"Ha már gyermekünk első évében, a hozzátáplálástól kezdve tudatosan alakítjuk étkezési szokásait, természetes lesz számára az, hogy pazarlás-mentesen táplálkozzon egész életében" - véli B. Szirtes Dóra, Ösztönanyu, Montessori pedagógus, aki azonban hozzáteszi, könnyű a gyermek étkezési kedvét elvenni, ha az adott szituációkat nem megfelelően kezeljük.
„A mintaadás és a határszabás rendkívül fontos akkor, amikor gyereknevelésről beszélünk. Amikor azonban ez utóbbira gondolok, nem a tekintélyelvű módszereket értem alatta, hanem azt, hogy megtanítom a gyermeknek, hogy például ne dobálja az ételt. Még akkor is ezt tanítom neki, ha tudom, hogy azért csinálja, mert kíváncsi az adott étel textúrájára, a fizika törvényeire. Ha Montessori elveit veszem figyelembe, hagynom kellene, hiszen a tapasztalat útján fejlődik. Ha a józan eszemet, azt mondom, hogy ezt nem. És inkább megteremtem a lehetőségét arra, hogy a kíváncsiságát más eszközökkel kielégíthesse” – magyarázza B. Szirtes Dóra, aki szerint azonban érdemes egy folyamatként tekinteni a kérdésre.
A személyes mintáink határozzák meg gyermekeink szokásait
A gyermek környezettudatos, fenntartható nevelése nem életkor függvénye, első perctől kezdve folyamatosan erre kell törekedni. Kezdetben a gyermek tápláléka az anyatej vagy a tápszer, ekkor egyszerre kap szeretetet, megnyugvást és táplálékot. Azonban onnantól kezdve, hogy a hozzátáplálás időszakába érkezik, a gyermek megtanulja azt, hogy az étel az éhségét csillapítja, a szülő pedig a rosszkedvét.
„Ez az a pont, amikor a mintaadás és a tudatosság a képbe kerül. Mi magunk is kevésbé pazaroljuk az ételt, ha azt esszük, amit a gyermekünk. Fontos, hogy megfelelő szokásokat alakítsunk ki, amelyeket hosszú távon is fenn tudunk tartani” – húzza alá a Montessori pedagógus, aki szerint ilyen az, hogy minden étkezésnél együtt ülünk az asztalnál, hogy odatesszük az ételt, amiből annyit eszik mindenki, amennyit szeretne. A kicsinek főzés közben kiveszünk belőle egy adagot, amit elfogyaszt majd, magunknak pedig tovább fűszerezzük ízlésünk szerint.
„A mi tudatosságunk és attitűdünk a lényeg. Ha mi pazarlunk, a gyermekünknek sem tudjuk megtanítani az ellenkezőjét” – szögezi le Ösztönanyu. Hozzáteszi azonban, hogy az első cél az, hogy a gyermek szeressen enni és önállóan is tudjon fogyasztani falatokat, pépes állagú ételt és inni is tudjon pohárból vagy svéd itatópohárból.
Az étkezés öröm, a maradék kidobása nem az
„A helyes étkezési szokásokat szintén mintaadással tanítom meg, például azzal, ha nem ugrálok fel mindenért az asztal mellől” - mondja. B. Szirtes Dóra, aki szerint így az sem fordul elő, hogy megetetjük a gyermekünket, aztán bosszankodunk, hogy nekünk nem maradt időnk enni.
Ha azonban az ételpazarlás elleni tudatos nevelésre holisztikusan tekintünk, akkor minden ott kezdődik, mi kerül a kosarunkba.
„Az ételt megveszem, elkészítem, aztán megterítek, az asztalra rakom, az asztal köré ülök, a saját tányéromat kiviszem, aztán elmosogatunk, rendet teszünk, kezet és szájat mosunk” – ez a teljes folyamat, melybe mi integráljuk bele a gyermeket, hogy fejlődésével párhuzamosan minél nagyobb önállóságot kaphasson. Onnantól kezdve, hogy tud járni, tolhatja a kicsi kosarat bevásárláskor, vagy foghatja a kezében a bevásárlólistát, amire kis ikonokkal felrajzoljuk neki az almát, a sárgarépát, a kenyeret, stb. Otthon kis fellépő segítségével be tudjuk vonni a főzésbe is, amikor pedig kihúzza a fiókot az evőeszközért, engedhetjük neki, hogy megterítsen, mert tudni fogja.
„Oda lehet adni a gyermeknek a tányért, a poharat. Igen, lehet, hogy össze fog törni, de így tanulja meg, hogy legközelebb máshogy fogja meg. Ha a teljes folyamathoz szisztematikusan ragaszkodunk, akkor a gyermek számára az lesz a természetes, nem fog felpattanni az asztaltól, nem kell majd villával kergetni, hogy egyen egy falatot” – teszi hozzá B. Szirtes Dóra.
A szakértő ugyanakkor rámutat arra is, hogy minden gyermeknek eljön az életében az az időszak, amikor el akarja dobálni az ételt, ilyenkor azt javasolja, állítsuk meg a kezét és szabjunk határt. Az igényeit, a kíváncsiságát pedig más módon elégítsük ki.
„Amikor eljön ez az időszak, játsszunk vele olyan játékokat, amik ezt a fajta igényét kielégítik. Öntsünk lencsét egy tálba, engedjük, hogy válogassa! Gyúrjunk tésztát, gyúrmázzunk, pocsoljunk egy lavórban. A lényeg, hogy az étkezés megmaradjon étkezés, a játék igényét pedig más idősávban elégítsük ki a változatos textúrák biztosításával. Emlékeztessük gyakran, hogy az étel kincs!” – fűzi hozzá a Montessori pedagógus.
Tudatosság és mértékletesség
A mértékletesség pedig a vásárláskor és az étkezésekkor is hangsúlyosan jelen kell, hogy legyen.
„Annyit veszünk, amennyit megfőzünk – ez a kiindulópont. Annyit szedünk, amennyit megeszünk – ez pedig a folytatást. Ha a hűtőben romlott ételt találunk, beszélgessünk róla, hogy legközelebb kevesebbet főzünk és ahhoz kevesebb alapanyagot is vásárolunk. Ha túl sokat szedett a tányérjába és nem tudja megenni, hívjuk fel a figyelmét arra, hogy milyen szomorú dolog, hogy az ételét ki kell dobni, és legközelebb kevesebbet szedjen. Kóstolásnál ne a tányérjára tegyük az ismeretlen ételt, hanem egy picit tegyünk az ételből egy kanálra. Ha ízlik neki, csak akkor kerüljön belőle a tányérjára. Így tudni fogja, hogy ami a tányéron van, azt meg kell enni.” – magyarázza a szakértő, hozzátéve: a pazarlás ellen azonban számos egyéb jó praktika is van. Szintén jó lehetőség a környezetünk megismerése. Megkérdezhetjük például a szomszédot, hogy néha a maradékot odaadhatjuk-e a kutyájának.
Úgy véli, minden tudatosan megtett lépés csak közelebb visz bennünket a céljaink eléréséhez, az ételpazarlás minimálisra csökkentéséhez és a fenntarthatóságra, környezetünk szeretetére és tiszteletére való nevelésre.
Nyitókép: depositphotos
Forrás: https://www.csaladinet.hu
.jpg)
