A héten több programmal is várunk Benneteket, csak győzzetek válogatni. Sőt, ne is válogassatok, tartsatok velünk minden alkalommal, ilyen hét sokáig nem lesz! :-)
2013.06.06. (csütörtök) 10:30
A Nyír Pláza meghívott bennünket a vadonatúj babaszoba, valamint a családi mosdó ünnepélyes megnyitójára és felavatására. Nyíregyházán (még) nagyon ritka az ilyen körültekintő, családbarát intézmény, ezért mindenképp megbecsülésre érdemes, hogy a Nyír Pláza vezetősége erre is gondolt.
Az pedig külön megtisztelő, hogy a mi közösségünk anyukái és babái tesztelhetik, ráadásul ajándékot is kaphatnak érte. Gyertek az aranyhalacskás szökőkúthoz 10:25-re! :-)
2013.06.07. (péntek) 10:00
Szeretettel meghívunk benneteket a Nyíregyházi Babaklubba!
Ha van kedvetek kikapcsolódni, kimozdulni a gyerkőccel, gyertek el, ismerkedjetek meg a Babaklub anyukáival és csemetéivel. Mondókázunk, csevegünk, a gyerekek jó társaságban szocializálódhatnak. Hordozási tanácsadást is igénybevehettek, kendőt is kölcsönözhettek. A helyszín: a Jósavárosi Görög Katolikus Egyházközség közösségi háza, Korányi Frigyes u. 15.

2013.06.08. (szombat) 9:00-14:00
Asszertív kommunikikáció tréning házaspárok részére. A fiatal szülők csoportos, páros és nonverbális feladatokban is részt vehetnek. A foglalkozáson szakemberektől kaphatnak tanácsot a kisgyermekes családok, hogy az esetleg felmerülő konfliktusokat megoldhassák.
Kivételes lehetőség, írjátok be a naptárba. A tréning ingyenes!
A helyszín: Jósavárosi Művelődési Ház, Ungvár stny. 33. (Arany gimivel szemben).

2013.06.08. (szombat) 16:00
Családi piknik a "százholdas" Pagonyban!
A Hotel Pagony nagylelkűsége folytán lehetőségünk nyílik a csodaszép ligetben, mezőn és favárban piknikezni. Sőt, még lovagolhatunk is szelíd lovaikon! Az eseményen készült fotók örök emlékként szolgálnak majd a családok számára... Jelentkezés itt.

Várunk Benneteket szeretettel!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése