanyákat, sőt, akár a történelemben fontos cselekedeteket véghezvitt nőket.

Mégis mindannyiuk közül élesen kirajzolódik édesanyám és mamácskám (nagymamám) alakja. Ők ketten az én példaképeim. Nagyon különbözőek, mégis nagyon hasonlóak. Mamácskám a feltétel nélküli szeretet és az odaadó gondoskodás mintaképe a szememben. Ő az a fajta nő, aki ösztönösen és tudatosan is arra törekedett, hogy összetartsa a családot. Nagyon fontos volt neki a család és ugyanilyen fontos nekem is. Hosszú és különleges élete során mindig megőrizte kitartó, vidám szemléletét, de elég bátor volt, hogy a fájdalmakat is átélje. Talán éppen ezért a legegyüttérzőbb és legfigyelmesebb ember, akit valaha ismertem. Édesanyám az igazi erős és modern nő megtestesítője a szememben. Azt gondolom, hogy a korosztályában kevés nőről mondható el, hogy négy diplomát szerzett, folyamatosan fáradhatatlanul dolgozott, de emellett négy gyermeket is szült és mindannyiunkra oda tudott figyelni. Kétgyerekes anyukaként úgy gondolom, ez zseniális dolog volt, hogy tudta koordinálni a mindennapjainkat. A legapróbb részletekre is odafigyelt, nagyon kreatív. Mindig saját készítésű szendvicset, salátát készített tízóraira, játékokat, jelmezeket, díszeket varrt, készített nekünk. Nálunk mindig volt pici és nagy gyerek, mindig zsivaj volt és mindig dübörgött az élet az otthonunkban, mégis ebben a nyüzsgő, hangos miliőben mindig ott volt a biztonság, a nyugalom és a szeretet. Máig szeretünk így együtt lenni, azóta ugye még többen vagyunk, ahogy új családtagok léptek az életünkbe. Édesanyám hatalmas erőssége, hogy képes a megújulásra és nagyon-nagyon erős. (Ez ugyanúgy elmondható Mamácskámról is.) Mindig megtalálta az útját, újra és újra. Ez nagyon fontos, hogy mindig úgy tudjunk élni, hogy az aktuális szituációból a legjobbat hozzuk ki és helyt tudjuk állni. Nagyon tevékenyek és sokat letettek az asztalra életük során. Édesanyám már nyugdíjas lehetne, de róla el se tudnám képzelni, hogy unatkozva hátradőljön. Édesanyám és Mamácskám kreativitása az, amiért felnézek rájuk (többek között), mert nagyon ügyesek mindketten: kötni, horgolni, varrni, makramézni és úgy írni - ez valami zseniális, fantasztikus dolog. Szeretnék én is ilyen kreatív édesanya lenni.

Mit tudsz a nők, illetve az anyák jogairól?

Folyamatosan tájékozódok. Úgy gondolom, hogy a lehető legteljesebb mértékig tisztában vagyok a  jogokkal és kötelezettségekkel. Úgy gondolom, hogy aki nyitott szemmel jár és tudatosan él, annak fontos, hogy tisztában legyen nemcsak a nők jogaival, hanem az emberi jogokkal és minden egyes szabállyal, törvénnyel, ami meghatározza a társadalmat.

Hogyan kerültél kapcsolatba a kötődő neveléssel, illetve a hordozással?

Amikor megszületett az első gyermekem, Mártika, akkor még nem hallottam erről a fogalomról, hogy kötődő- vagy válaszkész nevelés. A hordozással akkor ismerkedtem meg, amikor a folyamatosan ölelgetett pici lányom súlya már kezdett olyan nagy lenni, hogy nem bírtam már a karjaimban hordozni az igényeink szerinti mennyiségben. Akkor olvastam utána az interneten, hogy hú, hát akkor milyen hordozóeszközök vannak. Így került hozzám az első hordozónk, ami egy Bamberoo mei tai volt történetesen, egy New York-ban élő magyar készítő keze munkája. Nagyon nagy becsben volt ez a hordozó, sőt, van, mind a mai napig, valószínűleg az unokáinknak is megőrizzük.

Magával a kötődő neveléssel, annak ellenére, hogy már javában hordoztam, még jó pár hónapig mégsem ismerkedtem meg, hanem csak éltük a mindennapjainkat és ösztönösen arra törekedtem, amire a kötődően és válaszkészen nevelő szülők. Aztán egyszer, amikor a babával való közös alvásról olvastam, na az volt az a pillanat, amikor találkoztam a kötődő neveléssel, mint fogalommal. William Sears: Éjszakai gondoskodás című könyvéből idézett a La Leche Liga honlapja. Ezt már egyenesen követte a könyv elolvasása és aztán már berobbant az életünkbe a sok-sok szakirodalom. Hatalmas örömmel tapasztaltam, hogy mindaz, ami számomra érték a gyermeknevelésben, annak van szakirodalma,  amögött van tapasztalat és tudományos háttér. Ez nagyon-nagyon megnyugtató volt számomra és megerősített abban, hogy jó úton járunk. Ebben a szűkebb és tágabb értelemben vett rokonaink is támogattak, biztattak bennünket, s ahogy cseperedett Mártika, egyre inkább bennünket igazolt az élet. Meghatározó volt Tamara barátnőm tanácsa: Mártika születése után, még a kezdet kezdetén összeolvastam mindenféle okos cikket az interneten, amik csak arra voltak jók, hogy elbizonytalanítsanak, mint kezdő anyukát, s akkor panaszoltam neki, hogy annyira nehéz eldönteni, hogy mivel teszek jót. Ő akkor azt mondta, hogy "Olvass el bátran bármit, akármennyi cikket és könyvet, aztán pedig hallgass a szívedre. Úgy nem tévedhetsz." Nekem ez mind a mai napig mottóm, mert a szívünk mindig megsúgja azt, hogy mi a helyes. S az én szívem azt súgta, hogy a válaszkész nevelés a helyes út. Nagyon nagy szerencsém egyébként, hogy a férjem maximálisan partner ebben, egyetértünk, támogat benne. Ő is nagyon családcentrikus, imádja a gyermekeinket és nagyon-nagyon jól együtt tudunk így működni a gyermeknevelés kapcsán is.

Az életünkben elég nagy szerepet nyert a hordozás és a nevelési elveink, mert hasonló gondolkodású anyukákkal megalapítottuk a Nyíregyházi Babaklubot, ami szívügyemmé vált. Mártika egy éves volt, amikor elvégeztem a hordozási tanácsadói képzést a Beli Buba Babahordozó Iskolánál, azóta más családokat is segíthetek a hordozás elsajátításában és támogatásában.

Milyen előnyöket, illetve eredményeket tudsz be ennek a nevelési módszernek?

A hordozás hatalmas nagy előnye, hogy megkönnyíti a hétköznapokat. Nagyon praktikus, akár kimozdulunk itthonról, akár itthon kell a házimunkát elvégezni. Jó, hogy van az embernek két szabad keze, de a család legkisebb tagját mégis a közelünkben tudhatjuk. Ami nyilván apának-babának, vagy anyának-babának egyformán jó. Úgy gondolom, hogy az ortopédiai és pszichés előnyök egyformán fontosak. Megnyugtató tudni, hogy a hordozott babának nem lesz szüksége terpeszpelenkára, mert megelőzést nyújtunk a helyes csípőtartásban történő hordozással. A legfontosabbak az értékrendem szerint a pszichés hatásai. Fontos, hogy a hordozott babákból nagyon-nagyon magabiztos, öntudatos gyerekek, felnőttek lesznek. Nyilván rengeteg más impulzus is számít majd az életük során, de ezzel jó alapot adhatunk. Az a fajta megtörhetetlenül erős biztonságérzet, amit a hordozás ad, kincset ér. A kötődő nevelés előnye még ennél is fontosabb. Egy olyan jól működő családnak adja meg az alapját, ahol mindenki őszinte és felszabadult lehet. Ahol mindenki egyformán értékes és fontos. Ahol a gyerekek biztonságban érzik magukat és mernek bátrak lenni, és kibontakozni. Ahol a gyerekeknek csillog a szeme az örömtől és aztán a nagyvilágba kilépve bátran és ugyanilyen csillogó szemekkel kötnek barátságokat és alakítanak ki kapcsolatokat. A kislányom, aki már hamarosan hatéves lesz, a legjobb példa rá, hogy mennyire meghatározó a válaszkész nevelés. Úgy tudott átvészelni nagyon-nagyon nehéz időszakokat, értem ezalatt a nehéz betegségemet, a költözést egy másik városba, az új óvodát, vagy az eredeti óvodába való beszokást, hogy tudott bízni végig. Ami még nagyon fontos, hogy ő nagyon-nagyon szépen megfogalmazza az érzelmeit és a gondolatait, és tudja, hogy mit érez, miért érzi, és helyén tudja kezelni a rázósabb szituációkat, és ez szerintem nagyon nagy ajándék egy gyereknek. Tudnék erről beszélni, hiszen csodálatos dolog ez. Engem megerősít minden egyes nap, hogy ennél természetesebb és boldogabb életet nyújtó nevelési hozzáállás nem nagyon létezik. Nyilván hozzátartozik ehhez, hogy másképp nem is nagyon tudnánk hozzáállni a gyerekeinkhez, a legnagyobb kincsek számunkra, és a nyílt, őszinte és szeretetteljes hozzáállás, attitűd a legfontosabb, mi így gondoljuk és mi így éljük meg.

Mesélnél egy kicsit a gyermekeidről? Milyen személyiséggel rendelkeznek?

Mártika, a kislányom ötéves. Ő egy simulékony tündér, aki egyúttal mégis nagyon erős és határozott jellem. Ha szeretne valamit, akkor azt el is éri. Ez egy olyan tulajdonsága, amit egyébként szeretnék is támogatni. Most nagycsoportos óvodás. Nagylelkű, együtt érző és kedves. Sok kis barátja van. Szereti az óvodát, jól érzi magát, élvezi a programokat. Nagyon nyitott, tanulékony, érdeklődő. Ez itthon is megnyilvánul, rengeteg könyvet olvasunk, sok-sok izgalmas kérdése van, amikre bevallom, sokszor puskáznom kell a választ az internetről és könyvekből. Fantasztikus tulajdonsága, hogy nagyon jó memóriája van és emlékszik is aztán a válaszaimra. Egyébként ugyanúgy emlékszik akár a kétéves korában mellette lezajlott párbeszédekre is, idézi őket szóról szóra. Úgyhogy nagyon-nagyon oda kell figyelni, hogy az ember hogyan és mit fogalmaz meg az ő jelenlétében. Egyébként ő egy olyan személyiség, aki nagyon nagy hatással van a körülötte élőkre, ezt mindannyiunk nevében mondhatom. Nagyon különleges kislány. Ahogy ő látja a világot, az rendkívül eredeti. Sokszor olyan érzésem van, hogy ő azért van itt, hogy tanítson, hogy tanulhassunk tőle, az életöröméből, a hozzáállásából. Ha elcsüggedek, rögtön ott terem és megvigasztal és olyan bölcs gondolatokkal, hogy újra és újra meglep. Ugyanígy, hogyha esetleg rossz passzban vagyok, és nem úgy reagálok, ahogy kellene, azt is jelzi, türelmesen, csendesen, kedvesen.
Mártika egy igazi balerina, aki rengeteget táncol itthon és szeretne is megtanulni táncolni. Most jazztáncot tanul, illetve akrobatikus rockyt az óvodában. Rendkívül mozgékony és eleven kislány. Fáradhatatlan, ő este is egy energiabomba. Neki mindig van kedve még egy kicsit sétálni, biciklizni, táncolni, társasjátékozni. Szerencsére épp egy ilyen nyüzsgő családba csöppent, ahol mindenki hasonlóan aktív. Emellett nagyon szereti a szép tündérmeséket, ő még félig-meddig egy mesevilágban él és nagyon homályos a határvonal a tündérmesék és a való élet között. Annyira bájos, jó ezt látni és figyelni, belepillantani az ő különleges világába. Remélem, hogy nagyon sokáig meg fogja tudni őrizni magában ezt a fantáziát. El is játssza a meséket, amiket olvasunk vagy nézünk, és szóról szóra idézi őket. Annyira remekül összefoglalja a történeteket a saját játékaival, mosolygásra fakaszt bennünket vele.

A kisfiam egy igazi férfi már most. Erős, határozott és higgadt. Mindkettejük születése igazi csoda. Regő Máté nevének a jelentése is az, hogy Isten ajándéka. Tegnap volt kéthónapos, tehát az ő személyisége még csak most bontakozik ki ebből a rügyecske állapotból. Azért ami ennyi idő alatt kiderült róla, hogy édesen tud bújni és nagyon-nagyon figyelmes, nagyon odafigyel a körülötte történő dolgokra. Szemmel láthatóan érdekli a világ. Mosolygós és nyugodt kisfiú. Nagy az igénye a közelségre és hálás érte: úgy tud mosolyogni az emberre, hogy azonnal levesz minket a lábunkról. Most már szeret játszani is, kacag és kalimpál a kis bébi játékai között. Nagyon kiegyensúlyozott baba, el lehet vele indulni bátran. Az emberek a csodájára szoktak járni, hogy mennyire nyugodt, vagy mosolyog, vagy alszik. Ez nyilván a csecsemőkornak is köszönhető, de a hordozásnak is szerepe van benne.

Milyen szemléletmódot tanítasz és adsz át a gyermekeidnek? Hogyan készíted fel őket az életre?

Tudom, hogy minden tettemmel, cselekedetemmel példát mutatok a gyermekeimnek, tehát nagyon oda kell figyelnem arra, hogy mit tanítok ezáltal. A legfontosabb, amit szeretnék a gyermekeimnek megtanítani, hogy legyenek állhatatosak, kitartóak. A kislányom már szokta is mondani, hogy a mi családunk soha, soha, soha nem adja fel. Örömmel látom, hogy ő ennek megfelelően küzd is az álmaiért és a céljaiért. Én azt szeretném, hogy merjenek álmodni szépet, tudjanak álmodni addig, amíg valósággá válik. Szeretném, ha a gyerekek a családunkra annyira jellemző életigenléssel és erővel néznének a jövő felé. Emellett szeretném átadni az értékrendünket, amiben a szeretet a legfontosabb érték. Hívő emberként természetes számomra, hogy a gyermekeink is hitben nőnek fel. Ezek a dolgok mind abban fogják őket segíteni, hogy bármi is történik majd az életükben, szembe tudjanak vele nézni és boldogan éljenek. Akkor is, ha az élményeik néha esetleg nehezek és fájdalmasak. Természetesen fontos az is, hogy becsüljék meg mindazt, amit az élettől kapnak és értékeljék az embereket maguk körül. Mint ahogy minden egyes napot értékeljenek, mert minden egyes napunk ajándék. Legyenek becsületesek, legyenek jók! Ezt szeretném, ezt kívánom a gyermekeimnek.

Ha össze kellene hasonlítanod a gyermekkorodat, és a gyermekeid gyermekkorát, milyen hasonlóságokat és különbségeket tudnál említeni?

A hasonlóság nyilván az, hogy én is egy rendkívül mozgalmas gyermekkort éltem meg, rengeteg élménnyel. Sok-sok emberrel találkoztam, nagyon sokat kirándultunk. Édesanyám mindenhová vitt magával, ennek köszönhetően részt vettem a felnőtt világ kulturális életében, előadásokon, a már akkor is működő Élő Újság rendezvényein, szüreti mulatságon, táncházban, klubtalálkozókon. Számomra természetes volt, hogy sok felnőtt vesz körül és beszélgetnek velem, érdekli őket a véleményem, amit cserfes kislányként ki is fejtettem. Szerintem ez elmondható az én gyermekeimről is. Nyilván ez tudatos is, tehát szeretném én is ezt nyújtani neki, meg egyébként is: így élünk mi négyen.

Hasonlóság még az is, hogy az óvoda ma is egy békés, biztonságos kis közeg, ahogy akkor is az volt. A különbség, hogy akkor voltunk tizenöten egy csoportban, most huszonöten vannak. Akkor nyugdíjas korukig dolgoztak egy-egy csoportban az óvónők, manapság pedig akár évente cserélik őket, ami nem jó senkinek.

Különbség? Minket még ki lehetett tenni délben a diófa alá aludni a kertbe. Nem vagyok benne biztos, hogy ez a mai világban is ugyanolyan biztonságos, mint amilyen akkor volt. Talán ez a nagy különbség a gyermekkorom és a mai világ között, hogy már sokkal jobban kell óvni a gyerekeket és fel kell őket készíteni minden eshetőségre. Fel is gyorsult a világ és manapság nagyon vigyáznak az emberek a határaikra, kevesebb az összetartó család, mint gyermekkoromban volt. Akkor annyira természetes volt, hogy sok baráti család összejár, együtt kirándultak, szilvesztereztek, vagy mi gyerekek együtt Betlehemeztünk. Fantasztikus volt: minden Karácsonykor a környék és a baráti családok gyermekeivel felkészültünk, éveken át, egy hagyományőrző betlehemes játékkal (maga a felkészülés is hatalmas buli volt, sokat nevettünk) és jártunk házról házra. Nahát, ez például ma szinte elképzelhetetlen - sajnos. Ez nagyon szomorú, hogy ez ma már nem adatik meg, vagy csak nagyon nagy összefogással.

Bár biztonságosabb és békésebb világ volt akkoriban, manapság sokkal több lehetőség várja a gyerekeket. Ami fontos, a család értéke, a szeretet, az mind ugyanaz maradt. Mi olyan környéken kerestünk otthont a családunk számára, ahol ugyanúgy kimehetnek a gyerekek játszani, focizni vagy biciklizni az utcára, ugyanúgy lehet együtt szánkózni a szomszéd gyerekekkel. Ezek nagyon fontosak voltak a gyerekkoromban. A nagy közös biciklizések a környéken, vagy a szomszédolás a barát gyerekekkel. Ez most, itt, ahol lakunk is, megvalósul és remélem, hogy a jövőben is így lesz.