2021. szeptember 30., csütörtök

Sikeresebb felnőttek lesznek a házimunkát végző gyerekek

Melyik kisgyerek ne fogna szívesen a kezébe egy kis seprűt vagy egy törlőkendőt, anyukáját utánozva? A házmunka bölcsis vagy óvodás korban még igazi szórakozás, de valójában ennél sokkal több. Ha nem kezdjük el időben, akkor ne csodálkozzunk, ha kamaszunkat arra se lehet majd megkérni, hogy kimenjen egy kiló kenyérért, vagy néha felporszívózzon a szobájában. Ha azt mondja, hogy ez nem az ő dolga, nincs igaza. Meg kell tanulnia, hogy a munkából mindenkinek ki kell vennie a részét, hogy vannak feladatok, amiket egyszerűen el kell végezni. A házimunkát végző gyerekek jobban teljesítenek az iskolában és jobb családi és baráti kapcsolataik lesznek, sikeresebbek és elégedettebbek lesznek az életben, mint azok, akik nem végeztek házimunkát. 

 A házimunka fontossága gyerekkorban

"Életünk szakmai sikere abból származik, hogy elvégeztük-e a házimunkát"

Állítja Julie Lythcott-Haims, a Stanford Egyetem dékánja. Szerinte két dolgon múlik, hogy valakinek boldog és sikeres legyen az élete: a szereteten és a munkakedven. A munkakedv megismerését pedig nem lehet elég korán kezdeni. Vekerdy Tamás pszichológus is gyakran hangoztatta, hogy a gyerek számára azok a legjobb játékok, amelyek a hétköznapi élet tárgyai, csak kicsiben. Anyának nagy konyhája van, a babának kicsi. Anyának nagy seprűje, lapátja, locsolókannája van, a babának meg kicsi. A totyogók nagyon szeretik utánozni a szüleiket, így örömmel törölgetnek velünk port vagy mossák fel velünk a padlót.

Ellenben, ahogy Harvard Gazette egy tanulmányában írja: ”Ha a gyerekek nem mosogatnak, az azt jelenti, hogy valaki más teszi meg helyettük. Így nem csak a munkától mentesülnek, hanem attól, hogy megtanulják, hogy vannak feladataik, amiket el kell végezni, ezáltal is segítve egymást.”

Vagyis ha éppen kímélni szeretnénk a gyerekünket, mert amúgy is leterhelt már önmagában attól, hogy kamaszodik, ráadásul sok leckéje van, és még külön tanárhoz vagy bármilyen különórára is jár, akkor azzal, hogy tehermentesítjük a házimunka elvégzése alól, azzal nem segítünk, inkább ártunk. Szakemberek azt javasolják, hogy inkább menjen kevesebb különórára a gyerek, de a házimunkából mindenképp vegye ki a részét, mert ez a felnőtt életére is nagy hatással lesz. Az egyensúlyra azért törekedni kell: semmiképp ne terheljük őket túl.
 
Ezért lesznek sikeresebb felnőttek, akik kiskorukban segítettek

cottonbro fotója a Pexels oldaláról

Az lowai állami egyetem kutatói szerint azok a gyerekek, akik 3-4 éves koruktól végeztek házimunkát:

  • jobb iskolai eredményeket érnek el
  • jobb családi és baráti kapcsolataik lesznek, hiszen megtanulják, hogyan végezzék el egy közösségen belül az adott feladatokat
  • megtanulják a munka értékét és azt, hogy ha valamire szükségük van, azért meg kell dolgozni
  • bátrabbak, nagy motivációval rendelkeznek, hiszen már egész fiatalon felelősséget vállalnak
  • elégedettebbek lesznek az életükkel
  • nagyobb sikereket érhetnek el az életben
     
Így vezesd be a gyereket a házimunkába

 Gustavo Fring fotója a Pexels oldaláról

Kezdetben apró feladatokat adjunk a gyereknek, játékos formában.

  • Végezzük együtt a házimunkát, például csináljunk rendet közösen a gyerekszobában és közben énekeljünk. Ebéd előtt terítsük meg együtt az asztalt, ebéd után szedjük le.
  • Válogassuk szét a szennyest színek szerint!
  • Tanítsuk meg, hogy kell csipesszel rögzíteni a ruhákat a szárítókötélre!
  • Álljon egy kisszékre és nyugodtan segítsen a mosogatásban.

Ne törődjünk vele, ha az elején többet hátráltat, mint segít, és azzal sem, ha az egész ruhája vizes lesz. Cserébe ugyanis megtanulja, hogy milyen felelősséget vállalni valamiért, hogy a családi életben aktívan részt kell venni, és erősödik a segítőkészsége is.

Így pedig mire a kamaszkorba léptek, addigra a házimunka természetes lesz számára. Ellenben ha csak nagyobb korában kezded tőle elvárni, hogy besegítsen, akkor nem csoda, ha elhúzza majd a száját, és semmire sem lesz hajlandó. Sokkal egyszerűbb kicsi korától kezdve erre nevelni, mint utólag rászoktatni a házimunkára.

Indexkép: cottonbro fotója a Pexels oldaláról

2021. szeptember 28., kedd

A babamasszázs hatásai

Megannyi számtalan előnye van annak, ha megtanulunk és begyakorolunk néhány finom babamasszázs mozdulatot. A gyengéd szülői érintés csodákra képes.

A babamasszázs egyáltalán nem új keletű "hóbort", hiszen a gyökerei több ezer évesek, Indiából származnak. Lássuk a pozitív hatásokat!

1. Jót tesz a hangulatnak

A babamasszázs fokozza az interakciót az anya és a gyermeke közt, ezáltal javítja a kapcsolat minőségét, és csökkenti a szülés utáni depresszió tüneteit. Kimutatták, hogy a masszázs jótékonyan hat az újszülöttek fejlődésére.

2. Jobb lesz az alvás minősége

Azon babák, akiket rendszeresen masszíroznak, jellemzően jobban alszanak, kevesebbet sírnak, valamint kevésbé stresszesek, mint azon társaik, akiket nem részesítenek masszázsban. A megfelelően elsajátított mozdulatoknak köszönhetően akár a kínzó hasfájásnak is búcsút mondhatunk - egy jó babamasszázsnak köszönhetően a kakilás folyamata könnyebbé válhat.

3. Erősíti az immunrendszert, fejleszti az izmokat

A babamasszázs az immunrendszer erősítésében is nagy segítségünkre lehet, javítja a vérkeringést is, továbbá fejleszti az izmokat.

4. Segít megszabadulni a stressztől

A testi hatásokon felül nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy a babamasszázs a léleknek és a szülő-gyermek kapcsolatnak is jót tesz. A masszázs során akarva-akaratlanul bensőséges légkört teremtünk magunk körül, stresszmentes környezetet alakítunk ki, jobban elmélyítjük az egymás iránti kötődésünket.
Sokkal jobban tudunk reagálni a baba jelzéseire, legyen az egy halk nyöszörgés vagy rezdülés. Biztosabban tudjuk majd, melyik jelzés mit jelent, és hogyan reagáljunk rá.
 
Fontos: Apa is masszírozzon!
 
Nem árt szem előtt tartani, hogy a babamasszázs nem egyedül az édesanyák kiváltsága: az apukák is végezhetik. Egyrészt ezáltal az apák érzik, hogy már egészen a kezdetektől részesei a gyermeknevelésnek, másrészt ez remek alkalom arra, hogy minél korábban minél mélyebb kötődést alakíthassanak ki gyermekükkel.

Mikor iktassuk be a babamasszázst?

Szerencsére nem kell sokat várnunk, hogy belekezdjünk a babamasszázsba, a szakemberek ugyanis már néhány hetes kortól javasolják. De fontos a fokozatosság: eleinte csak azokkal a területekkel kezdjük, amit már szeret a baba, és csak később, óvatosan terjesszük ki a testének a többi részére.
Az is lényeges, hogy ne tartson egy-egy alkalom túl sokáig - maximum 15-20 percig masszírozzunk. Ha megszokja és megszereti a baba, akkor viszont beleépíthetjük a mindennapos rutinba. Ne felejtsük el: a babamasszázstól nem csak a csecsemő lesz kiegyensúlyozott és nyugodt, hanem az is, aki alkalmazza.

Forrás:  https://www.babaszoba.hu

Szerző: Somló-Bakos Dalma

Ha felkeltette a téma az érdeklődésedet, szeretettel várunk Benneteket a Nyíregyházi Babaklubba a Nemzetközi Babahordozó Hét keretein belül 2021. október 6.-án szerdán 11:00-tól, Móricz Petra babamasszázs bemutatójára, akitől számos információt hallhattok még ebben a témakörben. 

Cím: Nyíregyháza, Geduly Henrik u. 15/b 

BNA

2021. szeptember 27., hétfő

Start-számla 2021

A gyermekek életkezdését megkönnyítő megtakarítási formák közül a legnépszerűbb és legismertebb a Start számla. 

Fontos tisztázni, hogy sokan pontatlanul használják az életkezdési támogatás és Start-számla fogalmakat, és sokan hajlamosak a kettőt össze is keverni. Ebben az útmutatóban rendet teszünk a fogalmak között is.

Mi az életkezdési támogatás?

Ez egy 2006-óta létező egyszeri fix összegű állami támogatás, ami minden Magyarország területén élő magyar állampolgár számára alanyi jogon jár. Ez a pénz tehát a nagykorúvá vált állampolgárok életkezdésének támogatására szolgál, vagyis ehhez az összeghez csak felnőtt korában juthat hozzá a támogatott gyermek.
Erre a támogatásra a 2017. június 30. napját követően született Magyarország területén kívül élő magyar állampolgárok vagy magyar igazolvánnyal rendelkező személyek is jogosultak.

Mekkora az életkezdési támogatás összege?

Az életkezdési támogatás összegét a költségvetés határozza meg. 2021-ben ez 42 500 Ft.
Rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult/ nevelésbe vett gyermek esetében ez az összeg csekély mértékben magasabb, és számukra a születés évét követő hetedik és tizennegyedik évben újabb támogatást biztosít az állam.

Kell-e igényelnünk az életkezdési támogatást?

Nem, mert ez az összeg automatikusan jár a gyermeknek. Erről írásbeli értesítőt küldenek a törvényes képviselő számára.
A Magyarország területén kívül élő magyar állampolgárok esetében azonban a támogatás nem jár automatikusan, ezt kérelem útján meg kell igényelnie a törvényes képviselőnek.

Mi az a Start-számla?

Az életkezdési támogatást az ún. Start-számlán kezeli az állam. Erre a fix összegre ugyanis minden évben kamat kerül, aminek összege megegyezik a mindenkori infláció értékével. Ez tehát egy nagyon szerény megtakarítást tesz lehetővé.
Amit azonban fontos hangsúlyozni, az az, hogy a szülők erre a számlára nem tehetnek be pénzt!
Jogos a kérdés, hogy akkor mégis miként növelhető a Start számlán lévő életkezdési támogatás? Itt kell szót ejtenünk a Kincstári Start-értékpapírszámláról!

Mi az a Kincstári Start-értékpapírszámla?

Ez egy olyan megtakarítási számla, amin a gyermek nagykorúságáig gyűjthetjük az általunk betett pénzt.
Törvényes képviselőként gyermekünk 18. életévének betöltéséig bármikor van lehetőségünk arra, hogy az állam által nyújtott életkezdési támogatás összegét az életkezdési letéti számláról a Kincstári Start-értékpapírszámlára helyezzék át. Ez azt jelenti, hogy ilyen számlát nem csak újszülöttek számára lehet nyitni tehát!
E számla további előnye, hogy annyit teszünk rá, amikor és amennyit szeretnénk, és az egyéni befizetésekre az állam évente további támogatást nyújt. Így minden évben a befizetések 10 százalékának megfelelő, de legfeljebb évi 6000 Ft állami támogatás jár.
A Start-számla előnye, hogy semmiféle költséggel nem jár, ha ezt a befektetési formát választjuk, és a gyermek 18. életévének betöltéséig keletkezett megtakarítás és hozam mentesül mindennemű adó, járulék és illeték alól.

Mi az a Babakötvény?

Ez a fogalom a Kincstári Start-értékpapírszámlával kapcsolatos, és annyit kell róla tudni, hogy a számlán lévő összes megtakarítás (az életkezdési támogatás, valamint a számlára betett pénz és a kamatok is) ún. Babakötvénybe kerül befektetésre, ami egy változó kamatozású, 19 évnyi futamidejű állampapír.

Hogy és miként nyithatunk Kincstári Start-értékpapírszámlát?

Amennyiben Kincstári Start-értékpapírszámlát szeretnénk nyitni a Kincstár bármely állampapír-forgalmazó ügyfélszolgálatát kell felkeresnünk.
2020. április 27. óta már otthonról is vásárolható Babakötvény, illetve nyitható Értékpapírszámla az Ügyfélkapun keresztül elérhető Webkincstárban vagy Mobilkincstárban. Így már nem szükséges személyes megjelenés a Start-értékpapírszámla megnyitásához.
Fontos információ, hogy a 2006. január 1. előtt született belföldi, valamint 2017. július 1. előtt született külföldön élő, 18. életévét még be nem töltött magyar gyermek esetében induló összegként számlanyitáskor a családtagnak kell befizetni 25 000 forintot.
A számlanyitáshoz többféle dokumentumra lesz szükségünk, erről részletes tájékoztatást a Magyar Államkincstár vonatkozó oldalán találhatunk.

Mikor lehet hozzájutni a Kincstári Start-értékpapírszámlán lévő megtakarításhoz?

Csakis akkor, amikor gyermekünk nagykorúvá vált, vagyis elérte a 18. életévét, de csak abban esetben, ha már legalább 3 évig létezett a babakötvényünk előtte.
Ha tehát - tegyük fel - hogy 17 éves korában nyitottunk egy ilyen számlát, akkor csak 20 éves korában juthat hozzá az összeghez.

Forrás: https://www.babaszoba.hu

2021. szeptember 23., csütörtök

Ezért marad ki a mászás egyes gyerekeknél

Minden babánál eljön az a nap, hogy el akar jutni A pontból B-be, másnap pedig apró karjaival és lábacskáival már mászik is át a nappalin. Nagyon izgalmas mérföldkő ez, ám néhány babánál teljesen kimarad.

Miért van az, hogy néhány baba egyszerűen átugorja a mászást, és rögtön sétálni kezd? Ez azt jelenti, hogy a baba csodagyerek? Vagy egy jövendőbeli élsportoló? Ne szaladjunk annyira előre!
A gyerekorvosok egyetértenek abban, hogy vannak gyerekek, akik egész egyszerűen soha nem másznak, és ennyi. Dr. Gina Posner gyermekgyógyász elmondta a Romper.com portálnak, hogy általánosságban valamiféle mászással legalább próbálkoznak a kicsik, de van, aki egész egyszerűen soha nem mászik, mert minden gyermeknél eltérő módon jelentkezhetnek a motoros képességek mérföldkövei.
 
Tehát akik kihagyják a mászást, azok nem számítanak különlegesebbnek, mint más gyermekek. Dr. Danelle Fisher gyermekorvos szerint ez inkább azt jelenti, hogy megtalálták az egyensúlyukat, ami segített nekik felállni és járni, ezért ugrották át a mászás mérföldkövét. A mászás alapvetően az első lépés a járás felé, de néhány babának nem tetszik, hogy a padlón kússzon, vagy egész egyszerűen csak jobban érdeklődnek a séta iránt. Úgy látja, ennek is van egy nagyon logikus oldala: ha a gyermek átugorja a mászást, kisebb az esélye, hogy sérüljön a térde.
Korábban voltak olyan elméletek, hogy ha egy gyermek átugorja a mászást, az később fejlődési problémákkal járhat, de mindkét szakember egyetért abban, hogy ez nincs így. Ez egy régi elmélet, és sok olyan gyermek van, aki kihagyta a mászást, mégsem okozott ez problémát a fejlődésükben. Dr. Fisher szerint a későbbi tanulási problémákkal kapcsolatos félelem pedig csak akkor lenne megalapozott, ha sok más fejlődési mérföldkő késik. Úgy véli, az ad inkább okot az aggodalomra, ha a nyelvi és szociális készségekkel, illetve a finom motoros képességekkel is problémája akad a gyermeknek.
 
Tehát az, ha egy gyermek kihagyja a mászást, a leggyakrabban semmi egyebet nem jelent, mint hogy a gyerekek néha azt csinálják, amit szeretnének, ami nekik jobban esik. Mint minden gyermek, úgy a fejlődési mérföldkövek is lehetnek eltérőek, ezért van, aki kihagyja ezt az állomást.

Forrás: https://www.babaszoba.hu
Fotó: Getty Images

2021. szeptember 22., szerda

Mitől függ a baba szemszíne?

Gyakran az első dolgok között van a baba születése után, hogy a szülők, rokonok megnézve a baba szemeit elkezdenek spekulálni, vajon milyen színű lesz majd végül a színük. Kék marad, vagy zöld lesz inkább, ha már most is barna, később is az lesz?

Hogy milyen lesz végül a baba szemszíne, azt a genetika határozza meg, amelyhez természetesen mindkét szülő hozzájárul. Azonban a szemszín megjóslása nem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik, mert sokféle variáció lehetséges.

Sok baba születik szürkéskék szemmel, de ez a szín nagyon gyakran megváltozik, amint a fény eléri a írisz színtermelő sejtjeit. Ez a színváltozási folyamat akár hat hónapig is eltarthat, mire a baba szemének színe állandósul, de néhány gyermeknél akár hároméves korig is változhat. Néhány ritka esetben még felnőttkorban is megváltozhat a szem színe.

Ez a szerepe a melaninnak

A szem színét a melanociták határozzák meg, a sejtek, melyek feladata a melanin fehérje kiválasztása ott, ahol szükség van rá. Ha egy kicsivel több melanin választódik ki, a baba szeme zöld vagy mogyoróbarna lesz, ha pedig barna lesz a szem, akkor a melanociták sok melanint választanak ki. A tudósok szerint 15 gén is hatással lehet arra, mekkora mennyiségű melanin termelődik, ezek közül kettőt ismernek a legjobban, hogyan hat a gyermek szemszínére. Ez a két gén kétféle formában (vagy allélban) fordul elő, ezek közül az egyik barna és kék, a másik pedig kék és zöld. Tehát a baba szemének színe a szüleitől örökölt allélek kombinációjától függ. A többi szemszín kialakulása, mint a szürke, a mogyoróbarna vagy az ibolya, illetve más kombinációk, jelenleg még nem teljesen ismert.

Azonban van jelenleg is néhány általános irányelv arra vonatkozóan, mikén alakul a baba szemszíne. Például, ha mindkét szülőnek sötét a szemszíne, nagy az esélye, hogy a baba szeme is sötét színű lesz, mert a barna allél a domináns. Azonban, ha a család mindkét ágán jellemző a kék szem, az is előfordulhat, hogy két barna szemű szülőnek kék szemű gyermeke születik. Éveken át gondolták a barnát domináns tulajdonságúnak, a kéket recesszívnek, de a modern tudomány kezd rámutatni, hogy a szemszín meghatározása nem ennyire egyszerű. A szemszínt nem egy vagy két, hanem több gén együttes működése határozza meg.

Meg lehet jósolni a szemszínt?

Mivel még mindig sok mindent nem értenek a gének közötti kölcsönhatásról, és arról milyen szerepük van a szem színének meghatározásában, nehéz tévedhetetlen jóslatokba bocsátkozni a baba szemének színéről. Azonban vannak olyan valószínűségek, amelyeket érdemes megjegyezni.
  • Ha mindkét szülőnek kék a szeme, akkor lényegesen magasabb az esélye, hogy a baba szeme is kék lesz. De ez nem minden esetben van így.
  • Hasonlóan, ha mindkét szülő barna szemű, akkor nagy valószínűséggel lesz a baba is barna szemű. De itt is lehetnek kivételek, főként ha mindkét ágról kék szeműek a nagyszülők.
  • Ha az egyik szülőnek kék a szeme, a másiknak barna, akkor körülbelül 50% az esélye, hogy a baba kékszemű lesz.
  • Azt is érdemes tudni, hogy a szemszín általában világosból változik sötétre, tehát a kékből lehet zöld, mogyoróbarna, barna. De ha a baba barna szemekkel születik, akkor nem valószínű, hogy végül kék lesz a szemszíne. Továbbá az nagyjából emberek 10%-ának felnőttként is változhat a szemszíne.
Tehát a baba szemszínét szinte lehetetlen megjósolni csupán a szülők szemszíne alapján, hiszen a folyamat ennél sokkal bonyolultabb.

Néha nem egyeznek az íriszek színei

Általában heterochromia néven ismert, ha a két írisz színe nem egyforma, amely születéskor is fennállhat, vagy kialakulhat egy későbbi állapot, sérülés következtében. Ha a gyermek heterochromiával születik, az veleszületett heterochromiának tekinthető. De okozhat később heterochromiát például a Horner-szindróma is, amely az agy és az arc egyik oldali idegpályáinak megszakadása. Ha bármilyen szokatlant észlelsz gyermeked szemszínével kapcsolatban, vedd fel a kapcsolatot a gyermekorvossal.
 
Forrás: https://www.babaszoba.hu
Fotó: Getty Images

2021. szeptember 21., kedd

VITAMIN ÉS TÁPANYAG KISOKOS BABÁKNAK

VITAMINOK SZEREPE

Vízben oldódó vitaminok: ide tartozik a B-, C-vitamin és folsav. Fontos tudni, hogy a vízben oldódó vitaminokat a szervezet nem tudja elraktározni, ezért mindennap be kell juttatni a baba szervezetébe az elfogyasztott élelmiszerek által. A vízben oldódó vitaminok könnyen felszívódnak a szervezetben.
Zsírban oldódó vitaminok: ide tartozik az A-, D-, E-, K-vitamin. Fontos tudni, hogy a zsírban oldódó vitaminokat a szervezet elraktározza. Ugyanakkor a zsírban oldódó vitaminok akkor szívódnak fel a legjobban a szervezetben, ha kevés zsírtartalmú ételt is fogyaszt gyermeked.

11 ÉRTÉKES TÁPANYAG ÉS VITAMIN A BABA FEJLŐDŐ SZERVEZETÉNEK

VAS

A vas fontos tápanyag, mely a szervezet működésében, a kognitív képességek fejlődésében jelentős szerepet játszik. Nélkülözhetetlen a hemoglobin képzéséhez, amely az oxigén és szén-dioxid szállításáért felelős, valamint fontos szerepe van a vörösvérsejtképzésben.

A babának kiváló vasforrás lehet a: cékla (a nitráttartalom miatt csak bio-t válassz), brokkoli, bab, csicseriborsó, lencse, hús, máj, hal, tojás, nyúlhús, spenót (egy evőkanál 0,6 mg vasat tartalmaz), sóska.

A sóskát, spenótot hetente egyszer kaphatja a baba magas oxálsavtartalma miatt, ami csökkentheti a test kalciumelnyelési képességét, akár vesekő kialakulásához is vezethet.Próbáld minél frissebben leszedni a spenót és sóska leveleket és elkészíteni kisbabádnak, az első főzőlevet pedig öntsd le. Így az oxálsavtartalom némiképp csökkenthető. A C-vitamin segíti a vas felszívódását, ezt friss gyümölccsel és zöldséggel biztosíthatod a baba számára. Felszívódását pedig a tea, tápszer, tejtermék, kakaó és növényi rostok gátolhatják. Erre javasolt figyelni a baba étrendjének összeállításánál.

JÓD

A jód karbantartja a pajzsmirigy működését, valamint szerepet játszik az anyagcserében. A pajzsmirigy szabályozza a sejtek anyagcseréjét, vagyis, hogy milyen gyorsan és hatékonyan dolgozzák fel a kapott energiát. Így szabályozza a növekedést és a fejlődést.

Jód található a következő zöldségekben, brokkoli, fehérrépa, karfiol, káposzta, kelbimbó.

KALCIUM

A kalcium a csontok alapvető építőanyaga, ezért mennyiségét tekintve a szervezetünkben előforduló legjelentősebb ásványi anyagnak számít. Ahhoz, hogy szerepét megfelelően elláthassa, a bélrendszerből fel kell szívódnia, ehhez pedig D-vitaminra van szükség.

Kalcium a következő zöldségekben található, brokkoli (100 g brokkoli már fedezi egy felnőtt napi kalciumszükségletét is, ezért különösen ajánlott), mák, dió, petrezselyem.

A mák és a dió őrölt formában vezethető be kisbabád étrendjébe, valamint 4-5 éves korig nem is ajánlott egészben adni a fulladásveszély miatt.

A-VITAMIN

Az A-vitamin nemcsak növeli a fertőzésekkel szembeni ellenállást kisbabád szervezetében, de nélkülözhetetlen a növekedéséhez is.

Az A-vitamin megtalálható: sötétzöld színű zöldségekben, májban, tojássárgájában, tejtermékekben.

E-VITAMIN

Az E-vitamin antioxidáns hatású, zsírban oldódó vitamin, szerepet játszik a sejtek felépítésében. Főképp az egyes sejtek sejthártyáját védi.

E-vitamint tartalmaz: édesburgonya, növényi olajok, búzacsíra, müzli, hús, máj, tojás.

K-VITAMIN

A K-vitamin a véralvadási folyamatban játszik fontos szerepet, valamint elősegíti a máj méregtelenítő funkcióját is.

K-vitamint tartalmaz:káposzta, kelbimbó, brokkoli, spenót.

D-VITAMIN

A D-vitamin a csontozat és a fogak fejlődéséhez szükséges, valamint hozzájárul az immunrendszer működéséhez.

D- vitamint tartalmaz:máj, tojássárgája, tengeri halak.

FOLSAV

A folsav a vérképzésben és anyagcserében egyaránt szerepet játszik.

Folsavat tartalmaz: zabpehely, tojás, zöld levelű zöldségek.

C-VITAMIN

A C-vitamin szerepet játszik a vérképzésben, az immunrendszer működésében és a vas felszívódásához is nélkülözhetetlen.

C-vitamint tartalmaz: gyümölcsök, paprika, karalábé, karfiol.

FOSZFOR

A foszfor szükséges a növekedéshez, a fogak és fogíny egészségéhez egyaránt. Szerepet játszik az idegrendszer működésében és energiatermelésben is. A foszfor szinte minden élelmiszerben megtalálható.

OMEGA-3 ÉS OMEGA-6 ZSÍRSAVAK

Az omega-3 és omega-6 zsírsavakra is szüksége van a babának a fejlődéshez. A húsok tartalmaznak omega-6 hosszú szénláncú telítetlen zsírsavakat is (LCPs). A halak, főként az olajas hal, lazac, tonhal pedig omega-3 LCP-ben gazdag élelmiszerek. Fontos, hogy a baba elég telítetlen zsírsavat (LCP-t) fogyasszon, ezért figyelj rá, hogy az étrendjében ezek megfelelő mennyiségben szerepeljenek.

A vitaminok mellett az ásványianyagok is nagyon fontosak a baba fejlődő szervezetének. Az olyan értékes tápanyagok, mint az A-, C- és D-vitamin pedig hozzájárulnak az immunrendszer normál működéséhez is.

Forrás: https://milupa.hu

2021. szeptember 20., hétfő

Őszi mese- Osváth Erzsébet: A fecskerepülőtéren

A Nyár gondolt egyet és nagytitokban összecsomagolt. Elvitte az égről a kéket, a fákról a zöldet, elvitte a virágok szép színes szirmát, a napsugarak melegét és elrepült messze tájak felé. Az Ősz csak ezt leste. Mindjárt a Nyár helyére költözött, de nem egyedül. Magával hozta barátait, a mindig mérges Szelet és a hol pityergő, hol síró-rívó Esőt. Hűvösre fordult az idő. A legöregebb fecskék nagygyűlésre hívták össze az öregeket, fiatalokat a fecskerepülőtérre, a villanydrótokra. A fiatal fecskék szüleik körül csivogtak. Nem értették, micsoda nagy esemény van készülőben, bár hallották már a fecskerokonságtól emlegetni. - Itt az ideje, hogy elköltözzünk. De a kisfecskék, akik itt születtek, nem tudták elképzelni, hogy itt hagyják puha fészküket, a gyerekeket, akikkel egy fedél alatt laktak. Az ő ereszük alól repdestek ki és be fészkükbe, onnan kukucskáltak kíváncsian ki a fogócskázó, bújócskázó kislányokra, kisfiúkra. Megszerették őket, de a gyerekek is örültek nekik. A gyülekezés előtt nem sokkal azonban a kis fecskék furcsa dolgokat láttak, amikor bekandikáltak az ablakukon. Piros, kék, sárga táskákba könyveket, füzeteket rakosgattak. ”Talán ők is elköltöznek?” - gondolták a kisfecskék. Fecskemama akkor elmesélte nekik, hogy ilyenkor iskolába készülődnek a gyerekek, ahol - mondta büszkén - róluk is tanulnak. - És mi hova költözünk? - kérdezték a kisfecskék. - Figyeljetek csak, mindjárt megtudjátok - hangzott a válasz. Valóban. A legöregebb fecske csendet kért és fecskenyelven érdekes dolgokat mondott a fiatal fecskéknek, amikor már megtelt a fecskerepülőtér: - Ti, akik itt születtetek, nemsokára meglátjátok majd messze-messze másik hazátokat, a mi téli otthonunkat. Itt már hidegre fordult az idő- folytatta a bölcs öreg fecske-, és mi fecskék csak a meleget szeretjük, a napsugarat. Télen tollunk nem óv meg a hótól, fagytól, elpusztulnánk, ha itt maradnánk. Ott túl a tengereken, a másik hazánkban nyár van, amikor itt hideg a tél. Kék az ég, zöld a fű, simogató a napsugár. Ott is várnak, szeretnek minket a gyerekek. De nem leszünk hűtlenek ehhez a hazánkhoz sem. Amint meghalljuk a tavasz csengetését, visszatérünk ide, a régi fészkünkbe. Az öreg fecske ezután elhallgatott. A fiatal fecskék elámultak azon, amit a másik hazáról, a tengerekről hallottak. Izgatottan várták már az indulás idejét. Nem kellett soká várniuk - mint egy titkos jelre - egyszerre repültek fel a fecskerepülőterekről-villanydrótokról, háztetőkről a fecskék. Egyszer csak megpillantották lent a piros, sárga, kék hátitáskás kis iskolásokat, amint búcsút integettek feléjük a magasba. - Gyertek vissza nemsokára! - kiáltották. De ezt már nem hallották a messze magasan szálló fecskék. Barátságos, fodros felhők kisérték őket, vigyáztak rájuk hosszú útjukon. 