Első nap az iskolában,
elsősként: torokszorító érzés sokszor a szülőnek is.
Az önmunka ideje: az
érzéseid átragadnak a gyerekre!
A gyerekek többsége
izgatottan várja a szintlépést, hogy végre komoly, nagy iskolás lehessen.
Érdekes megfigyelni, hogy a szorongók – akik a kellemes izgalom helyett
kimondottan félnek attól, hogy mi vár rájuk – esélyesen olyan szülők gyermekei,
akik maguk is rettegtek az iskolától.
Az iskolakezdés remek
alkalom arra, hogy szembenézz a saját elfojtott gyerekkori emlékeiddel, ma is
meglévő szorongásaiddal. Most ránézhetsz arra, hogy mitől szorult, szorul máig
össze a gyomrod: a közösségi élmény, az elválás a szülőktől, a megszokott közeg
és rutin elhagyása, az egyre magasabb elvárások, a kudarctól való félelem,
a tanulással kapcsolatos kihívások, a beilleszkedési nehézségek, a
kötöttségek a szabadsággal szemben… Akármelyik is a magad egykori félelmének,
szorongásának tárgya, ha most nem nézel szembe ezekkel, a gyerek viszi magával
ezt a csomagot az iskolatáskával együtt.
Ez az időszak remek
alkalom egy kis önmunkára: többek között az ingyenesen is elérhető mindfulness
meditációk segíthetnek abban, hogy befelé hangolódj, és tudatosítsd az
érzéseidet, ellenérzéseidet, a kapcsolódó testérzetekkel együtt. Esténként,
amikor mindenki elcsendesedett, szánj tíz percet magadra: az önmunka a gyerek
iskolával kapcsolatos hozzáállásában is tükröződni fog.
A közösség talán a
megszerezhető tudásnál is fontosabb.
“Nézzetek szét alaposan,
ez egy hosszú távú projekt, nyolc évre köteleződtök ma el” – hangzott el a
tanítónk szájából az augusztus végi szülő-gyerek ismerkedős délutánon. Nem
elsősorban a gyereknek mondta ezt, hiszen ők ha akarják se tudják elkerülni a
forming-storming-norming-performing
(formálódás-viharzás-normaképzés-teljesítés) fázisait, belőlük mindenképpen
közösség lesz néhány héten belül.
Sok múlik azonban
rajtunk, szülőkön is. Az én önmunkám ebben az időszakban főként az
elhagyatottság-instabilitás és a társas izoláció-elidegenedettség sémáimra
épül, mert nekem nehezebb kapcsolatokat kezdeményezni, építeni, fenntartani,
mint az átlagnak. Tudatos munka, hogy mindez ne csak a gyerekre ne ragadjon át,
de én is képes legyek természetesen kapcsolódni másokkal.
Ez természetesen nem azt
jelenti, hogy a régi jó barátságok a kukába kerülnek és kötelező az új
osztályközösségből lelki társakat találni, csupán arról van szó, hogy a
közösségbe nem elég eljárni, jelen is kell lenni – természetes, elfogadásra
épülő, válaszkész kapcsolódásokkal. A várnai csata pontos dátumára a többségünk
nem emlékszik, de az mindenkiben megmarad, mi történt azután, hogy a nyolcadik
bé bűzbombát csempészett a tornaterembe, és kiürítették az épületet
gázszivárgás miatt. Az osztály egy emberként fogott össze, hogy közösen
vállaljunk felelősséget a történtekért – amiben a szülők is mellénk álltak a
kezdeti sokk után.
Ne szervezz fárasztó
délutáni és hétvégi programokat!
Az elmúlt években nem
váltott ősziesre az időjárás augusztus 20. után, a strandidő egész szeptemberben
megmaradt. Nagyon csábító ilyenkor fürdőzést, úszást, kirándulást, bicajozást
szervezni délután és hétvégente, pedig a kisiskolásnak az első időszakban
rengeteg pihenésre van szüksége. Nem is feltétlenül fizikailag, inkább
pszichésen.
Új arcok, új nevek, új
szabályok, új napirend, új felelősségek – délutáni alvás nélkül. Ez már
önmagában annyira megterheli a kis hat-hétéveseket, hogy teljesen természetes,
ha az első napokban, hetekben este héttől reggel hétig alszanak. A megnyugtató,
biztonságot adó, ismerős, csendesebb hétvégi programok ideje ez – fontos, hogy
az elsős idegrendszere ne terhelődjön túl, és fel tudjon készülni a következő
iskolahétre is.
Ne vállaljátok túl
magatokat különórákkal!
Első blikkre nagyon
csábító az összes szakkört bevállalni. Zeneiskola, angol, német, rajz, balett,
drámakuckó, úszás, foci… a szülő alig lát át a lehetőségek széles tárházán. A
legtöbbje valóban hasznos elfoglaltság, és ember legyen a talpán, akinek nincs
egy kis fomója (fear of missing out – a para, hogy fontos dologról
maradunk le), hogy – mivel a hét egyelőre még mindig 168 órából áll – nem tudja
mindenbe azonnal belevetni magát a gyerek.
Lehet, hogy azért nem
lesz nyelvvizsgája nyolcadikra, mert most nem kezdi el az angolt? Esetleg azért
lesz szociopata, mert a drámaszakkör-adta megküzdési módok hiányoznak az
önismereti repertoárjából? Ha most nem tanul meg egy hangszeren játszani, akkor
ez örökre vakfolt marad a műveltségében? Úszni muszáj tudni, az a biztonságos
nyaralás alapköve…
Délutáni elfoglaltságot
választani nagyon nehéz, hiszen minden szülő a legjobbat akarja a gyerekének. A
szakemberek mégis azt mondják, bőven elég, ha maximum két délutáni programja
van a gyereknek – lehetőleg olyan, amit ő választott. Még akkor is, ha a
döntése még nem jövő-központú és tudományos igényű, egyszerűen csak oda menne,
ahova az ovis kispajtása is jár.
Fölösleges másokhoz
hasonlítgatni a gyereket, az osztályt.
Hamarosan jön majd az
egykori ovistárs anyukája, aki elmeséli, hogy náluk már minden gyerek október
közepére folyékonyan olvasott. Most kezdik a Harry Pottert. Aztán jön a
szomszéd apuka, aki büszkén újságolja, hogy a szorzótáblát tanulja a kis
elsőse. Lehet, hogy a dicsekvésnek nincs semmi alapja, de az is előfordul, hogy
rekordsebességgel halad egy osztály.
Egy ügyes tanító mindig
az osztályához alakítja a haladás mértékét. Folyamatosan mérlegeli, hogy mi az,
amivel a lassabban tanulók is lépést tudnak tartani, de a gyorsan száguldó
elméket is leköti. Nemcsak a száraz tananyag-átadás érdekli, hanem elsősorban
az, hogy a diákjai szeressenek iskolába járni, megmaradjon a természetes
kíváncsiságuk, tudásszomjuk a rengeteg új tudnivaló mellett is.
Felejtsd el az
összehasonlítgatást osztályokkal, iskolákkal, gyerekekkel! Teljesen mindegy, a
tanév hányadik hónapjában tanul meg olvasni a gyerek: az a lényeg, hogy mire
szükség lesz rá, ne csak folyékonyan, de szívesen is olvasson – legalább
olyasmit, ami érdekli őt, ha nem is feltétlenül a Tolsztoj összest. Van, aki
már szeptemberben olvas, más csak év végére lesz profi ebben – nincs ezzel
semmi baj.
Az első osztály első heteinek lényege még nem a lexikális tudás megszerzése. A
cél az, hogy a gyerek szívesen járjon iskolába, és nyitottan fogadja be az új
információt minden létező formában. Ez pedig nem elsősorban a táskája
ergonomikus adottságain múlik, hanem a felnőttek – pedagógusok és szülők –
közös munkáján, még inkább odafigyelésén, empátiáján és nyitottságán. Ahogy
hallottuk, nyolc, sőt tizenkét év magjait vetjük most el – legyünk türelmesek
egymással, de leginkább magunkkal szemben!
Forrás: www.gyerekszoba.hu