2022. január 20., csütörtök

Okosabb lesz a gyerek, ha zenét tanul

A legfrissebb tudományos kísérletek bizonyítják, hogy a zenetanulás pozitív változásokat okoz az agyban és fejleszti a gyerekek mentális képességeit. Gyógyír lehet a diszlexiára is. 

Kivétel nélkül jobban teljesítenek a zenét tanuló gyerekek

A zenetanulás hatására javul a gyerekek felfogóképessége, memóriája és összpontosítási készsége, melyek jobb tanulmányi eredményhez vezetnek később az iskolában. Erre a következtetésre jutott kutatásai során Laurel Trailor, a McMaster Egyetem igazgatója.

Trailor és munkatársai óvodáskorú gyerekekkel végeztek kísérletet, és azt tapasztalták, hogy azok a gyerekek, akik zenei képzésben vettek részt, kivétel nélkül jobban teljesítettek, mint azok a társaik, akik nem tanultak zenét. A kutatás első körben azt igazolta, hogy a zenetanulás fejleszti az agy hallókérgét, melyújabb kérdéseket vetett fel. Vajon más elváltozásokat is képes okozni az agyban a zenei képzés? Lehet, hogy általánosan kihat a gondolkodásra és a megismerési képességre?

Fejlettebb memória, jobb összpontosítás

Laurel Trailor válasza egyértelmű igen. Ahogy összehasonlította az azonos típusú vizsgálatok során megfigyelt elektromos és mágneses impulzusokat az agyban, felismerte, hogy már akár egy vagy két év zenetanulás is fejlettebb memóriát és jobb összpontosítási képességet okoz.

„Úgy tűnik, hogy a zenetanulás hatékonyan fejleszti a koncentráció és memória képességét, amely a tanulás számos területen vezet jobb eredményekhez,” mondta Trailor.

Trailor szerint ennek az lehet az oka, hogy a motoros és hallási készségek együttes összjátékaként tudunk csak megszólaltatni egy hangszert, ami erősen bevonja a figyelmet, memóriát és a koncentrációt. Az agynak ezek a területei elkezdenek gyorsabban fejlődni. A közös zenélés pedig egyéb készségeket, például a másikra való odafigyelést és érzékelést is fejleszti.

A passzív zenehallgatás ezzel szemben nem igényel ilyen „erőfeszítéseket” az agyunktól, ezért nem is fejleszti ugyanolyan hatékonyan a mentális képességeket, mint a hangszeren való játszás.

Gyógyír lehet a diszlexiára is

A Harvard Egyetem kutatója, Gottfried Schlaug szintén komoly összefüggést talált a kisgyermekkori zenei képzés és a mentális képességek fejlődésével kapcsolatosan. Szerinte a zene pozitív hatása a verbális és nonverbális képességekre is kihat. Kutatásai során azt is felfedezte, hogy a különböző hangszerek más területet módosítanak az agyban. Az énekesek agyában bekövetkező változások némileg eltértek a vonós vagy billentyűs hangszereken játszókétól.

A zenélés és a nyelvi képességek fejlődése között még szembetűnőbb összefüggés talált például a diszlexiás gyerekek körében.

„Az eredmények arra utalnak, hogy egy zenei képzés, mely erősíti a felfogóképességet, bizonyos nyelvi hiányokat is orvosolhat,” idézi Schlaugot a gitaregyetem.hu.

A zene a személyiségre is kihat

Glenn Schellenberg a Toronto Egyetem pszichológia professzora közvetlenül azt vizsgálta, hogy a zene kihat-e a személyiség egyéb területeire is, mint viselkedés, szociális készségek, beilleszkedés, konfliktuskezelés, intelligencia. Ezt azonban nem könnyű vizsgálni, hiszen számos egyéb tényező is közrejátszik, mint családi háttér, szülők anyagi helyzete, az oktatás minősége, ennek ellenére Schlennberg egyértelműen azt tapasztalta, hogy számos pszichológiai és kognitív teszten jobban teljesítenek azok a gyerekek, akik zenét tanulnak.

Schellenberg előszeretettel hangoztatja, hogy a zene nem csak a mentális képességre van pozitív hatással, hanem a személyiséget is fejleszti.

Fotó:Bombardier / Foter / Creative Commons Attribution 2.0 Generic (CC BY 2.0)

 Forrás: https://www.csaladinet.hu

2022. január 19., szerda

Vitaminok gyerekeknek- Melyiket adjuk?

Mikor érdemes vitamint adni a gyermekünknek?

A multivitamin készítményeket kúraszerűen érdemes adagolni a gyermeknek, ősztől-tavaszig. Ha nem adod a gyermeknek külön a multivitamint, azzal sincs gond, azonban a D vitamint mindenképpen pótoljuk ősztől-tavaszig. A D vitamin receptköteles a háziorvos írja fel, és ő mondja meg a napi adagolást.

Melyik a legjobb multivitamin gyerekeknek?

A minap bementem a gyógyszertárba, hogy a gyerekeknek multivitamint vegyek. A választék óriási, csak győzz választani a kínálat között. A gyerekvitamint körültekintően válasszuk meg, érdemes neves gyártó termékeit előnyben részesíteni. Fontos! A vitaminokat körültekintően tároljuk, ne önkiszolgálóként legyen elérhető a gyerekek számára. A szirupok, különböző gumicukorka, finom rágótabletta jellegű vitaminokat a gyerekek előszeretettel fogyasztják, azonban ügyeljünk arra, hogy a kellő mennyiségnél ne fogyasszanak többet!

Ha a gyermeked nehezen nyeli le a tablettákat, akkor érdemes szirupot, koncentrátumot választani.

Legfontosabb vitaminok és ásványi anyagok gyerekeknek

A- vitamin: A szervezet maga állítja elő béta-karotinból, szükségünk van rá a légutat, a belet és a vizeletelvezető rendszert bélelő nyálkahártya és a szem különböző részeinek épsége végett. Nagyszerű források a tej, sajt, tojás, sárga színű zöldségek, tök

B- vitamin-csoport: A B-vitamin család fontos az anyagcsere, energiatermelés és az egészséges keringési rendszer és idegrendszer szempontjából. Nagyszerű források a csirke, hal, diófélék, tojás, tej, sajt, bab

C- vitamin: Szükséges az egészséges izomzat, kötőszövet és bőr érdekében. Nagyszerű források a citrusfélék, eper, kivi, paradicsom és a zöld színű zöldségek.

D- vitamin: Jelentős mennyiségre van szükség belőle a növekedéshez, különösen a csontok és a fogak megerősítéséhez: a D-vitamin elősegíti a kalcium és a foszfor felszívódását a bélből, és beépülését a csontok növekvő részébe. Ezért fontos D-vitaminnal kiegészíteni a gyerekek és a csecsemők étrendjét.

E- vitamin: Az E -vitamin is fontos szerepet tölt be a szervezetben. Védi a bőrt, segíti az izmok, az idegek, a vérkeringés és a szív egészséges működését. Erősíti az immunrendszert is. Nagyszerű források a növényi olajok, hüvelyesek, mogyoró, mandula és zöld leveles zöldségek.

Folsav: A folsav a vörösvértestek és a DNS termeléséhez elengedhetetlen. Forrása: spenót, brokkoli, répafélék, magvak, sárgadinnye, málna

Kalcium: A bőséges kalcium bevitel elengedhetetlen a gyors növekedéssel járó csecsemő-és serdülőkorban az egészséges csontozat fejlődésében. Egészséges kalciumforrást jelentenek a zöldfőzelékek, hüvelyesek, tejtermékek.

Vas: A csecsemő féléves korától kezdve egyre több vasat igényel, mivel addigi gyors növekedése felemésztette a születéskor amúgy is korlátozott tartalékait. Az anyatejben igen kevés a vas, a tápszerek általában tartalmaznak vasat, de okosabb erről a háziorvost megkérdezni.  A vas az izomépítéshez és az egészséges vörös vérsejtek fejlődéséhez szükséges. Nagyszerű források a vörös húsok, pulyka, disznóhús, spenót, bab.

Forrás: https://www.cukimamik.hu

2022. január 18., kedd

A hidegpárásításról

Téli időszakban a család aprónépénél is gyakoriak a felső légúti megbetegedések. Ezekkel előbb-utóbb orvosnál kötünk ki, aki alaposan kioktat, hogy hogyan lehet kúrálni a kis beteget, és tanácsot ad a gyerekszoba levegőjével kapcsolatosan. Elmondja, hogy egyrészt gyakran kell szellőztetni, másrészt ne legyen se túl meleg, se túl hideg a szobában, harmadrészt pedig figyelnünk kell a levegő megfelelő páratartalmára. 

A megfelelő páratartalom az én szememben mindig egy érdekes fogalom volt. Azt gondoltam, hogy kimosok egy-két adag ruhát, a gyerekszobában kiteregetem, és ez elég ahhoz, hogy a száraz lakás egy kicsi szobájának levegőjét megfelelően dúsítsa nedvességgel. Persze, ha a ruha nem szárad túl gyorsan, és minden nap kimos az ember két adaggal belőle, és minden nap eltűri a szárítót az általában amúgy is eléggé játékoktól zsúfolt gyerekszobában, akkor jó megoldás lehet. Mi viszont most elérkeztünk arra a pontra, hogy akárhogyan is rendezgetem a gyerekszoba bútorait, a szárító nem fér be. A radiátorra ugyan tudok tenni egy-két törölközőt, vagy nagyobb vizes holmit, de azok egy óra alatt megszáradnak és onnan semmi értelme nincs, csak lomosítja a szobát.

Érthető tehát, hogy a kisszoba levegőjének páratartalma minimálisra csökkent, ami miatt kicsi fiam légútja kiszáradt, könnyen megtelepedtek benne a vírusok, a légcsöve begyulladt, éjjel köhögni kezdett, a köpetürítés nehézkes lett, és hajszál híján nálunk is felütötte fejét a krupp. Ugyan az orvos megnyugtatott, hogy ez még nem az, bár nagyon hasonlít a köhögése ahhoz, de a lelkemre kötötte, hogy azonnal párásítani kezdjük a gyerekek szobáját, mert ha a légutak beszűkülnek, akkor vagy az ügyeleten kötünk ki, vagy adhatom utolsó megoldásként a szteroidos kúpot… Nos, ezt el szerettem volna kerülni. Így jutottunk el a ruhaszárítótól az ultrahangos hidegpárásító készülékig.

Megvettük, beüzemeltük, és szinte azonnal érezzük a jótékony hatását:

  1. A levegő kellemesen nedves. Jó levegőt venni. Csöpögtettem bele két csepp eukaliptuszt is, és így szinte olyan, mintha valami gyógykúrán lennénk a saját otthonomban.
  2. A kisfiam köhögése szinte azonnal elmúlt, de legalábbis közel sem olyan ijesztő, mint volt. Gondolom, a pára a légcsövét nedvesíti, ezáltal csökken a köhögési inger, és a letapadt váladék felköhögését is nagyban könnyíti.
  3. Mindezeken fölül, ha nem köhög olyan sokat a manó, akkor jó eséllyel nem csap át a köhögés hányásba, úgyhogy egy-két kellemetlen percet és egy-két adag mosást is spórol vele az ember.
  4. A bőröm nem szárad ki. Az arcom kevésbé ráncosodik. (Ne nevess, ezek is fontos szempontok, noha nem csak a gyerekről szólnak.) A gyerekek ekzemás foltjai kevésbé viszketnek.
  5. Segít a duzzadt nyálkahártya megnyugtatásában. Köhögő roham, kruppos légzészavar esetén szinte azonnal megoldja a problémát. A melegpárásítás ilyenkor egyébként sem jó, mert az esetleg gégeduzzanatot okozhat, ami még jobban növeli a fulladás veszélyét.
  6. Az orr nyálkahártyája is nedvesebb, csökken az orrvérzés veszélye.
  7. A normál teregetéssel, gőzöléssel ellentétben nem lesz vizes a fal, nem ázik föl a tapéta, nem penészedik a szoba sarka.

Összességében tehát, ha kiszámoljuk, hogy egy hidegpárásító készüléket mennyiért szerez be az ember, és egy esetleges betegség esetén mennyit költ el gyógyszerre, akkor mindenképp azt kell mondanom, hogy ez a szerkezet megéri a pénzét. Viszont ne ezt vegyük alapul, hanem gondoljunk gyermekünk egészségére, nyugodt alvására, kellemes közérzetére. Ne várjuk meg, amíg a kellemetlen tünetek betegségbe csapnak át, hanem akár teregetéssel, akár párásító készülék vásárlásával gondoskodjunk arról, hogy legalább a gyerekek hálószobájának páratartalma 40-60 százalék között legyen.

Forrás: www.http://picibaba.hu

2022. január 17., hétfő

Növekedési ugrás babáknál: ezekből a tünetekből ismerheted fel

A növekedési ugrások a babák és anyukák életében sokszor embert próbáló időszakok, ezért jó, ha tudjuk, mikor jelentkeznek, és hogyan készülhetünk fel rájuk.

Növekedési ugrás babáknál

Mit jelent a növekedési csecsemőknél?

A baba megszületése után, amikor már úgy érezzük, kezd kialakulni a napirendünk, és kisbabánk nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb, hirtelen jön egy időszak, amikor úgy tűnik, minden felborult. Ilyenkor semmi rosszra nem kell gondolnunk, a csecsemők ugyanis ekkor növekedési ugrásban vannak: ez azt jelenti, hogy a fejlődésük intenzívebb fokozatba kapcsolt, így több energiára van szükségük, mint eddig. Az energiaszint megnövekedése miatt kisbabánk étvágya is megnő ilyenkor, így fel kell készülnünk arra, hogy sokkal többször szeretne majd enni.

A növekedési ugrás jelei

Fokozott étvágy

A fejlődési ugrás legszembetűnőbb jele a folyamatos éhség: a kisbabák ilyenkor egész nap képesek lennének enni, és sokszor még az etetés végén is éhesnek tűnnek. Anyatejes babáknál ilyenkor gyakori, hogy hatékonyabban kezdenek szopni a csecsemők, hiszen ki szeretnék elégíteni a megnövekedett étvágyukat.

Nyugtalanság

A növekedési ugrás nem csak az anyukáknak, de a babáknak is szokatlan szituáció, ezért ilyenkor a legtöbben nyugtalanabbak, mint általában.

Az alvás felborulása

A fokozott éhség következtében valószínűleg még azok a babák is folyamatosan felkelnek éjszaka, akik addig jól aludtak, és nappal sem fogják tudni teljesen kipihenni magukat. Az alvás felborulása néhány nap alatt helyreáll, addig azonban számíthatunk rá, hogy éjszaka is folyamatosan éhes lesz a pici.

A növekedési ugrás előtt pár nappal jellemző az is, hogy a babák többet alszanak, mint azelőtt. A szervezet így készíti fel a testet a közelgő növekedési ugrásra, ami rengeteg energiát fog igénybe venni. A hosszú alvások oka még az is, hogy a növekedési hormonok többnyire alvás közben, éjszaka termelődnek.

Mikor van növekedési ugrás a babáknál?

Az első növekedési ugrás általában 3 hetes korban jelentkezik, majd 6 hetes, 3 hónapos és 6 hónapos korban, de később, 2 éves kisgyermekeknél is visszatér még. Természetesen ezt nem napra pontosan kell értenünk, hiszen minden baba más, így lehetséges, hogy egy héttel előbb vagy később kezdődik egy-egy növekedési ugrás, sőt, az is előfordulhat, hogy észre sem vesszük, mikor történik, mert a babánkat egyáltalán nem viseli meg.

Növekedési ugrás anyatejes babáknál

Az anyatejes babák ilyenkor egyfolytában szopizni szeretnének, ami az anyukák számára igencsak fárasztó lehet. Sok anyuka megijed, és úgy gondolja, hogy nincs elég teje a babája számára, aggodalomra azonban nincs ok: a gyakori szopizással a baba tökéletesen beállítja saját maga számára a kereslet-kínálatot.

Minél többször van mellre helyezve, annál több anyatej termelődik, éppen ezért nem feltétlenül teszünk jót azzal, ha ilyenkor tápszert adunk az amúgy kizárólagos anyatejes babáknak, hiszen ezzel lehet, hogy akadályozzuk az anyatej megfelelő mennyiségének termelődését. Az anyák melle általában 3-7 nap alatt alkalmazkodik a megnövekedett étvágyhoz, és megfelelő anyatejmennyiséget fog előállítani a növekedési ugrás végére.

Mi a helyzet, ha tápszeres, vagy vegyes táplálású a babánk?

A tápszeres csecsemők étvágya ugyanúgy megnő növekedési ugráskor, mint az anyatejes babáké, azonban nagyon oda kell figyelnünk a tápszer adagolására. Sose emeld meg egyik etetésről a másikra nagy mennyiségben az adagot, és mindig kövesd a tápszer adagolási útmutatásait! A tápszer mennyiségét fokozatosan emelheted, azonban ebben az esetben mindig konzultálj a gyermekorvossal!

Ha a baba tápszert és anyatejet is kap, ilyenkor is próbáld minél többször mellre helyezni őt, így nőni fog az anyatej mennyisége.

Meddig tart a növekedési ugrás?

A babák maratoni éhsége csupán néhány napig tart, általában 2-4 nap alatt vége van ennek az időszaknak. Természetesen, mint mindenben, ebben is érvényes az örök szabály, miszerint minden baba különböző ütemben fejlődik, tehát nem kell kétségbeesned, ha a te babád már 5 napja farkaséhes.

Bár ezek az időszakok csupán néhány napig tartanak ugyan, mégis különösen kimerítőek az édesanyák számára, ezért fontos, hogy időben felkészüljetek rájuk! Amennyiben rendelkezésedre áll segítség, feltétlenül vedd igénybe, és próbáld meg másra hagyni a háztartási feladatokat, amíg te és a babád bekuckóztok a szobában, és használd te is pihenésre azokat a ritka pillanatokat, amikor elalszik!

A cikket lektorálta: Makay Zsuzsa védőnő

Indexkép: Depositphotos.com

Forrás: www.csaladinet.hu- Lakatos Dóra

2022. január 14., péntek

Mentovics Éva- Kész macera... /Téli, öltözködős vers

Kész macera minden reggel,
elsoroljam, mit veszek fel?
Pedig nincs most hajcihő se,
hogy szandi kell, vagy cipőcske,
hiszen tél van, az angyalát!
Póló, pulcsi, meleg kabát,
nadrág, sál és vastag sapka,
ne bújjon át a szél rajta.
Mi hiányzik? Megvan, ott, ni!
Puha, bolyhos, hosszú zokni.
Hol vagy csizma? Nosza, gyere!
Jobb és bal láb, bújj csak bele!
Kesztyű, te is indulj velem,
melengesd a fázós kezem!
Nem bánom, ha hó vagy fagy van,
a fél gardrób itt van rajtam.

2022. január 13., csütörtök

Babakonyha- készítsd el a baba első müzlijét

Ha már a pürék és az egytálételek még szerinted is unalmasak, akkor készíts valami különlegesebbet a babának - például az első müzlijét!

Hogy ne ess a hozzátáplálásnál abba a hibába, hogy folyton csak a pürés ételeket adod a kicsinek, bevethetsz egy-két érdekesebb fogást. A baba első müzlije zabpehellyel, friss gyümölcsökkel éppen ilyen!
Hozzávalók 5 adaghoz
  • 50 g érett áfonya
  • adagonként 100 g zabpehely
  • 100 g érett őszibarack
  • 100 g érett körte
Elkészítés
  1. Az étel elkészítéséhez használj pároló funkciós turmixgépet. Ha sima turmixod van, akkor a párolandó alapanyagokat az előkészítés után párold meg.
  2. Mosd meg a gyümölcsöket, majd magozd ki és hámozd meg a barackot és a körtét, és vágd ezeket 1 cm-es kockákra.
  3. Vedd le a turmixedény tetejét, tedd bele a gyümölcsöket úgy, hogy a párolós oldala legyen alul, majd tedd vissza rá a fedőt.
  4. Vedd le a víztartály tetejét, és töltsd meg vízzel a 20 perc-es szintig (200 ml).
  5. Szereld össze a gépet, majd állítsd 20 perces párolásra, és miután lejárt, állítsd vissza a kapcsolót az "OFF? állapotra.
  6. Vedd le a turmixedényt, majd fordítsd fejre, a turmixolós oldalára, tedd bele a csicseriborsót, így tedd vissza a gépre.
  7. Pürésítsd az alapanyagokat 2-3 alkalommal 10 másodpercig, majd szedd egy tálba a turmixból.
  8. Ha kihűlt, tálald adagonként 100 g zabpehellyel.

Forrás: https://www.babaszoba.hu

2022. január 12., szerda

Fogadd el a gyerek karakterét! - Miért olyan nehéz ez sok szülő számára?

A gyermekünkkel való első találkozásunk olyan, mint amikor egy meglepetéscsomagot kapunk, amit messziről adtak fel, és csomagolása titkot rejt. Az ajándékhoz számos várakozás, remény, igény és elvárás fűződik, amelynek egy része megfogalmazható, más része ki nem mondott, még csak nem is tudatos. De mi várható ettől a találkozástól akkor, ha a gyermek valamiért nem felel meg a szülő elvárásainak? Ha nem azt kaptuk, amit megrendeltünk? Azt érdemes várnunk a csomagtól, amit kértünk, vagy amit jó okkal szántak nekünk? 

Fogadd el a gyermeked karakterét!

Minden gyerek egy egyedi lélek, nem a szülő másolata

"Jó volna, ha elfogadnánk a gyerek karakterét, és nem próbálnánk erőszakosan olyanná faragni, amilyen úgysem tud lenni" - tanácsolja a szülőknek Vekerdy Tamás pszichológus. A gyerek nem a mi szavaink és tetteink végeredménye, hanem egy saját világgal rendelkező egyedi lélek.

Születésünk pillanatában eldől, hogy milyen vérmérsékletű, milyen alapvető személyiségjegyekkel rendelkező ember válik később belőlünk, mint ahogy a kőrisfa magjából kőrisfa nő, és nem lesz soha szomorúfűz. Természetesen formál minket a környezet, a nevelés, mint ahogy a kőrisfára is hat a szél, a hőmérséklet, a tápanyagtartalom és a napsütés. Ezek a hatások a fa segítségére lehetnek abban, hogy gyönyörű, magas, teljes gyökérzettel és koronával rendelkező erős törzsű fává váljon, vagy letörhetik a fiatal hajtásait és meghajlíthatják a gerincét – ám az akkor is csak egy hajlott, megtört kőrisfa marad, és nem válik más lénnyé. Se szomorúfűzzé, se orchideává.

Már a DNS alapján eldől, milyen lesz a gyerek karaktere?

Robert Plomin pszichológus véleménye szerint valójában egyáltalán nem a szülői mintán múlik a gyerek karaktere, hanem kizárólag a DNS mindenhatósága dönt róla. Az álláspont kissé szélsőséges, és széles körben vitatott is, ám a szülői hatás fontosságát Plomin még így sem tagadja. A nevelés vegytiszta lényege ez alapján, hogy segíti érvényre jutni az öröklött mintázatot a maga teljességében – vagy pedig gátolja azt. A szülő az az elsődleges személy, aki támogatást tud adni a kibontakozáshoz, aki biztosítani tudja az ehhez szükséges feltételeket. A legfontosabb feltétel pedig mind közül maga az elfogadó, támogató szeretet. Ez elég!

De mégis milyen okaink vannak arra, hogy a gyermek személyiségét olyan sok esetben valaki tőle idegen anyaggá próbáljuk átgyúrni? Miért van az, hogy sok szülő képtelen elfogadni a gyerek karakterét?

Ezeknek a játszmáknak és megnyilvánulásoknak a mélyén minden esetben magának a szülőnek a traumája, félelme, fel nem dolgozott kudarca áll. Hiszen attól, hogy gyerekünk születik, még nem válunk saját problémáktól mentes felnőtté, sem tökéletes nevelőgéppé… A gyermek el nem fogadása saját kivetített problémák megtestesítése az utódunkban.

Szülő és gyermeke találkozása egy olyan élmény, mely mindkettőjükön egész életükre otthagyja a lenyomatát. Ezért is fontos, hogy a találkozás valóban ajándék legyen, ne pedig keserves kínlódás.

Miért van az, hogy néha minden erőfeszítés ellenére sem tudunk jól szeretni, és nem találjuk az utat a gyermekünkhöz?

Mert minden szülő – hacsak nem küzd súlyos személyiségzavarral – segíti, szereti, és támogatni igyekszik a gyerekét. Ebben biztosak lehetünk.

Ezért is reményteli a szülő és gyermek egymás felé való útkeresése: mert valóban találkozni akarnak egymással. Az elfogadás gátjának tudatosítása rendkívül sokat segíthet a megoldásban. Segít az is, ha tudjuk, hogy nem mérgező szülőnek készülünk, hanem problémákkal, traumákkal küzdő emberek vagyunk, még akkor is, ha gyermekünk van.

Miért eshet nehezére egy szülőnek elfogadni a gyermeke személyiségét?

Milyen tipikus tapasztalatok irányíthatják a szülőt abban, hogy ne fogadja el a gyerek karakterét? Néhány példa:

  1. A gyerek személyisége feltűnően hasonlít valakiére a családból, akit a szülő nem fogadott el, aki fel nem dolgozott sérülést okozott számára, vagy akitől tart. Elvált szülők esetében például nehéz megküzdeni azzal a teherrel, hogy a gyerek hasonlít a másik szülőre, vagy abból a családból egy intenzív személyiségre.
  2. A gyermek valamilyen területen tehetséges, a többi pedig nem érdekli. A szülő emiatt szorong, hogy hogyan fog megélni, hogy fog párt találni, fenntartani a családját. A tehetséges gyermek egyébként is sajátságos személyiségtípus, aki már akkor is produkálhat szélsőségesebb  viselkedést, amikor a tehetség még nem nyilvánvaló.
  3. A gyerek tükröt tart a szülőnek, aki pont azt nem fogadja el benne, amit önmagában sem. A gyermek erősen viseli magán azt a személyiségvonást, amivel a szülő küzd, amitől valójában fél, amit elnyomni igyekszik. Az idegesít benne a legjobban, amiben rám hasonlít…
  4. Csak egyetlen sikersablont ismerünk, és a gyerek nem olyan operációs rendszerrel rendelkezik, ami erre irányul. A mai sikersablon az extrovertáltságnak kedvez, ebben előnynek számít a magabiztosság, népszerűség, az ingerek felé fordulás. Győztest, bajnokot akarunk a gyerekből nevelni! Egy introvertált gyermek számára azonban mind az eszközkészlet, mind az irányultság hiányzik ehhez, jobban szeret két-három mélyebb barátságot, mint egy széles haveri kört, szereti megfontolni a döntéseit, és a sok inger hatására hamar utoléri őt az introvertáltak másnapossága. A szociális interakcióktól visszahúzódó gyerek megijeszti a szülőt: hogy fog beilleszkedni ebbe az erős mezőnybe?
  5. A szülő a saját kudarcait a gyerek árán próbálja megváltani. Ha én nem lettem orvos, majd ő lesz az. Ha az életemet tönkretette egy rosszul választott párkapcsolat, akkor ő ne házasodjon meg. Ha én nem szereztem diplomát, neki mindenképpen viselnie kell a dr. előnevet.
  6. A szülő bekorlátozott világban él saját élményei és félelmei miatt, és ezt a hitvilágot igyekszik átadni a gyermeknek is, abban a hiszemben, hogy ezzel jót tesz neki, hogy így megvédi. Ne mozdulj, ne lépd át a képzeletbeli határvonalat, mert meg fogsz bűnhődni érte – sugallja ez a szülő, aki a saját lelki korlátait építi újra a gyermek köré, aki esetleg felfedező vagy világjáró tudós lehetne. A hiedelmek, mémek is átadhatók neveléssel, ha már átörökíteni nem sikerült…
  7. Sajátságos eset, ha a családhoz érkező gyerek valamilyen nehézséggel küzd. Ebben az esetben sokszor éppen segíti a szülőt a gyermek karakterének elfogadásában a diagnózis, mely válasz lehet a szülő kérdéseire, kudarcérzetére, és szinte felszabadíthatja a szülőt az elfogadásra, a valós igények megfogalmazására.

A gyermek születése pillanatától egyedi lény, saját karakterrel, rá jellemző igényekkel.

A kapcsolat szülő és gyermeke között akkor alakul szerencsésen, és akkor jelent mindenki számára komoly erőforrást, ha úgy viszonyulunk a kicsihez, mint vadonatúj és felfedezni való lélekhez, akiben csodás lehetőségek vannak, és aki segítségével a mi világunk is tágasabb lehet.

Ne a gyereket igazítsuk a saját szükségleteinkhez! Szeressük és támogassuk azt, akit kaptunk, és ne azt a képzeletbelit dédelgessük, akit szerettünk volna. A más karakterű gyerek nem emeletes kudarc, hanem hatalmas lehetőség!

Indexkép: Depositphotos.com

Forrás:  https://www.csaladinet.hu- Mezei Csongor Andrea