2022. november 18., péntek

Sérülések otthon

A nem-közlekedési balesetek szempontjából különösen veszélyeztetett csecsemők és kisded korúak leggyakrabban otthon sérülnek meg. A szülők a megelőzésért azzal tehetnek legtöbbet, ha a lakókörnyezetet a biztonságosság szempontjainak figyelembe-vételével alakítják ki.

Legyen a gyermeknek olyan játék- és élettere, ahol nincs veszélynek kitéve! Különösen a gyermekszobát és nappalit - ahol a kisded legtöbbet tartózkodik - alakítsuk úgy ki, hogy ott a gyermeket ne kelljen állandóan korlátozni tevékenységében.

A fürdőszoba, a konyha, a fűtőtestek (főként a nyílt tűzterű kályhák, kandallók) környéke nem játszótér! Ha ilyen helyen tartózkodik a gyermek, folyamatosan mellette kell lennünk, és megtanítanunk a veszélyek elkerülésére, melyek ezeken a helyeken fenyegetnek. Fel kell hívnunk a figyelmét arra, hogy a sütőn, a vasalón, a kályhán nem látszik, hogy meleg, mégis súlyos balesetet idézhet elő!

Zárjuk el előle a gyógyszereket, mérgező háztartási vegyszereket, éles és hegyes tárgyakat!

A fürdetés folyamatos szülői jelenlétet követel, egyrészt a fulladások, másrészt a forró vízzel történő forrázások megelőzése érdekében.

A kertben, udvaron ne legyen olyan gödör, akna, lefedetlen kút, ahova beeshet a kisded! Ha medencét állítunk fel, vagy kerti tavat készítünk, ezt körbe kell kerítenünk úgy, hogy azt a kisded korú gyermek önállóan ne közelíthesse meg. E nélkül a gyermeket egy percre sem lehet soha a felnőtt szoros felügyelete nélkül hagyni.

A növényvédő és permetezőszerek biztonságos tárolása különösen fontos. Tartsuk ezeket mindig eredeti csomagolásban, gondosan zárt helyiségben vagy szekrényben!

A több emeletes házban élő családok arra vigyázzanak, hogy a gyermek ne tudjon az ablakhoz felmászni, azt önállóan kinyitni, vagy az erkélyen olyan magasra mászni (pl. székre, asztalra), ahonnan már kizuhanhat.

Az Országos Gyermekegészségügyi Intézet számos olyan szülőknek szóló prospektust dolgozott ki, ami hasznos segítséget nyújthat az otthon biztonságosabbá tételéhez.

A prospektusok az intézet honlapjáról letölthetők: (http://www.ogyei.hu/baleset/otthonbiztonsag)

Dr. Páll Gabriella
www.ogyei.hu

Forrás: http://picibaba.hu

2022. november 17., csütörtök

Koraszülött baba a családban

Váratlan helyzet elé állítja a szülőket, mikor koraszülött baba érkezik a családba. Ilyenkor nagy jelentősége van a környezet támogatásának is.

A koraszülés a fejlett országokban is nagy kihívást jelent, a picik körülbelül 10-12 százaléka koraszülött babaként látja meg a napvilágot. A koraszülés a babát, az édesanyát és az egész családot mélyen érinti, és speciális helyzetet teremt a megszületés utáni időszakban.

A betöltött 37. terhességi hét előtt világra jött babákat tekintjük koraszülöttnek. A koraszülött babák kinézete a normál újszülöttekhez hasonlít, a végtagjaik ki vannak fejlődve, de a méreteik sokkal kisebbek és a szerveik még éretlenek. Testarányaik jellegzetesek, minél éretlenebb a koraszülött baba, a feje a testéhez képest annál nagyobb. A koraszülött babák soványak lehetnek, végtagjaik hosszúak és vékonyak.

Amikor világra jött a koraszülött baba, a tehetetlenség a legrosszabb, de fontos tudni, hogy lehet tenni a piciért ebben a helyzetben szülőként is: az anyatej minden cseppje aranyat ér, és érdemes kommunikációs utat találni a koraszülött babához, ahogyan a pocakban lakó magzattal, úgy a megszületett babával is sikerülhet ez, akár énekelve, dúdolva vagy a testközelség útján. Ez utóbbinak kiemelt jelentősége van.

Testközelben a koraszülött babák

A Kenguru-módszer, melyet ma már egyre több koraszülött intenzív osztályon is alkalmaznak a koraszülött babáknál 1979-ben indult útjára Bogotából, ahol Martinez doktor és munkatársai a kenguruknál látott módszerhez folyamodtak, mivel a megfelelő technikai feltételek hiányosak voltak. A módszer lényege, hogy a koraszülött babát az anya vagy az apa csupasz mellkasára helyezik, hogy egymás közelségében legyenek. A testközelség szorosra fűzi a kapcsolatot, jelentősen csökkenti a koraszülött baba szervezetében a stresszhormonokat, pozitív hatással van életfunkcióira, súlygyarapodására, és fokozza az anya tejtermelését. A hordozás, a szoros testkontaktus a későbbiekben is jó hatással van a koraszülött babára.

Hogyan biztosíthatsz nyugalmat a koraszülött babának? 

A babaöbölben megnyugtató közelségben lehet melletted a babád. Különálló kiságyként is használható, de oldalának leszerelésével a szülői ágyhoz is rögzíthető.

A koraszülött baba számára kiemelten fontos, hogy olyan környezetet teremts, ami az anyaméh megnyugtató biztonságát idézi. Épp ezért a pólya az ő esetükben még hasznosabb lehet, mint az újszülött babáknál!

Ezen kívül pedig a babafészek is jó szolgálatot tehet. Ennek különlegessége, hogy peremének köszönhetően körbeöleli a picit. Használhatod a kiságyban vagy máshol. 

Koraszülött baba szoptatása, táplálása

A koraszülött baba számára különösen nagy jelentősége van, hogy anyatejet kapjon. Koraszülött baba esetén a termelődő anyatejet nagyobb fehérje-, zsír- energia- és immunanyag-tartalom jellemzi, több ásványi só, kevesebb laktóz található benne, és olyan faktorok, melyek hozzájárulnak az idegrendszer, a retina fejlődéséhez, a bélrendszer éréséhez.

Amikor a koraszülött baba világra jött, a megszületés után talán a legutolsó dolog, ami az édesanyának eszébe jut, hogy fejjen, ami teljesen érthető ebben a helyzetben. Viszont mégis nagyon lényeges, hogy ezt megkezdje a szülést követő 6 órán belül. Teljesen természetes, hogy az első napokban csak cseppekben mérhető a mennyiség, ami napról napra növekedni fog. Legalább napi 8-10 alkalommal, alkalmanként legalább 15 percig szükséges fejni, melyből jó, ha egy az éjszakai órákra esik, amikor a prolaktin szintje magasabb.

Ebben a stresszes időszakban nem könnyű feladat a fejés, de halk zene, finom tea, a babával kapcsolatos pozitív gondolatok vagy egy lazító hátmasszázs segíthet.

Mivel a szopizás-nyelés-légzés a 32-35. terhességi hét között válik koordinálttá, elképzelhető, hogy ha a baba ennél korábban születik, akkor infúzión keresztül táplálják, vagy orrszondával juttatják le a gyomorba a táplálékot. Az is lehet, hogy a „kenguruzás” során, ahogy a baba növekszik, időnként megpróbál szopizni, ekkor érdemes gyakorlásra ösztönözni, eztán jöhet majd a nagybetűs szopizás.

Amikor hazakerül a koraszülött baba, a fejésre, az esetleges pótlásra egyre kevésbé lesz szükség, hiszen egyre ügyesebb és élénkebb lesz. Akkor sem szabad azonban elkeseredni, ha a szoptatás valami miatt nem sikerül, hiszen a legfontosabb, hogy a koraszülött babát nyugodt légkör és gondoskodó szeretet vegye körbe.

Higiénia a koraszülött baba körül

Nagyon fontos betartani a higiénés szabályokat a koraszülött baba körül. Ennek kiemelt jelentősége van a fejés és az anyatejtárolás kapcsán is. Ha kezdetben nem kaphatja meg a pici a lefejt anyatejet, érdemes eltenni. Az is lehet, hogy a koraszülött baba táplálása során tápszerre van szükség, de ez esetben is fontos az eszközök sterilizálása.

A koraszülött baba biztonsága

Amikor hazakerül a koraszülött baba, sok kérdés és bizonytalanság felmerülhet a szülőkben. Sok anya küzdhet nehézséggel amiatt, hogy a baba korábban született, és sérülhet az anyai önbizalom. A környezet támogatása ilyenkor óriási jelentőségű. A biztatás aranyat ér nemcsak az anya, de az apa számára is. Fel kell dolgozniuk a történteket és gyógyulniuk kell, hogy hinni tudjanak magukban. Érthető, hogy még nagyobb figyelemmel és óvatossággal veszik körbe a babát, mint azok, akiknek a gyermeke érett újszülöttként látta meg a napvilágot.

Apró ruha az apró korababákra

A fentieken túl van néhány olyan praktikus dolog, amire szükség lesz, amikor a koraszülött baba világra jön. Ilyen például a 44-es vagy 50-es méretű babaruha, az aprócska babasapka vagy az eldobható pelenka koraszülött babáknak.

Minden praktikus és ezt az időszakot támogató eszköz és babaholmi mellett a legfontosabb a koraszülött baba számára a szülői közelség, ami segíti a regenerálódást, a fejlődést, emellett pedig gyógyítja a babát és a szülőket is, hogy az őket ért nehézségeket együtt, szeretetben feldolgozzák.

Forrás: www.brendon.hu

Pohárból inni

Hogyan tanítsuk meg itatópohárból inni?

A pohárból iváshoz vezető úton jó megoldás, ha először szelepes itatóból tanul meg inni a pici, így nem önti magát folyton nyakon az innivalóval, de az ivás technikája ugyanaz, mintha pohárból inna. A szelepes itató lényege, hogy nem tud belőle kifolyni az ital magától, szívni kell, viszont ugyanúgy meg kell döntenie az iváshoz, mint a poharat, és a csőr merev kiképzése miatt nem tudja szopizni a végét, nem ázik a foga a cukros löttyben, mert ha nem nyeli le az előzőleg kiszívott mennyiséget, nem tud tovább inni.

Az itatópohárból való ivás technikáját úgy tanulja meg a baba a legkönnyebben, ha odaadjuk neki a poharat az etetőszékben ülve, vagy akár játék közben és hagyjuk, hogy maga fedezze fel. Mivel a szelep miatt csak 1-2 csepp csöpöghet ki a pohárból, leönteni nem tudja vele magát, de ha lelkesen próbálkozik a dologgal, akkor magától hamar rájön majd, hogy mire való a pohár és hogyan kell használni. Jó, ha ilyenkor valami olyan gyümölcslevet teszünk a pohárba, amit szívesen iszik a pici.

Hogyan tanítsuk meg szívószállal inni?

A szívószállal való ivás jól jöhet, amikor a baba még nem tud maszatolás nélkül pohárból inni, és nincs nálunk itatópohár. A gyerekek ráadásul nagyon szeretik a szívószálazást, mert jó játék, és hatékonyabban, gyorsabban lehet vele sokat inni, mint a szelepes pohárból. 9-10 hónapos korban már nyugodtan megpróbálkozhatunk vele. A szívószálba szívjunk fel egy kis italt, majd fogjuk be a szívószál végét, hogy egyetlen szívásra a baba gyorsan fel tudja szívni az innivalót. Ezáltal rájön a szívószállal való ivás technikájára, és legközelebb már lesz türelme addig szívni, amíg nem jön fel az ital a pohárból.

Pohárból inni

Amikor már ügyesen iszik szelepes pohárból, megpróbálkozhatunk a szelep kiszerelésével vagy adhatunk neki szűk szájú bolti üdítősüvegből inni. Valószínűleg jó pár alkalommal fogja nyakon önteni magát, de hamar megtanulja majd, hogy nem kell olyan erővel szívni az italt, hanem folyik magától, és a nyelvével, valamint az üveg dőlésszögének változtatásával képes lesz megfékezni, hogy a nyakába boruljon az egész. Nagyjából 1 éves kor körül már képesek üzembiztosan pohárból inni, ekkor már nyugodtan a kezükbe adhatjuk. Mindig csak harmadáig, feléig töltsük a poharat, így a "balesetek" egy része elkerülhető!

Forrás: Kismamablog.hu

2022. november 16., szerda

Gyógyító mesék: Ha a gyerek nem becsüli a játékait

Póda Erzsébet: A makrancos kisfiú

Volt egyszer egy nagyon akaratos, makrancos, mogorva és dacos kisfiú. Amikor például bevásárolni ment az édesanyjával vagy az édesapjával, mindig jelenetet rendezett, ha nem kapta meg az üzletben azt, amit kiszemelt magának. Ilyenkor visított, toporzékolt, míg csak köréjük nem gyűltek a bevásárlók, úgyhogy szülei végül is kénytelenek voltak megvenni az árut. A kisfiút az sem érdekelte, hogy a kiszemelt játékból vagy más tárgyból otthon már volt egy ugyanolyan. Amit a fejébe vett, abból nem engedett. Ezért aztán a szülei nagyon szomorúak voltak, de mivel egyszem kisfiukat nagyon szerették, soha nem mondtak neki nemet, mindig teljesítették valamennyi kívánságát.

Pedig a kisfiú talán nem is érdemelte meg ezt a nagy szeretetet, mert játékaival nagyon mostohán, sőt, néha gonoszul bánt. Amelyik maciját, kisautóját vagy más játékát megunta, azt egyszerűen kihajította a szemétbe és persze nyomban újat követelt helyette. Azt talán már mondanom sem kell, hogy rögvest teljesítették kívánságát.

A szegény, szerencsétlen játékok végső elkeseredésükben panaszleveleket írtak Meseországba, egyenesen az Igazságtévő Tündér címére. Amikor már tizenkét zsáknyi panasz gyűlt össze, Igazságtévő Tündér megelégelte a dolgot, leült az ötletadó sámlijára és gondolkodni kezdett. Vajon mit lehet csinálni egy ilyen végtelenül makrancos, sőt egyenesen rossz gyerekkel? Mi a teendő? Három nappalon és három éjjelen át egyfolytában töprengett, míg eszébe nem jutott a megoldás. Ekkor elővette varázspálcáját az almáriumból, az övébe dugta, füttyentett egyet a szélhajtotta papírsárkánynak, zsinórjára pattant és pillanatokon belül a kisfiú szobájában termett.

A kisfiú már ágyban feküdt, épp a legújabb meséskönyvét böngészte nagy unottan.
- Hát te mit keresel itt? - kérdezte köszönés helyett a Tündért, amikor észrevette, hogy az ágyánál áll. - Ki hívott és egyáltalán ki engedte meg, hogy begyere a szobámba? - utálatoskodott.

Igazságtévő Tündért nagyon felbőszítette ez a fogadtatás. "Bizony, a levélíró figurák nem túloztak panaszleveleikben, sőt, a helyzet talán sokkal komolyabb, mint gondoltam," tűnődött magában, majd dühösen így szólt:
- Először is: ha valaki látogatóba jön hozzád, akkor köszönéssel illik fogadnod…

De a kisfiú nem figyelt a Tündér szavaira.
- Nekem senki sem dirigálhat! Te sem! - kiabálta. - Tűnj el, nem vagyok rád kíváncsi!

Igazságtévő Tündér gondterhelten ráncolta össze homlokát és komolyan, nagyon szigorú hangon így szólt:
- Nézd kisfiú! Három napot kapsz tőlem, hogy elgondolkozz azon, amit mostanában művelsz, és ha nem változtatsz undok viselkedéseden, újra visszajövök és büntetésed nem marad el.
Azzal felpattant a szélhajtotta papírsárkányra és hipp-hopp máris Meseországban termett.

Másnap reggel, amikor a kisfiú felébredt, azon gondolkozott, milyen furcsa álmot látott az éjjel. De nem töprengett sokáig, rohant a konyhába reggelizni.
- Jó reggelt kisfiam! Megmosakodtál? - kérdezte tőle az anyukája.
- Igen - hazudta a kisfiú.
- És fogat is mostál?
- Igen - füllentett újból a kisfiú, és nekilátott a reggelinek.
Reggeli után visszament a szobájába és "játszani" kezdett, vagyis lerámolta a polcokról a szegény mesefigurákat, ide-oda hajigálta játékait, majd amikor megunta a dolgot, üres tekintettel kibámult az ablakon. Aztán kitalálta, hogy neki egy új kisautó kell. Addig nyúzta anyukáját, míg el nem indultak a játéküzletbe. Vettek is három kisautót. Hazaérkezve a kisfiú első dolga volt, hogy a régi autócskáit a szemétkosárba dobta és csak az újakkal foglalkozott, versenyzett velük a padlón.

Közben letelt a három nap, de a kisfiúnak persze esze ágában sem volt megjavulni. Különben is - teljesen megfeledkezett Igazságtévő Tündérről. A tündér pedig a betekintő látcsövével a három nap alatt többször is bekukucskált a kisfiú szobájába, de semmi változást nem észlelt. Megint leült az ötletadó sámlijára és hosszasan gondolkodott. Amikor nagy sokára felállt a sámliról, tekintete nagyon gondterhelt volt. Ismét felpattant a papírsárkányra és máris ott termett a kisfiú ágya előtt.
- Jó estét! - köszönt, még mielőtt a kisfiú szólásra nyitotta a száját. - Három nappal ezelőtt figyelmeztettelek, ha nem javulsz meg, megbüntetlek. Amint láttam, továbbra is csúnyán bánsz a játékaiddal, nem tudsz rendesen viselkedni, ráadásul hazudozáson is rajtakaptalak. Hallgasd hát a döntésemet! Ezentúl a játékok, a mesefigurák, a rajzfilmek és a színek láthatatlanná válnak számodra, amíg csak meg nem tanulod, mi az illem, hogyan kell bánni a játékokkal és hogyan kell viselkedned a szüleiddel szemben. Most csak ennyit akartam mondani. Viszontlátásra, amíg meg nem változol! - mondta el egy szuszra és azon nyomban el is tűnt. És vele együtt a szobában található valamennyi játék. De mivel a kisfiú nagyon álmos volt már, a változást nem is vette észre, mély álomba merült.

Másnap reggel, miután felébredt, megrökönyödve látta, hogy szobája teljesen üres. Eltűntek a játékok, a mesefigurák, a meséskönyvek lapjairól a mesék, a falakról a színes képek helyett üres keretek lógtak. Többször is körbejáratta tekintetét a szobáján, de mindhiába - a színek, a játékok bizony hiányoztak. Eszébe jutott a Tündér…
- Hát, az Igazságtévő Tündér tényleg nem tréfált! - gondolta.- De odakint biztos minden a helyén van.
Azzal kifutott a konyhába reggelizni. Lódítva, hogy megmosakodott már, nekilátott az evésnek. Ámde rögtön észrevette: valami nincs rendjén. Tányérkájáról hiányzott a három kismalac, bögréjéről az elefánt, az abroszról pedig a piros szívecskék. Megint eszébe jutott a Tündér… Körülnézett a konyhában és ámulva vette észre, hogy körülötte minden teljesen megváltozott. A megszokott, színes berendezés helyett, minden csupa szürke, fekete meg fehér lett. - Ez komoly lehet - gondolta magában, de nem mutatta meglepetését. Reggelijét be sem fejezve eltolta magától a tányért, és nem követelőzően, mint ahogy szokta, de nagyon morcosan kijelentette: a játéküzletbe akar menni.

Ott érte aztán csak igazán nagy meglepetés! A hatalmas, máskor oly vidám, játékokkal zsúfolt üzlet üresen tátongott. Pontosabban, csak a kisfiú nem látta a játékokat. Édesanyja ugyan állandóan kérdezgette:
- Tetszik neked ez a kismozdony? Mit szólsz ehhez a helyes mackóhoz? Nini, milyen aranyos gumizsiráf! De a kisfiú minden kérdésre nemmel válaszolt, és szinte megmerevedett, amikor látta, amint a gyerekek leemelnek a polcokról valamit, amit ő nem láthat, és az anyukájuknak mutatják. Vagy ahogy az üres polcokra mutogatnak vidáman. Vagy amint az elárusítónő a semmit csomagolja.
- Hiszen itt nincs is semmi! - mondta anyukájának, mire ő megkérdezte: - Hát, ha neked semmi sem tetszik, egyik játék sem, akkor mit szeretnél csinálni?
- Menjünk el az állatkertbe - mondta, és kívánsága máris teljesült. A kisfiút azonban az állatkertben is nagy meglepetés érte. Az elefánt nem trombitált és nem nyújtogatta az ormányát vidáman, a víziló egyszer sem mutatta meg hatalmas fogsorát, a kenguru erszényében semmi se volt, a csimpánzok nem bohóckodtak, a kakaduk nem rikoltoztak és a papagájok szürkén kapaszkodtak kalitkájuk rácsaiba. A kisfiú csalódottan ballagott haza, és hiába kérdezgette anyukája, hogy miért ilyen csöndes ma, nem válaszolt semmire.

Hazatérve bement a szobájába, kezével megtámasztotta az állát és nézte, nézegetette a csupasz polcokat. Azon vette észre magát, hogy mi tagadás, nagyon hiányoznak a játékai. A nagy barna macit is szeretette, nem is tudja megmagyarázni, miért szokta a sarokba vágni. És a kisautókat is - milyen jó volt száguldozni velük a padlón… De a többi játék is nagyon hiányzott neki. Furcsa gondolatok kavarogtak a fejében és nagyon szomorú volt. Este nehezen aludt el és másnap fáradtan, csalódottan ébredt, mert nem látta maga körül a kedves, színes játékait. Úgy érezte, ha nem játszhat, nem is érdemes fölkelni, ezért fekve is maradt, reggelizni se ment. Édesanyja aggódva jött be hozzá és rögtön megmérte a kisfiú lázát.

- De hiszen neked nagyon magas lázad van! - mondta ijedten és máris kihívta a doktor bácsit. A doktor bácsi sokféle orvosságot írt fel a receptre, de egyik sem segített még napok múltán sem. A kisfiú csak feküdt az ágyban, sápadtan, lázasan és egyre csak azt kérdezgette, miért tűntek elé a játékai?
Aztán egy napon, este, amikor már mindenki aludt, megérkezett az Igazságtévő Tündér. Amikor megjelent a kis beteg ágyánál, a kisfiú gyorsan köszöntötte:
- Szervusz Igazságtévő Tündér! Kérlek, változtasd meg döntésedet, mert már megjavultam! Kérlek, add vissza a játékaimat, mert nagyon hiányoznak nekem és én ígérem, hogy soha többé nem fogom bántani egyiket sem!

A Tündér pedig így válaszolt:
- Látom és tudom is, hogy komolyan beszélsz. És már köszönni is megtanultál. Be kell látnod, kisfiú, a játékok, a mesefigurák nem azért vannak, hogy a gyerekek zsarnokoskodjanak felettük, kínozzák őket, hiszen az nekik nagyon fáj. Nekik az a küldetésük, hogy szórakoztassák a gyerekeket, hogy játsszanak velük, hogy szeressék őket. Remélem, megjegyezted szavaimat! - azzal hipp-hopp, megint eltűnt.
Másnap reggel, amikor a kisfiú felébredt, először nem akart hinni a szemének: a polcokon teljes színükben ott pompáztak a játékok, a mesekönyvek lapjai újra megteltek színes rajzokkal, és a kispaplanról is vidáman mosolygott rá Vuk meg a többi rókakölyök. A kisfiú boldogan kelt ki ágyából, összerakta az ágyneműjét, felöltözött, bement a fürdőszobába, megmosakodott, fogat mosott, megfésülködött, és indult a konyhába.

Anyukája már elkészítette a reggelit, és mint mindig, már az asztalon, a piros szívecskés abroszon várta őt az elefántos bögréje, tele finom kakaóval, a három kismalacos tányérkája, rajta a vajas pirítós.
- Jó reggelt, anyuka! - köszönt a kisfiú. - Jaj, de éhes vagyok - és nekifogott a falatozásnak.
Édesanyja megrökönyödve nézett a fiára. Talán most hallotta őt először rendesen köszönni, és kérdezés nélkül is tudta, hogy ma reggel valóban megmosakodott, megfésülködött az ő makrancos kisfia.
- Szervusz kisfiam! - mondta. - Mondd csak, nincs semmi bajod?
- Már igazán sokkal jobban érzem magam. És képzeld csak, anyuka, igaza van a Tündérnek, mert a játékokkal tényleg játszani kell és szeretni kell őket, különben elmennek. És látod, én már jó vagyok, mert visszajöttek hozzám, mert nekem tényleg hiányoztak, mert én nem is tudtam, hogy szeretem őket… Szóval, én rossz voltam a játékaimhoz és nem viselkedtem illedelmesen sehol sem, és akkor a Tündér engem megbüntetett, de azt hiszem igazságosan. Anyukám, ugye nagyon fontos a szeretet? - mondta el mindezt a kisfiú egy szuszra.

Édesanyja először furcsán nézte kisfiát, csak bólogatott szavaira, igen, persze, de eleinte nem nagyon értette, miről beszél a gyerek. Aztán odalépett hozzá, megsimogatta a kisfiú fejét és így szól:
- A szeretet a szív legmélyebb rejtekéből jövő legtisztább, legőszintébb és legnemesebb érzés. Szeretet nélkül nincs értelme semminek és szeretettel mindent legyőzhetsz. A rosszaságot, a gonoszságot, a makrancosságot is… Látod, neked sikerült, mert a szeretet ott volt a szíved mélyén, és te engedted, hogy úrrá legyen a rosszaságodon. Tudod, kisfiam, a szeretet minden szívben ott van, csak vannak, akik olyan mélyen eltemetik magukban ezt az érzést, hogy soha nem tud belőlük előtörni. De te már tudod, milyen jó szeretni, és meglátod, ezentúl soha nem fogsz unatkozni…

És a kisfiú soha többé nem unatkozott, nem bántotta játékait, nem makrancoskodott, nem rosszalkodott, mindig illedelmesen viselkedett, mert tudott szeretni. Az Igazságtévő Tündér pedig hosszú időre a sutba vethette ötletadó sámliját…

Forrás: http://picibaba.hu

2022. november 15., kedd

Az önbizalom növelése gyerekkorban

Mindannyian szeretnénk, hogy gyermekünk magabiztos felnőtté váljon, aki hisz saját képességeiben, önmagában. Valahogy ezen mégis akkor kezdünk el gondolkodni, ha valami már elromlott. Ha nem hisz nekünk, mikor biztatjuk, ha nehezen viseli el a kudarcot, mert éppen vesztett a játékban. Hogyan segíthetünk az önbizalma erősítésben anélkül, hogy szakemberhez fordulnánk?

Ahhoz, hogy át tudjuk gondolni az önbizalom növelésének eszközeit, először képzeljünk el egy kertet. Egy szép kertet tele fákkal, bokrokkal, virágokkal. Annál jobban lehet hasznosítani a gyakorlatot, minél inkább elképzeljük a növényeket, a színeket, minél inkább magunk előtt látjuk azt a kertet, amit közösen gondozunk családunkkal, és amivel nagyon elégedettek vagyunk. Bár sok munka van egy ilyen kert ápolásával, mégis rengeteg örömöt ad. Barátaink, ismerőseink elismerően nyilatkoznak róla. Úgy érezzük, hogy minden a helyén van. Egészen addig, míg nem jön egy nagy vihar és ki nem csavarja a fákat, össze nem töri a virágokat, cserepeket. A legtöbben ilyenkor csalódottak és dühösek leszünk, hogy hiába volt minden eddigi erőfeszítésünk. Szeretnénk, ha gyorsan visszaállna a kertünk szépsége, lehetőleg olyan gyorsan, amilyen hirtelen törte le az ágakat a vihar. De a növények nem nőnek ilyen gyorsan. Ráadásul a helyreállítás is a mi feladatunk lesz, és ez minél nagyobb terhet jelent annál inkább gyűlik a bosszúság a szívünkben. Nagyon hasonló ez a helyzet a gyerekneveléshez is. Ha egyszer összetörik a gyermek önbizalma, akkor hosszú munkára és türelemre lesz szüksége, hogy újra megerősítse azt. Közben mi korholjuk azt, aki összetiporta gyermekünk önbizalmát, haragszunk az életre és a szívünk mélyén talán a gyermekünkre is. De az önbizalom kellő türelemmel újra megerősíthető, és a gyermekünk újra hinni fog a képességeiben, abban hogy el tudja érni, amit csak szeretne. Érezni fogja, hogy jól csinálja a dolgait, és újra értékes, szerethető emberként fog magára gondolni. Mindez nem jelenti azt, hogy gyermekünk mindenben ügyes lesz, vagy akár tökéletessé válna. Egyszerűen csak hinni fog magában.

Mire van szüksége egy gyereknek, hogy megerősödjön az önbizalma?

Elsősorban ránk a szülőkre. Nemcsak a világról tanítjuk őket, hanem magukat is rajtunk keresztül ismerik meg: „Bohóc vagy, fiam!”  (Apának tetszik, ha tréfálkozom. Vicces vagyok.) Gyermekünk énképét meghatározza, hogy milyennek látjuk őt. (Rosszabb vagy hat fiúnál! /Te kis elvarázsolt hercegnő./ Az én kicsi gézengúzom.) Előbb-utóbb szépen el is fogják könyvelni magukat ilyenek, hiszen a szemükben még mindentudók vagyunk. Ezért fontos, hogy hangsúlyozzuk gyermekünknek a jó tulajdonságait is, nem fog ettől beképzelt lenni. Gyermekeinknek szüksége van arra, hogy megismerjék az értékeiket, erősségeiket. Kitől várhatnák el, hogy ezt mind megmutassa, ha nem tőlünk szülőktől?

A kellő önbizalomhoz azonban nagyon praktikus, hétköznapi dolgok is kellenek. Legfőképp az, hogy kiszámítható és biztonságos környezet vegye őket körül. Az ismétlődő szokások, a napi rutinok, a következetes szabályok, mind-mind segítenek kiismerhetővé tenni a világot. Egy ismerős helyzetben pedig mi is inkább biztonságban érezzük magunkat, bátrabban viselkedünk. Hiszem, hogy egy ilyen környezet megteremti a lehetőséget arra, hogy gyermekünk felfedezze saját képességeit.

A családon kívüli kapcsolatoknak is nagy szerepe van. Az, akivel barátkoznak, megtapasztalja, hogy kíváncsiak rá a többiek, hogy szeretnek vele lenni. Az ilyen gyermek pozitív énképet alakít ki magáról és ez által megerősödik az önbizalma is. Szülőként nekünk az a feladatunk, hogy elősegítsük gyermekünk szocializációját, megtanítsuk neki azokat a készségeket, amivel be tud illeszkedni egy közösségbe. Előnyt fog jelenteni a számára, ha megmutatjuk, hogyan viselkedjen egy társaságban, ha bátorítjuk, hogy legyen udvarias, segítőkész, érdeklődjön a többiek iránt, de tartsa tiszteletben mások érzéseit is.

Önbizalmának alapja, hogy ismerjük a jó tulajdonságait.

Ahhoz, hogy gyermekünk önbizalmát megerősítsük, ismernünk kell az erősségeit, mindazokat a tulajdonságait, amire támaszkodhatunk majd az önbizalom fejlesztése során. Van erre egy nagyon egyszerű gyakorlat, mindösszesen egy papírra meg egy tollra van szükség hozzá. Azt szoktam kérni a szülőktől, hogy írjanak fel erre a lapra öt pozitív dolgot a gyermekükről, és ha készen vannak, akkor olvassák fel. Majd újra megkérem őket, hogy még öt pozitív dolgot írjanak a listára. Ez kicsit tovább szokott tartani, mert a nagyon látható tulajdonságokat már leírták, de ettől még nem állunk meg itt. Miután ezeket is felolvasták, harmadszor is meg kérem őket, hogy írjanak új, öt pozitív tulajdonságot a gyermekükről. Ilyenkor a gyermek külső és belső tulajdonságai mellett, egyre konkrétabb pozitívumok is napvilágra kerülnek. Például: Boti lefutotta a 3 km-es távot is, pedig nem is készült rá külön. Gináék sokszor civakodnak, múltkor mégis kiállt a testvére mellett. Márk addig ügyeskedett, amíg kiszedte a palackból a dugót.  3 példa 3 különböző gyerekre. A tehetségesre, a melegszívűre és a kitartóra. Azt látom a szülőkön, hogy a gyakorlat után felszabadulnak, hogy 15-20 ilyen pozitív tulajdonság is rejlik a gyermekükben. A listát pedig remekül tudják hasznosítani, mikor a gyermek önbizalmát erősítik.

A gyerekek önbizalmát fejlesztő módszerek eszközei

Bátorítás fél siker!

Kivételes dolog, ha egy pszichológus azt mondja: „Egyet kérek, csak ne dicsérje a gyermekét!” De valóban vannak helyzetek, amikor a dicséretnél sokkal hatásosabb eszközeink vannak. Amikor a gyerekek megpróbálnak valami új dolgot, vagy éppen már kudarcba is fulladt a kísérletük, akkor a dicséret nem fogja megvigasztalni őket. (Ne búsulj, szerintem ügyes vagy!) Van, aki egyenesen kritikának éli meg, ha ilyenkor dicsérjük. („Tudsz te ennél szebbet is!”) Viszont, ha tovább bátorítjuk, segítünk leküzdeni a frusztrációját. A gyermek könnyebben veszi így tudomásul a hibáit, hiszen a kudarc a fejlődés része, és neki nem kell tökéletesnek lennie. Ez arra fogja ösztönözni, hogy a saját maga képességeihez mérten alakítsa ki az elvárásait, és a teljesítménytudtát.

Egy jó dicséret aranyat ér!

Természetesen azért ne dobjunk ki az ablakon minden dicsérő szót! Egy jó dicséret aranyat ér a gyermek pozitív énképének a kialakulásában. Hogyan tudunk jól dicsérni? Ha a gyermek érzi általa, figyelünk rá, elismerjük őt. Például: „Anya kipakoltam a játékokat a kádból!” „Jól van kicsim, látom a kis edényeket is összeszedted, meg a labdát is. Mindent beletettél a lavórba. Ez szorgalmas dolog volt.” Lényegében ilyenkor elmeséljük a gyermeknek, hogy mi mindent csinált, és kifejezzük az elismerésünket.

Fogadjuk el, ha hibázik!

Vannak gyerekek, akik nagyon nehezen viselik el a kudarcot. Kiborulnak, haragszanak magukra. Akár képesek feladni teljesen a vágyaikat, mert az elsőre nem sikerült nekik. Ezért van jelentősége annak, hogy miként gondolkozunk a kudarcaikról. Szülőként úgy tudunk a legtöbbet segíteni a gyermekünknek, ha megértetjük vele nem sorscsapás, ha valami nem sikerül. Sőt még az előnyére is válhat, ha végig gondolja mi vezetett s bukáshoz. Nem tudta berúgni a 11-est? Nem volt türelme, mindent aprólékosan végig csinálni? Miért ne csinálhatná máskor másképp? Miért ne készülhetne fel ezekre a hibákra Nem tragédia, ha hibázik, legközelebb ennyivel is jobb helyzetben lesz, hiszen már erre is figyelni fog.

Végül 10+1 gyakorlati tipp az önbizalom erősítéshez

Engedjük, hogy új helyzetekben is kipróbálja magát! Ne akarjuk megkímélni.

Ha hibázna, ne róla beszéljünk, hanem a hibáról.

Éreztessük, hogy fontos nekünk. Mindig hallgassuk meg figyelmesen!

Ne kritizáljuk! A jó tulajdonságait emeljük ki, hisz olyanná válik, amilyennek látjuk őt!

Bátorítsuk, ha önállóan kitalál valamit. Hadd próbálkozzon, még ha elsőre nem is sikerül neki.

Ha nem boldogul valamivel, várjunk egy kicsit, és ne kezdjük el megoldani helyette a dolgokat.

Hagyjuk, hadd döntsön.

Annyit várjunk el tőle, amennyit meg is tud tenni!

Ne járjunk a sarkában, ne ellenőrizgessük állandóan!

Ne hasonlítgassuk máshoz! Ő egyedi, megismételhetetlen személyiség, ezért a fejlődését is önmagához nézzük.  

+1: És a legnagyobb eszközünk: Mutassuk ki, hogy mennyire szeretjük!

Forrás: www.csaladinet.hu

2022. november 14., hétfő

Csillámos körmök az oviban? – A bőrgyógyász válaszol

A legtöbb kislány odáig van a színes, csillogós, fényes körmökért, és minden vágya, hogy ő is ilyenekkel pompázhasson. De még ha az oviban, suliban engedélyezett is a lakk, érdemes kétszer meggondolni, hogy fested-e a kislányod körmeit.

Nem mindegy, hányszor

Ha már hosszú ideje színes körmökért könyörög a gyerek, jó, ha tudod, hogy egy jó minőségű, esetleg a legproblémásabbnak tartott összetevőktől mentes körömlakktól jó eséllyel nem lesz semmi baja, ha egy alkalommal engedsz neki, hogy kipróbálhassa. Azonban a rendszeres lakkozás már egészen más kategória egy gyereknél. „Minden körömlakk valamilyen mértékig szintetikus anyag, vannak benne tartósítószerek, potenciális allergének” – figyelmeztet a szakértő.

Lehet, hogy most még semmilyen problémát nem okoz, de nem tudhatod, hogy ha rendszeresen használjátok, a későbbiekben, pár év múlva nem hoz-e létre allergiás reakciót.

Természetesen vannak az ismert allergének, amelyeket könnyű elkerülni. De rengeteg olyan anyag van, amelyről nem lehet tudni, hogy annál az adott gyereknél fog-e később problémát, mondjuk ekcémát okozni. És ha kiderül, hogy számára a lakkban van problémásnak bizonyuló összetevő, a kialakult panaszt visszafordítani már nem lehet.” Tehát azzal, ha úgy döntesz, hogy rendszeresen lakkozod a gyerek körmét, nem tudhatod, hogy nem egy későbbi allergiának ágyazol-e meg. A gyerekek bőre még nagyon másképp reagál, mint a felnőtteké, és ami kicsi korban vele történik, annak bizony hosszú távú hatása lehet.”

A gyereklakk jobb?

Léteznek már kimondottan gyerekeknek kifejlesztett, könnyen eltávolítható, lehúzható körömlakkok, vajon ezzel kiválthatjuk a normál körömlakkot kockázatok nélkül? „Ezek a termékek ugyanúgy tartalmaznak valamilyen típusú ragasztót és színanyagokat, amelyekkel kapcsolatban ugyanaz igaz, mint a hagyományos lakkokat illetően: még ha alapvetően biztonságosak is, nem tudhatjuk előre, rendszeres használattal nem fejlesztenek-e ki később allergiás reakciót.”

Amiben mindenképp jobbak ezek a lehúzható vagy meleg vízzel lemosható termékek a „felnőtt” lakkoknál, az az, hogy nincs szükség körömlakklemosóra az eltávolításukhoz. Különösen az aceton tartalmú lemosó az, amely erősen kiszáríthatja, gyengítheti a gyerekek érzékeny, vékony körmeit és a körmök körülötti bőrt, ami apró sérülések nyomán fertőzések behatolási kapuja lehet.” És persze azt is jó, ha tudod, hogy ha lehúzható körömlakkot választasz, azt a gyerek bárhol, bármikor le tudja szedegetni, színes darabkákat hagyva maga után, amerre jár. És egy hosszas fürdés is könnyen leáztathatja a csini manikűrt – ha erre nem figyelmezteted előre a kicsit, lehet, hogy zokon veszi.”

Manikűrös – minek?

Kicsiknél talán még nem olyan gyakori probléma (bár előfordul, hogy a kislányok is kapnak egy kis manikűrt, amíg az anyuka körmét csinálják a szalonban), kiskamaszoknál, tiniknél már gyakoribb, hogy a rendszeres manikűrözés, a köröm növesztése, formázása, a körömágybőr vágása, visszatolása okoz panaszokat. „Ha manipuláljuk a körmöt, azzal beleavatkozunk a normális fejlődésbe – magyarázza a bőrgyógyász. – A manikűrözés során apró sérülések keletkezhetnek, és minden sérülésnél nő az esély, hogy baktériumok, gombák jussanak be a sérült területen a köröm alá.”

Tartós verzió – tilos!

Míg a hagyományos lakk egyszer-egyszer megengedhető, a géllakk kimondottan nem ajánlott gyerekeknél. „14 éves kor alatt egyáltalán nem javasolt az UV-lámpa használatát igénylő lakkok alkalmazása, de későbbi életkorban is, igazából mindenki számára átgondolandó dolog – hangsúlyozza a bőrgyógyász. – Minden egyes alkalommal ugyanis, amikor UV-sugárzás éri a kezet, nő a körömágyi melanoma kockázata. Egy felnőttnél ez lehet saját döntés, de kisgyereknél egyáltalán nem ajánlott, felesleges kockázatot jelent.”

A mentes mehet?

Ha úgy döntesz, néha megengeded az ovisodnak, kisiskolásodnak, hogy kilakkozzátok a körmét, és a lehető legkevésbé káros megoldást keresel, nézz körül az úgynevezett 10+ mentes körömlakkok között. (De tartsd észben a szakértő ajánlását: hosszú távú, rendszeres használatnál ezek esetén sem zárható ki a gyerekeknél a későbbiekben allergia kialakulása.) Ezek a termékek nem tartalmazzák az alábbi, általánosan legproblémásabbnak ítélt (vagy gondolt) vegyületeket: formaldehid, toluol, DBP, kámfor, formaldehidgyanta, xilol, parabének, illatanyagok, ftalátok, állati eredetű és állatokon tesztelt összetevők. A lista egyes elemei változhatnak, az elnevezés ugyanis nem hivatalos minősítés – mindenesetre egy jó irányadó, ha valami kevésbé káros alternatívát keresel magatoknak.

Forrás: www.gyerekszoba.hu

A hozzátáplálás titkai

A gyermekek táplálása már tulajdonképpen a várandósság ideje alatt is rengeteg kérdést vet fel a szülőkben, a születést követő hetekben, hónapokban, években pedig ez a bizonytalanság gyakran még tovább fokozódik, hiszen a felkínált ételek minősége a gyermek megfelelő fejlődésében, és az evéshez, ételekhez való későbbi viszonyában egyaránt meghatározó szerepet játszik. Az esetleges látszattal ellentétben azonban szerencsére nem egy lehetetlen küldetésről van szó: a leggyakoribb dilemmákról, megoldásokról és a legújabb trendekről Bartus-Preizler Gabriellával, a Czeizel Intézet gyerekdietetikusával beszélgettünk.

A WHO jelenlegi ajánlása szerint szoptatni minél tovább, két éves korig, vagy akár azon is túl érdemes, amíg az anya és a baba is igényt tartanak rá, ez ugyanis az általános meggyőződéssel ellentétben nem csak kapcsolatuk elmélyítésében, kiegyensúlyozottságában, hanem az immunológiai védelemben egyaránt meghatározó szerepet játszik. Mindemellett azonban, kb. fél éves kortól az elsődleges tápanyagforrás szerepét fokozatosan az ételek veszik át.

„Egyéni hogy melyik babánál pontosan mikor ajánlott elkezdeni a hozzátáplálást, de azt szoktuk tanácsolni, hogy a 26. hétnél tovább ne nagyon várjanak vele a szülők. Ez elsősorban minőségi dolog, nem az a fontos, hogy nagy mennyiséget egyen a baba az első hetekben, de az anyatej, vagy a tápszer jó, ha kiegészül szilárd ételekkel is, hiszen eddigre kiürülnek a pici vasraktárai és ezt pótolni kell! Fontos az is, hogy ne kezdjük túl korán! Figyeljük meg a babát: ha például megtartja a fejét, hason kitolja magát a kis kezével, érdeklődik az ételek iránt, az mind annak a jele, hogy fizikailag is megérett a feladatra” - magyarázta a szakember.

Mire figyeljünk?

A hozzátáplálás során a szülőknek és a babáknak is megvannak úgymond a saját feladataik: a szülőké, hogy a lehető legideálisabb körülmények között, naponta többször kínáljanak, koruknak megfelelő állagú és összetételű ételeket a babáknak, a babáké pedig hogy eldöntsék, a felkínált lehetőségekből mit és mennyit fogadnak el. Ha ezek a feladatkörök jól elkülönülnek, és a szülők nem próbálnak ráerőltetni bizonyos ételeket a gyermekre, hanem hagyják, hogy a maga döntése, kedve szerint, a saját tempójában kóstolja meg azokat, akkor a nehezebb időszakokon is könnyebben túl lehet lendülni.

„Azt azért jó, ha tudják a szülők, hogy egy-egy ételt 10-15-ször is kell kóstoltatni, tehát folyamatosan újra próbálkozni, hiszen az anyatej, a tápszer íze teljesen más volt és kell egy kis idő, mire ezeket az új ízeket megszokják a babák. Emellett érdemes a kínálás eszközeire és körülményeire különös figyelmet fordítani, mert sokszor ezekben rejlik a siker titka. Sokan például nem is gondolnák mennyire fontos az, hogy milyen pózban ül a kicsi evés közben, pedig amíg bizonytalanabbak és arra figyelnek, hogy a stabilitásuk meglegyen, bizony nagyon nehéz még arra is koncentrálniuk, hogy mi zajlik éppen a szájukban. Elutasításhoz vezethet az is, ha nem ideális hőmérsékletű, vagy nem a korának megfelelő, például annyira apróra vágott étellel kínáljuk, amit még nem tud megfogni.”

A legfrissebb ajánlásoknak köszönhetően, mára elég nagy szabadságot kapnak a szülők, ami az ételek bevezetésének sorrendjét illeti. Egy-két általános szabály azért továbbra is érvényben maradt, többek között például az, hogy az olajban sült finomságokat kerülni kell, és törekedni inkább a sütőben való elkészítésükre. Érdemes észben tartani a fulladásveszélyt jelentő ételek listáját is, ilyenek például a kerek élelmiszerek, mint a koktélparadicsom, vagy a szőlőszem egészben, a nyers és kemény ételek, az olajos magvak és a cukorkák. A kerek darabokat félbe vagy negyedbe vágva, a kemény nyers zöldséget, gyümölcsöt, például a répát vagy az almát párolva, később pedig reszelve, az olajos magvakat darálva, a muffinba, zabkásába belekeverve adhatjuk nekik, a kemény cukorkákat pedig négy éves korig tanácsos teljesen elkerülni.

Ez sem, az sem, amaz sem…

A babák, kicsi- és nagygyerekek étkezésével kapcsolatban az egyik leggyakoribb probléma a válogatósság, szinte minden szülő megküzd ezzel az akadállyal legalább egyszer a gyermek fejlődése során. A szakember elmondása szerint azonban tudatos hozzátáplálással ez is javarészt megelőzhető, leküzdhető.

„A válogatósság kialakulásában egyértelműen meghatározó szerepet játszanak a gyermek hozzátáplálás során, sőt, a magzati korban és a szoptatás alatt szerzett élményei, tapasztalatai. Mivel a magzatvíz és az anyatej íze is változik az ételektől függően, segíthet, ha változatosan eszik az édesanya, így már ekkor többféle aromával találkozhat a kicsi. A hozzátáplálás folyamán az első másfél év a legkritikusabb időszak, ez alatt az a cél, hogy erőltetés nélkül, a lehető legtöbb ízzel, állaggal ismertessük meg a babát. Ne hagyjuk, hogy az ételek leszűküljenek a kedvenceire, amiket először elfogadott, hanem folyamatosan kínáljuk őt korábban elutasított dolgokkal is, így tulajdonképpen állandóan bővítve a szeretett ételek listáját.”

Allergénekkel az allergiák ellen

A helyes, változatos táplálkozást tényleg nem lehet elég korán elkezdeni, hiszen a kisgyermekek étrendje a későbbi, felnőttkori egészségüket is meghatározza, olyannyira, hogy a megfelelő ételek kínálásával akár bizonyos krónikus betegségek, allergiák kialakulása is megelőzhető, késleltethető.

„Pár évvel ezelőtt az volt az általános iránymutatás, hogy egy éves korig ne adjunk semmi gyakori allergént a piciknek, azonban a legújabb kutatások hatására, melyek bizonyították, hogy ezzel igazából pont az ellenkezőjét érjük el, mint szeretnénk, most történt egy szemléletváltás. Azon babák körében ugyanis, akik egy éves korukig nem kaptak például földimogyorót, sokkal magasabb volt a földimogyoró allergiások száma, mint azoknál, akik igen. Mindezeken alapulva jelenleg az a javaslat, hogy egy éves korig a potenciális allergéneket, tehát a tej-, tojás-, szója-, hal-, földimogyoró- és a búzafehérjét is mindenképp vezessük be a gyerekek étrendjébe, kivéve akkor, ha valamiért magasabb rizikócsoportba tartoznak allergia szempontjából. Ilyen esetekben szakorvossal kell egyeztetni arról, hogy milyen módon és mikor adjunk nekik allergéneket, hiszen lehet, hogy ez még egy picit előbb, már 6 hónapos kor előtt szükséges, akár kórházi körülmények között.”

Forrás:https://www.csaladinet.hu