2016. április 13., szerda

Hozzátáplálás, baba receptek

A világ legtermészetesebb dolga, hogy idővel az anyatejtől (tápszertől) eltérő ételeket is kóstolgatja a baba, mégis sok anyuka számára rengeteg fejtöréssel jár ez az időszak. Mit és mikortól adhatok? Hogyan tegyem változatossá az étrendjét? Ehhez hasonló kérdésekre kerestük a választ és osztottuk meg tapasztalatainkat egymással pénteken. A hozzátáplálás menetén kívül napi menüvel és receptekkel is készültünk.

A hivatalos ajánlások szerint az első falatok ideje 6 hónapos korban következik el. Ez persze nem jelenti azt, hogy napra pontosan ki kéne várnunk a fél éves kort és azt sem, hogy ha nem tetszik a babának a kanalazás, akkor ne kezdhetne el akár 10-12 hónaposan enni. Ami a 6 hónapos kor mellett szól az az, hogy ennyi idős korra a szervezet vasraktárai kiürülnek, szükség van utánpótlásra, valamint a legtöbb csecsemő ebben a korban már igen mozgékony, így szüksége van táplálóbb ételekre, szilárd táplálékra.
Valójában a hozzátáplálás megkezdését a 4-6 hónapos közti időszakra tehetjük: amikor a baba már megtámasztva stabilan ül, meg tudja fogni a kanalat és odahúzni a szájához, a nyelvével nem tolja ki az ételt, amikor már aktívan érdeklődik a mi ételeink, az evés iránt, akkor jön el az ideje az első falatoknak. Fontos, hogy bízzunk a pici ösztöneiben: pont akkor lesz nyitott az evésre, amikor már tényleg szüksége van rá! Nem szabad erőltetni a dolgot, ha nem ízlik neki az étel, sír, ha kitolja az ételt a nyelvével, akkor még nincs szüksége az anyatejen/tápszeren kívül más táplálékra. Ilyenkor annyi a teendőnk, hogy várunk, és pár nap múlva ismét próbálkozunk.

Az első kanál tartalma kevés gyümölcslé legyen. A legjobb az alma, az biztosan nem okoz fájdalmat a pici pocaknak. Az első alkalommal a legtöbb baba fintorogni szokott, ez teljesen természetes, hiszen új ízről van szó. Az anyatej édeskés ízéhez szokott picinek különösen savanyúnak tűnhet az alma. Ha ízlik a babának az első falat, akkor első alkalommal akár 3 kanálkával is megehet belőle. Többet ne adjunk, hiszen nem tudni, milyen hatást vált ki a szokatlan étel a pici szervezetében. Az alma meglehetősen ártalmatlan, de előfordulhat, hogy enyhe székrekedést okoz, ezért a következő adaggal mindenképpen várjunk másnapig. Ha nem okoz gondokat a babánál (nyugtalanság, székrekedés), akkor a következő nap valamivel többet is kaphat. Ekkor már nem feltétlenül kell gyümölcslevet adni, kaphat kevés alaposan összeturmixolt almapépet is. A harmadik nap, ha tetszik neki az evés, akár egy teljes adagot (150 gramm) is elfogyaszthat, de az sem baj, ha még nem tud ennyit megenni. Új ételt mindig akkor vezessünk be, ha az előzőből már legalább 5 kanálkával képes elfogyasztani.
  Forrás: Vida Ági: Nagy babaszakácskönyv

TILTOTT és "veszélyes" ételek.

Sokat olvashatunk erről, és nyilván elég megoszlóak a vélemények, mint mindenről. Összesítettük azokat az ételeket, amelyekről a legtöbb forrás megegyezik.

- MÉZ. A baba fejletlen emésztőkészüléke miatt botulizmust (paralitikus = bénulás betegség) okozhat. Adható: 1 éves kor után.
- TEHÉNTEJ, főleg anyatej/tápszer helyettesítésére. Egyszerűen nincs akkora tápértéke, hogy egészségben tudjon tartani egy növekvő szervezetet. 1 éves kor után fokozatosan átveheti a helyét. NEM helyettesítésként sem ajánlott, mert nehezen emészthető, laktóz és magas fehérjetartalma allergiás reakciókat válthat ki, és megakadályozza a vas felszívódását, ami kulcsfontosságú ebben a korban. Legtöbb helyen ezzel is 1 éves korig ajánlják várni, sokan azonban a "rejtett tejet" (pl. sütiben) már HT+2/3 hónaptól bátran adhatónak tartják.
- CITRUSFÉLÉK. Erős savasságának köszönhetően a legtöbb 1 évnél fiatalabb baba kiütésekkel (elsősorban a száj környéke és a pelenka alatt) és hasfájással fog küzdeni. Semmi köze az allergiához. (nyilván létezik citrusallergia, de ritka ahhoz, hogy tiltólistára küldjék emiatt). Egy kis narancslé a gyümölcspürébe nem tartozik ebbe a kategóriába.
- MOGYORÓ és mogyorófélék. Annyira erős allergének, hogy az arra hajlamosaknál azonnali életveszélyes tüneteket okozhatnak. Az ajánlás: NAGYON lassú és óvatos bevezetés, minél később (1-2 éves kor után), allergiás kórtörténettel 3 éves kor után. Bevezetés MINDIG darált vagy por változatban, nem darabosan.
- MOGYORÓKRÉM, MOGYORÓVAJ, és hasonló termékek (popcorn, mályvacukor, vattacukor...). Ezek az állaguk miatt tiltólistások: rátapadnak a szájpadlásra és a gyerek egyszerűen fuldoklik tőle. 2 éves kor alatt nem ajánlott.
- PARADICSOM. Sok listán szerepel az erősen savas dolgok között, nyersen 1 éves kor alatt nem ajánlott.
- Feldolgozatlan EPER, MÁLNA, SZEDER. Sok helyen már 6 hónapos kortól ajánlott, de legtöbben megegyeznek abban, hogy a nyers, magos gyümölcs csak 1 éves kor után adható.
- KUKORICA, SZŐLŐ, NYERS kemény zöldségek és gyümölcsök. A szemek fulladást okozhatnak és néha allergiát. A szemes verziók 1 éves kor alatt nem ajánlott.
- KAGYLÓ ÉS RÁKFÉLÉK. A mogyorókhoz hasonlóan nagyon erős allergének, 1-2 éves kor előtt nem ajánlott.
- TOJÁSFEHÉRJE. Hasfájást, ekcémát, és más reakciókat válthat ki, 1 éves kor alatt nem ajánlott. A NYERS TOJÁSSAL IS VIGYÁZNI KELL, majonéz, tojásos fagyi sem adható. A tükörtojást is jól átsütve ajánlott adni (sárgája), szalmonella-fertőzés elkerülése végett (a kereskedelemben kapható tojások kevésbé veszélyesek, mert bevizsgáltak)
- KOFFEIN. És bármi, amiben koffein van (sok üdítő és tea is ide tartozik). Ezzel érdemes minél tovább várni, legtöbb ajánlás 7 éves korról beszél!
- Pasztörizálatlan tejtermékek. Magas az ételmérgezés lehetősége.
- Magas higanytartalmú halak (cápa, kardhal, stb.). Felnőttek se kéne egyék.
- SÓ. 1 év alatti gyerekek veséje nincs még felkészülve nagy mennyiségű só feldolgozására. Mivel a "nagy mennyiség" egyénileg változik, jobb minél inkább sómentességre törekedni.
- CUKOR. A babák elég cukorhoz jutnak az anyatejből és/vagy tápszerből, nincs szükségük annál többre. Nagyon veszélyes a cukor a fogakra nézve, ezért az édes italok fogyasztását (a natúr gyümölcslét is!) korlátozzuk az evések idejére, 2 evés között teljen el legalább 2 óra úgy, hogy a gyerek ne kapjon semmi cukortartalmú dolgot.
- Nitráthalmozók: spenót, édesgyökér, cékla, csalán, saláta, stb. Ezekből elég hetente 1-2 alkalommal adni töményebb formában (főzelék).

RECEPTEK 
 
Az első születésnapi torta elkészítése komoly fejtörést okoz, ha odafigyelünk arra, mit adunk a babának, hogy elkerüljük a táplálékallergiák kialakulását. Néhány receptötlettel igyekszünk segítségetekre lenni:
 Szülinapi torta érzékeny babáknak
Babatorta egyéves szülinapra 
Szülinapi torták egyéveseknek 
Tej- és tojásmentes torta első szülinapra 

Receptek 4-6 hónapos babáknak
4-6 hónapos korban elsősorban gyümölcsleveket és pépeket érdemes adni a babának, de megpróbálkozhatunk már egyes főzelékekkel is.
A pépek mindig az ebben a korban már fogyasztható gyümölcsökből-zöldségekből készüljenek. Gyümölcsök esetében érdemes nyersen turmixolni őket, esetleg egy kis anyatejjel keverve. Bizonyos gyümölcsöket főzhetünk, párolhatunk is, például az almát meg lehet sütni sütőben és úgy turmixolni a picinek, a sütőtököt pedig süthetjük vagy főzhetjük is, és ezt követően turmixolhatjuk össze.

Recept 7. hónapos babáknak
Rakott cukkini
Kevés metélőhagymát kis olajon megpirítunk, hozzátesszük a darált pulykamellet, majd kevés vízzel együtt pároljuk, amíg meg nem puhul. Egy csipet tengeri sóval ízesíthetjük. Ha nagyon darabos a hús (mert nagyobb darabokra volt darálva), akkor érdemes valamivel több vízben párolni, és összeturmixolni, még mielőtt a cukkinire rátennénk. Egy kisebb cukkinit megmosunk, héjától megszabadítunk, felkarikázunk, és egy tűzálló tálba kevés olajra egy réteg cukkini, egy réteg husival rétegenként haladva lerakunk, majd 200 fokon 25 percig fedő alatt sütjük, amíg a cukkini meg nem puhul, ezután még 5-10 percig fedő nélkül is sütjük. Ha már van foga a babának, és szívesen fogadja a darabos ételt, akkor elég villával összetörni neki a cukkinit, ha még csak pépeset eszik, akkor turmixoljuk össze neki.

Recept 8-10. hónapos babának
Milánói baba módra
1 fej vöröshagymát kevés olajon megpirítunk, amikor üveges darált sertés-, csirke- vagy pulykahúst (fél kilót) 3 szem paradicsomot (vagy 1 hámozott paradicsomkonzervet), bazsalikomot, 1 közepes apróra vágott cukkinit és 2 gerezd fokhagymát összepárolunk. A baba kaphatja a szószt kevés reszelt sajttal megszórva, a maradékot pedig spagettire rátéve mi ehetjük meg. 10 hónapos kortól a pici is kaphatja tésztával a szószt. A legjobb a pennetészta, mert azt kézzel is meg tudja fogni, vagy fel tudja szúrni villára.

Receptek 10 hónapos kortól
Babapizza
Fél kiló lisztet (lehet fehérliszt vagy fehér és rozsliszt vegyesen), 1 csomag szárított élesztővel (vagy 1 adag kockaéletszővel, 125 grammossal) alaposan összedolgozunk és fél liter langyos vízzel összekeverjük. Nem kelesztjük, hanem azonnal kicsi gombócokat gyúrunk belőle és ebből gyártjuk a minipizzákat (vagy több nagyot, amit aztán a kicsinek feldarabolunk). A tésztát nagyon vékonyra kell nyújtani, mert a sütőben úgyis megnő. A szószhoz 4 szem paradicsomot kis kockákra szelünk (vagy hámozott paradicsomkonzervet passzírozunk össze), és 2 gerezd fokhagymával, tengeri sóval, oregánóval, bazsalikommal, olívaolajjal ízesítve szósszá főzünk. Ezt tesszük rá a pizzára, majd erre jöhet a sajt vagy az egyéb feltétek, ami lehet cukkinikarika, sonka, brokkoli, tükörtojás, hal, kukorica, bab, hal ízlés szerint. 200 fokos sütőben kb. 10 perc alatt átsül ez a tészta.
 
Forrás: Vida Ági: Nagy babaszakácskönyv

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése