2023. július 6., csütörtök

A GYEREKEK CSAK A SZÜLINAPJUKON ÖREGSZENEK

Az a helyzet, hogy a gyerekek tudják az örök fiatalság titkát. Ami annyi, hogy nem kell megünnepelni a születésnapot. Bejárta a világot a 2017-es év talán legkedvesebb pszichológiai kutatása, melyből kiderül, hogy a gyerekek többsége mély meggyőződéssel hisz abban, hogy maga a születésnap okozza az évek múlását.

Furcsán állunk az öregedéssel és a szülinapokkal. Mivel a jelenleg kívánatosnál talán korábban születtem, nagyon sok negyvenedik születésnapozóval találkozom mostanában az ismerőseim között. Egész eltérő stratégiákkal futnak bele az emberek e jeles dátum megünneplésébe: van, aki hatalmas bulit csap, és meghív mindenkit, akit negyven év alatt megszeretett. És vannak, akik inkább a felejtsük el, „csináljunk úgy, mintha semmi sem lenne, vagy még annál is kevesebb” elvet vallják. Ez utóbbi társaság jól járna, ha még csak három-négy-ötéves lenne, ugyanis ebben a korban az a valóság, hogy maga a szülinapi zsúr az, ami öregíti az embert, ha nem lenne, az idő sem múlna.

A 2017-es év legaranyosabb pszichológiai kutatása derítette fel ezt a bűvös jelenséget. A gyerekek, nagyjából iskolás koruk elejéig, azt gondolják, hogy a születésnap megünneplése az, ami az idő múlását okozza. A torta, meg az ajándékok nem a születésnap megünneplését jelentik, hanem egy rítushoz tartoznak, ami arra hivatott, hogy öregítsen rajtuk egy évet. Végülis logikus a gondolatmenetük, hiszen azt hallják a szüleiktől, nagymamáiktól, hogy még nem vagy hároméves, szombaton lesz a születésnapod. Amikor pedig megvolt a születésnap, hirtelen háromévessé válnak. 

A háromévesek általában már tisztában vannak a korukkal. Sokan közülük azt is értik, hogy az idő múlását nem igazán tudjuk befolyásolni, például a vágyainkkal, ünnepléssel, vagy mágiával. Egy elég nagy társaság közülük viszont azt gondolja, hogy a szülinap megünneplése oksági viszonyban van az életkorukkal, sőt ezt a nézetüket fenntartják négy, öt, hat éves korukig.

Jacqueline Woolley-t, az Austini egyetem pszichológiaprofesszorát kérdezte tavaly egy újságíró arról, hogy is értelmezik a gyerekek a születésnapjukat. A lelkiismeretes tudós utánanézett, és látta, hogy ezt még nem igazán kísérletezték ki a pszichológusok. Így nekifogott ő maga, 99 texasi óvodással.

Ha nincs torta, meg buli maradsz kétéves?

A gyerekeknek három kisgyerekről meséltek történetet: az egyiknek nem volt szülinapi ünneplése, a másiknak viszont két szülinapi bulija is volt, a harmadik meg csak simán három éves lett. A gyerekeket arra kérték, hogy árulják el, szerintük hány éves a mesében szereplő gyerek: vagy mondják el, vagy mutassák meg az ujjukkal. Volt egy csapat apróság, akiknek nem volt világos, hogy ők maguk hány évesek, vagy nehézségeik támadtak az ujjukon való számolással.

Őket leszámítva, a gyerekek több, mint fele azt gondolta, hogy akinek nem volt szülinapi tortája, az maradt kétéves, akinek pedig kettő volt, az rögtön a négyesre ugrott. Azt is látták, hogy sokan azt hiszik, a szülinap visszafelé is működik. Ha tehát egy visszafelé szülinapot tartunk, akkor az okozhatja, hogy az ünnepelt a mostaninál egy évvel fiatalabb lesz.

Woolley szerint ez a kis kutatás jó betekintést ad a gyerekek kísérleteire, hogy felfedezzék a világot. Már a kisbabáknak is van valamennyire időérzékük, elővételezik, hogy este jön a lámpafelkapcsolás és a fürdés, de pontos képet az idő múlásáról sokkal később sikerül kialakítaniuk. Még egy hatévesnek is gondot jelenthet, hogy megmondja, melyik a több a három perc, vagy a két óra.

Az, hogy egy gyerek tisztában van az egy óra fogalmával, még nem jelenti azt, hogy világosan átlátja, hogy egy óra hatvan percből, azok meg hatvan másodpercből épülnek fel. Amikor az ember felépíti magában az idő kategóriáit, akkor kezdi az emlékeit is ez alapján szervezni. Addig pedig, tehát egy három-, négyéves gyereknek, az emlékek a tegnap ködébe vésznek, és rendezetlenül kavarognak a múltban. Sok kicsi használja a tegnap szót a tényleges tegnapra, és a másfél évvel ezelőtt történtekre is. (Sőt, ismerek olyat is, saját készítésűt, aki következetesen a holnapot használja a tegnapra, csak hogy csavarjon egyet a komplexitáson.)

Előbb-utóbb a helyükre kerülnek a dolgok

Kíváncsi vagyok, a gyerekeim vajon mit gondoltak, hány évesek – ugyanis nekik a szülinapjuk mindig valami hakniféleképp zajlott. Megünnepeltük itthon, az óvodában is volt torta, azután a nagymamánál, majd a legjobb barátnővel… Lehet, hogy a négyévesem azt hitte, hogy már tulajdonképpen nyolcéves? Ezt már sosem tudjuk meg, de Woolley szerint nem is kell ezen különösebben izgulni.

Ha észleled, hogy a gyereked mágikus módon a gyertyaelfújástól öregszik, nem kell oktatást tartani neki az idő múlásáról. Előbb-utóbb, szépen haladva, felismeri majd az idő fogalmát, és helyükre kerülnek a dolgok.

Talán annyit érdemes praktikus tanácsként a szülőknek észben tartani, hogy ha valami miatt nem sikerül megünnepelni a születésnapot, vagy el lesz csúsztatva, és a gyereked izgul ezen, akkor magyarázd el, hogy már igazából ő négyéves, és esetleg csinálj valami rítust, ami alátámasztja ezt.

És hogy a negyvenéves szülinapot elfelejteni vágyó felnőtteknek mi a tanulság? Az talán egy autentikus forrástól, Pán Pétertől származik, aki ugye sosem nőtt fel. Az egyik feldolgozásban az a kulcs, hogy Péternek el kell felejtenie a kalandjait, és mindazt, amit a világról tanult, hogy örökké gyerek maradhasson.

Tehát kedves harmincas, negyvenes, ötvenes, hatvanas évekbe fordulók! Ha nem vagytok elégedettek a gyertyák számával a tortán, vagy felejtsétek el eddigi kalandjaitokat, vagy kérdezzetek meg egy óvodást, hogy idősebbé váltok-e ha kihagyjátok a születésnapi bulit. Kiderül majd, hogy megúszható az öregedés.

Forrás: www.divany.hu

2023. július 5., szerda

A napszúrás tünetei és kezelése gyerekeknél

A kicsik érzékenyek a melegre, és könnyen kiszáradhatnak – szülőként azonban sokat tehetünk azért, hogy ez ne történjen meg. Adunk néhány tippet a kánikulát, a fényvédelmet és a folyadékpótlást illetően, emellett segítünk, hogy felismerd, ha baj van.

A babák pici testében jóval kevesebb a víz, mint a felnőttekében, ezért náluk egy-egy kisebb kilengés is folyadékhiányhoz vagy kiszáradáshoz vezethet. Mivel maguktól nem tudnak szólni, ha szomjasak (és a szervezetük hőháztartása még nem működik tökéletesen), gyakrabban kell itatnunk őket, és figyelnünk kell a testük jeleire.

Megfelelő öltözet napszúrás ellen

„Elég ruhát adtam a babára?” Hányszor tesszük fel magunkban ezt a kérdést szülőként, hogy fenntartsuk a normál testhőmérsékletet a gyerekeknél. Egy meleg nyári napon, amikor mi rövidnadrágban és pólóban lépünk ki a lakásból, biztosak lehetünk abban, hogy a babának sincs szüksége egy vékony rétegnél többre.

Kánikulában még az is elég lehet, ha a pelenkás, árnyékban pihenő babánkat egy vékony lepedővel takarjuk be. A felnőttek fejét talán nem kell mindig védeni az erős napsütésben, a babákét viszont még árnyékban is óvni kell, hogy elkerüljük a napszúrás tüneteit.

Persze itt ne gondoljunk gyapjúsapkára – egy kalap vagy könnyű sapka jó szolgálatot tehet, hogy ne jelentkezzen fejfájás és szédülés.

Nagyon figyeljünk a babára a forróságban, és ellenőrizzük gyakran a kezünkkel, hogy meleg-e a nyaka és a mellkasa. Ha túl melegnek vagy izzadtnak érezzük a testét, vetkőztessük le, vagy keressünk hűvösebb helyet, viszont ha megfelelőnek tűnik a hőmérséklete, nem jelentkeznek a kiszáradás tünetei, nincs miért aggódnunk.

Így védekezhetünk a meleg és a kiszáradás ellen:

A nyári hónapokban a legkisebbek maradjanak árnyékban, a kánikulai hőség legmelegebb óráiban pedig inkább ne is menjünk ki a lakásból.

Ha a baba szabad ég alatt alszik kint a babakocsijában, mindenképp legyen teljes árnyékban. Ne feledjük, hogy a fekete vagy sötét babakocsik hamarabb átforrósodnak.

Ha árnyékban fekszik a baba, ne tegyünk takarót vagy sálat a babakocsira, mert ettől nagyon felmelegedhet, ráadásul a levegő is kevésbé jár szabadon ilyenkor – és a két tényező együtt akár életveszélyes is lehet. A rovarháló azonban légáteresztő, így nem jelent veszélyt.

Meleg időben gyakran kínálgassuk a babát tejjel vagy a tápszerrel. Ha szilárd ételt is eszik már, adhatunk neki vizet, de a csecsemőknek anyatejre vagy tápszerre van szükségük, hogy tápanyaghoz jussanak.

Soha ne hagyjuk a gyerekünket parkoló autóban. Egyetlen pillanatra sem! Még egy felhős napon, résnyire nyitva hagyott ablakok mellett is megrekedhet a levegő a kocsiban, és gyorsan a kinti duplájára szökhet a hőmérséklet.

Gyakran ellenőrizzük a kezünkkel az alvó baba nyakán, hogy megfelelő-e a hőmérséklete.

Soha ne vigyük a babák fedetlen fővel a napra!

Mik a folyadékhiány vagy a napszúrás tünetei babáknál?

Azt mindenképp észrevesszük, ha a baba nyűgös a meleg miatt, de figyeljünk arra is, ha nagyon csendes és bágyadt volna, hogy felismerjük a hőguta tüneteit. Ellenőrizzük, hogy tapintásra megfelelő-e a testhőmérséklete, könnyen ébred-e és annyit pisil-e, mint szokott. A folyadékhiány leggyakoribb felkiáltójele a kevés vizelet, ezt már a kiszáradás jelei közé is sorolhatjuk. Ha a pelenkán van nedvességjelző csík, az elszíneződés mutatja, hogy pisilt - ha ezt tapasztaljuk, nincs okunk az aggodalomra.

Ha a babának melege van, vigyük hűvösebb helyre, majd próbáljuk megitatni és megetetni. Egy nedves kendővel, kellemesen hidegvizes borogatással is megpróbálhatjuk lehűteni, felfrissíteni. Ha túl álmosnak tűnik, és nem akar enni, csikizzük meg egy kicsit a talpát, a bőrkontaktusnak étvágygerjesztő hatása is van. Ha ez nem segít, a baba még mindig erőtlen, és nem iszik, mindenképp kérjünk sürgősségi ellátást és jelezzük a csecsemő kiszáradás tüneteit!

Kaphatnak napszúrást a gyerekek?

A legkisebbek többnyire árnyékban, kalappal vagy sapkával a fejükön pihennek, így ritkán kapnak rosszulléttel és szédüléssel járó napszúrást, hiszen ehhez a napfénynek közvetlenül a fejet kell érnie. Viszont a nagyobb gyerekek már jobban ki vannak téve a napszúrás veszélyének, amikor sokat játszanak a vízben vagy a napon, ilyenkor érdemes ellenőrizni a normális testhőmérsékletet a gyerekeknél. Fedetlen fővel őket sem szabad a napra engedni, ezért jó adni egy napellenzős sapkát vagy kalapot az idősebb gyerekünkre – és saját magunkra is, valamint egy árnyékoló is jó szolgálatot tehet. A napszúrás tünetei a gyerekeknél nem érzékelhetők rögtön (fejfájás, szédülés, kiszáradt száj), kicsit később, fokozatosan jelentkeznek. Akkor se maradjunk túl sokáig a napon, ha egyébként védekezünk a napsugarak ellen.

Mik a napszúrás tünetei gyerekeknél?

A tünetek változatosak lehetnek, de ha az alábbiakkal találkozol, rögtön kezdj gyanakodni!

- fejfájás és szédülés

- hányinger, vagy akár hányás

- száraz, felforrósodott bőr, kipirult arcbőr

- megnövekedett pulzus

- fényérzékenység

- hőemelkedés vagy láz

- folyamatos szomjúság

- gyengeség, kábultság

Amennyiben észleled a napszúrás tüneteit a gyerekeknél, azonnal kezdd el a kezelésüket és kérj orvosi segítséget!

Napvédelem a babáknál

A gyerekek nem viselik jól a meleget, és a bőrük is nagyon érzékeny a napsugarakra. Egy éves kor alatt egyáltalán ne legyen közvetlen napon a baba, különösen dél körül, amikor a legerősebb a napsütés.

Azokat a testrészeket, amiket nem takar ruha, bekenhetjük fényvédő krémmel. Léteznek kifejezetten gyerekek számára készült fényvédőszerek, amik legalább 30, de inkább 50 SPF védelmet nyújtanak. Minél magasabb faktorú egy fényvédő, annál hűvösebben tudjuk tartani a kis testet, hiszen a napégés súlyosbíthatja a folyadékveszteséget.

Vannak kémiai és fizikai fényvédők is. A fizikai fényvédők pajzsot képeznek a bőrön, és azonnal visszaverik a napsugarakat. Ezek általában sűrűbb állagúak és nehezebb őket egyenletesen eloszlatni az egész testen, de jól látható, hogy mely területek maradtak ki.

A kémiai fényvédők másképp szívódnak fel a bőrben: általában hígabbak, így könnyebben eloszlanak, de nehezebben is vesszük észre, ha valahol nem kentük be a bőrt. A kémiai fényvédő általában jobb választás strandolás esetén, de arra mindenképp figyeljünk, hogy nem nyújt azonnali védelmet.

Nagyjából 20 perccel azelőtt kenjük be magunkat, hogy kimennénk a napra. Sok krém egyébként kémiai és fizikai összetevőket is tartalmaz, ezért az a legegyszerűbb, ha megkérdezzük a gyógyszertárban, hogy melyik a legmegfelelőbb a babának.

Bár manapság a legtöbb fényvédő vízálló, érdemes többször újrakenni őket – még akkor is, ha a gyerekünknek erről más a véleménye.

Forrás: www.libero.hu

Baba, zene, babazene

A kisbabák is nagyon szeretik a zenét. Már az anyuka pocakjában hatással vannak rájuk a körülöttük hallható hangok. A zajoktól megrettennek, az édesanyjuk kedves hangja megnyugtatja őket. Megfigyelhető, hogy ha az apuka gyakran beszélt a pocak közelében, akkor a születés után az ő hangja is ismerős lesz a kisbabának. A hangok ütemes és harmonikus kavalkádja, vagyis a zene szintén befolyásolni tudja kedélyállapotukat.

A nyugodt, halk, monoton dallamok nyugtatják, altatják a babákat, míg a hangosabb, gyors ritmusú esetleg hangszeres zene felvidítja, felpörgeti őket. Nagyon hamar, néhány hónapos korukban, már a zene ütemére mozognak. Akik sok zenét hallgatnak, azokról hamar kiderül, hogy van már egy-két kedvencük is, amit kitörő örömmel fogadnak, az ismerős dallamra pozitívan reagálnak. A szülők feladata, hogy minél színvonalasabb, a koruknak megfelelő zenei környezetben tartsák a kisbabát, gyermeket.

A magzatok anyukájuk hasában rengeteg hangot hallanak, elsősorban a szívdobogást. A folyamatos hangokhoz hozzá vannak szokva, ezért születésük után idegenként hat nekik a teljes csönd. Nem szükséges a kisbaba körül nappal csöndet varázsolnunk, nyugodtan tegyünk-vegyünk az alvó baba mellett is, ne suttogjunk, ha meg kell szólalnunk. Természetes körülmények között a kisbabát nem fogja felzavarni, ha megy a mosógép, vagy megcsörren a telefon. Megfigyelhetjük, hogy egy halkan duruzsoló rádió mellett a csecsemő nyugodtabb, könnyebben elalszik.

Erre mindig van idő. Ragadjunk meg minden lehetséges alkalmat, amikor zenét hallgathatunk. Jó ötlet a kádban énekelgetni. A mosakodás idejére egy teljes kis repertoár összeállítható azokból a dalokból, amiket ismernek, szeretnek. Az autóban is szóljon a muzsika, gyorsabban telik az utazással töltött idő. Velem gyakran előfordul, hogy egy jó szám miatt nincs kedvem kiszállni a kocsiból, pedig már megérkeztem a célomhoz. Otthon mindennapos program legyen a zenehallgatás, akár összekötve valami más tevékenységgel, amit szívesen végeznek. Nálunk a hintázáshoz hozzátartozik a zene, ezért ha a játszótéren hintáznak, ott énekelnem kell.

Milyen zenét válasszunk?

A zene kiválasztásával természetesen az ízlést alakítjuk, ezért válasszunk alapos körültekintéssel. Érdemes visszagondolni, hogy mi vajon mit szerettünk igazán hallgatni gyermekkorunkban, és onnan is csipegetni. Kellemes emlékek idéződnek fel, és biztos, hogy elnyerjük a gyerekek tetszését Halász Judit, Kaláka, 100 Folk Celsius, Eszményi Viktória, vagy Gryllus művekkel. A maiak között is találunk számos magas színvonalú, értékes alkotást, mi nagyon szeretjük Kaszás Attila verses, dalos lemezét, az Alma együttes vidám, jó hangulatú nótáit.

Felnőtt zenét is hallgathatunk a gyerekkel együtt, ártani legfeljebb a diszharmonikus, durva, fülsértő hangzavarral vagy nem gyereknek való dalszövegekkel tudunk. Azért igyekezzünk a felnőtteknek való zenék közül is olyat választani, ami színvonalas, művészeti értéke magas, mondanivalója pozitív, értékeket közvetít.

Mivel zenéljünk?

A kisbabák nagyon szeretnek zenét "csinálni". Minden, ami csörög, zörög, hangot ad érdekli őket, ha kopácsolnak, azt ritmusra teszik. Egyszerű csörgő hangszert házilag is készíthetünk. Kiürült flakonba tegyünk apró tárgyakat, babot, száraz tésztát, vagy akár gombokat. Csak arra vigyázzunk, hogy a flakon gyerekbiztosan lezárható legyen. Adjunk a kezébe egy fakanalat, tegyünk elé egy műanyag dobozt, és máris dobolni kezd. Ha tehetjük, vegyünk neki xilofont, pici zongorát, ahol már az ütögetéssel nem csak a ritmust érzékelik, hanem a hangok közti magasság különbséget is. 2-3 éves korukban megtanulhatnak hangszert fújni. Eleinte ez nem könnyű feladat, gyakoroljunk szájharmonikán, furulyán.

Nincs hangszer, ami jobban kéznél lenne, mint a saját kezecskéjük. Tapssal rengeteg ritmikus játékot játszhatunk, az éneket kísérhetjük. Mutassuk meg a gyereknek, mit jelentenek a "lassú-gyors", "halk-hangos" kifejezések.

Léteznek kifejezetten a babák számára összeállított zenei programok, foglalkozások is, érdemes utána néznünk, hogy a lakóhelyünkön van-e erre lehetőség. Mert néhány alkalom is segít abban, hogy jobban megismerjük a zenei fejlesztés lényegét, fontosságát illetve ötletet ad az otthoni zenés játékokhoz, megéri kipróbálni.

Mondókák szövegeiből, verses játékokból, kiszámolókból oldalunkon is jó néhányat találhattok, akár témakörönként keresgélhettek! Jó szórakozást!

Írta: Nojka

Forrás:  https://picibaba.hu

Bekukucskálunk egy régi falu életébe

Együtt ellátogatunk a Sóstói Múzeumfaluba, Magyarország legnagyobb regionális szabadtéri múzeumába. A múzeumfalu egy 19. századi falusi környezetbe repít vissza, ahol megismerhetjük hogyan éltek déd- és üknagymamáink kisgyermekeikkel, mivel foglalkoztak, mit ettek, milyen szokásaik voltak. Beülhetünk a régi iskola padjaiba, játszhatunk népi játékokkal, betérhetünk a falu központjában található fakazettás templomba.
Ha legalább 15-en leszünk, 1.200.-Ft a csoportos kedvezményes jegy, 6 év alatt ingyenes, diákjegy, ha nagyobb testvér is jönne 600.-Ft.
 
Kérlek jelezz vissza, ha ott leszel!

Időpont: 2023.Július 07.   / 10:00-13:00/

Helyszín: Sóstó Múzeumfalu, Tölgyes u.1.

2023. július 4., kedd

Konyhasó helyett

Egy hazai felmérés rámutatott, hogy az 1 és 3 éves kor közti gyerekek az ajánlott nátrium mennyiség 3-4-szeresét fogyasztják el. A felnőtt lakosság is a többszörösét fogyasztja az ajánlottnak, így minden korosztály étrendjében csökkenteni kell a só bevitelt.
Attól, hogy kevésbé sózzuk az ételeket, még azok lehetnek finomak. Néhány trükkel sok új ízt és aromát csempészhetünk a mindennapokba. A legjobb hatást friss zöldfűszerekkel tudjuk elérni, de ha nem jutunk hozzá, a szárított is jó. Savanykás ízű gyümölcs- vagy paradicsommártással is feldobható egy étel, de a tűzdelés és a göngyölés is kiváló ízesítő. Előbbihez használjunk zöldséghasábokat, hagymát, fokhagymát, göngyöléshez pedig sajtot, aszalt szilvát vagy szárított paradicsomot, sonkát.

A sós íz szeretete megszokás kérdése is, így ha lassanként csökkentjük a hozzáadott só mennyiségét, nem lesz drasztikus a megvonás, és az egész család felfedezheti újra az ételek természetes ízét.

Kerülendő fűszerek: csípős paprika, chili, torma, túl sok bors, cayenne bors

Javasolt fűszerek: édes paprika, kapor, petrezselyem, zeller zöldje, metélőhagyma, bazsalikom, majoránna, babérlevél, lestyán, kakukkfű, vasfű, fahéj, szegfűszeg, szegfűbors, vanília, stb.

 Forrás: https://picibaba.hu- Windisch Adrienne dietetikus

Ezért olyan különlegesek a júliusi babák

Ha júliusi babád van, először is hadd gratuláljunk ahhoz, hogy az év legforróbb időszakában átvészeltél egy terhességet. Kitartó munkád eredményeként üdvözöljük a kis optimista, júliusi babádat, aki számos okból is különleges: például az alábbiakért!

Júliusi szupercsapat

A hónap a nevét a híres római államfőnek, Julius Caesarnak köszönheti, aki július 12-én vagy 13-án ünnepelhette a saját születésnapát. De nem ő az egyetlen illusztris személy, aki ennek a hónapnak a szülötte: Nelson Mandela július 18-án, Diana hercegnő július 1-jén, Jackie Kennedy július 28-án jött a napvilágra.

Jól kezelik az érzelmeiket

A júliusban születettek már gyermekként is jól tudják szabályozni, kezelni az érzéseiket: egy korábbi japán tanulmány szerint ezek a babák 18 hónapos korukra sokkal jobban tudják kontrollálni magukat, mint például az őszi vagy téli babák. A nagyobb kontroll pedig szorosan kapcsolódik a jobb érzelmi és magatartás szabályozási képességekhez.

Ők a legmagasabbak az osztályban

A júliusi kisbabáknak általában magasabb a születési súlyuk, mint az év más időszakában született csecsemőknek. Így várhatóan magasabbak is lesznek az osztálytársaiknál, és könnyen lehet, hogy a csoport legmagasabb tanulói lesznek.

Nagyobb eséllyel lesznek balkezesek

Több kutatás is kimutatta, hogy a március és július között született gyerekek lesznek nagyobb eséllyel balkezesek. Mi lehet az oka? A kutatók arra jutottak, hogy összefüggésben lehet például bizonyos szezonális betegségekkel a terhesség ideje alatt.

A júliusi születéskő a rubin

Az élénk, vörös rubin a júliusi születésnaposok születési köve, amely a szenvedélyt és a védelmet szimbolizálja. A rubint még a kínai nemesek is hordták magukkal a kínai északi selyemúton, mert úgy tartották, hogy ezek a drágakövek védő tulajdonságokkal rendelkeznek – írja az American Gem Society.

Kevesebb a betegségek kockázata

Úgy tűnik, hogy a júliusi csecsemők jó egészségnek örvendenek, mert a Columbia Egyetemnek a születési hónapról és a betegségek kockázatáról szóló tanulmánya szerint a júliusban születetteknél alacsonyabb a betegségek kockázata.

Optimistábbak

A júliusban született emberek általában optimisták, ami a többi nyári babára is igaz – derül ki a születési évszakokról és a személyiségről szóló tanulmányból.

Igazi művészlelkek

Vannak közöttünk olyan egyének, akik igazán jók a rajzolásban, vagy tehetséges zenészek, énekesek, stb. Természetesen létezik a másik oldal is, akik gyengébben teljesítenek művészeti tevékenységekkel kapcsolatban. A júliusban született csecsemőkről az Egyesült Királyság egyik népszámlálási jelentése azt a következtetést vonta le, hogy ők általában rendelkeznek művészi génekkel.

Júliusi csillagjegyek a Rák és az Oroszlán

A júliusban születettek vagy Rákok, vagy Oroszlánok. A Rák születésnapok június 21. és július 22. közé esnek, míg az Oroszlán születésnapok július 23. és augusztus 22. közé. A Rák-babák gyakran ismertek arról, hogy gondoskodóak, védelmezőek és empatikusak. Míg a júliusban később született Oroszlán babák arról ismertek, hogy magabiztosak, bátrak és optimisták.

Júliusi születési virágok a pacsirta és a tavirózsa

A pacsirta és a tavirózsa ismert júliusi szülővirágok – mindkettő feltűnő szépségű! A pacsirtafű magasra nő, és gyakran kék, lila, rózsaszín vagy fehér virágokkal borított. A finom tavirózsa a tisztaságot szimbolizálja, és jól felismerhető virág, amelyet gyakran látunk a tavakban úszni.

Forrás: www.gyerekszoba.hu, www.babanet.hu, www.babafalva.hu

2023. július 3., hétfő

Babzsák baba

Kellékek:

  • Színes plüss anyagok a test kialakításához,
  • fehér pamut vagy bármilyen rugalmasabb anyag a fejhez,
  • vatta, a fej kitöméséhez,
  • fonal a baba hajához (barna, szőke, fekete vagy vörös)
  • tetszés szerint néhány centiméter csipke gallérnak,
  • színes szalag masninak
  • hímzőfonal, hímzőcérna (szemet és szájat varrni,
  • apró szemű bab, rizs vagy bármilyen apró magvak (a baba testének megtöltéséhez).

Eszközök:

  • Tű, cérna, olló.
  • Esetleg varrógép.

Az elkészítés menete:

Első lépésként kivágunk két nagyjából a képen látható formát, tetszés szerinti méretben. Ez lesz a baba teste. A két formát összevarrjuk, majd kifordítjuk. A nyakrészt hagyjuk szabadon, ide rögzítjük majd a fejet.

Ez után elkészítjük a baba fejét. Egy négyzetet vágunk ki a fehér anyagunkból, ügyeljünk arra, hogy a testtel arányos legyen. (Ha a baba teste 15-20 cm hosszú, a fejhez  10x10-es négyzetet használjunk.) A hüvelyk és mutatóujjunkból kört formálunk, ráhelyezzük a fejhez szükséges anyagot, majd a másik kezünkkel beletömködjük a vattát a kívánt forma eléréséig, úgy, hogy egy madzaggal össze tudjuk majd kötni a csücsköket.

Ezt követően a baba testét a nyakrésznél hagyott nyíláson keresztül feléig megtöltjük apró szemű babbal, de használhatunk rizst, vagy bármilyen apró magvat is. A baba feje alatti elkötött részt a nyílásba helyezzük, majd összevarrjuk a nyakrésznél.

A baba haját fonal segítségével készítjük el. Pompomot készítünk, úgy hogy 3 ujjunkra fonalat tekerünk, majd a két szélső ujjunknál elvágjuk, középen pedig összekötjük. Ezt is varrással rögzítjük a fejhez.

A baba szemét, száját rajzolhatjuk, de lehet ezeket is hímzéssel készíteni.

Díszíthetjük a nyakrészt csipkével gallérként, vagy színes szalagból masnit készíthetünk.

A kisebbeknek kedves morzsolgatható játék, a nagyobbak pedig segíthetnek az elkészítésben.

Forrás:  https://picibaba.hu

Beküldő: Takács-Stéber Edina (Budapest)