2017. július 3., hétfő

Hordozás

        Mindig szívmelengető, amikor látjuk, hogy egyre több édesanya hordozza gyermekét. A testközelség fontosságát mi felnőttek is érezzük, hiszen milyen jól esik egy ölelés, ha elszomorodunk, milyen jól esik hozzábújni valakihez, akit szeretünk. Nincs ez másképp kisgyermek esetében sem, sőt az igény csak hatványozódik.       Amikor hordozásra adjuk fejünket, fontos, hogy megtudjuk, milyen egészséges eszközök közül választhatunk, mi az ami ortopédiailag megfelel gyermekünk számára.     A kisbabák hordozásra teremtettek, ezt bizonyítja csípőízületük felépítése, és sípcsontjuk alakja, reflexeik, viselkedésük, táplálkozásuk, de még anyukájuk testfelépítése, ösztönös viselkedése és vágyai is. (további infók:lll.hu)Említsük meg a bőrkontaktus fontosságát, amely megnyugtatja, kiegyensúlyozottabbá teszi a gyermekünket, ennek jelentőségét, szerencsére a kórházakban is egyre inkább elismerik. Emlékszem mikor kisfiam első fogacskáival küzdött, és vigasztalhatatlan volt, hőmérséklete megemelkedett, közérzete rossz volt, szenvedett, nem tudott elaludni. Magamra kötöttem, hagytam, hogy az én testhőm lehúzza az övét, hagytam, hogy szívdobogásom megnyugtassa, hagytam, hogy így aludjon el, nyugodtan és gondjait feledve. Saját tapasztalatomból mondom, hogy a hordozás egy csoda, amit minden gyermeknek meg kellene tapasztalnia. Nem csak anyával, hanem édesapjával, hiszen a kicsinek tudnia kell, hogy apára is számíthat. Általában a hordozós édesanya kapcsolatát megirigylik az édesapák is, akik, bármennyire is viszolyognak elsőre a "rongyba kötéstől", később örömmel hordoznak.A Nyíregyházi Babaklubban sok szép hordozót próbálhatsz, gyönyörű hosszú kendőktől kezdve egész a csatos hordozóig, vagy az egyszerű onbuig. Havonta tartunk ilyen foglalkozásokat, ahol tapasztalatokat osztunk meg, segítünk egymásnak, de bármikor megtalálsz minket.

Pénteken Hlatkyné Egyed Zsuzsanna segített a kisgyermekes édesanyáknak eligazodni a szebbnél szebb kendők és egyéb hordozóeszközök között. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése