Az elmúlt heti programunk is a könyv, a mesés könyv ünnepét hozta be a Nyíregyházi Babaklubba.Az elmúlt héten hozzánk ellátogató szülők pro és kontra érvekkel kiáltottak ki igazán hasznosnak és csodásnak egy-egy mesekönyvet, míg más műveket a kevésbé kedveltek közé sorakoztattak fel. A gyermekek érdeklődve hallgatták a Nagy Anett által felolvasott meséket, melyek a szülők által részletes elemzésre kerültek.
A nap folyamán kicsik és nagyok egyaránt megtalálták a nekik való kikapcsolódási lehetőségeket is a kötött kézműves foglalkozás mellett.
Interaktív mesefoglalkozás bábokkal, és Simon Blankával. Aki ott lesz, kap egy kis ízelítőt a nyár egy tábori hetéből, ahol akár már is biztosíthatja gyermeke helyét, és megismerheti A három pillangó történetét.
Albert Einstein, a közismert zseni fizikus mondta: „Ha azt akarjátok, hogy intelligensek legyenek a gyerekeitek, olvassatok nekik tündérmeséket. Ha azt akarjátok, hogy még intelligensebbek legyenek, olvassatok nekik még több tündérmesét.”
A mese hallgatása olyan lelki folyamatokat indít be, melyekre szükség van az egészséges fejlődéshez. 2-3 éves korban a gyerekek még nem tudnak éles különbséget tenni a valóság, a vágyak, illetve a képzelet között. A mesék a gyerekek gondolkodását jelenítik meg, és érthetővé teszik számukra a világ működését. Különösen igaz ez akkor, ha aktívan bele is szólhatnak a mese alakulásába..
Vannak országok, ahol a kismamákat, anyukákat ugyanúgy tanítják a mesélés
fontosságára, mint arra hogyan fürdessenek, mikor ás hogyan szoptassanak és gondozzák gyermekeiket. Nálunk sok szó esik a gondozásról, csecsemő ápolásról a kisgyermek első három évében, és szinte semmi nem történik a kicsik érzelmi és értelmi intelligenciájának fejlesztése érdekében, pedig, mint tudjuk az első három év szocializációs folyamata meghatározó az ember egész életére. Még
mindig sok az olyan szülő, aki nem is sejti milyen nagyszerű dolgot hagy ki a
gyereknevelésből, amikor nem mesél eleget gyermekének, amivel ráadásul nem csak a kicsik életét változtatná meg gyökeresen, hanem kettejük kapcsolatát is.
Hihetetlenül fontos, hogy lássátok, mennyi mindent kapnak a mese néhány percétől a gyerekeitek.
Várunk, hogy elmondhasd te is, mit gondolsz minderről!
E héten, június 14-én 10 órakor szeretettel várunk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése