2020. december 30., szerda

10 dolog, amit csak ikres anyukák értenek

A terhesség és a szülés csodálatos, ám nehéz feladat. Az öröm mellé fájdalom, kényelmetlenség is társul, majd ezt követi az alváshiány, a gyakori etetés, pelenkázás. Néha kimerítő dolog egy újszülöttről gondoskodni. És mi a helyzet akkor, ha egyszerre kettő vagy három baba születik? 

kisbabák

Az ikerterhesség különleges állapot. Több babával otthon lenni szintén. Itt van 10 dolog, amit az ikergyermekek anyukái értenek meg igazán.
 
1. Több baba, több kérdés

Egy átlagos várandósság alatt is ezer kérdés merül fel egy kismamában. Ha pedig egyszerre több baba is lakik a pocakjában, akkor a kérdések számai tovább nőnek. Miben lesz más ez a terhesség? Eltér a szokványos várandósságtól?

Ugyancsak több lesz a kérdés a babafelszerelésekkel kapcsolatban is. Milyen ágyat, babakocsit és autósülést érdemes választani?
 
2. Rövidebb terhesség

Az ikres kismamák terhessége általában 35 hétig tart, ami 5 héttel kevesebb, mint egy átlagos terhesség esetében. Ez azt jelenti, hogy a felkészülésre is kevesebb időd jut, pedig kétszer, akár háromszor annyi dolgot is be kell szerezned. Kevesebb idő, több elintéznivaló.
 
3. Egyszerre túl vagy mindenen

Elterveztétek, hogy két gyermeket vállaltok. Végiggondoltátok, hogy milyen jó lesz majd, amikor a második babát várjátok, mert mennyi tapasztalattal gazdagabbak lesztek. Sokat fogtok spórolni majd a ruhákon, amit eltesztek a második babának, és ugyancsak spórolni tudtok majd a felszereléseken. Ehelyett most egyszerre túl lesztek a babás időszakon, nem lesz alkalmatok másodszor is nekifutni a feladatoknak.
 
4. Hogy bírod, hogy minden percben fognod kell valamelyiket?

Ikres anyukaként biztosan érezted már úgy, hogy rég meggazdagodtál volna, ha csak egy százast kérsz mindenkitől, aki ugyanazokat a kérdéseket teszi fel. Ilyen például az, hogy hogyan tudod egyszerre megfogni őket, vagy hogy bírod, hogy állandóan készenlétbe kell állnod.

Ugyancsak dühítő egy idő után az a kérdés, hogy tudod őket megkülönböztetni. Még akkor is, ha az egyiknek például világosabb a haja vagy különböző neműek.
 
5. Örömmel elfogadod a segítséget

Sokan próbálnak büszkék maradni és egyedül megbirkózni a feladatokkal. Ikrekkel nem igazán van lehetőséged gondolkodni. Minden pillanatnak örülsz, és minden alkalmat megragadsz, amikor a családtagjaid, barátaid felajánlják a segítségüket.
 
6. A szoptatás egy kihívás

Egy babát szoptatni egyszerűnek tűnhet. Még kettővel is elboldogulsz, hiszen két kezed és két melled van. De mi a helyzet, ha hármas vagy négyes ikrekkel vagy otthon. Nem könnyű kihívás, de néhány hét után már nem okoz gondot egyszerre több babát etetni.
 
7. Képes leszel elaludni bárhol és bármikor

Amikor több babával vagy otthon egyszerre és a babák eltérő időben kelnek éjjel, akkor nagyon hamar eljutsz a kimerültségig. Idővel kifejleszted azt a képességedet, hogy bárhol és bármikor tudsz aludni egyet, amikor lehetőséged lesz rá.
 
8. Esélytelen a túlféltés

Csodálkozva nézed az egygyermekes anyukákat a játszótéren. Ők pedig téged. Gyakran kérdezik, hogy lehet, hogy te nem futsz a gyerekeid után. Nem félted őket? Sóhajtasz egyet és elmondod nekik, hogy esélytelen egyszerre többfelé szaladni. Inkább azt mented, aki nagyobb bajban van.
 
9. Lombikbabák?

A fogantatás elég intim dolog. Ikres anyukát látva sokan ezt mégis elfelejtik, és szemrebbenés nélkül neked szegezik a kérdést, hogy lombikbabák-e. Nem sokkal kellemesebb kérdés az sem, amikor neked szegezik, hogy természetes úton fogantak-e. Mégis milyen választ várnak erre?
 
10. Több baba, több szeretet

Csodálatos dolog, amikor a kisbaba az anyukája nyakába ugrik és egy cuppanós puszit nyom az arcára. De amikor ezt egyszerre több kisbaba teszi, az kárpótol minden nehézségért, álmatlan éjszakáért és kellemetlenségért.

Forrás: / https://www.csaladinet.hu -

Kép forrása:Cleyder Duque fotója a Pexels oldaláról

2020. december 29., kedd

Ünnepek és tejválság

A többnapos ünnepek, hosszú hétvégék utáni első munkanapon sokszor cseng a szoptatási tanácsadók telefonja. A leggyakoribb kérdés: eddig sok tejem volt, de most hirtelen úgy érzem, teljesen elfogyott. Mit tehetnék, hogy ne maradjon éhes a kisbabám?

Akinek már volt hasonló érzése, az tudja, milyen ijesztő, kétségbeejtő állapot ez, különösen akkor, ha fogalmunk sincs, minek köszönhetjük e váratlan problémát. Pedig a választ jó néhány hasonló cipőben járó édesanyával beszélgetve könnyű megadni. Csak tegyük fel a kérdést: mi változott a korábbiakhoz képest az elmúlt napokban?

Vendégek

Ilyenkor aztán elmesélik a szülők, hogy hétvégén rokonok jöttek látogatóba, vagy a család ment egész hétvégére anyóshoz, sógornőékhez. Ezek a találkozások remélhetőleg jól sülnek el az esetek többségében, de biztosan számíthatunk problémákra, ha egyesek úgy érzik, bele kell szólniuk a baba szoptatásába, kéretlenül is részt kell venniük a dajkálásban.
A rokonok leggyakrabban a cumi használatát szokták javasolni, vagy szóvá teszik, miért szopik olyan gyakran ez a baba, és elkezdik firtatni, átalussza-e már az éjszakát. Nem kell első gyerekes mamának lenni ahhoz, hogy ezek a kérdések nyugtalanságot, bizonytalanságot szüljenek, függetlenül attól, hogy a baba mennyi idős.
Minden kívülálló a saját módszerét és tapasztalatait tekinti a legmegbízhatóbb mintának, és sajnos nem vesznek tudomást arról, hogy minden szülőnek magának kell rátalálnia a számára helyes útra, mégpedig attól függően, mit is szeretne valójában. Mondanom sem kell, hogy ha cumi bevetésével akarjuk ritkítani a szoptatásokat és rávenni a kisbabát, hogy átaludja az éjszakát, vagy tejpépet adunk neki, az nem növelni, hanem éppen hogy gyorsan és hatásosan csökkenteni fogja a tejmennyiséget.

Mit tegyünk?

Csak semmi pánik! Ha már látjuk az összefüggést, gyorsan segíthetünk: gyakoribb szoptatás, cumi a kukába, és máris jobb lesz a helyzet. A tejmennyiség akár másnapra is nőhet annyira, hogy a baba jóllakjon. Szoptatott babáknak tehéntejtartalma miatt nem ajánljuk a tejpépet, azt meg egyébként sem várhatjuk, hogy ettől aludja át az éjszakát.

Válasz a változásokra

Elképzelhető, hogy a pici érzékenyen reagál a korábban megszokott napirend változására, az új környezetre, arra, hogy sokan veszik körül, mindig más arc hajol fölé, és egyik kézből a másikba kerül. Ha nyűgösködik emiatt, és anyukája sokszor mellre teszi ugyan, de zaklatottsága miatt alig szopik valamit, a tejmennyiség másnapra csökkenni fog.
Az is lehet, hogy a nagyobbacska baba örömmel fogadja a szórakoztatást és a sok érdekes újdonságot, olyannyira, hogy nem is igen kívánkozik mellre, csak akkor, ha már nagyon éhes. A mellek ennek következtében túltelítődnek, s ennek hatására megint csak csökken a tejtermelődés.
Tegyük fel, hogy az édesanya is rosszul viseli a helyzetet. Ideges, mert fél, hogy megszólják a lakás nem egészen tökéletes tisztasága miatt, vagy azért, mert nem négy-öt fogásos az ünnepi ebéd. Sokan azt hiszik, kötelesek mindig a legtökéletesebbet nyújtani, közben csodásan kinézni. Holott akkor, amikor pici baba van a háznál, a legkisebb családtag élvez elsőbbséget az anya szívében. Megpróbál mindent gyorsan és még gyorsabban elvégezni, hamar még valamit sütni, még egy ajándékért elrohanni.
Ebből a kapkodásból rendszerint semmi jó nem sül ki. A baba ritkán kerül mellre, és amikor szopik, az anya fejében száguldoznak a gondolatok, mit is lehetne még gyorsan elvégezni és milyen sorrendben. Ez gátlóan hathat a tejleadó reflexre. Hiába van tele a mell, a tej nem jut ki belőle.

Mit tegyünk?

Segít, ha eleve szerényebb terveket kovácsolunk az ünnepekre. A babás karácsonyt nem a külsőségek teszik felejthetetlenné. A szoptatást szánjuk saját magunk számára is rendszeres pihenőnek. Ez annyit jelent, hogy az ünnepek alatt ne várjunk feltétlenül a baba jelentkezésére, hanem ügyeljünk mi magunk a megfelelően gyakori szoptatásra. Közben lazítsunk, söpörjük ki határozottan a fejünkből a teendők végtelenül hosszú listáját, és összpontosítsunk csakis a babára és saját magunk nyugalmára.
Amikor szoptatás előtt tisztába tesszük, már fel is készülhetünk erre. Beszéljünk a picihez, masszírozzuk picit a hasát, a lábacskáit, éreztessük, hogy időt szánunk rá, nem csak egy feladat a sok közül. Ha jóllakott a baba, ne tegyük le rögtön, dédelgessük picit, incselkedjünk vele.

Mellgyulladás

Ez is gyakori panasz többnapos ünnep után. Persze nem árt tisztázni, mit is értünk ezen: 39 fok feletti láz, hidegrázás, erős végtagfájdalmak, elesettség, gyengeség, rendszerint az egyik mell duzzanata, erős fájdalma, vörös foltokkal, gyakran sebbel a mellbimbón. Ennyire azért ritkán szokott súlyos lenni a helyzet, de ha erről van szó, haladéktalanul segítséget kell kérni, még akkor is, ha ünnepnap van. A halogatás veszélyes! Ami gyakoribb, az a legfeljebb 38 fokig emelkedő hő, érzékeny, esetleg piros foltos mell, egy-két helyen tapintható kemény résszel.
Ez a jelenség sokszor a stressznek, a tej nem kielégítő ürülésének, vagyis a tejpangásnak a következménye. Lehet, hogy szoros melltartót viselt az édesanya, lehet, hogy mindenáron egyedül akarta megpucolni az összes ablakot, vagy órák hosszat diót tört - mindegyikre tudnék jó néhány példát említeni az elmúlt tíz év terméséből. Hasonló állapothoz vezethet az órák hosszat kenguruban vagy kendőben boltról boltra hurcolt baba, aki megnyomhatja az egyre teltebb melleket, és így tejcsatorna-elzáródást idéz elő.

Mit tegyünk?

Ha tejpangásról, tejcsatorna-elzáródásról van szó, töltsük pihenéssel, lazítással a napot, és váltsunk szoptatási testhelyzetet. Tegyük úgy mellre a picit, hogy a kemény rész a legjobban ürülhessen. A hónalj felé eső részeken a hónaljtartás segít, a mell alsó vagy felső részén középtájt elhelyezkedő keménységet pedig az úgynevezett lógatós pozícióval orvosolhatjuk.
Tegyük a babát az asztalra vagy a pelenkázóra, és felülről lógatva adjuk a szájába a mellbimbót, miközben óvatosan a kijárat felé simítjuk a kemény részt. Mindig az érintett mellel kezdjük, és figyeljük meg, csökkent-e a kemény rész kiterjedése. Még akkor is további három-négy napig tart a fájós-érzékeny érzés a mellekben, ha sikeresen megszüntettük a tejpangást. Ha úgy tűnik, a hordozás volt a bűnös, térjünk át a háti hordozásra, úgy nem nyomhatja meg a kicsi a melleket. Egyébként a mellet érő fizikai behatások (ütés, rúgás) annál veszélyesebbek, minél jobban tele van a mell.
Magas láz esetén nyugodtan bevehetünk lázcsillapítót, de hívjunk fel mielőbb egy szoptatási tanácsadót, hogy személyre szabott válaszokat kaphassunk, mi a teendő ilyenkor.
Forrás: https://www.babaszoba.hu/
HÁE

2020. december 28., hétfő

Az újszülöttek tízparancsolata – részlet egy kisbaba naplójából

Egy különös levél kering az interneten, mely egy csecsemő szempontjából mutatja meg a világot. A világot, amit az első pillanatokban (és még utána is, sokáig) a szülei jelentenek Neki.

Kedves Anya és Apa!

Kérlek, tartsátok a levelemet olyan helyen, ahol mindig szem előtt van, és ha a dolgok ’rosszra’ fordulnak, vagy nehéz velem; csak olvassátok el ismét a soraimat!

  • Kérlek, ne várjatok el tőlem, mint újszülött gyermeketektől túl sokat, és magatoktól, mint újdonsült szülőktől sem. Ajándékozzatok magatoknak és nekem születésem alkalmából 6 hetet arra, hogy nőjek és fejlődjek, kiszámíthatóbb (kevésbé törékeny és érzékeny) legyek, Ti pedig beletanulhassatok ebbe az új szerepkörbe.
  • Kérlek, etessetek, mikor éhes vagyok; az anyaméhben sosem találkoztam az éhség érzésével, az idő fogalma pedig semmit nem jelent a számomra.
  • Kérlek, ahányszor csak lehet; cirógassatok, puszilgassatok, ölelgessetek, ringassatok és dúdoljatok nekem, hiszen Anya pocakjában sosem voltam egyedül és távol Tőletek.
  • Kérlek, bocsássátok meg, ha túl sokat sírok, higgyétek el, nem azért teszem ezt, hogy megkeserítsem az életeteket, hanem, mert egyelőre ez az egyetlen eszközöm, hogy „elmondjam”, ha valami miatt nyűgös vagyok, vagy, ha valami fáj. Legyetek elnézőek velem és kis idő múlva sokkal több szociális készséggel fogok rendelkezni (és kevesebbet fogok bömbölni).
  • Kérlek, ismerjetek meg, engedjétek meg, hogy megmutassam, ki vagyok, miben vagyok más, mint ti. Gondoskodjatok rólam, óvjatok és nyugtassatok, vigasztaljatok meg!
  • Ne aggódjatok; nem vagyok porcelánból, így a sok-sok apró hibát, amit véletlen és a legnagyobb szeretet mellett követtek el ellenem, simán kibírom, és sosem fogok miattuk neheztelni Rátok!
  • Ne haragudjatok rám, ha nem vagyok olyan tökéletes baba, ahogy megálmodtátok, és magatokra sem, amiért nem vagytok tökéletes szülők.
  • Egy nyűgös csecsemő legjobb nyugtatója egy kiegyensúlyozott, nyugodt szülő. Tudom, hogy nehéz, de kérlek, először magatokról gondoskodjatok: étkezzetek egészségesen, pihenjetek eleget és mozogjatok rendszeresen, így sokkal minőségibb lesz az az idő, amit rám szántok.
  • Ápoljátok a kapcsolatotokat! Ne csak miattam/általam legyen család a család.
  • Tudom, hogy most szinte lehetetlennek tűnik, de nem is olyan sokára én is felnövök, és minden visszaáll a most olyan kesze-kuszává vált életetekben, a normál kerékvágásba. Tartsatok ki!

 Az első hetek nehezek. Még akkor is, ha a kicsi jó alvó és keveset sír, hiszen rengeteg változással, össze- és ráhangolódással jár a szülői szerepkör elsajátítása. De a szeretet mindent felülír!

Forrás: https://www.babanet.hu/

HÁE

2020. december 23., szerda

Ami minden ajándéknál többet ér

Az ünnep nem csupán az ajándékozásról szól, sőt, optimális esetben a legkevésbé arról. Sokat halljuk, hogy az együtt töltött idő mennyivel többet ér egy kisgyermeknek, mint a drága ajándékok. Mit jelent ez valójában? Miről kéne szólnia a karácsonynak?

A legtöbb kisgyermekes szülő számára az ünnepek - a karácsony talán leginkább - két ellentétes és végletes dolgot jelentenek. Beárnyékolja az ünnepi készülődést a rohanás az idő után, a stressz, a vásárlás, az ünnepi előkészületek, az ajándékok beszerzése, a túlhajszoltság és a fáradtság. Mire elérkezik a Szenteste a felnőttek kimerültek, miközben igyekeznek megteremteni a meghitt, békés, ünnepi hangulatot. Ez nem könnyű feladat. Pedig a gyerekeknek nagyon fontosak az ünnepek, számos okból. Ha úgy nőnek fel, hogy az ünnepek valóban kitüntetett jelent szolgálnak, akkor egész felnőtt korukat meghatározó munícióval rendelkeznek majd.

Az ünnepek keretet adnak

A kisgyermek életében az ünnepek nemcsak kitüntetett napok, hanem egyfajta igazodási pontok, iránytűk is. Egy kisgyerek számára különösen fontos a kiszámíthatóság, biztonságot nyújt számára, ha vannak olyan pontok, amelyek mindig, kiszámíthatóan ugyanúgy történnek. Gondoljunk csak a hétköznapok ritmusára: nagyjából ugyanakkor ébredünk, indulunk el, vacsorázunk és este mindig olvasunk mesét. Az év folyamán megjelenő ünnepek is fix pontok, mindig télen van karácsony és tavasszal húsvét. Keretet ad a hétköznapjainknak a napi ritmus, ha az év egészére tekintünk, akkor pedig az ünnepek jelentik ugyanezt.
De amellett, hogy a karácsony vagy a születésnap az év adott időszakában mindig ugyanakkor következik be, a családi szokásaink, rituáléink is erősítik a biztonságérzetet, összekötnek a múlttal, miközben kitüntetett jelent is szolgálnak. A családi szokásokba belenő a gyermek, biztonságérzetét, identitását, a családhoz tartozás érzését is erősítik. Azt kommunikáljuk felé, hogy biztonságban érezheti magát, a családunkban rend és kiszámíthatóság van, ami megvédi őt a külvilágtól. "Ha otthon rend van, akkor a gyermekeknek pozitív énképe, és a világba vetett bizalom érzése alakul ki" - mondja Korzenszky Klára, klinikai gyermek szakpszichológus.
Hatalmas érzelmi jelentőséggel bír, ha ezeket a szokásokat magunkkal tudjuk vinni felnőtt korunkra is. "A családi rituálék hozzájárulnak a lelki egészségünk megőrzéséhez. Az ünnepekhez kapcsolódó hagyományok biztonságot nyújtanak a kisgyereknek. Ünnepek során a hétköznapitól eltérő események történnek, a gyors hétköznapok helyett jó esetben lelassulunk. Ebben a hagyományok sokat segíthetnek"- mondja Korzenszky Klára.
A családi szokásaink, az, ahogyan megélünk egy-egy ünnepet, a családi együttlét kereteit is meghatározzák. Lehetőségünk van arra, hogy együtt éljünk át valami fontos és emelkedett eseményt. A közösen megélt ünnepek a valódi figyelem megtapasztalását is jelentik a kisgyermek életében.
"Az ünnepeknek mágikus jelentése és mindig érzelmi felhangja van. A valahova tartozás, a biztonság, a szeretve vagyok érzését nyújtja egy gyermeknek. A kisgyermek egocentrikus világában az ünnep a saját létezését erősíti meg" - fogalmaz Korzenszky Klára.

Az ünnep: varázslat

Egy-egy ünnep nemcsak az adott napon létezik, hanem fokozatosan alakul, fejlődik napok vagy akár hetek alatt. Hosszú várakozás, készülődés előzi meg, majd az adott napon csúcsosodik ki. Ebbe a folyamatba az életkori sajátosságokat figyelembe véve jó, ha bevonjuk a gyereket is: együtt sütünk mézeskalácsot, közösen dekoráljuk a lakást, együtt takarítunk. Az ünnep mágikus jelentését persze a szülők teremtik meg, de apróbb, a várakozás örömét jelentő műveletekbe bevonhatók a gyerekek is.
A kisgyermekkori éveket varázsos éveknek is szokás nevezni, hiszen a gyermek számára nincs különbség valóság és fantázia között, ő maga a varázsló, aki cselekedeteivel közvetlenül is befolyásolni tudja az eseményeket, nincsenek megmagyarázhatatlan dolgok, a manók, angyalok léteznek, a gyermeknek saját világképe van, a maga hiedelmeivel. Az ünnepek erősítik ezt a hiedelemvilágot, és még sokat kell nőnie ahhoz, hogy megkérdőjelezze az ünnepi varázslat valóságtartalmát.

Ha nincsenek mintáink

Ha a szülő nem pozitív mintákat hoz saját gyermekkorából, akkor kapaszkodókat érdemes keresnie. Korzenszky Klára azt tanácsolja, hogy forduljunk befelé és tervezzük meg alaposan az ünnepet. "A szülő önmagával legyen harmóniában. Ha nincs hova visszanyúlnunk, akkor érdemes alaposan rákészülni az ünnepre."
Az együtt töltött idő, az ünnepi várakozás már önmagában ajándék egy kisgyermek számára. Sokkal inkább ennek az emlékét viszi majd magával tovább és hagyományozza át saját gyerekeinek, mintsem a drága ajándékokat.
Forrás: https://www.babaszoba.hu/

2020. december 22., kedd

Mit ehet, és mit nem a baba a karácsonyi menüből?

 Ahol baba van, ott bizony arra is kell figyelni, hogy miből kóstoltathatunk a picivel az ünnepi menüből, ha megkívánja. No és persze melyek azok az ételek, melyek a pár hónaposok számára még tiltólistásak. Szakember segít a tájékozódásban!

  Hozzátáplálás kezdetétől – 7 hónapos korig
A hagyományos karácsonyi ételek többségét még nem kaphatja a baba.
Amivel megkönnyítheted a dolgodat: a gesztenyés pulyka mellé köretként adhatsz sült almát és krumplipürét, ezeket pedig már a baba is eheti a pulykahússal együtt. A karácsonyi húslevesből is kaphatja a neki való zöldségeket (répa, fehérrépa) levével és a hússal együtt (tészta nélkül). 

A karácsonyi húslevesből is kaphatja a neki való zöldségeket
Kép: Pixabay
 
7-9 hónapos korban

  • Etetőszékben nyugodtan az ünnepi asztalhoz ültethetitek.
  • A sült halból apró darabokat (alaposan kifilézve) már adhatsz neki.
  • Kaphat sült krumplit a kezébe.
  • A gesztenyés pulykát minden részletében (töltelékkel együtt) eheti.

  • Megkóstolhatja a gesztenyés bejglit
  • Kaphat már halászlevet is tésztával, hallal együtt (csak a szálkákra figyeljetek)
  • A karácsonyi aprósütiket (pl. lekváros linzer) adhatod neki
  • Megkóstolhatja a töltött káposztát (ha már evett káposztát, de nem biztos, hogy ízleni fog neki)

12 hónapos korig tiltólistás:

  • a diós-mákos bejgli (allergia miatt)
  • a mézeskalács (mézet 1 éves korig a fertőzött mézek miatt nem szabad adni)
  • szaloncukor, csoki (az allergia és a koffeintartalom miatt)

Forrás:  https://eletforma.hu

Forrás: kismamablog.hu

2020. december 21., hétfő

Elsősegélynyújtás csecsemőknek és kisgyerekeknek fulladás esetén

Tudod, mi a teendő, ha a gyereknek a torkán akad a falat? Tudod, hogy mentheted meg az életét? Légúti akadály eltávolítására vonatkozó elsősegély oktatás már a 19. század óta létezik, mégis kevesen tudják, mit kell tenni vészhelyzetben.

Kisgyerekeknél, annak ellenére, hogy szinte állandó felügyelet alatt vannak, gyakran alakul ki légúti elzáródás, különösen abban a korszakban, amikor a gyerek kísérletezni kezd, és minden játékot a szájába vesz.

Miből veheted észre, hogy fullad a gyerek?

A fulladásnak több különböző tünete van

Ha a gyerek lélegzik ugyan, de erőteljesen köhög, azt jelenti, hogy részleges légúti akadály alakult ki. A köhögés a szervezet természetes reakciója, hogy eltávolítsa az idegen tárgyat. A hányás szintén természetes reakció lehet, amit a gégében akadt tárgy okoz. Ezek a természetes reakciók speciális technikák nélkül is segíthetnek kitisztítani a légutakat enyhébb esetben.

Ha a gyerek nehezen lélegzik, az már más kérdés. Ha a kicsi hirtelen abbahagyja a köhögést, a sírást, és nem ad ki semmilyen hangot, az azt jelenti, hogy valami elzárta a légutakat. Ha kinyitja a száját, de nem tud hangot kiadni, az szintén a fulladás jele lehet.

Ha az arcbőr hirtelen kékes, szürkés lila árnyalatot kap, a baba nem kap levegőt, és fokozott nyálképzés jelentkezik, az is a fulladás jele. Bizonyos esetekben eszméletvesztés is előfordulhat.

Ahhoz, hogy segíteni tudj a gyereknek, először is meg kell nyugodnod, és azonnal mentőt kell hívnod. Miközben az orvos érkezésére vársz, kezd el az elsősegélynyújtást. Csak akkor távolítsd el az idegen testet, ha jól látod azt, és könnyen, egy mozdulattal ki tudod húzni azt. Ha mélyebben van az idegen test, vagy nem tudod egy mozdulattal eltávolítani, nem szabad erőltetni, nehogy mélyebbre csússzon.

Elsősegélynyújtás egyévesnél kisebb gyereknél fulladás esetén

A 12 hónaposnál kisebb gyerekeknél a fulladás leginkább akkor fordulhat elő, ha túl nagy darab szilárd étel kerül a szájukba, vagy az öklendezés (ami egyébként természetes reflex) is átfordulhat fuldoklásba. A leggyakoribb kiváltó okok:

  • A baba túl gyorsan eszik, mert éhes
  • Rossz pozícióban eszik
  • Az anyának túl sok teje van, és a csecsemő nem megbirkózni ekkora mennyiséggel

Mi a teendő:

A csecsemőt fektesd az alkarodra arccal előre, úgy, hogy a feje alacsonyabban legyen, mint a lábai. Ez azért fontos, mert ilyen helyzetben a gravitáció is segít, és ezt ki kell használni. A tenyereddel ütögesd meg a hátát, gyors, határozott mozdulatokkal. Ezt ismételd meg körülbelül 4-5 alkalommal. Ne félj attól, hogy esetleg túl erősen ütöd meg, ezzel a módszerrel most az életét mentheted meg.

Ha a csecsemő még ezután sem kap levegőt, nyisd ki a száját, és próbáld megkeresni a lenyelt tárgyat vagy ételdarabot. Ha jól látod – és csakis akkor! – próbáld meg eltávolítani a kisujjaddal, egyetlen, kifelé irányuló mozdulattal. Ezt a módszert nagyon óvatosan kell alkalmazni, mert fennáll a veszélye, hogy még mélyebbre nyomjuk az elakadt tárgyat.

Ha a fent leírt módszerek nem járnak sikerrel, mellkasi lökéseket kell alkalmaznod, ami gyakorlatilag a szívmasszázsnak megfelelő technika. Fektesd a kicsit a hátára, és két ujjal határozottan nyomd be a mellkasát 4-5 alkalommal. Ezt kövesse szájból szájba lélegeztetés két alkalommal.

A szájból szájba lélegeztetés technikája

Fektesd a kicsit a hátára, és emeld meg az állát. Tedd az egyik kezedet a homlokára, és a hüvelyk- és mutatóujjaddal óvatosan fogd be az orrát. A másik kezeddel tartsd megemelve az állát, és nyisd ki a száját. A szájaddal fedd be teljesen a csecsemő száját, és normál ritmusban, egyenletesen fújd be a levegőt, enyhén előredőlve. Közben ellenőrizd azt is, hogy a kicsi mellkasa megemelkedik-e. Egy lélegzetnek körülbelül egy másodpercig kell tartania. Ezután, miközben megemelve tartod a baba állát, ellenőrizd, hogy a mellkasa visszasüllyed-e (ha a levegő valóban a baba tüdejébe került, akkor a kicsi mellkasa a befújás alatt megemelkedik, a befújások közötti szünetben pedig visszasüllyed). Ezután ismételd meg a befújást.

Ismételd váltogatva a masszás és a szájból szájba való lélegeztetés technikáját, amíg a kicsi lélegezni nem kezd. Egy mesterséges lélegeztetési szakasz csak két fújást tartalmazzon. Ezután következzen a mellkasi nyomás.

Elsősegélynyújtás egyévesnél idősebb gyereknél fulladás esetén

Az egy évnél idősebb gyerekeknél más módszert kell alkalmazni:

Ebben az esetben a szabad tenyereddel mérj öt határozott, de nem túl erős ütést a gyerek lapockái közé, majd hajts végre 5 rövidebb mellkasi nyomást, valamivel ritkább ütemben. Váltakozva ismételgesd a két mozdulatsort, amíg felszabadul a légút.

Ha a gyerek légzése nem áll helyre, vagy elveszíti az eszméletét a fennakadt tárgy eltávolítása után, mesterséges lélegeztetést és szívmasszázst kell alkalmazni.

Ha nem vagy egyedül, az a legjobb, ha egy másik személy azonnal mentőt hív, miközben te végrehajtod az elsősegélynyújtást.

Hogy előzheted meg a fulladást?

  • Próbáld mindig szemmel tartani a gyereket, hogy ne vehessen a szájába apró tárgyakat.
  • Ne hagyd, hogy olyan apróbb tárgyakkal játsszon, amiket könnyen lenyelhet.
  • Csak mag nélküli gyümölcsöket adj neki.
  • Figyelj arra, hogy kisebb falatokban adagold az ételt.
  • Magyarázd meg neki, hogy evés közben ne beszéljen, vagy nevetgéljen.
Forrás: https://www.babanet.hu/

2020. december 17., csütörtök

Karácsonyi praktikák sok gyerkőccel

Nem kell lehozni a betlehemi csillagot az égről és vagyonokat költeni, hogy a „Van zsákjában minden jó” rigmust megvalósítsuk.

Elkezdhetjük visszafelé számolni a heteket!  A karácsony már a küszöbön toporog.  A gyerekek ilyenkor a legizgatottabbak, hiszen a december különösen kegyes hozzánk számtalan meglepetést tartogat számukra: Mikulás vagy a (régi szocreál nevén) Télapó, angyalkák, karácsonyfa, egyik öröm éri a másikat. A várakozás időszakában meghitt órákat tölthetünk el csemetéinkkel, hogyha egy kicsivel több figyelmet fordítunk rájuk. Nem kell lehozni a betlehemi csillagot az égről és vagyonokat költeni, hogy a „Van zsákjában minden jó” rigmust maximálisan megvalósítsuk. Mai rohanó világunkban igazi feltöltődés, ha együtt vagyunk. Nem sietünk, kapkodunk zutty oviba be oviból ki, nem keringünk a plázák hömpölygő tömegében. Ez árt a gyermekeknek!

mézeskalács

Mutyizzunk együtt

Nem minden anyának erőssége a kézműveskedés, de nem is kell technika órákat rögtönöznünk, azt hagyjuk a jól bevált pedagógus kollégákra. Egy-egy erdei séta- főleg ha hó is van, mert akkor az igazi -, barangolás a természetben a legnagyobb kincsesbányával felér. (Mai napig emlékszem arra, amikor anyukámmal huszonharmadikán nekivágtunk a havas Bécsi dombnak, hogy dekorációt gyűjtsünk.) Tobozokat, különleges formájú száraz ágakat tudtok gyűjteni a gyerekekkel. Közben kifújjátok magatokból a város füstjét, ha meg falun laktok, az kész főnyeremény. Járhattok egyet a határban. Gyűjthettek kökényt és dércsípte csipkebogyót. Megpróbálhatjátok a fagyöngy vadászatot is, de csak óvatosan.

Gasztro ajándékok

A zsákmánnyal hazatérve nagyobb kislányokkal el is készíthetitek az igazi gasztro ajándékokat. Szerintem egy unoka segédletével „kifőzött” kökény- vagy sütőtöklekvártól, csipkebogyószörptől nincs olyan nagymama (bármennyire reumásak is szegény csontjai), aki  ne menne le hídba a meglepetés örömétől. A kis barátnők pedig szívesen kortyolgatják majd a cimborájuk „kotyvasztotta „ szörpöket. Természetesen a mézeskalácsot sem hagyhatjuk ki a buliból. A gyerekek nagyon szeretnek díszíteni. Legyen most övék a pálya. Garázdálkodjanak szabadon a konyhában!

Leszállópálya az angyaloknak

A szép formájú ágakat, tobozokat szórófestékkel lefújhatjátok, majd közösen kidekoráhatljátok otthonotokat, hogy mire eljön a karácsony, az angyaloknak tökéletes leszállópályát biztosítsatok. Ilyenkor kis taktikázással be lehet fogni az aprónépet takarításra is.  Ha már tél, akkor hóember!  Tesóm és unokatesóm már kilencéves korukban a kötőtű ördögei voltak. Ha a ti lánykáitok is ekkora spílerek, nyugodtan köthettek hóembert együtt  (testvérkének ajándékba) vattával kitömitek, kartonból megy a fejére egy kalap, ágakból seprű.

hóember

Karácsonyi képeslapok

Karácsony a nagy üdvözlet és jókívánság küldések ideje. Készíthettek együtt karácsonyi képeslapokat. A kicsik rajzolhatnak, a nagyobbak ragaszthatnak, de nyomdázhattok is, vagy ha nagyon profi gyerkőcökről van szó, hajtogathattok. a saját készítésű üdvözlőlap mindenkinek megdobogtatja a szívét.

Fenyőillatú mesék

Elolvashatjuk az Evangéliumokból Jézus születésének történetét. Ilyenkor felfrissíthetitek az esti mese repertoárt is. Télapóvárás idejére például olvashattok a rénszarvasokról különböző etológusok tollából vagy megnézhettek az Északi-sarkról egy videót, de lehet Finnországról is. A Kipp –Kopp karácsonyát mindenkinek ajánlom (bevallom, évszaktól függetlenül  még mindig nagy örömmel olvasgatom) és Szabó Magda Tündér Laláját is. A mesék főszereplői legyenek angyalok, hófödte hegyek, hóemberek és fejlesszük a szociális érzékenységet, elő Andersen Kis gyufaárus lányával!

Tegyetek jót!

Ha már a szociális érzékenységnél járunk, ne feledkezzünk meg a különböző szeretetszolgálatokról sem. Bátran válogassunk gyermekeinkkel a rászoruló szegény családoknak játékrepertoárunkból. Figyeljünk arra, hogy ne az elnyűtt, kopott darabokat adjuk tovább. Ezzel a kis módszertani programmal empatikus, érző embereket nevelhetünk. Legyünk jók a fázó állatokhoz. Etessük a madarakat, és ha módunkban áll, az erdei vadakat is. Otthontalan embertársaink felé is legyünk szolidárisak. Egy pohár forró tea, egy tányér meleg leves nem csak a szeretetszolgálatok privilégiuma, hanem a miénk is. 

Forrás:  http://karacsony.hu

2020. december 16., szerda

Hogyan tedd emlékezetessé ezt a decembert gyermekednek

Hogyan varázsoljunk ünnepi hangulatot december elején már gyermekeinknek? Kell egyáltalán ilyen hamar foglalkozni ezzel?

Azt mondom, hogy igen. Az idei év így is nagyon nehéz mindenkinek, ennyi pozitívum nem árthat! És azt hiszem, sosem lehet elég korán elkezdeni, karácsonyra hangolódni. A csemetéknek már a felkészülés is sok varázslatos pillanatot okozhat. Na de hogyan tegyük? Íme, pár tipp!

Az illatok

A megfelelő illatok befolyásolják az érzelmeink, hangulatunk és sokszor igaz az a tény is, hogy egy-egy kedves emlékhez egy illat társul. A fahéj, a narancs, a mézeskalács, a sülő sütemény illata, a fenyőillat mind hangulatba hozhat minket. Készítsetek együtt pot-pourrit különböző szárított gyümölcsökből, fűszerekből vagy tegyetek narancshéjat a kályha szélére, a narancsot tűzdeljétek meg szegfűszeggel. Használhattok karácsonyi illatgyertyát vagy diffúzort is, kifejezetten karácsonyias illatokkal. Tehettek egy friss fenyőágat is az asztalra, feldíszítve. Ezekkel az apróságokkal, a finom illatokkal rögtön karácsony küszöbén érezheti magát minden gyermek.

Az ízek

Ha karácsony, akkor mindenkinek megvannak a megszokott, hagyományos ízei, melyeket mindig ilyenkor készít el. Igaz messze még a Szenteste, de ne akadályozzon meg abban, hogy mézeskalácsot, bejglit, mézes-krémest vagy fahéjas sütit készítsetek csemetéiddel. De készíthettek otthon szaloncukrot is. Elhozza a kívánt karácsonyi feelinget és a hangulatot rögtön. Egy kis bűnözés előre, nem árthat! Finom fahéjas sütit majszolva, forró csokit iszogatva mennyei kényeztetésben lehet részük a gyerekeknek, melytől még jobban fogják várni a karácsonyt, ahogy te is!

Készülődés

Készítsenek a kicsik a mikulásnak, Jézuskának levelet arról, mit szeretnének kapni, milyen hangulatú ünnepeket képzelnek el. Nem csak nagy segítség lehet a szülőknek az ajándék vásárlásban, hanem egy jó közös móka is a levelek elkészítése, feladása! Gyorsabban telik az idő és egy szempillantás alatt karácsony lesz, ha addig jól lekötöd az energiáikat festéssel, ragasztással, rajzolással.

Látvány

Készítsetek közös karácsonyfadíszeket, asztaldekorációt, adventi koszorút a gyerekekkel. Nem is lehet ennél jobb dolgot elképzelni hangolódásképpen. A lakást is díszítsétek fel közösen ünnepi fényekkel, díszekkel. Nem baj, ha jó előre történik mindez. A lakás díszítésével a hangulat is rögtön karácsonyiasabb lesz. A közös kézműveskedés ráadásul közelebb hozza a családot egymáshoz, és jó indok, az együtt töltött időre.

Olvassatok sok karácsonyi mesekönyvet, történetet, mely kiváló dolog a hangolódáshoz. Rögtön meghozza a kedveteket a karácsonyhoz, meglátjátok. De az is nagyszerű ötlet, ha közösen néztek meg pár karácsonyi mesefilmet, történetet. Utána nagyon jót lehet beszélgetni róluk. Elő a családi kártyapaklival, társasokkal is. Szintén erősíti az „együtt lenni jó” érzést és a karácsonyi hangulatot, Egy jó kis játék partyra fel!

Tapintás

Tegyetek ki finom, meleg plédeket, mamuszokat, köntösöket, pihe-puha ágytakarókat. Ilyenkor jó bekuckózni egy puha plédbe.

Hallás

Ha a dekorálás, az illatok, a karácsonyi ízek sem segítenek, akkor elő a nehéztüzérséget. Hallgassatok karácsonyi dalokat, verseket, hangoskönyveket a napi teendők közben. Egy-egy karácsonyi dal elandalít, jobb kedvre derít, és tényleg közelebb hozza a karácsony szellemét. Vigyázat, függőséget okozhat!

Élvezzétek a karácsonyi készülődést, hangolódjatok, jöjjön bármi is a nagyvilágban! A gyerekeknek kell még egy csipetnyi varázslat és nekünk, szülőknek sem árt!

 Forrás: https://www.csaladinet.hu/Mayerné Répási Adrienn

 Kép: congerdesign képe a Pixabay -en.

2020. december 15., kedd

Újszülött a családban - mit vigyünk az első látogatásra?

Ha a családba, rokonságba újszülött érkezik, az első látogatás alkalmával szeretnénk meglepni valamivel a kicsit. Ilyenkor - főleg, ha nekünk még nincs gyerekünk - bizony fejtörést okozhat, hogy mi legyen az ajándék. A következőkben ehhez adunk ötleteket. 
 
újszülött látogatása

Ajándék megbeszélés szerint

A legegyszerűbb persze, ha a szülőkkel egyeztetve választjuk az ajándékot, sok családban ez így is működik – mesél tapasztalatairól Licsár Szilvia pedagógus, a Játékliget szakértője. Sokan már a baba születése előtt kinézik, megbeszélik, hogy mit szeretnének, milyen színben, mintával vagy méretben; és a kicsi születése után adják át, az első látogatáskor. Ha a szülők még nem tudják, hogy pontosan mit szeretnének, vagy nem biztos a baba neme, így a színe esetleg változhat, akkor ilyen esetben ajándékutalványt szoktak kérni, amit a szülők később is beválthatnak arra, amire épp szükségük van.

Személyre szabott ötletek

Sokan azonban inkább meglepetést szeretnének a babalátogatás alkalmából, így nem egyeztetnek előre. Ha ez a tervünk, akkor a személyre szabott, egyedi ajándék jó választás lehet: például a kicsi nevével hímzett törölköző, takaró, előke, body, vagy a nevével és születési dátumával feliratozott zenedoboz vagy képkeret. Aminek minden újdonsült anyuka biztosan örül, az a segítség. Ezt felajánlhatjuk persze szóban is, de kedves gesztus, ha külön kis kuponokat készítünk, amire ráírjuk, hogy miben számíthat ránk. Ez lehet porszívózás, bevásárlás, a kedvenc ebédjének az elkészítése, vagy vigyázunk a babára, amíg elmegy fodrászhoz.

Majd belenő!

Az első év gyorsan elrepül, a gyerekek ez idő alatt hatalmas változáson mennek keresztül. A látványos fejlődést pedig sok újdonság beszerzése kíséri. Gondolkodjunk bátran előre, és már az első látogatásra is vihetünk egy-két számmal nagyobb - vegyük figyelembe, hogy mikor belenő, nagyjából milyen évszakban fogja hordani - ruhát, az első hajtincs tárolására szolgáló dobozkát, de az első műanyag babatányért sem túlzás már ilyenkor ajándékba vinni, hiszen 4-6 hónapos korában már azt is használni fogja.

Játék minden mennyiségben

Plüssökből rendszerint a néhány mindennaposan játékban lévő kedvencen kívül is hatalmas mennyiség halmozódik fel a családokban, így helyette inkább más játékot vigyünk ajándékba: lapozgatható, vízálló, hangot adó kiskönyvet, fogzást segítő és puha csörgő játékokat. Hasznos ajándék az éjszakai jelzőfény, a játszószőnyeg és a habszivacs szőnyeg puzzle is.

A praktikus ajándékokkal nem hibázhatunk

A pelenka és a törlőkendő fogyóeszköz, így garantáltan hasznos, ha ezt ajándékozunk. Ha teljesen biztosra akarunk menni, kérdezzük meg a szülőket, hogy melyik márka az, ami bevált, melyik törlőkendő nem irritálja a pici bőrét és ezekből vásároljunk be. Ha szeretnénk valamivel feldobni az ajándékot, egy részéből készíthetünk akár pelenka tortát is.

A tesó(k)ról se feledkezzünk meg!

Ha testvérek is vannak a családban, akkor vigyünk valamilyen apróságot nekik is! Ottlétünk alatt figyeljünk rá, hogy ne csak az újszülöttet csodáljuk, hanem vonuljunk el a nagy szobájába is, és beszélgessünk, játsszunk vele egy kicsit. A kezdeti időszakban jelentkező testvérféltékenység feloldását segíthetjük, ha egy időre mi vállaljuk a kicsi felügyeletét és hagyjuk, hogy anya nyugodtan a naggyal legyen, esetleg együtt kimozduljanak a játszótérre vagy egy közös fagyizásra.

Forrás:  https://www.csaladinet.hu 

Forrás: www.jatekliget.hu

Kép: Bryan Schneider / Pexels

2020. december 14., hétfő

A gyerekek agya „felragyog” édesanyjuk hangjára

 Egy agyi képalkotó vizsgálatot alkalmazó kutatás azt mutatta, hogy amikor az édesanyák megszólaltak, gyermekük több agyi területe, köztük az érzelmek és a jutalom feldolgozásáért, a szociális funkciókért, az arcfelismerésért és a személyes releváns dolgok észleléséért felelős területek is aktiválódtak.

Ez a fokozott neurológiai reakció azonban kizárólag az édesanyára korlátozódott, más nők hangjára nem jelentkezett.

„Számos szociális, nyelvi és érzelmi folyamatunkat az édesanyánk hangjának hallgatásával sajátítjuk el” – magyarázta a Proceedings of the National Academy of Sciences című szaklap május 16-i számában megjelent tanulmány szerzője, Daniel Abrams, a Stanford Egyetem pszichiátere. „Meglepő módon azonban csak keveset tudunk arról, hogyan szervezi magát az agy e fontos hangforrás köré. Eddig nem ismertük fel, hogy az édesanya hangja ilyen gyorsan elér ennyire sok különféle agyi rendszert.”

Már korábbi kutatások is kimutatták, hogy a gyermekek előnyben részesítik édesanyjuk hangját, az ennek hátterében álló mechanizmust azonban nem ismertük pontosan.

Az új kutatás során 24 hét és tizenkét év közötti gyermeket vizsgáltak, akiket biológiai anyjuk nevel. A gyermekek édesanyjai értelmetlen szavakat mondtak ki, és ezeket a kutatók felvették. Két olyan édesanya is kiejtette ezeket az értelmetlen szavakat, akiknek gyermeke nem vett részt a kutatásban, és erről is hangfelvételt készítettek. Miközben a gyerekek meghallgatták édesanyjuk és az idegen nő hangfelvételét, a kutatók MR-vizsgálattal figyelték meg az agyi aktivitásukat.

Az eredmények azt mutatták, hogy a gyermekek 97 százalékos pontossággal azonosítani tudták édesanyjuk hangját, még az után is, hogy csupán alig 1 másodpercig hallották.

„A hang az egyik legfontosabb társas kommunikációs kapaszkodó” – mondták a kutatók. „Érdekes látni, milyen sokáig él tovább az édesanya hangjának visszhangja számos agyi rendszerben.”

Forrás: https://www.babanet.hu

2020. december 12., szombat

A dackorszak olyan, mint egy kiképzőtábor

A „dacos” nagyon sok türelmet igényel. És kötélidegeket. Nem biztos, hogy az éneklésre jól reagál, és lehet, hogy a simogatás is rossz ötlet. Ellenmondást nem tűr, a zöldségeket nem szereti. Talán gumicukrot és csokit szívesen enne, de azt meg mégsem lehet folyton. Pontosan tudja, mit AKAR, de azt még jobban, mit NEM.

Legkésőbb ebben a korszakban minden szülő ráébred arra, hogy átverték! Átverték a mosolygós, rózsaszín reklámokkal, amelyek azt ígérték, a gyerekek és a szüleik mindig nevetni fognak és a gyereknevelés olyan, mint egy jó nagyra fújt szappanbuborék, ami a város felett lebeg. A „dacos” ezt jól szétpukkasztja! Cuki, bájos, kedves, zabálnivaló (pláne, amikor alszik) ,de amúgy van, hogy az ember odébbállna a boltban és úgy tenne, mintha külön jöttek volna…

Rugdos, harap, csíp, kiabál, földre dobja magát, ön- és közveszélyes. Neki semmi sem jó! Ha énekelni próbál az ember, hogy megnyugtassa őrjöngő dacosát, az a baj, ha viccelődik, még kap is egyet a fejére. A dacos mellett megkérdőjeleződik ki a főnök, és ki a beosztott, feszegeti saját, még inkább szülei határait.

Persze nem direkt hisztis és dacos, ezt sohase feledjük!  Még akkor se, ha égnek áll megtépázott hajunk, kék – zöld a lábunk, tiszta harapásnyom a karunk, és sajog a hátunk. (Nyugalom, ez így együtt, azért viszonylag ritka, egy-két sípcsonton rúgást viszont kaphatunk a dacostól.)

Ez az az időszak, amikor minden szülő kétségbeesetten szörfözik a neten, és keres rá minden „dacos” cikkre, majd még pontosabb utasításokat ad arra vonatkozóan, hogy megtudja, mégis meddig tart ez az egész, és mit tehet „ellene”.  

Hogy ki ő? Hogy rá sem ismerünk? Hogy tegnap még egy angyal volt és mások szerint ma is az? Hát persze! Imádnivaló, anya és apa élete értelme, a legfontosabb, a legtündéribb, a legszebb. A minden. Csak letekeri a vécépapírt és beletömködi a vécébe, fotelre mászik, onnan halálugrást hajt végre, nevet, ahogy rohansz, hogy időben odaérj, összezsírkrétázza a falat és a radiátort, olykor pedig jól „megnyúzza” a cicát.

És hogy meddig dacol a dacos? Jó esetben néhány hétig, de azt hiszem, inkább tovább. Jóval tovább. Melyek a jelek, hogy jöttök kifelé? Egyre többször kapod azon, hogy szót fogad, hogy a millió NEM között, végre elhangzik egy-egy IGEN, hogy olykor még a répára is rámosolyog.

Addig pedig türelem, humor és szeret, ezek átsegítenek!

Forrás: https://anyajajj.cafeblog.hu/

2020. december 11., péntek

Miért süssünk együtt a gyerekkel?

A gyerekekkel együtt sütni főzni nagyon hasznos dolog, és ha sikerül kicsit belelassítani, lenyelni a tudatot, hogy biztosan brutális kosz és rendetlenség lesz a végén, akkor nem csak jó buli lehet belőle vagy hatékony unaloműző egy esős, sötét téli délutánon, de még okosodhatnak is tőle. Jön a téli szünet, nincs ennél alkalmasabb időszak a közös sütés-főzésre és a konyha csatatérré alakítására.

Finommotorika

Akinek van vagy volt ovis gyerek, biztosan hallotta már ezt a szót, ez a kiskori fejlesztés 

vesszőparipája. Gyakorlatilag kézügyességről van szó, pontosabban a kéz apró mozdulatai 

által történő ügyesedésről. Ez azért fontos, mert ebből a készségből lesz aztán ügyes ceruzatartás, 

rajzolás, majd később írás az iskolában. A tésztagyúrás, szaggatás, csipkedés, kevergetés, öntögetés mind fejlesztik a finom motorikát. 

Szenzoros

A gyerek nemcsak azért szeret két tenyérrel tapicskolni a homokozóban, sárban, asztalra egyenletesen felkent joghurtban, mert az jólesik neki, mert jó érzés. Azért is, mert ezek az ingerek, a különböző állagú, textúrájú anyagok tapintása fejleszti az idegrendszert, ami pedig minden más készség fejlődéséhez szükséges. Szóval ezért van az, hogyha elővesszük a rizst, akkor az ovis rögtön könyékig mélyeszti a zsákban a kezeit.

Számolás és fizika

Az iskolás már kevésbé van kiélezve a szenzoros ingerekre, inkább a tudományos oldala érdekli a főzésnek. Mire való a liszt és mi történik, ha elkeverjük a tojással? Mennyi az egy gramm, deci, csipet, mi a különbség a teáskanál és evőkanál között? Ez avokádó vagy kivi? És így tovább.

Mit segíthetek?

Bármennyire koszos tevékenység, csodálatosan jó hatással van a kisebbekre például a rántott hús panírozása, zsemlemorzsában, lisztben, tojásban tapicskolás - az óvodások már egész ügyesek is benne. Szeretnek gépi habverővel dolgozni, rácsodálkozni a tejszín habbá alakulásának varázslatos csodájára, a tojás habbá puffadására. Az iskolás már ügyesen olvassa a receptet, kiméri az alapanyagok mennyiségeit, a keverés, gyúrás és különösen a szaggatás pedig minden korosztály kedvenc elfoglaltsága. A mézeskalácsot nem nagyon tudják elrontani, de a bejgliben is segíthetnek tésztát gyúrni, tölteléket egyengetni, tűvel szurkálni, tojással kenni.

Forrás: https://sobors.hu/

2020. december 10., csütörtök

Hogyan kerülhető el a testvérek féltékenykedése?

Kistestvér érkezésekor a szülők egyik legkomolyabb félelme, hogy a nagy majd féltékeny lesz a kicsire. Pedig néhány egyszerű szabály betartásával a féltékenység kialakulása elkerülhető. 
 
Hogyan kerülhető el a testvérféltékenység?

Az átalakulás, ami egy fiatal párt családdá változtat, nem zajlik le varázsütésre. Lépésenként megy végbe, fokozatosan, mikor közös otthonba kötöznek, elkötelezik magukat egymás mellett, majd lassan szülővé válnak, és kialakítják az új család szokásait. Jelentős állomása ennek a hosszú átalakulásnak, amikor az első gyermek mellé testvér érkezik. Ebben az időszakban központi kérdés, hogy sikerül-e a nagyobb gyerek féltékennyé válását elkerülni.

Érthető, hogy amíg csak egy gyermek van a családban, addig annak az egynek több törődés jut, mint amikor már  osztozni kell a szülők figyelmén. A kistestvér születésével „a nagy” új szerepbe kerül. Ő már nem „a gyerek”, ő onnantól „a nagy testvér”. Már nem egyedül őrá koncentrálnak a szülők, hiszen az új jövevény körül is sok a teendő. A szülők fáradtabbak, „a nagy” azt tapasztalja, sokszor kérik, várja ki  a sorát, legyen türelemmel. Ez gyerekként nem könnyű, sőt kifejezetten erőt próbáló. A család átalakulása a gyermek szemszögéből se zökkenőmentes, neki se könnyű megfelelni az új elvárásoknak. Sokan mutatnak a testvér érkezésekor kisebb visszaesést a fejlődésben, a szobatiszta gyermek újra bepisil, az önállóan járni tudó gyermek újra ölbe kéredzkedik. Nem alaptalan tehát a szülők félelme, vajon nekik sikerül-e elkerülni ezeket a nehézségeket. Bátorítanék minden szülőt, ne szorongjon emiatt! A nehézségek átmenetiek, 5 egyszerű szabály betartásával a féltékenység kialakulása  elkerülhető.

1 Több érintés

Kutatások igazolják, hogy a kistesó érkezése után kevesebb testi kontaktus éri a nagyobb testvért. A szülei, akik eddig mindig csak őt simogatták, csak őt vették ölbe, most sokszor a kicsit dajkálják, amiből ő kimarad. Törekedjünk tudatosan arra, hogy a nagyobb testvér is sok simogatást, ölelést kapjon! Ne legyen kevesebb a kedves érintés a kicsi érkezése után, mint előtte. Az érintés megnyugtat, biztonságot ad. Ne vegyük ezt el a nagyobb gyerektől!
 
2 Ne a testvérkét okoljuk!

Ha a nagy rosszul fogadja, esetleg hisztizni kezd amiatt, hogy várni kell, például mert előbb a kicsi fürdik, vagy mert anya épp a kicsit teszi tisztába, akkor ne a kistestvérrel indokoljuk, hogy az adott helyzetben miért kérünk türelmet. Elég indok az, hogy anya épp mást csinál, és amint befejezi, jön. Várni megtanulni elég nehéz egy kisgyerek számára. Ne nevezzük meg a nehéz helyzet forrásaként a kistestvért. Ahelyett, hogy „várj, míg a kistesódat megfürdetem” mondjuk inkább, hogy „még várj egy picit, mindjárt elrakom a kiskádat, és utána jövök”. Ahelyett hogy „nem látod, hogy a kicsit teszem épp tisztába?” mondjuk inkább „mindjárt elrakom a piszkos pelust, meg visszateszem a popsikrémet, és utána tudok jönni”. A helyzetről beszéljünk, a saját nehézségeinket ne kenjük a kisbabára.
 
3 Idézzük fel, hogy a nagy is volt pici baba

Amikor a nagyobb testvér látja, hogy a kicsit ölbe vesszük, vagy bölcsőbe fektetjük, sokszor ő odasomfordál, ő is kéri – akár zavaró határozottsággal – hogy őt is vegyük fel, ő is hadd fekhessen a bölcsőbe. Sok esetben nem kerülhetjük el az elutasító választ, de nem mindegy, hogy miként  fogalmazunk. Ahelyett, hogy azzal indokolnánk az elutasítást, hogy „ő már nagy”, esetleg hogy „ne legyen már olyan buta, hogy ne értse meg, hogy ő már nem fér bele” vegyük észre, hogy kicsit ő is szeretne újra kicsi lenni, szeretené ő is megkapni azt a törődést, ami a kistestvérének jut (és ami nemrég még mind az ő osztályrésze volt). Miközben a türelmét kérjük, (a #2-nél leírt módon,) meséljünk neki arról, milyen volt, mikor ő volt ilyen pici. Részletesen meséljük el, milyen szokásai voltak, mit szeretett, mit nem, hogyan ringattuk őt akkoriban. Figyelemmel fogja hallgatni. Ajánljuk fel nyugodtan, hogy ha akarja, megmutatjuk neki az aktuális tevékenységünk végeztével, hogyan is volt az akkor. Sok közös nevetés forrása lehet, hogy ő majd nem fér bele a bölcsőbe. Ölbe venni se könnyű már. De ha partnerek vagyunk abban, hogy neki is jusson a kisbabás törődésből, elkerülhető a veszteségélmény, és hamarosan nem kéri már, hogy ő legyen a pici baba. Könnyű ráunni, és kényelmetlen is.
 
4 Külön idő, és „nagyoknak való” programok

Legyen időről időre olyan, amire a nagy úgy készülhet, hogy az csak az övé. Nem kell katonás rendben hetente vagy kéthetente ilyen programnak lenni, abból csak újabb feszültség születne. Fontosabb a tudat, hogy lesz valami, ami csak az övé és a szüleié. Fontos, hogy beszéljünk róla, hogy a gyerek megtapasztalja, igenis továbbra is van, amikor ő van a figyelem középpontjában. Nem kell drága program, a közös készülődés a lényeg. Választhatunk olyan programot is, ami szinte kiváltságossá teszi őt, a nagyot. Elmehetünk együtt egy állatmenhelyre, és kivihetünk sétáltatni egy menhelyi kutyust. Egy baba ilyet nem csinálhat, ilyet csak a nagyok tehetnek! Mellesleg sok gyerekekre varázslatos  hatással vannak az állatok. Megbeszélhetjük jóelőre, mihez lenne kedve. Az eszmecsere eleve a nagyok kiváltsága. Mert velük már meg lehet beszélni. Mehetünk kettesben vagy hármasban. Gyűjthetünk gesztenyét, mehetünk biciklizni, míg valaki vigyáz a babára pár órán át. Olvashatunk egy „nagyoknak való” folytatásos mesét, mikor a kicsi alszik, és a nagy akár oda is bújhat hozzánk közben.
 
5 Támogassuk a testvérek közti kapcsolat kialakulását

Engedjük, hogy a nagyobb testvér maga alakítsa a kapcsolatát a kicsivel. Ne szóljunk bele! Amikor csak lehet, engedjük őket együtt lenni. Szülőként annyi a feladatunk, hogy a veszélytől megvédjük őket. Nem baj, ha a nagy játszani akar a kicsivel. Maradjunk ott, vigyázzunk rájuk, de hagyjuk, hogy megmutogassa neki a játékait, megérintse, simogassa, vagy beszélgessen vele. Meg fogunk döbbenni, milyen hamar be tudja majd vonni a saját igazi játéktevékenységébe. Ne mondjuk, hogy nem lehet, mert a kicsi még kicsi. Ügyeljünk a biztonságukra, de hadd kísérletezzenek! Egy igazi kistesó nagyon klassz élmény, ha engedjük.
 
Fontos, hogy tisztában legyünk  vele, a fenti szabályokat csak az átmenet megkönnyítése érdekében kell következetesen alkalmazni. Az a folyamatos átalakulás, amin a család keresztülmegy, ki fogja alakítani az új rendet. Kialakul, hogy kire mikor jut idő, kitől mit várunk. A testvérféltékenységnek nevezett tünetegyüttes - ami az átrendeződés fájdalmát tükrözi, - akkor jelentkezik csak zavaró erővel, ha a nagynak nem könnyítjük meg a változások elfogadását.

Érdemes tudatosan foglalkozni az átmenet megkönnyítésével, hogy a nagyban ne ébredjen harag vagy elutasítás a kicsi felé. Érezze továbbra is a szülők figyelmét, szeretetét, érintését, támogatását és érdeklődését. Ha ezt érzi, nem fog hisztivel vagy „féltékenykedéssel” reagálni a kicsi érkezésére.

És ne felejtsük el, hogy a szakirodalom is ismer tipikus különbségeket a testvér mellett felnövő gyermek viselkedése és az egykék viselkedése között. Ez pedig éppen onnan ered, hogy aki testvér mellett nő fel, az apránként megtanul türelemmel lenni, el tudja fogadni, ha osztozni kell, és képessé válik arra, hogy odafigyeljen a sajátján kívül másvalaki szükségleteire is.

Érdekes, hogy amikor a harmadik vagy negyedik gyermek jön a családba, a testvérféltékenység már nem központi téma. Ott a nagyok már nincsenek egyedül. Eleve vannak testvéreik, edzettebbek, és könnyebben fogadják a változást. Az új kistestvér nekik közös kaland, már nincs szorongás, nem jelenik meg a kisemmizettség érzése. Akinek van testvére, annak már mindig van kivel megbeszélni az érzéseit, ő már kevésbé kiszolgáltatott. Ne féljünk a testvér érkezésétől, mert amikor lehetőséget adunk egy kisgyereknek, hogy testvér mellett nevelkedjen, akkor azzal erősebbé tesszük őt.
A változás megerősít akkor is, amikor kistestvér képében érkezik.

Princz Katalin konfliktuskezelési szakértő

fotó: Christian Bowen / Unsplash

Forrás:  https://www.csaladinet.hu

2020. december 9., szerda

Hogy lesz magas érzelmi intelligenciájú felnőtt a gyerekből? 4 szülői módszer, ami fejleszti az EQ-t

Egyszerű módszerekkel már kicsi korban hatékonyan fejleszthető a gyermek érzelmi intelligenciája. A magas EQ-nak felnőttként az élet minden területén nagy hasznát veszi majd.

anya lanya cover

A gyermeknevelés igen összetett - és rengeteg kihívást, de ugyanennyi örömöt rejtő - feladat. A kicsi a szülők viselkedéséből, szokásaiból hihetetlenül sokat sajátít el, hiszen szinte mindent tőlük tanul a kezdetekben. Ezért is érdemes alkalmazni olyan módszereket is, amelyek nemcsak a tudását és a képességeit, hanem az érzelmi intelligenciáját is fejlesztik.

Az EQ a mások érzelmeinek értékelésére, érzékelésére, valamint az ezekre adott megfelelő reagálásra való képességet jelenti. Később, felnőttként az élet minden területén nagy szerepe van: elősegíti a karrier fejlődését, az egészséges emberi kapcsolatok kialakítását, de gyermekkorban is segít abban, hogy a kicsi jobban kifejezhesse magát, és jó viszonyokat alakíthasson ki a társaival. A szülők nagyban hozzájárulhatnak ahhoz, hogy gyerekük magas érzelmi intelligenciájú felnőtté váljon. Érdemes ehhez a következő egyszerű, mégis nagyon hatékony módszereket alkalmazni.

Azonosítani és nevén nevezni az érzelmeket

Fontos, hogy a gyermek megtanulja felismerni és azonosítani az érzelmeit. Ebben az apa és az anya úgy tud segíteni, hogy az éppen aktuális kedvét, állapotát jellemző érzéseket a nevén nevezi. Például, amikor valami miatt haragos, ajánlott a következőképp reagálni: „Úgy látom, mérges vagy. Jól látom?” De az is jó megoldás, ha nyugtató hangvételű mondatokkal válaszol a szülő, majd megoldást kínál a problémára, például így: „Tudom, hogy most szomorú vagy, de ne aggódj, később bepótoljuk a programot.” Ez a módszer már korán megtanítja arra, melyik érzés mit jelent, és arra is, hogy ki tudja fejezni az érzelmi állapotát, vagy megfelelően reagáljon máséra.

Az empátia fontossága

A negatív érzelmekre adott válaszok, illetve ezek kezelése is fejlesztheti az EQ-t, méghozzá leginkább úgy, ha a szülő segít a feloldásukban, valamint a kapcsolat erősítésére használja fel őket. Amikor a kicsi dühös, ideges vagy éppen elkeseredett, érdemes kedvesen fordulni hozzá és azt érzékeltetni, hogy nincs egyedül a problémával, van valaki, akire mindig számíthat. Ajánlott kifejezni a megértésedet, azt, hogy teljesen normális, hogy most így érzi magát, aztán pedig együtt megoldásokat keresni a felmerült gondokra. Ezzel a gyermek empátiát tanul, illetve azt is elsajátítja, hogyan kell kezelni azt, ha valaki nehéz helyzeten megy keresztül. Később ezeknek a készségeknek a párkapcsolatokban is nagy hasznát veszi majd.

Az érzelmek kezelésének módszerei

Azt is javasolt megtanítani neki, hogyan nyugtassa le magát, hogyan kezelje a stresszt. Erre remek módszer, ha a szülő légzési technikákat mutat a gyermeknek, melyeknek köszönhetően könnyen lehiggad. Egy színezőkönyv, egy kellemes zene, egy kreatív elfoglaltság vagy akár egyes illatok is megkönnyíthetik a helyzetét: a lényeg, hogy tanulja meg, mit tegyen, ha feldúlt vagy ideges. Ez nemcsak az érzelmi intelligencia fejlődését segíti elő, hanem azt is, hogy felnőttként megfelelően tudja majd kezelni a stresszes helyzeteket.

A hallgatás ereje

A magas EQ-jú emberek képesek átérezni mások helyzetét, és nagyon jó hallgatóságnak bizonyulnak - ezzel sokak szívébe belopják magukat. A legjobb, ha ezt a képességet már gyermekkorában elsajátítja az ember, mégpedig úgy, hogy a szülei meghallgatják őt, de őt is hallgatásra intik, ha más beszél. El kell magyarázni neki, milyen fontos, hogy figyeljenek egymásra, hiszen az emberi kapcsolatok így működnek a legjobban.

A módszerek segítenek abban, hogy a gyermek érzelmi intelligenciája erőteljesen fejlődjön, de ennek érdekében érdemes még például segíteni abban, hogy pozitív énképet alakítson ki magáról, hogy megtanulja kezelni a konfliktusokat, illetve abban is, hogy bátran, nyíltan kommunikáljon másokkal. Ezek a készségek később hozzájárulnak ahhoz, hogy a párkapcsolatok, az emberi kapcsolatok, illetve a karrier terén is könnyen boldogulhasson.

 Forrás: https://femina.hu/Váradi Melinda