2023. július 5., szerda

A napszúrás tünetei és kezelése gyerekeknél

A kicsik érzékenyek a melegre, és könnyen kiszáradhatnak – szülőként azonban sokat tehetünk azért, hogy ez ne történjen meg. Adunk néhány tippet a kánikulát, a fényvédelmet és a folyadékpótlást illetően, emellett segítünk, hogy felismerd, ha baj van.

A babák pici testében jóval kevesebb a víz, mint a felnőttekében, ezért náluk egy-egy kisebb kilengés is folyadékhiányhoz vagy kiszáradáshoz vezethet. Mivel maguktól nem tudnak szólni, ha szomjasak (és a szervezetük hőháztartása még nem működik tökéletesen), gyakrabban kell itatnunk őket, és figyelnünk kell a testük jeleire.

Megfelelő öltözet napszúrás ellen

„Elég ruhát adtam a babára?” Hányszor tesszük fel magunkban ezt a kérdést szülőként, hogy fenntartsuk a normál testhőmérsékletet a gyerekeknél. Egy meleg nyári napon, amikor mi rövidnadrágban és pólóban lépünk ki a lakásból, biztosak lehetünk abban, hogy a babának sincs szüksége egy vékony rétegnél többre.

Kánikulában még az is elég lehet, ha a pelenkás, árnyékban pihenő babánkat egy vékony lepedővel takarjuk be. A felnőttek fejét talán nem kell mindig védeni az erős napsütésben, a babákét viszont még árnyékban is óvni kell, hogy elkerüljük a napszúrás tüneteit.

Persze itt ne gondoljunk gyapjúsapkára – egy kalap vagy könnyű sapka jó szolgálatot tehet, hogy ne jelentkezzen fejfájás és szédülés.

Nagyon figyeljünk a babára a forróságban, és ellenőrizzük gyakran a kezünkkel, hogy meleg-e a nyaka és a mellkasa. Ha túl melegnek vagy izzadtnak érezzük a testét, vetkőztessük le, vagy keressünk hűvösebb helyet, viszont ha megfelelőnek tűnik a hőmérséklete, nem jelentkeznek a kiszáradás tünetei, nincs miért aggódnunk.

Így védekezhetünk a meleg és a kiszáradás ellen:

A nyári hónapokban a legkisebbek maradjanak árnyékban, a kánikulai hőség legmelegebb óráiban pedig inkább ne is menjünk ki a lakásból.

Ha a baba szabad ég alatt alszik kint a babakocsijában, mindenképp legyen teljes árnyékban. Ne feledjük, hogy a fekete vagy sötét babakocsik hamarabb átforrósodnak.

Ha árnyékban fekszik a baba, ne tegyünk takarót vagy sálat a babakocsira, mert ettől nagyon felmelegedhet, ráadásul a levegő is kevésbé jár szabadon ilyenkor – és a két tényező együtt akár életveszélyes is lehet. A rovarháló azonban légáteresztő, így nem jelent veszélyt.

Meleg időben gyakran kínálgassuk a babát tejjel vagy a tápszerrel. Ha szilárd ételt is eszik már, adhatunk neki vizet, de a csecsemőknek anyatejre vagy tápszerre van szükségük, hogy tápanyaghoz jussanak.

Soha ne hagyjuk a gyerekünket parkoló autóban. Egyetlen pillanatra sem! Még egy felhős napon, résnyire nyitva hagyott ablakok mellett is megrekedhet a levegő a kocsiban, és gyorsan a kinti duplájára szökhet a hőmérséklet.

Gyakran ellenőrizzük a kezünkkel az alvó baba nyakán, hogy megfelelő-e a hőmérséklete.

Soha ne vigyük a babák fedetlen fővel a napra!

Mik a folyadékhiány vagy a napszúrás tünetei babáknál?

Azt mindenképp észrevesszük, ha a baba nyűgös a meleg miatt, de figyeljünk arra is, ha nagyon csendes és bágyadt volna, hogy felismerjük a hőguta tüneteit. Ellenőrizzük, hogy tapintásra megfelelő-e a testhőmérséklete, könnyen ébred-e és annyit pisil-e, mint szokott. A folyadékhiány leggyakoribb felkiáltójele a kevés vizelet, ezt már a kiszáradás jelei közé is sorolhatjuk. Ha a pelenkán van nedvességjelző csík, az elszíneződés mutatja, hogy pisilt - ha ezt tapasztaljuk, nincs okunk az aggodalomra.

Ha a babának melege van, vigyük hűvösebb helyre, majd próbáljuk megitatni és megetetni. Egy nedves kendővel, kellemesen hidegvizes borogatással is megpróbálhatjuk lehűteni, felfrissíteni. Ha túl álmosnak tűnik, és nem akar enni, csikizzük meg egy kicsit a talpát, a bőrkontaktusnak étvágygerjesztő hatása is van. Ha ez nem segít, a baba még mindig erőtlen, és nem iszik, mindenképp kérjünk sürgősségi ellátást és jelezzük a csecsemő kiszáradás tüneteit!

Kaphatnak napszúrást a gyerekek?

A legkisebbek többnyire árnyékban, kalappal vagy sapkával a fejükön pihennek, így ritkán kapnak rosszulléttel és szédüléssel járó napszúrást, hiszen ehhez a napfénynek közvetlenül a fejet kell érnie. Viszont a nagyobb gyerekek már jobban ki vannak téve a napszúrás veszélyének, amikor sokat játszanak a vízben vagy a napon, ilyenkor érdemes ellenőrizni a normális testhőmérsékletet a gyerekeknél. Fedetlen fővel őket sem szabad a napra engedni, ezért jó adni egy napellenzős sapkát vagy kalapot az idősebb gyerekünkre – és saját magunkra is, valamint egy árnyékoló is jó szolgálatot tehet. A napszúrás tünetei a gyerekeknél nem érzékelhetők rögtön (fejfájás, szédülés, kiszáradt száj), kicsit később, fokozatosan jelentkeznek. Akkor se maradjunk túl sokáig a napon, ha egyébként védekezünk a napsugarak ellen.

Mik a napszúrás tünetei gyerekeknél?

A tünetek változatosak lehetnek, de ha az alábbiakkal találkozol, rögtön kezdj gyanakodni!

- fejfájás és szédülés

- hányinger, vagy akár hányás

- száraz, felforrósodott bőr, kipirult arcbőr

- megnövekedett pulzus

- fényérzékenység

- hőemelkedés vagy láz

- folyamatos szomjúság

- gyengeség, kábultság

Amennyiben észleled a napszúrás tüneteit a gyerekeknél, azonnal kezdd el a kezelésüket és kérj orvosi segítséget!

Napvédelem a babáknál

A gyerekek nem viselik jól a meleget, és a bőrük is nagyon érzékeny a napsugarakra. Egy éves kor alatt egyáltalán ne legyen közvetlen napon a baba, különösen dél körül, amikor a legerősebb a napsütés.

Azokat a testrészeket, amiket nem takar ruha, bekenhetjük fényvédő krémmel. Léteznek kifejezetten gyerekek számára készült fényvédőszerek, amik legalább 30, de inkább 50 SPF védelmet nyújtanak. Minél magasabb faktorú egy fényvédő, annál hűvösebben tudjuk tartani a kis testet, hiszen a napégés súlyosbíthatja a folyadékveszteséget.

Vannak kémiai és fizikai fényvédők is. A fizikai fényvédők pajzsot képeznek a bőrön, és azonnal visszaverik a napsugarakat. Ezek általában sűrűbb állagúak és nehezebb őket egyenletesen eloszlatni az egész testen, de jól látható, hogy mely területek maradtak ki.

A kémiai fényvédők másképp szívódnak fel a bőrben: általában hígabbak, így könnyebben eloszlanak, de nehezebben is vesszük észre, ha valahol nem kentük be a bőrt. A kémiai fényvédő általában jobb választás strandolás esetén, de arra mindenképp figyeljünk, hogy nem nyújt azonnali védelmet.

Nagyjából 20 perccel azelőtt kenjük be magunkat, hogy kimennénk a napra. Sok krém egyébként kémiai és fizikai összetevőket is tartalmaz, ezért az a legegyszerűbb, ha megkérdezzük a gyógyszertárban, hogy melyik a legmegfelelőbb a babának.

Bár manapság a legtöbb fényvédő vízálló, érdemes többször újrakenni őket – még akkor is, ha a gyerekünknek erről más a véleménye.

Forrás: www.libero.hu

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése