A magas vérnyomás nem
csak felnőtteket érint, mint krónikus betegség már gyerekkorban is
jelentkezhet. Fontos idejében észrevenni a jeleit, de mégis mi szúrhat szemet a
szülőknek?
A magas vérnyomás (hypertonia)
előfordulása felnőttkorban népbetegségnek számít. Magyarországon 3,5
millió embert érint, csendes gyilkosként szokás emlegetni, nem alaptalanul,
mert jelentősen hozzájárul a hazai szív- és érrendszeri halálozási mutatókhoz.
Magas vérnyomás már
gyerekkorban is jelentkezhet, csecsemőkorban előfordulása igen ritka kb. 1%-os,
azonban az iskolás kortól előfordulása egyre nő és főként a kórosan elhízott
gyermekek körében eléri akár a 20-30%-ot is – írja a gyogyhirek.hu.
Mikor beszélünk magas
vérnyomásról?
A magas vérnyomás az az
állapot, amelyben a szív és az erek falára feszülő nyomás meghaladja a normális
értéket. A vérnyomás értéke két számból tevődik össze. Az első szám – a
magasabb értékű – szisztolés vérnyomás, mely az a maximális nyomásérték, melyet
a szív összehúzódásakor mérünk. A második szám a diasztolés vérnyomás, mely az
a minimális nyomásérték, melyet a szív kamráinak elernyedésekor mérünk.
Amíg felnőttkorban a
140/90 Hgmm értéket, vagy az a fölöttit hypertoniának tekintjük, addig
gyermekkorban egyetlen értékkel ezt nem lehet meghatározni, mert az értéket
nagyban befolyásolja a gyerek életkora, neme és testmagassága. Optimálisnak
a 120/80 Hgmm alatti vérnyomás értékeket tekinthetjük, és hasonlóan a
testmagasság, testsúly percentilis táblázatokhoz, akkor beszélünk magas
vérnyomásról, ha a korcsoport 95 percentilis értékét meghaladja.
A magas vérnyomás tünetei
gyermekkorban
A magas vérnyomás
legtöbbször hosszú ideig tünetszegény állapot. Fontos tudni, hogy a tünetek a
magas vérnyomás súlyossága, hosszabb ideje való fennállása esetén illetve
kritikusan kiugró vérnyomásértékek esetén jelennek meg – figyelmeztet a
gyogyhirek.hu. Legjellemzőbb tünetek: fejődésbeli elmaradás, gyakori orrvérzés,
fejfájás, mellkasi fájdalom, ingerlékenység, kipirulás és fokozott
verejtékezés, szédülés, hányinger, látásromlás.
Forrás:
www.gyerekszoba.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése