Jelek, hogy itt a szeparációs szorongás

A szeparációs szorongás alapvetően pozitív jelenség, mert babánk fejlődését jelzi. Markáns jelei vannak.

A szeparációs szorongás a babák érzelmi fejlődésének egyik lényeges szintjét jelzi, és különböző mértékben gyakorlatilag minden gyereket érint. Alapvetően a gyermek és szülő közötti szoros érzelmi viszonyhoz, illetve az úgynevezett tárgyállandósághoz van köze: vagyis ahhoz, hogy a babák kezdik megérteni, hogy a különféle tárgyak és személyek különálló tényezők, melyek akkor is léteznek, ha épp nincsenek ott előttük.

Szeparációs szorongás ugyanis akkor lép fel, amikor egy szituációban a baba már felfogja, hogy szülei ugyan továbbra is léteznek - az adott pillanatban azonban nincsenek ott velük (vagy közelít egy elválás), és nem tudják (hiszen honnan is tudnák), hogy vajon mikor fognak visszatérni: egy pillanat, öt perc vagy órák múlva? Ez a bizonytalanság pedig értelemszerűen igen nyugtalanító a számukra.

Mikor kezdődik a szeparációs szorongás?

A szeparációs szorongás a legtöbb baba esetében 10 és 18 hónapos kor között meghatározó, de jelentkezhet korábban is (már 6-7 hónapos kortól), 2 éves kor körül pedig a legtöbb esetben elkezd kikopni az életükből, de legalábbis jól érzékelhetően enyhül az intenzitása. Az alábbiakból következtethetünk rá, hogy gyermekünk éppen ezt éli át.

 

Tipikus jelei a szeparációs szorongásnak

 

Alvásproblémák

A ráutaló jelek egyike, ha a baba sokszor felébred éjjel, és sír a szülei után - akkor is, ha korábban már nyugodtan átaludta az éjszakát. Egyúttal az is megeshet, hogy nehezebben alszik el, pedig bevált altatási szokásaink változatlanok maradtak - hiszen éjszakai felébredései során megtapasztalta, hogy nincsenek mellette a szülei, ezért fél az elalvástól. Az éjszakai ébredéseken túl pedig az is a szeparációs szorongás beszivárgását jelezheti babánk életébe, ha reggel a megszokottnál korábban ébred, majd nem képes visszaaludni nélkülünk.

Túllépvén az alvási szokások megváltozásán a szeparációs szorongás egyik legkézenfekvőbb jele, ha korábban mások karjaiban vidáman elfészkelődő gyermekünk láthatólag nem örül, amikor más emberek gondjaira bízzuk. Megeshet, hogy ilyenkor kizárólag az anyjánál talál megnyugvást, és még az apja jelenléte sem elég, hogy legyőzze szorongását. Sőt könnyen lehet, hogy a szorongó babának annyi sem kell, hogy más emberek vigyázzanak rá: már akkor is sírni, kiabálni kezdhet, ha fő gondozója (leggyakrabban az édesanyja) kiszalad valamiért a szobából - mondjuk, vécére megy.

Ebben az időszakban nem is érdemes erőltetni a babák önállósodási folyamatának fejlesztését: adjuk inkább meg magunkat igényeiknek, és engedjük, hadd legyenek folyton a sarkunkban.

 

Több sírás, több bújás

Ugyancsak szeparációs szorongásra utal, ha gyermekünket immár nem kötik le a kedvenc játékai olyan esetekben, amikor egyedül kellene játszania ezekkel. Szinte bármilyen napszakban, illetve szituációban előfordulhat továbbá, hogy gyermekünk jól láthatóan többet szeretne az ölünkben, a karjainkban lenni, hogy bújósabb, kapaszkodósabb, mint a megelőző időszakban.

Ennek alapján lehet egyébként a legkönnyebben tesztelni, hogy babánk sírását a szeparációs szorongás okozza-e, vagy valami más: ha magunkhoz öleljük őt, és a sírás abbamarad, akkor erősen valószínű, hogy a szeparációs szorongás volt a baj, míg ha továbbra is sír, akkor érdemes egyéb okokon is gondolkodni.

Szakemberrel viszont csak akkor szükséges beszélni a szeparációs szorongásról, ha irreálisan nagy stresszt ró gyermekünkre (például nem csak percekig sír utánunk, amikor más vigyáz rá, hanem lényegében megnyugtathatatlan), és ez hetek múlva sem enyhül.

 

 

Forrás:  https://www.babaszoba.hu