Amikor szakít a párjával
a tini, a legfontosabb a szülő részéről, hogy elérhető legyen, és együtt
érezzen a kamasszal. Nem érdemes szidni a volt párt, és ne bagatellizáljuk,
vagy dramatizáljuk a történteket! Inkább támogassuk a gyerek önbizalmát, és
éreztessük, hogy tartozik valahova!
Minden szülő életében
elkerülhetetlenül bekövetkezik a pillanat, mikor kamasz gyermeke átéli élete
első szakítását. Ha vele szakítanak, még inkább várható, hogy valamiféle
krízist fog átélni, de ha ő mondta ki az utolsó szót, akkor sem biztos, hogy
könnyű lesz utána. Így vagy úgy történt, az alábbi gondolatok azoknak a
szülőknek szólnak, akik gyermeke szerelmi bánatban szenved szakítás után.
Bár leginkább a gyereknek
fáj, a szülő sincs a legkönnyebb helyzetben ilyenkor. Nem egyszerű jól
segíteni, és nehéz elfogadni, hogy vannak korlátai annak, mennyire segíthetünk.
Ez a gyerek vesztesége, az ő gyásza, neki kell „kifájnia magából”. Anya, apa
nem veheti át a terhet, és ne is legyen cél megszüntetni a rossz érzéseket.
Egyrészt aligha sikerül, másrészt akkor lesz túl a tini ezen a perióduson, ha
igenis átéli a veszteséget, és mindazt, ami ennek része.
A gyász (pszichológiailag
a szakítás is az, noha nem halt meg a másik, de elszakadunk valakitől, akihez
kötődtünk) egy nagy érzelemgombolyag, amibe sok minden belefér: szomorúság,
harag, bűntudat, de adott esetben megkönnyebbülés vagy hála is. Nincs előírás,
mit kell érezni ilyenkor, de ahhoz, hogy túl legyünk rajta, és később nyitottá
váljunk egy új kapcsolatra, teret kell adni az érzelmeknek, nem pedig elnyomni,
elterelni azokat.
A szülő azzal segít
legtöbbet, ha egyszerűen csak elérhető. Ezt elég egy-két együtt érző mondattal
jelezni, nem kell óránként megkérdezni a gyereket, hogy van. Ha elmondjuk, hogy
sajnáljuk, ami történt, és itt vagyunk, ha szeretne beszélgetni, az elég.
Ne szapuljuk az exet!
Sok szülő úgy akarja
támogatni a gyereket, hogy szidni kezdi az exet. A szándék érthető: csökkentsük
a veszteséget! Mégsem működik, hiszen a kamasz éppen attól szenved, hogy
szereti volt párját, ha mi szitkokat szórunk az illetőre, azzal csak
eltávolítjuk a gyereket. A „te jobbat érdemelsz” típusú mondatok sem
szerencsések, egyrészt, mert nem arról van szó, ki jobb, ki rosszabb, hanem egy
szeretett személy hiányáról. Másrészt a szakítás általában megtépázza a tini
önbecsülését, és ebben a pillanatban legfeljebb áltatni tudná magát ilyen
gondolatokkal, a valóság éppen az, hogy önmaga értékessége kérdőjeleződött meg.
Végül egy praktikus
szempont: már csak azért se szidjuk a volt partnert, mert nem egyszer volt az
már úgy, hogy a nagy szakítás után kevéssel újra összejöttek, az pedig kínos
helyzetet teremt.
Legyünk tapintatosak!
Ha a szülő jóban volt a
baráttal, barátnővel, neki is veszteség a szakítás. Hiszen őket is személyes
érzelmek kötötték össze. Ha nem is kell ellenségként tekinteni rá, még ha
gyerekünk haragszik is, gondoljunk rá, hogy elsősorban kinek az érzékenységére
kell tekintettel lennünk! Gyerekünket jogosan fogja dühíteni, ha mi vidáman
limonádézunk a büfében a volt párjával. Még ha kedveltük is: nekünk elsősorban
az volt hozzá a közünk, hogy a gyerek partnere.
Egészen cifra
történeteket lehet hallani, onnantól kezdve, hogy anyuka meghívta vacsorára az
exet, odáig, hogy az új pár jelenlétében emlegette a család, mennyire hiányolják
az előző barátnőt. Érthető a szülő szomorúsága, de legyünk tekintettel a
gyerekünkre, aki nehéz időszakon megy át, és szüksége van a szülői támogatásra.
Az a legkevesebb, hogy érzi a hozzá fűződő lojalitást.
Ne bagatellizáljunk!
Anya és apa tudja, hogy pár
év távlatából nem fog olyan nagy jelentőségűnek tűnni ez a szakítás, mint most,
nincs vége a világnak, és jön majd más. Na, ezeket ne mondjuk!
A tini számára most a
fájdalma, hiányérzete a legvalóságosabb, ezek ugyanúgy igazak, mint az előbbi
gondolatok. Most ez neki nem segítség, mert azt hiheti, nem is vesszük komolyan
az érzéseit, ha elintézzük egy könnyed legyintéssel. Ha valamivel, éppen azzal
segítünk (anélkül, hogy dramatizálnánk, és rátennénk egy lapáttal) ha együtt
érzünk vele.
Mivel segíthetünk?
Azon kívül, hogy
rendelkezésre állunk, és nyitottak vagyunk, és igyekszünk elkerülni a fenti
hibákat, segíthetünk azzal, ha megpróbáljuk finoman megtámogatni a gyerek
önbizalmát. Például emlékeztetjük rá, mennyien szeretik, és azokra a területekre,
ahol sikeres és magabiztos. Érdemes a kortársak véleményét is kiemelnünk, mert
egy kamasz számára nem megnyugtató szakítás idején önmagában az, hogy „sebaj, a
szüleim legalább szeretnek”. Neki most abban rendült meg az önbizalma, hogy
mennyire jó pasi vagy csaj, és ebben a kortársak értékítélete mérvadóbb.
Végül, ha nem is cél a
figyelemelterelés, azért jó, ha érzi, tartozik valahova, és nem pusztán űr
tátong körülötte. Ilyenkor egy kicsit érdemes jobban gondolni rá, hogy közös
programot ajánljunk fel, olyat, amiben ő is jól érezheti magát. Még ha a
szülők, testvérek nem is helyettesítik a volt párt, megnyugtató, hogy gondolnak
rá, hogy élvezik a társaságát, hogy tartozik valahova.
Forrás: www.divany.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése