,,Olyan kacagással vagyunk, hogy csoda azt hallgatni." - Interjú Horváth-Áncsán Noémivel

Fényképeik ,,Kötődően hordozva nevelünk, a hónap babái" címmel a Gyerecsak Egyesület irodájában (Kossuth tér 8. fsz. 4.) megtekinthetőek! (csak a fotóik!)

A hónap babái: Zoé és Míra

Mi a legnagyobb siker, amit családként megéltek?

Most az a legnagyobb sikerünk, hogy az elköltözés után sikerült beilleszkednünk itt, a városban. Kilenc hónapja élünk itt. Még nagy pocakosként érkeztem ide, Nyíregyházára. Teljesen újdonságként ért minket a lakóhelyváltás, és maga az, hogy új baba érkezett a családba. Ő is, ahogy beintegrálódott közénk. Zoénak is meg kellett szoknia azt, hogy kistesója van és új városban élünk. Elhagytuk a megszokott köteléket, a régi barátokat, és úgy látom, hogy egyre jobban vesszük az akadályokat, amióta itt vagyunk. Nyilván az is siker, hogy rátaláltunk a babaklubra. Úgy látom, hogy Zoénak és Mírának is lelkileg nagyon sokat segít, hogy feldolgozzuk a költözést. Új barátokat szereztünk. A férjemnek is nagyon jó a munkahelye, nagyon szereti, és nem mindegy, hogy hogyan tér ő is haza. Sokkal többet tud velünk foglalkozni.

Mi a legnagyobb kihívás, amivel nőként vagy anyaként szembe kellett nézned?

Nekem az a legnagyobb kihívás, hogy amikor megszületett mindkét gyerekem, én is megszülettem. Friss házasként nőként teljesen másként éltem az életemet, mint most anyaként. Úgy látom, hogy fel kellett nőnöm ehhez a szerephez. Addig édesanyám kicsi lánya voltam. Nyilván még most is az vagyok, de most így, hogy én is anyai szerepben működök, teljesen másként látok bizonyos dolgokat, mint ahogy gyerek nélkül láttam. Hogyha valami probléma van a gyerekekkel, akkor anyatigris módba kapcsolok át. Lehet, hogy korábban még több energiára lett volna szükség, hogy bizonyos dolgokat elintézzek, értem ezalatt a hivatalos dolgokat. Most, hogyha a gyereket érinti, akár betegség, akár valamilyen papír kitöltése, akkor nem gondolkodom, nem halogatom, hanem próbálok cselekedni mihamarabb, az ő érdeküket figyelembe véve.

Ha változtathatnál a mai családok sorsán, mit tennél, hogy a gyerekeknek jobb legyen?

Nagyon fontos, hogy biztos anyagi háttérben nőjenek fel a gyerekek. Több munkalehetőséget teremtenék, nemcsak a családanyáknak, hanem az apáknak is, hogy ne kelljen attól rettegni, hogy vajon holnap meglesz-e a munkahely. Fontos az is, hogy olyan munkalehetőséget kellene teremteni az anyukák számára, ami otthon vagy négy órában végezhető. Fontos, hogy ne azon aggódjunk, hogy a GYES-ből meg tudunk –e élni, hogy ne azért kelljen a gyereket hamarabb bölcsődébe vagy óvodába íratni, hogy pénz álljon a házhoz. Ha már egyszer egy nő édesanyává válik és vállalja a gyereket, akkor ki tudja használni azt a három évet maximálisan, és ne egy vadidegen személyre kelljen rábízni a gyereket, aki nyilván egy oktató és azért van ott, hogy a gyereket fejlessze, mégis egy édesanya ismeri legjobban a gyerekét, és egy édesanya tudja a gyerek igényeit maximálisan kielégíteni, ő tudja, hogy miben kell fejleszteni. Ennek pedig a legjobb módja az, hogy az édesanya minél tovább otthon lehessen a gyermekével.

Van-e nő vagy anya, akit a példaképednek tekintesz?

Van, méghozzá a 77. éves szupernagyim, aki a legjobb példakép. Úgy gondolom, hogy ő a két lábon járó optimizmus és szeretet. Ezúton is szeretném neki megköszönni, hogy felnevelte olyan szépen az édesanyámat. Azért is példakép, mert vannak nekem is olyan napjaim, mikor kicsit lemerülök, és ha elmegyünk hozzá Újfehértóra, akkor nagy segítség. A nagyszülők még dolgoznak, és hozzá tudunk egy kis lelki építkezésre elmenni mostanában. Tényleg nagy türelemre tanít, illetve arra, hogy mindegy, hogy milyen rossz körülmények vesznek időnként körbe minket, embereket, mindig a jót próbáljuk meg észrevenni. Mindenből a legjobbat kell tudni kihozni. Azokat az anyákat is csodálom, akik két vagy több gyerek mellett olyan extra tevékenységet tudnak bevállalni, ami most még számomra szinte lehetetlen. Tehát, akik valamilyen alkotó tevékenységet végeznek a gyermek nevelése mellett. Az a nő a példaképem, aki nemcsak családanya, hanem szerető feleségként is megállja a helyét és alkotó nő. Nekem az ilyen nők példaértékűek, felnézek rájuk, és próbálom ellesni tőlük azt, hogy esetleg hogyan tudnám én is megvalósítani ezt egy személyben, ezt a sok pozitív tulajdonságot.

Mit tudsz a nők, illetve az anyák jogairól?

Szerintem otthon vagyok ebben a témában. Mielőtt Zoé megszületett volna, Karcagon a védőnő is adott erről tájékoztatást, én is utánanéztem az interneten a férjemmel együtt. A munkahelyemről is kaptam támogatást, szóval szerintem képben vagyok, például a GYED extrával is.

Hogyan kerültél kapcsolatba a kötődő neveléssel, illetve a hordozással?

Ez egy nagyon érdekes kérdés. A kötődő nevelésről és hordozásról itt, a Nyíregyházi Babaklubban kaptam tájékoztatást, viszont rá kellett, hogy jöjjek, hogy igazából én is egy ilyen anyuka vagyok, aki ösztönszerűen így nevel. A zsigereimben is benne volt az, hogy így nevelem a gyerekeimet. Zoénál nem használtam hordozókendőt, csak időnként kengurut, viszont nem volt kérdéses az, hogy velünk alszik, az, hogy egyáltalán nem hagytam őt sírni, egyszerűen minden igényét próbáltam kielégíteni. Nagyon szerettem azt, hogy ő nagyon bújós baba volt. A babák általában is olyanok, hogy nagyon szeretnek bújni. Imádtam, mikor kenguru pózban szuszogott a nyakamba, és úgy aludtunk, egybefonódva. Míránál ez már nyilván tudatos, főleg, hogy kapcsolatba kerültem a klubbal, és szívom magamba a sok-sok információt. Hasznosnak is találom, mert két gyerek mellett ez elengedhetetlen, mármint a hordozókendő használata.

Milyen előnyöket, illetve eredményeket tudsz be ennek a nevelési módszernek?

Mírát hordozom és hordoztam többet. Vele azt tapasztalom, hogy mikor kendőben van, megnyugszik, és többet alszik. Egyébként, ha nincs hordozókendőben, akkor fél órákat alszik, így meg bepótolja a lemaradást. Van, amikor másfél órát alszik rajtam. Szerintem sokkal nyitottabb, sokkal barátságosabb is emiatt. Azt gondolom, hogy jobban érzik is a biztonságot. Oké, anya és apa ott van a háttérben, de próbálják feszegetni a határaikat, hogy meddig mehetnek el, és jó dolog, hogy tudják azt, hogy mi egy biztos pont vagyunk az életükben.

Mesélnél egy picit a gyermekeidről? Milyen személyiséggel rendelkeznek?

Mind a két gyerek elég akaratos, amit szerintem tőlünk örököltek. Sőt, ez még náluk hatványozódik is. Ugyanakkor, ha mindkettőjüket egyféleképpen jellemezhetném, mind a kettő belső nyugalommal, illetve bölcsességgel rendelkezik. Zoé, mikor megszületett és belenéztem a szemébe, azt a letisztult bölcsességet láttam benne. Tudtam azt, hogy benne minden megvan, csak nekem ki kell belőle hoznom. Mai napig ezen fáradozom, hogy ezt meg is tegyem. Ugyanakkor maga a pajkosság, kész a játékra. Nagyon jó a humora, amit hál’ Istennek a férjemtől örökölt. Arra kell majd odafigyelnem a későbbiekben, hogyha valamibe belekezd, akkor azt vigye majd végig. Nyilván még kicsi, de ugye erre nem lehet elég korán felkészülni és őt felkészíteni. Míra is akaratos személyiség. Amit ő szeretne megszerezni, azt tűzön-vízen át eléri, ő érte megy a játékért, bebarangolja az egész lakást, nagyon kíváncsi természet. Zoéval ellentétben az ő tekintetéből az olvasható ki, ha szemezünk egymással, mintha a lelkem mélyére látna, teljesen levetkőztet a szemével és belelát a lelkembe. Ő ilyen módon próbálja az információt mindenkitől megszerezni. Látom azt, hogy mi az, ami neki nagyon tetszik. Zoétól el is les mindent pár perc alatt, meg is próbálja, utánozza, nem akar lemaradni a nővérétől. Mindig azt akarja csinálni, amit a nővére. Mind a kettő minden lében kanál. Együtt pedig iszonyat huncutak. Ha eljön hozzánk valaki, és össze vannak eresztve, már pedig miért ne lennének, akkor olyan kacagással vagyunk, hogy csoda azt hallgatni. Most így el se tudnám képzelni, hogy milyen lenne, ha lenne egy fiam és egy lányom. Mint ahogy olvastam is valahol, hogy a lány az életben az egyik legnagyobb áldás, és nekem kettő is van belőle, két lányom is van, úgyhogy ez duplázódott és hatványozódott. Két kettő lábon járó áldással vagyok körülvéve.

Milyen szemléletmódot tanítasz és adsz át a gyermekeidnek? Hogyan készíted fel őket az életre?

A férjemmel együtt próbálunk jó példa lenni a két gyermeknek. Próbáljuk azt megtanítani, hogy toleránsak legyenek másokkal szembe, elfogadóak, türelmesek. Próbálják mindenből kihozni a maximumot majd az életükben. Ha bármi éri őket, tudják azt, hogy mi mindig ott leszünk, és mindig támogatni fogjuk őket. Tehát, van hova menniük, ha valami éri őket, és nyilván, ha majd nekik is lesz családjuk, akkor ugyanezt tudják átadni. Próbálják meglátni tényleg a szépet mindenben, ugyanakkor fel kell őket arra is készíteni, hogy nem fenékig tejfel a világ, de azt sem akarjuk, hogy burokban nevelődjenek. Legyenek nyitottak a változásra, teremtsenek stabilitást maguk körül.

Ha össze kellene hasonlítanod a saját gyermekkorodat és a gyermekeid gyermekkorát, milyen hasonlóságot és különbséget tudnál mondani?

Teljesen ég és föld az én gyerekkorom és az ő gyerekkoruk. Annyira felgyorsult a világ, és ez beszivárgott a mi életünkbe is. Ha az én gyerekkoromat nézem, akkor nem voltak ezek a kütyük, amik most óhatatlanul ott vannak és körülvesznek bennünket. Mobiltelefont csak gimnáziumban kaptam, most meg létezni nem tudunk nélküle. Nekünk, szülőknek az a feladatunk, hogy nehogy túlzásba vigyék ezeknek a használatát. Mindemellett talán akkor másabb volt a játék is. Ha visszaemlékszem, nekem az volt a legnagyobb, majdhogynem ünnepsorba ment az, hogy például egy gyermeknapkor elmentünk egy állatkertbe, vagy megnézni egy mozifilmet a szüleimmel, vagy esetleg elmentünk vidámparkba és kaptunk egy-egy vattacukrot. Ma ez már alap. Például, amióta itt vagyunk Nyíregyházán, akár ez beiktatható egy délutáni tevékenységnek, vagy hétvégi tevékenységnek, tehát ez nem egy kuriózum. Vagy például én annak idején alig vártam, hogy nyár legyen. Elmentünk a családommal is kirándulni, de legjobban azt vártam, hogy elmenjek a nagyszüleimhez, akik kinn éltek a város szélén. A nagypapámmal mindig kimentünk az erdőbe meglesni az őzeket, a nyulakat. Elmentünk barangolni, és valahogy a gyerekeimnek is ezt szeretném majd átadni, hogy valami ilyen pluszt adni, hogy a mai rohanó világba tudjunk nekik egy kis többletet nyújtani, amikor elmegyünk az erdőbe, megnézzük, hogy milyen állatok vannak. Nagyon szerettem annak idején a tavaszt, amikor nyílt az ibolya, és szedtem egy csokor virágot édesanyámnak vagy nagymamámnak. Mi egy állandóan úton lévő család vagyunk, kétlakiak, mivel a nagyszülők nem ugyanebben a városban élnek. Számunkra egyáltalán nem okoz gondot, ha ki kell mozdulnunk. Ezáltal adunk minél több élményt a gyerekeknek. Ez a feladatunk, hogy minél több élményt nyújtsunk a gyerekeknek. Még kicsik, úgysem fognak konkrét eseményekre emlékezni, hanem egy illatra vagy egy közös tevékenység fog megmaradni bennük. Nyilván a fényképalbum fellapozása kapcsán majd felsejlenek bizonyos dolgok, de talán az emlékükbe egy-egy ilyen pozitív élmény fog megmaradni.