- Ébredj, te álomszuszék!
– szólította édesanya. – Nézd csak! Tél lett egyetlen éjszaka alatt!
- Reccs, reccs – nyögött felhúzás
közben a redőny.
Jóska kipislogott a
kertbe. A virágágyak frissen megforgatott fekete halmai és a fűhegyek is,
min-min dértől csillogtak. A fák finom csipke sziluettként álltak a gyenge
reggeli napfényben. Nem sokkal később bekattant a kertkapu zárja Jóska és
édesanyja mögött. Mentek a parkba, mint minden szombaton. Jóska ujjára hosszú
tűjű zúzmarakristályok tapadtak, ha az utat szegélyező kerítések deszkájához
ért. Lehelete felhőként gomolygott az arca előtt, ajka megdermedt a hidegtől.
Édesanya és Jóska megálltak és körülnéztek az öreg parkban, amelyre alig
lehetett ráismerni aznap. A gesztenyefák ágain vastagon és bojtosan ült a
zúzmara.
- Szőrmesapkájuk van –
mondta álmélkodva Jóska.
Édesanya nevetett. Amikor
megcsókolta Jóskát, az orra hegye nedves pontocskát hagyott a fiú arcán.
- A fák örülnek a télnek?
– nézett körül tűnődve Jóska.
- Biztosan – felelte édesanya.
– Egy fának rengeteg dolga van: tavasszal kibontja a rügyeit, amelyeket máris
ott láthatsz rajta. Virágot hajt és gyümölcsöt fogan. Gyümölcseit lassan
megérleli, hogy ősszel mi is szüretelhessünk, és az állatok, a madarak is. A
tél az az időszak, amikor szabadságra mennek a fák.
Jóska csodálkozva nézett
végig az ismerős fákon. Ilyesmikről még sosem gondolkozott.
- De ez még semmi ahhoz
képest, mi mindent tud egy fa – magyarázta az édesanyja. – Tudod-e, hogy
beszívja a rossz levegőt, és számtalan levelével megtisztítja azt? Enélkül már
rég megfulladtunk volna.
Jóska egyre jobban
csodálkozott.
- Igen – mondta a mamája,
- ha hidegre fordul az idő, a fák már tudják, hogy most végre kipihenhetik
magukat. A gyökerek kevesebb nedvességet küldenek fel az ágakba, ezért
elszáradnak a levelek és lehullanak a földre. Ott elkorhadnak, és fokozatosan
új föld lesz belőlük. Később abba is beleszövi gyökereit a fa, hogy fölszívja
belőle a maga tápanyagát.
- Miért kell lehullatniuk
a fáknak azokat a szép leveleket? – kérdezte Jóska. – Szerintem nem
tisztességes dolog, hogy egyszerűen kiéheztetik őket.
- Nem erről van szó –
felelte édesanya. – Ezt kell tenniük, különben a nedvek, amelyekkel a leveleket
táplálják megfagynának az ereikben. A jégnek több hely kell, mint a víznek,
tudod? Ezek a szép fatörzsek mind széthasadnának, és a fák mind meghalnának.
Nem szólva arról, hogy télen a fán maradt levelek felfognák a havat. A hó súlya
alatt letörnének az ágak, kidőlnének a fák.
- Akkor nem bánom, hogy
lehullatják a leveleiket – dünnyögte Jóska.
- Nem ugye? – helyeselt édesanya,
és hívogatni kezdett egy kacsát. Az hangos, éhes gágogással oda is kacsázott
hozzájuk. – Észrevetted már egyáltalán, milyen csodaszépek télen a fák: Ahogy
finom ágaikat az égre emelik! Mintha pókhálót rajzolnának az égboltra.
Jóska megetette a kacsát,
de közben tovább töprengett.
- A fenyőfák is tudják
mindezt? – kérdezte egy kis idő múltán, és várakozva nézett édesanyjára.
- Minden fa tudja.
- De a karácsonyfák nem –
gondolkodott hangosan Jóska.
- Kivéve, ha gyökeres kis
karácsonyfát vásárolunk cserépben – vetette fel édesanyja.
Erre aztán Jóska is elmosolyodott.
Mezey Katalin fordítása
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése