2023. október 12., csütörtök

Hogyan óvhatjuk meg gyermekeink látását?

Egészen biztos sok szülőben felmerült már a kérdés, mit lehet tenni annak érdekében, hogy gyermekeik látásának egészségét megőrizzék. Íme néhány jó tanács!

1. Helyes táplálkozás

A gyerekek hajlamosak inkább a túlízesített, egészségtelenebb ételeket előnyben részesíteni, így a szülőknek kell odafigyelni arra, hogy egészséges táplálékot is fogyasszon a fiatal generáció. Fontos gondoskodni arról, hogy olyan ételek és italok is legyenek otthon, amik a szem egészségére jótékony hatással vannak. A bevásárló listára mindenképp kerüljenek fel a friss zöldségek, gyümölcsök, valamint a tojás, a hús és a hal is! Fontos, hogy mi magunk is példát mutassunk az egészséges táplálkozás tekintetében, ne csak mondjuk gyerkőceinknek!

2. Fontos a folyadékpótlás

Nem lehet eleget hangsúlyozni, mennyire fontos, hogy megfelelő legyen a napi folyadékbevitelünk! Akár csak a testünk többi része, a szemünk is akkor működik tökéletesen, ha elegendő vizet fogyasztunk. Abban az esetben, ha nem hidratálunk kellőképpen, az látásunkra is hatással lehet, melynek többek között a következő tünetei lehetnek: elmosódó látás, fejfájás, a szem kiszáradása. Gyerekek számára minimum 5 pohár víz fogyasztása javasolt naponta. Amennyiben dolgozat előtt áll a csemeténk, kimondottan jó hatással lehet a teljesítményére, ha iszik egy nagy pohár vizet. A mennyiségnél mindenképp érdemes figyelembe venni, hogy hány éves gyermekről van szó, és melyik évszak van, ugyanis ezek a tényezők is befolyásolhatják az ajánlott napi folyadékbevitelt.

3. Megfelelő alvási rutin és elegendő alvás

Nem meglepő módon a szemeinknek is hatalmas szüksége van arra, hogy pihenjünk, ám közel sem mindegy, hogy mennyit alszunk, és milyen az alvásunk minősége! A nyugodt esti alvás hozzájárul ahhoz, hogy a sejtek meg tudjanak újulni, ez pedig nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a szem ellazulhasson. Lényeges, hogy már az egészen kicsi gyerekek esetén a szülők kialakítsanak egy úgynevezett alvási rutint, és az is fontos, hogy nyugodt körülmények között tudjanak pihenni a csemeték. Általánosságban elmondható, hogy körülbelül 14 éves korig minimum 10 órát kell aludnia egy gyereknek. 

4. Számítógépes látás szindróma

Azokat a látással kapcsolatos tüneteket soroljuk a számítógépes látás szindrómába, amiket a digitális eszközök előtt töltött hosszú idő eredményezhet. A piros, kiszáradt, és megviselt szem olyan panaszok, amiket azok a fiatalok tapasztalhatnak magukon, akik napi szinten mintegy 6-7 órát töltenek különböző digitális eszközeik előtt. Érdemes itt is a megelőzésre fektetni a hangsúlyt, vagyis állítsunk fel nekik egy 20-20-6 szabályt, amellyel jelentősen könnyíteni lehet majd a szemük terheltségén. Mit is takar pontosan ez a szabály? Körülbelül 20 percenként pihentetni szükséges a szemet, ilyenkor 20 másodpercig egy nagyjából 6 méterre lévő tárgyara kell fókuszálni, és máris tehermentesítették a kamaszok egy kicsit a szemüket.

5. A szemüveg és kontaktlencse viselésének előírásai

Abban az esetben, ha csemeténknek szemüveget kell viselnie, érdemes már előre elbeszélgetni vele arról, mire kell majd figyelni a viselése közben. Mivel a nagymozgásos tevékenységek során könnyen leeshet egy szemüveg a gyerek fejéről, így célszerű előre beszerezni egy rögzítő pántot. Kontaktlencsét csak abban az esetben érdemes választani, ha már érett arra a gyerek, hogy magának tudja berakni és kivenni a lencséket, valamint, ha a kontaktlencse-viseléshez szükséges higiéniai feltételek biztosítva vannak. Mindig hívjuk fel a gyermekünk figyelmét arra, hogy csak tiszta kézzel szabad a lencsét ki-be helyezni, csak az eszközhöz adott ápoló folyadékba szabad tenni, valamint csak a megadott időtartamig hordhatja majd a lencséket. 

6. Több sport és szabadidő tevékenység

Egyes becslések szerint néhány évtized múlva már a kontinens lakosainak körülbelül az 50%-a rövidlátó lehet, ha az emberek ilyen ütemben használják napi szinten továbbra is a digitális eszközöket. A szabad levegőn töltött idő, a játék és a sport nem csak a testnek, de kimondottan a szemnek is sokat segíthet abban, hogy egészségesen tudjon fejlődni. Talán hihetetlennek hangzik, de a rövidlátáshoz már elég lehet a napi nagyjából 2 óra számítógép előtt töltött idő. Abban az esetben viszont, ha a szabadban játékkal, sporttal is eltöltenek legalább ennyi időt a gyerekek, akkor a túlterhelt szemizmokat el lehet lazítani, és elegendő D-vitaminnal is fel tudja magát tölteni a szervezet.

7. Védőszemüveg használata

Bizony rengeteg szemsérülés történik sportolás és gyermekjáték alatt. Egy Amerikában végzett vizsgálat rávilágított arra, hogy az ilyen tevékenységek alatt szerzett szemsérülések mintegy 90%-a elkerülhető lett volna akkor, ha viseltek volna védőszemüveget. Fokozott veszélynek vannak kitéve a labdajátékok során a fiatalok, hiszen egy erősen elrúgott, vagy elütött labda a szem környékén becsapódva súlyos sérülést is okozhat. Teniszlabda esetében ez számokkal bemutatva akár 250 km/h sebességet is jelenthet, el lehet képzelni, milyen komoly baj történhet akkor, ha eltalálja valakinek a szemét! 

8. Dörzsölés helyett hideg víz

Egy másik tanulmány arra mutatott rá, hogy az emberek körülbelül 16-szor nyúlnak az arcukhoz egy óra alatt, egy nap alatt pedig akár 256-szor is bacilusokat juttathatunk így a szervezetünkbe. A fiatalabb gyerekek nagyobb veszélynek vannak ilyen téren kitéve, hiszen jóval többször dörzsölik meg a szemüket, mint a felnőttek akkor, ha nem látnak jól valamit, vagy ha piszkálja valami a szemüket. Mondjuk el gyermekeinknek, hogy az ilyen jellegű irritációt inkább hideg vizes mosással próbálják meg enyhíteni. Célszerű elvinni csemeténket egy szemészeti vizsgálatra akkor, ha úgy látjuk, sokszor piszkálja a szemét, hiszen az állandó dörzsölés hátterében húzódhat valamilyen látásprobléma is. 

9. Minőségi, biztonságos játékok vásárlása

Mivel a kisebb gyerekek több játékeszközt is használnak a napjuk folyamán, fokozottan ki vannak téve annak veszélyének, hogy játék közben valamilyen szemsérülés történik velük. A minőségi játékok tartósabbak, kevésbé sérülékenyek, a biztonságos játékeszközökkel pedig csökkenteni lehet annak esélyét, hogy véletlenül a szembe kerülve valamilyen komolyabb bajt okozzanak a kisgyereknek. 

10. Helyes szépségápolási, sminkelési rutin

Bizony, előbb-utóbb a fiataloknál elérkezik az idő, amikor fontos lesz számukra az, hogy is néznek ki. Annak érdekében, hogy minél előnyösebb képet tudjanak mutatni magukról, sokan sminkelni is elkezdenek. Érdemes egy kis időt szánni a szülőknek arra, hogy megmutassák a helyes szépségápolási, sminkelési szokásokat a kiskamaszoknak, hiszen így elkerülhető lesz akár egy esetleges szemgyulladás is. A szem szépségének kiemelésére közkedvelt eszköz a szemceruza, ám használata során kerülni kell azt, hogy a szempillák tövére, és a szemhéjszél belső részére kerüljön belőle. A nap végén csak úgy szabad lefeküdni, hogy az arcunk minden részéről, főleg a szem környékéről eltávolítjuk a sminket. Célszerű beszerezni otthonra tartósítószer-mentes műkönnyet is, arra az esetre, ha a szemfelszínen maradt festéket gyorsan és biztonságosan szeretnénk eltávolítani!

+1 Plusz egy jó tanács: évenkénti szemvizsgálat!

Már egészen fiatalon, az iskolakezdés előtt érdemes elvinni szemészeti vizsgálatra a gyerekeket és onnantól kezdve rendszeresen felkeresni egy szemorvost, hiszen ezzel ki lehet szűrni az esetleges látással kapcsolatos problémákat. Egy kisiskolás gyerkőc nem feltétlen érzi azt, hogy nem látja tökéletesen a táblát, nem elég éles a látása, éppen ezért nem is szól a szülőnek. Gyanakodni akkor kell, hogy valami gond lehet a gyerek látásával, ha sűrűn dörzsöli a szemét, gyakran panaszkodik fejfájásra, vagy rossz közérzetre, és ha nehezen tud koncentrálni. Ebben az esetben érdemes szemész szakemberhez fordulni!

Forrás: www.budaiszemeszet.hu

2023. október 11., szerda

Baba receptek 6 hónapos kortól: Sütőtökpüré

A babák hozzátáplálásakor nem mindegy, hogy melyik ételt mikor vezetjük be, mert akár árthatunk is vele gyermekünknek.
A 6 hónapos babának már adható sütőtök, aminek magas rost és C-vitamin tartalma segít az emésztésben, valamint erős antioxidáns hatása miatt is érdemes fogyasztani.

Hozzávalók:

  • fél darab sütőtök

 Elkészítés:

A sütőtököt vágjuk félbe, kanállal vájjuk ki a közepéből a magokat. Csomagoljuk be alufóliába és tegyük előmelegített sütőbe, majd 200 fokon süssük 20 percig.
Ezután csomagoljuk ki, hagyjuk kihűlni. Végül kanalazzuk ki egy tálba a belsejét a közepén lévő mélyedésben összegyűlt folyadékkal együtt (tele van vitaminnal!).
Botmixerrel pépesítsük az egészet, külön ízesítést nem igényel.

+1 Tipp:

 Ha kedvet kaptál a sütőtökös menühöz a konyhában terjedő illatoktól, készíts nagyobb adagot! A pépesített tököt egy kis tejszínnel összefőzve pillanatok alatt készíthetsz magadnak és a család nagyobb tagjainak egy finom sütőtökkrémlevest. Ízesítsd egy pici sóval, fehér borssal és őrölt gyömbérrel, de ne feledd: a fűszerek és a tejszín miatt ebből a baba még nem kaphat, csak a "nagyok".

A cikket lektorálta: Makay Zsuzsa védőnő, családterapeuta

Forrás: https://www.csaladinet.hu

2023. október 10., kedd

Ezért olyan különlegesek az októberi babák

A narancssárgára, vörösre változó fák, a töklámpások ideje az október, ami az ősz talán legkülönlegesebb hónapja - és természetesen az októberben született kisbabák is legalább ennyire különlegesek!

Elbűvölő személyiségek

Az októberben született babák igazán kedvesek, figyelmesek, nagyon vidám az alaptermészetük.

A legtöbben korán kezdenek el beszélni, de legalábbis minden erejükkel arra törekednek, hogy minél előbb megtanulják megértetni magukat a családdal.

Közvetlenek, barátságosak, könnyedén teremtenek kapcsolatot bárkivel és ez a jó szokásuk egész életükben megmarad.

Mindent megtesznek a harmóniáért

Már babakorukban is látszik az októberben született gyermekeken, mennyire fontos számukra az összhang, a harmónia megélése, és ez a későbbiekben csak még inkább kiéleződik majd. Szinte családi radarként működnek és érzékeny szenzoraikkal azonnal észreveszik, ha valami feszültség, konfliktus adódik otthon. Ekkor ők is feldúltak és nyugtalanok lesznek, de érdekes módon már egész kiskorukban megpróbálják magukra ölteni a békítő szerepét.

Ha kell, mulattatnak, ha kell, akkor odabújnak, vagy éppen sírásban törnek ki, de a maguk módján mindent megtesznek azért, hogy ismét a nyugalom és a harmónia uralja az otthoni légkört.

Ragaszkodnak a jól bevált rutinokhoz

Az előző pontból is adódik, hogy az októberi babák nagyon nehezen bírják a változásokat, ragaszkodnak a jól bevált napirendhez, a megszokott rutinokhoz.

Nem mondhatjuk egyszerűnek a dackorszakukat, mert bár nagyon békülékenyek, a döntéshelyzetektől erősen szoronganak. Amikor az akaratuk fejlődik, nehéz dolgod lehet szülőként, hiszen egyszerre kell gyermeked érzékenységére figyelve hatnod rá úgy, hogy végre rávedd: valami mellett letegye a voksát.

Hajlamosak ugyanis arra, hogy akaratoskodjanak, de hisztivel és sértődéssel kivívják, hogy mások döntsenek helyettük.

Igazi társasági emberek

Az októberi babák kedvelik a családi összejöveteleket, a nagy társaságokat olyannyira, hogy sokszor egyáltalán nem elégszenek meg az otthon nyugalmával. Mivel igénylik, hogy folyton figyeljenek rájuk, foglalkozzanak velük, rossz néven veszik, ha túl sokáig tart az otthoni időtöltés – főleg, ha anyának és apának esetleg más dolga is akad.

A legtöbb októberben született gyermek sokkal jobban szereti a jövés-menést, a kimozdulást, a társasági életet, mint az otthon ülést.

Szeretnek új gyermekekkel megismerkedni, viszont folyamatosan szemmel tartják a biztonságot jelentő személyeket, jó ideig csak az ő társaságukban tudnak ellazulni. Annak ellenére, mennyire szeretik az embereket, megviseli őket, ha kikerülnek a középpontból. Ilyen esemény lehet számukra a testvér születése, vagy éppen az óvoda megkezdése. Ezekre az élethelyzetekre szülőként érdemes már jó előre felkészítened a gyermekedet és tudatosan is ügyelni arra, hogy a változás fokozatos legyen, és amennyire lehetséges, továbbra is a gyermek kedvében járjatok.

Kifinomult az ízlésük

Már az egészen kicsi babákon is észre lehet venni, milyen kifinomult az ízlésük. Előnyben részesítik azokat a játékokat, amik ezt visszatükrözik, de az októberben született gyermekek nagyon jó érzékkel fogják összeválogatni a ruháikat, vagy éppen később a szobájukba való kiegészítőket.

Szeretik az öltöztetős játékokat, maguk is szívesen tartanak rögtönzött divatbemutatót. A játékok volumenét tekintve inkább a nyugodtabb, kézműves időtöltéseket kedvelik, semmiképpen sem lehet rávenni őket „durvább”, pl. ütközést igénylő játékokra.

Nem kedvelik a versenyeket, számukra nem alapvető a győzelem, inkább a szépet, az esztétikumot helyezik a középpontba.

Sportosak

A témában készült kutatások szerint az októberben született babák a jövő sportcsillagai. Egy 2014-ben, az iskolás gyerekek állóképességéről és erőnlétéről szóló tanulmány azt találta, hogy az októberi gyerekek mindenkinél ügyesebbek és erősebbek voltak, leszámítva a szeptemberi és novemberi születésűeket. A kutatók úgy vélik, ez összefügg azzal, hogy a várandósság során több napfény érte a kismamát, és így magasabb a magzat D-vitamin szintje is. Az északi féltekén született gyerekek közül az októberben világra jöttek nagyobb csont- és izomtömeggel is rendelkeznek. Aki pedig több izommal születik, az hamarabb aktívabbá válik, és korábban részt tud venni a sportokban.

Vezetői ambíciók

Az amerikai elnökök közül több született októberben, mint bármikor máskor az évben, ezért jó eséllyel lehet az októberi gyerekeknek vezetői ambíciója. Olyan elnökök születtek októberben, mint John Adams, Rutherford B. Hayes, Chester Arthur, Teddy Roosevelt, Dwight D. Eisenhower vagy Jimmy Carter.

Két születési kövük van

Októbernek két gyönyörű születési köve van: a turmalin és az opál! A turmalin a megbékélést, az együttérzést és a jó kedélyt szimbolizálja, míg az opál a hűséget és a reményt.

Két születési viráguk van

Ez a hónap két gyönyörű születési virággal büszkélkedhet, a körömvirággal és a kozmoszvirággal. A körömvirág élénk narancssárga színe a Nap, a fény és a feltámadás jelképévé tette e virág szimbolikáját. A kozmosz a harmóniát és a békét jelképezi, ami a szár és a virág szimmetriáján keresztül látható.

Mérleg vagy Skorpió csillagjegyben születnek

Akik szeptember 23. és október 23. között születnek, azok Mérleg csillagjegy alatt látják meg a napvilágot. A Mérleg baba nyitott személyiség, tele van energiával és készen áll a kihívásokra. Ugyanakkor eléggé határozatlan is mindenben, ezért lehet, hogy szüksége lesz arra, hogy te hozz döntéseket helyette, legalábbis fiatalabb korában. A Skorpió-babák nagyon intenzívek, érzelmesek és szenvedélyesek mindenben. A Skorpiók sosem adják fel, és addig dolgoznak keményen, amíg meg nem kapják, amit akarnak.

Az év legszebb időszaka

Az októberi babák az év egyik legszebb évszakában születnek. A narancssárga, sárga és barna levelek csak néhány az őszi dekoráció gyönyörű darabjai közül, amelyek a tél érkezését hirdetik.

Az októberi gyerekek 100 évig is élhetnek

A Chicagói Egyetem által végzett tanulmány szerint az őszi babáknak nagyobb az esélyük arra, hogy százévesekké váljanak, mint a más évszakban születettek. Izgalmas belegondolni, hogy a te babád egy nap talán a 100. születésnapját ünnepli majd!

Születésnapok ünneplése jó társaságban

A kisbabád a bolygó legnagyobb sztárjaival, köztük híres zenészekkel, színészekkel és színésznőkkel, valamint művészekkel ünnepli majd a születésnapját. Íme néhány a leghíresebb nevek közül, akik októberben születtek: Pablo Picasso, John Lennon, Bill Gates, Kate Winslet, Julia Roberts.

Forrás: www.bien.hu, www.gyerekszoba.hu, www.babanet.hu

2023. október 9., hétfő

Filmajánló: Postás Pat

A főhős, Pat, aki egy ügyes, szemüveges postás. Greendale-ben lakik és a város lakóit megismerteti a gyerekekkel. Pat ugyanis a városban minden házhoz bekopog. Postás munkája során levelet, csomagokat, ajándékokat, üzeneteteket és örömeket is hoz a város minden lakójának. A sorozat cselekménye rendkívül igényes, aprólékos és nagy sikere van a gyerekek körében. A sorozat történetei játékosak és tanulságosak. Pat mindig új kalandokkal tér vissza a képernyőre, amelyben viszontláthatjátok régi és hűséges barátját, Jesst, és megismerkedhettek Pat új főnökével is. A levelek, és csomagok kézbesítése sokszor nem egyszerű. Hogy miért? Tarts velünk, és megtudhatod!

Forrás: Wikipédia, www.port.hu

2023. október 2., hétfő

Nemzetközi Babahordozó Hét első napja...

Elkezdődött a Nemzetközi Babahordozó Hét a Nyíregyházi Babaklubban. A rendezvényt megnyitotta Valcsák Viktória, aki babahordozási tanácsadással is készült az érdeklődők számára.

A Nemzetközi Babahordozó Hét első napján két vendég érkezett hozzánk és tartott szemléletes, interaktív előadást. Keresztúri Brigitta a Hipp képviseletében jött el babaklubbunkba, és ismertetett meg minket a termékekkel, valamint hasznos információkat osztott meg a hozzátáplálásról.

A kezdetek:

A 19. század második felében a nagyapa, Josef Hipp aki a Duna menti Günzburgból származott, egy pfaffenhofeni cukrászdában és gyertyaöntő üzemben dolgozott, amelyet később átvett.

Joseph Hipp 1897-ben feleségül vette a pfaffenhofeni Maria Ostermayert, akivel egy többgyermekes család alapját teremtették meg. Lányuk 1898-as születése után 1899-ben ikreik jöttek a világra, akiknek a táplálása gondot okozott. Mivel az anyának problémái voltak a szoptatással, az apának kellett gondoskodni a táplálékról. 

Ötletes cukrászként ez nem esett nehezére: kétszersültet sütött és megalkotta saját kétszersültlisztjét. Az anyatejet kétszersültliszttel sűrítette, amely így laktatóbbá vált. Az ikrek megmaradtak és szépen fejlődtek, csak úgy, mint az őket követő öt gyermek.

Azóta nemzetközi sikerű vállalattá nőtte ki magát, és széles körben gondoskodik a mamákról és babákról. Mindig törekednek az újításra, fejlesztésre. A Hipp termékek között megtalálhatók a tápszerek, bébiételek, és kozmetikumok egyaránt. Az ételek mindegyike hozzáadott cukor nélküli, a tisztálkodó szerek pedig 100%-ban gyermekbarátok.

Brigitta bébiételeket is hozott, melyeket a babák előszeretettel kóstoltak meg. A különböző ízes és színes termékek jelesre vizsgáztak a kicsik körében.

A mai napon a Nemzetközi Babahordozó Hét másik vendége Fekete Szilvia kutyaterapeuta volt. Szilvia két nagyon okos és képzett segítő kutyával érkezett hozzánk.

Alma és Bodza hamar belopta magát nemcsak a gyermekek hanem a felnőttek szívébe is. A gyerekek örömmel simogatták, ölelgették a kutyákat és a bátrabbak még rá is ülhettek a kutyusok hátára.

Jó volt látni, hogy milyen boldogok voltak és hogy mennyi pozitív érzelmet váltott ki a gyerekekből.

Mint megtudtuk a segítő kutyák nagyon sokat tanulnak és szigorú vizsgán esnek át ahhoz, hogy terápiás kutyák lehessenek. 

Rendkívül fejlesztő hatással vannak a gyerekekre. Szilvia négylábú segítőivel jár óvodákba, iskolákba, szociális intézményekbe egészséges és beteg gyerekekhez is egyaránt.

Köszönjük vendégeinknek, hogy velünk tartottak ezen a napon!

A program a Nyíregyházi Babaklubban (Sóstófürdő, Fürdő utca 29/5.) holnap tovább folytatódik, melyre minden érdeklődőt szeretettel várnak!

NBH - Második nap

Október 3. kedd

10 óra: Zengő-bongó baba-mama torna Vikivel. Valcsák Viktória foglalkozása sok dalocskával, mondókával, mozgással.

10:30 óra: Szoptatás támogatás, felkészülés a szoptatásra. Vendégünk Fabók Szilvia laktációs szaktanácsadó

A felkészülés a sikeres szoptatásra már a várandósság alatt kezdődik. A tudás, a hiteles információ a szövetségesed a felkészülésben és később a szoptatásban is. Ha megérkezik a babád, talán a legfontosabb, hogy figyelj minden apró jelre, legyetek sokat bőrkontaktban, ismerkedjetek, élvezzétek a pillanatot. A szoptatás azáltal segítheti a kötődés kialakulását, hogy biztosítja a rendszeres, intim interakciót az anya és a gyerek között. 

16 óra: „Boldog anya, boldog gyerek.” Vendégünk a Nyíregyházi Babaklub egyik alapító anyukája, Kovácsné Dibáczy Zsuzsa szakpszichológus.

A gyerekek imádják látni, ha az anyukájuk boldog. Ha az anya boldog, a baba is boldog, de mint mindennek, ennek is ára van. Tenni kell érte! Az első lépés az, hogy anya boldog legyen, minden más ezt a lépést követi. A Nemzetközi Babahordozó Hét programjából talán ez az előadás illeszkedik tartalmilag legjobban az idei nemzetközi szlogenhez, hiszen az ölelés feltölt energiával, szeretetet sugároz, kifejezi az összetartozást, hogy boldog legyen anya is, és gyermeke is.

2023. szeptember 29., péntek

NBH - Első nap

Október 2. hétfő

10 órakor: A NBH megnyitása. Babahordozási tanácsadás.  Valcsák Viktória babahordozási tanácsadó, oktatói tapasztalattal, babahordozási tapasztalataival, a Nyíregyházi Babaklub változatos hordozóeszköz választékával segít, hogy mindenkinek sikerélmény legyen a babahordozás. Gyertek információkat gyűjteni, tapasztalatot cserélni, ismerkedni a különböző hordozóeszközökkel, kötést javítani, csatost beállítani.

10,30 órakor: HiPP bemutató Vendégünk Keresztúri Brigitta a HiPP képviseletében.   Téma a hozzátáplálás.

11,00 órakor. Kutyaterápia. Vendégünk Dr. Fekete Szilvia kutyaterapeuta.

„Minél többet szeretünk, annál többet tudunk szeretni. A szeretet korlátlan, hiszen a szeretet szeretetet szül. Éppen ezért javasolják a pszichiáterek, hogy tartsunk háziállatot. Egy kutya például szeretetet lop a gazdája szívébe, és ott kiterjeszti azt. A szeretet meghosszabbítja az életet. Kutatások támasztják alá, hogy egy kutya akár tíz évvel is meghosszabbíthatja a gazdája életét! Gondoljunk csak mindazokra a bizarr edzésformákra, diétákra és egyéb étrendekre, amelyeknek az emberek alávetik magukat azért, hogy az életükhöz hozzáadjanak egy kevéske kis időt. Míg egész egyszerűen tarthatnának kutyát, és élhetnének akár tíz évvel tovább! A szeretet nagy hatással van az anyagcserére. A szeretet megemeli az endorfinok, azaz az életet támogató hormonok szintjét. Tíz évvel tovább fogunk élni, ha van egy kutyánk, mert a kutya a szeretet energiájának katalizátora, a szeretet energiája pedig gyógyít, és meghosszabbítja az életet. (Dr. David R. Hawkins)