2020. szeptember 9., szerda

Bemutatkozik Emma baba, a Vándorbölcső kis lakója

Bodnár Emma vagyok. 2020. június 4-én születtem 2020 grammal és 44 centiméterrel. Szüleim Bodnár-Diósi Marianna és Bodnár Tamás.

Szüleim nagy izgalommal várták, hogy velem lehessenek. Azóta növekedek a Vándorbölcsőben, kölcsönbe kaptam egy gyönyörű hordozó kendőt is a Nyíregyházi Babaklubtól. 

Jól érzem magam, és örülök, hogy édesanyám így vélekedik rólam:

"Születése óta kislányunk megannyi örömteli és boldog pillanattal lepett meg bennünket, és a család többi tagját is. Huncut, akaratos, mosolygós baba. Hallatja a hangját, beszélget." 

Ré

3 csodás dolog, amit falevélből készíthettek a gyerekkel

Ősszel minden gyerek kincsekkel tér haza, nem hiányozhat a gesztenye, a makk és persze a színes falevelek. Otthon egy darabig nézegetjük őket, majd kidobásra kerülnek. De nem kell feltétlenül így lennie.
Mutatunk 3 ötletet, amik nagyon egyszerűen megvalósíthatók és csodás, őszi színes falevelekből készülnek.

Rózsa falevélből

Nem kell hozzá más csak olló, zöld szalag, ágak és persze színes falevelek.
A technika nem túl bonyolult: a faleveleket hajtogatni kell mindaddig, amíg rózsaformát nem kapunk. Sokkal egyszerűbb megmutatni, mint leírni, beszéljenek a képek.

És akkor lépésről-lépésre, íme:
És kész is, ilyen gyönyörű lesz:

Mécsestartó

Ha beköszönt az ősz, előkerülnek a befőttes üvegek és csak a képzeletünk szab határt, hogyan is díszítsük az üveget. Most természetesen falevelekkel fogjuk, méghozzá a lehető legegyszerűbb technikával, hogy a legkisebbek is be tudjanak csatlakozni.
Nem kell hozzá más csak ragasztó (legjobb a vízbázisú), befőttes üveg, mécses és sok-sok falevél (esetleg egy kis kefe a festék elkenéséhez).
Ugye milyen szép lett?
Egyébként nem érdemes nagyon tökéletesre törekednünk, a levelek kevésbé precíz ágymásra ragasztásával rusztikusabb és természetesebb hatást érünk el.
Állatok falevélből
Ezt a legkisebbek is nagyon fogják szeretni. Papírra, ragasztóra és levelekre van szükséged. Meg nagy adag vidámságra.
A feladat pofonegyszerű: rajzolj le bármilyen állatot, de néhány részletét falevelekkel egészítsd ki. Így:
vagy:
Haladóknak:
Jó szórakozást!
Forrás: https://www.babaszoba.hu/

2020. szeptember 8., kedd

5 szuper őszi játék kisgyerekeknek

Itt az ősz, használjátok ki az utolsó napsugarakat és legyetek minél többet a szabadban! És ha már ott vagytok, őszi sétátok során gyűjtsetek minél több színes falevelet, tobozt, makkot, gesztenyét.

1. Kincses ládika

Sétáljatok egyet a közeli erdőben vagy parkban, és keressetek minél több kincset a természetben. Gyűjtsetek leveleket, faágakat, makkokat, gesztenyéket, tobozokat, bármit, amit találtok. Otthon készítsetek cipősdobozból egy "kincses ládikát" és tegyétek bele a kincseket. Minden séta alkalmával keressetek valamit, amit aztán a ládikába tehettek.

2. Színes falevél

Ehhez a játékhoz egy papírból kivágott nagy falevél formára, színes papírzsebkendőkre és ragasztóra lesz szükségetek. A gyermeked imádni fogja, hogy szétszakíthatja, majd összegyűrheti a színes papírokat. Ez ráadásul fejleszti a finom motoros képességeit is. Ragasszatok minél színesebb papírgalacsinokat a falevélre, amit aztán fel is akaszthattok valahová.

3. Halloween réme

Ha ősz, akkor Halloween. A tökfaragás már-már elengedhetetlen ilyenkor, de ha azon már túl vagytok, itt egy olyan játék, ami szintén nagyon szórakoztató. Vágj ki narancssárga filc anyagból egy szép nagy tököt, majd sötétbarnából vagy feketéből különböző szem-, orr- és szájformákat. Innentől pedig csak a gyermekeden múlik, éppen milyen "tökszörnyet" készít, a lehetőségek száma végtelen.

4. Őszi tündér

Nagyobb kisgyerekeknek való, egy kis kézügyességre is szükség lesz hozzá. Gyűjtsetek hozzá tobozt, makkot, szép faleveleket. Hobbiboltból szerezzetek be még egy fehér színű papírgolyót (ez lesz a tündér feje) és egy kis rozsdaszínű gyapjúszálat vagy fonalat (ez pedig a haja). Kell még egy jó minőségű ragasztó, és már kész is a gyönyörű, őszi tündér. Ha egy cérnát is erősítesz a tetejére, bárhová felakaszthatod gyermeked új játékát.

5. Kéz koszorú

Egy esős őszi napon nagyon jól jöhet ez a játék. Három különböző színű, őszi árnyalatú színes papírra, ollóra, ragasztóra és a gyermeked kezére lesz hozzá szükség. Rajzoljátok körbe a kisgyermeked kezét, és ezt a mintát vágjátok ki mindhárom színű lapból három példányban. Aztán már csak szépen össze kell őket ragasztani és kész is a legszebb őszi koszorú. Írd rá a dátumot is, évek múlva jó lesz visszanézni, mekkora is volt a gyermeked keze.
+1. Semmi sem fogható ahhoz az örömhöz, amit a kisgyerekek akkor éreznek, ha őszi leveleken ugrálhatnak. Csinálj a levelekből egy jó nagy kupacot, és indulhat a móka!
Forrás: https://www.babaszoba.hu/

2020. szeptember 7., hétfő

Réteges öltöztetés ősszel

kisbaba őszi ruhába öltöztetve

Egy csecsemő öltöztetése minden időjárási körülmény között különleges odafigyelést igényel, hiszen az ő teste gyorsabban lehűl, mivel erőteljesebb a hőleadása mint a nagyobb gyerekeké.

Puha, meleg cuccok

A ruhadarabok lehetőleg természetes alapanyagokból készüljenek, légáteresztők legyenek, főleg azok, amelyek a baba testével érintkeznek. A pamut, vászon, flanell alsóneműk jó választásnak bizonyulnak. Amikor ruhát választunk a csecsemőnek, érdemes a nyakunkhoz érinteni a belsejét, és ha durvának találjuk, akkor inkább válasszunk másik darabot! Figyeljünk arra, hogy a gyerek méreténél egy számmal nagyobbat vegyünk! Inkább bővebb legyen az a ruha, mintsem akadályozza a babát a mozgásban. A ruha kiválasztásánál legyen fontos szempont az is, hogy a rugdalózó, body könnyen nyíljon, lehetőleg alul legyen kapcsolható, így nem kell minden egyes pelenkázásnál teljesen átöltöztetni a csecsemőt, aki többnyire bosszantónak tartja az állandó öltözködést.

Őszi darabok

Egyszerű jótanácsnak tűnik, hogy öltöztessük rétegesen a babát, de mégis mit takar ez? A levegő hőmérsékletén kívül a csecsemő életkora, fejlettsége és egészségi állapota is befolyásolja, hogy mibe öltöztessük. Egészen kicsi csecsemőknél válasszunk olyan rugdalózót, amely a talprésznél is zárt, így nem kell a zoknival bajlódni. Ha a nagyobb csecsemőre zoknit adunk, akkor járjunk el körültekintően a zoknivásárlásakor, és ellenőrizzük, hogy elég tág-e a zokni szára, mert a szűk szár akadályozza a baba vérellátását. A rugdalózó fölé aztán jöhet a pulóver, mellény, kardigán. Ennek a vastagságát annak függvényében gondoljuk át, hogy milyen vastag a bundazsák vagy overál. A nagyobb gyerekek általában utálják a vastag kabátokat, és rengeteg trükk szükséges hozzá, hogy rájuk varázsoljuk. A kesztyűt sem nagyon kedvelik, ezért érdemes olyan kabátot választani, ami eltakarja a kézfejét is. Már csak a sapka van hátra. Egészen kicsi csecsemőknél a meleg kapucni vagy sapka alá adjunk egy fülre simuló vékonyabb pamutsapkát, így az érzékeny fejbőrét nem irritálja a műszálas, prémes fejfedő. A sapka legyen áll alatt kötős, de így is állandó meló lesz a baba arcából kihúzni a lecsúszott sapkát. Sálat csak akkor adjunk rá, ha a pulóver vagy a kapucni nem védi a nyakat.

Feladjuk, levesszük

Amikor felöltöztettük a babát, akkor igyekezzünk magunk is hamar elkészülni, mert a vastag rétegek alatt beizzad a kicsi a meleg szobában, és könnyen nyűgössé, síróssá válik. Öltöztetés előtt érdemes a babakocsit meleg helyre hozni, takaróval kibélelni. Ha meleg helyre megyünk a babával, betérünk egy boltba, akkor nyissuk szét a ruháját, akár le is vehetjük a vastag felső réteget. Erre mindenképpen ügyelni kell, mert ha beleizzad a ruháiba, könnyebben megfázik a vizes öltözetben mint mi. Általában 4 kg súly feletti csecsemővel már nyugodtan sétálgathatunk kint a levegőn, akár hosszabb időn át, hat kiló feletti babát megfelelő ruházatban pedig már kint is altathatunk. Sokan hajlamosak a túlöltöztetésre, a lakás túlfűtésére. Ha így teszünk, a gyermek hőszabályozása nem tud kifejlődni, megedződni. Bátran vigyük ki őket ősszel és télen is, mert szükségük van arra, hogy rendszeresen szabad levegőn tartózkodjanak, ráadásul jobb lesz az étvágyuk és a kedélyük is.

 Forrás:  https://babafalva.hu

2020. szeptember 4., péntek

Jön a hétvége, jöhet a "vidám szendvics" reggeli

A vidám, otthoni hétvégébe még több vidámságot csempészhetünk, ha kreativitásunkat kiélve ötletes szendvicseket teszünk reggel az asztalra.
Ha van időnk, nem kell menni sehova, vagy csak később kell elindulnunk bátran kísérletezzünk formabontó, ötletes szendvicsek készítésével! A siker garantált lesz!

Mutatunk néhány ötletet:

Vidám szendvicsek

Vidám reggeli : Kreatív szendvicsek gyerekeknek | Femcafe

Készíts gyereknapra vidám, cuki harapnivalókat, hogy jól induljon a reggel!  - A mókusok spórolnak.

Vidám szendvicsek gyerekeknek - Képekkel | Szendvics, Ételművészet, Gyerekek

Vidám szendvicsek gyerekeknek - Képekkel - Szülők Lapja

Ezek a legcukibb szendvicses ötletek - készítsd őket gyerekekkel! | NOSALTY

Jó munkát, jó mókát és jó étvágyat hozzá!

2020. szeptember 3., csütörtök

Mit tegyél, hogy ne szorongjon a gyerek az iskolában? Egyetlen dolog, amit vegyél komolyan.A legfontosabb egy gyerek számára, hogy tudja, a szülő mindig biztos háttér. De mit és hogyan csinálj, hogy ne szorongjon az iskolai elvárásoktól?

anya-gyerek-iskola

Ahogy közeledik a szeptember, a gyerekek részint várakozással, részint a múló szünidő miatti sajnálkozással néznek a tanévkezdés elébe. Izgalmas időszak ez, hiszen sok-sok elmesélni való élménnyel a zsebükben ismét találkoznak majd osztálytársaikkal, napjaik megint eseménydúsak lesznek, és a nyári csend helyett újra az iskolai nyüzsgésben találják magukat.

A megannyi érzelem között azonban szülőként fontos tudni, hogy helyt kaphat némi szorongás is, hiszen az új tanév számos új kihívást is tartogat. Nehéz tananyagot és dolgozatokat, felelést és elvárásokat, ami félelmeket válthat ki a gyerekből. Aggódhat a színötös tanuló, aki tartani szeretné az addigi szintjét, de aggódhat az a gyerek is, akinek akadtak már nehézségei egy-egy tantárgyból. Bármelyik eset is áll fenn, a szülőnek ebben a helyzetben kulcsszerepe van.

A biztonságérzet megteremtése

Az iskola az a hely, ahol nap mint nap teljesíteni kell, és épp ez az, ami a legtöbb feszültséget okozhatja a gyerekben. Mindenki emlékszik, milyen volt diákként úgy hazamenni, hogy rosszabb jegy került az ellenőrzőbe, mint ami a kitűzött cél lett volna. Akár egy egyes, akár egy négyes csúszott be, kudarc, bűntudat, kiábrándultság és esetenként a szülő reakciójától való félelem elegye vehette át az uralmat a gyereklélek nyugalma felett. Felnőttként, anyaként, illetve apaként hasznos ezt az emléket időről időre felidézni, mert a gyerek ma, tanulóként ugyanezeket éli meg.

A szülő kulcsszerepe abban áll, hogy a gyereknek biztonságos hátországot teremtsen, ahová, bármilyen jegyet is kapott, nyugodt lélekkel térhet haza feltöltődni, és felkészülni a csorba kijavítására.

Természetesen nem kell megdicsérni a gyereket azért, ha nem készült megfelelően, és rossz jegyet kapott, de meg kell találni az arany középutat a dorgálás és a biztatás között. Kemény szavakkal, megalázással, megfélemlítéssel, esetleg testi fenyítéssel semmi jót, csak szorongást érhet el a szülő, ami sajnos komoly lelki sérülést és a stressz miatt további eredményromlást okozhat.

Ha rossz jegyet kap, első körben érdemes kideríteni az okát. Ezt okozhatja lustaság, de egy esetleges iskolai konfliktus is, tanulási nehézség vagy bármilyen más blokkoló tényező. Tisztázván az okokat, a szülő és a gyerek együtt kitalálhatják a megoldást, a szülő szükség szerint beszélhet a tanárral, tehet lépéseket, kereshet magántanárt, de egyszerűen ki is kérdezheti a leckét, már az is sokat segíthet.

A megoldás helyzetfüggő, de a lényeg a szülő folyamatos támogató jelenléte, mely biztonságérzetet ad a gyerek számára. Amennyiben tudja, hogy bármi történjék, számíthat a szülő segítségére, a gyerek sokkal nyugodtabban ül majd az iskolapadba, és nem gátolja az iskolában a szülő reakciójától való folyamatos félelem, esetleg görcsös megfelelési kényszer. Utóbbi kapcsán fontos a gyerek magával szembeni túl szigorú elvárásait is tompítani, megértetni vele, hogy belefér, ha néha hibázunk.

Így érdemes indítani az évet

Már augusztus végén fontos időről időre elbeszélgetni a gyerekkel az iskolakezdésről, érintve különböző témákat. A viszontlátást az osztálytársakkal és tanárokkal, a gyerek érzelmeit az iskolakezdés kapcsán, a tanulás fontosságát, hogy mi várható az eljövendő tanévben, de legfőképpen azt, hogy bármit is hoz, a szülőre a gyerek mindvégig számíthat majd.

A szülő biztató, támogató hozzáállása biztonságérzetet ad a gyerek számára, a  stresszmentesebb kezdés és folytatás pedig ígéretes tanévet jósol. Ha a gyerek biztosítva lett afelől, hogy a szülő a segítője, és nem a szigorú bírálója lesz, nemcsak iskolai kudarcok kapcsán, de másban is bátrabban fordul majd hozzá, ami különösen fontossá válik a kamaszkor elérkeztével.

 Forrás:  https://femina.hu

2020. szeptember 1., kedd

Mennyit tabletezzen a gyerek?

Az érintőképernyős digitális eszközök világába született gyerekektől külön művészet távol tartani ezeket a kütyüket - de még nehezebb talán a kütyüt lelkesen használó hozzátartozókat rávenni arra, a gyerek előtt ne képernyőzzenek.

/fotó: Getty Images/

Idegrendszeri fejlődés: ötéves korig

Hogy mégis megéri ezeket az erőfeszítéseket megtenni, azt Bojti Andrea gyermekpszichológus is megerősíti. A kisgyermek idegrendszerének fejlődését azzal tudjuk ugyanis a leginkább támogatni, ha kíméljük a felesleges ingerektől. Minél tovább, annál jobb.
"Az emberi agy plaszticitása 5 éves korig tart. Ez idő alatt képződnek az idegsejtek, létrejönnek az idegpályák közötti kapcsolatok, vagyis 5 éves korig nagyjából fejlődésben van az idegrendszer. Erre a fejlődésre a vibráló fények, a kijelzők villódzása kifejezetten rossz hatással van" - magyarázza a szakember.
Példaként említi, hogy a korai fejlesztéseket is 5 éves korig végzik, addig tudnak jelentős hatást gyakorolni az idegrendszer alakulására. "Látni kell, hogy ez egy rendkívül érzékeny időszak a kisgyerekek életében" - hangsúlyozza Bojti Andrea.
 
Két évig mellőzzük a képernyőt!

Az első két életévben (tehát a gyermek 24 hónapos koráig!) határozottan ellenjavallt a képernyő használata. Vagyis kontraindikált a televízió elé ültetni a kisgyermeket, okostelefonon videókat nézetni vele vagy tabletes játékkal játszani a jelenlétében. "De ugyanígy a passzív képernyőzés is káros, tehát ha nem is a gyermeket ülteti a tévé elé a szülő, hanem az 'csak' a háttérben megy, a gyermek figyelmét hamar elvonja, és máris azt fogja bámulni" - hangsúlyozza a szülők fontos szerepét a káros hatások kiszűrésében Bojti Andrea.

A WHO 2019-ben hozta nyilvánosságra a kisgyermekek képernyőhasználatára vonatkozó irányelveit. Ezekben a képernyőzés korlátozásának fontosságát és szükségességét azzal támasztják alá, hogy a túlzott digitális eszközhasználat - az idegrendszerre gyakorolt, fentebb részletezett káros hatásain kívül - a gyermek elmagányosodásához (izolálódásához) és a mozgásszegény életmód kialakulásához vezet, megágyazva az elhízásnak és az abból kialakuló társbetegségeknek.

Hogyan vezessük be a digitális eszközhasználatot?

Bármikor is dönt úgy a szülő, hogy képernyős eszközt mutat a gyermeknek, a legfontosabb az, hogy a kezdetektől szabja meg a kereteket a kütyüzésre. Egy nagyon kicsi gyerekkel is meg lehet azt értetni, hogy például csak reggeli után nézhet egy videót és utána anya elteszi a telefont. "Fontos, hogy a maga által kijelölt kereteket a szülő mindig tartsa be, legyen következetes. Nagyon-nagyon könnyen rászoknak ugyanis a képernyőre a gyermekek, pillanatok alatt függővé tudnak válni" - figyelmeztet a gyermekpszichológus.
Nagyobb gyerekek szüleinek azt javasolja a szakember, hogy a kedvenc meséket videó helyett szerepjátékozással is át lehet élni - ez egyben közös program gyermeknek és szülőnek, és még a videónézést is el lehet így kerülni.

Keressünk arany középutat!

Bármennyire is közhelyként hangozhat, az arany középút élhető, betartható és egészséges megoldás lehet a kütyüproblémára is. Érdemes még kisgyermekkorban, határozott és szűk kereteket szabva és azokat betartva, szülői felügyelet mellett bevezetni a képernyőzést. "Egyrészt azért jó ötlet ebben az időszakban elkezdeni, mert később, például egy 10 éves gyereknek sokkal nehezebb lesz határokat szabni, azokat elfogadtatni. Másrészt a kortársak és a külvilág nyomása már kicsi kortól kezdve érezhetően nagy: az óvodai csoporttársak, kisiskolásoknál az osztálytársak beszélnek a mesékről, a szereplőkről, történetekről, amelyeket ha a mi gyermekünk nem ismer, kirekesztve érezheti magát, ami szintén elkerülendő" - árnyalja a képet Bojti Andrea.
 
Mutassunk példát!

Bármit is próbálunk azonban tanítani a gyermekünknek, ő azt fogja megtanulni, amit ténylegesen csinálunk. Szabhatunk neki ilyen-olyan korlátokat, ha mi magunk sem azok szerint élünk. A gyermekpszichológus ezért azt tanácsolja a digitális korba született gyermekek szüleinek, hogy ők maguk legyenek a jó példa. Ennek legegyszerűbb módja például, hogy ne menjen feleslegesen a háttérben a televízió, vagy a gyermekkel töltött időben ne a telefonját nyomkodja a szülő. "A külvilágból így is elkerülhetetlenül sok inger éri már a kisgyermekeket is, ezért legalább otthon próbáljuk meg leépíteni a feleslegeseket" - javasolja Bojti Andrea a gyakorló szülőknek és a kisgyermekekkel foglalkozóknak.
 
Forrás:  https://www.babaszoba.hu