A hónap babája: Viktor
Mi a
legnagyobb siker, amit családként megéltek?
Nekünk
Viktorka. Az az igazság, hogy ő úgy jött, hogy nem is tudtunk róla. A legutolsó
pillanatban tudtam meg. Én nem tudtam a terhességemről. Egyszer csak rosszul
lettem, és kiderült, hogy babám lesz. A kórházban mondták, hogy már a
nyolcadik hónapban vagyok. Azért nem vettem észre, mert nem volt semmilyen
tünetem, mint hányinger vagy rosszullét. Nagyon pici pocakom volt, és
mindenhová híztam, ezért nem vettem észre. A menszeszem is mindig megvolt és
még gyógyszert is szedtem. Ezért nem is gondoltam, hogy terhes lehetek. Éppen a
menszeszemet vártam és begörcsöltem. Bementünk a kórházba. Szabi nem is volt
otthon, hanem a szüleim éppen jöttek. Ők vittek be és kérdezték ott tőlem, hogy
nem vagyok terhes? Mondtam, hogy nem tudom, mindig van vérzésem, hízni viszont
híztam. Rögtön rám rakták a műszereket és kiderült, hogy baba lesz. El kell
mondanom, hogy nem én voltam az első, vannak ilyen esetek. Mi viszont nagyon
örültünk neki, ő egy csoda. Szóval bekerültem a kórházba, és bent is maradtam.
Először a szülőszobán voltam egy órát, nézték, hogy vannak-e fájdalmak, lesz-e
szülés. Nem volt, így átvittek egy kórterembe és ott voltam. Vizsgálgattak,
kiderült, hogy hány hónapos, hány hetes vagyok. Először mindig azt kérdeztem,
hogy hány hetes, hány hónapos, hogy tudjunk róla, hiszen semmink nem volt, sem
babakocsink, se semmi. Szabi a babaklubbal is kapcsolatba került, Ramónával.
Pelenkázót is kaptunk a klubtól. Szóval bent maradtam a kórházban, lett védőnőm,
hogy ugye legyen kiskönyvem és kapjam meg a támogatásokat, hogy legyen legalább
négy pecsétem. Szombaton kerültem be és csütörtökön már menni akartam haza,
hiszen nem volt semmi gond. Csütörtökön viszont rossz volt az nst vizsgálatom,
és mondták, hogy menjek ultrahangra és mentem is a szülőszobára. Ott mintegy
két óráig csak feküdtem és nézték, hogy mi a helyzet. Azt mondták, hogy adjunk
egy kis oxitocint, aztán meglátjuk, hogy hogy reagál a baba. Én már azt tudtam,
hogyha oxitocinról van szó, akkor ott tuti, hogy szülés lesz. Én mondtam, hogy
nem kellene, hiszen én még nem vagyok felkészülve, nem szeretném még. Azt
mondták, hogy muszáj, de csak egy fél mg-ot kaptam az oxitocinból. Egy fél óra
múlva már négy ujjnyira ki voltam tágulva, úgyhogy mondta az orvos, hogy itt
szülés lesz. Mondták rögtön egyébként, hogy fiú, a nevét azt tudtuk, lány
nevünk viszont nem volt. Az volt a vicces, hogy Szabi felhívott, hogy beszélt
egy orvos barátjával és megkérte, hogy nézzen utána, hogy pontosan mi a helyzet
és mondta, hogy még van időnk, mert nyolc hónapos vagyok, még 3-4 hét lehet
hátra a szülésig, és leraktam a telefont. Utána jött az orvos és mondta, hogy
szülés lesz. Rögtön vissza is hívtam Szabit és mondtam, hogy most fogok szülni.
Úgyhogy ő meg dolgozott ráadásul a Mandala Dalszínházban. Szerencsére
Nyíregyházán voltak, és otthagyott mindent, jött be a kórházba. Mondtam neki,
hogy mondjon egy lánynevet, hiszen mi van, ha lány lesz. Azt mondta, hogy nem
lesz lány. Mondtam neki, hogyha eszedbe jut valami, küldj egy sms-t. Azt
tudtuk, hogy Viktor lesz, ha fiú lesz. Az öcsém jött be hozzám, mert ő orvos.
Szóltam neki, hogy szülés van. Úgy szültem, hogy az öcsém volt bent. Külön
vittek, nem közös szobába, hanem átvittek egy kórterembe két fájás között.
Nagyon hamar megszületett utána már, burkot repesztettek és egy óra alatt kint
volt. Mondanom sem kell, hogy nem kaptam semmilyen támogatást, hiába
fellebbeztünk és elmondtuk, hogy mi történt, semmit nem kaptam. Az egyszeri
támogatást sem, és a gyedet sem, kezdettől fogva csak a gyest kapom. Nagyon
örülünk Viktornak, egy csoda volt. Szabi a szüleimmel három nap alatt mindent
összeszedett. Annyi ruhát kaptunk a barátnőimtől, hogy nem tudtuk hova tenni.
Ruhákat nem is vettünk szinte. Kiságyat is kaptunk egy babaklubos családtól.
Mire hazamentünk a kórházba, mindenünk megvolt. Az nagyon rosszul esett, hogy
én nem tudtam ebben részt venni, annyira tehetetlennek éreztem magam. Tíz napig
voltunk kórházban, de miután Viktor megszületett, három nap múlva jöhettünk is
haza. Nekem viszont rossz volt az a tíz nap. Szabi erre mondta azt, hogy te tíz
nap alatt tudtad le a szülést, más kilenc hónapig szenved a sok vizsgálattal.
Tényleg semmi gond nem volt és nincs, arányosan is született, nyolc hónapra 47
cm-rel és 2750 grammal. Hajas baba volt, igazi kis pofija volt.
Mi a
legnagyobb kihívás, amivel nőként vagy anyaként szembe kellett nézned?
Ez nem
is kihívás, hanem rosszul esett, hogy a törvények betartásával büntetik azt, ha
ugye valaki nem tud arról, hogy teherbe esett, mert nincs semmi jele. Persze
mindenhová híztam, de nem éreztem. Fájások sem voltak, nem is rugdosott
annyira. Mikor már tudtam, hogy babát várok, és figyeltem, hogy milyen lehet,
amikor rugdos, teljesen olyan, mint egy kis bélmozgás. Annyira piciket rúgott,
hogy nem vettem észre. A kérdésre visszatérve, a juttatások nehézséget okoztak.
Semmit nem vettek figyelembe, csak azt, hogy a négy pecsét nincs meg. Csak a
törvény számít, és semmi más. Abszolút a törvények beszélnek. Hiába írtam le
egy levélbe, hogy mi történt, az volt a válasz, hogy ez és ez a paragrafus van,
és ez a törvény. Ha szeretnék fellebbezni, mehetek a bíróságra, de hát 60.000
forintért nem, pedig nagy szükség lett volna rá. Nekem ez volt, nem is kihívás,
hanem nehézség. Ami most kihívás, az az, hogy nem tudom, hogy kellene Viktorral
megbeszélni, hogy ne csapkodja az ajtókat, de egyébként nem tartom kihívásnak
az anyaságot.
Ha
változtathatnál a családok sorsán, mit tennél, hogy a mai gyerekeknek jobb
legyen?
Lehet,
hogy nem választottam volna azokat a munkahelyeket, amiket eddig, mert nagyon
labilisak voltak. Nem arra törekedtem volna, hogy mindegy, hogy mi, csak
legyen, hanem egy biztos állás kellett volna. Mivel nem volt munkahelyem sem,
így még gyedet sem kaptam. Általánosságban pedig szerintem családfüggő, hogy
melyik gyereknek hogyan jó. Mi próbáljuk úgy csinálni, hogy az anyagias dolgok
ne játszanak szerepet. Viktor még csak két éves, de nem tudja, hogy mi a pénz,
pedig nagyon sok olyan két éves gyerek
van, aki már szülinapra borítékot kap. Szoktunk olyat játszani, hogy sót
vegyenek, sót vegyenek. Ő még azt sem tudja, hogy mennyibe kerül a só, vagy,
hogy mit jelent az, hogy ki kell fizetni. Nem nagyon éreztettük ezt vele, hogy
mi az. Nyilván majd el kell neki mondani. Azt szoktuk mondani, mivel még nem
tudja, hogy mi az, hogy forint, hogy kettő valami, például kettő kis kocka,
vagy valamit kitalálunk, és az a fizetőeszköz. Ez nehéz kérdés egyébként.
Szerintem az anyagiasságot nem kellene nagyon hamar elkezdeni belenevelni,
hanem minél később találkozzunk vele.
Mit
tudsz a nők és anyák jogairól?
Nem
sokat. Most, bekerültem a Gyerecsak Egyesület által szervezett jogi tanácsadó
csoportba, majd itt megismerem. A saját ügyemben is azért nem mentem széllel
szemben, mert abszolút nem tudtam, hogy mi és hogy.
Van-e nő
vagy anya, akit a példaképednek tekintesz?
Anyukám,
mert ugye ő az, aki felnevelt. Én próbálom szabadon nevelni Viktort, hogy
mindent kipróbáljon és megtapasztaljon, mindegy, hogyha a konyhaszekrényből
mindent kiszed. Úgy gondolom, hogy minél többet tapasztal a gyerek, annál
jobban fel tudja fedezni a világot, tehát ezzel azt akarom mondani, hogy nem
vagyok az a típus, hogy nincs rend Úristen, szétszedtünk mindent. Utána mindent
elpakolunk persze, csak szeretem, hogyha mindent megnéz, kipakol. Sokszor volt
úgy, hogy kipakolta a konyhaszekrényt és vissza is rakta egy idő után. Így még
meg is szokja, hogy visszateszi a dolgokat. Utána már a gyerekszobába nem
fértek hova a játékok, lett neki egy polca, és oda felraktuk a játékait. Most
is, hogyha levesz valamit, akkor összeszedi és visszateszi. Szerintem a
tapasztalat útján való tanulás nagyon fontos. Nem mondom, hogy rakd vissza, de
látja, hogy én visszateszem, és ő is visszateszi. Nem dorgálom le sosem, hogy
mit csinált, hanem inkább megbeszéljünk. Szerintem ő már megérti. Hogyha
kiabálnék vele, akkor annál jobban csinálná. Azt már tapasztaltam. Volt olyan,
hogy türelmetlenebb voltam, jobban rászóltam, és annál jobban csinálta. Inkább
azóta megbeszéljük a dolgokat és az meg is marad neki.
Hogyan
kerültél kapcsolatba a kötődő neveléssel, illetve a babahordozással?
A kötődő
nevelés magától jött. a kisfiam még a mai napig is szopizik és nem mindig
került vissza az ágyikójába sem. Úgy is alakult ki, hogy amikor kinőtte a
kiságyat, akkor mi megkaptuk a nagy ágyat, apa pedig néha a nagyágyon, néha a
matracon alszik. A mai napig is együtt alszunk, és kényelmesebben is alszunk,
nem az van, hogy hárman szűkölködünk, hanem elvagyunk kényelmesen Viktorkával. Hordozni nem hordoztam, nem is találkoztam
még a klub előtt a közvetlen környezetemben ezzel. Amikor elmentünk a tavaly
márciusi családi napra, tényleg nagyon kellemesen éreztük magunkat. Utána
Viktorkának pont akkor volt az alvásideje és nem nagyon tudtunk menni. Év
elején megjelentünk megint. Most már, ahogy tudunk, járunk. A hordozást is
kipróbáltuk, háton csatosban. Táncoltunk is Tündivel. Utána kaptunk egy
hordozót, de kétszer használtuk. Majd a következő babának jó lesz. Nagyon sokat
volt viszont ölben, nem nagyon szeretett babakocsiban sem lenni. Volt egy
időszak, mikor vittük a babakocsit, tíz percig benne volt, utána kivettük és
toltuk a babakocsit. Abba vásároltunk. Sokat volt ölben kendő nélkül is. Nekünk
magától jött a kézben hordozás és a kötődő nevelés is.
Milyen
előnyöket, illetve eredményeket tudsz be ennek a módszernek?
Szerintem
barátságosabbak ezek a gyerekek, és nem félősek, nyugodtabbak, nyitottabbak.
Biztosan amiatt, hogy sokat van anyukával és apukával, vagy más is hordozhatja
ugye, és lehet, hogy mindig biztonságban érzik magukat és nincs meg az
ellenérzet bennük.
Mesélnél
egy kicsit a gyermekedről? Milyen személyiséggel rendelkezik?
Nagyon
nyugodt baba volt, mikor megszületett akkor is, de most is nagyon nyugodt.
Mikor pici volt, rendesen aludt és evett. Később jött, 4-5 hónaposan az az
időszak, amikor napközben 20 perceket aludt, nem sok mindent tudtam akkor tőle
csinálni. Éjszaka viszont rendesen aludt, négy óránként kelt fel. Az éjszaka
teljesen rendben volt. Nagyon igényli azt, hogy mindig ott legyek vele, együtt
játszunk, együtt nézegessük a könyvet, együtt nézzünk mesét, tehát igényli,
hogy együtt legyünk. Együtt is főzünk, mindent együtt csinálunk. Mikor délután
alszik, akkor van csak egyedül, akkor jövök ki tőle csak. Nyugodt, el lehet
menni vele bárhová. Kiegyensúlyozott gyereknek tartom.
Milyen
szemléletmódot tanítasz és adsz át a gyermekednek? Hogyan készíted fel őt az
életre?
Az
óvodára készítem fel most éppen. Mindent megbeszélünk, így ezt is. Többször
elmondom, hogy most már eljött az az időszak, hogy neked óvodába kell majd
menni. Együtt mentünk el a beiratkozásra is. Megismerte az óvó nénit, nagyon
jól elvolt vele. Én fontosnak tartottam, hogy a kezdetektől ott legyen és
lássa, hogy hova fog menni. Igaz, hogy ő volt csak egyedül gyerek, más gyereket
nem hoztak el, és annyira jól szétnézett és játszott mindennel, hogy az óvó
néni mondta is, hogy hiába novemberi, jöhet nyugodtan szeptembertől, mert
látja, hogy óvodaérett és érdeklődő. Visszatérve a kérdésre, az a lényeg
szerintem, hogy ami a családdal kapcsolatos, és ami körülötte történik, arról
mindig tudjon. Mindent meg kell beszélni, még ha azt hisszük, hogy nem is
értheti ő ezt meg, akkor is el kell neki mondani mindent. Még ha nem is tudja
most, majd egyszer biztosan megérti.
Ha össze
kellene hasonlítanod a saját gyermekkorodat és a gyermeked gyermekkorát, milyen
hasonlóságokat és különbségeket tudnál említeni?
Szerintem
régebben, mikor mi is kicsik voltunk, jobban ez a parancsolós, határokat szabó
nevelési mód volt. Nekem a szüleim tanárok, és ebből is következett az, hogy
úgy neveltek minket. Van egy öcsém és nővéreim is, nagyon rendre neveltek
minket, illetve a pontosságra, arra, hogy ne késsünk, és nagyon szigorúan. Úgy
gondolom, hogy nagyon sokat változott a világ. Elfogadják azt is, ahogy én hogy
nevelem Viktort, de azért furcsa nekik és beleszólnának, idézőjelbe
beleszólnának, hogy én hogy nevelem Viktort. Persze nem beleszólnak, csak
elmondják a véleményüket. Engem például, ha rosszat csináltam, a sarokba
küldtek, vagy nem nézhettem tévét. Valamivel mindig büntettek. Én Viktort nem
szoktam büntetni, hanem megbeszélem vele, hogy nem szabad, mert ők azt mondják,
hogy nem fogja megérteni a gyerek, de igenis megérti. Emlékszem az öcsém
játszott a sarokban, abszolút nem fogta fel, hogy mi van. Játszott valamit, és
elvolt, nem fogta fel, hogy mi van. Az az igazság, hogy én sem. Volt olyan,
hogy kiborítottam valamit, ez megesik ugye mással is, mi is kiborítunk bármit.
Ezért is volt, hogy a sarokba kellett állnom, hogy elgondolkodjak rajta. Én
ezeket nem díjazom. Nem is érthető az a gyerek szempontjából szerintem. Jobb
az, ha megbeszéljük. Ha még egyszer csinálja, akkor hosszabban kell
beszélgetni, de szerintem ezek a plusz büntetések nem működnek. Egyébként azt
veszem észre, hogy nagyon sok szülő nem foglalkozik a gyerekével. Szerencsére
azokban a körökben, ahol én mozgok, olyan szülők vannak, akik törődnek a
gyerekekkel. Az iskolákban és az óvodákban viszont sokszor látom, hogy nagyon
sok gyerek nincsen nevelve, csak elvan a gyerek, és ahogy esik, úgy puffan, nem
foglalkoznak vele, én ezt látom. Biztos az óvó néniknek is sok bajuk van, de az
iskolában még nehezebb, mert ott van egy rendszer is, és sok a
magatartászavaros gyerek sajnos. Én ezt látom. Nem is tudom, hogy azok a szülők
miért vágnak bele abba, hogy legyen gyerekük. Miért kell nekik gyerek? Miért
vállalják? Hogyha már idegesíti ez vagy az, elküldi a gyereket, hogy menjél ide
vagy menjél oda. Nem tudom, hogy hogy gondolkodnak azok a szülők, akik így
vállalják a gyerekeket. Végezetül annyit szeretnék még megosztani, hogy örülök,
hogy megtaláltalak titeket, jól érzem magam a klubban, és Viktorka is jól érzi
magát.
