,,Több ,,minőségi" időt!" - Interjú Szemőkné Sóvári Olgával

A hónap babái: Milán és Vince

Mi a legnagyobb siker, amit családként megéltek?

A legnagyobb siker az, hogy van két ép és egészséges gyermekünk, és éljük a mindennapjainkat, mint egy család. Annyi ismerősünk, barátunk van, akinek nagyon nehezen akar összejönni egy baba. Nekünk hál' istennek onnan, hogy elterveztük, elég könnyen és hamar sikerültek.

Mi a legnagyobb kihívás, amivel nőként vagy anyaként szembe kellett nézned?

Ebből több is van. Egyrészt az, amit a nagyfiammal élünk át már egy ideje: ez a dackorszak. Nem egy egyszerű dolog. Az, hogy Milán elég makacs és akaratos, az itt, a dackorszakban csúcsosodott ki igazán. Próbára teszi rendesen a szülei türelmét és rengeteg konfliktushelyzet elé állítja az embert, amire nem lehet felkészülni. Azt hiszem minden gyereknél más módszer hatásos erre, de olyan is van, hogy ami az egyik nap bevált, az másnap nem.
A másik kihívás a két gyermeknek a koordinálására, hogy egyáltalán odaérjünk az óvodába, vagy ha bárhova mennünk kell, akkor a két gyerekkel el tudjunk indulni időben. Minden tiszteletem a három, vagy annál több gyereket nevelő anyukáké! Főleg ez a téli időszak nagyon rossz ilyen szempontból, mikor öltöztetni kell, mind a kettőt. Hiába tud Milán felöltözni, mióta megszületett Vince, ő sem nagyon akar egyedül öltözni.

Illetve, ami még nem egyszerű, hogy mind a két gyermekemre maximálisan oda tudjak figyelni. A pici még sok figyelmet igényel. Pelenkázni kell, etetni, sok mindenben segíteni és figyelni, hogy nehogy leessen, vagy valamit lenyeljen stb. Ugyanakkor ott van a bátyja, aki pedig azt szeretné, ha állandóan csak rá figyelnék. Persze próbálom őket egymás dolgaiba, játékaiba bevonni, de azért a három év korkülönbség még igencsak érezhető.

Ha változtathatnál a mai családok sorsán. mit tennél, hogy a gyerekeknek jó legyen?

Azt, hogy a családok több „minőségi” időt tudjanak együtt tölteni. Nem olyat, amikor anyuka meg apuka hazamegy, fáradt és nem tud a gyerekkel semmit sem kezdeni. A gyerek egyedül játszik, vagy leülteti a szülő egész estére a TV elé, vagy mindenen összekapnak. Annyira leterheltek az emberek és olyan fáradtak, hogy nagyon nehéz munka után és az otthoni teendők mellett időt fordítani a gyerekükre is. Ami még nem tetszik nekem, az az, hogy túl nagy a teljesítménykényszer a gyerekeken.  Ez manapság nem az iskolában, hanem már az óvodában elkezdődik, hogy hatszáz féle foglalkozásra hordják a gyereket ovin belül és kívül. Biztosan jók és színvonalasak, és a gyerek is élvezi egy bizonyos mértékig, de ez a mi korunkban nem volt és lehet, hogy nem is baj. Egy kicsit több szabad játék kellene a gyerekeknek. Nemrég olvastam arról, hogy az általános iskolai tanulmányoknak mintegy húsz százaléka az, ami megmarad az emberek fejében. Tehát nem biztos, hogy az a fontos, amit az óvodában és az általános iskolában megtanul a gyerek.

Mit tudsz a nők és az anyák jogairól?

A jelenlegi változásokkal nem igazán vagyok képben, de amikor visszamentem dolgozni az első gyerek után, nagyon sok mindennek utána néztem. Akkor is volt jogszabályváltozás, és sajnos a munkáltatók ezt ki is használják. Esetemben azt, hogy nem köteles ugyanarra a munkahelyre visszavenni a munkáltató, és nem köteles ugyanazt a fizetést adni. Itt erőteljesen megnyirbálták a dolgozó anyák jogait. Néhány dologban kedvező a változás, például, hogy 4-6 órában is vissza lehet menni dolgozni, de sokszor ez nem megvalósítható, sajnos az én munkakörömben sem.

Van e nő vagy anya, akit a példaképednek tekintesz?

Szerintem elsősorban mindenkinek az anyukája a példaképe, ahogy nekem is. Mellette még az apai nagymamám, aki mellettünk lakott és napi kapcsolatban voltunk. Bár sajnos hamar elvesztettük, őt nagyon szerettem. 4 gyermeke és 9 unokája volt. Minden hétvégén sütit sütött legalább 2 tepsivel. Kérdezték tőle, hogy minek, mikor egyedül van, de ő azt mondta, hogy mert úgy is jön valaki. És jött is: családtagok, ismerősök, barátnők. Hozzá nem kellett bejelentkezni és bár 10 évig egyedül élt, szinte sosem volt egyedül. Sosem volt munkahelye, mégis többet dolgozott, mint más a munkahelyén. Otthon állatokat tartott, növényeket termesztett, virágot árult a piacon, sütött, főzött, varrt. Mégis volt ideje rá, hogy elolvassa nekünk a mesét a Nők Lapjából vagy nyolcvanhatodára is megmutassa a nekünk kincsnek számító zenélő hajót, amit abban a szobában őrzött, ahová nekünk tilos volt egyedül belépni. Ha tésztát gyúrt, mi is gyúrhattunk, ha a csirkéket etette, mi is mentünk. Amit csak lehetett mindent megengedett, hogy kipróbáljuk. Elég szabadszájú asszony volt, és kaptunk hideget-meleget, ha rosszalkodtunk, ugyanakkor rengeteg volt benne a szeretet. Őt egy nagyon erős nőnek tartottam és tartom a mai napig. Aki ismerte, szerintem csak jót tud mondani róla.

Hogyan kerültél kapcsolatba a babahordozással illetve a kötődő neveléssel?

Nem emlékszem pontosan, hogy az első gyermekem születése előtt vagy után, de vettem egy rugalmas hordozókendőt a neten, ami a legjobb döntés volt így utólag belegondolva, mert Milán egy több emberes baba volt. Egyszerűen nem lehetett letenni, konkrétan három hétig nem aludt éjszaka, napközben is csak úgy, ha ölben volt. Csak úgy tudtam mosogatni, főzni, takarítani, ha rajtam volt a hordozókendőben. Sokszor másképp nem is volt hajlandó elaludni. Nagyon sokat sírt, nem volt semmi baja, csak egyszerűen ő a külvilág ingereire nagyon szenzitív baba volt, akit csak a közelség nyugtatott meg. A többi hordozóeszközt Rákhel-Szöllősy Ramónán keresztül ismertük meg, akinek hálás vagyok a sok segítségéért. Ramival egyébként egy korábbi cégemben munkakapcsolatból már ismertük egymást. Ismerős is volt a neve, amikor olvastam a babaklub oldalán, aztán ő is, amikor először elmentünk a klubba, de nem tudtam honnan. Ő igen.

Amikor Vince születése előtt kendőt vettem, akkor is tőle kértem tanácsot. Nagyon nagy segítség, hogy egyedül tudok a gyerekkel bevásárolni, elvinni Milánt az oviba, sétálni az erdőben. A pici baba ha elfárad, a kendőben elalszik, nem sír, mint a babakocsiban. Fantasztikus dolog, mégis sokan rácsodálkoznak még mindig hazánkban egy hordozó anyukára. Az első kendőnket már három barátnőmnek adtam kölcsön és mindenki csak pozitív tapasztalatokról számolt be.

Amikor elsőszülött gyermekem „nem alvásával” kapcsolatosan próbáltam segítséget keresni, akkor olvastam a kötődő nevelésről és akkor jöttem rá, hogy tulajdonképpen ösztönből így nevelem a gyermekemet.

Milyen előnyöket illetve eredményeket tudsz be ennek a lehetőségnek?

A hordozókendőnek a szülő szempontjából azt, hogy marad két keze, magyarul el tud menni bármit elintézni. Az óvodába is sokszor megyünk úgy, hogy Vince hordozókendőben van. Így nem kell a babakocsival szenvednem az ajtóknál, ha esik az eső, elég egy ernyő felénk, és könnyebben tudom Milánt is öltöztetni. A gyerek szempontjából pedig úgy érzem, hogy biztonságot ad neki, hogy anya közeléből ismerheti meg a világot. Mindkét gyermekem elég nyitott személyiség és ez talán a kendőzésnek is köszönhető.

Mesélnél egy kicsit a gyermekeidről? Milyen személyiséggel rendelkeznek?

Milán egy elég erőteljes személyiség, ami már pici korától megmutatkozott. Eléggé akaratos volt, és amit nagyon akart, azt el is érte, akár pár hetesen is. Mindemellett nagyon nyitott, nagyon szeret bohóckodni, a középpontban lenni. Már most érdeklik a számok, betűk, mindent kérdezget.

Vince egy kicsit nyugodtabb, kitartóbb, viszont egy fokkal nehezebben ismerkedik. Ha elmegyünk egy új helyre, mindig van nála egy kis feloldódási fázis, amíg ül az ölemben. Azután, ha megbizonyosodott róla, hogy minden rendben, biztonságban van, megy és felfedez mindent. Jobban aludt és jóval nyugodtabb csecsemő volt, mint a bátyja. Nagyon érdeklődő kisgyermek, aki szeret enni, játszani, huncutkodni, mosolyogni. Érdekes, hogy milyen gyorsan tanul meg dolgokat a testvérétől, legyen az jó vagy rossz.

Milyen szemléletmódot tanítasz és adsz át a gyermekeidnek? Hogyan készíted fel őket az életre?

Ami nagyon fontos, Milánnal most éppen erről beszélgettünk, hogy ne adjon fel semmit, ami neki fontos és mindig bízzon magában. Másrészt, hogy mindig legyenek körülötte barátok. Nem muszáj sok, de mindig legyen olyan ember, akivel meg tudja osztani a gondjait, bajait, és bármit meg tud beszélni. Sokkal könnyebb, ha van, aki meghallgatja az embert, esetleg segíteni is tud.

Ha össze kellene hasonlítanod a saját gyermekkorodat a gyermeked gyermekkorával, milyen hasonlóságokat és különbségeket tudnál mondani?

Hasonlóság, hogy én ugyanilyen mozgékony voltam, mint a fiúk, csak nekem annyival szerencsésebb helyzetem volt, hogy kertes házban laktunk a város szélén, tehát sokkal nagyobb volt a mozgásterem. Nekik a harmadik emeleten egy kicsit nehezebb levezetni az energiáikat. Emiatt fáj egy kicsit a szívem. Ezért is vagyunk sokat a szabadban, amikor az időjárás engedi. Ami különbség, hogy nem volt a mi gyerekkorunkban ennyire felgyorsult a világ és ennyi technikai eszköz, ami egy kicsit eltereli a gyerekek figyelmét a fontos dolgokról. Az biztos, hogy a mai gyerekek már akár egy évesen kezelik a telefont, számítógépet, ugyanakkor az egyszerűbb manuális gyerekjátékokkal pedig jóval kevesebbet játszanak. Barátkozni is kevesebb a lehetőségük, mert sajnos ilyen lett a világ. Annak idején mi jöttünk-mentünk egymás otthonaiban a szomszéd gyerekekkel, ma már jóval zárkózottabbak az emberek.