címmel kisgyermekeink anyagi, pénzügyi biztonságáról
beszélgettünk Dr. Rácz Évával, a Gyerecsak Egyesület egyik tagjával, akinek meggyőződése,
hogy gyermekünk anyagi biztonságát, jövőjét akár nulla éves korban el lehet
kezdeni megteremteni.
A jövőről való gondoskodás azonban áldozatokat kíván a
jelenben, de abban is megegyeztek a beszélgetés résztvevői, hogy a világon a legdrágább dolog pénzügyileg
műveletlennek maradni. Már a Biblia is ellátja olvasóit tó tanácsokkal,
hiszen ki nem hallott még arról, hogy érdemes minden bevételünkből,
jövedelmünkből 10 százalékot félretenni magunknak későbbre, újabb 10 százalékot
pedig adományozásra fordítani.
Nagyon fontos a mintakövetés, hiszen a mai szülők sem
tanulták meg hogyan kell bánni a pénzzel. Az első lépés az, hogy döntsük el, ki irányítja pénzügyeinket?
Te, belső kontrollos személyiségként vagy külső „körülmények”?
A helyes pénzkezelés kialakítható a családban és
megtanítható rá már az egészen kicsi gyermek is, ez is része gyermekünk
szocializációjának. Az, hogy a néhány
éves gyermek mit lát szülei pénzügyi megoldásaiból, netán vitáiból, nagyban
befolyásolja, hogyan indul el felnőtt életének gazdálkodása. Kell, hogy
legyenek a családon belül együtt megfogalmazott pénzügyi célok és a célnak
alárendelt, megfelelő megoldások. Nagyon fontos szabály, hogy vegyük fel
megtakarításaink programjait kiadásaink közé. Szó volt arról is, hogy aki
vagyont, avagy pénzügyet tervez, annak számolnia kell az idő és a kockázat
mértékének összefüggésével.
Beszélgettünk a negatív kamatkörnyezet hatásairól, a
jegybanki kamat változásairól, Babakötvényről, államkötvényekről és egyéb
pénzügyi megoldásokról is. Ki mit válasszon?
Egyetértettünk abban, hogy szükség van pénzügyi tanácsadóra, s jó, ha találunk
olyat, akiben megbízhatunk.
A beszélgetés minden résztvevője elfogadta, hogy rossz
megtakarítás nincs. Csak kétféle megtakarítás van: VAN vagy NINCS! Valóban
igazság, hogy „Ne azt takarítsd meg, ami a költekezés után megmartad, hanem azt
költsd el, ami a megtakarítás után megmarad!”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése