2022. február 28., hétfő

Lassan itt a tavasz, hordozzuk a babát!



Megjön a jó idő, lekerülnek rólunk végre a télikabátok és overallok. A napsütés kirándulásra csábít – és miért ne mehetnénk babástul, akár babakocsi nélkül is? Hordozót használva mindkét kezünk szabad lesz, a babánk pedig akadálytalanul nézelődhet, élvezve a testkontaktust.

A babahordozás lényegében minden kultúrának része volt az amazóniai törzsektől a magyar parasztságig, és sok helyütt még ma is az. Nem csoda, hogy mi is egyre inkább visszatérünk hozzá: pszichológiai ismereteink csak alátámasztani tudják a babák testkontaktus iránti igényét és annak alapvető szerepét az idegrendszerük fejlődésében. Az emberbabák (a nagyobb agytérfogat miatt) más emlősök kicsinyeihez képest koraszülötten jönnek a világra: nem tudnak járni, nem képesek ellátni a szükségleteiket.

Azt is mondhatjuk, hogy az első év még egy „posztmagzati” kor, amikor a baba lelki fejlődése éppen azzal a ráhangolódással és gondoskodással alapozódik meg, amelyet hatvan éve úgy próbáltak kiirtani a kultúránkból, mintha valami ördögtől való dolog lenne.

Ha szülőként szeretnénk kielégíteni a babánk folyamatos testkontaktus-igényét, hamar beleütközünk a saját fizikai korlátainkba. A babahordozás itt tud a segítségünkre lenni: megadjuk általa a gyermekünknek azt, amit kér, miközben az életünk természetes részévé tesszük – dolgozunk, takarítunk, beszélgetünk úgy, hogy közben ő sem szenved hiányt.

Sokan ódzkodnak attól, hogy télen kint hordozzanak; sajnálnak pénzt kiadni hordozós kabátra, félnek attól, hogy útközben kell levenni a babát, és a hordozóeszköz szárai esetleg a földre érve sárosak lesznek, a baba fázni fog… Bár tapasztalatom szerint a téli hordozás is természetes része lehet a babás életünknek, megértem, hogy sok szülő csak a jó idő közeledtével kap kedvet hozzá.

Lássuk, mi mindenre figyeljünk ilyenkor!

Leginkább a baba optimális pozíciójára.

Minél kisebb a baba, annál inkább törekedjünk a terpesztett guggoló lábtartásra, amely azt a testhelyzetet képezi le, amit a kisbaba karba véve magától is felvesz: a térdeit enyhe terpeszben a köldöke magasságáig húzza, a gerince gömbölyödik, a teste a hordozó személy felé fordul. A klasszikus kenguruk emiatt sajnos kapásból kikerülnek a repertoárból. A legtökéletesebben szövött kendőben valósulhat meg ez a helyzet, kenguru (elöl) és batyu (háti) kötésben. A karikás kendő szintén lehetővé teszi, a babát előre és csípő fölé kötve egyaránt. Ezek az egyrétegű kötések kezdettől használhatók, és akkor sem túl melegek, ha már nagyon derűsre fordul az idő.

belül zsebes keresztezett kötés is jó választás lehet. Köthetjük szövött kendővel és rugalmassal is – de ha utóbbit választjuk, az elégséges megtámasztás érdekében három rétegben kell használnunk (terítve a baba hátán), ami elég meleg lehet.

Már ülni tudó babával remek eszköz a meitai vagy félcsatos hordozó, totyogóval a csatos. Ezek nem tudják pontról pontra megtámasztani a baba gerincét, mint a kendő, és a baba terpesze sem szűkíthető bennük a számukra legoptimálisabb 60–90°-ra, de nagyobb babákkal ez a kompromisszum már vállalható.

Ha a babánk súlya eléri a 6-7 kg-ot, a gátizomzatunk épsége érdekében térjünk át az elölhordozásról a csípő fölött illetve háton hordozásra. Ez általában egybeesik azzal, hogy a baba amúgy is többet szeretne már látni a világból, mint a szülő mellkasát; oldalra vagy hátra kötve sokkal tágabb tere nyílik a nézelődésre. (De a gerince optimális fejlődése érdekében sose hordozzuk kifelé fordítva!) Bárhova kötjük, figyeljünk rá, hogy a kicsi légútjai szabadok maradjanak: ne görnyedjen a hordozóban, ne fektessük babaerszénybe.

A pozíciója legyen függőleges, azt kell éreznünk, hogy nagy felületen „ránk tapad”. Ilyenkor érezzük a lélegzetvételeit is.

Elöl vagy csípőn hordozva könnyen meg is szoptathatjuk a babát, diszkréten kivitelezhető bárhol. Legegyszerűbb, ha a meglévő kötést lazítjuk és húzzuk meg lejjebb, mellmagasságba véve, de függőleges helyzetben hagyva a babát. Ilyenkor sokkal kisebb valószínűséggel fog fájni a hasa – nemcsak, mert hamar mellre kerülhet és emiatt nyugodtabban szopik, de a pozíció miatt is, amely gyakorlatilag feleslegessé tesz bármiféle büfiztetést.

Tavasszal az időjárás változékony lehet, így jól jön, ha magunkkal viszünk egy nagyobb pulóvert, ami alá mindketten beférünk, de vehetünk direkt a célra tervezett hordozós pulcsit, mellényt, poncsót is. Létezik hordozós esőkabát is, de alapesetben van két (négyJ) kezünk, hogy esernyőt tartsunk magunk fölé. Rugdalózó helyett érdemes inkább nadrágot vagy harisnyát adni a babára, hogy a ruházata ne korlátozza a térdfelhúzásban.

Ha egyszer belekezdünk, könnyen lehet, hogy nagyon megszeretjük a hordozást és az általa nyert szabadságot. Adjunk időt a babánknak, hogy megszokja az új helyzetet! Ma már országszerte rengeteg hordozóklubot találunk, ahol segítenek kiválasztani a nekünk legmegfelelőbb eszközt és hordozási módot.

Forrás: https://kepmas.hu



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Lassan itt a tavasz, hordozzuk a babát!



Megjön a jó idő, lekerülnek rólunk végre a télikabátok és overallok. A napsütés kirándulásra csábít – és miért ne mehetnénk babástul, akár babakocsi nélkül is? Hordozót használva mindkét kezünk szabad lesz, a babánk pedig akadálytalanul nézelődhet, élvezve a testkontaktust.

A babahordozás lényegében minden kultúrának része volt az amazóniai törzsektől a magyar parasztságig, és sok helyütt még ma is az. Nem csoda, hogy mi is egyre inkább visszatérünk hozzá: pszichológiai ismereteink csak alátámasztani tudják a babák testkontaktus iránti igényét és annak alapvető szerepét az idegrendszerük fejlődésében. Az emberbabák (a nagyobb agytérfogat miatt) más emlősök kicsinyeihez képest koraszülötten jönnek a világra: nem tudnak járni, nem képesek ellátni a szükségleteiket.

Azt is mondhatjuk, hogy az első év még egy „posztmagzati” kor, amikor a baba lelki fejlődése éppen azzal a ráhangolódással és gondoskodással alapozódik meg, amelyet hatvan éve úgy próbáltak kiirtani a kultúránkból, mintha valami ördögtől való dolog lenne.

Ha szülőként szeretnénk kielégíteni a babánk folyamatos testkontaktus-igényét, hamar beleütközünk a saját fizikai korlátainkba. A babahordozás itt tud a segítségünkre lenni: megadjuk általa a gyermekünknek azt, amit kér, miközben az életünk természetes részévé tesszük – dolgozunk, takarítunk, beszélgetünk úgy, hogy közben ő sem szenved hiányt.

Sokan ódzkodnak attól, hogy télen kint hordozzanak; sajnálnak pénzt kiadni hordozós kabátra, félnek attól, hogy útközben kell levenni a babát, és a hordozóeszköz szárai esetleg a földre érve sárosak lesznek, a baba fázni fog… Bár tapasztalatom szerint a téli hordozás is természetes része lehet a babás életünknek, megértem, hogy sok szülő csak a jó idő közeledtével kap kedvet hozzá.

Lássuk, mi mindenre figyeljünk ilyenkor!

Leginkább a baba optimális pozíciójára.

Minél kisebb a baba, annál inkább törekedjünk a terpesztett guggoló lábtartásra, amely azt a testhelyzetet képezi le, amit a kisbaba karba véve magától is felvesz: a térdeit enyhe terpeszben a köldöke magasságáig húzza, a gerince gömbölyödik, a teste a hordozó személy felé fordul. A klasszikus kenguruk emiatt sajnos kapásból kikerülnek a repertoárból. A legtökéletesebben szövött kendőben valósulhat meg ez a helyzet, kenguru (elöl) és batyu (háti) kötésben. A karikás kendő szintén lehetővé teszi, a babát előre és csípő fölé kötve egyaránt. Ezek az egyrétegű kötések kezdettől használhatók, és akkor sem túl melegek, ha már nagyon derűsre fordul az idő.

belül zsebes keresztezett kötés is jó választás lehet. Köthetjük szövött kendővel és rugalmassal is – de ha utóbbit választjuk, az elégséges megtámasztás érdekében három rétegben kell használnunk (terítve a baba hátán), ami elég meleg lehet.

Már ülni tudó babával remek eszköz a meitai vagy félcsatos hordozó, totyogóval a csatos. Ezek nem tudják pontról pontra megtámasztani a baba gerincét, mint a kendő, és a baba terpesze sem szűkíthető bennük a számukra legoptimálisabb 60–90°-ra, de nagyobb babákkal ez a kompromisszum már vállalható.

Ha a babánk súlya eléri a 6-7 kg-ot, a gátizomzatunk épsége érdekében térjünk át az elölhordozásról a csípő fölött illetve háton hordozásra. Ez általában egybeesik azzal, hogy a baba amúgy is többet szeretne már látni a világból, mint a szülő mellkasát; oldalra vagy hátra kötve sokkal tágabb tere nyílik a nézelődésre. (De a gerince optimális fejlődése érdekében sose hordozzuk kifelé fordítva!) Bárhova kötjük, figyeljünk rá, hogy a kicsi légútjai szabadok maradjanak: ne görnyedjen a hordozóban, ne fektessük babaerszénybe.

A pozíciója legyen függőleges, azt kell éreznünk, hogy nagy felületen „ránk tapad”. Ilyenkor érezzük a lélegzetvételeit is.

Elöl vagy csípőn hordozva könnyen meg is szoptathatjuk a babát, diszkréten kivitelezhető bárhol. Legegyszerűbb, ha a meglévő kötést lazítjuk és húzzuk meg lejjebb, mellmagasságba véve, de függőleges helyzetben hagyva a babát. Ilyenkor sokkal kisebb valószínűséggel fog fájni a hasa – nemcsak, mert hamar mellre kerülhet és emiatt nyugodtabban szopik, de a pozíció miatt is, amely gyakorlatilag feleslegessé tesz bármiféle büfiztetést.

Tavasszal az időjárás változékony lehet, így jól jön, ha magunkkal viszünk egy nagyobb pulóvert, ami alá mindketten beférünk, de vehetünk direkt a célra tervezett hordozós pulcsit, mellényt, poncsót is. Létezik hordozós esőkabát is, de alapesetben van két (négyJ) kezünk, hogy esernyőt tartsunk magunk fölé. Rugdalózó helyett érdemes inkább nadrágot vagy harisnyát adni a babára, hogy a ruházata ne korlátozza a térdfelhúzásban.

Ha egyszer belekezdünk, könnyen lehet, hogy nagyon megszeretjük a hordozást és az általa nyert szabadságot. Adjunk időt a babánknak, hogy megszokja az új helyzetet! Ma már országszerte rengeteg hordozóklubot találunk, ahol segítenek kiválasztani a nekünk legmegfelelőbb eszközt és hordozási módot.

Forrás: https://kepmas.hu