2021. szeptember 7., kedd

Természetes, ha szorong a kicsi beszoktatáskor

Az óvodai beszoktatás időszakában a gyerekek nagy része szorong és ez természetes jelenség. Meg kell tanulnia jól éreznie magát a szülő nélkül is.

Ne csodálkozzunk, ha a gyermekünk szorong az óvodába kerüléskor. Természetes jelenség, hiszen sokuknak ez az első komoly szeparációs élménye. A beszoktatás időszakában a gyerekek nagy része fél a szülőtől való elválástól, tiltakozik, sokan sírnak. A szeparációs szorongáskor a gyerekek nehezen viselik, hogy elválnak a szülőtől (leggyakrabban az anyától), mert ezzel elveszítik azt az érzelmi biztonságot, amiben addig voltak.
 
Meg kell tanulniuk azt, hogyan érezzék jól magukat a szülő nélkül is és meg kell tanulniuk bízni abban, hogy a szülő tényleg visszajön értük: sok gyerek attól tart, hogy ottfelejtik, ezért olyan bizalmi funkciók megtagadásával jelzik a szorongásukat, mint az evés, alvás vagy a vécé-használat.
A bizalom kialakulásához idő kell, ezért a beszoktatás ideje alatt ezek természetes jelenségek.
 
De nemcsak a gyerek, hanem a szülő is leválik ilyenkor, ő is krízishelyzetbe kerül, a család számára is nehezebb érzelmi időszak ez: az anya munkába áll, a gyermek dackorszakban van. Logisztikailag sem könnyű feladat a napi teendők összehangolása. Az intézmények a visszacsatolással bizonyos értelemben értékelik a gyereket és ezzel a családot is.
 
Gyakran tapasztalható, hogy az anyának, a szülőknek is készen kell állniuk a gyerek elengedésére, e nélkül ugyanis a gyerek sem lesz képes elengedni a szülőt. Ha az anya készen áll az óvodára, akkor ez a gyereket is nagymértékben segíti. Ha azonban ez nem áll fenn, akkor elhúzódhat a beszoktatás, nehézzé válhat és a szeparációs szorongás is hosszabb ideig fennmaradhat.

Forrás: https://www.babaszoba.hu

2021. szeptember 6., hétfő

Réteges öltöztetés ősszel

Egy csecsemő öltöztetése minden időjárási körülmény között különleges odafigyelést igényel, hiszen az ő teste gyorsabban lehűl, mivel erőteljesebb a hőleadása mint a nagyobb gyerekeké.

Puha, meleg cuccok

A ruhadarabok lehetőleg természetes alapanyagokból készüljenek, légáteresztők legyenek, főleg azok, amelyek a baba testével érintkeznek. A pamut, vászon, flanell alsóneműk jó választásnak bizonyulnak. Amikor ruhát választunk a csecsemőnek, érdemes a nyakunkhoz érinteni a belsejét, és ha durvának találjuk, akkor inkább válasszunk másik darabot! Figyeljünk arra, hogy a gyerek méreténél egy számmal nagyobbat vegyünk! Inkább bővebb legyen az a ruha, mintsem akadályozza a babát a mozgásban. A ruha kiválasztásánál legyen fontos szempont az is, hogy a rugdalózó, body könnyen nyíljon, lehetőleg alul legyen kapcsolható, így nem kell minden egyes pelenkázásnál teljesen átöltöztetni a csecsemőt, aki többnyire bosszantónak tartja az állandó öltözködést.

Őszi darabok

Egyszerű jótanácsnak tűnik, hogy öltöztessük rétegesen a babát, de mégis mit takar ez? A levegő hőmérsékletén kívül a csecsemő életkora, fejlettsége és egészségi állapota is befolyásolja, hogy mibe öltöztessük. Egészen kicsi csecsemőknél válasszunk olyan rugdalózót, amely a talprésznél is zárt, így nem kell a zoknival bajlódni. Ha a nagyobb csecsemőre zoknit adunk, akkor járjunk el körültekintően a zoknivásárlásakor, és ellenőrizzük, hogy elég tág-e a zokni szára, mert a szűk szár akadályozza a baba vérellátását. A rugdalózó fölé aztán jöhet a pulóver, mellény, kardigán. Ennek a vastagságát annak függvényében gondoljuk át, hogy milyen vastag a bundazsák vagy overál. A nagyobb gyerekek általában utálják a vastag kabátokat, és rengeteg trükk szükséges hozzá, hogy rájuk varázsoljuk. A kesztyűt sem nagyon kedvelik, ezért érdemes olyan kabátot választani, ami eltakarja a kézfejét is. Már csak a sapka van hátra. Egészen kicsi csecsemőknél a meleg kapucni vagy sapka alá adjunk egy fülre simuló vékonyabb pamutsapkát, így az érzékeny fejbőrét nem irritálja a műszálas, prémes fejfedő. A sapka legyen áll alatt kötős, de így is állandó meló lesz a baba arcából kihúzni a lecsúszott sapkát. Sálat csak akkor adjunk rá, ha a pulóver vagy a kapucni nem védi a nyakat.

Feladjuk, levesszük

Amikor felöltöztettük a babát, akkor igyekezzünk magunk is hamar elkészülni, mert a vastag rétegek alatt beizzad a kicsi a meleg szobában, és könnyen nyűgössé, síróssá válik. Öltöztetés előtt érdemes a babakocsit meleg helyre hozni, takaróval kibélelni. Ha meleg helyre megyünk a babával, betérünk egy boltba, akkor nyissuk szét a ruháját, akár le is vehetjük a vastag felső réteget. Erre mindenképpen ügyelni kell, mert ha beleizzad a ruháiba, könnyebben megfázik a vizes öltözetben mint mi. Általában 4 kg súly feletti csecsemővel már nyugodtan sétálgathatunk kint a levegőn, akár hosszabb időn át, hat kiló feletti babát megfelelő ruházatban pedig már kint is altathatunk. Sokan hajlamosak a túlöltöztetésre, a lakás túlfűtésére. Ha így teszünk, a gyermek hőszabályozása nem tud kifejlődni, megedződni. Bátran vigyük ki őket ősszel és télen is, mert szükségük van arra, hogy rendszeresen szabad levegőn tartózkodjanak, ráadásul jobb lesz az étvágyuk és a kedélyük is.

Forrás: https://babafalva.hu

2021. szeptember 2., csütörtök

Őszi versek, mondókák gyerekeknek

A gyerekek körülbelül másfél-két és féléves korukban kezdenek el beszélni. Sokat segíthetnek a beszédfejlődési folyamatban az évszakhoz kötődő versikék és mondókák is.

Az egyik legismertebb őszi vers, amit mondókaként ismer mindenki Weöres Sándor tollából származik.

Őszi éjjel
Izzik a galagonya,
Izzik a galagonya
Ruhája.
Zúg a tüske,
Szél szalad ide-oda,
Reszket a galagonya
Magába.

Hogyha a hold rá
Fátylat ereszt:
Lánnyá válik,
Sírni kezd.

Őszi éjjel
Izzik a galagonya,
Izzik a galagonya
Ruhája.

Az alábbi mondóka is hamisíthatatlanul őszi:

Dagi tócsa, pocsolya,
de nagy a kend pocakja!
Nő a tócsa, dagad, hízik,
a cipőm már alig látszik!
Minden csupa víz és sár,
ez az ősz, és nem a nyár!

Tarbay Ede Ősz-anyó című verse is nagy kedvenc lehet:

Kontyos-kendős Ősz- anyó
söpröget a kertben,
vörös-arany falevél
ripeg-ropog, zörren.

Reggel-este ruhát mos,
csupa gőz az erdő,
mosókonyha a világ,
a völgy mosóteknő.

Próbáljatok ki pár rövidebb versikét is!

Elmúlt a nyár, itt az ősz,
Szőlőt őriz már a csősz.
Kipattant a búza szeme
vajon a babám szeret-e?
Ha nem szeret megbánja,
leszek a más babája.
 
Október ber, ber, ber,
fázik benne az ember.
Szőlőt csipked a dere,
édes legyen szüretre.
 
Kemény dió, mogyoró,
kis mókusnak ez való.
Odújába elrakja,
Télen elropogtatja.
 
Sötétben is fúj a szél,
hosszú lába földig ér.
Eresz alatt kopogtat,
ne hajolj ki, megfoghat!
 
Esik eső, csepereg,
sárga levél lepereg.
Feri, Teri felszedi,
kosárkába begyűjti.
 
Piros alma, de kerek,
kóstoljuk meg, gyerekek!
Ugye édes, ugye jó?
Nekünk hozta Ősz-anyó.

Forrás: https://www.babaszoba.hu

2021. szeptember 1., szerda

Milyen sportágat válasszunk a gyereknek?

Hogyan segítsünk a választásban? Mit kezdjünk a csalódással, meddig érdemes próbálkozni az adott sportággal? És egyáltalán: miért lenne fontos sportolni a gyerekeknek?

 A pszichoforyou.hu kérdzete Kiss-Nemes Veronika sportpszichológust arról, hogyan tudjuk segíteni a gyerekeket a sportág választásban, milyen előnyökkel jár, ha a feszes napirendbe mozgást is beiktatunk és arról, hogy meddig érdemes próbálkozni egy adott sportággal.

Először is, ha egy gyereknek megtetszik egy sportág, érdemes elmenni egy nyílt napra, ahol az edző elmagyarázza mire számíthat. Ne tartsuk vissza a gyereket semmilyen sporttól, ha neki tetszik az, még akkor sem, ha tőlünk teljesen távol áll az adott sportág. De mi legyen abban az esetben, ha a gyerek belekóstol egy sportba, de menet közben ráébred, hogy mégsem neki való? A sportpszichológus szerint legyünk elégedettek azzal, amit addig elsajátított. Itt felmerülhet az a kérdés is, hogy engedjük-e abbahagyni vagy ezzel épp a kitartásra nevelést ássuk alá.
A sportpszichológus szerint ebben nem vagyunk egyformák és nincs is egy igaz válasz. Fontos utánajárni, hogy miért nincs kedve edzésre menni. Kényszeríteni felesleges, de ha azt tapasztaljuk, hogy "a közeg jó és szeretetteljes, valamint a gyereken érezzük, hogy csupán egy-egy rossz nap csúszik be nála, de alapvetően jól érzi magát adott sportágban, akkor lehet határidőt szabni." Például mondhatjuk, hogy próbáljunk meg még egy félévet járni. Ha 5-10 edzés után is bizonytalan a gyerek, akár sportpszichológus segítségét is kérhetjük.
Fontos azonban az is, hogy ha a gyerek nagyon abba akarja hagyni az adott sportágat - még akkor is, ha nagyon tehetséges benne - nem érdemes erőltetni a folytatást, mert ez később az élet más területein visszaüthet. "Láttam példát arra is, hogy miután a gyerek abbahagyhatta, azaz megélte: dönthet az élete felett, később visszatért a sportágához. De akkor már tudta: ez kizárólag az ő választása" - teszi hozzá a szakember.

Érdemes tudni azt is, hogy 10-12 éves korig a gyerekeket elsősorban a közösségben való létezés motiválja, az összetartozás. "Magyarországon abból a szempontból nehéz a helyzet, hogy a legtöbb sportágban szinte azonnal elkezdődik a versenyeztetés. Pedig nagyon fontos lenne minél több hobbiként működő sportfoglalkozást elérhetővé tenni, mert aki nem életcélként tűzi ki a sportolást, az könnyen megijedhet a heti 5-6 edzéstől, vagy a rendszeres versenyzéstől."
Tudjuk, hogy a gyerekek túlterheltek, felmerülhet a kérdés, hogy az iskola, a tanulás, a külön órák mellett hogy fér bele a sport az életükbe. A sportpszichológus szerint minden mozgás hasznos, amit szívesen csinál a gyerek. A WHO ajánlása szerint a kisiskolásoknak minimum napi 1 óra csekély erőfeszítést igénylő, illetve heti 3 óra intenzív erőfeszítéssel járó mozgás volna a megfelelő. "Ezért kifejezetten hasznos a délutáni sport 2-3 alkalommal egy héten. Emellett sok családban legalább ezzel is csökken a képernyőidő, hiszen egyébként a monitor, kijelző előtt ülne a kiskorú" - mondja Kis-Nemes Veronika.
 
Magyarországon kifejezetten sok a gerincproblémával illetve túlsúllyal küzdő gyerekek ezért is lenne fontos a mozgás. A sportnak feszültségoldó hatása is van, amit később akár tudatosan is használhatnak a gyerekek. "De nemcsak fizikai, mentális előnyei is vannak a mozgásnak: az edzésre járó gyerekek sokszor hatékonyabban tanulnak, hiszen egész fiatalon magukévá teszik a jó időbeosztást, jobban koncentrálnak és motiváltabbak is" - teszi hozzá a sportpszichológus. Jó hatással van a szorongó gyerekekre a mozgás, csakúgy, mint a hiperaktív, ADHD-s gyerekek esetében is jótékony hatással van a sport keretrendszere, a szabályok elfogadása, az igények késleltetésének megtanulása.
A sportágválasztásnál és egyáltalán a sportolásnál "a fő, hogy első körben mindig a gyerek viszonyulását nézzük, így tudunk neki igazán segíteni." Szinte mindegy is, hogy hobbi vagy versenyszerű a sportolás, a lényeg, hogy örömből sportoljon a gyerek.
 
Forrás: https://www.babaszoba.hu
Fotó: Getty Images

2021. augusztus 31., kedd

Ovi-váró versek_2

Tóthárpád Ferenc: Megnyílott az óvoda

Megnyílott az óvoda,

varázslatos palota.

A falakról vidám bábok

kuncogják a nagy világot.  

Itt nevetgél sok barát,

felfedezünk száz csodát,

hát… amikor széjjelnézek,  

látom, milyen jó kis székek

hívogatnak: „Csüccs ide!”

El se hinné senki se,

hogy az asztal nem hatalmas,

és a mosdó épp alkalmas…  

Csuda, csuda, csuda jó,

itt fincsi a kakaó,

s ahány játék, annyiféle,

és a mesének sincs vége!

  Ebben a klassz oviban

minden rendben – csakugyan!

Mentovics Éva: Milyen lehet az óvoda?

Milyen lehet az óvoda?

Sok kisgyerek jár majd oda?

Ugye, lesz majd ott sok kislány,

s játékokból sem lesz hiány?

Mesekönyv is lesz a polcon?

Társasjáték-úgy, mint otthon?

Jól felszerelt babakonyha,

ahol sülhet habos torta?

Homokozó, mérleghinta,

esetleg egy jó nagy csúszda?

Kisautó, dömper, vonat,

s garázs, melybe majd betolat?

Mi lesz majd az ovis jelem,

ki alszik délután velem?

Ki olvas majd szép meséket,

simogat meg, hogy ne féljek?

Holnap lesz az első napom,

akkor mindezt megtudhatom.

Felöltözöm majd csinosan,

s indulok is hamarosan.

Vár sok gyerek és sok játék…

Ezt mesélték anyukámék.

Hogyha úgy lesz, ahogy mondták,

szeretem majd az óvodát.

Pataki Edit: Óvodásnak lenni jó!

-Halihó! Halihó! 

Óvodásnak lenni jó!-

Ezt kiáltja Kismadár-

ő is óvodába száll.

Ezt makogja Kisnyuszi,

hátizsákját felveszi,

kézen fogja anyukáját,

megy vele a kiserdőn át.

Óvodába megy vele,

majd ott marad nélküle.

Semmi ok a pityergésre-

anyu este eljön érte. 

Osvát Erzsébet: Évi óvodás lett

Anyukám is mondja meg a szomszéd néni:

– Ejnye, de megnőttél,  nagylány lettél, Évi!…

-Óvodába viszlek – szólt egy nap anyukám,

s ki is választotta a legszebbik ruhám.

Köténykét adott rám, hogy a ruhám védje,

s utunkra indultunk anyukámmal végre.

Visszaszaladtam az ajtóból egy percre.

Alvó Biri babám jutott az eszembe.

Megmondtam Pajtásnak, kedves, hű kutyámnak:

– Amíg távol leszek, őrizd a babámat!

Nagy Bandó András: Hamuba sült pogácsa

Van nékem egy kis pogácsám,

őrizgetem, rejtem.

Amikor sütötte anyám,

óvodába mentem.

Kétfillérest rakott bele,

lyukas volt és rozsdás.

Véled legyen a szerencse! –

ígyen szól a mondás.

Áldás volt a pogácsában,

benne maradt máig.

Köszönetet mondok érte,

szálljon el anyámig!

Osvát Erzsébet: Első nap az óvodában

A kis Andrist óvodába

vitte anyukája,

hogy a kedves óvónéni

vigyázzon reája.

Ám Andriskánk csak pityereg,

csak potyog a könnye,

azt hiszi a kis csacsi,

hogy ott marad örökre.

Körülveszi a sok gyerek,

vigasztalja Andrist.

Elmesélik, mutogatják,

mennyi játék van itt.

Sínen futó piros vonat,

képeskönyv, kis hajó.

Nocsak, Andris, ülj fel gyorsan:

rád vár a hintaló!

Elfogy lassan Andris könnye,

felderül az arca,

s Ráró lovát biztatgatva

Beregszászig hajtja.

Aranyosi Ervin: Hogyan lettem óvodás

Anyukám egy napon kézen fogott engem.

Mondta: – Itt az idő, óvodába mennem.

Kicsit féltem ugyan, de kíváncsi voltam,

– Na jó, én nem bánom, indulhatunk! – szóltam.

Ott, az óvodában, óvónéni várt rám.

S láttam sok kis arcot, – tán magamat látnám?

Néhányuk megszeppent, na de mind kíváncsi,

Ők is pont most kezdtek Óvodába járni.

Kis székek, asztalok, voltak a teremben,

a polcon sok játék, sorakozott rendben.

Aztán Anyu mondta, – neki el kell menni!

Próbáljak meg bátor, kis óvódás lenni.

Érezzem jól magam, viselkedjek szépen,

délben majd egyem meg, a finom ebédem.

Játsszak társaimmal, s az idő elszalad,

s Ő majd siet értem, itt legyen hamarabb.

Sok új dolog várt rám, mert az Ovi csodás.

Valahogy így történt, így lettem óvodás.

Forrás: https://jatsszunk-egyutt.hu

2021. augusztus 30., hétfő

Ovi-váró versek_1

Néha még a gyakorlott ovisoknak is nehéz elindulni szeptemberben újra az óvodába. Korábban kell kelni, kevesebb időt lehet otthon tölteni, és úgy összességében többet kell szót fogadni, odafigyelni egész nap. Ugyanakkor várnak a régi pajtások, a nyáron már elfelejtett ovis játékok, amiket újra fel lehet fedezni. A mesékhez hasonlóan a játékos, kedves ovi-váró versek is elfeledtetik az oviba járás “nemszeretem” oldalát és talán kicsit meghozzák a gyerkőcök kedvét az ovikezdéshez. A most oviba induló kicsiknek pedig segítenek elképzelni, egyáltalán milyen is az az óvoda.

Mondóka

Egy, kettő, három, négy, te kis cipő hová mégy?

Kip-kop kopogok, óvodába indulok.

****

Kukurikú, jó reggelt, szól a kakas, ha felkelt.

Ti is gyorsan keljetek, óvodába menjetek!

Osvát Erzsébet: Babaóvoda

Óvodás lett Zsóka.

Temérdek a gondja.

A babáit ki eteti,

ki őrzi, ki gondozza?

Édesanya segít:

– Óvodát csinálunk.

Nyurga nyakú Zsolti zsiráf

vigyáz majd reájuk.

Labdáznak, hintáznak,

tévéműsort néznek…

Meglásd, ha hazajössz,

majd mennyit mesélnek!

Orgoványi Anikó: Kezdődik az óvoda

Piros labda, fakocka,

kezdődik az óvoda.

Gyülekezik a sok gyerek,

mint szőlőfürtön a szemek.

Nem sok mindenkit ismerek,

kicsi szívem picit remeg.

Csüngök még az anyukámon,

mint almagyerek a faágon.

Mosolyogva kezünk kéri

a sok kedves óvó néni.

Mennyi játék, mennyi kép,

mennyi öröm vár itt még!

Énekelünk, rajzolunk,

és közben megokosodunk.

Úgy döntöttem, ide járok,

barátokra itt találok.