2022. április 29., péntek

A babák jövőjéről való gondoskodás fontosságáról

A Nyíregyházi Babaklub mai foglalkozásán Dr. Rácz Éva pénzügyi tanácsadó adott hasznos információkat, tanácsokat arról, hogy hogyan gondoskodhatunk jól kisbabánk jövőjéről. Az interaktív beszélgetés során több kérdést körbejártunk. Többek között, hogy miért fontos, hogy minél hamarabb elkezdjünk gyermekünk anyagi biztonságáról gondoskodni, mikor kell elkezdeni ezzel a témával foglalkozni, és milyen lehetőségek, módszerek vannak, amikkel megalapozhatjuk a kicsik jövőjét. Nem is gondolnánk, de már a gyermekvállalás előtt el kell kezdeni ezzel a kérdéssel foglalkozni, és tudatosan félretenni jövedelmünkből, hiszen a jövő bizonytalan. Éva megosztott jól bevált takarékoskodási tippeket is. Például, ha év elején elkezdünk minden héten egy kis pénzt félretenni, majd ha ezt az összeget hetente kicsit növeljük, egy év alatt jelentős megtakarításra tehetünk szert. Szintén jó módszer, ha a makulátlan, csillogó pénzérméket, vagy gyűrődésmentes, szép bankjegyeket nem adjuk senkinek, hanem megőrizzük magunknak. A megtakarítást rendszeresen kell csinálnunk. Arra is felhívta a figyelmet, hogy mitől tartózkodjunk. Ne tartsunk bankszámlánkon túl nagy összeget, vagy ne vegyünk túl sok játékot a gyereknek, amire igazából nincs is szükség. Szó esett a babakötvények előnyeiről, hátrányairól, buktatóiról, valamint az adó visszatérítésről is. Konklúzióként megállapítottuk, hogy pénzügyi ismeretekre lenne szükség a gyermekeknek már az iskolában, de ha más nem, akkor a szülőnek kell megtanítania a gyermekét a pénzzel bánni, okosan gazdálkodni. Ha pedig a gyerek ezt a modellt látja szüleitől, hogy takarékoskodnak, és tudatosan gondolnak a jövőre, ő is ezt a példát fogja követni.

P. A.

2022. április 28., csütörtök

Mondókák számokkal

A mondókákkal a gyerekek játszva tanulnak. Ha a számokat szeretnéd megtanítani, akkor itt a segítség.

A mondókázás remek alkalom arra, hogy valami újat taníts a gyermekednek. A ritmus, a kedves, vicces szójátékok miatt szinte minden gyerek imádja a mondókákat. Segítségükkel kizökkentheted őket a hisztiből, elterelheted a figyelmét, csökkentheted a türelmetlenségét egy hosszabb várakozás során.

Íme néhány olyan mondóka, ami a számok világába röpíti a kicsiket:

Egy – megérett a meggy,
Kettő – csipkebokor vessző,
Három – te vagy az én párom,
Négy – majd haza érsz,
Öt – megérett a tök,
Hat – hasad a pad,
Hét – dörög az ég,
Nyolc – leszakadt a polc,
Kilenc – kis Ferenc,
Tíz – tiszta víz,
Ha nem tiszta vidd vissza,
Majd a szamár megissza.

               ******

Egy, kettő, három, négy,
Te kis legény hová mégy?
Nem megyek én messzire,
Csak a falu végire.

               ******

Karácsony tizenkettedik napja van,
Köszönt és minden jót kíván
Tizenkét ugrabugra úr,
Tizenegy táncos, tarka úrnő,
Tíz tekergő kéményseprő,
Kilenc kötényes kisleány,
Nyolc nyúl a vadász után,
Hét hattyú, tolla tiszta hó,
Hat tyúkanyó,
Öt szélkakaska,
Négy nyafka macska,
Három veréb zenész,
Két gerle, és
Egy csíz a csupasz körtefán.

               ******

Egy – ösvényt küld a hegy,
Kettő – nyerget küld a felhő,
Három – lendülsz fecskeszárnyon,
Négy – szelek útján mégy,
Öt – kaput nyit a köd,
Hat – bebocsát a nap,
Hét – fényből sző mesét,
Nyolc – visszalovagolsz,
Kilenc – ide sietsz,
Tíz – viszel engem is.

               ******

Egy, egy almafa,
Kettő, két katica,
Három, három kiscica,
Egy, kettő, három.
Négy, négy porszívó,
Öt, öt póniló,
Hat, hat pillangó.
Négy, öt, hat.
Hét, hét repülő,
Nyolc, nyolc serpenyő,
Kilenc, kilenc esernyő,
Tíz ujjam van.

               ******

Egy, kettő, három, négy,
Kis őzike, hová mégy?
Elég hogyha tudom én,
Tavasz elé futok én!
Egy, kettő, három, négy,
Te kis nyuszi, hová mégy?
Se erdőbe, se rétre,
A szép tavasz elébe!

               ******

Egy, kettő, három, négy,
Egy kis madár kettőt lép.
Három szem a búza ott,
Abból egyet bekapott.
Egy, kettő, három, négy,
Egy kis mackó vígan lép.
Két kis mackó ugrál, fordul,
Úgy nevet, hogy könnye csordul.

A mondókázásnak a jó kedv mellett számos pozitív hatást is köszönhetünk:

  • szorosabb lesz a szülőgyermek kapcsolat, több a testi kontaktus, a közös nevetés, a közös élmény
  • fejleszti a gyerek képzelőerejét, megismerteti vele a környezetet, az állatokat, számokat, formákat
  • segít bővíteni a gyermek szókincsét, illetve jobban megismerni az anyanyelv dallamosságát
  • fejleszti a gyermek figyelmét, emlékezőképességét, koncentrációs képességét

Forrás: https://www.csaladinet.hu- Martincsevicsné Jenei Gizella

Kép forrása: Skitterphoto fotója a Pexels oldaláról

2022. április 27., szerda

Mit tud egy 1 éves és mit játsszunk vele?

A legtöbb baba ebben a korban már araszol, áll. A késztetés erejétől is függ, mit tud, de soha ne siettessük. Sok baba már az első születésnapja előtt megteszi az első önálló lépéseket, de van, akinél még hónapokig várni kell erre. Mindenesetre, akár jár, akár nem, szélsebesen mászik, pillanatok alatt eléri a kitűzött célt. Egyre önállóbb, a most következő három hónapban megpróbál majd egyedül enni kanállal, sőt előfordulhat, hogy egyáltalán nem hajlandó enni, csak és kizárólag egyedül. A tányérra elé rakott ételfalatkákat azonban nagy örömmel majszolja.

Rendszeresen és mindent ki- és bepakol, rámol. A játékokat dobálja, és szereti, ha visszadobjuk a kislabdát, a léggömböt, egyéb játékokat. A dobálás szándékos, mert ekkor már tudja, hová akarja eljuttatni a tárgyakat. Elkezdődik a zajos játékok ideje. Mindent egymáshoz ütöget, kezd kialakulni a ritmusérzéke. Ilyenkor érdemes lágyabb zenét játszani neki. Egyre jobban figyel a zenére, élvezi a dallamokat, örömmel tapsol. Minden keze ügyébe eső tárgyat elvesz, kipróbál. Krétával, ceruzával rajzol, firkál. Élvezi a színes képeskönyveket, hosszan lapozgathat. Odafigyel, ha beszélgetnek körülötte.

Hatalma lesz a tárgyak fölött, egyre összetettebb a játéka, de hagyjuk, hogy ő találja ki, mivel akar foglalkozni.

Nincs veszélyérzete, ezért nekünk kell résen lenni. Az elérhető polcokat, szekrényeket le kell zárni, vagy veszélytelen holmikkal telerakni. Idegenekkel még nehezen barátkozik, de már kezd kapcsolatokat teremteni, és figyel a reakciókra. Mindig érdemes mellé letelepedni a szőnyegre, és együtt játszani vele. A magasból, tehát székről, fotelból nem lehet igazán egyenrangú félként együtt játszani vele.

Valószínűleg egyetlen értelmes szót sem tud, de gyakorolja a nyelvet. Egyetlen szó sok mindent kifejezhet, a szülőknek kell tudni, hogy az helyzettől függően mit jelent. Például a "cipő" jelentjheti, hogy "húzzuk fel a cipőt és menjünk sétálni", de azt is, hogy "most kaptam". Az "ott" szót értelmezi, kifejezi kívánságait, kér rámutatással is. Ugyanakkor akár két-három szót is használhat helyesen. A beszédfejlődésben, mint minden más fejlődési folyamatban, igen nagy eltérések mutatkozhatnak. Ne mi határozzuk el, milyen szót tanuljon meg. Vannak gyerekek, akik akár 8-10 hónaposan is tudatosan használják a nyelvet, de akkor sem kell elkeseredni, ha ez 12-14 hónap között következik be. (Ilyenkor van verseny a szülők között: a te gyereked hány szót tud már?) Kérdésre rámutat a dolgokra ("Hol a mackó?", "Hol van apa?"). Ha megkérjük, hogy hozzon oda hozzánk valamit, örömmel megteszi. Szívesen ajándékozgat, de vissza is kéri a tárgyakat hamar.

Élvezi a játékot a tükörrel, és jó játék arcának, testrészeinek megismertetése. Az idegen dolgoktól fél, és csak akkor érzi magát biztonságban, ha mindig van körülötte valaki ismerős.

11-13 órát alszik éjszaka, vannak babák, akik délelőtt, mások délután alszanak még 1-2 órát. Napi három főétkezés és két rövid köztes étkezés, uzsonna elégíti ki étvágyát.

Fontos, hogy próbáljunk következetesek lenni, ha a csínytevésért rászólunk. Például ha kiborítja az ételt, mérges lesz a szülő, és ezt a kicsi nem érti, hiszen előtte a kosárból is kiborította a játékokat, és azért nem kapott ki.

Nagyon nehéz, bonyolult, de meg kell próbálni az ő szemével látni. Sok idő telik el, míg örömeink azonosak lesznek.

Ebben a korban legfontosabb a játék, mert fejleszt, tanulni lehet belőle. Ugyanakkor ne legyen sok minden előtte, mert nem tudja értékelni, kapkod és nem alakul ki az elmélyült játszási folyamat, pedig az alapokat itt kell lerakni. Sokszor elég egy színes kendő, olyan jól elbújhat vele a baba, a játékos kéz is.

Egyre többet próbál helyet változtatni, ha elindult, élvezettel próbálgatja tudását, egyre merészebb lesz.

Dicsérjük, ha ügyes, de ne produkáltassuk, bármilyen nehéz is megállni.

Játék tipp: Keress a babának való méretű kirakóst, amit könnyen a kezébe foghat.

Forrás: www.babaszoba.hu

2022. április 26., kedd

A napirend fontos

A gyermek akkor érzi jól magát, és fejlődik megfelelően, ha biztonságban van. Biztonságban érzi magát a megszokott helyén, a megszokott játékok között, a megszokott személlyel, a megszokott időben. Ha ezeken a területeken a megszokástól eltérünk akármilyen irányban, akkor a gyermek biztonságérzete meging, magabiztossága felborul.

Értem ezt úgy, hogy ha nem a megszokott helyen van, akár csak néhány óráig, akkor eleinte biztosan félénkebb, nem kezdeményez játékot, bújós, esetleg sírós. Később, ha ehhez hozzászokik, akklimatizálódik, akkor felenged, nyitott lesz az új szituációkra. Ha Anya helyett valaki más vigyáz rá egy pár órát, akkor eleinte biztosan gyakran előfordul, hogy eltörik a mécses, de csak addig, amíg ezt az új szituációt meg nem szokja. (Ilyen új helyzet pl. az óvodakezdés is.) Az idővel is ez a helyzet. Ha a megszokott reggeli 8 órás kelés helyett 6-kor ébresztjük, akkor biztosan nyűgösebb, kipihenetlenebb, de ha mondjuk, a déli alvást eltoljuk 2 órára, akkor se csodálkozzunk, ha már fél egytől nem tud mit kezdeni magával a csemete, csak nyűgösködik. Ilyen, a megszokottól eltérő szituációk a kicsiket testileg, és lelkileg is megviselik. Még akkor is, ha csak egy alkalomról van szó. Nem dől össze a világ, ha egy szilveszter alkalmával tovább marad ébren a kicsi, de nekünk, felnőtteknek kell türelmesebbnek lennünk egy esetleges hiszti előfordulásával.

Nagyon sok családban tapasztalom, hogy az Anyuka kimerült, nem bír a gyerekekkel, fáradt, pedig a lelkét is kiteszi azért, hogy minden rendben legyen a házuk táján, pusztán egy dologról feledkezik meg, a napirendről. Ha nem fontos a felnőttnek, hogy saját kicsinye reggel időben fölkeljen, idejében táplálkozzon, legyen alkalma pihenni nap közben, illetve este idejében ágyba kerüljön, akkor az a gyermeknek sem lesz fontos, csakhogy ő a szükségleteinek nem tud még parancsolni. Az össze-vissza étkezések, pihenések, játékok a gyereket összezavarják, szervezete jelezni fogja, hogy itt valami nem stimmel. Nap közben kimerült, éhes, zaklatott lesz, amitől a szülő még inkább begőzöl, még jobban próbál teljesíteni, de ezt az ördögi kört leginkább az idegei, az ereje, és a türelme sínyli meg. Egyszerre merül ki baba és anya, aminek nem igazán van jó vége. Tapasztalt szülőként tudom, hogy ez rövid úton családi vitákhoz vezet, ami pedig senkinek sem jó.

Mi tegyünk, hogy kiegyensúlyozott gyerekünk legyen?

Alakítsunk ki olyan napirendet, amibe minden benne van. Próbáljuk ki, és ha egy napig működik, akkor azt próbáljuk minden nap betartani, és betartatni. Nem az a lényeg, hogy hánykor kel föl a gyerek, hanem, hogy ébredés után mennyi ideig bírja, mikor fekteted le újra. Nem az a lényeg, hogy hánykor reggeliztek, hanem, hogy ébredés után mennyi időn belül ültök asztalhoz.

A mi családunk például 2 órával el van csúszva a "normál" családokhoz képest. Mi 8-kor kelünk föl, míg mások már 6-kor kibújnak az ágyukból, de csak azért, mert mások nem tudnak aludni, nem akarok korán kelni. Szívesen lustizom még 2 órát, pláne, hogy a gyerekek is még alszanak. Viszont ébredés és öltözés után 10 percen belül elkezdjük a reggelit. Ha nem kezdenénk tápláló, rost- és vitamindús reggelivel a napot, akkor biztosan fél órán belül kitörne az első hiszti.

Az ebédidő is elcsúszott ugyan a 12 órához képest, de minden nap a szokott időben tálalunk, étkezünk, fogat mosunk, és pihenni kezdünk. Legtöbbször én is igyekszem egy órácskát aludni. (Még néhány hónapig megengedhetem magamnak.) Teljesen érthető lenne a pöttöm nyűgössége, ha a megszokott időtől eltérve, később adnék neki enni, vagy ha korábban próbálnék vele ágyba bújni.

Még csak az ebédnél járunk, de máris legalább 6 konfliktushelyzeten vagyunk túl. (Ébredés, reggeli, játék, tízórai, ebéd, alvás.) Nem kell feladni az elveinket, csak olyan napirendet kell kidolgozni, ami mindenkinek jó. A baba kiegyensúlyozott, biztonságban érzi magát, a mama kipihent, türelmes.

Milyen legyen a napirend?

A jó napirend tartalmazza a kötelező étkezéseket, lehetőséget ad a csemeténk játékra, tanulásra, az anya el tudja végezni a napi teendőit, és mindketten tudnak némi időt friss levegőn tölteni.

Az én napirendem ilyen (Nálunk ugye minden nap nyolckor kukorékol a kakas, de 0 órával jelzem, hogy mindenki a sajátjával könnyen össze tudja hasonlítani.):

  • 0 óra: Ébresztő, Ágyazás, öltözés.
  • 0 óra 15 perc: Reggeli, fogmosás, öltözés (cipő, kabát).
  • 0 óra 45 perc: Indulás az oviba. (Nálunk Apa elviszi a nagyot, innen nincs vele dolgom, csak a kicsi marad velem.)
  • 1 óra: Önálló játék. Ki mit szeret. Kicsikém legózik, babázik, elkezdi a napi szétpakolást, én mosok, takarítok, teregetek, hajtogatok.
  • 2 óra: Tanulás ideje. Valami verset tanulunk, rajzolunk, olvasunk, barkácsolunk, együtt vagyunk. (Amikor jó idő van, akkor itt lemegyünk az udvarra kicsit. Visszük a tízórait, és örülünk, ha már készen van az ebéd, mert akkor csak ebédidőre kell hazajönnünk.)
  • 3 óra: Tízórai, majd ismét önálló játék, amíg én elkészítem az ebédet.
  • 5 óra: Ebéd, fogmosás, mese, altatódal, alvás.
  • 6 óra: Alvás.
  • 8 óra: Ébresztő, uzsonna, öltözés, indulás az oviba a nagyobbért.
  • 9 óra: Séta, játszótér, botozás, kövezés, havazás.
  • 10 óra 30 perc: Indulás haza. Út közben még gyümölcsmajszolás megengedett, de már mást nem, mert elveszi az étvágyukat.
  • 12 óra: Terítés, Apa-várás, kézmosás, vacsora.
  • 13 óra: Fürdés, kakaó, fogmosás, esti mese, utolsó mese, utolsó utáni mese.
  • 13 óra 30 perc: Alvás.

Ez csak egy példa, millióképp lehet variálni, nem szentírás, és mi sem percre pontosan tartjuk be. A napirend célja, hogy a család harmonikusan, kiegyensúlyozottan, feszültség, nyűgösség nélkül élje a hétköznapokat. Nekünk ezt így sikerült megvalósítani. A Ti napirendetek milyen?

Forrás: http://picibaba.hu

2022. április 25., hétfő

Segítség, a gyerekem nem akar fürdeni!

Sok szülő küzd hasonló problémával, hogy hogyan vegye rá gyermekét a napi tisztálkodásra. Ha szép szóval, szigorúan, többször elismételve, esetleg felemelt hangon sem tudjuk beparancsolni a kádba vagy zuhanyzóba, miért ne csináljuk játékos módon? Remekül kihasználhatjuk a gyerekek azon tulajdonságát, hogy szeretnek versenyezni, különösen a sportoló gyermekek. Rendezzünk hát zuhanyzás bajnokságot! Rendkívül egyszerű, a szokásos dolgokon kívül semmilyen eszköz nem kell hozzá, csupán egy képzeletbeli ellenfél, aki egy másik országban él. A versenyt egyszerre kezdi a mi gyerekünk, és a távol élő játékos. Közben végig kommentálnunk kell az eseményeket, mintha egy valódi sport eseményt közvetítenénk. Követnünk kell mit csinál a magyar, és mit a külföldi versenyző. A bajnokság akkor a legszórakoztatóbb, ha az ellenféllel véletlenül történik valami, például elmegy a meleg vize, leejti a szappant, vagy tusfürdő helyett testápolóval mosdik, amit aztán nem tud lemosni. A fürdés végén az asszisztens, aki lehet egy szülő, vagy egy nagyobb testvér, odaadja a törölközőt és a pizsamát.  Az eredményt úgy kell alakítanunk, hogy mindig gyermekünk nyerjen, és ezzel ő legyen a zuhanyzás címvédő bajnoka. Az ellenfelet folyton váltogathatjuk, ezáltal a gyerek megismer más kultúrákat is, miközben tiszta lesz. 

P. A.

Hogyan tanítsuk meg önállóan inni

Olyan 6-8 hónapos kor körül, amikor már az anyatejen kívül más folyadékot is adunk a csecsemőnek, felmerül a kérdés az anyukákban, hogy miből érdemes adni, hogyan kínáljuk a csöppséget. Ilyen fiatal csecsemőknél még a pohárral való itatást nem sokan vállalják be, bár sok szakkönyv kifejezetten ajánlja. Rövid távon egyszerűbb, kényelmesebb, ha elővesszük a steril cumisüveget, és ezzel próbálkozunk. A gyerek viszont hamar eléri azt a kort, amikor már elgondolkodunk, hogy talán már van olyan nagy, hogy ki lehet próbálni másféle itatási módot, és talán elindulhatunk az önállósodás útján ezen a területen is.

Cumisüvegből itatni a gyermeket nagyon kényelmes dolog, de rá kell jönnünk, hogy egy két-három éves gyerek már igen furcsán néz ki cumisüveggel a szájában. Még otthon, amikor senki nem látja, este, elalvás előtt bocsánatos dolog cumiból adni a vizet, de tudjuk, hogy az óvodás gyerekek már nem, vagy csak nagyon ritkán cumiznak. Így tehát adott a legvégső határidő, amíg mindenképp érdemes megtanítani a gyermeket a pohárból ivásra.

Köztudott, hogy a cumisüveg használatának van néhány hátránya, pláne, ha fogas gyerek használja.

  • Cukros italt (cukros teát, gyümölcslevet) eleve cumisüvegből ne adjunk soha! A fogak épségének nem igazán segítség, ha célzottan a fogakra irányítunk egy cukros löttyöt, azt is lassan, hogy legyen ideje a zománcot kellően lemarni. Arról nem is beszélve, hogy este, elalvás előtt, az utolsó cumi után már kevés gyermek mos fogat, és tudjuk, hogy a rendszeres ilyen elalvásnak lyukas fogsor a következménye.
  • A hozzászokás sem kevésbé veszélyes dolog. Mindig lebegjen a szemünk előtt, hogy olyasmihez ne szoktassuk hozzá a gyermeket, amiről később szeretnénk majd leszoktatni. A cumiról leszoktatás sokkal fáradtságosabb munka, mint megtanítani egy gyereket pohárból inni.
  • A cumiból teljesen más technikával kell inni. Meg kell dolgozni minden kortyért, mert a csöppnyi lyukon éppen csak folydogál az ital, így a gyors szomjoltás soha nem lesz olyan gyors, mintha inna egy-két korty vizet.
  • Nyáron akár egy-másfél liter folyadékot is megiszik egy egy-két éves gyermek. Csak számoljunk utána, hogy mennyi időbe telik ezt a folyadékmennyiséget átszívogatni azon az apró résen. Fölöslegesen megy el az idő cumizással, ahelyett, hogy gyorsan inna egy pár kortyot és már szaladhatna is tovább játszani.

Ha összevetjük ezt a sok negatív dolgot a kényelem nyújtotta előnnyel, akkor bátran kijelenthetjük, hogy a poharas itatás javára eldőlt a mérleg. Már csak az a kérdés, hogy hogyan kezdjünk hozzá.

Lehetünk fokozatosak, vagy kezdhetjük azonnal a pohárral. Fokozatosságon azt értem, hogy először megtanítjuk a gyereket nagyot kortyolni úgy, hogy a cumi gumiján nagy lyukat vágunk, hogy szinte csak abban segít már a cumi, hogy nem önti nyakon magát a lurkó. Ha a félrenyelések minimálisra csökkentek, akkor léphetünk egyet a pohár irányába. Vehetünk neki csőrös poharat, csőrös itatót. Ezzel az egyszerű szerkezettel megtanulhatja a csöppség, hogyan kell tartani a poharat, hogyan kell megemelni az alját, ha többet szeretnénk inni. Könnyen rájön a tempóra, hogy mennyire kell megemelnie, ha gyorsan szeretne inni.

Vannak olyan csőrös szerkezetek, amelyeket még szívni kell, hogy jöjjön belőle az ital, ez a szerkezet átmenetül szolgál a cumi és a csőrös pohár között. Akinek van kedve, nyugodtan próbálkozhat vele, rosszat nem teszünk, és még egy rövid ideig megtartjuk a "nyakonöntésmentesség" biztonságát.

A csőrös pohárról sima pohárra átszokni már csak egyetlen lépés. A pohárba ilyenkor csak egy-két korty italt töltsünk eleinte, majd fokozatosan növeljük az italmennyiséget. A 3 és fél éves lányom poharát például még mindig csak félig töltöm. Nem hajt a tartár, a lényeg, hogy tudjon inni önállóan, és ha végre bekerül az óvodába, ne legyen ezzel gondja.

Ha valakinek nehéz lenne ez váltás cumi és pohár között, akkor egy szívószálat a cumisüvegbe téve könnyíthet a csemete dolgán. Emlékszem, én sokszor még a cumiba is a kitágított lyukon keresztül gyakran tettem egy hosszú szívószálat. Ez azért volt jó, mert mondjuk a kocsiban is a gyerek kezébe lehet adni, és mégsem cumizik, és nem is önti le magát, mert a cumi gumija a szívószálat körülöleli, így az autó ingadozása miatt sem löttyen ki az ital.

Ha ráléptek az önálló ivás útjára, meglepődve fogjátok tapasztalni, hogy a gyereknek sokkal könnyebb a váltás, mint egy felnőttnek. Mi anyukák végre hozzászokunk valamihez, és nehezen váltunk, de a csöppség mindig örül az új dolgoknak. Jó próbálkozást kívánok!

 Forrás: http://picibaba.hu

2022. április 22., péntek

Állati jó klubnap

Ma a Nyíregyházi Állatparkba látogatott el a Nyíregyházi Babaklub csapata, ahol minden állatot is megnéztünk. Nem hagyhattuk ki Gerzsont, a nemrég született bébi vízilovat, aki előbb anyukájával együtt elbújt előlünk, de később csak előmerészkedtek mindketten. Páváskodott a páva, énekeltek és rikácsoltak a különféle madarak, vad oldalát mutatta meg a leopárd, az orangután ünneplő ruhát öltött a kedvünkért, a szurikáták meg akarták enni a szendvicsünket, a zsiráf lakban fogócskáztak, a farkas az ebédjét mutogatta nekünk, az oroszlánok pedig mint mindig méltóságteljesek, és gyönyörűek voltak. Felsorolni is nehéz, hányféle különleges állatot láttunk. Ezenkívül volt cicasimogatás, játszóterezés, kürtőskalács és vattacukor evés, és ami a legfontosabb, határtalan jókedv. 

P. A.

2022. április 21., csütörtök

Vekerdy Tamás: minél "többet tud" egy játék, annál idegesebbé tesszük vele a gyereket és megfosztjuk a játszás örömétől

 Mit csinál a szülő? A gyerek elé pakolja a játékokat:
- Játsszál!
Pörög, forog, csilingel, zenél, kattog, ugrál, beszél. Mindössze egy gombnyomásra. Tökéletes játék, mégis ez jelenti a játszás csődjét. A szülő pedig csodálkozik, hogy miért un rá olyan hamar a gyerek, és miért követel újabb és újabb játékot. Pedig a válasz egyszerű: az igazán jó játék az, ami látszólag unalmas, ami "semmit sem tud". Homokból bármit lehet építeni, ahogy kockából is, bábokkal mindig új történetet lehet mesélni, de a szabadban is annyi játékot lehet játszani közönséges botokkal vagy kavicsokkal. Ezektől fejlődik a képzelőerő, a tökéletes játékok viszont épp ettől fosztják meg a gyereket. Emlékszel még a saját gyerekkorodra? Mi volt a "játék"? 

Mi a baj a modern játékokkal?

A gyerek szerepe csak ennyi: felhúzza a szerkezetet

Vekerdy Tamás pszichológus sokszor hangoztatta, talán nem véletlenül, hogy a tökéletes játék egyenesen a játszás csődje.

”A tökéletes technikai játékok elárasztották a világot… Kis túlzással: ez a játék a játszás csődje. A gyerek szerepe csak ennyi: felhúzza a szerkezetet. Első pillanatban elbűvöli őt a mozgás, de hamar rá is un. Hiszen a mozdulat – a játék mozdulata – mindig ugyanaz, gépi, gépies – nem úgy, mint amikor saját maga alkotja, s játszás közben képzeletben és valóságban folyton újraformálja, átformálja a játékát.”

A pszichológus szerint azok a legjobb játékok, amelyek a felnőttek mindennapi használati tárgyai, csak kicsiben - például kis konyha, főzőkészlet, kisasztal, kisszék, kisseprű, kisvödör, stb. Ezek a kis apróságok sokkal többet érnek, mint egy nagyobb játék.

”Hiába vásárolunk mindig újat, másfélét, csak ,,idegessé” tesszük a játékok tömkelege közt kielégítetlenül maradt gyereket.” 
 
Bármiből lehet bármi, és éppen ez a jó benne

Kitárom a kezemet és azt mondom, én vagyok a repülő. Vagy felveszek egy képzeletbeli hátizsákot és elindulok a világkörüli útra. Homokból főzök mákos tésztát.

A gyerekek szó szerint mindennel képesek játszani és bármiből képesek valamit alkotni. Csak egy pár fűszál és néhány bot kell, és már kész is a vitorláshajó, ami a kavicsokon halad, mert az most tenger. Tologatjuk a kezünket a kádban a víz tetején, ezzel utánozva egy motorcsónakot. Bármiből lehet bármi, a játéknak csupán a képzelet szab határt.

 Sasin Tipchai képe a Pixabay-en

 A pszichológus szerint azzal, hogy elhalmozzuk a gyerekünket játékokkal, pont ettől a képességétől fosztjuk meg.

Sokszor például nem is az a játék, hogy játszunk egy eszközzel, hanem az, ahogy elkészítjük azt. Gondoljunk csak a gesztenye figurákra vagy a zoknibábokra: milyen nagy élmény elkészíteni őket.

”Elnézem olykor játékaikban a mai gyerekeket, mondani nem merem nekik, csak gondolom: - De nem tudtok gyerekek lenni, gyerekek!”

Egyik olvasónk, a 33 éves Edit egy tanulságos történetet osztott meg velünk:

”A kislányom igazi művészlélek. Kedvenc játéka, amikor Wc papír gurigákból készítünk figurákat és aztán azokkal bábozunk. Minden figurának van neve, sőt, saját személyisége is, és igyekszünk más hangon is megszólaltatni őket. De szoktunk bevásárlósat játszani az udvaron, amihez igazából csak kavicsokat használunk, ezek a kenyér, a sajt, a tojás, minden. Fejből mesélek neki, mert nagyon szereti hallgatni. Nemrég vendégségben voltunk egy családnál, ahol teljesen más típusú játékok voltak. A kislányom egyszerűen nem tudott mit kezdeni velük, de azért próbált játszani a másik gyerekkel és persze a játékokkal. Nem volt ott egy olyan játék sem, ami ne adott volna ki valamilyen hangot vagy ne villogott, világított volna. Délutánra nagyon nyűgös is lett a kislányom, pedig akkor már rég eljöttünk a családtól. Szerintem ez nem véletlen: nem tudta feldolgozni azt a rengeteg készen kapott ingert, és megmondom őszintén, hogy még engem is zavart, hogy beszélgetés közben azt a sok zenélő meg pattogó micsodát kellett hallgatnom és néznem.”

Egy másik anyuka pedig azt írta, hogy a 10 hónapos kisfia a legjobban papírzsebkendőkkel és üres ásványvizes flakonokkal szeret játszani. Neki is van rengeteg játéka, mégis ez köti le őt a legjobban és teljesen el tud mélyülni benne, amikor ezekkel játszik.

A te gyerekednek mi a kedvenc játéka?
 
A játékok felhalmozása önmagában még nem rongál, csak ha az érzelmeket helyettesítik

Depositphotos.com

 A szülő, akinek nincs ideje foglalkozni a gyerekével, mert nagyon leterhelt a munkája és a háztartás miatt, gyakran bűntudatból árasztja el a gyereket játékokkal. Hiszen nagyon szereti, csak nem tud vele elég közös időt tölteni. Pedig a szakértő szerint az is elegendő lenne, ha néha leülne neki mesét olvasni, vagy egy kicsit hancúroznának este lefekvés előtt. Ezek már mind érzelmeket közvetítenek, amiket a játékok önmagában nem tudnak pótolni.

”Tárgyakkal halmozza el, a tökéletesen csilingelő vödörtől a zenélő biliig, mert mindent meg szeretne adni neki, csak éppen fogalma sincs, hogy mit és hogyan kellene.

Vagyis érzelmi inkompetenciájából adódóan önti a cuccokat a gyerekre, az meg érzelmi kielégítetlenségből fakadóan követeli azokat.

Ezért valójában nem a tárgyak felhalmozása jár negatív következményekkel – a csilingelő vödör és a nyolcadik matchbox önmagában még nem rongál. Az rongál, ami mögötte van, nevezetesen hogy a szülő nem tud adekvát módon, vagyis játékban és mesében – mondókában, dögönyözésben, csiklandozásban – személyes érzelmet kommunikálni. Ha van dögönyözés, mondókázás, lovagoltatás, testi-lelki ölelés, akkor akár a csilingelő vödör is jöhet, és nem fog ártani. Ha helyette jön, az káros.”

Indexkép: Depositphotos.com

Idézetek forrása: Vekerdy Tamás: Kicsikről nagyoknak című könyv és Jól szeretni című könyv

Forrás:https://www.csaladinet.hu -Tóth Nikolett

2022. április 20., szerda

A gyerekkel kertészkedés alapszabályai

A gyerekkel kertészkedés alapszabályai szülőknek, avagy hogyan vegyük rá gyermekünket, hogy kertészkedjen.

Saját kertben, közösségi kertben vagy a teraszon, mindegy hol próbálunk gyermekünkkel kertészkedni, vegyük figyelembe a következőket:

  1.  ez egy jó játék: a locsolás, vízzel pancsolás és sárban dagasztás csupa móka-kacagás
  2.  a gyerek kimosható: nem baj, ha tetőtől talpig besározódnak, de ajánlott némi védőfelszerelés használata: kötény, használt póló, gumicsizma
  3. saját kertész szerszámok: egy gyerek méretű aranyos gereblyével vagy öntözőkannával könnyebben megy a munka
  4. saját választású növények: termesszük kedvenc zöldségét, vagy hagyjuk, hogy a boltban válasszon a színes tasakos virágmagok közül
  5. nagy magú növények előnyben: magvetéshez nagy magokat adjunk a kezükbe, amit könnyen megfognak és begyömöszölnek a földbe (cukkini, napraforgó...)
  6. saját kis kert: könnyen elérhető, napos helyen biztosítsunk egy kis területet, ahol felcímkézhetik, öntözgethetik, figyelgethetik a saját ültetésű növényeiket
  7. kertész napló: a türelem nem a gyerekek erőssége, ezért biztassuk, hogy amíg nő a retek vagy érik a szamóca, rajzolják le, hogy milyen lesz
  8. vegyszermentes növények:  ne használjunk rovarirtót, gombaölőt, műtrágyát
  9.  illatos növények: ültessünk jó illatú növényeket, hogy legyen mit szimatolni
  10.  ehető növények:  válasszunk rövid tenyészidejű, gyorsan termőre forduló növényeket, mint a retek vagy szamóca (cserepes szamóca palánta)

 Jó kertészkedést!

Forrás:  http://www.gyerekkertesz.hu

2022. április 19., kedd

„Semmi sem motiválja jobban az embereket a kézmosásra, mint ha jelenlétükben valaki más is kezet mos.” (Glenn Greenwald)

A kézmosás nem csupán a járványok idején, hanem mindig kiemelten fontos. Ám hogy vegyük rá kisgyermekünket, hogy rendszeresen kezet mosson? Ugye ismerős a jelenet, amikor megkérdezzük gyermekünket, hogy mosott-e kezet, és automatikusan érkezik a válasz, hogy igen, miközben nem is hallottunk vízcsobogást? Néhány tipp és trükk, amivel motiválhatjuk csemetéinket:

1.     Mutassunk példát!

Mossunk kezet gyermekünk jelenlétében, hisz ő felnéz ránk, és utánoz minket, ha már egész kisgyermek kortól ezt látja tőlünk, nagy valószínűséggel követni fogja a példánkat.

2.     Ragasszunk ki motivációs képeket a fürdőszobába!

Interneten találhatunk nagyon aranyos képeket, amik lépésről lépésre bemutatják a helyes kézmosás menetét. Olyan picik is meg tudják tanulni, akik még nem tudnak olvasni. Kisiskolásoknak olyat is választhatunk, ami le is írja a tisztálkodás lépéseit, ezzel is legalább gyakorolják az olvasást.

3.     Haboskéz verseny

Ha az előző trükkök mégsem váltak be, rávehetjük a kicsiket a kézmosásra egy kis csellel. Rendezzünk „haboskéz versenyt”! Már egészen kis gyerekeknél bedobható ez a játék, de a nagyobbak is vevők rá. Különösen érdekes a verseny, ha minél több gyermek vesz részt benne, például egy nagyobb családi összejövetelen, vagy zsúron. Sportoló gyerekek körében nagyon kedvelt, mert bennük nagy a versenyszellem. A játék egyszerű. Mindenki egyszerre kezdi a kézmosást. A lényeg, hogy minél habosabb legyen a kéz. Plusz pont jár annak a versenyzőnek, aki szappanozás közben elzárja a csapot, és nem pazarolja a vizet. Ha már elég habosak a kezek, a zsűri megnézi őket. Zsűritag lehet bármely felnőtt, aki épp kéznél van. A leghabosabb kezű játékos lesz a győztes. Előfordulhat, hogy annyira megtetszik nekik a játék, hogy akkor is játszani akarják majd, ha nem szükséges kezet mosni.

P. A.

2022. április 14., csütörtök

Gyerekbarát étkek a húsvéti asztalon

Ma délelőtt igazi húsvéti hangulatba kerültünk a Nyíregyházi Babaklub által szervezett programon, a Bátorka Családi Bölcsődében. A Gyerekbarát étkek a húsvéti asztalon nevű rendezvényen igazi ínyencségek, és egyéb érdekes programok várták az érdeklődőket. A kicsik és nagyok együtt készítettek csibe alakú töltött tojásokat. Ezenkívül gyermek-szülő fotózásra is nyílt lehetőség. A legnagyobb élmény a gyerekek számára a tojáskeresés volt. Mindenki nagyon ügyes volt, senki nem maradt csokitojás nélkül. A fiúk úriemberek módjára meglocsolták a lányokat, nem is akárhogyan, szódás üveggel, akár a régi időkben. A lányok különféle színű tojásokat festettek. Ami az ételeket illeti minden volt, mi szem szájnak ingere. Töltött tojás, sonka, finom édes kalács, saláta, mosolygós sütemények, és egy nyuszi alakú répatorta. Nekem először volt szerencsém életemben répatortát enni, ha tudom, hogy ennyire finom, már hamarabb megkóstoltam volna. Az idő is kegyes volt hozzánk, a gyerekek az udvaron játszottak, szaladgáltak, a legkisebbektől a legnagyobbakig mindenki jól érezte magát. 

2022. április 13., szerda

Húsvéti tojásfestés ötletek gyerekeknek

Lassan itt a húsvét, ideje kigondolnunk, milyen szépséges tojásokkal várjuk idén a húsvéti locsolókat!
Ezeket a dekoratív díszítéseket, már az óvodás kislányok is megpróbálhatják. 

Minták zsírkrétával

Szükséges anyagok:

 - főtt tojás
- színes zsírkréta készlet
- tojásfesték

Először rajzoljunk mintákat a főtt tojásra zsírkrétával. Több színt is használhatunk. Aztán beletesszük a tojásokat a festő lébe, benne hagyjuk egy picit, annyira, amennyire intenzív színeket szeretnénk, aztán kitesszük száradni egy papírtörlőre és kész is! Ahol a zsírkrétával vonalat húztunk, ott nem fogta be a festék.

Tojásfejek

Szükségünk lesz:

 - főtt tojásra
- tojásonként egy pár mozgó szemecskére
- mini pomponokra az orroknak
- papírragasztóra
- tubusos, glitteres zselés festékre, vagy tubusos üvegfestékre
- ceruzára
- filctollra

Tegyük a tojást egy üres tojástartó tetejére, vagy egy lágytojástartóba. A zselés festékkel készítsük el a fejecskék haját, illetve sapkáját. Ha a lány fejeknek masnit is szeretnénk, mint a képen, akkor azt előbb meg kell rajzolni, kiszínezni ceruzával, vagy filctollal, kivágni és a zselés, vagy a szintén kidomborodó üvegfestékkel készített frizurába be le kell állítani finoman a száradás előtt. Ha ezzel megvagyunk, ragasszuk fel a szemeket és a pomponokat orrnak. Filctollal rajzoljuk meg a szájakat is! Ceruzával satírozhatunk egy kis arcpírt is az orcákra, ha sápadtnak érezzük a tojás fejecskéinket.

Kőtojások

 Hozzávalók:

 - főtt tojás
- akrilfesték, (vagy tempera, lényeg, hogy fedő legyen)
- szivacs
- kis műanyag tálka palettának
- kis tálka tiszta víz

Tegyük a tojást lágytojástartóba, vagy az üres tojástartós doboz tetejére. Vágjuk fel a szivacsot annyifelé, ahány színnel szeretnénk festeni, (persze, ne legyen túl kicsi a darabka, hogy tudjunk vele még dolgozni). Mártsuk bele a szivacsot a vízbe és facsarjuk ki belőle, amennyire csak tudjuk, mert épphogy nyirkosnak kell lennie. Aztán nyomjunk ki a tálkába egy kis festékpöttyöt, dörgöljük bele a szivacsot, és puhán nyomkodjuk rá a festendő tojásra. A nagyobb lukacsos szivacs nagyobb mintákat hagy, a kisebb-, kisebbeket. Többféle szivacsot is kipróbálhatunk! Ha megszáradt a tojás, akkor megfordíthatjuk a tojástartóban, és a másik oldalát is megfesthetjük. Több színnel és több rétegben is dolgozhatunk. Ha eleve színes alapra szeretnénk kezdeni, akkor tegyük a tojásokat először festő lébe. Száradás után, neki is állhatunk.
Nagyobb gyerekek, vagy az anyukák kipróbálhatják a festék permetszórást is egy régi fogkefe segítségével, ahogy a Színes szívek Valentin-napra! c. cikkben olvashatjuk.
A fogkefés és a szivacsos módszert bátran lehet ötvözni is!
 
Sok örömet a tojásfestéshez!

Forrás:  https://www.csaladinet.hu

2022. április 12., kedd

Születésétől kezdve tanítsuk a gyermekünket az ételpazarlás megelőzésére!

"Ha már gyermekünk első évében, a hozzátáplálástól kezdve tudatosan alakítjuk étkezési szokásait, természetes lesz számára az, hogy pazarlás-mentesen táplálkozzon egész életében" - véli B. Szirtes Dóra, Ösztönanyu, Montessori pedagógus, aki azonban hozzáteszi, könnyű a gyermek étkezési kedvét elvenni, ha az adott szituációkat nem megfelelően kezeljük. 

„A mintaadás és a határszabás rendkívül fontos akkor, amikor gyereknevelésről beszélünk. Amikor azonban ez utóbbira gondolok, nem a tekintélyelvű módszereket értem alatta, hanem azt, hogy megtanítom a gyermeknek, hogy például ne dobálja az ételt. Még akkor is ezt tanítom neki, ha tudom, hogy azért csinálja, mert kíváncsi az adott étel textúrájára, a fizika törvényeire. Ha Montessori elveit veszem figyelembe, hagynom kellene, hiszen a tapasztalat útján fejlődik. Ha a józan eszemet, azt mondom, hogy ezt nem. És inkább megteremtem a lehetőségét arra, hogy a kíváncsiságát más eszközökkel kielégíthesse” – magyarázza B. Szirtes Dóra, aki szerint azonban érdemes egy folyamatként tekinteni a kérdésre.

A személyes mintáink határozzák meg gyermekeink szokásait

A gyermek környezettudatos, fenntartható nevelése nem életkor függvénye, első perctől kezdve folyamatosan erre kell törekedni. Kezdetben a gyermek tápláléka az anyatej vagy a tápszer, ekkor egyszerre kap szeretetet, megnyugvást és táplálékot. Azonban onnantól kezdve, hogy a hozzátáplálás időszakába érkezik, a gyermek megtanulja azt, hogy az étel az éhségét csillapítja, a szülő pedig a rosszkedvét.

„Ez az a pont, amikor a mintaadás és a tudatosság a képbe kerül. Mi magunk is kevésbé pazaroljuk az ételt, ha azt esszük, amit a gyermekünk. Fontos, hogy megfelelő szokásokat alakítsunk ki, amelyeket hosszú távon is fenn tudunk tartani” – húzza alá a Montessori pedagógus, aki szerint ilyen az, hogy minden étkezésnél együtt ülünk az asztalnál, hogy odatesszük az ételt, amiből annyit eszik mindenki, amennyit szeretne. A kicsinek főzés közben kiveszünk belőle egy adagot, amit elfogyaszt majd, magunknak pedig tovább fűszerezzük ízlésünk szerint.

„A mi tudatosságunk és attitűdünk a lényeg. Ha mi pazarlunk, a gyermekünknek sem tudjuk megtanítani az ellenkezőjét” – szögezi le Ösztönanyu. Hozzáteszi azonban, hogy az első cél az, hogy a gyermek szeressen enni és önállóan is tudjon fogyasztani falatokat, pépes állagú ételt és inni is tudjon pohárból vagy svéd itatópohárból.

Az étkezés öröm, a maradék kidobása nem az

„A helyes étkezési szokásokat szintén mintaadással tanítom meg, például azzal, ha nem ugrálok fel mindenért az asztal mellől” - mondja. B. Szirtes Dóra, aki szerint így az sem fordul elő, hogy megetetjük a gyermekünket, aztán bosszankodunk, hogy nekünk nem maradt időnk enni.

Ha azonban az ételpazarlás elleni tudatos nevelésre holisztikusan tekintünk, akkor minden ott kezdődik, mi kerül a kosarunkba. 

„Az ételt megveszem, elkészítem, aztán megterítek, az asztalra rakom, az asztal köré ülök, a saját tányéromat kiviszem, aztán elmosogatunk, rendet teszünk, kezet és szájat mosunk” – ez a teljes folyamat, melybe mi integráljuk bele a gyermeket, hogy fejlődésével párhuzamosan minél nagyobb önállóságot kaphasson.  Onnantól kezdve, hogy tud járni, tolhatja a kicsi kosarat bevásárláskor, vagy foghatja a kezében a bevásárlólistát, amire kis ikonokkal felrajzoljuk neki az almát, a sárgarépát, a kenyeret, stb. Otthon kis fellépő segítségével be tudjuk vonni a főzésbe is, amikor pedig kihúzza a fiókot az evőeszközért, engedhetjük neki, hogy megterítsen, mert tudni fogja.

„Oda lehet adni a gyermeknek a tányért, a poharat. Igen, lehet, hogy össze fog törni, de így tanulja meg, hogy legközelebb máshogy fogja meg. Ha a teljes folyamathoz szisztematikusan ragaszkodunk, akkor a gyermek számára az lesz a természetes, nem fog felpattanni az asztaltól, nem kell majd villával kergetni, hogy egyen egy falatot” – teszi hozzá B. Szirtes Dóra.

A szakértő ugyanakkor rámutat arra is, hogy minden gyermeknek eljön az életében az az időszak, amikor el akarja dobálni az ételt, ilyenkor azt javasolja, állítsuk meg a kezét és szabjunk határt. Az igényeit, a kíváncsiságát pedig más módon elégítsük ki.

„Amikor eljön ez az időszak, játsszunk vele olyan játékokat, amik ezt a fajta igényét kielégítik. Öntsünk lencsét egy tálba, engedjük, hogy válogassa! Gyúrjunk tésztát, gyúrmázzunk, pocsoljunk egy lavórban. A lényeg, hogy az étkezés megmaradjon étkezés, a játék igényét pedig más idősávban elégítsük ki a változatos textúrák biztosításával. Emlékeztessük gyakran, hogy az étel kincs!” – fűzi hozzá a Montessori pedagógus.

Tudatosság és mértékletesség

A mértékletesség pedig a vásárláskor és az étkezésekkor is hangsúlyosan jelen kell, hogy legyen.

„Annyit veszünk, amennyit megfőzünk – ez a kiindulópont. Annyit szedünk, amennyit megeszünk – ez pedig a folytatást. Ha a hűtőben romlott ételt találunk, beszélgessünk róla, hogy legközelebb kevesebbet főzünk és ahhoz kevesebb alapanyagot is vásárolunk. Ha túl sokat szedett a tányérjába és nem tudja megenni, hívjuk fel a figyelmét arra, hogy milyen szomorú dolog, hogy az ételét ki kell dobni, és legközelebb kevesebbet szedjen. Kóstolásnál ne a tányérjára tegyük az ismeretlen ételt, hanem egy picit tegyünk az ételből egy kanálra. Ha ízlik neki, csak akkor kerüljön belőle a tányérjára. Így tudni fogja, hogy ami a tányéron van, azt meg kell enni.” – magyarázza a szakértő, hozzátéve: a pazarlás ellen azonban számos egyéb jó praktika is van. Szintén jó lehetőség a környezetünk megismerése. Megkérdezhetjük például a szomszédot, hogy néha a maradékot odaadhatjuk-e a kutyájának.

Úgy véli, minden tudatosan megtett lépés csak közelebb visz bennünket a céljaink eléréséhez, az ételpazarlás minimálisra csökkentéséhez és a fenntarthatóságra, környezetünk szeretetére és tiszteletére  való nevelésre.

Nyitókép: depositphotos

 Forrás: https://www.csaladinet.hu

2022. április 11., hétfő

A nyuszi nem játékszer! - Húsvét közeledtével a felelős nyúltartásra hívja fel a figyelmet a Budapesti Állatkert

Húsvét közeledtével a felelős állattartásra, ezen belül különösen a húsvéti nyulakkal kapcsolatos állatvédelmi problémákra hívja fel a figyelmet a Budapesti Állatkert. Fontos, hogy aki nyulat vagy más társállatot szeretne tartani, előbb gondolja át, tud-e hosszabb távon is felelősséggel gondoskodni róla, és vállalja-e az állattartással járó életmódváltozást.

Magyarországon sok családban generációk óta él az a szokás, hogy húsvétkor nyuszit vásárolnak a gyerekek kedvéért. Ez önmagában nem is lenne baj, ha ezt követően éveken át felelős módon viselnék gondját az ilyenkor beszerzett állatoknak. Gyakori azonban, hogy a nyúltartásba a húsvét apropóján, hirtelen támadt lelkesedésből fognak bele: ilyenkor ugyanis jellemző, hogy a buzgalom egy idő után alábbhagy, s hamar kérdésessé válik a nyuszi további sorsa.

A húsvét közeledtével a Budapesti Állatkert arra hívja fel a figyelmet, hogy a nyuszi nem játékszer! Persze a nyúltartás sok örömet okozhat gyereknek és felnőttnek egyaránt, de sohasem szabad megfeledkezni arról, hogy élő, érző állatról van szó, akinek megvannak a maga igényei. Így, aki nem tud felelősséggel gondoskodni róla, legjobb, ha egyáltalán nem vásárol sem nyulat, sem más házikedvencet.

Mit értünk felelős állattartás alatt?

Az állattartás felelősség, az állattartó kötelessége, hogy az állatnak a jó gazda gondosságával viselje gondját. Ezért, ha valaki társállatot szeretne tartani, mindenekelőtt alaposan át kell gondolnia, hogy valóban tud-e felelős módon gondoskodni róla. Mérlegelnie kell a saját indítékait, hogy pontosan miért is szeretne állatot tartani, és hogy ezek az indítékok mennyire tartósak. És meg kell fontolnia azt is, hogy tudja-e vállalni az állattartással járó életmódváltozást. Például egy nyúl akár egy évtizedig is élhet, és már előre tudni kell, hogy ki gondoskodik majd róla, ha a család nyaralni megy.

A mérlegelés része kell legyen az állat életével, igényeivel kapcsolatos alapos előzetes tájékozódás, ismeretszerzés. Hiszen a megfelelő gondoskodáshoz nemcsak elhatározás vagy állatszeretet kell, hanem megfelelő ismeretek is arról, hogy az adott állatnak mire van szüksége. Ma már magyar nyelven is rengeteg szakirodalom érhető el akár könyvekben, akár az interneten is a különféle társállatok tartásáról, gondozásáról.

A jó gazda gondossága!

A felelős állattartás nem választás kérdése, hanem minden állattartó kötelessége! Az állatvédelmi törvény (1998. évi XXVIII. törvény az állatok védelméről és kíméletéről) úgy rendelkezik, hogy az állattartó köteles a jó gazda gondosságával eljárni, az állat fajának, fajtájának, élettani szükségleteinek megfelelő életfeltételekről gondoskodni. A törvény a „jó gazda gondosságának” fogalmát is pontosan meghatározza: az az emberi tevékenység, amely arra irányul, hogy az állat számára olyan életkörülményeket biztosítson, amely az annak fajára, fajtájára és nemére, korára jellemző fizikai, élettani, tenyésztési és etológiai sajátosságainak, egészségi állapotának megfelel, tartási, takarmányozási igényeit kielégíti (elhelyezés, táplálás, gyógykezelés, tisztán tartás, nyugalom, gondozás, kiképzés, nevelés, felügyelet).

Az Állatkert a nyulak védelméért és a felelős állattartásért

A húsvéti nyulak sorsával sokáig alig foglalkozott valaki. Az 1990-es évek elején azonban a Budapesti Állatkert az elsők között hívta fel a figyelmet a húsvéti nyuszik vásárlásának állatvédelmi szempontjaira, problémáira. Hiszen a városligeti intézmény már akkor egyik fontos küldetésének tartotta, hogy a felelős állattartás gondolatát és szemléletét terjessze, annál is inkább, mert ezt akkor jogszabály még nem írta elő (az állatvédelmi törvényt csak 1998-ban fogadták el).

Az Állatkert nyúlvédelmi tevékenységének legfontosabb eleme a múltban is az volt, és jelenleg is az, hogy mindenki figyelmét igyekszik felhívni a felelős állattartásra, és arra, hogy alaposan meg kell fontolni a húsvéti nyuszi, vagy bármilyen más állat megvásárlását. Azoknak, akik a mérlegelés alapján belefognak a nyúltartásba, tanácsokkal szolgálnak a nyúltartáshoz. Ezek most is elérhetők az Állatkert honlapján.

Emellett az Állatkert évtizedek óta alternatív lehetőségeket is kínál, hogy azok se maradjanak ki a „nyuszi élményből”, akik a felelős mérlegelés alapján arra jutottak, hogy inkább nem vásárolnak élő állatot. Ilyen alternatív lehetőségnek számít például a nyuszisimogató, amely az Állatkert egyik hagyományos húsvéti programja, és amely idén nagypéntektől húsvét hétfőig várja majd a gyerekeket. De alternatíva lehet a jelképes nyuszi örökbefogadás is: az Állatkerti Alapítványnál a kertben bemutatott üregi nyulakat lehet majd „örökbe fogadni”.

Az Állatkert a múltban azzal is igyekezett segíteni a húsvéti nyulak védelmét, hogy be is fogadott olyan nyuszikat, akiket a gazdik már nem akartak tovább tartani. Az 1990-es években, amikor még nem volt elterjedt a felelős állattartás gondolata, ez a lehetőség sokat segített a nyulak védelmében, és megoldást jelentett olyan helyzetekre is, amikor az állattartó ajándékba, meglepetésként kapta a nyulat, így értelemszerűen nem volt lehetősége az előzetes mérlegelésre. Később azonban a húsvéti nyulakkal kapcsolatos állatvédelmi problémák ismertebbé váltak, és így egyre inkább olyan emberek vittek be nyulakat az Állatkertbe, akik csak néhány napos, néhány hetes nyúltartásra rendezkedtek be, és eleve azzal számoltak, hogy utóbb „lepasszolják” a nyuszit az Állatkertnek. Mivel ezt a szemléletet a kert nem kívánta erősíteni, a nyulak befogadását fokozatosan megszüntették, és 2008 óta egyáltalán nem fogadnak be tapsifüleseket.

Állatvédelem az Állatkertben

A Fővárosi Állat- és Növénykert nemcsak természetvédelemmel, illetve a veszélyeztetett fajok védelmével foglalkozik, hanem állatvédelemmel is. Különösen nagy figyelmet fordítanak a felelős állattartással kapcsolatos szemléletformálásra. Az Állatkert pedagógiai programkínálatának részeként rendszeresen tartanak bemutatókat és foglalkozásokat a felelős állattartás témakörében a kertet felkereső óvodás és iskolás csoportoknak. Az állatvédelmi munkát a városligeti intézmény olyan fontosnak tartja, hogy egyike volt annak a tizenöt alapító szervezetnek, amelyek elsőként írták alá Magyarország Állatvédelmi Kódexét tavaly októberben.

Forrás: https://www.csaladinet.hu

2022. április 7., csütörtök

Mocorgó bébik - a mászás

Az egész család örül, amikor a baba megteszi az első métereket a padlón. Az, hogy a csecsemő képes önállóan helyet változtatni, jelentős állomás az életében. Ebben a fejlődési szakaszban erősödnek meg a járáshoz szükséges izmok. Normális fejlődés esetén a csöppség először a kezén és a térdén egyensúlyozik, majd hamarosan rájön, hogy térdei csúsztatásával előre-hátra tud elmozdulni.

Egyéntől függően különböző technikákat fognak alkalmazni a picik. Van, aki először gurul, hason csúszik és szinte a feje viszi előre...

Mikortól mászik a baba?

Némelyik csecsemő először csak a hasán csúszkál ide-oda. Valójában 6-10 hónapos kor között kezdődik a mászás időszaka. Ne aggódjatok, ha más gyereke kissé hamarabb mászik, mint a tietek, ez az öt hónap elég tág időintervallum.

Hogyan fejlődik a mászás?

A babák többsége akkor kezdi az önálló helyváltoztatást, amikor már biztosan tud ülni (6-7 hónapos korban). Ekkor már jól meg tudja tartani a fejét ahhoz, hogy körülnézhessen a világban. A karizmok, hátizomzat és a lábizmok elég erősek lesznek, és nem fogja magát hasra ejteni a picur, amikor rátámaszkodik végtagjaira. A következő hónapokban azt fogja megtanulni a gyermek, hogyan lehet ülő helyzetből négy végtagra ereszkedni. Elkezdi magát hintáztatni úgy, hogy karjaival előre nyomja magát, majd ezzel párhuzamosan felső testével a talajhoz közelít.  
9-10 hónapos lesz, amikor felismeri, hogy, ha térdeit előre tolja, egész testével képes elmozdulni, így minden tárgyat elérhet a közelében, amit akar. Mászó helyzetből vissza fog tudni térni az ülő helyzethez is. A mászáshoz már fejlett mozgáskoordinációra van szükség: kezeit, lábait keresztirányban mozgatva fog előre haladni, azaz jobb kéz, bal láb és fordítva, nem pedig az azonos oldali végtagjait fogja használni. Nem fontos cipőt adni rá, amíg biztosan nem tanulja meg a járást. Vannak kis csúszásgátlós puha textil-, vagy puha bőrből készült babacipők, de a csúszásgátló zokni is megfelel.
A továbbiakban minden csak gyakorlás kérdése.

Hogyan segítheted gyermeked mozgásfejlődését?

Babádat akkor tudod igazán felbátorítani a mozgásra, hogyha a játékait, a számára érdekes dolgokat és saját magadat is úgy helyezed el, hogy ő ne tudjon kézzel elérni téged. Érdemes meg is nevezni azt a tárgyat, amit felvesz a gyermek.
Nagyon motiválja őt és biztonságérzetet ad neki, ha te és a párod kezdetben együtt másztok vele. Különben sem árt egy kis torna, hiszen amikor majd megindul a csöppség, állandóan a sarkában kell lenni. Sokkal élénkebben fogja felfedezni a világot a gyermek, ha pl. labdát gurítotok a szőnyegen, eldugtok tárgyakat, amit nagy örömmel fog megtalálni. Minden érdekli, ami színes, mozog, hangot ad. Hathónapos korra már olyan fejlett a látás, hogy elég nagy a látótér, távolabbi dolgokra is tud összpontosítani. Fontos a nagy mozgástér, hogy az egész lakást birtokba vehesse. Ha a konyhában dolgozol, elszórakoztatja a látvány. Érzékei akkor fejlődnek igazán, ha közvetlen közelében vagytok. Ha eltávolodtok tőle, passzívabban fog viselkedni. Ezt sem kell azért túlzásba vinni, mindkettőtöknek kell egy kis nyugalom. A hatodik hónaptól már bizonyos időre „magára hagyhatjátok” a picit, hadd tanuljon meg egyedül is játszani.  

Mikor kell gyermekorvoshoz fordulni?

Amikor a gyermek folyamatosan a fenekén csúszik, hátrafelé mászik, vagy nem képes önállóan helyet változtatni, feltétlenül tudasd az orvossal, mert a mozgásfejlődés zavarai kihatással lesznek a későbbi fejlődésére. A legtöbb esetben segít egy kis gyógytorna.
A babák egyéni tempóban fejlődnek, ezen belül is lehetnek különbségek az egyes képességek között. Egyes csecsemők hosszabb ideig hason csúsznak, később ülésből egyenesen felállnak. Ők már hamarabb kezdenek járni. Aggodalomra adhat okot, ha a gyermek egy éves kora után sem mutat érdeklődést a mozgás iránt.. Nem gurul, nem csúszkál a hasán, nem mászik, végtagjait nem képes legalább egyszerre mozgatni, mozgása nem koordinált.
Ha ilyen jeleket látsz, feltétlenül beszéld meg a gyermekorvossal. Ha koraszülött a baba, számításba kell venni, hogy bizonyos képességei csak hónapokkal később fejlődnek ki, mint a többieknél.

Hogyan tovább?
 
Most már csak egy hajszál választja el a csöppséget az első lépésektől. A gyermeknek lehetősége van rá, hogy amire csak lehet, felkapaszkodjon, felhúzza magát a bútorok szélének vagy, asztallap, asztalláb segítségével. Amint megtalálta az egyensúlyt és talpon marad, elkezd lépegetni a bútorok mentén. Ekkor már csak idő kérdése, mikor fog járni, szaladni, ugrálni.

Forrás: https://www.csaladinet.hu

2022. április 6., szerda

Jelek, hogy túl sok inger érte a kisbabád, kisgyermeked – így segíthetsz neki!

Ha a babád nyűgös és többet sír, mint általában, vagy a kisgyereked a földre veti magát és hisztizik, akkor lehet, hogy az a baja, hogy túl sok inger érte. Hogyan vedd észre a jeleket és mit tehetsz ilyenkor? 

Amikor túl sok inger éri a gyermeket

Túlterhelődés

Rengeteg a szabadtéri program ilyenkor nyáron, és érthető, ha a család szeretne kimozdulni. Nem mindegy azonban, hogy milyen hosszú programokat szervezünk a babánk vagy kisgyerekünk számára. Ha túl sok inger éri őket, akkor ugyanis túltelítődnek. Ilyenkor természetes reakció a részükről, ha a bennük felgyülemlett feszültséget valahogy szeretnék kiadni magukból.
 
Amik túlterhelhetik a gyereket (jóból is megárt a sok)
 
  • túl sok zaj, túl sok fény, túl nagy tömeg
  • túl sok program, túl sok helyszín egy napra
  • túl sok vendég
  • túl sok villogó játék vagy képernyő
  • ha megváltozik a napi rutin
  • ha beteg
  • ha fázik vagy melege van
  • ha keveset aludt
     
Jelek, hogy túl sok inger érte a babát
 
  • sokkal többet sír, mint általában
  • nyűgös, fáradt, ingerlékeny
  • hangosabban sír, mint szokott
  • gyakrabban kér enni
  • többet szeretne a karjaidban lenni
  • próbálja megnyugtatni magát, takarót szorongat, szájába veszi az ujjait, stb.

”Azt hittem, milyen jó lesz, hogy átjön az egész család. De a babócám nem viselte jól, hogy olyan sokan vannak körülötte, akik ráadásul hangosak is és mindenki meg szeretné fogni. Úgy elkezdett sírni, hogy el kellett vonulnom vele a másik szobába” – mondja Anett.
 
Jelek, hogy túl sok inger érte a kisgyereket
 
  • semmi sem jó, hamar kiborul mindenen, amiken korábban nem szokott
  • nincs türelme játszani
  • a semmiből törnek rá a hisztirohamok, leveti magát a földre
  • csapkod, kiabál
  • bárhogy próbálsz segíteni, kérdezgeted, hogy mi a baj, csak egyre dühösebb lesz

 ”Napok óta mindenen hisztizett, amikor hazaértünk. Pedig annyi programon voltunk, annyi gyerekkel játszott, annyi játékot vettünk neki mostanában. De ahogy hazaértünk, már semmi sem kellett, semmi sem volt jó. Konkrétan a kaját se tudtam betenni a mikróba anélkül, hogy a fél kezemben tartottam volna az üvöltő gyereket” – mondja Móni, egy 3 éves kisfiú anyukája.

 Anna Shvets fotója a Pexels oldaláról

Ez segíthet, ha túl sok inger érte

Ha a babádat túl sok inger érte:
 
  • vedd fel, ringasd, dúdolj neki
  • vidd el egy csendesebb, nyugodtabb helyre, esetleg egy elsötétített szobába
  • kapcsold ki a zavaró tényezőket (ne legyen túl sok ember a baba körül, ne legyen túl nagy zaj, túl sok fény, stb.)

Ha a kisgyerekedet túl sok inger érte:
 
  • emeld ki abból a tevékenységből, helyzetből, amit éppen csinál
  • kapcsold ki a tv-t, zenét, szüntesd meg a zavaró tényezőket
  • segíts neki megnyugodni, vidd csendesebb helyre, ahol csak ketten lehettek
  • olvass neki, énekelj, vagy csak ölelkezzetek
  • megpróbálhatod elaltatni is
  • ha kicsit megnyugodott, magyarázd el neki, hogy mi történt, mondja el, hogy mi volt a gond, miért lett ingerült, beszélgessetek az érzéseiről
  • este már ne nézzen semmilyen képernyőt, inkább olvass neki mesét
  • próbáld megtalálni az egyensúlyt: lehetnek ingergazdag játékok, programok, de közöttük mindig iktass be pihenőidőket, akár pihenőnapokat is, amikor többet vagytok otthon vagy a természetben, nyugodtabb körülmények között lehet a családjával.

Indexkép: joffi képe a Pixabay-en

Forrás:  https://www.csaladinet.hu-Tóth Nikolett