2026. január 29., csütörtök

Babakeksz

(8 hónapos kortól)

Hozzávalók:
  • 10 dkg kukoricaliszt,
  • 1 ek növényi vaj,
  • pici nádcukor,
  • pici víz,
Elkészítési idő: 10-15 perc

Az elkészítés menete:

A hozzávalókat összekeverem egy nagy tálban, hogy jól formázható állagú masszát kapjunk.

Nagyobb testvérek segíthetnek gyurmázni, formázni. Azért írtam, hogy pici cukor illetve víz, mert a cukor csak ízesítésre kell el is hagyható, a víz pedig hogy jól formázható masszát kapjunk.

Kis kígyókat, korongokat formázunk belőle, és 180 fokon, kb. 5-10 perc alatt aranybarnára sütjük.

Igazán finom, egészséges desszert. Utazáskor nekünk nagyon hasznosnak bizonyult.

A cikket jeassy írta.

Forrás: https://picibaba.hu

2026. január 28., szerda

A „könyvmolyok” nevelése már babakorban elkezdődik!

Hoztunk néhány tippet, hogy segítsünk megszerettetni a könyveket a gyerekekkel, méghozzá már egészen kiskoruktól kezdve!

Egyszerű a képlet: kevesebb kütyüzés, több könyv!

Hidd el, „olvasó” gyereket nevelni nem is olyan nehéz feladat, ha már a kezdetektől fogva odafigyelsz, hogy mindig legyenek körülöttetek könyvek és az olvasás benne legyen a napi rutinotokban. Ha azonban ez kimarad, utólag már sokkal nehezebb feladat lesz rávenni a gyerekeket az olvasásra!

Ha egy kisgyerek már egészen kiskorától rendszeresen megéli annak az örömét, hogy milyen jó dolog összebújni és elolvasni egy izgalmas könyvet, akkor jó eséllyel alig várja majd, hogy egy napon ő maga is olvasóvá válhasson és ne kelljen örökké arra várni, hogy felolvassanak neki. A hangsúly azonban a rendszerességen van és ez bizony a szülőtől is áldozatot kíván, hiszen naponta le kell ülni a gyerek mellé mesélni, ami mi is tudjuk, hogy néha bizony nem könnyű feladat.

Pillanatnyilag talán egyszerűbbnek tűnik a gyerek kezébe adni a telefont, de hidd el, később sokszorosan megtérül majd az a rengeteg felolvasott mese! Gondolj csak bele, vajon reális elképzelés az, hogy ha egy kisgyerek már néhány éves korától a színes-szagos és ingergazdag kütyük világához szokott, el tudjon majd később hosszasan merülni egy könyvben? Hogyan is várhatnánk el egy kisiskolástól, hogy üljön le és olvasson hetente többször félórát, ha korábban mi magunk se biztosítottuk ezt a számára, mert nekünk se volt elég türelmünk hozzá?

Soha nincs túl korán az olvasáshoz!

A jó hír az, hogy nincs olyan, hogy egy baba még túl pici a mesehallgatáshoz, hiszen attól még, hogy nem érti tökéletesen a hallottakat, a hangsúlyozás, a beszédünk ritmusa és a hangunk rezgése ugyanúgy eljut hozzá. Számos kutatás bizonyította már, hogy azok a gyerekek, akiknek rendszeresen olvasnak mesét életük első éveiben, jóval nagyobb szókinccsel és fejlettebb matematikai készséggel rendelkeznek a kortársaiknál.
Arról nem is beszélve, hogy a meseolvasás egy rendkívül különleges, megnyugtató és meghitt tevékenység, a gyerekek gyakran még oda is bújnak olvasás közben a mesélőhöz, ezért nem véletlen, hogy sok családban végződnek így a napok. Ha a gyereked nyitott rá, akár már egyéves kora előtt is bevezethetitek ezt a rituálét a lefekvésnél!

A legkisebbeknek persze még egészen másfajta könyveket választunk, mint az óvodás korosztálynak. Őket ugyanis inkább az egyszerű ábrákat tartalmazó lapozók kötik le az első években, később azonban szép lassan megtanulják majd összekapcsolni a hallottakat az illusztrációkkal.

Érdemes a kemény fedelű lapozókkal kezdeni, ezekben ugyanis a sok kép mellett rövidebb szövegek találhatóak és könnyen lapozhatóak akár a kis babakezekkel is. Bartos Erika kemény fedeles kötetei, melyek a Bogyó és Babóca mese szereplőit mutatják be egyenként, például kiváló első könyvei lehetnek a gyerekeknek, mivel ezek nem meséket tartalmaznak, hanem a könyv szereplőihez kapcsolódó tárgyakat.

De említhetnénk akár a Kisvakond könyveket, a Bing és barátai meséket vagy a Maszat könyveket, ezek ugyanis egytől egyig olyan történetek, amelyek már a bölcsődés korosztály számára is jól érthetőek.

Járjatok könyvtárba!

Persze nem könnyű folyamatosan izgalmas olvasnivalóval ellátni a kicsiket, de hát erre van a könyvtár! Iratkozzatok be minél hamarabb a helyi könyvtárba, a gyerekkönyvtár részleget ugyanis általában úgy alakítják ki, hogy a legkisebbekre is gondolnak, így van benne olvasósarok, szőnyeg és játékok is. Hadd szokják meg a kicsik, hogy a könyvtárba járás is egy ugyanolyan rendszeres program, mint a játszóterezés vagy a séta, ami extra jól jön, ha mondjuk épp esik az eső!

Engedd meg, hogy a gyereked választhassa ki, hogy melyik könyv érdekli őt! Olvassatok bele a könyvekbe már ott a könyvtárban, aztán döntsétek el együtt, hogy melyiket lapozgatnátok szívesen otthon is.

Forrás: www.jateksziget.hu

2026. január 27., kedd

Miért fontos a D-vitamin gyerekeknek, és hogyan pótoljuk?

A D-vitamin az egyik legkülönlegesebb tápanyag, amelyre a gyermekek fejlődő szervezetének szüksége van. De vajon miért olyan fontos ez a hormonszerű vegyület a gyermekek számára? Milyen következményekkel járhat a hiánya, és hogyan biztosíthatjuk a megfelelő bevitelt? 

Melyek a D-vitamin készítmények gyerekeknek, és mire valók?
Magyarországon és más északi országokban különösen gyakori a D-vitamin hiány a gyermekek körében, különösen a téli hónapokban, amikor a napfény hatására történő természetes D-vitamin termelés minimális. A gyermekeknek szánt D-vitamin készítmények olyan étrend-kiegészítők, amelyek koncentrált formában biztosítják ezt a létfontosságú tápanyagot, figyelembe véve a gyermekek speciális igényeit és életkori sajátosságait. Ezek a termékek segítenek megelőzni vagy kezelni a D-vitamin hiányt, különösen azokban az időszakokban, amikor a természetes D-vitamin termelés korlátozott (téli hónapok), vagy amikor a táplálkozás nem biztosít elegendő mennyiséget.

A cél nem csupán a súlyos hiánybetegségek, mint az angolkór megelőzése, hanem a gyermek optimális fejlődésének és egészségének átfogó támogatása: jellemző, hogy a gyermekorvosok preventív céllal, a csontfejlődés, az immunrendszer és a számos egyéb élettani folyamat támogatása érdekében javasolják a D-vitamin kiegészítést. Fontos hangsúlyozni, hogy a D-vitamin pótlás nem helyettesíti a kiegyensúlyozott táplálkozást és a rendszeres szabadtéri aktivitást, de elengedhetetlen kiegészítője annak, különösen olyan éghajlati viszonyok között, ahol a természetes D-vitamin képződés korlátozott.

Miért létfontosságú a D-vitamin a gyermekek fejlődéséhez?
A D-vitamin rendkívül sokrétű hatással van a gyermekek fejlődő szervezetére, és hiánya számos területen okozhat problémákat. Íme a legfontosabb területek, ahol a D-vitamin nélkülözhetetlen szerepet játszik:

Csontfejlődés és csontegészség – A D-vitamin szabályozza a kalcium és foszfor felszívódását és beépülését a csontokba, elengedhetetlen a csontok megfelelő mineralizációjához és növekedéséhez. Hiánya gyermekkorban angolkórhoz vezethet, amelynek tünetei a lágy koponyacsontok, O- vagy X-láb, késői fogzás és csontdeformitások.

Immunrendszer szabályozása – Modulálja az immunrendszer működését, befolyásolja az immunsejtek aktivitását és a gyulladásos folyamatokat. Megfelelő szintje csökkentheti a légúti fertőzések gyakoriságát és súlyosságát, valamint az autoimmun betegségek kockázatát.

Idegrendszeri fejlődés – Szerepet játszik az idegrendszer fejlődésében és működésében, befolyásolja az agyi növekedési faktorok termelődését és az idegsejtek védelmi mechanizmusait. Egyes kutatások összefüggést találtak a D-vitamin hiány és a kognitív fejlődési zavarok, valamint a hangulati problémák között.

Anyagcsere-folyamatok – Részt vesz a glükóz anyagcsere szabályozásában, befolyásolja az inzulinérzékenységet és a sejtek energiatermelését. Megfelelő szintje csökkentheti a metabolikus problémák és a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázatát későbbi életkorban.

Légúti egészség – Több kutatás is összefüggést talált a megfelelő D-vitamin szint és az asztma, valamint más légúti betegségek enyhébb lefolyása között. A D-vitamin immunszabályozó hatása révén befolyásolhatja a légúti gyulladásos folyamatokat.

Allergiák megelőzése – A korai életszakaszban biztosított megfelelő D-vitamin ellátottság összefüggésbe hozható az allergiás betegségek (ételallergia, ekcéma, szénanátha) alacsonyabb kockázatával, feltehetően az immunrendszer megfelelőbb szabályozása révén.

Hogyan biztosítsuk a megfelelő D-vitamin bevitelt gyermekünknek?
A gyermekek D-vitamin szükségletének biztosítása több forrásból és módszerrel is történhet, azonban a hazai éghajlati viszonyok között a célzott kiegészítés általában elengedhetetlen. Az életkornak megfelelő D-vitamin adagolás jelentősen eltérhet:

Újszülöttek és csecsemők (0-12 hónap) – A Magyar Gyermekgyógyász Társaság ajánlása szerint a születéstől kezdve napi 400-500 NE (10-12,5 µg) D-vitamin pótlás javasolt, függetlenül attól, hogy a baba anyatejet vagy tápszert kap.

Kisgyermekek (1-3 év) – Ebben az életkorban is folytatni kell a napi 400-600 NE (10-15 µg) D-vitamin adását, különös tekintettel a téli hónapokra, de egész éven át javasolt a pótlás.

Óvodás és iskolás gyermekek (4-18 év) – A javasolt napi bevitel 600-1000 NE (15-25 µg), különösen a téli hónapokban. A nyári időszakban, megfelelő napozás mellett (naponta 15-30 perc, 11 és 15 óra között, arc és karok szabadon), csökkenthető a kiegészítés.

D-vitamin cseppek – Ideálisak csecsemőknek és kisgyermekeknek, könnyen adagolhatók, általában olajban oldott D3-vitamint tartalmaznak, ami a legjobban hasznosuló forma. Rugalmas adagolást tesznek lehetővé, és könnyen az ételbe vagy italba keverhetők.

Rágótabletták – Óvodás és iskolás korú gyermekeknek megfelelőek, gyakran ízesítettek és egyéb vitaminokat, ásványi anyagokat is tartalmazhatnak. Előnyük a pontos adagolás és a könnyű használat.

D-vitamin spray – Újabb forma, amely szájnyálkahártyán keresztüli gyors felszívódást biztosít, és kedvelt lehet azoknál a gyermekeknél, akik idegenkednek a tablettáktól vagy cseppektől.

D-vitamin gumicukor – Népszerű forma idősebb gyermekeknél, de figyelni kell a hozzáadott cukor mennyiségére és az adagolásra, nehogy túl sokat fogyasszanak belőle.
A természetes források is hozzájárulhatnak a D-vitamin bevitelhez, bár önmagukban általában nem elegendőek a szükséglet fedezéséhez:

Napfény – A legfontosabb természetes forrás, hiszen a bőrben UVB sugárzás hatására D-vitamin képződik. A magyarországi éghajlaton azonban október közepétől március közepéig gyakorlatilag nem termelődik elegendő D-vitamin a bőrben, ezért ebben az időszakban különösen fontos a kiegészítés.

Élelmiszerek – Természetes formában kevés élelmiszer tartalmaz jelentős mennyiségű D-vitamint: zsíros halak (lazac, makréla, hering), tojássárgája, máj. Egyes élelmiszereket D-vitaminnal dúsítanak, például tejtermékeket, reggeliző pelyheket, növényi italokat.

Minden gyermek számára fontos a megfelelő D-vitamin ellátottság biztosítása, de különösen figyelni kell rá bizonyos rizikócsoportok esetében: sötétebb bőrű gyermekek, keveset napozók, speciális étrendet követők (pl. tejtermék-mentes, vegán), bizonyos gyógyszereket szedők, valamint krónikus betegségekkel (májbetegség, vesebetegség, felszívódási zavarok) élők esetében. Ilyen esetekben személyre szabott adagolás lehet szükséges, amit gyermekorvossal érdemes egyeztetni.

Fedezd fel a gyermeked számára legmegfelelőbb D-vitamin pótlási módszert, amely segíthet az optimális fejlődés és egészség támogatásában!

Forrás: www.vitaminbolt.hu

Mikor kezdjük a hozzátáplálást?

A hozzátáplálás csak első hallásra tűnik egyszerűnek, de aztán hirtelen minden annyira bonyolult lesz, hogy azt sem tudja szerencsétlen szülő, hogy mit adhat, és mikor, és hogyan adja azt. A végére persze, mikor már nem kell figyelni szinte semmire, mert már mindent eszik a gyerek, addigra minden letisztul, és a következő csemeténél már mindenki rutinosan fog hozzá a dolgokhoz,de a kezdetek... Azok tényleg nem egyszerűek.

Mikor kezdjünk hozzátáplálni?

Az első kérdés, hogy mikor kezdjünk az anyatejen kívül más ételt-italt adni a gyereknek. A most divatos, és nagyon dicséretes szokás, hogy a csecsemő fél éves koráig kizárólag anyatejjel tápláljuk, és ha nincs a családban allergiás beteg, csak akkor kezdünk lassan, fokozatosan hozzátáplálni. Ha valamilyen ételallergia előfordult már a családba, akkor egyáltalán nem baj, ha az anyuka még egy hónapot ráhúz a kizárólagossággal. Külön felhívnám a figyelmet arra, hogy ha allergiás beteg előfordul a közeli rokonok között, akkor az anyuka a szoptatás ideje alatt is jobban teszi, ha egyfajta diétát követ, és ezzel megelőzi a  baba gyomrának és bélrendszerének reakcióját, kicsit több időt ad neki a felkészülésre. Persze minden egyes lépéssel kapcsolatosan érdemes egyeztetni a védőnővel és a gyerekorvossal, hiszen minden gyerek más és más, így egyéi elbírálást igényel.

Mint a trend is diktálja, csak fél éves kor után kezdjük meg a hozzátáplálást. Viszont vannak olyan, átlagtól eltérő esetek, amikor a szilárd táplálék bevezetésének időpontja némiképp előbbre hozódik. A kezdő időpont változtatására megfelelő indok az anyatej mennyiségének kevéssége, illetve teljes hiánya. A tápszer adása ugyanis nagyban pótolja az anyatej fontos vitaminjait, ásványi anyagait, illetve nyomelemeit, de mégiscsak tehéntejből készült, és mint olyan, nem a legmegfelelőbb táplálék a csecsemő számára, sok esetben allergiás reakciót is kiválthat maga a tápszer is. Ilyenkor HA jelzésű tápszert adunk a csemetének, vagy másféle anyatejpótló anyaggal próbálkozunk. Ha a kisded még a HA jelzésű tápszerre is allergiás reakciót mutat, akkor növényi eredetű tápszert adunk neki, amiből hiányzik az állati eredetű fehérje és kalcium. E kettő nagyon fontos a megfelelő fejlődéshez, így indokolt a csecsemő korábbi hozzátáplálása, hogy a megfelelő fehérje, vitamin és ásványi anyag a szervezetébe juthasson.

Egy 3-4-5 hónapos babának, ha az anyatej mennyisége nem elegendő, a tápszer sem adható valamilyen indok miatt, akkor a védőnők gyakran ajánlják a hozzátáplálás megkezdését tápszer bevezetése mellett/helyett. Ha anyatej van, csak a mennyisége kevés, akkor minden esetben csak a szoptatás befejezésével, kiegészítésképp adjunk szilárd táplálékot a babának. A szoptatás utáni hozzátáplálás ugyanis pótolhatja a hiányt, de mégis hozzájut a kicsi az értékes anyatejhez is. Míg ha előbb etetünk, és csak aztán szoptatunk, akkor megtöltjük a hasát a főzelékkel, és akkor már azt a kis mennyiségű, de annál értékesebb anyatejet már nem fogja kívánni a gyermek.

Az anyatej teljes hiányában a tápszer adása indokolt, és nagyon fontos. Viszont mivel a tápszer eleve egy állati eredetű fehérje, a baba gyomrának idegen anyag, még akkor is, ha igyekeznek az anyatejhez nagyon hasonlóvá tenni ezeket a porokat, de ezáltal a tápszeres baba gyomra hamarabb kénytelen felkészülni az idegen táplálék befogadására. Ezeknek a csecsemőknek már 4 hónapos korban szokta a védőnő javasolni az első falatok adását és fokozatos szoktatását.

A hozzátáplálás megkezdése minden esetben a védőnővel egyeztetett, általa jóváhagyott időpontban történjen. Ne kezdjünk önállóan olyan dolgot csinálni, amivel esetleg többet ártunk, mint használnánk, és a rossz döntés következményével csak később szembesülünk egy esetleges allergiás reakció formájában.

Forrás:  https://picibaba.hu

2026. január 26., hétfő

A hetvenkedő sün

Hol volt,
hol nem,
volt valahol
egy csupa tüske,
nagyhírű,
büszke,
rangjára fő-fő,
csatákban győző
vitéz sündisznó,
milyet manapság
nem látsz sehol.
Ha csak kiáltott:
„Hajj!” –

Törött a fáról a gally.
Hát egyszer útra megyen,
sétálni a sűrűben.
Hátán szétáll a tüske,
rangjára igen büszke.
Hetvenkedésre kész
a nagyhírű vitéz.
Kiált egy nagyot:
„Hajj!” –

S törik a fáról a gally.
Sétál a sündisznó,
sétafikál,
egy kölyök rigócska
elébe száll.
Kiált a sündisznó:
„Sej, diridom!
Még ma a véred iszom!
Rigóháj lesz vacsorám!
Hasamba gyere, komám!”

No a rigócska
halálra ijed,
mióta rigó,
nem hallott ilyet.
Röpül magasba: huss!
„Ha kellek, utánam fuss!”

Sétál a sünöcske,
sétál körül,
egy árva nyulacska
elé kerül.
Kiált a sünöcske:
„Sej, diridom!
Még ma a véred iszom!
Nyúlhájra vásik fogam!
Innét nem mész el ugyan!”
De a nyúl:
„Vesd el magad!”

A híres hetvenkedő
rangjára büszkélkedő
sündisznó elől ijedten,
hátra se nézve szalad!
Sétál a sün
továbbra,
egy róka a sűrűben cselleng,
hát hirtelen útját állja.
Kiált a sünöcske:
„Sej, diridom!
Még ma a véred iszom!
Rókaháj kell épp nekem!
Két hete rád éhezem!”

Nosza a róka:
„Vesd el magad!”
A híres hetvenkedő,
rangjára büszkélkedő
sündisznó elől ijedten,
nyelvét lógatva szalad!
Sétál a hetvenkedő
és íme egy lompos ordas,
vén farkas bukkan elő.
Kiált a sün rá:
„Sej, diridom!

Még ma a véred iszom!
Farkashájt ehetnék éppen!
Jó, hogy ideállsz elébem!”
Hanem a farkas:
„Vesd el magad!”
A híres hetvenkedő,
rangjára büszkélkedő
sündisznó elől ijedten,
majd nyakát szegve szalad!
Sétál a sün,
jár messze,
végül elébe toppan,
elé az erdőn egy medve.

Kiált a sünöcske:
„Sej, diridom!
Még ma a véred iszom!
Medveháj, az ám a jó!
Éppen fogamra való!”
A medve is:
„Vesd el magad!”
A híres hetvenkedő,
rangjára büszkélkedő
sündisznó elől ijedten,
lélekszakadva szalad!
Az pedig nagy dölyfösen
sétálgat a sűrűben.
Hátán szétáll a tüske,
rangjára igen büszke.
Hetvenkedésre kész
a nagyhírű vitéz.

Kiált egy nagyot:
„Hajj!” –
s törik a fáról a gally.
Alig mondta ki:
„Hajj!” –
Letört a fáról a gally!
Fejére esett,
s a csupa tüske,
nagyhírű,
büszke,
rangjára fő-fő,
csatákban győző
vitéz sündisznó
magát elsírta,
magát elrítta:
„Jajjajjajjaj!”

Ott helyben úgy megijedt,
nem láttam soha ilyet,
hazáig sírva szaladt,
s bőriben veszteg maradt.

Forrás: www.konyvtar.dia.hu

2026. január 21., szerda

Minden, amit a félévi bizonyítványosztásról tudni kell

Pszichológus segít a félévi eredmények megfelelő fogadásában

A családi élet egyik legnagyobb stresszforrása lehet a félévi bizonyítványosztás, amitől nemcsak azért retteghet a gyermek, mert nem úgy sikerült, ahogyan szerette volna, hanem azért, mert nem úgy, ahogyan azt a szülők elvárnák. Rosta Ágnes pszichológust, a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány szakmai munkatársát kérdeztük többek között arról, hogyan fogadjuk jól a gyermek iskolai értékelését, és arról, mit ne tegyünk még akkor sem, ha nem vagyunk elégedettek az eredményekkel.

Hogyan tekintsünk szülőként a félévi bizonyítványra?

A félévi bizonyítvány megmutatja, hogy hol tart most a gyerekünk, és lehetőséget ad a beszélgetésre, a következő félév tervezésére. A javításhoz pedig fontos megadni minden segítséget a gyereknek, és átgondolni, hogy a következő félévben mit fogunk másképpen csinálni, hogy jobb jegyeket kapjon. Akár elégedettek vagyunk, akár nem, a gyerek számára és önmagunk előtt is legyen nyilvánvaló, hogy a szeretetünk nem függ az elért eredményektől. A félévi bizonyítvány jó alkalom lehet arra is, hogy személyesen megbeszéljük az eredményeket a gyerek tanáraival, és hogy nagyobb rálátást, árnyaltabb képet kapjunk a gyerekünk valós teljesítményére.

Hogyan adjuk a gyermekünk tudomására a hazahozott bizonyítványával kapcsolatos érzéseinket?

Az érzéseinkről lehet és kell is beszélni, de ehhez szükséges, hogy a szülő tisztában legyen azzal, számára mit jelent a bizonyítvány, az iskolai eredmények. Sokan úgy gondolják, hogy a gyerek bizonyítványa sokszor a szülő „bizonyítványa” arról, hogy ő milyen szülő. Így sok szülő igazából másoknak szeretné megmutatni a jó bizonyítványt, és kevésbé beszélni arról, ami nem sikerült.

De mit jelent az, hogy nem sikerült?

Van olyan gyerek, aki szinte tanulás nélkül is színötös, más pedig vért izzadva javítja egyik félévről a másikra a kémia kettest hármasra. Az erőfeszítést, magát a tanulást kell(ene) értékelni, hiszen a jegy önmagában nagyon keveset árul el a mögötte lévő teljesítményről.

Érdemes a saját érzéseinkkel, önismeretünkkel foglalkozni, bizonyítványtól függetlenül is.

Ez segít abban, hogy szétszálazzuk, elkülönítsük, hogy pontosan mit érzünk és miért, ennek mekkora része szól a gyerekről és mekkora saját magunkról. Ennek különösen akkor van jelentősége, ha nagyon intenzív érzelmeket élünk át ezzel kapcsolatban. Fontos, hogy szülőként is kifejezhetjük az érzéseinket – negatívat és pozitívat egyaránt. A gyerek életkorához igazítva lehet erről beszélgetni, és természetesen visszakérdezni, hogy neki milyenek az érzései. Ne felejtsük el feltenni magunknak azt a kérdést is: nekem milyen reakció esett volna jól a saját szüleimtől?

Mivel biztathatjuk a gyermekünket, ha nem úgy sikerült a bizonyítványa, ahogyan azt ő szerette volna?

Az erre való válaszadásban fontos tényező lehet, hogy felderítsük az okát, miért sikerült rosszabbul a bizonyítvány. Az elérendő cél a következő félévben mindenképp legyen reális, és egy olyan terv, ami megcélozza az ebben a félévben hátráltató tényezőket. Ezenkívül a fejlődés- vagy növekedés központú szemléletmód – growth mindset – segít abban, hogy építkezni tudjunk a nehézségekből, a kudarc lehetőség a fejlődésre.

A félévi bizonyítvány egy aktuális eredmény, ami felülmúlható, javítható, a képességek fejleszthetőek, gyakorlással, megfelelő stratégiával elérhetők jobb eredmények.

Jó, ha a szülő és a gyerek is tudatában van, hogy a jelenlegi teljesítmény nem egy rejtett és megváltoztathatatlan, öröklött adottság eredménye, hanem sokkal inkább a célzott erőfeszítés vagy annak hiánya okozza a sikert, illetve a kudarcot. Ekkor a kudarc – a rossz jegy – nem végleges, és nem azért történik, mert a gyerek buta vagy ügyetlen. Ezenkívül azt is tartsuk észben és beszéljük át a gyerekkel, hogy az iskolai bizonyítvány adott tantárgyi tudását – esetleg szorgalmát – jelenti, de semmiképpen sem a teljes személyiségét vagy a lénye egészét – ez nem írható le, vagy értékelhető egy számmal.

Melyik a legépítőbb és legrombolóbb szülői reakció?

A legrombolóbb szülői reakció a bántalmazás bármelyik formája, de a büntetés sem célravezető. A félévi eredmények általában nem meglepetésként érik a szülőt, de az semmiképp sem visz előre, ha olyan típusú beszélgetéseket kezdeményezünk, hogy „én megmondtam, hogy ez lesz”.

A legépítőbb talán az lehet, ha a szülő és a gyerek közösen, együttműködve próbálják felderíteni a rosszabb teljesítmény mögött álló okokat, és ezek alapján közösen kitalálják, hogyan tudnak javítani az eredményen.

A gyereket igyekezzünk önmagához mérni, a saját tavalyi, korábbi teljesítményéhez, vegyük észre az erőfeszítést, amit tett, és domborítsuk ki a tanulmányi eredményein kívüli pozitívumokat is. A tanulmányi eredmény csak egy része a gyerek teljes egészének, bármilyen érdemjegy is született, nem ez fogja meghatározni valakinek a teljes jövőjét.

Hogyan hathat a gyermekre, ha leszidjuk az eredményei miatt?

Érdemesebb a szidalmazás, büntetés helyett arra koncentrálni, arról beszélni, hogy miben kér segítséget, egyeztetni esetleg a tanárokkal, hogy milyen elmaradásai vannak, és ezeken dolgozni. A szidalmazó szavakkal előrébb nem jutunk, de a szülő-gyerek kapcsolat, a gyerek önbizalma láthatja a kárát, különösen, ha a saját feszültségünket, frusztrációnkat töltjük ki rajta, akár megszégyenítő módon.

Sajnos többször előfordul az is, hogy a gyerek nem mer hazamenni bizonyítványosztáskor, mert tudja, hogy mi vár rá otthon.

Ezt a szülő megelőzhetné, ha már a bizonyítvány kiosztása előtt beszélnének arról, hogy mi lesz, ha rosszabb eredmények lesznek. A szülő-gyerek közötti jó kapcsolat, a bizalom sokat segít ebben a helyzetben.

Mennyire káros büntetést alkalmazni egy rossz félévi bizonyítvány miatt?

A büntetés nem fog előrébb vinni, inkább kontraproduktív, és kárt okoz a szülő-gyerek kapcsolatban, a gyerek önértékelésében, semmiképp nem javaslom. A büntetés dühöt, frusztrációt, félelmet okoz a gyerekben, pedig pontosan arra lenne szükségük, hogy biztosak lehessenek abban, a szüleik szeretete nem függ a bizonyítványtól. A büntetéssel nem segítjük a gyereket a jobb teljesítmény elérésében.
Sőt, rosszabb esetben arra tanítjuk a gyereket, hogy nem bízhat bennünk, titkolóznia kell előttünk, félnie kell tőlünk.

Ráadásul a félévi bizonyítvány eredménye nem meglepetés a szülő számára, hiszen a félév során rendszeresen kap tájékoztatást a jegyekről. Büntetni valami olyasmiért, aminek folyamatában a részesei voltunk – közben esetleg nem is tettünk semmit ellene –, értelmetlen.

Kell-e jutalmazni a gyermeket egy jó bizonyítvány alkalmával? Ha igen, hogyan? Ha nem, miért nem?

Jutalmazni, dicsérni lehet a jó bizonyítványt, különösen, ha tudjuk, hogy mekkora igyekezet állt mögötte. De pontosan a belső motiváció megtartása érdekében nem érdemes túlzásba esni a tárgyi ajándékokkal. A pozitív visszajelzés viszont, annak kifejezése, hogy mennyire büszkék vagyunk, jó dolog. Az, hogy mi a „jó” bizonyítvány, szintén szubjektív, ha a gyereket önmagához, korábbi eredményeihez mérjük. 

Mennyire kártékony – egyáltalán az-e – megosztani a közösségi oldalakon a gyermekünk félévi bizonyítványát? Miért tarthatja ezt fontosnak egy szülő?

A szülő ilyenkor a büszkeségét szeretné kifejezni legtöbbször ezzel, de lehet önigazolás is mögötte, azaz, hogy „én jó szülő vagyok”, holott ez semmit sem árul el arról, hogy valaki jó szülő-e. A büszkeség természetesen érthető, de ezt inkább családi, baráti körben vagy személyesen a gyereknek kell kimutatni, így szól ez igazán róla, rólunk.

A bizonyítványok nyilvános megosztása egyébként több szempontból is problémás. 

Egyrészt, mert a gyerek digitális lábnyomához fog tartozni. Azaz a róla fellelhető információt fogja gyarapítani, az ő adatai lesznek rajta, és mint tudjuk, ami egyszer felkerül az internetre, azt nem igazán lehet eltüntetni. Ezenkívül a gyereknek „ciki” is lehet ez, legkésőbb kamaszkorban már biztosan, akár iskolai zaklatás céltáblája is lehet ezáltal. A félévi bizonyítvány megosztása és ezáltal túlértékelése azt is üzenheti a gyerekünknek, hogy ezzel azonosítjuk őt, ami szintén túlzott nyomást, frusztrációt tehet rá.

Hogyan tudjuk őt motiváltabbá tenni?

Sok pszichológiai kutatás bizonyította már, hogy a külső jutalmazásnál (matrica, ajándékok stb.) sokkal fontosabb annak az elérése, hogy a gyerek belső motivációja fejlődjön. Ez képes hosszú távon fenntartani a kitartását és az érdeklődését.
A sok beszélgetés, az összefüggések megértése, az erőfeszítések értékelése segíteni fogja őt.

Az erőfeszítést, az elvégzett munkát is vegyük figyelembe, ne csak a cél elérését! Ha a gyerek rengeteget gyakorol, tanul, hosszú ideje készül valamire, akkor fontos, hogy kifejezzük, hogy büszkék vagyunk rá a kitartásáért, megerősítjük abban, hogy látjuk, mi mindent megtesz a cél érdekében, és ez óriási eredmény, attól függetlenül, hogy végül sikerül-e elérnie azt.
 
Hogyan tehetjük szorongásmentessé a bizonyítványosztás körüli időszakot a gyermek és magunk számára?

A félévi bizonyítvány jó esetben nem meglepetés. Az iskola-szülő és a gyerek-szülő között jó, ha folyamatos a kommunikáció. A leginkább úgy tehetjük szorongásmentessé ezt az időszakot, hogy egész évben nyomon követjük a gyerekünk tanulmányait, segítünk neki, ott vagyunk vele, és sokat beszélgetünk, kérdezünk. Annak a tudatosítása önmagunkban és a gyerekünkben is hasznos lehet, hogy semmiféle tudományos bizonyíték nincs arra, hogy a tantárgyi osztályzatok meg tudják jósolni gyermekeink későbbi sikereit, hiszen azok az érdemjegyeknél jóval több összetevőből fakadnak. Az is fontos, hogy a gyerek sokkal több a tantárgyakra kapott számszerű értékelésnél – ami ráadásul egy aktuális helyzet, nem egy végső állapot.

Forrás: www.divany.hu

2026. január 20., kedd

A kártyázó egerek

Hol volt,
hol nem,
messze, messze,
volt egy öreg ház padlásán
valahol két egerecske.
Egyik neve Zurrogi,
másik neve Zürrögi.
Igen szellős volt a padlás,
s huzatos padláson nem jó,
nem az alvás,
Hát az a két kisegér
szemét nem hunyta le éjjel,
sétált a padláson széjjel,
sétált hosszába-keresztbe,
a tetőn át égre lesve,
honnét besütött hozzájuk
a hold, az ezüst-fehér.
Zurrogi unatkozott,
Zürrögi ásítozott.

Hogyha már nem alszanak,
unatkozó két egerek
ugyan micsináljanak?
Azon az öreg padláson
volt játékuk épp elég –
Hintaló,
síp,
ócska labda,
azt hajítgatták magasra;
kócbaba,
kisostor,
csengő,
de elunta mind a kettő,
s így szóltak két kisegerek:
„Ördögbe az unalommal,
megkukulunk ebbe még!”
Azon az öreg padláson
volt egy teli zsák dió –
Kidöntötték:
zsuppsz, a földre!

Gurítgatták tözörögve,
végül a diót elunva
panaszolkodának újra:
„Nincsen ebbe semmi jó!”
Azon az öreg padláson
kutakodtak szüntelen,
Zurrogi egyik sarokban,
Zürrögi másik sarokban
kutatgatta unalmában,
hogy ama öreg padláson
hátha még valami játék
kettejüknek megterem.
Végül ím kártyára leltek –
No ezen egy jót nevettek,
olyan szép volt az a kártya;
akárhonnét nézegették,
nézegették,
méregették,
mindegyiken csuda-ábra.

Zürrögi nagyot kiált:
„Zurrogi szomszéd, vivát!
Mondok neked egy nagyot,
kedves Zurrogi barátom:
osszuk szét a sok lapot.
Jót kártyázni kellene,
és az idő,
héjha, komám,
az is jobban tellene!”
Zurrogi ezt zümmögi:
„Kedves szomszéd,
Zürrögi!
Ne szaporítsuk a szót,
számoljuk meg a diót.
Egyik fele enyimé,
másik fele tiedé;
azután jöhet a kártya,
mert igazat szóltál, szomszéd,
jobban megy az idő játszva!”

Megszámolják a diót –
Zurrogi kap hét kilót,
Zürrögi is épp hetet.
No már játszani lehet!
Dióval fizet a vesztes,
zörgő diót kap a nyertes.
Leül a két kisegér –
Kétfelé osztva a kártya,
minden lapon
csuda-ábra,
szedegetik egyre-másra;
épp hogy a markukba fér.

Zurrogi kezd:
„Pirosat!”
Felel Zürrögi hegyesen:
„Adok én, komám, olyat!”
Zurrogi szól:
„Makkot adj!”
Lecsap Zürrögi egy lapot:
„Jó, csak bele ne szakadj!”
Zurrogi kér:
„Zöldre zöldet!”
Zürrögi kártyája csattan:
„Adok én, egy lapra többet!”

Zurrogi szól:
„Van-e tök?”
Zürrögi kiált utolszor:
„Van, de ezzel én ütök!”
És ugyan igaza lett –
Mert elnyerte Zurrogitól,
elnyerte Zürrögi szomszéd,
el a hét kiló dióját,
el az utolsó szemet.
Héjha!
Volt sírás-rívás!

Volt Zurrogi panaszában
esenkedés és szidás.
Kérte vissza a diót,
de Zürrögi csak kacagta,
a diót zsákjába rakta,
nem adott vissza egy szemet,
nemhogy hét egész kilót.
Azóta nincs köztük béke.

Ott él az öreg padláson
messze, messze,
két egérke;
veszekszenek nappal-éjjel,
sétálván bosszúsan széjjel,
azon az öreg padláson
valamerre a világon.
Egyik neve Zurrogi,
másik neve Zürrögi.

Forrás:  Digitális Irodalmi Akadémia 

Miért sír a baba este? 7 gyakori ok és megoldás

Az esti baba­sírás a legtöbb családban visszatérő, kimerítő próbatétel, pedig a háttérben legtöbbször természetes, jól kezelhető okok állnak. Cikkünkben 7 gyakori kiváltó okot - az éhségtől a túlfáradáson és hasfájáson át a fogzásig - és hozzájuk kapcsolódó, azonnal bevethető megoldásokat mutatunk. 

A baba számára a sírás az egyetlen “nyelve”: így jelzi, ha éhes, fáradt, fáj valamije vagy egyszerűen csak túl sok volt a nap. Estére a kicsi idegrendszere és emésztése is “elfárad”, ezért gyakrabban jön a nyűgösség, sírás, vigasztalhatatlanság.

1. Éhség – a leggyakoribb ok

Az esti sírás egyik legtipikusabb oka az éhség, ilyenkor a baba szájához húzza a kezét, cuppog, kereső fejmozgást végez, majd később sírni kezd. Különösen növekedési ugrások idején (3–6 hetes, 3 hónapos, 6 hónapos körül) estére sűrűbben kérhet enni.

Ilyenkor kínáld gyakrabban szoptatással/étellel a késő délutáni–esti órákban (ún. “cluster feeding”).​ Figyeld a korai éhségjeleket ne várd meg, míg teljes erőből sír.

2. Túlfáradás, túl sok inger

A nap folyamán rengeteg új élmény, fény, hang, találkozás éri a babát, amit az idegrendszere csak korlátozottan tud feldolgozni. Estére ez a sok inger összeadódik, a baba túlfárad, nehezebben alszik el és gyakrabban sír.

Segíthet, ha bevezetsz néhány nyugodt, ismétlődő esti rutint (fürdés, tompított fény, halk hang, ölben ringatás). Az esti órákban kerüld a nagy zajt, képernyőt, sok látogatót, erős fényeket.

3. Hasfájás, puffadás, kólika

A délutáni–esti órákban gyakoribb a hasfájás, puffadás, kólika, mert a napközben elfogyasztott táplálék ekkorra kezd erősebben emésztődni. A csecsemőkori hasfájást okozhatja reflux, kólika vagy akár tejfehérje-allergia is.

Segíthetsz rajta, ha etetés után mindig büfizteted, akár több testhelyzetet is kipróbálva. Gyengéden masszírozd a pocakot, alkalmazz “bicikliztető” lábmozgatást, hordozd függőleges testhelyzetben.

Ha a sírás naponta hasonló időpontban, erős hasfájásos jelekkel jelentkezik, beszélj gyermekorvossal.

4. Fogzás okozta fájdalom

A fogzás időszaka gyakran jár fokozott nyálzással, rágcsálási vággyal, nyűgösséggel és esti sírással. A fájdalom estére erősebben jelentkezhet, amikor a baba már fáradt.

A fájdalom enyhítésére adj hűthető rágókát vagy hűvös, tiszta rongyot rágcsálni, de ha nagyon nyugtalan a baba, a gyermekorvossal egyeztetve használhatsz fogzást enyhítő gélt vagy fájdalomcsillapítót.

2026. január 19., hétfő

Waldorf Óvoda programjai

Gyakran érzed úgy, hogy a mai rohanó világ túl gyorsan sodorja el a gyermekkor varázsát? Ismerd meg, hogyan segít a Waldorf pedagógia megőrizni a játék, a képzelet és a felfedezés örömét! 

A Waldorf Óvoda programjai nyitottak mindenki számára, aki érdeklődnek a Waldorf pedagógia iránt.

Ismerkedési estek szülőknek és gyerekeknek.

A részvétel regisztrációhoz kötött, amelyre ide kattintva van lehetőség:

Időpont: 
2026. január 22. - március 26.

Helyszín:
4400 Nyíregyháza, Kert köz 8.

Forrás: www.nyiregyhaza.info.hu

2026. január 15., csütörtök

Hogyan legyen sikeres egy januári diéta?

Ha valaha tettél már újévi fogadalmat, akkor egész biztosan felkerült a listádra az életmódváltás. Többségünk jellemző módon diétázni, fogyni szeretne, de az ünnep utáni időszak a lehető legrosszabb az új étrend bevezetésére. Az alábbi cikkből azt tudhatjuk meg, hogy hogyan lehet mégis sikeres egy év eleji fogyókúra.

Lehet az elhatározásunk nagy, dönthetünk bármilyen szigorú diéta mellett, keresve sem találhatnánk élesebb váltást, mint amilyen az ünnepi időszak és a január között van. Amikor pár hete még mindenütt bőséges fogások, sütemények, sós rágcsák vártak ránk, nem meglepő, hogy meglehetősen éhesek maradunk egy-egy tál saláta után. Nem csupán a gondolatainkat nehéz ilyenkor ráállítani az új menüre, hanem a testünket is, hiszen az elmúlt időszakban messze nem ezt szokta meg.

Ha néhányszor túlettük magunkat az ünnepek során, akkor pedig könnyen előfordulhat, hogy még inkább kitágult a gyomrunk. Ez persze nem tart örökké, de pontosan emiatt nem megy januárban a fogyókúra: egyszerűen túlságosan éhesek vagyunk ahhoz, hogy hosszú távon is kitartsunk. Sokkal jobban járunk, ha nem azonnal egy nehéz diétával kezdjük az évet, hanem szép fokozatosan vezetünk be új szokásokat. Nem muszáj egyik napról a másikra mindent megreformálni, hosszú távon az is sokat segít, ha először az egyik étkezésünket változtatjuk meg, majd szép lassan sorra kerül az összes többi.

Azt is megtehetjük, hogy egy-egy alapanyagot cserélünk le, vagy éppen hagyunk ki az étrendünkből – amelyik nekünk szimpatikus és tartható. Igazából sosem az a cél, hogy a fogyókúránk sikeres legyen, hanem, hogy olyan életmódot találjunk, ami számunkra élvezetes és életünk végéig tartható.

Minden probléma melegágya a kitartás hiánya, hiszen anélkül egyetlen új szokást sem lehet bevezetni az életünkbe. Sajnos sokszor tényleg olyan sokfelé kell figyelnünk és olyan sok mindent kell elintéznünk egy nap folyamán, hogy általában csak az összevissza evés és a túlságosan kiadós vacsora marad, mint alternatíva. Pedig tényleg nem kell sokáig kitartani a siker érdekében. Általában véve 3-4 hét, az alkalmakat tekintve körülbelül 14-16 alkalom szükséges ahhoz, hogy egy új szokás rögzüljön és az életünk szerves részévé váljon. Ezt szem előtt tartva már nem is olyan nehéz kitartani a frissen bevezetett életmód mellett.

Túlságosan kiéheztetjük magunkat

A legtöbb diéta manapság már szénhidrát csökkentett, pedig a téli időszakban a szénhidrátok bevitele még inkább fontos. Ennek oka igazán sokrétű, de a lényeg röviden az, hogy ez hajtja a belső szerveinket, az agyunkat, felelős a jó kedvünkért és úgy általában az állóképességünkért. Ehhez képest az emberek többsége elindítja az évet egy drasztikus szénhidrát csökkentéssel, majd szomorúan könyveli el, hogy a diétához éppúgy nem tudta magát tartani, mint amennyire alulteljesített a mozgásban. Az edzéseken, mozgásban csak úgy tudunk jobban teljesíteni, hogy ha megfelelő mennyiségű energiát viszünk be a szervezetünkbe.

Mit tegyünk a januári diéta alatt?

A kilók leadása során fontos a fokozatosság elve. A koplalásos gyors fogyókúrák se nem egészségesek, se nem hatásosak, különösen a karácsonyi időszak után. Nincs egyetlen, mindenki számára ideális étrend. Segíthet a naplóvezetés is arról, hogy mikor, miből és mennyit eszünk. Itt fontos az őszinteség, mert a kalóriák összeszámolásához a ropi, a kávé, az esti cukros tea, meg a kóla is számít. A fizikai inaktivitás a diéta legnagyobb ellensége. Bár azt, hogy a munkahelyen ülünk-e vagy állunk, nem mi szabjuk meg, de odafigyeléssel sokat tehetünk azért, hogy ne gémberedjenek el a végtagjaink, például óránként mozgassuk meg magunkat, ne üljünk keresztbe tett lábbal és ha van időnk, akkor munka után is fontos a mozgás. Az egészség megőrzéséhez heti háromszor legalább 60 perc, közepesen intenzív testmozgás szükséges. A téli időszakban ezt inkább beltérben érdemes végezni. Kezdetnek a séta sem rossz, különösen az ünnepi időszak után, később pedig a kocogás fokozatos bevezetése is hasznos lehet.
Az ünnepi időszak után az alkoholfogyasztás elkerülése is egy jó kezdés. Az év elején a magány sokszor termékeny is lehet, egyedüllétre mindenkinek szüksége van. A több szabadidő lehetőséget adhat a több edzésre és a mozgásra, ami nagyon fontos a zsírégetés szempontjából. Emellett egy felnőttnek 7-8 óra jó minőségű alvásra van szüksége, ez azt jelenti, hogy nincsenek problémái az elalvással, nem ébred fel éjjel többször is, vagy ha felébred, akkor könnyen visszaalszik és nem alszik sem túl sokat, sem túl keveset. Az alvás az egyik elsődleges dolog a megfelelő diétához, ugyanis kipihenten edzeni is jóval könnyebb. Valamint a mindennapi produktivitáshoz is fontos a megfelelő mennyiségű alvás.

A január tökéletes időszak arra, hogy újraértékeljük étkezési szokásainkat és egészségesebb útra lépjünk. A felesleges kilók leadását ilyenkor fokozatosan kell elkezdeni, a cél pedig az, hogy a változások hosszú távon is fenntarthatóak legyenek. A legjobb diéta az, amely nemcsak az egészségünkhöz járul hozzá, hanem a mindennapi életünk minőségét is javítja.

Forrás: www.hajraegeszseg.hu

Tippek, praktikák mindennemű influenza megelőzésére

Hetek óta viaskodik velem a világ, hogy oltassunk-e H1N1 ellen, avagy sem. Mindazonáltal, hogy nekem igen határozott véleményem van, mégis szinte minden nap akad olyan, aki megpróbál meggyőzni az oltás fontosságáról. Mivel sem magamat, sem a családom többi tagját nem fogjuk beoltani semmivel, így más védekezési módok után kell néznem, ha ez a rettegett influenza mégis az életünkre próbálna törni.

Mivel az influenza minden évben felüti a fejét, és a H1N1 sem ismeretlen a történelemben, így bölcsen visszanyúlok nagyanyáim praktikáihoz, és hűségesen alkalmazom őket, anélkül, hogy azon igyekeznék, hogy hirtelen feltaláljam a spanyolviaszt.

Nagyszüleim, dédszüleim jobb híján a kertből, a természetből vették eszközeiket, és mivel kapával, kaszával nem állhatták útját a járványos kórnak, így a kerti zöldségeikből, gyümölcseikből nyerték ki a hatóanyagokat, vagy csak egyszerűen okosan használták azokat, pontosan úgy, mint ahogy ők is a dédanyáiktól, nagyanyáiktól tanulták. Akármilyen modern világot élünk, néha érdemes megkérdezni öregjeinket, hogy mit tanácsolnak. Én is ezt tettem, és ezt hallottam:

Ha úgy érzed, hogy már kapar a torkod, és gyanakszol, talán elkaptál valamit, akkor célszerű betartani az alábbi pontokat:

  1. A fehérjék elősegítik mindenféle vírus gyors és hatékony szaporodását, ezért jobb, ha azonnali diétára fogjuk magunkat. Nem véletlenül kaptunk mi is gyerekkorunkban betegségek esetén főtt krumplit, párolt répát, kekszet, és ha nagyon hiányzik a húsféle, akkor fehér, szárazhúst lehet enni maximum, mint pl. csirkemell sonka, pulykamell sonka, de azt se vigyük túlzásba. A tejtermékeket pedig mindenképp mellőzzük pár napig.
  2. A vöröshagyma héjából készült tea nemcsak kiváló köhögésoldó, de a légutak nyálkahártyáján megakadályozza a vírusok elszaporodását. 3-4 levélnyi vöröshagyma héjat 4 dl vízben felforraljuk, majd 5 percig főzzük. A vörösesbarna levet mézzel, karamellával, cukorral édesítjük. Figyeljünk arra, hogy ne fém kanállal, és ne fém edényben kavargassuk, mert a fém hatására a hagymatea összetevői megváltoznak.
  3. A fokhagyma mindenre jó, hatékony vírusölő is egyben, ezért naponta egy gerezd fokhagymafogyasztása javasolt. Még a gyerekek is megeszik, ha némi praktikához folyamodunk. A felkarikázott fokhagymára csorgassunk mézet, és kérjük a kicsit, hogy próbálja rágás nélkül lenyelni.
  4. C-vitamin már szinte nélkülözhetetlen a házi patikánkba, de lassan hozzászokunk, hogy a vacsoránál mindenkinek a tányérjában ott figyel egy-egy szem multivitamin vagy C-vitamin vacsora előtt. A természetes vitaminok viszont bizonyítottan hatékonyabbak minden tablettánál. A savanyú káposztát például nem csak a főételek mellé lehet savanyúságnak kínálni, de szendvicsre is kitűnő lehet. A legkisebbek pedig szálanként is megeszegethetik. Ezen kívül készíthetünk csipkebogyó szörpöt, italt, hideg teát, ha a csipkebogyókat feldaraboljuk, és hideg vízbe áztatjuk, majd másnap leszűrjük, mézzel édesítjük. A maradék csipkehúsból készíthetünk forrázatot is, csak annak a c-vitamin tartalma már alacsony lesz. Cserébe viszont ásványi anyagokkal leszünk gazdagabbak.
  5. Hatékony immunerősítő a cékla, amit savanyúságként is ehetünk ételeink mellé. Nagyon finom a cékla, ha lereszelve reszelt almával és apróra vágott savanyú káposztával összekeverjük. Akik ezt nem szeretik, annak a levét nyugodtan ki lehet facsarni, és akár alma levével összekeverve meginni.

Neked vannak házi praktikáid az influenza megelőzésére?

Forrás:  https://picibaba.hu

2026. január 14., szerda

Mozi ajánló: SpongyaBob: Kalózkaland

Magyarul beszélő, amerikai animációs film, 96 perc, 2025 (12)
Vetítjük január 17-én (szombaton) 15.00 kezdettel
január 18-án (vasárnap) 13.10 kezdettel.

Helyszín: Krúdy Art Mozi

SpongyaBob és cimborái Bikinifenékről vitorlát bontanak, és nekivágnak az eddigi legnagyobb, vadonatúj, kihagyhatatlan mozis kalandjuknak… ami nem más, mint a SpongyaBob: Kalózkaland.
SpongyaBob kétségbeesetten szeretne már nagy srác lenni, ezért, hogy bátorságát bizonyítsa Rák uramnak, nyomába ered a Bolygó Hollandinak – a titokzatos, kalandor szellemkalóznak – egy tengerjáró kalandvígjáték keretében, ami a mély tenger legmélyebb fenekére vezet, ahová Spongya eddig még nem merészkedett…

Rendező: Derek Drymon 

Forrás: Krúdy Art Mozi Facebook oldala

Fejlődési napló készítése és a rendszeres orvosi ellenőrzések fontossága

A gyermek fejlődése minden szülő számára izgalmas és egyben kihívást jelentő időszak. A fejlődési napló vezetése és a rendszeres orvosi ellenőrzések alapvető eszközök lehetnek abban, hogy nyomon kövessük a baba fejlődését, és biztosak lehessünk benne, hogy minden rendben halad. 

Mi az a fejlődési napló?

A fejlődési napló egy olyan dokumentum, amelyben rögzítjük a baba különböző fejlődési mérföldköveit, eseményeit és megfigyeléseinket. Ez lehetővé teszi, hogy visszatekintsünk a múltbeli eseményekre, és nyomon követhessük a baba előrehaladását.

Miért fontos a fejlődési napló vezetése?

A fejlődési napló előnyei

A fejlődési napló vezetése számos előnnyel jár. Segít abban, hogy pontosan lássuk a baba fejlődési ütemét, és könnyebben észrevegyük, ha valami eltér a normálistól. Emellett hasznos lehet a gyermekorvos számára is, hogy átfogó képet kapjon a baba fejlődéséről.

Hogyan kezdjük el a fejlődési napló vezetését?

Első lépések

A fejlődési napló vezetésének megkezdése egyszerű. Vásároljunk egy szép jegyzetfüzetet vagy használjunk digitális eszközt, amelyben rendszeresen rögzíthetjük a baba fejlődésével kapcsolatos megfigyeléseinket.

Milyen mérföldköveket jegyezzünk fel?

Fizikai fejlődés

Rögzítsük a baba fizikai fejlődésének fontosabb mérföldköveit, például a fejemelést, a fordulást, az ülni és állni tudást, valamint az első lépéseket.

Szociális és érzelmi fejlődés

Jegyezzük fel a baba szociális és érzelmi fejlődését is, mint például a mosolygást, a nevetést, a szemkontaktust és a különböző érzelmi reakciókat.

Kognitív fejlődés

A kognitív fejlődés mérföldkövei közé tartoznak a problémamegoldó képességek, a memória fejlődése és a figyelem koncentrációja.

Nyelvi fejlődés

Rögzítsük a nyelvi fejlődés fontosabb eseményeit, például az első szavakat, a bővülő szókincset és az első egyszerű mondatok megjelenését.

Dátumok és megfigyelések rögzítése

Pontos dátumok és események rögzítése

Fontos, hogy minden mérföldkövet dátummal együtt rögzítsünk. Ez segít abban, hogy pontosan nyomon követhessük a baba fejlődési ütemét.

A fejlődési napló rendszeres frissítése

Frissítések gyakorisága

A fejlődési naplót rendszeresen frissítsük, lehetőség szerint hetente vagy havonta. Így biztosak lehetünk abban, hogy minden fontos eseményt rögzítünk.

Példák egy jól vezetett fejlődési naplóra

Konkrét példák

Íme néhány példa egy jól vezetett fejlődési naplóra:

  • 2023. január 5.: Baba először mosolygott.
  • 2023. február 12.: Baba felemelte a fejét hason fekve.
  • 2023. október 8.: Baba első szava: "mama".
     
A rendszeres orvosi ellenőrzések jelentősége

Miért fontosak az orvosi ellenőrzések?

A rendszeres orvosi ellenőrzések kulcsfontosságúak a baba egészségének és fejlődésének biztosítása érdekében. Az orvosi vizsgálatok során a gyermekorvosok ellenőrzik, hogy a baba megfelelő ütemben fejlődik-e, és így időben felismerhetők az esetleges problémák.
 
Mit tartalmaznak az orvosi ellenőrzések?

Testsúly és hossz mérése

Az orvosi ellenőrzések során rendszeresen mérik a baba testsúlyát és hosszát, hogy nyomon követhessék a fizikai növekedést.

Fejkerület mérése

A fejkerület mérése szintén fontos, mivel ez mutatja a baba agyának növekedését és fejlődését.

Fejlődési mérföldkövek ellenőrzése

Az orvosok ellenőrzik a fejlődési mérföldköveket is, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy a baba megfelelő ütemben fejlődik.
 
Hogyan készüljünk fel az orvosi ellenőrzésekre?

Tippek a felkészüléshez

Az orvosi ellenőrzések előtt készítsünk listát a kérdéseinkről és aggodalmainkról. Vigyük magunkkal a fejlődési naplót is, hogy az orvos láthassa a baba fejlődését.
 
Az orvosi ellenőrzések gyakorisága

Ajánlott ütemterv

A baba első évében általában havonta, majd félévente javasolt az orvosi ellenőrzés. A későbbiekben évente érdemes orvosi vizsgálatra vinni a gyermeket.
 
Orvosi ellenőrzések és a fejlődési napló kapcsolata

Hogyan egészítik ki egymást?

A fejlődési napló és az orvosi ellenőrzések egymást kiegészítve biztosítják, hogy a baba megfelelően fejlődjön. A napló segít az orvosnak a részletesebb megfigyelésekben, míg az orvosi vizsgálatok szakmai szemmel értékelik a baba állapotát.
 
Gyakori aggodalmak és kérdések

Szülői kérdések megválaszolása

Sok szülő aggódik a baba fejlődése miatt. Íme néhány gyakori kérdés:

  • Mi van, ha a baba nem éri el a fejlődési mérföldköveket?
  • Milyen gyakran kell vezetni a fejlődési naplót?
  • Hogyan készülhetek fel a legjobban az orvosi ellenőrzésekre?
  • Mit tegyek, ha aggódom a baba fejlődése miatt?
  • Mikor kell szakemberhez fordulni?

Következtetés

A fejlődési napló vezetése és a rendszeres orvosi ellenőrzések egyaránt fontosak a baba egészséges fejlődése szempontjából. Ezek az eszközök segítenek a szülőknek és az orvosoknak abban, hogy időben észrevegyék az esetleges problémákat, és megfelelő lépéseket tegyenek.

Ne feledjük, hogy minden baba egyedi, és a fejlődési ütemek eltérhetnek. A legfontosabb, hogy szeretettel és figyelemmel kövessük a baba fejlődését.

Gyakori kérdések

  1. Miért fontos a fejlődési napló vezetése? A fejlődési napló segít nyomon követni a baba fejlődését, és korán felismerni az esetleges problémákat.

  2. Milyen gyakran kell orvosi ellenőrzésre vinni a babát? Az első évben havonta, majd félévente, később évente javasolt az orvosi ellenőrzés.

  3. Mit tegyek, ha a baba nem éri el a fejlődési mérföldköveket? Forduljunk gyermekorvoshoz, hogy szakmai tanácsot kapjunk és szükség esetén további vizsgálatokat végezzenek.

  4. Hogyan készülhetek fel az orvosi ellenőrzésekre? Készítsünk listát a kérdéseinkről és aggodalmainkról, és vigyük magunkkal a fejlődési naplót.

  5. Mi a teendő, ha aggódom a baba fejlődése miatt? Beszéljünk a gyermekorvossal, vagy védőnővel  aki segíthet megnyugtatni minket és szükség esetén további lépéseket javasol.

    Forrás:  https://www.csaladinet.hu

          Indexkép: Depositphotos.com