2021. július 13., kedd

Vekerdy Tamás a hordozásról



Nekem sajnos nem működött, sem én, sem a kicsi nem éreztük igazán komfortosan magunkat, így végül nem erőltetetem magunkra a hordozást, noha nagyon szerettem volna, ha beválik. Nemcsak azért, mert praktikusnak találtam, hanem azért is, mert úgy éreztem, ez jó a léleknek, egyfajta erős kötődés kialakulását segítheti.

Csalódott voltam, mert láttam, hogy másoknál milyen jól működött, nálunk pedig nem. Egy ideig úgy éreztem, lemaradunk valamiről, ami természetesen jó, ami csak ad mamának és babának, és hibáztattam magamat, hogy nem vagyok elég ügyes, és talán kitartó sem.

Többféle formájával is próbálkoztunk, de nem igazán lett jobb a helyzet. Ma már tudom, ez nem kudarc, emiatt egyetlen anyának sem szabad(na) rosszul éreznie magát, hiszen ez senkinek sem hibája, ettől még csodálatos baba-mama, szülő gyermek kapcsolat születik, ahogy nálunk is történt.
Ha pedig Vekerdy Tamás szavait olvassuk hordozás témában, akkor egészen biztos, hogy megtaláljuk benne, amit valahol ösztönösen mi is gondolunk és érzünk.

„Mérlegeljük mi a jó nekünk és a gyerekünknek, és azt csináljuk!”

Persze hogy jó a hordozás! De nem dogmaszerűen! Nem szeretnék több olyan levelet kapni, hogy ‘én nem bírom magamra kötni, mert megfájdul a hátam tőle, de most attól félek, hogy ha nem teszem, akkor árthatok a gyereknek”. Ezeknek az anyáknak azt szeretném üzenni, hogy: nyugi! Az indián anyák nem azért kötik magukra a gyerekeiket, mert a ‘kötődő nevelés’ hívei. Azért kötik magukra őket, mert természeti életet élnek, napközben dolgoznak, fizikai munkát végeznek – és nem akarják a gyerekeiket letenni maguk mellé a kígyók járta földre a brazíliai vagy egyéb dél amerikai őserdőkben. Tehát: ez így praktikus nekik, miközben jó a gyereknek is. Ez a körülményeikből, életmódjukból fakad, és nem valamiféle megfontolás, amire rábeszélték őket.

Nekünk a saját életünkben kellene megpróbálnunk viszonylag természetesen, hitelesen viselkedni. A legfontosabb a kongruencia, az önmagunkkal való azonosság. Azonosnak lenni azzal, amit érzünk. Igen, az anya bátran kösse magára a gyerekét – ha az neki, nekik akkor, ott kényelmes így. Tényleg jók, praktikusak ezek a különböző hordozóeszközök, kendők, hátizsákok. De ha nem esik jól a hordozás, vagy a gyerek nyűglődik a kendőben, hátizsákban, és láthatóan nem érzi magát komfortosan benne (mert ilyen is van), akkor az egész dolog többet árt mint használ, mert magunkra kényszerítünk valamit, ami nem egyezik meg a belső érzületünkkel. Az alaptanács tehát: ne akarjunk vakon követni valamiféle receptet, hanem mérlegeljük, mi a jó nekünk és a gyerekünknek, és azt csináljuk.”

Forrás: https://www.anyajajj.hu



Bejegyezte: dátum:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)

Vekerdy Tamás a hordozásról



Nekem sajnos nem működött, sem én, sem a kicsi nem éreztük igazán komfortosan magunkat, így végül nem erőltetetem magunkra a hordozást, noha nagyon szerettem volna, ha beválik. Nemcsak azért, mert praktikusnak találtam, hanem azért is, mert úgy éreztem, ez jó a léleknek, egyfajta erős kötődés kialakulását segítheti.

Csalódott voltam, mert láttam, hogy másoknál milyen jól működött, nálunk pedig nem. Egy ideig úgy éreztem, lemaradunk valamiről, ami természetesen jó, ami csak ad mamának és babának, és hibáztattam magamat, hogy nem vagyok elég ügyes, és talán kitartó sem.

Többféle formájával is próbálkoztunk, de nem igazán lett jobb a helyzet. Ma már tudom, ez nem kudarc, emiatt egyetlen anyának sem szabad(na) rosszul éreznie magát, hiszen ez senkinek sem hibája, ettől még csodálatos baba-mama, szülő gyermek kapcsolat születik, ahogy nálunk is történt.
Ha pedig Vekerdy Tamás szavait olvassuk hordozás témában, akkor egészen biztos, hogy megtaláljuk benne, amit valahol ösztönösen mi is gondolunk és érzünk.

„Mérlegeljük mi a jó nekünk és a gyerekünknek, és azt csináljuk!”

Persze hogy jó a hordozás! De nem dogmaszerűen! Nem szeretnék több olyan levelet kapni, hogy ‘én nem bírom magamra kötni, mert megfájdul a hátam tőle, de most attól félek, hogy ha nem teszem, akkor árthatok a gyereknek”. Ezeknek az anyáknak azt szeretném üzenni, hogy: nyugi! Az indián anyák nem azért kötik magukra a gyerekeiket, mert a ‘kötődő nevelés’ hívei. Azért kötik magukra őket, mert természeti életet élnek, napközben dolgoznak, fizikai munkát végeznek – és nem akarják a gyerekeiket letenni maguk mellé a kígyók járta földre a brazíliai vagy egyéb dél amerikai őserdőkben. Tehát: ez így praktikus nekik, miközben jó a gyereknek is. Ez a körülményeikből, életmódjukból fakad, és nem valamiféle megfontolás, amire rábeszélték őket.

Nekünk a saját életünkben kellene megpróbálnunk viszonylag természetesen, hitelesen viselkedni. A legfontosabb a kongruencia, az önmagunkkal való azonosság. Azonosnak lenni azzal, amit érzünk. Igen, az anya bátran kösse magára a gyerekét – ha az neki, nekik akkor, ott kényelmes így. Tényleg jók, praktikusak ezek a különböző hordozóeszközök, kendők, hátizsákok. De ha nem esik jól a hordozás, vagy a gyerek nyűglődik a kendőben, hátizsákban, és láthatóan nem érzi magát komfortosan benne (mert ilyen is van), akkor az egész dolog többet árt mint használ, mert magunkra kényszerítünk valamit, ami nem egyezik meg a belső érzületünkkel. Az alaptanács tehát: ne akarjunk vakon követni valamiféle receptet, hanem mérlegeljük, mi a jó nekünk és a gyerekünknek, és azt csináljuk.”

Forrás: https://www.anyajajj.hu