Főz, mos, vasal, takarít, rendet rak, gyereket nevel és
helytáll a munkahelyén. Ez csak néhány feladat a sok közül, amit egy nő napi
huszonnégy órában ellát. A kérdés, hogy bármi áron meg kell-e felelni a
környezet és a társadalom elvárásainak, vagy néha azért lehet nemet is
mondani? Rácz Zsuzsa heti jegyzete.
Egy átlagos családanyához képest szupermen vagy Jack Bauer
kispályás kezdő. Az embernek, ha nő, és van egy, két, há gyereke, társa, pláne
munkahelye, naponta annyi embert próbáló feladatot kell megoldania, hogy a fent
említett szuperhősök estefelé sírva adnák vissza az iparengedélyüket.
Egy átlagos háztartást vezető nő, aki családot lát el, etet,
itat, nevel, játszik, mos, főz, vasal, takarít, tanul és munkahelye is van,
két-három ember munkáját végzi el. Ancsi barátnőm a minap ezt mondta: "Nem
értem, mitől vagyok ilyen kimerült és ingerlékeny, pedig nem is dolgozom, csak
otthon vagyok a két gyerekkel."
Nem dolgozol?! - kérdeztem vissza döbbenten. Kiderült, hogy
a "nem dolgozom" - Ancsi elmondása alapján - a következő napi robotot
jelenti: "Éjjel minimum kétszer ébredek fel a kicsihez, megszoptatom, majd
visszaaltatom. A nagy, akit nem vettek fel óvodába ("mert anyuka úgyis
otthon van") hétkor kel, öltöztetem, reggelit készítek neki, közben a
kicsi már nyomja a műsort, letenni lehetetlen, délelőtt muszáj elmenni a boltba
vagy a piacra, autó nincs, tehát marad a
tömegközlekedés átszállással, babakocsival. Utána otthon neki kell állni főzni,
mert minden nap friss ételt kell adni a gyereknek, aztán etetés. Alvásidőben
rendet rakok, mosok, teregetek, porszívózom, mert rendnek kell lenni. Amikor
felébrednek, megint kaját készítek, gyümölcsöt diktálok beléjük, mert kell a
vitamin, aztán irány a játszótér, mert a gyerekeknek kell a társaság meg a
friss levegő. Utána haza BKV-val, vacsi, a nagy csak kekszet hajlandó enni,
nesze neked friss kaja, balhé, fürdetés, a kicsi sír, a nagy tévézne, apa
sehol, megint túlórázik, de míg hazaér, van időm elpakolni, mert helyettem
senki nem csinálja meg... És türelmetlen vagyok a naggyal, folyton fegyelmezem,
ahelyett, hogy játszanánk, néha ordítok is vele, aztán emészt a szégyen. Hova
tűnt az a nő, aki kedves volt és türelmes és jókedvű? A férjemmel lassan csak a
rezsiszámlákról beszélgetünk, meg törlesztőrészletekről, ki kellene cserélni a
mosógépet, mert ráz. Az elmúlt években egyetlen napot sem töltöttünk kettesben.
Mi lesz így a házasságunkkal?!" - fakadt ki Ancsi.
Az említett barátnőmnek három és fél éves a nagyobbik
gyereke, azóta nagyjából így él. A nagyszülők távol élnek, segítsége alig akad.
Biztosan sokaknak ismerős a fenti helyzet, és nem kétséges, hogy nagyon nehéz.
De a szemfüles olvasónak talán feltűnnek a monológból kilógó lólábak:
"Minden nap frisset kell főzni!", "Rendnek kell lenni!",
"Ha én nem pakolok el, helyettem senki nem csinálja meg.", "A
gyereknek kell a társaság és a friss levegő" - ezek azok az árulkodó
mondatok, amelyekre érdemes felfigyelni. Miért kell minden nap boltba menni, és
frisset főzni? Mindig rendnek kell lenni a lakásban? Mindent el kell pakolni,
mindenki után?
Szívszorítóan sok a "kell" szócska, de az nem
hangzik el: "Nekem mire lenne szükségem?","Legalább heti egy
órácska volna jó, amikor magamban lehetek, amikor letehetem a
felelősséget."
Ancsi barátnőm anyukája is tökéletes háztartást vitt, minden
nap főzött, ragyogott a lakás, de nem maradt türelme a gyerekeivel való
együttlétre. Ancsi szentül meg is fogadta, ő másképp fogja csinálni. Csakhogy a
látott, átélt minták - milyen a jó anya, milyen a jó feleség - kőkemény
parancsként hajtanak minket, gyakran észrevétlenül teljesítjük őket. Felmérések
szerint a magyar nők többsége ma is úgy véli, hogy a jó feleség, jó anya a
rend, tisztaság egyedüli őre, az asszonynak a legjobb szakácsnak,
házvezetőnőnek és tökéletes dolgozó nőnek kell lennie. Már csak azért is, mert
a munkahelyén pénzt kap a munkájáért, míg az otthoni talpalásért alig jár
kézzelfogható elismerés: hisz mindenkinek magától értetődő, hogy anya mindent
elintéz, van tiszta zokni a fiókban és étel az asztalon.
De sajnos "házi cseléddé" pontosan úgy válhat az
ember, ha arra szoktatja a családtagjait, hogy mindent elpakol, elkészít,
megold helyettük, "mert ha én nem, akkor senki" - vagyis gyakran mi
magunk hozzuk létre azt a szokásrendszert, amelyben fel sem tűnik - nemhogy
elismerésre méltó lenne - a munkánk eredménye (tiszta ruha, meleg étel stb.).
Ancsi barátnőméknél, akkor derült ki, hogy a férje azt sem
tudja, hol kell bekapcsolni a mosógépet, mikor az elromlott. Ez az életforma
óhatatlanul kiégéshez vezet: krónikus kimerültséghez, állandó ingerültséghez,
elégedetlenséghez, később depresszióhoz, majd az évek alatt akár testi
betegséghez is. Mert akinek valami baja van, az végre kiszállhat a
taposómalomból.
Ha valaki a fenti tüneteket egy munkahelyen észleli magán,
általában támogatást kap ahhoz, hogy a teljes kiégést megelőzze, töltődjön. A
munka világában általában komolyan veszik a "burn out" jeleit. Ha
ugyanezen tüneteket egy családanya észleli magán, még ma is lesajnáló tekinteteket
kap: "Ugyan, mit nyávog ez a nő, otthon lehet, csak a gyerekének kell
gügyögnie!"
Pedig a gyesbetegség nem más, mint a kiégés. Az anyaság
megajándékozza a nőket a nélkülözhetetlenség érzésével, de egy életen át tartó
(min. 20 év/gyerek) felelősség súlyával is. A kettő elegye könnyedén átcsap
omnipotenciába: vagyis mindenért én vagyok a felelős. Kötelességtudat, fegyelem
és egy igásló teherbírása - ezek az uralkodó női parancsszavak. Ez az igazi
mission impossible, aminek elkerülhetetlen következménye a bűntudat. Mivel a
nők többsége az anyatejjel együtt szívja magába a megfeleléskényszert, könnyen
belesétálnak a perfekcionizmus csapdájába.
Egy pár életében a gyermekáldás - minden öröme mellett - a
kapcsolat legnagyobb próbatétele is, bár erről ritkán esik szó. Pedig tény:
mire a kicsik iskolába mennek, a párok fele szétmegy.
A nők, akik egyre gyakrabban válnak családfenntartókká is,
és ugyanolyan fontos az ő fizetésük is a családi költségvetésben, mint a
férfiaké, anélkül járatják csúcsra magukat, hogy közben megtanulnák azt, hogy
másra is rá lehet bízni feladatokat, hogy lazábban is lehet kezelni az otthoni
munkát (pl. nem kell annyit főzni, pakolni minden nap).
A túlhajszolt, éveken át erején felül teljesítő anyából
könnyen válik mártír, aki végül a gyerekeit, társát teszi felelőssé:
"Feláldoztam értetek az életem."
Így válhat a hősből mártír, de ebben a folyamatban senki nem
nyer.
/Forrás: http://www.life.hu/sztarszerzok/racz-zsuzsa/20110728-racz-zsuzsa-a-no-martir-vagy-szuperhos-terezanyu-irasa.html/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése