Szabó
Lőrinc: Ima a gyermekekért
Fák,
csillagok, állatok és kövek,
szeressétek a gyermekeimet.
Ha
messze voltak tőlem, azalatt
eddig is rátok bíztam sorsukat.
Énhozzám
mindig csak jók voltatok,
szeressétek őket, ha meghalok.
Tél,
tavasz, nyár, ősz, folyók, ligetek,
szeressétek a gyermekeimet.
Te,
homokos, köves, aszfaltos út,
vezesd okosan a lányt, a fiút.
Csókold
helyettem, szél, az arcukat,
fű, kő, légy párna a fejük alatt.
Kínáld
őket gyümölccsel, almafa,
tanítsd őket, csillagos éjszaka.
Tanítsd,
melengesd te is, drága nap,
csempészd zsebükbe titkos aranyad.
S
ti mind, élő és halott anyagok,
tanítsátok őket, felhők, sasok,
vad
villámok, jó hangyák, kis csigák,
vigyázz reájuk, hatalmas világ.
Az
ember gonosz, benne nem bízom.
De tűz, víz, ég s föld igaz rokonom.
Igaz
rokon, hozzátok fordulok,
tűz, víz, ég s föld leszek, ha meghalok;
tűz,
víz, ég és föld s minden istenek:
szeressétek, akiket szeretek!
Bálintffy
Etelka: Piciny fiamnak
Piciny
fiamnak kék szeme van,
A másiknak sötét, bogár;
Ez játszi, vidám, mint a tavasz,
Az szenvedélyes, mint a nyár.
Emebben
annyi szelídség van,
Amabban annyi dac, szeszély;
Ez engedelmes, mint az angyal,
Amaz parancsol, s mit se fél.
Ez
szép, mert arca szende, bájos,
S mint galamb tolla, oly fehér;
Az, mert szemében annyi tűz van,
Arcában annyi ész, erély.
És
nem tudom, hogy melyik drágább,
Hogy melyik kedvesebb nekem,
Csak azt tudom, hogy mind a kettőt
Oly végtelenül szeretem!
Kaffka
Margit: Petike jár
Két
harcsaszájú, picike jószág,
Butácska, édes gyerektopán,
Tétova, együgyű, – tündéri nesszel
Most tipeg átal egy ócska szobán.
– Ébred a szívem játékos kedve,
Elborít hófehér virágeső. –
Amikor látom a kacagásom
Hangosan, édesen csapkod elő.
Sok régi holmin, szürke íráson
Úgy fut, iramlik száz furcsa sugár,
S én ennek is, annak is kiáltani vágyom:
– Tip-top! Megindult. Petike jár!
Még
fogja erősen az asztallábat,
És nyitva az ajka és úgy kipirul!
Hős emberi lázzal, tüzes akarással
E rózsarügyecske megállni tanul.
Most, – most! Elhagyja és indul előre,
Hogy csetlik-botlik, mily tévedező!
Tip-top! S aprózva, közbe megállva
Koppan vitézül a törpe cipő.
Már ideér. Most nyújtja a karját.
– “Csak lassan, okosan, Peti fiam!”
S megered szaporán, – elesni nem ér rá,
Előre hajlik – s az ölembe van.
Tetszik
a játék. Kezdeti újra.
A karszék mellé kerülök én,
Nagyhosszút lépne, nagyhamar elérne,
S fölbillen szegényke az elején.
Remeg a szája, sírni szeretne,
Szétnéz: sajnálja-é valaki?
Gondolkozik… majd felkél szepegve,
S új erővel fog újra neki.
Rózsaszín ujját előre tartva,
“Tip-top” – így indul óvatosan,
Halkan, selypítve biztatja magát, hogy:
– “Csak las-san! – Okos-san! – Peti fi-am!”
S
elnézem hosszan, homályos szemmel,
Borús káprázat száll le reám.
…tűnnek az évek… Megöregedtem…
Egyedül lakom ócska szobán.
S ím néha erős lépés zaja hallik,
Jön egy daliás, ifjú legény,
– “Te vagy? Mit adjak? Kávét-e? Kalácsot?” –
Tip-top! Öregesen járom körül én.
S míg sok vidám csínyjét, nagy küszködését
Sorra beszéli, kacagva, vígan, –
Reszketve, ijedten suttogom én el:
– “Csak lassan,
Csak lassan, okosan, Peti fiam!”
Gárdonyi
Géza: Mikor a gyermek…
Mikor
a gyermek gőgicsél,
az Isten-tudja, mit beszél!
Csak mosolyog és integet…
Mit gondol? Mit mond? Mit nevet?
S
mint virággal az esti szél,
az anyja vissza úgy beszél,
oly lágyan és oly édesen…
De őt sem érti senkisem.
Hogy
mit beszélnek oly sokat,
apának tudni nem szabad:
Az égi nyelv ez. Mély titok.
Nem értik, csak az angyalok.
Pósa
Lajos: Szeresd a gyermeket!
Szeresd
a gyermeket! A gyermek fénysugár,
Közöttünk itt alant mindig ragyogva jár.
Mikor szomorkodol: szemed közé nevet,
Ha bűnre bűn nyom is: ő akkor is szeret.
Szivednek mélyiből kicsalja a borút,
Fejedre rózsákból vígan fon koszorút.
Ne érje gond soha, ki rád hajnalt derít:
Töröld le gyöngéden a gyermek könnyeit!
Szeresd
a gyermeket! A gyermek gyenge tő,
Friss fakadó rügyet szelíden rengető.
Ha ápolója nincs: elcsenevész, lehull,
Mindig vigyázz reá! Állj mellé támaszul!
Fogd meg a romboló viharnak ostorát,
Ne csapkodja vadul azt a kis zsönge fát,
Ne bántsa a jövő szendergő képeit –
Töröld le gyöngéden a gyermek könnyeit!
Szeresd
a gyermeket! A gyermek tiszta, szent,
Ártatlan angyal ő a föld porába’ lent.
Lelkén nincs semmi folt. Mint a galamb, fehér,
Imája a mennybe leghamarább felér.
Kedves az Úr előtt, kinek rá gondja van,
Ezer veszély között mikor jár gondtalan’:
Elküldi angyalát… megfogja kis kezit…
Töröld le gyöngéden a gyermek könnyeit!
Szeresd
a gyermeket! Ne legyen bús, komoly,
Szemének tükriből játsszék örök mosoly.
Maradjon a gyermek: gyermek, míg csak lehet,
Majd érzi súlyosan ő is az életet.
Hintsen a kikelet tarka virágokat,
Daloljon a madár az árnyas lomb alatt,
Csörgesse a patak csillogva gyöngyeit –
Töröld le gyöngéden a gyermek könnyeit!
Hadd
fusson a gyermek álmok fuvallatán
Csapongva illanó arany lepkék után!
Legyen, mint a tavasz, vidám tekintetű,
Kis ajka zendüljön, mint égi csöngettyű!
Harmatos bokrétát hadd tépjen a mezőn!
Hajolj le, csókold meg, öleld szívedre hőn!
Becéző szeretet övezze fürtjeit –
Töröld le gyöngéden a gyermek könnyeit!
József
Attila: Gyereksírás
Anyám
melle tárula feléd, –
erős valék mint az anyatej
s ajkad közül sírva folyok el,
édes fogad elejté csecsét.
Mért
nem ikertestvérem levél?
Összebujnánk télen melegen
s aranymoszatokkal fejeden
kádacskámban velem fürdenél.
Láttam
én, míg száradt künn az ing:
tátott szájjal büszkén szendereg,
együtemre ringva két gyerek
s halkan járnak vad szomszédaink.
Óh,
magamban vénít az idő!
Hanyatt esett bogár búja ráz,
kezem-lábam ríva hadonász,
mint viharban ezer rózsatő.
Kosztolányi
Dezső: Ha játszanak a gyermekek…
Ha
játszanak a gyermekek, órákig készülődnek,
rakosgatnak, tanácskoznak, majd hirtelenül
végeszakad az egésznek. Nincs ennek közepe,
csak eleje és vége. Mondd, nem ilyen-e éppen
az ember élete is, mely elkezdődik,
aztán gyorsan befejeződik? S a közepe, mint a semmi.
Benedek
Elek: Testvérek
Egyszer
volt, hol nem volt,
De valahol csak volt:
Két fiú s egy kislány,
Ismeritek is tán.
Hárman
voltak, hárman
Hat puszta határban
Nem akadott párjok:
Így mondá mamájok.
Mama,
ha szerette,
Nem hiába tette,
Sosem búsították,
Búban vidították.
Akármibe
fogtak:
Tanultak, játszottak,
Öröm volt azt látni,
Megnézhette bárki.
Mikor
nem tanultak,
Egymáshoz simultak,
S nem gondoltak másra:
Mamára, apára.
Forrás: www.magyar-versek.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése