2013. november 20., szerda

Levél a szülőkhöz

 Kedves Anyukák, Apukák!

Élményekkel, tapasztalatokkal gazdagabbak vagyunk az Emberi erőforrás Minisztérium Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet által támogatott Nemzeti Tehetség Program megvalósításának első fele után. Sok szép élményt gyűjtöttek gyerekeink, reméljük képességeik javára is Bihari-tanyán, de akad javítani való is a veletek való együttműködésben.

Nagyon kérünk benneteket a pontosságra! Inkább öt perccel előbb, mint öt perccel később... Sokan, sokat fáradoztunk azért, hogy jól érezzétek magatokat velünk, és szeretnénk, ha tudnátok, hogy egy ötödik éve működő közösség egész napos programjára érkeztek meg családként egy nagyobb "családba", a Nyíregyházi Babaklubba és a Gyerecsak Egyesületbe, ahol megszoktuk, hogy teljes figyelmet adunk egymásnak, ha kell reggeltől estig. /Meghívásunk Ibrányban sem ebédre vagy sétakocsikázásra szól, hanem egy egész napos óvodásokat fejlesztő programra!/

Elnézést kérünk, ha nem sikerül minden tökéletesen! Mi is csak szülők, a közösségünk önkéntes munkásai vagyunk, kérünk, ne várjátok tőlünk egy rendezvény központ profizmusát. Igyekszünk, de csak akkor tudunk tökéletesek lenni, ha kivétel nélkül valamennyien teszünk érte. Gyerekeink kicsik és nagyobbacskák, ha kell álljatok oda melléjük, egészítsétek ki nyiladozó képességeiket, "dolgozzatok" együtt velük, hiszen egy olyan közösségben vagytok, ahol a kötődő nevelés gondolata kicsit mindenben benne van, amit együtt csinálunk.

Kérünk, segítsetek abban, hogy a vendégházat és udvarát úgy hagyjuk ott, ahogyan találjuk, azaz rendben és tisztaságban. /Sem köztünk, sem mögöttünk nincs takarító, mosogató, szemétszedő, stb. alkalmazott!/
Köszönjük, ha érted a szót, és szeretettel várunk szombaton reggel 9-10 óra között Ibrányban!

                                                           Nyíregyházi Babaklub, Gyerecsak Egyesület
                                                           /önkéntes/ vezetői

Utóirat:
A programot küldjük emailben.
1. Kérünk visszajelzést, ott lesztek-e szombaton! nyiregyhaziklub@gmail.com
2. Akinek van, kérjük, hozzon magával parasztudvarba tartozó állat bábot! /Disney állatokat ne, csak hagyományos állatfigurákat hozzatok!/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése