Nyírbátorba látogattunk!
A Nyíregyházi Babaváró Klub és a Nyíregyházi Babaklub vezetői (Hockné Dobos Adrienn és Horváth-Áncsán Noémi) ma délelőtt a nyírbátori Baba-mama klub meghívásának tettek eleget.
A találkozónak a nyírbátori Városi Könyvtár adott helyet, ahol időről időre összejönnek a helyi anyukák és gyermekeik.
A mai alkalom nem jöhetett volna létre a nyírbátori Váradiné Vincze Ágnes közreműködése nélkül, aki lelkes tagja a Nyíregyházi Babaváró Klubnak is, és szorgalmazta, hogy ismertessük meg a nyírbátori anyukákat a kötődő neveléssel, valamint a hordozással.
Az érdeklődő édesanyák előadást hallhattak a kötődő nevelésről Noémi tolmácsolásában, amit Adrienn színes könyvajánlója követett. Kézbe vehették az anyukák a szülésről, a szoptatásról, a kötődő nevelésről, a mozgásfejlődésrő, a gyermeknevelésről, a környezettudatos háztartásról szóló kiadványokat.
Átadásra került a csodaszép Lenny Lamb Babaváró kendő, melyet boldogan vett át Váradiné Vincze Ágnes, aki május végére várja második gyermekét, Petit.
Végezetül szó esett a hordozás jótékony hatásairól is. Az édesanyák megismerkedhettek a különféle hordozóeszközökkel. Egy bátor kisbaba élesben is kipróbálhatta, hogy milyen érzés helyesen hordozva lenni, mellyel megerősítettük az édesanyát abban, hogy minél előbb kezdje el a hordozást.
A nyírbátori Baba-mama klubbal a kapcsolat nem merült ki ezzel az egyszeri találkozóval. Újra visszavárnak, amikor csak a hordozás lesz a találkozó témája.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése