Milyenek a gyerekek első
barátai? Hogyan változik idővel, hogy mit jelent számukra a barátság? És mit
tanulhatnak a barátságokból?
MIKOR KEZDENEK BARÁTKOZNI
A GYEREKEK?
A gyerekek 1-2 éves
korukban ahelyett, hogy “legjobb barátot” választanának maguknak, közösen
játszanak más gyerekekkel – először még csak nem is együtt, hanem csak
megfigyelik a másikat játék közben, majd egymás mellett játszanak, amire
elkezdenek közösen játszani. A játszótársak általában az ismerős,
barát, rokon családok gyermekei. Az eltérő a gyerekeknél, hogy több
játékostárssal, vagy csak néhánnyal érzik-e jól magukat.
Ahogy a gyermekek
idősebbek lesznek és fejlődnek a verbális készségeik, már azt is el tudják
mondani, kivel játszanak szívesen. Mivel a kisgyerekek még nem igazán vannak
birtokában olyan készségeknek, amelyekre szükségük lehet a barátsághoz – mint
az osztozkodás, a problémamegoldás, megérteni a másik nézőpontját -, ezekben
lehet, hogy segítségre szorulnak. Szülőként segíthetünk nekik, hogy ezeket a
készségeket elkezdjék tanulni és gyakorolni a közös játék során.
Például meg lehet tanítani,
ha ugyanazzal a játékkal játszunk a gyerekkel, hogy mit jelent, hogy valaki
sorra kerül. Amikor közösen építünk egy tornyot, akkor felváltva tehetünk rá
elemeket, mindenki a maga körében.
Az osztozást
modellezhetjük például a közös gyurmázás során, amikor adunk neki egy
darabot, egyet magunknak a gyurmából, és mondhatjuk is, hogy “osszuk meg a
gyurmát, egyet neked, egyet nekem”. Ha egy ideje játszunk vele, és megkérjük,
hogy ossza meg velünk a játékot, amivel játszik, és nekünk is odaadja,
dicsérjük meg, köszönjük meg az osztozkodást.
HOGYAN FEJLŐDIK A
BARÁTSÁG A GYEREKNÉL?
A gyermekek gondolkodása
arról, hogy mi a barátság, folyamatosan változik fejlődésük során. Robert
Selman, amerikai pszichológus, aki a gyermekkori szociális fejlődés szakértője,
egy 5 állomású (0-4. szint) keretrendszert állított fel annak meghatározására,
milyen szakaszokon mennek keresztül a gyermekek, miközben tanulják, hogyan
tegyenek szert barátokra, és hogyan tartsák is meg a barátságokat.
Ennek a 0. szintje
az aktuális, időszakos játszótársak, nagyjából a gyerekek 3-7 éves közötti
életszakaszában. Ilyenkor a barátokra pillanatnyi játszótársakként tekintenek,
és a barátság a közös szórakozásról szól. A barátok általában olyan gyerekek
közül kerülnek ki, akik a közelben élnek, és hasonló az érdeklődésük.
Az ekkora gyerekek még
kevéssé tudnak más nézőpontját látni, megérteni, ezért azt feltételezik, hogy
más gyerekek is hasonlóan gondolkodnak, mint ők, ezért frusztráltak lehetnek,
ha kiderül, hogy a játszótársaknak más a véleménye. Ilyenkor hajlamosak olyan
megjegyzéseket tenni, mint a “már nem a barátom”.
Az 1. szint az egyirányú
segítségnyújtás, amely hozzávetőleg 4-9 éves életkorban lehetséges. A
gyerekek itt már értik, hogy a barátság nem csak az, hogy közösen játszanak,
vesznek részt valamiben, de még mindig gyakorlatiasan gondolkodnak a barátságról.
Barátoknak nevezik azokat, akik valamilyen kedves dolgot tesznek értük,
foglalnak nekik helyet az asztalnál, ajándékot adnak nekik, és hasonlók. De
arra nem igazán gondolnak, ők maguk mit tehetnének a barátságért.
Ebben az életszakaszban
nagyon fontos a gyerekeknek, hogy legyenek barátaik, ezért inkább még egy
kevésbé jó baráttal sem szakítják meg a kapcsolatot.
A 2. szint, amikor a
barátság már egy kétirányú, korrekt együttműködést jelent, ez hozzávetőleg
a 6-12 éves korosztálynál lehetséges. Ekkor a sajátjuk mellett már a barátjuk
nézőpontját is figyelembe tudják venni a gyerekek, de nem egyszerre. Tehát
megértik a másik nézőpontját, de nem tudnak olyan megfigyelői nézőpontba
helyezkedni, amely segítene, hogyan működjenek együtt.
A tisztesség és a
kölcsönösség nagyon fontos ebben a szakaszban a gyerekeknek a barátságban, és
erről igencsak mereven gondolkodnak. Tehát, ha tesznek egy kedves gesztust,
adnak valamilyen ajándékot, stb., a barátjuknak, elvárják, hogy legközelebb ezt
viszonozzák. Ha ez nem történik meg, az a barátság romlásához, felbomlásához is
vezethet.
A gyerekek ebben a
szakaszban gyakran féltékenyek, és fontos számukra a beilleszkedés azáltal,
hogy ugyanolyanok legyenek, mint a többiek. Ekkor könnyen ítélkezhetnek maguk
és mások felett, és olyan megjegyzéseket tehetnek, mint a “senki nem fog
kedvelni, mert ilyen bénán vágták le a hajam”.
Ebben a szakaszban
hajlamosak a gyerekek kis baráti csoportokat, klikkeket kialakítani, a hasonló
érdeklődés alapján, melyeket titkos klubnak is nevezhetnek, saját szabályokkal.
Az pedig akár vitákat is vonhat maga után, hogy ki lehet tag a klubban, és ki nem.
A szabályok
meghatározását, a tárgyalókészséget fontos elsajátítani, hogy jobban
megérthessék a társas kapcsolatok működését, de ha az együttműködési
képességeik még hiányosak, az oda vezethet, hogy egyes gyerekek uralkodhatnak a
baráti csoportban, míg másokat kizárhatnak.
A 3. szintnél a barátság
már bensőséges, kölcsönös kapcsolat, hozzávetőlegesen a 11-15 éves
korosztálynál. A barátok ekkor már segítik egymást a problémamegoldásban,
és olyan gondolatokat osztanak meg a másikkal, amit nem osztanak meg mással.
Tudnak kompromisszumot kötni, és anélkül segítenek a másiknak, tesznek kedves
dolgokat, hogy cserébe elvárnák ugyanazt, mert valóban törődnek a másikkal.
A lányok a fiúknál gyakrabban
választhatnak legjobb barátot, akivel mindent együtt csinálnak, és árulásnak
érezhetik, ha a legjobb barát más gyerekkel kezd időt tölteni.
A 4. szint az érett
barátság, amelyet hozzávetőleg 12 éves kortól felnőttkorig tudnak
kialakítani. Ebben a szakaszban fontos a barátokkal való érzelmi közelség,
elfogadják és értékelik a maguk és a barátok közti különbségeket. Ekkor
valószínűleg már kevésbé birtokló típusúak, ezért nem érzik fenyegetésnek, ha a
barátaiknak vannak más kapcsolataik is. Ezen a szinten fontos a bizalom, a
támogatás, és az, hogy a kapcsolat idővel is megmaradjon, az olyan időszakok
ellenére, amikor szét kell válniuk.
NÉHÁNY DOLOG, AMIT A
GYEREKEK A BARÁTSÁGOKTÓL KAPHATNAK, TANULHATNAK
A barátságok olyan
készségeket fejlesztenek, melyek növelik a gyerekek bölcsességét, önbizalmát,
önbecsülését.
A gyerekek megtanulják,
mit jelent az igaz barátság, milyenek a jó barátok.
Megtanulják, hogyan kell
kezelni a konfliktusokat, nehézségeket. Ha konfliktus merül fel a barátok
között, szülőként ez lehetőség arra, hogy segítsük a gyereket eligazodni a
konfliktusok terén.
A barátokkal
megbeszélhetik aggályaikat, félelmeiket, és nem érzik magukat egyedül.
Megtapasztalják, milyen
jó érzés új barátságot kötni, majd építeni egy barátságot.
Ha más gyerekekkel
játszanak együtt, azzal vezetői és döntéshozatali képességeik is fejlődhetnek,
hiszen ők maguk menedzselhetik a barátságukat.
A szabad játék más
gyerekekkel segíti a képzelőerő fejlődését is.
Megismerhetik, más családok
hogy működnek, és megtanulják kezelni az olyan helyzeteket, amikor a
sajátjuktól némileg eltérő családi helyzettel szembesülnek.
Forrás:
www.gyerekszoba.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése