Egyszer volt, hol nem
volt, élt egyszer egy kedves jegesmackó, akit Hógolyónak hívtak. Hógolyó az
állatkertben élt, ahol sokat játszott az anyukájával és az apukájával.
Tökéletesen boldognak érezte magát, csupán egy valamit hiányolt az életéből:
mivel nem volt testvére, és a környéken sem laktak más kölykök, így a szülein
kívül nem volt senki, akivel játszhatott volna. Éppen ezért már nagyon várta a
harmadik születésnapját, hogy végre megkezdhesse az óvodát, és megismerhessen
vele egykorú kisállatokat. Nem kellett már sokáig várnia, hiszen elérkezett az
ősz, és Hógolyó három éves lett. Izgatottan pakolta be legkedvesebb alvós
pajtását és az ovis váltócipőjét a hátizsákjába, hogy aztán elindulhasson
szüleivel az óvoda felé. Mikor aztán belépett a csoportszobába, nagy meglepetés
érte a kis bocsot. A többi állatkölyök ugyan hasonlított rá, de egyiknek sem
volt olyan szép fehér bundája, mint neki. Ők mind barna medvék voltak. Nem is
akart játszani senki a kis jegesmackóval, egész nap egyedül rakosgatta a kirakókat.
Egyszer ugyan megpróbált beszállni a babaházban játszó bocsok játékába, de azt
mondták neki:
- Hógolyó, Te más vagy,
mint mi, ezért nem játszunk Veled. Keress más barátokat!
A kis jegesmedve nagyon
szomorúan tért haza. El is határozta magában, hogy soha többet nem megy
óvodába, úgysem szereti őt ott senki. A szüleinek viszont nem merte elmesélni,
ami történt, így aztán másnap reggel azt mondta az anyukájának:
- Anya, nem tudok ma
óvodába menni. Rosszul érzem magam, nagyon fáj a hasam.
Mivel az anyukája jól
ismerte Hógolyót, mindjárt észrevette, hogy a kis medve valamit eltitkol.
Átölelte szorosan a nyakát, és így szólt hozzá:
- Kicsikém, ugye tudod,
hogy nekem bármit elmondhatsz? Bánt valami?
Hógolyó sírva fakadt, és
elmesélt mindent töviről hegyire, ami előző nap történt. Az anyukája
figyelmesen végighallgatta, megvigasztalta, aztán úgy döntött, bemegy az
óvodába, és beszél az óvónénivel a történtekről. Burmma néni nagyon megértő
volt, és megígérte Hógolyó anyukájának, hogy megbeszéli a történteket az óvodásokkal.
Így is történt. Miután az ovisok meguzsonnáztak, Brumma néni leültette őket a
szőnyegre, és azt mondta nekik:
- Bizonyára
észrevettétek, hogy valaki hiányzik közülünk. Hógolyó azért nem jött ma
óvodába, mert úgy érezte, őt itt nem szereti senki. Pedig tudjátok, nem az a
fontos, hogy kinek milyen a külseje. A világon sokféle állat él, és mindegyik
másmilyen. Nem az számít, hogy hogy nézünk ki, hanem ahogy viselkedünk
egymással.
A kis kölykök nagyon
elszégyellték magukat. Elhatározták hát, hogy jóváteszik, amit elrontottak.
Másnap Hógolyó összeszedte minden bátorságát, és újra elment az óvodába. Mikor
belépett, alig akart hinni a szemének. Az összes mackó fehér ruhácskában volt,
mintha mind jegesmedvék lettek volna! Éppen a bátorságát szedte össze, hogy
megkérdezze mi történt, mikor az egyik kismackó odalépett hozzá:
- Bocsáss meg, hogy olyan
undokul viselkedtünk Veled!
Aztán egy másik társa
vette át a szót:
- Igazságtalanok voltunk.
Mit szólnál, ha mindent elölről kezdenénk?
- Van kedved vonatozni? –
vágott közbe egy harmadik kisbocs.
Hógolyó kacagott a
boldogságtól. Szaladt is játszani a többiekkel, és soha többet eszébe sem
jutott, hogy otthon maradjon óvoda helyett.
Forrás: www.cseppke.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése