2021. július 5., hétfő

Dögönyözés, csiklandozás, simogatás – Lélekemelő idézetek Vekerdy Tamástól

Minden mondata egy tanítás. Mindegyikre érdemes odafigyelni, akár egyesével értelmezni, átgondolni, megfogadni. Mert elfogadásra ösztönöz, mások és önmagunk felé. Mert kimondja, nem lehetünk tökéletesek, de nem is kell azoknak lennünk. Se nekünk, se a gyerekeinknek. Most, hogy kevesebbet vagy egyáltalán nem is találkozunk másokkal, soha jobbkor nem jöhetnének ezek a lélekerősítő tanítások, hiszen mindannyian küzdünk most, mindannyian hasonló utat járunk be, és elzárva a külvilágtól könnyen azt gondolhatjuk, mások talán nem hibáznak, de mi igen. Pedig mindenki elég jól csinálja, több nem is kell.

„Ne legyünk tökéletes anyák, nem is tudunk azok lenni, ne szorongjunk, ne görcsöljünk ezen. Éljünk úgy, mintha többé-kevésbé normális emberek lennénk. Az élet nehéz, és együtt küzdjük magunkat végig ezen a gyerekeinkkel. Nem tökéletesnek, nem zseniálisnak kell lenni. Amikor lehet, jelen kell lenni. Kongruensnek, önmagammal azonosnak kell lenni.”

“A jó szülő tud megfelelő módon, vagyis játékban és mesében – mondókában, dögönyözésben, csiklandozásban, simogatásban és puszikban – személyes érzelmet kommunikálni.”

„A mese az egyetlen hatékony etikai oktatás a kisgyerekek számára, mert abban van jó és rossz, a legkisebb királyfi megküzd a sárkánnyal, vagyis felveszi a harcot a rossz ellen. Van benne élet és halál, igazmondás és hazugság, vagyis minden, ami egy etikai világképhez tartozik.”

„A siker az, hogy viszonylag kiegyensúlyozottan tudok élni, ha kibírom önmagamat, nem leszek magamtól depressziós, a családom sem lesz tőlem, és én sem a családomtól. Ezek valódi sikerek az életben.”

„Egy pihent Anya, aki jól érzi magát a bőrében, a gyerek számára is rendkívül fontos!”

„Mi az érzelmi intelligencia? Az, hogy nem leszek azonnal depressziós önmagamtól. Képes vagyok szemügyre venni magam és az engem körül vevő világot, és a mások szemével is képes vagyok látni, nem csak a sajátommal.”

„A szeretet lát jól, nem a közömbösség.”

Forrás: https://www.anyajajj.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése