A „dacos” nagyon sok türelmet igényel. És kötélidegeket. Nem biztos, hogy az éneklésre jól reagál, és lehet, hogy a simogatás is rossz ötlet. Ellenmondást nem tűr, a zöldségeket nem szereti. Talán gumicukrot és csokit szívesen enne, de azt meg mégsem lehet folyton. Pontosan tudja, mit AKAR, de azt még jobban, mit NEM.
Legkésőbb ebben a korszakban minden szülő ráébred arra, hogy átverték! Átverték a mosolygós, rózsaszín reklámokkal, amelyek azt ígérték, a gyerekek és a szüleik mindig nevetni fognak és a gyereknevelés olyan, mint egy jó nagyra fújt szappanbuborék, ami a város felett lebeg. A „dacos” ezt jól szétpukkasztja! Cuki, bájos, kedves, zabálnivaló (pláne, amikor alszik) ,de amúgy van, hogy az ember odébbállna a boltban és úgy tenne, mintha külön jöttek volna…
Rugdos, harap, csíp, kiabál, földre dobja magát, ön- és közveszélyes. Neki semmi sem jó! Ha énekelni próbál az ember, hogy megnyugtassa őrjöngő dacosát, az a baj, ha viccelődik, még kap is egyet a fejére. A dacos mellett megkérdőjeleződik ki a főnök, és ki a beosztott, feszegeti saját, még inkább szülei határait.
Persze nem direkt hisztis és dacos, ezt sohase feledjük! Még akkor se, ha égnek áll megtépázott hajunk, kék – zöld a lábunk, tiszta harapásnyom a karunk, és sajog a hátunk. (Nyugalom, ez így együtt, azért viszonylag ritka, egy-két sípcsonton rúgást viszont kaphatunk a dacostól.)
Ez az az időszak, amikor minden szülő kétségbeesetten szörfözik a neten, és keres rá minden „dacos” cikkre, majd még pontosabb utasításokat ad arra vonatkozóan, hogy megtudja, mégis meddig tart ez az egész, és mit tehet „ellene”.
Hogy ki ő? Hogy rá sem ismerünk? Hogy tegnap még egy angyal volt és mások szerint ma is az? Hát persze! Imádnivaló, anya és apa élete értelme, a legfontosabb, a legtündéribb, a legszebb. A minden. Csak letekeri a vécépapírt és beletömködi a vécébe, fotelre mászik, onnan halálugrást hajt végre, nevet, ahogy rohansz, hogy időben odaérj, összezsírkrétázza a falat és a radiátort, olykor pedig jól „megnyúzza” a cicát.
És hogy meddig dacol a dacos? Jó esetben néhány hétig, de azt hiszem, inkább tovább. Jóval tovább. Melyek a jelek, hogy jöttök kifelé? Egyre többször kapod azon, hogy szót fogad, hogy a millió NEM között, végre elhangzik egy-egy IGEN, hogy olykor még a répára is rámosolyog.
Addig pedig türelem, humor és szeret, ezek átsegítenek!
Forrás: https://anyajajj.cafeblog.hu/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése