2022. december 5., hétfő

Minél tovább hisz a gyerek a Mikulásban, annál jobb, de a virgácsot és a csokit felejtsük el!

"Fegyelmezésre sose használjuk a Mikulás ünnepet!" - mondja a pszichológus, majd hozzáteszi, így vagy úgy, de idővel rájön majd a gyerek az igazságra. Fontos azonban az, hogy mi hogyan reagálunk a kérdéseire. A gyerekeknek szükségük van a csodákra, ezért a szakértők azt tanácsolják, hogy ameddig csak lehet, hagyjuk meg őket abban a hitben, hogy létezik a Mikulás.

Hogyan beszéljünk a gyerekeknek a Mikulásról?

Egy ideig felesleges őket felvilágosítani

Előbb vagy utóbb eljön az a pillanat, amikor a gyerek nekünk szegez egy kérdést. Például, hogy miért volt apa cipője a Mikulás bácsin, aki meglátogatott minket. Vagy hogy szerintünk létezik-e, mert valaki az oviban azt mondta, hogy nem. Vagy hogy hogy tud bejönni a Jézuska, ha zárva van az ajtó és az ablakok is. Vekerdy Tamás szerint a gyerekek nem gondolkodnak a részleteken, ezért ettől kár tartanunk.

”Hadd jöjjön a Mikulás, mindenki tegye ki a cipőjét az ablakba! A gyerekek okosak, általában mégsem kérdeznek rá, hogy a Mikulás hogyan tudta betenni a cipőkbe az ajándékokat, amikor csukva volt az ablak.”

Kérdezni azonban kérdeznek. Hiszen hallanak ezt-azt. Nekünk szülőknek pedig az a dolgunk, hogy okosan válaszoljunk. Mert idővel magától fog rájönni az igazságra, de onnantól kezdve, hogy tudja, hogy nem létezik Mikulás, még évek telhetnek el addig, amíg szeretne hinni benne, ezért nem firtatja a valóságot.

”Még ha azt is hallják az óvodában, hogy a Mikulás nem létezik, otthon mégis megkérdik, hova tegyék a cipőjüket, hogy a Mikulás biztosan megtalálja. Vagyis nem akarják tudni egy ideig, hogy nincs Mikulás, és amíg ez így van, addig teljesen szükségtelen őket erről ,,felvilágosítanunk” – mondja a pszichológus.

A virgácsot és a csokit felejtsük el!

Vekerdy Tamás szerint fontos továbbá az is, hogy a Mikulás-ünnepet ne használjuk fegyelmezésre. Vagyis ne hangoztassuk a gyerek előtt, hogy aki jó, az csokit kap, aki rossz, az virgácsot, és ne is éljünk ezekkel az ajándékozási módszerekkel.

A hagyományokat még felnőttként is őrizhetjük

A gyerek idővel elfogadja majd, hogy mi tesszük az ajándékot a csizmájába, ekkor már nem kell füllentenünk, de a szakértő szerint ez nem azt jelenti, hogy már nem őrizhetjük tovább a hagyományokat.

Mikulással kapcsolatos tévhitek

1. Trauma éri, ha egy kortársa elárulja, hogy nincs Mikulás

A gyerek addig hisz a Mikulásban, ameddig hinni szeretne benne, ameddig szüksége van a csodákra. Ha plázában vagy az utcán Mikulást vagy karácsonyfát lát, akkor sem esik kétségbe. Ha megkérdezi, hogy miért van több Mikulás, felelhetjük azt, hogy az nem az igazi Mikulás.

2. Becsapjuk, ha elhitetjük vele, hogy létezik a Mikulás

Nem fogja csalódásként megélni, ha rájön, hogy nem létezik a Mikulás. Ráadásul nem nekünk kell megmondanunk, magától fog rájönni, amikor már nem él mesebeli, fantáziavilágban.

3. Iskoláskorban már nem hisznek a gyerekek a Mikulásban

Egy felmérés szerint általában 8 éves korukig hisznek a gyerekek a Mikulásban, de innentől is még évekig tarthat, amíg nem beszélnek a valóságról, mert szeretnének még hinni benne.

Forrás: www.csaladinet.hu

2022. december 2., péntek

Miért mennek télen szabadságra a fák?

- Ébredj, te álomszuszék! – szólította édesanya. – Nézd csak! Tél lett egyetlen éjszaka alatt!

- Reccs, reccs – nyögött felhúzás közben a redőny.

Jóska kipislogott a kertbe. A virágágyak frissen megforgatott fekete halmai és a fűhegyek is, min-min dértől csillogtak. A fák finom csipke sziluettként álltak a gyenge reggeli napfényben. Nem sokkal később bekattant a kertkapu zárja Jóska és édesanyja mögött. Mentek a parkba, mint minden szombaton. Jóska ujjára hosszú tűjű zúzmarakristályok tapadtak, ha az utat szegélyező kerítések deszkájához ért. Lehelete felhőként gomolygott az arca előtt, ajka megdermedt a hidegtől. Édesanya és Jóska megálltak és körülnéztek az öreg parkban, amelyre alig lehetett ráismerni aznap. A gesztenyefák ágain vastagon és bojtosan ült a zúzmara.

- Szőrmesapkájuk van – mondta álmélkodva Jóska.

Édesanya nevetett. Amikor megcsókolta Jóskát, az orra hegye nedves pontocskát hagyott a fiú arcán.

- A fák örülnek a télnek? – nézett körül tűnődve Jóska.

- Biztosan – felelte édesanya. – Egy fának rengeteg dolga van: tavasszal kibontja a rügyeit, amelyeket máris ott láthatsz rajta. Virágot hajt és gyümölcsöt fogan. Gyümölcseit lassan megérleli, hogy ősszel mi is szüretelhessünk, és az állatok, a madarak is. A tél az az időszak, amikor szabadságra mennek a fák.

Jóska csodálkozva nézett végig az ismerős fákon. Ilyesmikről még sosem gondolkozott.

- De ez még semmi ahhoz képest, mi mindent tud egy fa – magyarázta az édesanyja. – Tudod-e, hogy beszívja a rossz levegőt, és számtalan levelével megtisztítja azt? Enélkül már rég megfulladtunk volna.

Jóska egyre jobban csodálkozott.

- Igen – mondta a mamája, - ha hidegre fordul az idő, a fák már tudják, hogy most végre kipihenhetik magukat. A gyökerek kevesebb nedvességet küldenek fel az ágakba, ezért elszáradnak a levelek és lehullanak a földre. Ott elkorhadnak, és fokozatosan új föld lesz belőlük. Később abba is beleszövi gyökereit a fa, hogy fölszívja belőle a maga tápanyagát.

- Miért kell lehullatniuk a fáknak azokat a szép leveleket? – kérdezte Jóska. – Szerintem nem tisztességes dolog, hogy egyszerűen kiéheztetik őket.

- Nem erről van szó – felelte édesanya. – Ezt kell tenniük, különben a nedvek, amelyekkel a leveleket táplálják megfagynának az ereikben. A jégnek több hely kell, mint a víznek, tudod? Ezek a szép fatörzsek mind széthasadnának, és a fák mind meghalnának. Nem szólva arról, hogy télen a fán maradt levelek felfognák a havat. A hó súlya alatt letörnének az ágak, kidőlnének a fák.

- Akkor nem bánom, hogy lehullatják a leveleiket – dünnyögte Jóska.

- Nem ugye? – helyeselt édesanya, és hívogatni kezdett egy kacsát. Az hangos, éhes gágogással oda is kacsázott hozzájuk. – Észrevetted már egyáltalán, milyen csodaszépek télen a fák: Ahogy finom ágaikat az égre emelik! Mintha pókhálót rajzolnának az égboltra.

Jóska megetette a kacsát, de közben tovább töprengett.

- A fenyőfák is tudják mindezt? – kérdezte egy kis idő múltán, és várakozva nézett édesanyjára.

- Minden fa tudja.

- De a karácsonyfák nem – gondolkodott hangosan Jóska.

- Kivéve, ha gyökeres kis karácsonyfát vásárolunk cserépben – vetette fel édesanyja.

Erre aztán Jóska is elmosolyodott.

Mezey Katalin fordítása

Versek, dalok Mikulásra

 Kedves gyerekversek, dalok Mikulásra.

Weöres Sándor: Suttog a fenyves

Suttog a fenyves, zöld erdő,
Télapó is már eljő.
Csendül a fürge száncsengő,
Véget ér az esztendő.

Tél szele hóval, faggyal jő,
elkel most a nagykendő.
Libben a tarka nagykendő ,
húzza-rázza hűsszellő.

Suttog a fenyves, zöld erdő,
rászitál a hófelhő.
Végire jár az esztendő,
Cseng a fürge száncsengő.

Weöres Sándor: Száncsengő

Éj-mélyből fölzengő
- Csing-ling-ling - száncsengő.
Száncsengő - csing-ling-ling -
Tél öblén halkan ring.

Földobban két nagy ló
- Kop-kop-kop - nyolc patkó.
Nyolc patkó - kop-kop-kop -
Csönd-zsákból hangot lop.

Szétmálló hangerdő
- Csing-ling-ling - száncsengő.
Száncsengő - csing-ling-ling -
Tél öblén halkan ring.

Gazdag Erzsi: Hull a hó

Hull a hó, hull a hó,
Mesebeli álom!
Télapó zúzmarát
Fújdogál az ágon.
 
A kis nyúl didereg,
Megbújik a földön:
Nem baj ha hull a hó,
Csak vadász ne jöjjön!
 
Parányi ökörszem
Kuporog az ágon,
Vidáman csipogja:
"Süt még nap a nyáron!"

 Szepesi Attila: Télapó éneke

Hipp-hopp, fut a szán,
Siklik szaporán,
Dobrokol a havon
Szélvész paripám.
 
Hej-hó, ügyesen,
Vágtat tüzesen,
Húzza teli szánt
fénylő hegyeken.
 
Kipp-kopp, fut a szán,
Villám paripán
Végtelen utakon
Dobban szaporán!

 Donászy Magda: Télapóhoz

Szívünk rég ide vár,
Télapó gyere már!
Jöjj el éljen a tél!
Tőled senki sem fél.

Halkan reccsen az ág,
Öltöztesd fel a fát,
Hulljon rá pihe hó,
Szánkón siklani jó!

Évi és Peti vár,
Télapó, gyere már!
Nyíljon már ki a zsák:
Alma, szép aranyág.

Szívünk rég ide vár,
Télapó gyere már!
Jöjj el, éljen a tél!
Tőled senki se fél!

 Donászy Magda: Télapó ünnepén

Tipp-topp, tipp-topp,
Ki jön a nagy hóban?
Kipp-kopp, kipp-kopp,
Ki van az ajtóban?

Itt van már a
nagyszakállú
Télapó! Csupa hó!
Puttonyában dió, mogyoró!

Csitt-csatt, csitt-csatt,
örül a sok gyermek.
Hipp-hopp, hipp-hopp,
Télapó itt termett.

Mit hozott a
nagyszakállú
Télapó? Csupa jó!
Puttonyában dió, mogyoró!

Donászi Magda: Télapó érkezése

Megérkeztem Télországból,
kisgyerekek: -Jó napot!
Tudom, nagyon vártátok már,
hogy múljanak a napok.
Siettem is tihozzátok
csengős szánon, szaporán.
Szikrát szórt a szarvas talpa,
úgy suhant az út porán.
Fürge lába belefáradt.
Messzi van a mesevár.
Túl az ezer jéghegyerdőn,
hová sosem ér a nyár.

Ott van az én széllel-bélelt,
hóból épült palotám.
A kemény fagy jégvirágot
zúzmaráz az ablakán.
Van egy kicsiny toronyszobám.
Benne furcsa műszerek.
Világhírű messzelátóm
jég-üvegén hókeret.
Ha én abba betekintek,
-higgyétek el nem csoda-
akármilyen messze laktok,
mégis ellátok oda.

Hol, mit láttam, nagy könyvembe
minden este beírom.
Megtelt könyvem sok-sok lapja,
elfogyott a papírom.
Tudjátok, hogy rádiómnak
a világon párja nincs?
Csönddel bélelt palotámban
valóságos drága kincs.
Ha gyermekek énekelnek,
a szívemhez szól a dal,
s úgy érzem, hogy nem vagyok vén,
hanem újra fiatal.

Tip-top, tip-top! Körbejárok
az üveghegy tetején,
amikor a messzeségből
víg dalotok száll felém.
Ha a táncban elfáradtam,
megpödröm a bajuszom,
bebújok a hóágyamba,
nyújtózkodom, aluszom.
Mikor aztán felébredek,
ajándékot keresek
Piros almát, aranydiót,
feketemák-szemeket.

Feneketlen zsákom mélyén
citrom-narancs is akad,
osszátok szét gerezdenként,
veszekedni nem szabad!
Kedvetekért jövőre is
telitömöm zsákomat,
ezer évig megtartom még
ezt a jó szokásomat.
Búcsúzóul daloljatok.
Integessen kezetek.
Hószarvasom az udvaron
pihenhetett eleget.

Holnap már a mesehegyről
tekint ide Télapó!
Küldjek erre hófelhőket?
Örültök, ha hull a hó?
Frissen esett pihehóban
hócsatázni sem tilos.
Attól lesz majd jobb az étvágy,
s az arcotok szép piros.
Na most rajta! Repülj szánom!
Hószarvasom! Hoppla-hopp!
Kisgyerekek jó étvágyat,
mindenkinek jó napot!

 Dalok

Pattanj pajtás, pattanj Palkó
Nézd már nyílik ám az ajtó.
Kinn pelyhekben hull a hó,
S itt van, itt a Télapó!

Meg-megrázza ősz szakállát,
Puttony nyomja széles vállát.
Benne, dió, mogyoró,
Itt van, itt a Télapó!

Oly fehér a rét, a róna,
Mintha porcukorból volna,
Nagy pelyhekben hull a hó,
Csakhogy itt vagy, Télapó

Mikulás, Mikulás, öreg Mikulás!
Jó, hogy jössz, jó, hogy jössz, minden gyerek vár!
Krumplicukor, csokoládé, jaj, de jó!
De a virgács jó gyereknek nem való!
Mikulás, Mikulás, öreg Mikulás!
Jó, hogy jössz, jó, hogy jössz, Téged várunk már!

Csendes este, téli este,
halkan hull a hó.
Csendes utcán, havas utcán
siklik egy szánkó.

Itt egy ablak, ott egy ablak,
halkan kinyílik.
Kis cipőbe, nagy csizmába,
ajándék hullik.

Reggel a sok gyermek szeme
csupa csillogás.
Vígan mondják: "Itt járt a jó
Mikulás"

 Itt kopog, ott kopog,
Megérkezett Télapóka, hopp!

Forrás: https://www.csaladinet.hu

Fotó: jackmac34/Pixabay.com

2022. december 1., csütörtök

Ezért különlegesek a decemberi születésű gyerekek

A decemberi születésű gyerekek amennyi hátrányt élveznek a szülinapi bulijukkal kapcsolatban, annyi előnnyel is indulnak az életben. Nem hiszed? Olvass tovább, már soroljuk is!

Ha decemberben érkezik/érkezett kisbabád, akkor tudd, hogy igazán szerencsés lesz. A legkevesebb szülinap esik ugyanis decemberre (különösen 24 és 25-re), és persze amellett, hogy a gyereked valószínűleg megtapasztalja majd, hogy milyen, amikor a szülinapi partija a karácsonyi partik tömkelegével vetekszik, valójában az év legkülönlegesebb időszakában tarthatja a szülinapját, amit minden gyerek imád. De íme néhány statisztikai érdekesség, hogy mire számíthatsz még, ha decemberre várod a babád:

1. Problémamentes reggelek és korai fekvés

Egy olasz és spanyol egyetemi diákok körében végzett tanulmány szerint azok a fiatalok, akik december környékén születtek, sokkal inkább tartoztak a koránkelők táborába szemben a nyáron születettekkel, akik többsége egyértelműen az éjjeli baglyok csapatát erősíti. Más kutatások szerint a decemberi babák este is korábban elalszanak.

2. A legfiatalabb lesz az osztályban

Sok szülő aggódik, hogy a decemberi születésű gyereke a legfiatalabbak közé fog tartozni az oviban, iskolában, pedig nincs ok a pánikra, ugyanis lehetséges, hogy ez még a javára is válhat!

Tudományos kutatások bizonyítják, hogy mekkora előnye származik majd abból a gyereknek, ha a legfiatalabbak közé tartozik az óvodában. Lehetséges, hogy az oviban nehéz dolguk lesz, de mire egyetemre mennek, a decemberi gyerekek általában jóval megelőzik a társaikat a legtöbb képességet tekintve.

3. Nagy eséllyel fogorvos lesz

A Guardian-ban megjelent brit népszámlálási statisztikák szerint a decemberi gyerekek többsége meglepő módon fogorvos lesz felnőtt korára. Így vagy úgy, sosem elég korai a kicsit megtanítani a helyes szájhigiéniára!

4. Balkezes lesz

A Bécsi Egyetem kutatása szerint a decemberben született fiúk nagyobb eséllyel lesznek balkezesek. A résztvevő 13 ezer felnőttből a nők 7,5, a férfiak 8,8%-a volt balkezes. Mikor szemügyre vették a születési dátumokat, világosan látszott, hogy a balkezes urak többsége november 1. és január 1. között született.

5. Nyilas vagy Bak lesz

Ha hiszel az asztrológiában, akkor biztosan tudod, hogy nem mindegy, hogy december 21. előtt vagy után születik a babád. Ha előtte jön világra, akkor Nyilas lesz, akikre jellemző, hogy többnyire inkább extrovertáltak és imádnak utazni. Ha pedig december 21. és 31. között, akkor Bak, akik az asztrológia szerint rendkívül eltökéltek és segítőkészek.

Forrás: www.gyerekszoba.hu

2022. november 30., szerda

Télcsalogatók

Télcsalogató mondókák, versek:

Télen nagyon hideg van,
nyáron nagyon meleg van.
Soha sincs jó idő.
Mindig esik az eső.

Varjú károg, fú a szél,
Esik a hó, itt a tél.
Jaj, de nagyon hideg van,
Ropog a hó alattam.
Vígan csúszik a kis szán,
Most örülünk igazán!

Ha-ha-ha havazik.
He-he-he hetekig.
Hu-hu-hu hull a hó,
Hi-hi-hi jajj, de jó!

Kányádi Sándor: Aki fázik

Aki fázik, vacogjon,
Fújja körmét, topogjon,
Földig érő kucsmába,
Nyakig érő csizmába,
Burkolózzék bundába,
Bújjon be a dunyhába.
Üljön rá a kályhára,
Mindjárt megmelegszik.

Fésüs Éva: Mit hoztál, December?

Téli erdőn, réten
fehér csend honol.
Didergős december,
vajon mit hozol?
Mélységes tarisznyád
miket rejteget?
Hoztál-e örömhírt,
szép üzenetet?

December az úton
szánkóval szalad,
karácsonyi kedvvel,
kincset osztogat,
piros ünnepet hoz,
fenyők illatát -
hóember a kertben
kicsípi magát!

Ádám Jenő - Gazdag Erzsi Hull a hó

Hull a hó, hull a hó,
Mesebeli álom!
Télapó zúzmarát
Fújdogál az ágon.

A kis nyúl didereg,
Megbújik a földön:
Nem baj ha hull a hó,
Csak vadász ne jöjjön!

Parányi ökörszem
Kuporog az ágon,
Vidáman csipogja:
"Süt még nap a nyáron!"

Zelk Zoltán: Téli fák

Nem fáztok, ti téli fák,
Mikor meztelen az ág?
Eldobtátok a nyári zöld
S az őszi aranyruhát.

Ejnye, ejnye, téli fák,
Ez aztán a furcsaság.
Hideg télben levetkőztök,
Nyáron viseltek ruhát.

Nemes Nagy Ágnes: Hóesésben

Szakad a hó nagy csomókban,
Veréb mászkál lenn a hóban.
Veréb! Elment az eszed?
A hóesés betemet.

Nem is ugrálsz, araszolsz,
Hóesésben vacakolsz.
Felfújtad a tolladat,
Ázott pamutgombolyag.
Mi kell neked? Fatető!
Fatető!
Deszka madáretető.

Forrás: http://picibaba.hu

2022. november 29., kedd

Repülés babával

Kezdjük a repülőjegy-foglalással

A pici gyerekeknek bizonyos napirendre van szükségük, melyet a hosszútávú utak során is ajánlott betartani, ezért a hosszabb utaknál előnyösebb az éjszakai járatokat választani. Napközben a kicsi elfárad, és ha szerencséje van, az egész éjszakai repülést átalussza.

A repülőjegy-foglalásnál tájékoztassa a légitársaságot, hogy két évnél fiatalabb babával készül utazni – kétéves korig ugyanis mások a szabályok, például úgynevezett bulkhead seat kérhető, amely általában a mellékhelyiség közelében van, nagyobb teret nyújt a lábaknak és az ott lévő falra bölcső szerelhető. A légitársaságok többségénél csecsemőknek 10 kg súlyig mózeskosár vagy falra szerelhető bölcső igényelhető, mindenesetre erre is ajánlott rákérdezni a repülőjegy lefoglalásánál.

A légitársaságok szempontjából csecsemőnek a második életévüket be nem töltött gyermek tekintendő. A kétéves korhatár az utazás időpontjára vonatkozik. A csecsemőjegyek árai társaságonként eltérhetnek, általában olcsóbbak, mivel a csecsemő a kísérő ölében utazik, így nem foglal külön helyet, viszont hosszútávú járatok esetén ez valóban kényelmetlen nem csak a felnőtt, de a gyerek számára is. A kényelmesebb utazás érdekében a csecsemő számára külön ülőhely is vásárolható. Ennek ára általában kedvezményesebb a felnőtt viteldíjjal szemben. Az extra ülőhely foglalásáért ajánlott kapcsolatba lépni a légitársaság ügyfélszolgálatával, egyrészt a hely kijelölésével kapcsolatban, másrészt pedig a babakosár használatával kapcsolatban. Vannak társaságok, amelyek ingyen vagy pótdíj ellenében babakosarat biztosítanak a kis utazók számára.

Mielőtt a reptérre indulunk

Ha valaha is idegesítőnek tartotta a pakolást, repülőtérre való utat és az összes ellenőrzést, a babával való utazás után nosztalgiával fog visszaemlékezni a régi szép időkre. Ha teheti, ne utazzon pici gyermekkel egyedül. Higgye el, még egy pár kéz ilyenkor megfizethetetlen.

Indulás előtt érdemes felhívni a repülőteret és érdeklődni a járás esetleges késése felől. Ezt az információt általában a légitársaság weboldalán is megtalálja. Néha ezzel az információval csak a repülőtéren szembesül, ezért jó felkészülni és a poggyászba tartalék pelust és bébiételt csomagolni.

Számos repülőtéren és légitársaságnál a kisgyermekes családok soron kívüli ellenőrzésben részesülnek és elsőbbséget élveznek a beszállásnál, efelől is érdemes kicsit előre tudakolózni. A babakocsit általában a repülőgép ajtajáig illetve lépcsőig tolhatja el.

Mit vihet a fedélzetre?

- csecsemőtápszert - a folyadékokra vonatkozó korlátozások alól a csecsemőtápszer kivétel, tehát a megengedett 100 ml folyadék mennyiségnél többet is felvihet a fedélzetre, mindenesetre ezt az adatot érdemes ellenőrizni a légitársaság ügyfélszolgálatánál

- összehajtható babakocsit - csecsemőként egy babakocsi vihető a fedélzetre, melynek szállítása ingyenes, ám az alacsony költségű légitársaságoknál ezt is inkább ellenőrizze,

- pelenkát, bébiételt, babakozmetikumokat

- eldobható pelenkázó alátétet

- játékot, könyvet és táblagépet a gyermek szórakoztatására,

- meleg öltözéket és plédet, a repülőtereken és a repülőgépeken általában hűvösebb van,

- saját autós ülést, amely tanúsítvánnyal rendelkezik repülőgép fedélzetén való használathoz.

Repülünk

Legyünk őszinték, a csecsemők nem igazán lelkesek az utazást illetően és az utasok sem ujjongnak örömükben egy kisgyerek láttán. Valaha az Ön feje fájdult meg a nyöszörgős kis utasoktól, most az Ön bömbölő angyalkája teszi kellemetlenné mások utazását. Az egy évnél idősebb gyerekek még nagyobb bulit tudnak csapni a fedélzeten – rendszeres ütemben rugdalják az előttük ülők ülését, ide-oda szaladgálnak, hisztiznek. Sajnos hiányzik róluk az a csodagomb, amely egy kis időre kikapcsolná őket. Az egyetlen dolog, amit ilyenkor tehet, hogy leköti a gyermek figyelmét és bocsánatot kér a többi utazótól. Az utasokat sokkal inkább bosszantja a szülők semmittevése, mint a csintalan gyerekek.

A csecsemő számára a légnyomásváltozás következtében a felszállás és a landolás igen kellemetlen lehet. Az ilyenkor kialakuló füldugulást szoptatással, cumiztatással vagy cumisüvegből való etetéssel előzheti meg. A nagyobb gyerekeknek cukorkát vagy rágógumit adhat.

Ha csöppsége nem akar aludni, próbálja meg kedvenc játékaival, meseolvasással vagy táblagéppel lekötni a figyelmét. Bevált módszer a szoptatás – ilyenkor a baba megnyugszik, és szerencsés esetben elalszik. Természetesen minden baba más és más, és lehet, hogy pont az Ön csemetéje alussza végig az egész utat.

Forrás: www.mackojatek.hu

5 lépés, amivel véget vethetsz a hisztinek és a nyafogásnak

Mindenkinek ismerős a szituáció, amikor a gyerek a boltban jelenetet rendez és könyörög, nyafog, hisztizik, vagy akár levágja magát a földre is. Mindezt azért, hogy vegyünk meg neki valamit. 3 egyszerű szóval azonban rövidre zárhatjuk a könyörgést.

Ezért nyaggatnak a gyerekek

A gyerekek nagyon kitartóak tudnak lenni, ha arról van szó, hogy szeretnének valamit megkapni. Gyakran addig hisztiznek, könyörögnek, nyafognak, amíg a szülő meg nem enyhül, mondván, csak maradjon már csendben végre. 

Ez nem jó taktika a szülő részéről, hiszen ha egyszer engedünk, akkor a gyerek ezentúl is folyamatosan próbálkozni fog. Még ha nem is hisztizik és nem vágja földhöz magát a bevásárlóközpont kellős közepén, akkor is képes ezerszer megkérdezni például, hogy ehet-e fagyit vagy palacsintát vacsorára. Hátha egyszer majd meggondolod magad.

Ha egyszer is engedtél, akkor ezentúl számíts arra, hogy kitartóan fog próbálkozni.
 
Így akadályozhatod meg a nyafogását

Lynn Lott-tól, a Positive Discipline könyvsorozat társszerzőjétől származik a megoldás, ami már kétéves kortól egészen a kamaszkorig működik. 

Mindössze 3 bűvös szóra lesz szüksége a szülőnek: "Kérdeztél, én válaszoltam."

Képzeljük el azt a jelenetet, hogy a kicsi könyörög, hogy hadd sarazhasson. 

"Anyaaaa.... Kérlek....

Engedd meg!

Csak most az egyszer!!!

Hadd sarazzak!

Majd vigyázok, hogy ne legyek koszos, megígérem!

Légysziiiii!"

És ez megy a végtelenségig. Ahelyett, hogy belemennénk az egyezkedésbe, a szakértő azt javasolja, hogy zárjuk rövidre.

5 lépés, amivel véget vethetsz a könyörgésnek, hisztinek

Kövessük az alábbiakat: 

Első lépés:

Kérdezzük meg, hogy hallott-e már a kérdeztél és válaszoltam játékról. (Valószínűleg nemet fog mondani.)

Második lépés:

Kérdezzük meg, hogy megkérdezte-e, hogy sarazhat-e. (Igent fog mondani.)

Harmadik lépés:

Most azt a kérdést tegyük fel, hogy: "Válaszoltam?” (Valószínűleg azt fogja mondani: "Igen, de én tényleg stb…”)

Negyedik lépés:

Majd kérdezzük meg, hogy olyan anyának/apának/stb. tart-e minket, aki meggondolja magát és ezért újra és újra fel kell tenni neki a kérdést? (Ebben az esetben lehet, hogy otthagy minket, megsértődik, vagy elkezd egy másik tevékenységet.)

Ötödik lépés:

Ha újra megkörnyékez minket és megkérdezi, hogy sarazhat-e, akkor egyszerűen csak válaszoljuk a következőt: "Te kérdeztél, én válaszoltam."

Ha ezeket a lépéseket már többször is végigjátszottuk gyerekünkkel, akkor egy idő után leszokik arról, hogy hisztizik azért, hogy elérjen valamit. Hiszen pontosan tudni fogja, hogy a nem az nem. És azt is, hogy nem fogjuk megváltoztatni a véleményünket. 

Tartsunk ki a véleményünk mellett!

Bármennyire is nehéz következetesnek lennünk, fontos, hogy ne inogjunk meg! Tartsuk magunkat ahhoz, amit kimondtunk! 

Ha kamasz gyerekünk egyfolytában azzal jön, hogy tetoválást szeretne, de mi elsőre nemet mondtunk, akkor tartsunk ki a véleményünk mellett. Bármennyiszer is kérdez rá, ne menjünk bele ebbe a beszélgetésbe, nem kell érveket felsorakoztatni, egyszerűen csak mondjuk azt, hogy te kérdeztél, én pedig válaszoltam. 

Sok-sok türelemre lesz szükségünk ahhoz, hogy be tudjuk tartani ezeket a lépéseket, de működni fog. Hiszen megtanulja, hogy semmit nem fog tudni elérni azzal, hogy könyörög, nyaggat vagy hisztizik. 

Indexkép: Depositphotos.com

Forrás:  https://www.csaladinet.hu-Tóth Nikolett