2021. július 7., szerda

Miről árulkodik a baba székletének színe?

A baba székletének a színe a gyermek egészségének egyik mutatója lehet, és az étrend változásakor arról is számot adhat, mit fogyasztott a pici. Melyek a leggyakoribb színek, és miért találkozhatunk ezekkel a pelenkában?

Fontos tudni, hogy a kisbaba székleténél nem feltétlenül ugyanaz a normális, mint a felnőttek székleténél.

A leggyakoribb székletszínek

Fekete
Az újszülött baba első széklete a kátrányszerű állagú, fekete színű mekónium, amely bőrsejteket, váladékot és magzatvizet tartalmaz. Ilyen széklete csupán néhány napig van az újszülöttnek.
Mustársárga
Miután a mekónium már kiürült, az újszülött széklete mustársárga lehet. Ez a szín a szoptatott babáknál a leggyakoribb.
Világossárga
Teljesen normális, ha élénksárga, világossárga a szoptatott (és néha a tápszerrel táplált) baba széklete. De a szokásosnál sokkal gyakoribb, nagyon folyós, élénksárga kaki hasmenés lehet. A hasmenés növelheti a kiszáradás kockázatát!
Narancssárga
A baba emésztőrendszerében felszedett pigmentek okozhatják, ha a széklet narancssárga színű. Ez előfordulhat szoptatott és tápszeres babáknál is.
Piros
A baba széklete néha pirosas is lehet, a sötétvörös színű ételektől és italoktól, amiket fogyasztott, mint a cékla vagy a paradicsomlé. De jelentheti azt is, hogy egy fertőzésből eredően vér van a székletben, amit gyermekorvosnak kell kezelnie. A véres széklet oka lehet tejallergia vagy végbélrepedés is.
Ha piros a széklet színe, javasolt beszélni a gyermekorvossal is.
Zöldes-barna
A tápszerrel táplált babáknál előfordulhat olyan széklet, aminek a színe zöldes-barna és sárga kombinációja. Ez a kaki szilárdabb is, mint az anyatejjel táplált babáké.
Sötétzöld
Azoknál a babáknál a leggyakoribb, akik zöld színű szilárd ételeket, például zöldborsót vagy spenótot kezdenek fogyasztani a hozzátáplálás során. De vas étrendkiegészítő miatt is lehet sötétzöld a széklet.
Fehér
A fehér széklet azt jelezheti, hogy a baba szervezete nem termel elegendő epét a májban, amely segítené az étel megfelelő emésztését. Ez komoly probléma, ezért ha a gyermek bármely életszakaszában is fordul elő, orvoshoz kell fordulni.
Szürke
Akár a fehér, úgy a szürke széklet is arra hívhatja fel a figyelmet, hogy a baba nem úgy emészti meg az ételt, ahogy azt kellene. Ha a pelenka tartalma szürke vagy krétás állagú, gyermekorvoshoz kell fordulni.

Mit árulhat el a széklet textúrája?

A szín nagyon sokat elárulhat a gyermek egészségéről, de fontos figyelembe venni a textúrát is.
Az újszülött széklete
Az újszülött baba első széklete, a mekónium kátrányhoz hasonló állagú. Ez teljesen normális, és az első néhány nap után megváltozik a színe és a textúrája is. Ha azonban a születéstől számított néhány napon belül nem vált lazább állagúra és sárgásabb színűre a pelenka tartalma, beszélj a gyermekorvossal, mert ez azt is jelezheti, hogy a baba nem kap elegendő tejet.
Az anyatejes állag
Az anyatejjel táplált babák székletének állaga lazább, amelyben magszerű részek is lehetnek. Ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy a babának hasmenése van.
A tápszeres állag
A tápszerrel táplált babák széklete általában szilárdabb, a színe pedig változhat a világosbarnától a barnásig, zöldes vagy sárgás árnyalattal. Ha a székletürítés során a baba láthatóan erőlködik, és a széklete ritka, kemény, az árulkodhat székrekedésről.
A szilárd ételek bevezetése után
A hozzátáplálást követően, miután bevezetésre kerültek a szilárd ételek, a gyermek széklete a normál, felnőtt széklethez kezd hasonlítani.

Mire érdemes még odafigyelni?

Székrekedés
A nagyon kemény széklet, amelyet nehezen ürít a gyermek, székrekedésre utalhat. A kicsi, kavicsszerű darabok szintén erre hívhatják fel a figyelmet.
Hasmenés
Ha a babának hasmenése van, a széklete állaga híg, vizes, és gyakrabban jelentkezik, mint ahányszor etetik a babát.
Nyálkás vagy habos széklet
A nyálkás vagy habos állag néha a fogzás idején jelentkezhet, ha a baba sokat nyáladzik, és lenyeli a nyálát. A váladék, nyálka jelenléte az újszülött székletében normális lehet, amikor még ürül a mekónium a szervezetéből.
De ha ezektől függetlenül jelentkezik, akkor fertőzés jele lehet, ami orvosi kezelést igényel. Ezért fel kell hívni a gyermekorvost, ha ilyen állagot tapasztalsz, de a baba idősebb néhány naposnál és nem nyáladzik.
Vér
A székletben található vér oka lehet az erőlködés a székrekedés miatt, de fertőzés jele is lehet, ezért beszélni kell a gyerekorvossal.
Ha az édesanya mellbimbója kisebesedik, és a szoptatás során kis mennyiségű vért is nyel a baba, az általában fekete vagy sötétvörös foltokként jelenik meg a székletben.
Ételdarabkák
Amint a babánál megkezdődik a hozzátáplálás, a székletben ételdarabkák is megjelenhetnek. Egyes ételrészek ugyanis nem emészthetők, és gyorsan áthaladnak a baba emésztőrendszerén.
Forrás: healthline.com

2021. július 6., kedd

Legyen talpig maszatos az a gyerek a nyáron

Portól fekete praclik, víztől, sártól, izzadtságtól nedves haj, lekváros kenyértől maszatos szájacska, cseresznyés és meggyes fülecskék, ilyen az igazán boldog gyerek, ilyen az igazi gyerekkor.

Jézusmária, hogy nézel ki fiam, talán megfürödtél a pocsolyában?

Valószínűleg igen, de mit számít, itt a nyár és egyébként is…

A gyereknek nem kell sok, csak a szabadság érzése. Szaladjon, legyen nyakig sáros és homokos, ha pedig nehéz is olykor, ne szólj rá mindezért! Hadd legyen GYEREK még jó sokáig!

Ha maszatos a szája, ne ugorj egyből a szalvétával, hogy letöröld, hagyd, hadd legyen végre kicsit szurtos, hadd éljen, hadd legyen boldog! Ha már talpig piros, mert nyakra-főre tömte a cseresznyét, vagy a pörkölttől „nőtt” bajusza, hát legyen. Neked is könnyebb, mert pont végigfutod az újságban a cikket, befejezed a kávédat, neki is, mert jól érzi magát. Vagy egyszerűen csak gyönyörködj benne, figyeld, mennyire felszabadult!

Nem kell mindig ugrásra készen ülni és állni!

A gyerekek sokszor órákig elvizeznek, elkavargatnak mindenféle „boszorkányfőzetet” a kertben, a parton (ki tudja, mi minden van benne) és borzasztóan élvezik. Ne add rá a legtrendibb ruháját, elég egy fürdőnaci, kicsiknek még az sem kell.

Csigákat gyűjt eső után vagy szentjánosbogarat? Nekem tele volt az anyukámtól kapott gyufás skatulyám a fényes bogarakkal, persze mindig vissza kellett tennem őket a bokor alá. Sokszor gyönyörködtem bennük esténként, sosem felejtem el ezeket a pillanatokat, mert egészen megbabonáztak.

Tetőtől-talpig piszkos lett, és legszívesebben azonnal a zuhany alá tartanád? Felejtsd el!

Majd az esti fürdés jótékonyan megtisztítja, addig még úgyis ezerszer összepiszkolja magát, tapicskol a sárban, esik és kel, felesleges félóránként lecsutakolni. Örülj, hogy jól van, hogy éli a gyerekek igazi és gondtalan életét!

Forrás: https://www.anyajajj.hu

2021. július 5., hétfő

Rólunk -szon.hu A Gyerecsak Egyesület sétát szervez Nyíregyháza belvárosában.

Képgaléria: Baba- és emberbarát várost – a Gyerecsak Egyesület | Fotók: Máté János

Aki közlekedett már valaha babakocsival, az tudja, ez nem mindig egyszerű feladat. Még úgy sem, hogy ma elvileg a legtöbb intézmény, üzlet akadálymentesített.

Családbarát vezetés

– Kampánysétát szeretnénk szervezni július 23-án délelőtt Nyíregyháza belvárosában, amivel fel kívánjuk hívni a figyelmet arra, a megyeszékhelyen még mindig sok olyan épület van, ahová nem lehet bemenni babakocsival és kerekesszékkel – mondta dr. Rácz Éva, az egyesület szakmai koordinátora a Nyíregyházi Babaklubban. – Megítélésünk szerint Nyíregyháza jelenlegi városvezetése családbarát, ezért bízunk abban, érdemes szót emelni az emberi méltóságért, az esély­egyenlőségért, a közérdekű cselekvésért. Szeretnénk a sétával a Nyíregyházán élő emberek figyelmét ráirányítani arra, hogy egy pici változtatással, de annál nagyobb odafigyeléssel könnyíthetünk egy jelentős csoport életén.

– A babakocsival közlekedők és a mozgássérültek nap mint nap szembesülnek azzal, hogy helyenként nem tudnak könnyen közlekedni a városban – tudtuk meg Dankó Ágnestől, a Start Nonprofit Kft. rehabilitációs főosztályvezetőjétől.

– Az épek is kerülhetnek olyan helyzetbe, amikor ideiglenesen kerekesszékbe kényszerülnek, és csak akkor derül ki számukra, milyen nehézségeket okozhat akár bejutni egy üzletbe. Egy ilyen esemény, amit a Gyerecsak Egyesület szervez, ráirányíthatja a figyelmet ezekre a problémákra. Gyakran találkozom azzal, hogy az épek nem tudnak mit kezdeni a fogyatékkal élőkkel, nem merik felajánlani a segítségüket. Ezen változtathat egy ilyen érzékenyítő esemény is. Fontos annak a felismerése, hogy egy apró gesztussal mennyit tudunk javítani a másik életminőségén. Meggyőződésem, hogy az érzékenyítést minél kisebb korban kellene tudatosan elkezdeni, hiszen a gyerekek nagyon nyitottak a világra.

Matricát adnak

A séta szervezői bíznak abban, hogy presztízsértékű lesz csatlakozni a kezdeményezésükhöz, és a jelenleginél sokkal több intézményt akadálymentesítenek.

– Az egyesületünk 2014-ben Baba- és emberbarát matricát adott azoknak az intézményeknek, vállalkozásoknak, ahol lehetővé tették az akadálymentes közlekedést. Szeretnénk a közeljövőben még több matricát ajándékozni – tette hozzá dr. Rácz Éva.

Forrás: szon.hu

Dögönyözés, csiklandozás, simogatás – Lélekemelő idézetek Vekerdy Tamástól

Minden mondata egy tanítás. Mindegyikre érdemes odafigyelni, akár egyesével értelmezni, átgondolni, megfogadni. Mert elfogadásra ösztönöz, mások és önmagunk felé. Mert kimondja, nem lehetünk tökéletesek, de nem is kell azoknak lennünk. Se nekünk, se a gyerekeinknek. Most, hogy kevesebbet vagy egyáltalán nem is találkozunk másokkal, soha jobbkor nem jöhetnének ezek a lélekerősítő tanítások, hiszen mindannyian küzdünk most, mindannyian hasonló utat járunk be, és elzárva a külvilágtól könnyen azt gondolhatjuk, mások talán nem hibáznak, de mi igen. Pedig mindenki elég jól csinálja, több nem is kell.

„Ne legyünk tökéletes anyák, nem is tudunk azok lenni, ne szorongjunk, ne görcsöljünk ezen. Éljünk úgy, mintha többé-kevésbé normális emberek lennénk. Az élet nehéz, és együtt küzdjük magunkat végig ezen a gyerekeinkkel. Nem tökéletesnek, nem zseniálisnak kell lenni. Amikor lehet, jelen kell lenni. Kongruensnek, önmagammal azonosnak kell lenni.”

“A jó szülő tud megfelelő módon, vagyis játékban és mesében – mondókában, dögönyözésben, csiklandozásban, simogatásban és puszikban – személyes érzelmet kommunikálni.”

„A mese az egyetlen hatékony etikai oktatás a kisgyerekek számára, mert abban van jó és rossz, a legkisebb királyfi megküzd a sárkánnyal, vagyis felveszi a harcot a rossz ellen. Van benne élet és halál, igazmondás és hazugság, vagyis minden, ami egy etikai világképhez tartozik.”

„A siker az, hogy viszonylag kiegyensúlyozottan tudok élni, ha kibírom önmagamat, nem leszek magamtól depressziós, a családom sem lesz tőlem, és én sem a családomtól. Ezek valódi sikerek az életben.”

„Egy pihent Anya, aki jól érzi magát a bőrében, a gyerek számára is rendkívül fontos!”

„Mi az érzelmi intelligencia? Az, hogy nem leszek azonnal depressziós önmagamtól. Képes vagyok szemügyre venni magam és az engem körül vevő világot, és a mások szemével is képes vagyok látni, nem csak a sajátommal.”

„A szeretet lát jól, nem a közömbösség.”

Forrás: https://www.anyajajj.hu

2021. július 1., csütörtök

Kirándulás babával: mit csomagoljunk az útra?

Végre itt a jó idő, irány a természet! Mit vigyünk magunkkal a kirándulásra, ha babával indulunk útnak? 

Bár sokan tartanak attól, hogy babával induljanak útnak, mások időhiányra hivatkoznak, sok anyukának pedig egyszerűen energiája nem marad a családi kirándulgatásra - van néhány meggyőző indokunk azonban arra nézve, miért is kellene rendszeresen sétálni, kirándulni, mozogni.

  • Tudtad, hogy a baba egészséges fejlődéséhez fontos lenne, hogy minden egyes nap a friss levegőn tartózkodjon 1-2 órát?
  • A picinek - ahogy a család többi tagjának is - szüksége van az oxigén-dús, tiszta levegőre, ami a kirándulás után, még otthon is pozitívan hat rá. Sokkal jobb lesz az étvágya, sőt, könnyebben el is alszik az esti altatás során.
  • Este a nagyobb gyerekeket sem kell majd „ringatnod”, hamarabb el fognak aludni, mint egyébként, így másnap sokkal kipihentebbek lesznek.
  • A mozgás serkenti a vérkeringést, így rendszeres sétákkal elkerülhetjük a keringési megbetegedéseket és persze az elhízást is.
  • Az egészségügyi előnyök mellett az már csak hab a tortán, milyen nagy élmény a természet lágy ölén sétálgatni a családdal együtt, ahol végre egymásra figyelhettek és nagyokat beszélgethettek.
  • Ha erdőben jártok, megölelhetitek a fákat: az energiával tölt fel, sőt, egyesek szerint még gyógyít is. Ártani mindenesetre biztos, hogy nem árthat, próbáljátok ki!
  • A kicsik gyűjthetnek terméseket, lehullott leveleket, melyekből otthon egy millióféle képet, egyéb kreatív alkotást készíthetnek.

Bár lehet, hogy elindulni nehéz, de mindenképp megéri, hisz nagy élmény lesz kicsiknek, nagyoknak egyaránt.

Miben utazzon a baba?

Ha vidéki vagy, biztos, hogy van egy-egy olyan közeli kirándulóhely, melyet gyalog, vagy autóval szoktatok felkeresni. De mi legyen a fővárosi anyukákkal, akiknek át kell vergődniük a zsúfolt fővároson azért, hogy erdőt lássanak?

1. A legpraktikusabb megoldás a babakocsi - bár vannak előnyei és hátrányai is. Ha lehet, válassz olyan úti célt, melyet alacsony padlós busszal is meg lehet közelíteni: ha az utazás kényelmetlenebb részén túl vagy, áldani fogod a babakocsi feltalálójának nevét. Ha elég nagy a kocsi alsó tároló rekesze, külön táskára már nem is lesz szükség, hisz oda is be lehet pakolni a szükséges kellékeket – ami pedig nem fért be, az felakaszthatod a babakocsi hátsó felére, a tolókarra.
Fontos azonban, hogy nagy kerekű legyen a babakocsi, ezzel ugyanis könnyebben lehet haladni a rázós terepen, füvön, stb. Az úti cél kiválasztásánál mindenképpen gondoljatok erre is - van olyan helyszín, amit nehezebb, sőt, egyáltalán nem lehet megközelíteni babakocsival. Ám még így is számtalan lehetőség közül választhattok, ahol könnyedén tolhatod a kocsit.
Mielőtt útra kelnél, less el néhány szuper hasznos tippet és trükköt a babakocsihoz!

2. Sokan imádják a hordozókendőt, mellyel kényelmesebb és szabadabb a mozgás és a tömegközlekedés is, a folyamatos testközelség pedig megnyugtatóan hathat a babára, ám kirándulásra lehet, hogy nem ez a legjobb választás. Vannak olyan picik, akik nem maradnak nyugton a hordozóban, szívesebben nézelődnek inkább a babakocsiból, ráadásul ha csak egy szál hordozókendővel indulunk útnak, nem elég, hogy végig cipelnünk kell a babát, de még a csomagokat is hátizsákban kell elhelyeznünk. A málhás szamár-lét pedig egy idő után kimerítővé válhat, így anya számára elég megterhelő lesz a kimozdulás.
A legjobb választás az lehet, ha babakocsiban tárolod a csomagokat és abban szállítod a babát, de azért viszel magaddal hordozókendőt vagy kengurut is, így ha a csöppség nyugtalanná válna a babakocsiban, bármikor változtathatsz a hordozás módján.

Mit vigyünk magunkkal, ha babával kirándulunk?
 
  • Váltóruhát a babának
  • Pelenkát, törlőkendőt, popsikrémet
  • Egy összehajtható, vízhatlan pelenkázó alátétet, melyen bárhol tisztába tehetjük a babát
  • Vizet és lefejt anyatejet a picinek; vizet és teát a család többi tagja számára. Utóbbi energiával tölt fel, amikor már kezdenénk elfáradni a sétában
  • A baba életkorának megfelelően tápszert vagy bébiételt
  • Szendvicseket és rágcsálnivalót a család többi tagjának (hogy egészségesebb legyen, chips helyett tegyünk el például mogyorót, diót, mazsolát, bulátát, kölesgolyót, gyümölcsös müzliszeletet, szárított almakarikát)
  • Kézfertőtlenítőt és nedves törlőkendőt
  • Sebkenőcsöt és ragtapaszt, ha a nagyobbak megsérülnének
  • Szúnyog- és kullancsriasztót
  • Sapkát, kalapot mindenkinek
  • Plédet, amire kipakolhattok egy kis pihenés, vagy piknikezés idejére
  • A babakocsi védőfóliája és a többiek esőkabátja se maradjon otthon, így egy könnyebb zápor sem vethet majd véget a kellemes sétának.
  • Zacskót az erdőben gyűjtött kincsek számára (amiket egyébként vihetnek ők maguk is hazafelé a kis hátizsákjukban).

Praktikus tanácsok a csomagoláshoz

Sokan azért félnek elindulni babával hosszabb útra, így pl. kirándulni is, hisz a pici ellátása, etetése bonyolultabb a lakáson kívül, mint otthon. Néhány praktikával azonban minden megoldható!

  • Ha tápszeres a baba, gondot okozhat az elkészítés, hisz meleg vízre van szükség hozzá, összekeverés után pedig frissen kell elfogyasztani. Ezt úgy oldhatod meg, ha hőálló termoszban viszel magaddal forróvizet, mely az elkészítés idejére pont kellemesen meleg lesz majd babád számára.
  • Szoptatott baba esetén csomagolj be egy szoptatós kendőt, mely segítségével bárhol, bármikor, diszkréten megetetheted a picit.
  • Ha nem szeretnél nyilvános helyen szoptatni, akkor mellszívóval lefejt anyatejet is csomagolhatsz az útra, s így már hosszabb sétákra, kirándulásra is bátran elindulhatsz kisbabád társaságában.
  • Az anyatejet nyugodtan le lehet fagyasztani, s akár 6 hónapig is tárolható fagyasztóban. Praktikus esténként - amikor épp bőséges a tejmennyiség, vagy a pici nem akar olyan sokat szopizni - lefejni a „megmaradt” tejet. Ezt kicsi, jól zárható üvegekben fagyasztva tárolhatod, így mindig lesz kéznél néhány adag anyatej, s nem kell a kirándulás előtt, kapkodva lefejni. Olvasd el a tudnivalókat az anyatej fejéséről és tárolásáról!
  • Ha bébiételt csomagolsz a babának, útközben sem kell lemondanod a tökéletes sterilitásról. Mindent, ami a pici szájába kerül és otthon már kifőztél (pl. etetőkanál, a cumisüveg teteje és a nyugtató cumi) helyezz egy műanyag, alaposan elmosott és jól zárható dobozba, így nem fognak összekoszolódni a többi csomag között az utazás során sem.
  • Csomagolj olyan bébiételeket, amiket nem kell megmelegíteni - ilyenek például a gyümölcspépek. Ám ha autóval érkeztek a helyszínre - s így sokkal több kiegészítőt tudtok magatokkal vinni -, akkor a bébiétel melegítése is megoldható: csak egy meleg vízzel töltött befőttes üveget kell bepakolni, amibe az elfogyasztás előtt beleállíthatod az ételes üveget, s így pár perc alatt átveszi a víz hőmérsékletét.

Kirándulás előtt feltétlenül kend be a baba popsiját ápolókrémmel, hisz lehet, hogy a jó levegőn órákon át aludni fog, és a pelenkacserére is csak az út végén kerül majd sor. Így tehetsz meg mindent annak érdekében, hogy ne kelljen félbeszakítani az erdei sétát azért, mert a kicsi keserves sírásban tör ki éppen pirosodó popsija miatt.

Ha gondoskodtál a megfelelő ápolásról, a pocak tele, anya, apa és a tesók indulásra készen: akkor már semmi sem állhat útjában a családi kirándulásnak, közös élményszerzésnek.

Ha különleges erdei programot szeretnél szervezni a családnak, látogassatok el egy ingyenes mezítlábas parkba, amikor épp enyhe az idő! Ezekben a parkokban viszont át kell váltanod a babakocsiról babahordozóra - ha autóval érkeztek a helyszínre, ott lepakolhatjátok a holmikat és a babakocsit. Imádni fogja mindenki!
Felkereshetitek hazánk gyönyörű vízeséseit - amellett, hogy csodaszép látványban lehet részetek, az állandó csobogás megnyugtatóan hat a picire és a család többi tagjára is.
Ha van nagyobb gyermeketek is a picur mellett, üljetek fel valamelyik hangulatos hazai kisvasútra, vagy látogassatok el egy érdekes állatparkba.
További ötletek kirándulásra: 10 ámulatba ejtő hely, amiért az országhatárt sem kell átlépned!

Esti megnyugvás

Ha a kirándulás nem része a mindennapjaitoknak, egy-egy hosszabb, szokatlan túra megzavarhatja a baba megszokott napirendjét. A babakocsiban zötykölődve talán elszenderül, vagy épp tágra nyílt szemekkel kémleli a sok újdonságot – de a jó levegő és az izgalmak hatására este valószínű, hogy hamarabb elalszik majd, így másnap korábban is fog ébredni – ezt vedd figyelembe, amikor családi kirándulást tervezel.

Ha úgy érzed, kisbabád zaklatottá vált a megszokott rendszer felborulása miatt, esetleg túl sok inger érte az út során, kényeztesd esténként nyugtató babamasszázzsal! E régi, jól bevált módszer igazi gyógyír minden bajra - jól esik a testnek, ápolja a lelket, megnyugtatja a zaklatott idegrendszert, s mélyíti az anya-baba közti köteléket. Tökéletes lezárása lesz a napnak!

A nagyobb tesókat pedig – ha úgy látod, hogy túlpörögtek a sok érdekesség miatt, amivel napközben találkoztak – nyugtasd le egy tündéri relaxációs, altató mesével. Ha mindennel végeztél, téged biztos, hogy nem kell ringatni – add meg magad a jóleső fáradtságnak és feküdj le minél hamarabb, s gondolj arra, milyen csodás napot töltöttetek el együtt! Egész biztosan jobb volt, mint otthon ülni a TV előtt. 

Kép: Terynkphotography / Pixabay

Forrás:  https://www.csaladinet.hu- Németh Noémi

2021. június 30., szerda

Ki és miért csal a társasjátékban?

Hogy ki csal a társasjátékban, arra nem nehéz válaszolni: természetesen a gyerek. No, azért nem ilyen egyszerű erre sem (csalás nélkül) válaszolni. Mert ha kicsit élesebbre csiszoljuk a képet, meglátjuk benne, hogy csal bizony időnként a társasjátékban a szülő is. Csak olyankor nem maga felé részrehajló, hanem a társasjátékban részt vevő gyermeke, vagy az ügyetlenebb kistestvér felé. 

A társasjátékoknak nagyon komoly szerepe van abban, hogy a gyermekek együttműködési képessége, empátiája, szabálykövetése kialakuljon, és mindez a jellemük részévé váljon. A szabálykövető magatartás az óvodás évek alatt indul fejlődésnek, és az iskolaérettség egyik komoly feltétele. Ám az óvodás gyermek szabálykövetése még messze nem százszázalékos. Ha nekiindul a bábujával, amikor nem is ő következik, vagy „elfelejti”, hogy csak hatos dobás után mehet tovább, sőt, ha afölötti bánatában, hogy vesztett a játékban, felborítja a táblát – akkor sem kizárólag neveletlenség áll a viselkedés hátterében.

A szabálykövető viselkedés agyi érettséghez kötődik, és ehhez kapcsolódik hozzá a nevelés. Időre van szükség, és sok közös élményre, hogy a kisgyerek a megfelelő viselkedést begyakorolhassa, valamint sok pozitív visszajelzésre, dicséretre, jutalmazásra, hogy megerősödhessen benne.

Amikor még nem is tudatos: csalás 3-4 éves korban

A három-négy éves gyermek nagy valószínűséggel nem is érti még teljesen a játékot. Csábító a helyzet, együtt játszani a szülővel meg a nagyobb testvérrel, rokonnal, de sok esetben ilyenkor nem is ért meg minden szabályt. Nagyon meggyőzően tudja használni a játékkal kapcsolatos „szakszavakat”, mint „célba érés”, „kártya húzás”, de valójában csak utánozza a többieket. Ugyanilyen meggyőzően emlegetné a kanaszta szót, vagy a berosálást is, estleg a royal flush-t, mert részt akar venni a játékban, helyet szeretne kapni ebben az izgalmas mikrovilágban, és figyelmet, jókedvet megélni. Sok kisgyermek a győzelem fogalmát sem tudja értelmezni, hanem arra vonatkoztatja, hogy kellemes élmény játszani, és a játék végén a szülőt kérdezi: Anya/apa, ugye nyertem?

Erre gondol az 5-6 éves gyerek, amikor próbálja kikerülni a szabályokat

Öt-hat évesen már többet értenek a regulákból. Ha mégis előfordul, hogy a gyermek csal a játékban, azt leginkább annak a számlájára írhatjuk, hogy a győzelem iránti sóvárgása felülírta az alakulóban lévő készségét. Az ilyen korú kisgyermek mentális szintjén még joggal húzódhat meg az a vélekedés, hogy a szabályok azért vannak, hogy az ő viselkedéséhez alkalmazkodjanak. Ha a játék szabályai szerint ő most kiesett, az a szabály vonatkozzon csak szeplősökre, és ha ki kell maradnia a dobásból, az csak hétvégén legyen igaz. Nem érdemes az óvodás gyermek játékban tanúsított csalásának nagyobb jelentőséget tulajdonítani, mint amennyi tényleg van benne. Ha öt évesen csal a játékban, attól még nem lesz se jellemhibás, se börtöntöltelék.

Viszont nem is kell hagynunk, hogy vaknak nézzen minket. Nyugodtan jelezhetjük, hogy most nem a szabály szerint járt el, látjuk a dolgok állását, és hogy a csalás a játék lényegét és örömét veszi el. Jó, ha a gyermek megtanulja, hogy a szabályok nem csak korlátoznak, hanem védenek is, hiszen mindenkire egyformán vonatkoznak. Legyünk az óvodás gyermek csalásával rugalmasak, maradjon meg a játék felhőtlen öröme a visszajelzés után is, de ha már nagyon eluralkodik a szemenszedett csalás, hivatkozzunk arra, hogy az elfáradás jeleit tapasztaljuk rajta, és fejezzük be a társasjátékot.

Amikor már nem szabad átsiklani azon, hogy csal a gyerek

A kisiskolás gyermek általában már nagyon szabálykövető, sőt, szélsőségesen az. A szabályokat sok alsós szentnek tartja, és szinte mereven követi, ez nyújt számukra biztonságérzetet. A kisiskolások már nagyon is tudják, mit jelent a győzelem, és a közösséghez tartozás igénye annyira erős bennük, hogy ritkán kockáztatják csalással a közösségben elfoglalt helyüket. Ebben az életkorban olyan játékokat is játszanak a gyerekek, amelyekben maga a szabályalkotás a játék, és miután kialakították őket, szinte már nem is játszák magát a játékot. A szabályalkotás így egy önálló játékká válik.

Az iskolás gyermek állandó csalása a társasjátékban viszont olyan problémát jelez, amelyre oda kell figyelnünk. Ezen nem szabad átsiklani, sem szemet hunyni. Érdemes elgondolkodni rajta, miért van szüksége a gyermeknek a plusz figyelmünkre, milyen problémával küszködik, milyen pontnál akadt el?

A szabályok átalakulása

A felső tagozatos gyermek szabályokhoz való viszonya újra változik. Ebben az életkorban a gyermekek számára rugalmasabb, használhatóbb, praktikusabb eszközzé lesz a regula, olyasvalami, amit közösen át is lehet alakítani, megváltoztatni, a közösség képére gyúrni. Innen vezet az út a sportszerűség, a fair play megértéséhez, ami nem csak monoton szabálykövetés, hanem egy letisztult világkép is.

Játékok, amik szükségtelenné teszik a csalást

Azok a társasjátékok, amikről eddig szóltam, azon az elven alapulnak, hogy valaki győz – a többiek pedig nem. A társasjátékok kitalálói tulajdonképpen leképezték a gyermekeink számára azt, amit a világról gondolnak, illetve, amit szerintük meg kéne tanulniuk a világról. Azt sugallja ez az elrendezés, hogy harcolnunk kell egymás ellen, és le kell győznünk a másikat, mert ilyen a világ. Örvendetes azonban, hogy a társasjátékok egy új generációja már nem ezen a győztes-vesztes elképzelésen alapul, hanem magát a játékot tekinti a célnak, és győzelem helyett az egymás jobb megismerését helyezi középpontba. A társasjátékoknak ez a no-game generációja lényegénél fogva szükségtelenné teszi a csalást.

A közös társasjátékozós program során valójában azt mutatjuk meg a gyermekünknek, hogy miképpen működnek a világ dolgai, és hogyan kell otthonosan mozognunk benne. Élmény arról, hogy hogyan tudnak mindenki védelmére megvalósulni a szabályok, és miért fontos az igazságosság.

De akkor mit gondoljunk arról a szülőről, aki azért csal, hogy a gyermek győzhessen, és így máskor is legyen kedve a közös játékhoz? Vagy arról a szülőről, aki a kisebbik gyermeke felé csal, hogy a nagyobb ne győzze mindig le?

Nos, ez is egyfajta igazságosság – a szeretet. Nagyobb léptékben ugyanaz.

Forrás: https://www.csaladinet.hu-

2021. június 29., kedd

Az ügyetlenség kulisszatitkai - mi állhat a háttérben?

Mikor a gyermek nevelése kapcsán egy-egy váratlan jelenséggel szembesülünk, nagyban meghatározza a reakciónkat az, hogy mit tulajdonítunk a viselkedés hátterének. Az ügyetlenséggel kapcsolatban hibát követünk el, ha arra gondolunk, hogy gyermekünk idegesíteni akar minket, vagy valami romboló buldózerként akar mozogni a világban. Ha minden nap kiborul a reggeli tea az asztalra, ha a kicsi mindenben elbotlik, ha a térdéről állandóan lejön a glazúr, ha csúnyák az óvodai rajzai - akkor lehet, hogy olyan tünetet mutat, amire oda kell figyelnünk. Mi állhat az ügyetlenség hátterében? 

Mitől lesz valaki ügyes?

Az ügyesség tulajdonképpen a mozgás összerendezettsége, harmóniája, egyfajta grácia a gondolat kivitelezésében. Olyan összetett viselkedés, amely számtalan részképesség meglétét és összehangolását feltételezi.

A mozgás tervezését érzékelésünk látja el információval, vagyis a rendezett mozgáshoz olyan beérkezett környezeti inger kell, amit szemmel, füllel, tapintással stb. hatékonyan érzékelünk. A beérkezett információkat értelmezni is kell, az idegrendszer megfelelő érettsége ennek feltétele - vagyis hiába halljuk jól az oroszlánt, ha macskanyávogásnak értelmezzük, nem fogunk rá jól válaszolni…

A mozgás végrehajtása ismét számos idegrendszeri feltétel esetén lesz pontos és szép, ilyen részképességek például a

  • térbeli távolság felmérése,
  • térbeli viszonyok felismerése,
  • saját testen való kiigazodás, mint tájékozódási pont,
  • szem-kéz koordináció összehangolása,
  • szem fókuszálása,
  • egyensúlyérzet,
  • keresztirányú mozgások (pl. indiánszökdelés) megléte,
  • finom ujjmozgások,
  • és számtalan részképesség összjátéka.

A saját testen való eligazodást segíti a testrészek neveinek ismerete is: pl. köldök-könyök-szemöldök megkülönböztetése, és az ezekkel való mozgásos, éneklős játékok.

A gyermek saját teste a gyakorlópálya a világ térbeli viszonyainak megértéséhez. Olyan ez az egész, mint egy zenekari mű, melyben idegrendszerünk a karmester, és vonósok, fúvósok, meg ütősök kara szolgálja a harmóniát, de ha egy is rosszul játszik, már hamis a melódia.

Nem azért lesz fals, mert kínozni akarják a hallgatót. Mit sem használ, ha naponta elmondjuk, hogy „Milyen ügyetlen vagy!”
Ez a végtelenül romboló kifejezés megnehezíti a szülő-gyerek kapcsolatot, ami pedig alapja lehetne az újrahangolásnak; ráadásul az egész gyereket minősíti, nem csak az adott eseményt. Bánjunk óvatosan az ítéletekkel, viszont nyakló nélkül az odaforduló szeretettel és kíváncsisággal a jelenség megértésére.

Milyen idegrendszeri probléma tünete lehet az ügyetlenség?
 
Ataxia:

Ennél a kórképnél az ügyetlenség a vezető tünet, az akaratlagos mozgások összehangolásának zavara. Figyelmeztető jelei az egyensúly zavara, a dőlés, esés, remegés, hangképzés zavara, szédülés, bizonytalanságérzet. Ha ilyen tüneteket észlelünk a gyermeken, haladéktalanul fel kell keresnünk az orvost, anyagcsere betegség, fertőzés, vagy trauma is lehet a kiváltó ok.

Diszpraxia:

azaz ügyetlen gyermek szindróma. Ebben az esetben az idegrendszer orvosi értelemben ép, önálló kórkép az ügyetlenség. A gyermek az összetett mozgásokat nem tudja megtervezni, kivitelezni, ügyetlen a labdajátékokban, elejti a tárgyakat, nehezen boldogul a gombokkal, nem érzi a teste határait. Gyógytornász és testséma fejlesztés segíthet a bajon.

Figyelemzavar-hiperaktivitás (ADHD), tanulási zavar:

A statisztikák szerint a gyermekek 10-20%-át érinti, a szülő számára szintén az ügyetlenség tűnhet fel, mint első tünet. Valami mindig leborul, apró balesetek érik a gyereket, munkája rendetlen, mozgása diszharmonikus. A bonyolultabb mozgásformák végrehajtása pontatlan.

Jó példa erre a karkulcsolás nehezített kivitelezése, vagy a bal láb keresztbe rakásának nehézsége a jobb láb fölött. Minden ilyen problémára jellemző, hogy az agyi végrehajtásnál, tervezésnél, szervezésnél akad el a folyamat. Az ügyetlenség, a motiváció gyengesége tovább romlik, ha a gyermek nem jut terápiához, illetve ha veszteség éri a családban, ha a kortárs kapcsolataiban nem érzi jól magát, vagy tanulási kudarcai vannak.

A viselkedési zavarok kialakulása ebben az esetben másodlagos, az állandóan emlegetett rossz teljesítménnyel való szembesülés válthatja ki a gyermekben. Ha állandóan az ügyetlenségét emlegetjük, motiválatlanná és magába húzódóvá válhat. Ne szidjuk, hanem keressünk terápiás megoldást, mint pl. az Alapozó terápia, TSMT, INPP, Ayres-terápia.

Túlhallás:

Ez a ritkán említett zavar is lehet oka az ügyetlenségnek. A túlhallás lényegében egy eltérő idegrendszeri működés. Ebben az esetben a gyermek minden őt ért hangingert hangosnak, intenzívnek él meg, és nem tudja ezek közül a számára fontosakat kiszűrni. Az idegrendszer az ingerek sokaságától elfárad, a figyelemzavar itt nem alaptünet, hanem következmény. A túlhalló gyermek mozgás- és beszédfejlődése is elmaradhat a többiekétől, fáradékony lehet, és jellemzően ügyetlen. Gyakori tünet, hogy takarja a fülét, keresi a csöndes zugokat, elbújik – ezek a tünetek autizmus spektrumzavarra is utalhatnak, érdemes utánajárni az okoknak. A túlhallást orvosi diagnosztikai eljárásokkal lehet igazolni.

Szemészeti probléma:

Ebben az esetben az ügyetlenséget a látási információ hiányossága okozza. Ha azt látjuk, hogy a gyermek rendre begyalogol a rózsaágyásba, ha hirtelen romlik a rajzai minősége, hunyorog – a gyermeki szemre specializálódott gyermekszemorvost keressük fel.

Szenzoros integrációs diszfunkció:

Viszonylag új keletű kifejezés: arra utal, hogy a rendellenes működés az érzékelési információk feldolgozásában van jelen, a bejövő ingereket nem tudja időben összeszervezni az idegrendszer. Ez esetben is soknak érzi az ingert a gyermek, de nem csak a hangokat, hanem a világból az agyba érkező ingerek sokaságát. Ennek kapcsán a gyermek félőssé, visszahúzódóvá válhat, vagy esetleg ellenségessé, agresszívvá is. Ilyenkor mindig gondolnunk kell arra, hogy viselkedését nem az alap probléma váltja ki, hanem annak megoldatlansága, a kudarcok, és a környezet negatív visszajelzése.

Csecsemőkori primitív reflexek fennmaradása:

A csecsemőkori reflexek az első egy év során szükségesek a túléléshez, majd ezek a reflexek - jó esetben - leépülnek, és helyüket testtartó reflexek foglalják el. Ha valamilyen zavar kapcsán ezek a reflexek megmaradnak, a későbbiek során „szabotálják” a koordináció kialakulását. Rengeteg felnőtt is küzd ezzel a problémával, anélkül, hogy tudna róla. Úgy érdemes ezt elképzelni, hogy csecsemőkorban ezeket a reflexeinket a mozgásfejlődés során lényegében feléljük – baj akkor van, ha ez nem történik meg, és a reflex makacsul megmarad. Jó példa erre a születéskor felhasznált oldalra fordulási reflex, melyre a császármetszéssel született gyermeknek nincs szüksége, tehát nem „éli fel”.

Amikor csak türelmetlenségről van szó

Végül szólnék arról is, mikor az ügyetlenség a gyermeki türelmetlenségből fakad, és ez valóban nem orvosi probléma. Ilyenkor kérjük meg, hogy lassítson, és amíg nem vált automatikussá a mozdulat, lassítsa le, minden részmozzanatot dolgozzon ki. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy hiába várjuk tőle a szép mozdulatot, ha soha nem mutattuk meg neki. Jó példa erre a kenyérszeletelés – sok szülő nevet a gyermeken, aki teljes erejéből nyomja a kést a kenyérnek, és közben nem tesz nyiszáló mozdulatot. Ezeket türelemmel meg kell mutatni, ha látni szeretnénk tőle.

A leírt orvosi és gyógypedagógiai kórképek között lehetnek átfedések. De a lényeg: fedezzük fel az ügyetlenség hátterében lévő problémát, juttassuk szakemberhez a gyereket, és közös, megoldandó feladatként tekintsünk az ügyetlenségére, ne azt erősítsük benne, hogy hibás áru. Soha ne szégyenítsük meg, és ne nevessünk rajta – legfeljebb vele.

Indexkép: aiamkay / Pixabay