2024. március 19., kedd

Tavasztündérek

Lányos anyukaként a rózsaszín, csillogó, légies dolgok eleve elvarázsolnak, ha pedig ilyen édes tündérkékkel találkozom, egyszerűen elolvadok, majd sorozatgyártásba kezdek. Ezen felindulva született meg az első 10 kis tavasztündérünk. A többi pedig csak úgy.

 

 

 

Kellékek, hozzávalók:

  • Színes papír,
  • szívószál,
  • fonal, filctoll,
  • gyöngy,
  • maradék csomagoló anyag,
  • ragasztó pisztoly.

Az elkészítés menete:

Vágjunk egy kör alakú arcocskát, majd felül csapjuk le, mintha az arcába lógna a haja. Rajzoljuk meg az arcocskáját. Lehetőleg ne ugyanúgy rajzoljuk mindent. legyen köztük álmos, mosolygós, éneklő is.

A hajat egy más színű papírból vágjuk, ívesen, hogy az arcot ráragasztva kilátsszon a hajacska mindenhol. Azt alul bevagdossuk, majd az olló élével kicsit meghúzzuk, hogy felpödrődjön, mint a szalagokat.

A teste, ruhácskája kicsi háromszög, amit virágokkal is díszíthetünk.Azt az arca és a haja közé ragasztjuk. Már csak a kéz, láb, szárny hiányzik.

Kivágjuk a szárnyacskát vagy színes papírból, vagy csomagoló műanyaghab lapból, de dekorgumit is használhatunk.

A szívószálat a hajlítható résznél meghajtjuk és a hosszabb végét pont a röviddel egyformára várjuk.

Erre a szívószálra egy fonalat rögzítünk, hogy a fonal mindkét vége elég hosszú legyen lábacskának.

Vállmagasságban pisztollyal rögzítjük a hátoldalon, és gyorsan a szárnyat is odaragasztjuk.

A lelógó fonalakra gyöngyöt csomózunk, a szárnyra pedig mintát rajzolunk.

 

2024. március 18., hétfő

Pitypang a gyerekek kedvence



Pitypangból fonhatnak koszorút, szedhetik csokorba, s mikor elvirágzik, örömmel fújhatják el kis ejtőernyős magjait. Lehet belőle a homokozóban levest főzni, aprítani, szárítgatni, s a felnőtteknek kóstolót vinni. Ami még nagyon szerencsés a pitypangban, hogy egyáltalán nem mérgező növény, sőt! 

Koszorú

A pitypang koszorú fonása nagyon egyszerű. Szedjetek le sok-sok virágot, jó hosszú szárral, majd három virág szárát fonjátok be, s szépen haladva, mindig adagoljatok hozzá, egy-egy virágot. Kis türelemmel, s odafigyeléssel hamar elkészül a koszorú. Ha találtok más virágot is a kertben, akkor érdemes azzal színesíteni a koszorút.



Nyaklánc 

A pitypang szára üreges, s pont emiatt lehet olyan jól felhasználni. S mivel könnyen hajlítható, ezért egyszerűen lehet kezelni is. Gyűjtsetek sok, sok pitypangot, majd csak a szárát használjátok fel. Vágjátok fel apró – kb. 8 cm-es darabokra, s ezeket önmagukba visszafordítva kis karikákat alakítsatok ki. A karikákat pedig szépen sorba fűzzétek egymásba. Máris kész a tavaszi pitypang nyaklánc.



Friss tavaszi salátába 

A bátrabbaknak pedig ajánlom, hogy tiszta helyen szedett pitypang leveleket tegyenek bele a zöld salátába. Íze ilyenkor még nem annyira keserű, szinte észre sem lehet venni, hogy megbúvik a jégsaláta vagy a madársaláta között.



Tudtad? 

A pitypang minden része ehető! 

Hatásai: 
– tisztítja az emésztőrendszert, főleg a májat, a keserű anyag tartalma miatt – leveléből teát is készíthetsz, vagy frissen eszed meg
– epekő ellen kiváló – a kisebb köveket oldja – bár ezzel azért óvatosan – ha komolyabb a baj, akkor csak orvosi felügyelet mellett használjuk
– gyökere – kiváló a cukorbetegeknek- ezt főleg teaként alkalmazható

Pitypang méz: 
2 marék pitypang 
1 kg cukor 
1 citrom leve 
1 liter víz 

A pitypang virágokat lemossuk, majd feltesszük főzni a vízben, mikor forrt, le kell zárni, s egy éjszakán át pihenni hagyni.
Másnap a cukorral és a citrommal bekeverjük, újra melegítjük, hogy elolvadjon a cukor.

Forrás: www.katipatika.hu


A hiszti és leszerelése

Előbb vagy utóbb minden szülő találkozik a hiszti valamilyen formájával. Nálunk naponta törnek elő mostanában a hiszti rohamok, és engem ugyan nem, de a környezetünkben lévő minden – leginkább az öregebbekhez tartozó gyermektelen, unokátlan – embert megbotránkoztat az egész dolog. A megdöbbent tekinteteket nem értem, hiszen a hiszti jelenségével már remélhetőleg a felnőtt emberek 99%-a összefutott, a maradék 1%-ot pedig mélyen sajnálom, hogy nem lehet része a gyereknevelés örömeiben, szépségeiben, és persze a nehézségeiben sem. Mielőtt azonban mi is effajta zsémbes vényasszonyokká, vénemberekké válnánk, kicsit gondoljuk végig, hogy mi is ennek az egész jelenségnek az oka. Ha meg nem is barátkozunk a helyzettel, de legalább tudni fogjuk, hogy mi miért történik a kölök fejében, és talán türelmesebben fogjuk várni az első, majd a második, harmadik… stb. hiszti-korszak végét.

Mikor tör ki a hiszti?

A legelső fordulópont, amikor a gyermek öntudatra kezd ébredni, olyan két éves kor környékén jön elő. Ekkor már tudja, hogy mit szeretne, van önálló akarata, és tisztában van az alapvető szabályokkal, tudja, hogy mit nem szabad. A belső konfliktus forrása, ha olyan dolgot szeretne, amit nem szabad. Tudja, hogy anyának szót kell fogadni, de ha ez szöges ellentétben áll a saját vágyával, akkor ezt a konfliktust saját magában nehezen tudja feldolgozni és hisztiben tör ki. Például: ebéd előtt fagyizni szeretne. A hiszti másik forrása, ha olyan cselekvéssort választ kivitelezésre, amihez még testileg, lelkileg vagy szellemileg még nem elég érett (pl. a masni kötése 2 évesen általában nem megy), akkor a belső konfliktus levezetésére általában a hisztit választja.


 

 

 

 

 

 

 

Hogyan lehet megelőzni a hisztit?

Adjunk neki olyan feladatokat, amit önállóan is kivitelezni képes, és a feladat megoldásával sikerélménnyel gazdagodhat, büszkeség töltheti el. Viszont ha előre látjuk, hogy olyan dologba kezd, vagy próbál belekezdeni, ami az Ő erejét meghaladja, akkor inkább gyorsan segítsünk neki, majd bízzunk rá szinte azonnal olyan dolgot, amit végig tud csinálni. Ne feledd: Ne csak elvedd a tevékenységet, hanem adj neki egy másikat helyette. Lehetőleg számára jobbat, kellemesebbet, hogy ne érezze eleve vesztesnek magát.

Próbáld megérteni, hogy Ő bizony tevékenykedni szeretne, ami teljesen rendjén is van. Bízz rá olyan feladatokat, amiket szabad csinálnia, és képes is arra, hogy befejezze. Add meg neki, hogy átélje az „én csinálom örömét”, és add meg neki, hogy a feladatot egyedül be is fejezze, sikerélménye legyen.

Hogyan lehet lecsillapítani egy bepörgött gyereket?

Egy síró-rívó, csapkodó gyermek megnyugtatása nem egyszerű feladat. Jó esetnek számít, ha egyáltalán Te hallod a saját hangod a csillapítás során. És mint ahogy minden gyerek más és más, úgy minden gyereket másképp lehet leszerelni.

  • Az oviban pl. gyakran láttam, hogy egy-egy hisztisebb gyerek arcát óvatosan megmossák vízzel, aki ettől állítólag lecsillapodik. (Én kipróbáltam, de leginkább csak pipa lesz tőle a gyerek. Maximum arra jó, ha sehogy nem tudod kizökkenteni a szirénázásból, akkor ez megtöri a görcsös hisztizést, de aztán gyorsan cselekedni kell.)
  • De nem feltétlenül meg kell megmosni az arcát, ha nem tud kizökkenni a hisztiből, csak egyszerűen valami olyan dolgot kell csinálni, ami új, szokatlan, meghökkentő, és persze vele kapcsolatos. Gyakran előfordult a nagyobbik fiamnál, hogy az üvöltés kellős közepén fölkaptam és fejjel lefelé fordítottam – ezen persze eléggé meghökkent, úgyhogy csak csinálnom kellett valamit, amitől nem zökken vissza a hisztibe. A legjobbnak az mutatkozott, ha egyszerűen visszafordítottam, és ugrálni kezdtem vele, hogy kirázzam belőle a hisztit, mert biztosan lenyelte, és az nem tesz jót neki. Persze ennek a hiszti-űző műveletnek a vége mindig nevetés.
  • A kicsi lányom pedig leggyakrabban akkor nyugszik meg, ha egyszerűen csak magamhoz ölelem, és a fülével a mellkasomra fektetem/döntöm. Ilyenkor nem is biztos, hogy hisztizik, leginkább csak fel szeretné hívni magára a figyelmet, mert szeretetre vágyik – szerintem –, vagy egyszerűen csak fáradt.
  • A legtutibb módszer viszont minden esetben a terelés! Minden szituációban tudsz neki olyan dolgot, eszközt, grimaszt mutatni, amitől talán jobb kedve lesz, de mindenesetre egy pillanatra nem a saját problémájára figyel. Ha egy fél pillanat erejéig mosolyt tudunk varázsolni az arcára, akkor nyert ügyünk van. A kicsik ebben a korban még hihetetlenül gyorsan tudnak váltani az érzelmek, hangulatok között.
  • Ha ez sem válik be, akkor egyszerűen egy pár percig hagyjuk magára. Biztosítsuk szóban, hogy megértjük a problémáját. Mondjuk ki helyette a konfliktus okát, tegyük hozzá, hogy ez bizony nekünk sem szimpatikus, de nem lehet mit tenni. Meséljük el neki, hogy ez minket is bosszant, nekünk is pontosan ugyanolyan csapkodási vágyunk van, de mégsem törünk össze semmit. Mutassunk neki jó példát. Előbb-utóbb csak megtanulja, hogyan kezelje ezeket a belső konfliktusokat.
  • Valamint el ne felejtsem a bevásárlóközpontokban tapasztalható hisztit, amikor mindent akar a gyerek, persze azonnal. Logikus, hogy nem vehetünk meg mindent, amit a kölök szeretne, ezt Ő is pontosan tudja, ezért kezd rá a szirénázásra. Talán nekünk, felnőtteknek kellene megérteni, hogy a gyerek emiatt a konfliktus miatt hisztizik, és nem az az igazi vágya, hogy mindet megvegyünk neki, csak mindent szeretne egy rövid ideig magáénak tudni. Nyugodtan add a kezébe a játékokat, amit kinéz magának. Játsszon vele, nézegesse, csak ne bontsa ki, ne tegyen kárt benne. A vásárlás végén pedig szépen búcsúzzunk el tőle, és vitessük vissza a helyére Apával. A gyerek, ha tudja, hogy legközelebb is megkapja, akkor nyugodtabban fogja elengedni.

Nem egyszerű feladat kezelni a helyzetet, és a talán legnehezebb megbirkózni a lenéző tekintetekkel, amit az utcán, játszótéren, közértben, bevásárlóközpontban kap a szülő. Talán jobb, ha ilyenkor mi sem a külvilág véleményével foglalkozunk, csak a gyermek felé fordulunk, segítünk neki, megértjük, támaszt adunk neki. Legbelül pedig csöndben bizakodunk, hogy ez a korszak is elmúlik egyszercsak.

Te hogyan kezeled a hisztit?

 

 

 

Forrás:  https://picibaba.hu

 

2024. március 14., csütörtök

Huszáros, katonás mesék március 15-re



A március 15-i ünnep kapcsán sokszor előkerül ez a kifejezés: „huszárok”. A sok-sok játék, lovacskázós mondóka és vers valószínűleg rávezeti a gyerekeket arra, mit is takar ez a fogalom. Ha pedig mesélünk is a kardot forgató vitézekről, katonákról, akkor a képzelet szárnyán akár ő maguk is ilyen bátor hősökké változhatnak. Ovis mesék március 15-re.


Tordon Ákos: A három ólomkatona

Egyszer régen, hajdanán, három ólomparipán, három ólomkatona elment a csatába, golyólakomára. Golyólakomára.

A nagy golyólakomán az egyik elvesztette a fél karját. De észre se vette. A másik a fél lábát. De észre se vette. A harmadik a csákóját. De biz észrevette. De biz észrevette.

Nosza tüstént elindult, hogy azt megkeresse. Igaz, addigra már vége lett a csatának, a golyólakomának. Az ellenség megfutott. Szaladt, ahogy csak tudott. Vagy annál is jobban. Kifutott az országból, s bizony a világból is kiszaladt volna, ha futtában meg nem állítja a csákóját kereső ólomkatona harsány kiáltása:

– Az ércből öntött nagyágyúra, hol lelek rá a csákómra?! Szóljon, aki tudja! Szóljon, aki tudja!

Ám senki se felelt. A rémületében megtorpant sereg gyors haditanácsot tartott volna, ha az ólomkatonánk időt hagyott volna erre. De még a tanácsba hívó trombitát se fújhatták meg. Épp akkor kondult meg a szomszéd faluban a déli harangszó. Csupa szívességből a szárnyára vette a megmérgedt ólomhuszár szavát, s világgá röpítette.

– Dézom, dézom, hej, mordézom, a gyáva ne parádézzon, de feleljen, ha kérdezem, becsülettel, egyenesen!

Erre már felelni kellett. Ezért egymásra néztek mind egy szálig. Még biztatták is egymást a szemük sarkából:

 – Szólj te, édes komám! Vagy te is elrontottad a gyomrod a golyólakomán?!

Hanem a szavuk csak nem jött meg, remegő kezükből kihullott a kardjuk. De volt egy táltos csikajuk. Az két nyerítés közben megszólalt emberhangon:

– Pattanj csak a hátamra, ólomhuszárom, én tudom, hol a csákód, elröpítlek oda!

Megörült az ólomhuszár, leugrott ólomlováról, bizony csak akkor látta, hogy a derék jószág erősen megsántult mind a négy lábára. Rábízta hát a nádbereki nagy hírű gyógykovácsra, aki véletlenül épp arra őgyelgett, s azzal a táltos csikó hátán termett.

Kilenc órán át repült vele a táltos csikó, hegyek felett, völgyek felett, folyók felett, tengerek felett. Tűnődhetett az ólomvitéz, hogy eshetett meg, hogy ilyen messzire gurult el a csákója? No, de addigra már le is ereszkedett a táltos csikó egy száztornyú palota százoszlopos udvarára.

A palotaudvaron hét szökőkút negyvenkilenc gyémántos sugara szökellt a magasba, s hullott alá lágyan, lágy permetezéssel a hét kagylóforma márványmedencébe.

Ámult az ólomhuszár, s épp körülcsodálkozott volna, amikor a márványpadon egy csodaszép tündérlányt pillantott meg. A tündérlány olyan szép volt, hogy érette minden áldott nap kerek egy órával később pihent le a nap, mint másutt, hogy tovább láthassa. Hej, az ólomhuszárnak olyan melege lett egyszeriben a puszta ránézéstől, hogy majd elolvadt.

– Hát te hogy kerülsz ide? – csodálkozott a tündérlány, amikor megpillantotta.

Az ólomhuszár hetykén pengetni kezdte erre a sarkantyúját, hogy csengett-bongott tőle a palota márvány udvara, és elmosolyodott, de közben kissé zavartan pödörgette ólombajszát:

– Hát…nagy csatában voltam, golyót lakomáztam, s a golyólakomázás közben elvesztettem a csákómat. Csákókeresőben a táltos csikóm röpített ide…

A tündérkisasszony felkacagott:

– Aztán hol a te táltos csikód, mert bizony én semerre se látom.

Körülnézett a huszár, s lekonyult a bajsza, mert a táltos csikó eltűnt, akár a kámfor. De aztán felragyogott a szeme:

– Igaz, ami igaz. Ám az is igaz, hogy az én elveszett csákóm ott piroslik az öledben!

– Ez a te csákód? – csodálkozott a tündérlány. És elpirult. – Az égből pottyant az ölembe. – S azzal már nyújtotta is a huszárnak.

Az megköszönte, s a fejére tette. Azzal indult kifelé a palotaudvarból. Ám a világszép tündérlány utána szaladt. Utol is érte a kapuban.

– Ha kedved tartja, maradj nálunk -mondta csendesen, és lesütötte a szemét.

– Maradnék szívesen – felelte a huszár – de hárman mentünk a csatába, a nagy golyólakomára, az egyik pajtásom otthagyta a fél lábát, a másik a fél karját. Reám várnak. S a lovam is énreám vár a nagybereki gyógykovácsnál.

A szépséges szép tündérlány tán még most is integet a selyemkeszkenőjével a palotakapuból, pedig a három ólomkatona már rég hazaért hozzám.

Mert én voltam a gazdájuk, kisgyerek koromban. Most meg a kisfiamat szolgálják. Igaz, az egyik félkarú, a másik: féllábú, a harmadiknak meg a paripáját mindmáig se tudta meggyógyítani a nagy hírű kovács.

De annyi baj legyen! A fő: hogy ólomszívüket a becsület hevíti!

 

Tordon Ákos: A csodatrombita

Volt egyszer egy öreg fal. Az öreg falban rozsdás szeg. A rozsdás szegen trombita. A trombitán százesztendős pókháló. Bizony arról a trombitáról réges-rég megfeledkeztek. Senki nem fújta meg.

Pedig annak a trombitának minden egyes szavára száz huszár nyargal elő a semmiből, s teljesíti a parancsát annak, aki a trombitát fújja. Csakhogy az a trombita messze volt, az Üveghegyen is túl, az Óperenciás -tengeren is túl, de még a szomszéd utca sarkán is túl.

Aki meg akarta volna szerezni, annak előbb az Óriások Anyjához kellett volna beszegődnie kerek egy esztendőre, miután megmászta az Üveghegyet, és átkelt az Óperenciáson, mert az a rozsdás szeg, melyen a pókhálós trombita függött, az óriás asszony kamrája falában volt. Az óriás asszony pedig csak akkor akasztotta le a nyakában hajókötélen viselt kamrakulcsot, ha szolgájának letelt az esztendeje. Akkor a szolgának adta a kulcsot – bizony, legény legyen a talpán azt, aki elbírja a mázsás kulcsot! – s így szólt:

– No eredj, szolgám, a hátsó kamrába, ott találod a béred: ami megtetszik neked, azt választhatod, csak egyre vigyázz: ne végy többet, mint amennyit elbírsz, mert abba beleszakadsz!

Hanem hát nem volt könnyű a szolga dolga, beleizzadt, amíg az óriási kulcsot a kamrához cipelte, hát még amikor a zárba kelltt illesztenie! S azután! Belekáprázott a szeme a tenger sok kincsbe, ami ott eléje tárult! A legjámborabb lélek is megtelt ott sóvárgással,  s úgy belefeledkezett a kincs-szedegetésbe, nem is hallotta, mikor csapódott be a kamra vasajtaja!

Bizony ott maradt a kincseskamrában örök fogságban. Pedig hát csak a pókhálós trombitát kellett volna leakasztania a rozsdás szegről, hogy megszabaduljon. De a trombitát úgy beszőtték a pókok, hogy emberszem rá sem akadt egyhamar.

No, olyan rossz híre kerekedett az Óriások anyjának, mert a szolgái kerek esztendő után mind egy szálig eltűntek, hogy nem akadt ember, aki szolgálatába szegődött volna. Pedig elkelt volna ott a szolga, mert azóriás asszony tizenkét óirás fia még a kisujját sem mozdította meg világéletében. Időtlen idő óta hiába várta az óriás asszony, hogy valaki a házába vetődjék, maga indult hát el, hogy szolgát keressen.

Felhúzta a lábára régen kővé vált óriás ura hétmérföldes csizmáit, melyekkel minden egyes lépéssel hetvenhét óriás-mérföldet tehetett meg, s elindult világgá. Átlépte az Óperenciás-tengert, keresztüllépte az Üveghegyet, ment-mendegélt, egyszerre csak egy zöld mezőre ért. A zöld mezőn egy szénaboglyára ült. A szénaboglya tövében egy legény beszélgetett egy leánnyal.

– A világ végére is elmegyek teveled, Palkó, de otthon már nincsen maradásom! – mondta a leány. – Nem akarják, hogy a te feleséged legyek, hogy téged szeresselek!

– Hová vigyelek, Boriskám, se házam, se kenyerem…- mondta búsan Palkó.

Most megszólalt az óriás asszony, halkan szólt, csendesen, mégis mennydörgésként zengett a hangja:

– Hová is mennétek, ha nem énhozzám?! Énnálam ellehettek, s kerek egy esztendő után annyi kincs lesz a béretek, amennyit elbírtok!

Boriska és Palkó nem sokat gondolkodott, hanem mind a ketten elszegődtek nyomban az Óriások anyjához. Szolgálták az óriásokat becsülettel kerek esztendőn át. Az esztendő leteltével az óriás asszony átadta Palkónak a kamra kulcsát azzal, hogy válasszon a mátkájával annyi kincset, amennyit ketten elbírnak. De Palkó amint a kamrába lépett, tüstént meglátta a rozsdás szegen függő trombitát.

– Világéletemben mindig ilyen trombitára vágytam! – kiáltott fel, s azzal addig ágaskodott, amíg el nem érte.

Közben Boriska kinccsel szedte tele rózsás kötényét. Csakhogy az óriás asszony rájuk csapta a kamra vasajtaját. Szegény Boriska sírva fakadt menten, Palkó pedig bánatában belefújt a réztrombitába. Hát abban a szempillantásban száz huszár nyargalt elő a semmiből, s megkérdezték Palkótól: mit parancsol?

– Nyissátok ki a vasajtót! – parancsolata Palkó, s a száz huszár máris az ajtónak nyomta a vállát. Amikor kinyílott az ajtó, Palkó örömében újra megfújta a réztrombitát, erre újabb száz huszár nyargalt elő a semmiből.

– Mit parancsolsz? – kérdezték Palkót.

– Kergessétek világgá az óriásokat! – parancsolta Palkó.

A száz huszár erre világgá kergette az óriás asszonyt tizenkét fiával együtt. Most ismét megfújta a trombitát Palkó, s harmadszor is száz huszár nyargalt elő a semmiből.

– Mit parancsolsz? – kérdezte a kapitányuk.

– Röpíts haza bennünket! – parancsolta Palkó.

A száz huszár hazaröpítette őket. A fél falu odacsődült a csodálásukra. Akkor Palkó újra megfújta a réztrombitát, s a semmiből előnyargaló huszároknak megparancsolta, hogy hozzák el az óriások kincseit.

A kincseket szétosztotta a faluban a lakodalma napján, s azután szegre akasztotta a réztrombitát. Ott van az ma is, ha valaki közben le nem akasztotta.

 

Hogyan lett a huszárnak lova?

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy huszár. Délceg huszár, híres vitéz hírében állt, de nagy volt a bánata, mert nem volt neki lova. Mégiscsak nagy szégyen, hogy egy huszár gyalog járjon! Azon tanakodott egyre, hogyan szerezzen lovat magának.

Mit csináljon? Mit csináljon? „El kellene menni egy lovardába, ahol nem pénzt kér a munkájáért, hanem lovat.” Szorgalmas volt a huszár, nem félt a munkától. Talált is egy gazdát.

– Adjon Isten! Jó napot, gazduram!

– Fogadj Isten, fiam! Aztán mi járatban?

– Munkát vállalnék.

– Örömest felfogadnálak, de bizony úgy leszegényedtünk a háborúban, hogy nem tudok fizetni.

– Nem is kérek más fizetséget, mint egy lovat.

– Egy lovat? De hát az én lovaim mind betegek, mind gyengék. Aszottak, soványak, hálni jár beléjük az élet!

–  Egyet se féljen gazduram! Meggyógyítom én őket!

Kezet ráztak. Megszegődtek.

Bizony elszorult a huszár szíve a beteg lovak láttán. Egyik gyengébb volt, mint a másik.

„Ezeknek jó étel kell és jó gondozás!” – gondolta. Hozzálátott. Kitakarította az istállót. Lecsutakolta a lovakat. Megkefélgette a szőrüket. Készített nekik egy szép tágas kinti karámot, ahol a napfényben jó nagyokat sétálhattak. Mert ezek a lovak mindig az istállóban voltak. Nem takarították, nem sétáltatták őket annakelőtte. A huszár tudta, hogy mi kell a lónak.

„Erőre kapnak, ha adok nekik jó ennivalót!” – gondolta. „Kaszálok nekik friss füvet, azzal etetem őket.” A fű jól esett a lovaknak, de csak nem erősödtek.

„Hát, bizony, zabra lenne szükségük. De a gazda szegény. Nem telik neki zabra.”

Mit csináljon? Mit csináljon? „El kellene menni egy aratásba, ahol nem pénzt kér a munkájáért,  hanem a learatott zabból néhány zsákkal.” Szorgalmas volt a huszár, nem félt a munkától. Talált is egy gazdát.

–  Adjon Isten! Jó napot, gazduram!

–  Fogadj Isten, fiam! Aztán mi járatban?

–  Munkát vállalnék az aratásban.

–  Örömest felfogadnálak, mert sok a munka. De bizony, úgy elszegényedtünk a háborúban, hogy nem tudok neked fizetni.

–  Nem is kérek más fizetséget, mint néhány zsák zabot.

–   Zabot? Hát azt szívesen adok!

Kezet ráztak. Megszegődtek.

Beállt a huszár az aratásba. Keményen dolgozott. Sok kéve gabonát lekaszált. Meleg volt, izzadt, de nem lankadt. Egyre csak a lovakra gondolt, amiknek nagy szüksége van a zabra, hogy megerősödjenek. Látta ezt a gazda. Elégedett volt a huszár munkájával. A nap végeztével adott neki öt zsák zabot.

Örömmel vitte a zabot a lovakhoz a huszár. Megetette őket. A lovak a zabtól úgy jóllaktak, hogy kikerekedett a hasuk, megfényesedett a szőrük, visszatért az erejük. Örült a huszár. Elégedett volt a gazda. Megajándékozta a huszárt egy szép barna lóval. Felpattant rá – amúgy huszárosan! – és délcegen nyargalt a mezőben! Jól gondját viselte! Ápolgatta, szeretgette. A lova is szerette a huszárt, mert jó gazdája lett. Óvta, vigyázta őt minden csatában. Párja sem volt annak a lónak az egész huszárezredben!

 

Tordon Ákos: A mézeskalács huszár

Élt egyszer egy huszár. Mézeskalács huszár. Mézeskalácsból volt a csákója, csizmája, kardja, paripája. Mézeskalácsból volt a szíve is, mégis megdobbant, amikor Napsugár kisasszonyt megpillantotta. Nyomban megszerette, feleségül kérte.

De Napsugár kisasszony csak kacagta. Kacagta alkonyatig rendületlen, s akkor elillant a többi napsugárral.

– Hej-haj! – búsult a huszár, és mézeskalács szíve akkorát dobbant bánatában, hogy a jegenyefa hegyén üldögélő Hold is meghallotta.

– Mi baj huszárom? – kérdezte részvéttel.

– Feleségül kértem Napsugár kisasszonyt – panaszolta a huszár -, de ő hallani sem akar rólam.

– Bizony nem csodálom, a Napsugár kisasszonykák mind rátartiak – felelte a Hold. – Kevesellik a magadfajta mézeskalács huszárokat… Az én leányaim szerényebbek…

A szende Holdsugár kisasszonykák ott táncoltak szemlesütve a Mézeskalács huszár előtt. De az meg sem látta őket, egyre csak a Napsugár kisasszonyra gondolt.

A legkisebb holdsugárka megsajnálta, s így szólt hozzá:

– Ismerem jól a Napsugár kisasszonyodat. Ha azt akarod, hogy a feleséged legyen, el kell őt kápráztatnod csodálatosnál csodálatosabb hőstettekkel!

Több se kellett a huszárnak! Megsarkantyúzta a lovát, s elvágtatott a legnagyobb csata kellős közepébe. Olyan vitézül verekedett, hogy csata után annyi kitüntetést kapott, hogy még a lovának is jutott belőle!

Elő is léptették tábornokká nyomban, s hozzá akarták adni feleségül a császár legkisebb leányát, de a Mézeskalács huszár nem ment el háztűznézőbe a császár udvarába, helyette a felkelő nap felé sarkantyúzta lovát.

A kényes – fényes Napsugár kisasszony táncos léptekkel indult a földre, ám útközben nagy fekete felhő állta el az útját, és várába zárta. Ki tudja meddig raboskodott volna ott, tán meg is őszül a raboskodásban, ha a Mézeskalács huszár ki nem szabadítja.

– Köszönöm, hős vitéz! – nyújtotta ujja hegyét megmentőjének Napsugár kisasszony. A sok kitüntetés miatt nem ismert rá a Mézeskalács huszárra.

– Szólj, mit kívánsz hősi tettedért!

– Kívánhatok – e mást – válaszolta a Mézeskalács huszár -, mint amit tegnap kívántam: azt, hogy légy a feleségem!

– Ó, hát te vagy a kis Mézeskalács huszár? – húzta el száját Napsugár kisasszony, és kacagni kezdett.

– Ne kacagj ki, komolyan beszélek! – kérte a Mézeskalács huszár.

– Jól van. Én komolyan beszélek – komolyodott el Napsugár kisasszony. – A feleséged leszek, ha holnapra tükörre cseréled ki a szívedet érettem!

– Kicserélem – felelte a huszár, és elvágtatott mézeskalács lován. Sorra járta a mézeskalácsosokat, de csak a százegyedik mutatott hajlandóságot, hogy tükörszívre cserélje ki a szívét.

Azóta a tükörszívű Mézeskalács huszár a világot járja, megtalálhatjátok őt minden vásárban, hiszen messzire csillog a tükör a szíve helyén. Az aranyfényű Napsugár kisasszony is ott kelleti magát a tükrös mellű huszár előtt, de hiába, mert a huszár azon minutumban, hogy tükörré cserélte el a szívét, elfeledte őt mindörökre.

Forrás: www.jatsszunk-egyutt.hu


Horgolt kokárda

 Kellékek:

  • Piros, fehér, zöld fonal,
  • horgolótű, olló,
  • biztosító tű

 


 

 

 

 

 

 

 

A horgolt kokárda valahogy azt a benyomást kelti, hogy viselője gondos, aprólékos, a részletekre is figyel, és imádja a kézzel készített dolgokat. Fogjunk tehát kezünkbe horgolótűt, fonalat, és lássunk hozzá.

Az elkészítés menete:

1. kör: Zöld fonal - 8 láncszem, az utolsó szemet összekapcsolom az elsővel egy hamis pálcával.
2. kör: Zöld fonal még mindig - 2 láncszemmel megemelem a sort, majd 12 egy ráhajtásos pálca, az utolsó egy ráhajtásos pálcát a második láncszemmel egy hamis pálcával bezárom.
3. kör: Fehér fonal - 2 láncszemmel ismét sort emelek, majd az előző körben horgolt egy ráhajtásos pálcák mindegyikének tetejébe két egy ráhajtásos pálcát horgolok, és ismét zárom a kört.
4. kör: Piros fonal - Ismét 2 láncszemmel sort emelünk, majd minden fehér pálca tetejébe három egy ráhajtásos pálcát teszek. A kört bezárom.

Gyönyörű, fodros kis kokárda lesz a végeredmény, amit zöld fonallal egy biztosító tűhöz varrok, így ha az alkalom megkívánja akárhova kitűzhetem. Pólóra, blúzra, ingre... csak a helye meghatározott: bal oldalra, a szíved fölé.

 

 

Forrás: https://picibaba.hu-Adrienn

 

2024. március 12., kedd

Az amniocentézisről

Maga az amniocentézis egy mostanság elterjedőben lévő genetikai vizsgálat, melynek során a magzatvízből vett minta vizsgálatával megállapítják, hogy a születendő gyermek szenved-e valamilyen genetikai betegségtől. A vizsgálat általában indokolt, ha a szűrővizsgálatokon, ultrahang vizsgálaton valamilyen eltérést tapasztal a vizsgáló orvos, illetve ha az anya betöltötte már a 35. életévét, hiszen ezen életkor fölött magasabb a kromoszómabetegségek kockázata, mint 35 éves kor alatt. Mindkét esetben beutalóval küldi az orvos a kismamát a vizsgálatot végző intézménybe. A mintavételt aprólékos ultrahang vizsgálat és genetikai tanácsadás előzi meg, hogy az anyukák a beavatkozásról felelősen tudjanak dönteni.

A vizsgálatot általában a terhesség 17-18. hetén végzik, de nem ritka az ettől későbbi vizsgálat, mintavétel sem, amennyiben azt csak később indokolja valamilyen vizsgálat.

A vizsgálat során az anya fertőtlenített hasfalán keresztül, érzéstelenítés és folyamatos ultrahangos megfigyelés mellett egy tűt vezetnek a magzatburkon belülre, fokozottan ügyelve arra, hogy a magzatot és a méhlepényt semmilyen károsodás ne érje, majd a bevezetett tűn keresztül megfelelő mennyiségű mintát vesznek a magzatvízből. A tű eltávolítása után a helyet, ahol a szúrás történt, ragtapasszal ragasztják le.


 

 

 

 

 

 

 

A levett mintát nem hazai laboratóriumban vizsgálják, hanem Angliába küldik ki. Ez az oka annak, hogy a vizsgálat maga igen költséges, és a vizsgálati eredmények visszaérkezése is igen hosszadalmas, általában 3-4 hetet vesz igénybe.

A vizsgálatra a reggeli órákban kell jelentkezni, és a beavatkozást követően a kismama még aznap délután otthonába távozhat. Otthon napokig kímélő életmódot kell folytatnia, majd egy későbbi időpontban kontroll ultrahang vizsgálaton meg kell jelennie ugyanott, ahol a mintavétel történt.

A kromoszómavizsgálat előnye, hogy a magzatvíz kromoszóma-összetétele alapján vizsgált páciensek igen kis százalékában tapasztalnak eltérést, így a kismama a vizsgálat eredményét látva sokkal nyugodtabban hordhatja ki gyermekét, ami igen fontos a csecsemő fejlődése szempontjából is.

Hátránya, hogy a várt eredmény csak a terhesség 20. hete körül érkezik vissza, így az anya csak eztán dönthet a terhességmegszakítás felől. Az ilyen késői terhességmegszakítás viszont sokkal nagyobb lelki terhet ró a kismamára, mint az ettől korábbi. Másik hátránya, amely talán jelentősebb az előbb említettől, hogy a beavatkozást követően a magzatvíz csorgás, a spontán vetélés, magzati elhalás, koraszülés  kockázata igen magas. A statisztikák azt mutatják, hogy 0,5-1% az esélye, hogy a kismama ilyen módon elvetél.

Megfigyelések szerint a kismamák jobban félnek attól, hogy genetikailag beteg gyermekük születik, mintsem, hogy a vizsgálat következtében elvetélnek, miközben pontosan ugyanennyi a kockázata annak is, hogy kromoszóma rendellenességgel fog születni gyermekük. A beteg gyermek felnevelésétől viszont érthetően vonakodnak a leendő szülők.

Viszont akik abortusz-ellenesek, vagy vallási, erkölcsi okok miatt eleve nem vállalnák az abortuszt, azoknak ezen vizsgálaton maximum csak információt kaphatnak, hogy megnyugodjanak, mert nincs semmi probléma, vagy egy olyan kellemetlen információt, amihez hamarabb kell hozzászokniuk. Ez esetben úgy vélem, hogy a vizsgálat csak fölösleges vetélési kockázatot jelent.

 

 

Forrás:  https://picibaba.hu- Adrienn

 

 

 

2024. március 11., hétfő

Ismerjük meg a tavaszi virágokat!



Szülőként felelősek vagyunk azért is, hogy átadjuk a gyerekeknek azokat az alapvető ismereteket, amelyek segítenek számukra megismerni, megérteni a minket körülvevő világot.

A természet értékeinek megóvása nagyon fontos feladatunk, ehhez pedig a legelső lépések egyike, hogy megismertetjük, és megszerettetjük a gyerekekkel a környezetünkben lakó kis élőlényeket – növényeket, állatokat egyaránt.

Most ahhoz kapsz ötleteket, hogyan lehet jó szórakozás és közös élmény a virágokkal való ismerkedés!

Az alábbiakban pár ötletet találsz 5 napra elosztva, amelyek megfelelnek az óvodás gyerekek életkori sajátosságainak.

Válogassatok belőle kedvetekre és valósítsatok meg néhányat!

1. nap: Ismerjük meg a virágokat!

Erdei séták, kirándulások alkalmával sokféle virágot láthattok. Jó, ha ismeritek a leggyakrabban előforduló virágfajtákat, mert így a segítségetekkel a gyerekek is könnyedén megismerik őket.

Lehullott virágszirmok segítségével az érzékszervekkel való ismerkedést segítheted. 

Miért hasznos mindez?

A friss levegőn való mozgás az egész család egészségének jót tesz!

A közös élmény pedig egy újabb összetartó kapocs lesz köztetek.

Erdőn-mezőn a gyerekek sokféle mozgásformát kipróbálhatnak, amelyekre otthon, vagy a játszótéren nincs lehetőségük.

Sok-sok új ismerettel is gazdagodnak majd.

 

2. nap: Virágos alkotások

Sokféle módon alkothattok tavaszi virágokat. Festéssel, színes papírból, rajzzal, színezéssel stb.

Miért hasznos mindez?

A gyerekek felidézhetik az előzetes tapasztalatokat (virágok színe, részei), miközben alkotnak. Így az új ismeretek még jobban megszilárdulnak.

A tevékenységek során fejlődik a gyerekek finom motorikája, szem-kéz koordinációja, megtanulják használni az ollót, ragasztót, ceruzát, festéket stb.

 

3. nap: Versek virágokról

A legismertebb tavaszi virágokról szívesen mondogatnak a gyerekek rövid mondókákat, verseket. 

Miért hasznos mindez?

A versek ritmusa és ríme érdekes a gyerekek számára, a szavak játékossága örömet okoz a számukra.

A versekben fellelhető képek elvarázsolják a gyerekeket, és gazdagítják a belső képalkotásuk folyamatát.

 

4. nap: Virágboltos játék

Miután sok-sok virágot láttatok, megérintettetek, éreztétek az illatukat, megfigyeltétek a színeiket, megtudtátok, hogy mire van szükségük, és gondoztátok is őket, ezek az ismeretek elraktározódnak a gyerekekben.

A virágboltos játék során pedig lehetőségük van ezeket az előzetes ismereteket újra előhívni, megszilárdítani, mindez persze észrevétlenül, játék közben történik.

Miért hasznos mindez?

Feleleveníthetitek a virágok nevét, tulajdonságaikat

A játékhoz közösen is készíthettek virágokat, ami külön is egy jó program.

A szabad szerepjátékon kívül gyakorolhatjátok a számlálást, a színek felismerését és az udvariassági szokásokat is.

 

5. nap: Mesék virágokról

Meséljetek esténként a tavaszi virágokról!

Milyen virágokat felejtett otthon a tavasz?

Ki mentette meg a kis virágot az erdei állatok közül?

Ki volt az a virágos bolond?

Hogyan készített virágoskertet Mókus Péter?

Forrás: www.jatsszunk-egyutt.hu

 


Tavasztündérek

Lányos anyukaként a rózsaszín, csillogó, légies dolgok eleve elvarázsolnak, ha pedig ilyen édes tündérkékkel találkozom, egyszerűen elolvadok, majd sorozatgyártásba kezdek. Ezen felindulva született meg az első 10 kis tavasztündérünk. A többi pedig csak úgy.

 

 

 

Kellékek, hozzávalók:

  • Színes papír,
  • szívószál,
  • fonal, filctoll,
  • gyöngy,
  • maradék csomagoló anyag,
  • ragasztó pisztoly.

Az elkészítés menete:

Vágjunk egy kör alakú arcocskát, majd felül csapjuk le, mintha az arcába lógna a haja. Rajzoljuk meg az arcocskáját. Lehetőleg ne ugyanúgy rajzoljuk mindent. legyen köztük álmos, mosolygós, éneklő is.

A hajat egy más színű papírból vágjuk, ívesen, hogy az arcot ráragasztva kilátsszon a hajacska mindenhol. Azt alul bevagdossuk, majd az olló élével kicsit meghúzzuk, hogy felpödrődjön, mint a szalagokat.

A teste, ruhácskája kicsi háromszög, amit virágokkal is díszíthetünk.Azt az arca és a haja közé ragasztjuk. Már csak a kéz, láb, szárny hiányzik.

Kivágjuk a szárnyacskát vagy színes papírból, vagy csomagoló műanyaghab lapból, de dekorgumit is használhatunk.

A szívószálat a hajlítható résznél meghajtjuk és a hosszabb végét pont a röviddel egyformára várjuk.

Erre a szívószálra egy fonalat rögzítünk, hogy a fonal mindkét vége elég hosszú legyen lábacskának.

Vállmagasságban pisztollyal rögzítjük a hátoldalon, és gyorsan a szárnyat is odaragasztjuk.

A lelógó fonalakra gyöngyöt csomózunk, a szárnyra pedig mintát rajzolunk.

 

Pitypang a gyerekek kedvence



Pitypangból fonhatnak koszorút, szedhetik csokorba, s mikor elvirágzik, örömmel fújhatják el kis ejtőernyős magjait. Lehet belőle a homokozóban levest főzni, aprítani, szárítgatni, s a felnőtteknek kóstolót vinni. Ami még nagyon szerencsés a pitypangban, hogy egyáltalán nem mérgező növény, sőt! 

Koszorú

A pitypang koszorú fonása nagyon egyszerű. Szedjetek le sok-sok virágot, jó hosszú szárral, majd három virág szárát fonjátok be, s szépen haladva, mindig adagoljatok hozzá, egy-egy virágot. Kis türelemmel, s odafigyeléssel hamar elkészül a koszorú. Ha találtok más virágot is a kertben, akkor érdemes azzal színesíteni a koszorút.



Nyaklánc 

A pitypang szára üreges, s pont emiatt lehet olyan jól felhasználni. S mivel könnyen hajlítható, ezért egyszerűen lehet kezelni is. Gyűjtsetek sok, sok pitypangot, majd csak a szárát használjátok fel. Vágjátok fel apró – kb. 8 cm-es darabokra, s ezeket önmagukba visszafordítva kis karikákat alakítsatok ki. A karikákat pedig szépen sorba fűzzétek egymásba. Máris kész a tavaszi pitypang nyaklánc.



Friss tavaszi salátába 

A bátrabbaknak pedig ajánlom, hogy tiszta helyen szedett pitypang leveleket tegyenek bele a zöld salátába. Íze ilyenkor még nem annyira keserű, szinte észre sem lehet venni, hogy megbúvik a jégsaláta vagy a madársaláta között.



Tudtad? 

A pitypang minden része ehető! 

Hatásai: 
– tisztítja az emésztőrendszert, főleg a májat, a keserű anyag tartalma miatt – leveléből teát is készíthetsz, vagy frissen eszed meg
– epekő ellen kiváló – a kisebb köveket oldja – bár ezzel azért óvatosan – ha komolyabb a baj, akkor csak orvosi felügyelet mellett használjuk
– gyökere – kiváló a cukorbetegeknek- ezt főleg teaként alkalmazható

Pitypang méz: 
2 marék pitypang 
1 kg cukor 
1 citrom leve 
1 liter víz 

A pitypang virágokat lemossuk, majd feltesszük főzni a vízben, mikor forrt, le kell zárni, s egy éjszakán át pihenni hagyni.
Másnap a cukorral és a citrommal bekeverjük, újra melegítjük, hogy elolvadjon a cukor.

Forrás: www.katipatika.hu


A hiszti és leszerelése

Előbb vagy utóbb minden szülő találkozik a hiszti valamilyen formájával. Nálunk naponta törnek elő mostanában a hiszti rohamok, és engem ugyan nem, de a környezetünkben lévő minden – leginkább az öregebbekhez tartozó gyermektelen, unokátlan – embert megbotránkoztat az egész dolog. A megdöbbent tekinteteket nem értem, hiszen a hiszti jelenségével már remélhetőleg a felnőtt emberek 99%-a összefutott, a maradék 1%-ot pedig mélyen sajnálom, hogy nem lehet része a gyereknevelés örömeiben, szépségeiben, és persze a nehézségeiben sem. Mielőtt azonban mi is effajta zsémbes vényasszonyokká, vénemberekké válnánk, kicsit gondoljuk végig, hogy mi is ennek az egész jelenségnek az oka. Ha meg nem is barátkozunk a helyzettel, de legalább tudni fogjuk, hogy mi miért történik a kölök fejében, és talán türelmesebben fogjuk várni az első, majd a második, harmadik… stb. hiszti-korszak végét.

Mikor tör ki a hiszti?

A legelső fordulópont, amikor a gyermek öntudatra kezd ébredni, olyan két éves kor környékén jön elő. Ekkor már tudja, hogy mit szeretne, van önálló akarata, és tisztában van az alapvető szabályokkal, tudja, hogy mit nem szabad. A belső konfliktus forrása, ha olyan dolgot szeretne, amit nem szabad. Tudja, hogy anyának szót kell fogadni, de ha ez szöges ellentétben áll a saját vágyával, akkor ezt a konfliktust saját magában nehezen tudja feldolgozni és hisztiben tör ki. Például: ebéd előtt fagyizni szeretne. A hiszti másik forrása, ha olyan cselekvéssort választ kivitelezésre, amihez még testileg, lelkileg vagy szellemileg még nem elég érett (pl. a masni kötése 2 évesen általában nem megy), akkor a belső konfliktus levezetésére általában a hisztit választja.


 

 

 

 

 

 

 

Hogyan lehet megelőzni a hisztit?

Adjunk neki olyan feladatokat, amit önállóan is kivitelezni képes, és a feladat megoldásával sikerélménnyel gazdagodhat, büszkeség töltheti el. Viszont ha előre látjuk, hogy olyan dologba kezd, vagy próbál belekezdeni, ami az Ő erejét meghaladja, akkor inkább gyorsan segítsünk neki, majd bízzunk rá szinte azonnal olyan dolgot, amit végig tud csinálni. Ne feledd: Ne csak elvedd a tevékenységet, hanem adj neki egy másikat helyette. Lehetőleg számára jobbat, kellemesebbet, hogy ne érezze eleve vesztesnek magát.

Próbáld megérteni, hogy Ő bizony tevékenykedni szeretne, ami teljesen rendjén is van. Bízz rá olyan feladatokat, amiket szabad csinálnia, és képes is arra, hogy befejezze. Add meg neki, hogy átélje az „én csinálom örömét”, és add meg neki, hogy a feladatot egyedül be is fejezze, sikerélménye legyen.

Hogyan lehet lecsillapítani egy bepörgött gyereket?

Egy síró-rívó, csapkodó gyermek megnyugtatása nem egyszerű feladat. Jó esetnek számít, ha egyáltalán Te hallod a saját hangod a csillapítás során. És mint ahogy minden gyerek más és más, úgy minden gyereket másképp lehet leszerelni.

  • Az oviban pl. gyakran láttam, hogy egy-egy hisztisebb gyerek arcát óvatosan megmossák vízzel, aki ettől állítólag lecsillapodik. (Én kipróbáltam, de leginkább csak pipa lesz tőle a gyerek. Maximum arra jó, ha sehogy nem tudod kizökkenteni a szirénázásból, akkor ez megtöri a görcsös hisztizést, de aztán gyorsan cselekedni kell.)
  • De nem feltétlenül meg kell megmosni az arcát, ha nem tud kizökkenni a hisztiből, csak egyszerűen valami olyan dolgot kell csinálni, ami új, szokatlan, meghökkentő, és persze vele kapcsolatos. Gyakran előfordult a nagyobbik fiamnál, hogy az üvöltés kellős közepén fölkaptam és fejjel lefelé fordítottam – ezen persze eléggé meghökkent, úgyhogy csak csinálnom kellett valamit, amitől nem zökken vissza a hisztibe. A legjobbnak az mutatkozott, ha egyszerűen visszafordítottam, és ugrálni kezdtem vele, hogy kirázzam belőle a hisztit, mert biztosan lenyelte, és az nem tesz jót neki. Persze ennek a hiszti-űző műveletnek a vége mindig nevetés.
  • A kicsi lányom pedig leggyakrabban akkor nyugszik meg, ha egyszerűen csak magamhoz ölelem, és a fülével a mellkasomra fektetem/döntöm. Ilyenkor nem is biztos, hogy hisztizik, leginkább csak fel szeretné hívni magára a figyelmet, mert szeretetre vágyik – szerintem –, vagy egyszerűen csak fáradt.
  • A legtutibb módszer viszont minden esetben a terelés! Minden szituációban tudsz neki olyan dolgot, eszközt, grimaszt mutatni, amitől talán jobb kedve lesz, de mindenesetre egy pillanatra nem a saját problémájára figyel. Ha egy fél pillanat erejéig mosolyt tudunk varázsolni az arcára, akkor nyert ügyünk van. A kicsik ebben a korban még hihetetlenül gyorsan tudnak váltani az érzelmek, hangulatok között.
  • Ha ez sem válik be, akkor egyszerűen egy pár percig hagyjuk magára. Biztosítsuk szóban, hogy megértjük a problémáját. Mondjuk ki helyette a konfliktus okát, tegyük hozzá, hogy ez bizony nekünk sem szimpatikus, de nem lehet mit tenni. Meséljük el neki, hogy ez minket is bosszant, nekünk is pontosan ugyanolyan csapkodási vágyunk van, de mégsem törünk össze semmit. Mutassunk neki jó példát. Előbb-utóbb csak megtanulja, hogyan kezelje ezeket a belső konfliktusokat.
  • Valamint el ne felejtsem a bevásárlóközpontokban tapasztalható hisztit, amikor mindent akar a gyerek, persze azonnal. Logikus, hogy nem vehetünk meg mindent, amit a kölök szeretne, ezt Ő is pontosan tudja, ezért kezd rá a szirénázásra. Talán nekünk, felnőtteknek kellene megérteni, hogy a gyerek emiatt a konfliktus miatt hisztizik, és nem az az igazi vágya, hogy mindet megvegyünk neki, csak mindent szeretne egy rövid ideig magáénak tudni. Nyugodtan add a kezébe a játékokat, amit kinéz magának. Játsszon vele, nézegesse, csak ne bontsa ki, ne tegyen kárt benne. A vásárlás végén pedig szépen búcsúzzunk el tőle, és vitessük vissza a helyére Apával. A gyerek, ha tudja, hogy legközelebb is megkapja, akkor nyugodtabban fogja elengedni.

Nem egyszerű feladat kezelni a helyzetet, és a talán legnehezebb megbirkózni a lenéző tekintetekkel, amit az utcán, játszótéren, közértben, bevásárlóközpontban kap a szülő. Talán jobb, ha ilyenkor mi sem a külvilág véleményével foglalkozunk, csak a gyermek felé fordulunk, segítünk neki, megértjük, támaszt adunk neki. Legbelül pedig csöndben bizakodunk, hogy ez a korszak is elmúlik egyszercsak.

Te hogyan kezeled a hisztit?

 

 

 

Forrás:  https://picibaba.hu

 

Huszáros, katonás mesék március 15-re



A március 15-i ünnep kapcsán sokszor előkerül ez a kifejezés: „huszárok”. A sok-sok játék, lovacskázós mondóka és vers valószínűleg rávezeti a gyerekeket arra, mit is takar ez a fogalom. Ha pedig mesélünk is a kardot forgató vitézekről, katonákról, akkor a képzelet szárnyán akár ő maguk is ilyen bátor hősökké változhatnak. Ovis mesék március 15-re.


Tordon Ákos: A három ólomkatona

Egyszer régen, hajdanán, három ólomparipán, három ólomkatona elment a csatába, golyólakomára. Golyólakomára.

A nagy golyólakomán az egyik elvesztette a fél karját. De észre se vette. A másik a fél lábát. De észre se vette. A harmadik a csákóját. De biz észrevette. De biz észrevette.

Nosza tüstént elindult, hogy azt megkeresse. Igaz, addigra már vége lett a csatának, a golyólakomának. Az ellenség megfutott. Szaladt, ahogy csak tudott. Vagy annál is jobban. Kifutott az országból, s bizony a világból is kiszaladt volna, ha futtában meg nem állítja a csákóját kereső ólomkatona harsány kiáltása:

– Az ércből öntött nagyágyúra, hol lelek rá a csákómra?! Szóljon, aki tudja! Szóljon, aki tudja!

Ám senki se felelt. A rémületében megtorpant sereg gyors haditanácsot tartott volna, ha az ólomkatonánk időt hagyott volna erre. De még a tanácsba hívó trombitát se fújhatták meg. Épp akkor kondult meg a szomszéd faluban a déli harangszó. Csupa szívességből a szárnyára vette a megmérgedt ólomhuszár szavát, s világgá röpítette.

– Dézom, dézom, hej, mordézom, a gyáva ne parádézzon, de feleljen, ha kérdezem, becsülettel, egyenesen!

Erre már felelni kellett. Ezért egymásra néztek mind egy szálig. Még biztatták is egymást a szemük sarkából:

 – Szólj te, édes komám! Vagy te is elrontottad a gyomrod a golyólakomán?!

Hanem a szavuk csak nem jött meg, remegő kezükből kihullott a kardjuk. De volt egy táltos csikajuk. Az két nyerítés közben megszólalt emberhangon:

– Pattanj csak a hátamra, ólomhuszárom, én tudom, hol a csákód, elröpítlek oda!

Megörült az ólomhuszár, leugrott ólomlováról, bizony csak akkor látta, hogy a derék jószág erősen megsántult mind a négy lábára. Rábízta hát a nádbereki nagy hírű gyógykovácsra, aki véletlenül épp arra őgyelgett, s azzal a táltos csikó hátán termett.

Kilenc órán át repült vele a táltos csikó, hegyek felett, völgyek felett, folyók felett, tengerek felett. Tűnődhetett az ólomvitéz, hogy eshetett meg, hogy ilyen messzire gurult el a csákója? No, de addigra már le is ereszkedett a táltos csikó egy száztornyú palota százoszlopos udvarára.

A palotaudvaron hét szökőkút negyvenkilenc gyémántos sugara szökellt a magasba, s hullott alá lágyan, lágy permetezéssel a hét kagylóforma márványmedencébe.

Ámult az ólomhuszár, s épp körülcsodálkozott volna, amikor a márványpadon egy csodaszép tündérlányt pillantott meg. A tündérlány olyan szép volt, hogy érette minden áldott nap kerek egy órával később pihent le a nap, mint másutt, hogy tovább láthassa. Hej, az ólomhuszárnak olyan melege lett egyszeriben a puszta ránézéstől, hogy majd elolvadt.

– Hát te hogy kerülsz ide? – csodálkozott a tündérlány, amikor megpillantotta.

Az ólomhuszár hetykén pengetni kezdte erre a sarkantyúját, hogy csengett-bongott tőle a palota márvány udvara, és elmosolyodott, de közben kissé zavartan pödörgette ólombajszát:

– Hát…nagy csatában voltam, golyót lakomáztam, s a golyólakomázás közben elvesztettem a csákómat. Csákókeresőben a táltos csikóm röpített ide…

A tündérkisasszony felkacagott:

– Aztán hol a te táltos csikód, mert bizony én semerre se látom.

Körülnézett a huszár, s lekonyult a bajsza, mert a táltos csikó eltűnt, akár a kámfor. De aztán felragyogott a szeme:

– Igaz, ami igaz. Ám az is igaz, hogy az én elveszett csákóm ott piroslik az öledben!

– Ez a te csákód? – csodálkozott a tündérlány. És elpirult. – Az égből pottyant az ölembe. – S azzal már nyújtotta is a huszárnak.

Az megköszönte, s a fejére tette. Azzal indult kifelé a palotaudvarból. Ám a világszép tündérlány utána szaladt. Utol is érte a kapuban.

– Ha kedved tartja, maradj nálunk -mondta csendesen, és lesütötte a szemét.

– Maradnék szívesen – felelte a huszár – de hárman mentünk a csatába, a nagy golyólakomára, az egyik pajtásom otthagyta a fél lábát, a másik a fél karját. Reám várnak. S a lovam is énreám vár a nagybereki gyógykovácsnál.

A szépséges szép tündérlány tán még most is integet a selyemkeszkenőjével a palotakapuból, pedig a három ólomkatona már rég hazaért hozzám.

Mert én voltam a gazdájuk, kisgyerek koromban. Most meg a kisfiamat szolgálják. Igaz, az egyik félkarú, a másik: féllábú, a harmadiknak meg a paripáját mindmáig se tudta meggyógyítani a nagy hírű kovács.

De annyi baj legyen! A fő: hogy ólomszívüket a becsület hevíti!

 

Tordon Ákos: A csodatrombita

Volt egyszer egy öreg fal. Az öreg falban rozsdás szeg. A rozsdás szegen trombita. A trombitán százesztendős pókháló. Bizony arról a trombitáról réges-rég megfeledkeztek. Senki nem fújta meg.

Pedig annak a trombitának minden egyes szavára száz huszár nyargal elő a semmiből, s teljesíti a parancsát annak, aki a trombitát fújja. Csakhogy az a trombita messze volt, az Üveghegyen is túl, az Óperenciás -tengeren is túl, de még a szomszéd utca sarkán is túl.

Aki meg akarta volna szerezni, annak előbb az Óriások Anyjához kellett volna beszegődnie kerek egy esztendőre, miután megmászta az Üveghegyet, és átkelt az Óperenciáson, mert az a rozsdás szeg, melyen a pókhálós trombita függött, az óriás asszony kamrája falában volt. Az óriás asszony pedig csak akkor akasztotta le a nyakában hajókötélen viselt kamrakulcsot, ha szolgájának letelt az esztendeje. Akkor a szolgának adta a kulcsot – bizony, legény legyen a talpán azt, aki elbírja a mázsás kulcsot! – s így szólt:

– No eredj, szolgám, a hátsó kamrába, ott találod a béred: ami megtetszik neked, azt választhatod, csak egyre vigyázz: ne végy többet, mint amennyit elbírsz, mert abba beleszakadsz!

Hanem hát nem volt könnyű a szolga dolga, beleizzadt, amíg az óriási kulcsot a kamrához cipelte, hát még amikor a zárba kelltt illesztenie! S azután! Belekáprázott a szeme a tenger sok kincsbe, ami ott eléje tárult! A legjámborabb lélek is megtelt ott sóvárgással,  s úgy belefeledkezett a kincs-szedegetésbe, nem is hallotta, mikor csapódott be a kamra vasajtaja!

Bizony ott maradt a kincseskamrában örök fogságban. Pedig hát csak a pókhálós trombitát kellett volna leakasztania a rozsdás szegről, hogy megszabaduljon. De a trombitát úgy beszőtték a pókok, hogy emberszem rá sem akadt egyhamar.

No, olyan rossz híre kerekedett az Óriások anyjának, mert a szolgái kerek esztendő után mind egy szálig eltűntek, hogy nem akadt ember, aki szolgálatába szegődött volna. Pedig elkelt volna ott a szolga, mert azóriás asszony tizenkét óirás fia még a kisujját sem mozdította meg világéletében. Időtlen idő óta hiába várta az óriás asszony, hogy valaki a házába vetődjék, maga indult hát el, hogy szolgát keressen.

Felhúzta a lábára régen kővé vált óriás ura hétmérföldes csizmáit, melyekkel minden egyes lépéssel hetvenhét óriás-mérföldet tehetett meg, s elindult világgá. Átlépte az Óperenciás-tengert, keresztüllépte az Üveghegyet, ment-mendegélt, egyszerre csak egy zöld mezőre ért. A zöld mezőn egy szénaboglyára ült. A szénaboglya tövében egy legény beszélgetett egy leánnyal.

– A világ végére is elmegyek teveled, Palkó, de otthon már nincsen maradásom! – mondta a leány. – Nem akarják, hogy a te feleséged legyek, hogy téged szeresselek!

– Hová vigyelek, Boriskám, se házam, se kenyerem…- mondta búsan Palkó.

Most megszólalt az óriás asszony, halkan szólt, csendesen, mégis mennydörgésként zengett a hangja:

– Hová is mennétek, ha nem énhozzám?! Énnálam ellehettek, s kerek egy esztendő után annyi kincs lesz a béretek, amennyit elbírtok!

Boriska és Palkó nem sokat gondolkodott, hanem mind a ketten elszegődtek nyomban az Óriások anyjához. Szolgálták az óriásokat becsülettel kerek esztendőn át. Az esztendő leteltével az óriás asszony átadta Palkónak a kamra kulcsát azzal, hogy válasszon a mátkájával annyi kincset, amennyit ketten elbírnak. De Palkó amint a kamrába lépett, tüstént meglátta a rozsdás szegen függő trombitát.

– Világéletemben mindig ilyen trombitára vágytam! – kiáltott fel, s azzal addig ágaskodott, amíg el nem érte.

Közben Boriska kinccsel szedte tele rózsás kötényét. Csakhogy az óriás asszony rájuk csapta a kamra vasajtaját. Szegény Boriska sírva fakadt menten, Palkó pedig bánatában belefújt a réztrombitába. Hát abban a szempillantásban száz huszár nyargalt elő a semmiből, s megkérdezték Palkótól: mit parancsol?

– Nyissátok ki a vasajtót! – parancsolata Palkó, s a száz huszár máris az ajtónak nyomta a vállát. Amikor kinyílott az ajtó, Palkó örömében újra megfújta a réztrombitát, erre újabb száz huszár nyargalt elő a semmiből.

– Mit parancsolsz? – kérdezték Palkót.

– Kergessétek világgá az óriásokat! – parancsolta Palkó.

A száz huszár erre világgá kergette az óriás asszonyt tizenkét fiával együtt. Most ismét megfújta a trombitát Palkó, s harmadszor is száz huszár nyargalt elő a semmiből.

– Mit parancsolsz? – kérdezte a kapitányuk.

– Röpíts haza bennünket! – parancsolta Palkó.

A száz huszár hazaröpítette őket. A fél falu odacsődült a csodálásukra. Akkor Palkó újra megfújta a réztrombitát, s a semmiből előnyargaló huszároknak megparancsolta, hogy hozzák el az óriások kincseit.

A kincseket szétosztotta a faluban a lakodalma napján, s azután szegre akasztotta a réztrombitát. Ott van az ma is, ha valaki közben le nem akasztotta.

 

Hogyan lett a huszárnak lova?

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy huszár. Délceg huszár, híres vitéz hírében állt, de nagy volt a bánata, mert nem volt neki lova. Mégiscsak nagy szégyen, hogy egy huszár gyalog járjon! Azon tanakodott egyre, hogyan szerezzen lovat magának.

Mit csináljon? Mit csináljon? „El kellene menni egy lovardába, ahol nem pénzt kér a munkájáért, hanem lovat.” Szorgalmas volt a huszár, nem félt a munkától. Talált is egy gazdát.

– Adjon Isten! Jó napot, gazduram!

– Fogadj Isten, fiam! Aztán mi járatban?

– Munkát vállalnék.

– Örömest felfogadnálak, de bizony úgy leszegényedtünk a háborúban, hogy nem tudok fizetni.

– Nem is kérek más fizetséget, mint egy lovat.

– Egy lovat? De hát az én lovaim mind betegek, mind gyengék. Aszottak, soványak, hálni jár beléjük az élet!

–  Egyet se féljen gazduram! Meggyógyítom én őket!

Kezet ráztak. Megszegődtek.

Bizony elszorult a huszár szíve a beteg lovak láttán. Egyik gyengébb volt, mint a másik.

„Ezeknek jó étel kell és jó gondozás!” – gondolta. Hozzálátott. Kitakarította az istállót. Lecsutakolta a lovakat. Megkefélgette a szőrüket. Készített nekik egy szép tágas kinti karámot, ahol a napfényben jó nagyokat sétálhattak. Mert ezek a lovak mindig az istállóban voltak. Nem takarították, nem sétáltatták őket annakelőtte. A huszár tudta, hogy mi kell a lónak.

„Erőre kapnak, ha adok nekik jó ennivalót!” – gondolta. „Kaszálok nekik friss füvet, azzal etetem őket.” A fű jól esett a lovaknak, de csak nem erősödtek.

„Hát, bizony, zabra lenne szükségük. De a gazda szegény. Nem telik neki zabra.”

Mit csináljon? Mit csináljon? „El kellene menni egy aratásba, ahol nem pénzt kér a munkájáért,  hanem a learatott zabból néhány zsákkal.” Szorgalmas volt a huszár, nem félt a munkától. Talált is egy gazdát.

–  Adjon Isten! Jó napot, gazduram!

–  Fogadj Isten, fiam! Aztán mi járatban?

–  Munkát vállalnék az aratásban.

–  Örömest felfogadnálak, mert sok a munka. De bizony, úgy elszegényedtünk a háborúban, hogy nem tudok neked fizetni.

–  Nem is kérek más fizetséget, mint néhány zsák zabot.

–   Zabot? Hát azt szívesen adok!

Kezet ráztak. Megszegődtek.

Beállt a huszár az aratásba. Keményen dolgozott. Sok kéve gabonát lekaszált. Meleg volt, izzadt, de nem lankadt. Egyre csak a lovakra gondolt, amiknek nagy szüksége van a zabra, hogy megerősödjenek. Látta ezt a gazda. Elégedett volt a huszár munkájával. A nap végeztével adott neki öt zsák zabot.

Örömmel vitte a zabot a lovakhoz a huszár. Megetette őket. A lovak a zabtól úgy jóllaktak, hogy kikerekedett a hasuk, megfényesedett a szőrük, visszatért az erejük. Örült a huszár. Elégedett volt a gazda. Megajándékozta a huszárt egy szép barna lóval. Felpattant rá – amúgy huszárosan! – és délcegen nyargalt a mezőben! Jól gondját viselte! Ápolgatta, szeretgette. A lova is szerette a huszárt, mert jó gazdája lett. Óvta, vigyázta őt minden csatában. Párja sem volt annak a lónak az egész huszárezredben!

 

Tordon Ákos: A mézeskalács huszár

Élt egyszer egy huszár. Mézeskalács huszár. Mézeskalácsból volt a csákója, csizmája, kardja, paripája. Mézeskalácsból volt a szíve is, mégis megdobbant, amikor Napsugár kisasszonyt megpillantotta. Nyomban megszerette, feleségül kérte.

De Napsugár kisasszony csak kacagta. Kacagta alkonyatig rendületlen, s akkor elillant a többi napsugárral.

– Hej-haj! – búsult a huszár, és mézeskalács szíve akkorát dobbant bánatában, hogy a jegenyefa hegyén üldögélő Hold is meghallotta.

– Mi baj huszárom? – kérdezte részvéttel.

– Feleségül kértem Napsugár kisasszonyt – panaszolta a huszár -, de ő hallani sem akar rólam.

– Bizony nem csodálom, a Napsugár kisasszonykák mind rátartiak – felelte a Hold. – Kevesellik a magadfajta mézeskalács huszárokat… Az én leányaim szerényebbek…

A szende Holdsugár kisasszonykák ott táncoltak szemlesütve a Mézeskalács huszár előtt. De az meg sem látta őket, egyre csak a Napsugár kisasszonyra gondolt.

A legkisebb holdsugárka megsajnálta, s így szólt hozzá:

– Ismerem jól a Napsugár kisasszonyodat. Ha azt akarod, hogy a feleséged legyen, el kell őt kápráztatnod csodálatosnál csodálatosabb hőstettekkel!

Több se kellett a huszárnak! Megsarkantyúzta a lovát, s elvágtatott a legnagyobb csata kellős közepébe. Olyan vitézül verekedett, hogy csata után annyi kitüntetést kapott, hogy még a lovának is jutott belőle!

Elő is léptették tábornokká nyomban, s hozzá akarták adni feleségül a császár legkisebb leányát, de a Mézeskalács huszár nem ment el háztűznézőbe a császár udvarába, helyette a felkelő nap felé sarkantyúzta lovát.

A kényes – fényes Napsugár kisasszony táncos léptekkel indult a földre, ám útközben nagy fekete felhő állta el az útját, és várába zárta. Ki tudja meddig raboskodott volna ott, tán meg is őszül a raboskodásban, ha a Mézeskalács huszár ki nem szabadítja.

– Köszönöm, hős vitéz! – nyújtotta ujja hegyét megmentőjének Napsugár kisasszony. A sok kitüntetés miatt nem ismert rá a Mézeskalács huszárra.

– Szólj, mit kívánsz hősi tettedért!

– Kívánhatok – e mást – válaszolta a Mézeskalács huszár -, mint amit tegnap kívántam: azt, hogy légy a feleségem!

– Ó, hát te vagy a kis Mézeskalács huszár? – húzta el száját Napsugár kisasszony, és kacagni kezdett.

– Ne kacagj ki, komolyan beszélek! – kérte a Mézeskalács huszár.

– Jól van. Én komolyan beszélek – komolyodott el Napsugár kisasszony. – A feleséged leszek, ha holnapra tükörre cseréled ki a szívedet érettem!

– Kicserélem – felelte a huszár, és elvágtatott mézeskalács lován. Sorra járta a mézeskalácsosokat, de csak a százegyedik mutatott hajlandóságot, hogy tükörszívre cserélje ki a szívét.

Azóta a tükörszívű Mézeskalács huszár a világot járja, megtalálhatjátok őt minden vásárban, hiszen messzire csillog a tükör a szíve helyén. Az aranyfényű Napsugár kisasszony is ott kelleti magát a tükrös mellű huszár előtt, de hiába, mert a huszár azon minutumban, hogy tükörré cserélte el a szívét, elfeledte őt mindörökre.

Forrás: www.jatsszunk-egyutt.hu


Horgolt kokárda

 Kellékek:

  • Piros, fehér, zöld fonal,
  • horgolótű, olló,
  • biztosító tű

 


 

 

 

 

 

 

 

A horgolt kokárda valahogy azt a benyomást kelti, hogy viselője gondos, aprólékos, a részletekre is figyel, és imádja a kézzel készített dolgokat. Fogjunk tehát kezünkbe horgolótűt, fonalat, és lássunk hozzá.

Az elkészítés menete:

1. kör: Zöld fonal - 8 láncszem, az utolsó szemet összekapcsolom az elsővel egy hamis pálcával.
2. kör: Zöld fonal még mindig - 2 láncszemmel megemelem a sort, majd 12 egy ráhajtásos pálca, az utolsó egy ráhajtásos pálcát a második láncszemmel egy hamis pálcával bezárom.
3. kör: Fehér fonal - 2 láncszemmel ismét sort emelek, majd az előző körben horgolt egy ráhajtásos pálcák mindegyikének tetejébe két egy ráhajtásos pálcát horgolok, és ismét zárom a kört.
4. kör: Piros fonal - Ismét 2 láncszemmel sort emelünk, majd minden fehér pálca tetejébe három egy ráhajtásos pálcát teszek. A kört bezárom.

Gyönyörű, fodros kis kokárda lesz a végeredmény, amit zöld fonallal egy biztosító tűhöz varrok, így ha az alkalom megkívánja akárhova kitűzhetem. Pólóra, blúzra, ingre... csak a helye meghatározott: bal oldalra, a szíved fölé.

 

 

Forrás: https://picibaba.hu-Adrienn

 

Az amniocentézisről

Maga az amniocentézis egy mostanság elterjedőben lévő genetikai vizsgálat, melynek során a magzatvízből vett minta vizsgálatával megállapítják, hogy a születendő gyermek szenved-e valamilyen genetikai betegségtől. A vizsgálat általában indokolt, ha a szűrővizsgálatokon, ultrahang vizsgálaton valamilyen eltérést tapasztal a vizsgáló orvos, illetve ha az anya betöltötte már a 35. életévét, hiszen ezen életkor fölött magasabb a kromoszómabetegségek kockázata, mint 35 éves kor alatt. Mindkét esetben beutalóval küldi az orvos a kismamát a vizsgálatot végző intézménybe. A mintavételt aprólékos ultrahang vizsgálat és genetikai tanácsadás előzi meg, hogy az anyukák a beavatkozásról felelősen tudjanak dönteni.

A vizsgálatot általában a terhesség 17-18. hetén végzik, de nem ritka az ettől későbbi vizsgálat, mintavétel sem, amennyiben azt csak később indokolja valamilyen vizsgálat.

A vizsgálat során az anya fertőtlenített hasfalán keresztül, érzéstelenítés és folyamatos ultrahangos megfigyelés mellett egy tűt vezetnek a magzatburkon belülre, fokozottan ügyelve arra, hogy a magzatot és a méhlepényt semmilyen károsodás ne érje, majd a bevezetett tűn keresztül megfelelő mennyiségű mintát vesznek a magzatvízből. A tű eltávolítása után a helyet, ahol a szúrás történt, ragtapasszal ragasztják le.


 

 

 

 

 

 

 

A levett mintát nem hazai laboratóriumban vizsgálják, hanem Angliába küldik ki. Ez az oka annak, hogy a vizsgálat maga igen költséges, és a vizsgálati eredmények visszaérkezése is igen hosszadalmas, általában 3-4 hetet vesz igénybe.

A vizsgálatra a reggeli órákban kell jelentkezni, és a beavatkozást követően a kismama még aznap délután otthonába távozhat. Otthon napokig kímélő életmódot kell folytatnia, majd egy későbbi időpontban kontroll ultrahang vizsgálaton meg kell jelennie ugyanott, ahol a mintavétel történt.

A kromoszómavizsgálat előnye, hogy a magzatvíz kromoszóma-összetétele alapján vizsgált páciensek igen kis százalékában tapasztalnak eltérést, így a kismama a vizsgálat eredményét látva sokkal nyugodtabban hordhatja ki gyermekét, ami igen fontos a csecsemő fejlődése szempontjából is.

Hátránya, hogy a várt eredmény csak a terhesség 20. hete körül érkezik vissza, így az anya csak eztán dönthet a terhességmegszakítás felől. Az ilyen késői terhességmegszakítás viszont sokkal nagyobb lelki terhet ró a kismamára, mint az ettől korábbi. Másik hátránya, amely talán jelentősebb az előbb említettől, hogy a beavatkozást követően a magzatvíz csorgás, a spontán vetélés, magzati elhalás, koraszülés  kockázata igen magas. A statisztikák azt mutatják, hogy 0,5-1% az esélye, hogy a kismama ilyen módon elvetél.

Megfigyelések szerint a kismamák jobban félnek attól, hogy genetikailag beteg gyermekük születik, mintsem, hogy a vizsgálat következtében elvetélnek, miközben pontosan ugyanennyi a kockázata annak is, hogy kromoszóma rendellenességgel fog születni gyermekük. A beteg gyermek felnevelésétől viszont érthetően vonakodnak a leendő szülők.

Viszont akik abortusz-ellenesek, vagy vallási, erkölcsi okok miatt eleve nem vállalnák az abortuszt, azoknak ezen vizsgálaton maximum csak információt kaphatnak, hogy megnyugodjanak, mert nincs semmi probléma, vagy egy olyan kellemetlen információt, amihez hamarabb kell hozzászokniuk. Ez esetben úgy vélem, hogy a vizsgálat csak fölösleges vetélési kockázatot jelent.

 

 

Forrás:  https://picibaba.hu- Adrienn

 

 

 

Ismerjük meg a tavaszi virágokat!



Szülőként felelősek vagyunk azért is, hogy átadjuk a gyerekeknek azokat az alapvető ismereteket, amelyek segítenek számukra megismerni, megérteni a minket körülvevő világot.

A természet értékeinek megóvása nagyon fontos feladatunk, ehhez pedig a legelső lépések egyike, hogy megismertetjük, és megszerettetjük a gyerekekkel a környezetünkben lakó kis élőlényeket – növényeket, állatokat egyaránt.

Most ahhoz kapsz ötleteket, hogyan lehet jó szórakozás és közös élmény a virágokkal való ismerkedés!

Az alábbiakban pár ötletet találsz 5 napra elosztva, amelyek megfelelnek az óvodás gyerekek életkori sajátosságainak.

Válogassatok belőle kedvetekre és valósítsatok meg néhányat!

1. nap: Ismerjük meg a virágokat!

Erdei séták, kirándulások alkalmával sokféle virágot láthattok. Jó, ha ismeritek a leggyakrabban előforduló virágfajtákat, mert így a segítségetekkel a gyerekek is könnyedén megismerik őket.

Lehullott virágszirmok segítségével az érzékszervekkel való ismerkedést segítheted. 

Miért hasznos mindez?

A friss levegőn való mozgás az egész család egészségének jót tesz!

A közös élmény pedig egy újabb összetartó kapocs lesz köztetek.

Erdőn-mezőn a gyerekek sokféle mozgásformát kipróbálhatnak, amelyekre otthon, vagy a játszótéren nincs lehetőségük.

Sok-sok új ismerettel is gazdagodnak majd.

 

2. nap: Virágos alkotások

Sokféle módon alkothattok tavaszi virágokat. Festéssel, színes papírból, rajzzal, színezéssel stb.

Miért hasznos mindez?

A gyerekek felidézhetik az előzetes tapasztalatokat (virágok színe, részei), miközben alkotnak. Így az új ismeretek még jobban megszilárdulnak.

A tevékenységek során fejlődik a gyerekek finom motorikája, szem-kéz koordinációja, megtanulják használni az ollót, ragasztót, ceruzát, festéket stb.

 

3. nap: Versek virágokról

A legismertebb tavaszi virágokról szívesen mondogatnak a gyerekek rövid mondókákat, verseket. 

Miért hasznos mindez?

A versek ritmusa és ríme érdekes a gyerekek számára, a szavak játékossága örömet okoz a számukra.

A versekben fellelhető képek elvarázsolják a gyerekeket, és gazdagítják a belső képalkotásuk folyamatát.

 

4. nap: Virágboltos játék

Miután sok-sok virágot láttatok, megérintettetek, éreztétek az illatukat, megfigyeltétek a színeiket, megtudtátok, hogy mire van szükségük, és gondoztátok is őket, ezek az ismeretek elraktározódnak a gyerekekben.

A virágboltos játék során pedig lehetőségük van ezeket az előzetes ismereteket újra előhívni, megszilárdítani, mindez persze észrevétlenül, játék közben történik.

Miért hasznos mindez?

Feleleveníthetitek a virágok nevét, tulajdonságaikat

A játékhoz közösen is készíthettek virágokat, ami külön is egy jó program.

A szabad szerepjátékon kívül gyakorolhatjátok a számlálást, a színek felismerését és az udvariassági szokásokat is.

 

5. nap: Mesék virágokról

Meséljetek esténként a tavaszi virágokról!

Milyen virágokat felejtett otthon a tavasz?

Ki mentette meg a kis virágot az erdei állatok közül?

Ki volt az a virágos bolond?

Hogyan készített virágoskertet Mókus Péter?

Forrás: www.jatsszunk-egyutt.hu