Iskolásként néhány hét alatt kiderülhet, hogy a gyermekünk nem jól lát,
de az is lehet, hogy csak hónapok múltán kezdünk gyanakodni, hogy a
tanulási gondok hátterében látási problémák állhatnak.
Ma már csecsemőkortól ajánlott megjelenni szemészeti
szűrővizsgálaton, ahol nem csak a távol- vagy a közellátási nehézségekre
derülhet fény. Számos eltérés pedig csak akkor kezelhető, ha a lehető
legkisebb korban felfedezik.
Miért nem jelzi a gyerek, hogy nem jól lát?
A gyerekkor egyik nagy csodája a bámulatos alkalmazkodóképesség. Ez
egyrészt jó, másrészt megakadályozza, hogy a gyerekeknél korán
kiderüljön, hogy probléma van a látásukkal. Számukra ugyanis az a
természetes, ahogyan ők látnak. Úgy fogadják el a világot, ahogy ők
megtapasztalják, éppen ezért mivel az összes információ 80 százalékát a
látás útján szerezzük be, egy látásprobléma esetén jelentősen
lecsökkenhet a kicsik mozgástere - fejti ki dr. Tóth Eszter,
szemészorvos.
Általános igazság: minél alacsonyabb az életkor, annál rugalmasabb a
látórendszer, annál könnyebben tanul. A látás képességét ugyanis
ugyanúgy tanulni kell az agynak, mint például a járást. Ha sokáig
kezeletlen egy látásprobléma, a gyerek agya a normális fejlődés helyett a
folyamatos kompenzálásra lesz kényszerítve, vagyis minél korábban
fedezünk fel és kezelünk egy szemészeti betegséget, annál jobb az esély a gyógyulásra.
Vizsgálatok csecsemőkortól
Az Amerikai Optometristák Szövetségének felmérése szerint a
szülőknek mindössze 13 százaléka gondoskodik arról, hogy gyermeke már az
első életévében részt vegyen alapos szemészeti kivizsgáláson, holott
tízből egy gyerek valamilyen szemészeti betegséggel küzd. Gyanítható,
hogy ez az arány hazánkban sem sokkal jobb.
Hat hónapos kortól
egyéves korig terjedő időszakban nagyon fontos szűréseket lehet
elvégezni. Ilyenkor a szakemberek trükkös tesztek segítségével értékelik
a látásélességet, a szem fénytörő képességét, mozgékonyságát, a két
szem összehangolt működését, valamint a szemek általános egészségi
állapotát. Ezek alapján szűrik ki a szem különféle betegségeit, többek
közt a gyenge látásélességet, a két szem nem összehangolt működését, a kancsalságot és a tompalátást.
Ez utóbbiról érdemes tudni, hogy csak gyermekkorban gyógyítható: a jól
látó szem letakarásával, késztetve a rosszul látó szemet a használatra, a
fejlődésre.
Későbbi életkorokban maga a szülő is felfigyelhet
arra, hogy valami baj van a gyerek szemével. Tünetek, amelyek
észlelésekor szemészorvoshoz kell fordulni:
- kerüli a közelre nézést, minél távolabb igyekszik tartani magától a tárgyakat,
- éppen ellenkezőleg: a távoli tárgyakat, személyeket nem ismeri fel,
- úgy fordítja a fejét, hogy csak az egyik szemével lássa a tárgyat,
- gyakran fáj a feje, szédül, fáradt,
- napközben is dörzsöli a szemét,
- mellényúl a felé nyújtott tárgyaknak, játékoknak,
- állandóan vagy időnként kancsalít,
- a pupilla területében furcsa visszfény látható.
Mit vizsgálnak a gyerekeknél?
A csecsemőkori vizsgálat után problémamentesség esetén is érdemes
elvinni a gyereket szűrővizsgálatra háromévesen, iskolakezdéskor, majd
utána kétévente. Probléma esetén természetesen a szemészorvos rendeli el
a következő kontrollt.
Az átfogó szűréseken a szakember
rendkívül szerteágazó, nagyon speciális vizsgálatokat végez el. Ezek
nagy részét csak pupillatágításban lehet kivitelezni.
- Elsősorban fizikai vizsgálattal felméri a szem szerkezetének
sértetlenségét, valamint a látásélességet. Ilyenkor különböző
távolságokban vizsgálja az éleslátást, hogy kizárható legyen a rövid- és
a távollátás.
- A szakember értékeli a szemek mozgékonyságát és
a szemmozgások pontos koordinációját is. Egészséges szemnél a szemizmok
a két szem optikai tengelyét úgy irányítják, hogy mindkét szemben
ugyanaz a tárgy képeződjék le. Ez a térmélység helyes érzékelésének
alapja.
- A szemek akkomodációs (alkalmazkodási) képességét is
teszteli. Optimális esetben a szemek képesek arra, hogy váltogassák a
fókuszt egy távolabbi tárgyról egy közelire, és fordítva.
- A
színlátás vizsgálatát is megejti legkésőbb iskoláskor előtt, hiszen a
kisiskolások tanításában elengedhetetlen a színek helyes felismerésére.
-
Fontos tisztázni a binokuláris fúzió képességét is, ami a gyakorlatban
képessé tesz minket arra, hogy a tárgyakról a két szemben alkotott kissé
eltérő kép az agyban megfelelően eggyé alakuljon.
- A komplex
látási funkciókat is felméri, hiszen például a megfelelő szem-kéz-test
koordináció kulcsfontosságú a legkülönbözőbb képességek elsajátításában,
mint például az írás, a labdadobás, vagy a hangszeres játék.
A rendszeres, de különösen iskolakezdéskor végzett komplex szemészeti
vizsgálat akár a gyerek tanulmányait is befolyásolhatja, hiszen
nyilvánvaló a kapcsolat az egészséges látás és az írás-olvasás között.
Kutatásokkal támasztható alá, hogy a dyslexiás vagy a problémásan tanuló gyerekek 60 százaléka valójában valamilyen fel nem ismert látási nehézséggel küzd.
A felnőtteknek viszont csak kevesebb, mint a fele van tisztában azzal,
hogy a gyerekeknél tapasztalt bizonyos viselkedési zavarok hátterében
akár látásprobléma is állhat.
Forrás: https://www.webbeteg.hu
Szerző: Oxygen Medical