2023. december 13., szerda

Luca napi tradíciók

December 13-án (Luca napon) Szent Lucára/Luciára emlékezünk, ki elmondások szerint miután álmában megjelent Szent Ágoston, kereszténységet és szüzességet fogadott. Elhagyott vőlegénye nem nyugodott és mindent bevetett, hogy megszégyenítse, míg végül szegény Luca mártírhalált halt.

A legenda szerint Jézus feleségének, a házasság, termékenység asszonyának tekintették Lucát, így hagyományok szerint, amelyik család ezen a napon akárcsak Katalin, Andás és Borbála napon meggyfaágat vagy gallyakat vág és vízbe tesz, és az kizöldül, akkor a következő évben házassága lehet számítani a családban. Ezeket az ágakat magukkal vitték az éjféli misére és megérintették vele a kiszemelt férfit.

Szerencsét hozhat a Luca-pogácsát, melybe el kell rejteni egy pénzdarabot, és aki ráharap, az szerencsés lesz. Az eladó sorba került lányok ezen a napon 12 gombócot főztek, mindegyikbe 1-1 férfi nevét írva, és amelyik először feljött a víz felszínére, az megjósolta, hogy ki lesz a férjük.

A sok jó dolog mellett a néphagyományok szerint boszorkányság is kötődik Luca neve napjához. Magyar területeken foghagymával, ajtóra keresztet rajzolva, ajtó elé szórt hamuval próbálták távol tartani a gonosz, ártó boszorkányrontásokat.

A család női tagjai nem dolgozhattak ezen a napon, ez a termékenység-varázslattal volt kapcsolatos szokás. Állítólag ha varrásra adták a fejüket, azzal befoldozták a tyúk fenekét, és az nem tojt többet tojást.

Szinte az első dolog, ami eszünkbe jut a Luca napról az a "Luca-széke" melyet ezen a napon kezdtek el elkészíteni, minden nap csak egy munkafolyamatot végezhettek el rajta és szentestére készen kellett lennie. Így december 24-én a templomban a szentmisén erre a székre állva a szék készítője meg láthatta a falu boszorkányait.  Ugyanígy kellett elkészíteni a Luca-inget is, melynek viselője ugyancsak szenteste láthatta meg a boszorkányokat.

A Luca-naptár, mely 12 napból állt időjárásjóslása használták. A 12 nap a 12 hónapot jelentette.

Luca-búzát is ekkor vetettek, csíráztattak, amelyek karácsony tájára kizöldültek, ebből a következő évi termést lehetett megjósolni, de a valahol meg a karácsonyi asztali is díszítették ezzel a kikelt búzával, egyes vidékeken szalaggal kötötték át és gyertyát raktak közé.

Végül a Luca napi "alakoskodásról" pár szót: fiatalabb lányok, legények egyedül vagy csapatba verődve arcukat belisztezve vagy bekormozva, hogy ne legyen felismerhető, lisztbe mártott seprűvel sepregettek, tyúkokat, gyerekeket ijesztgettek.

A legények tréfaként a gazdák bosszúságára szétszedték a szekereket majd a ház tetején újra összerakták vagy a kútba dobták őket, kapukat emeltek le vagy csak simán kicseréltek.

Forrás: https://picibaba.hu

Írta: BettyBlue

2023. december 11., hétfő

Más ma gyereknek lenni, mint 15-20 éve - szorongó, fáradt, túlterhelt gyerekek

A mai gyerekek leszoktak arról, hogy pihenjenek vagy unatkozzanak - vagy talán éppen mi szoktattuk le őket ezekről. Sok szülő mindent meg akar adni a gyermekének, amit ő anno nem kapott meg, eközben azonban elfelejtik, hogy a gyerek napja is csak 24 órából áll, melyben a pihenésre is időt kellene szánni. Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakember a Mentorháló legutóbbi előadásán arról beszélt, milyen nehéz ma gyereknek lenni.  

"Régen máshogyan volt fontos a gyerek, mint ma"

"Más ma gyereknek lenni, mint akár 15 vagy 20 évvel ezelőtt volt" - kezdi Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakember. 

Előadásában felteszi a kérdést, hogy vajon mi az oka annak, hogy ma nagyon sok gyerek gluténérzékeny, laktózérzékeny, allergiás, vagy valamilyen speciális igénye van, a szülőknek pedig nem jó a rendes iskola, csak a Montessori, a Waldorf vagy a Rogers. 

"Régen máshogyan volt fontos a gyerek, mint ma" - mondja a szakember. 

Kép: Mariya képe a Pixabay-en

Fontos, hogy megtaláljuk az egyensúlyt, ne akarjunk mindent belesűríteni a napjába

Véleménye szerint sok szülőnek az az elképzelése, hogy amit ő nem kapott meg gyerekkorában, azt most szeretné megadni a gyerekének. A szakértő azonban arra figyelmeztet, hogy ne felejtsük el, hogy egy gyerek napja is csak 24 órából áll, és nem szabad ezt az időt telezsúfolni programokkal.

Mint mondja, nagyon fontos, hogy a gyerek unatkozzon is, hogy legyenek olyan napszakok, amikor nem éri őt semmilyen inger és csak szöszmötöl. Vagyis meg kell találni az egyensúlyt. 

A másik nagyon nagy különbség a mai és a 15-20 évvel ezelőtti gyerekekhez képest, hogy ma nagyon sok gyerek szorong. Ez nem véletlen, hiszen a tv-ből, rádióból, vagy a szülők beszélgetéséből folyamatosan hallja az aggasztó híreket. Ha még nem is ért mindent belőle, akkor is érzi, hogy melyek azok a problémák, amelyek minket foglalkoztatnak. 

"A gyerekeknek több mint a negyede szorong amiatt, hogy lesz-e munkája, lesz-e lakása, hogy milyen állapotban lesz a környezet, amiben ő fölnő. Ez a fajta alapszorongás sokkal nehezebbé teszi nekik azt, hogy a tehertételeket elviseljék" - mondja Gyurkó Szilvia. 

Hozzáteszi, hogy a gyerekek folyamatosan ingerelve vannak és ebben az ingerhelyzetben nehezebb kiengedni, ellazulni. Ráadásul így könnyen kialakulhat apátia, fáradtság, motivációvesztés is.
 
Indexkép: Depositphotos.com

A cikk forrása:  https://www.csaladinet.hu- Tóth Nikolett

2023. december 7., csütörtök

Filmajánló: A Mikulás mentőakció

Egyszer volt, hol nem volt, a Mikulás csupán egy apró műhellyel és pár manóval végezte áldásos tevékenységét. Több ezer év alatt, ahogy a karácsony egyre inkább kinőtte magát, Mikulás arra kényszerült, hogy újításokat vezessen be. A Nagyszakállú legeszesebb manói - egy Mikitech-nek hívott cégbe tömörülve - új eljárásokat fejlesztenek ki: egy hologramot, mely elrejti az Északi sarkot és egy időgépet, melynek segítségével Mikulás meg tudja látogatni az összes otthont egy este leforgása alatt és így leszállíthatja a játékokat a gyerekeknek szerte a világon. Bernát manó arról álmodik, hogy egy szép napon csatlakozhat a Mikitech-hez, ám a sorsa egyelőre az, hogy a rénszarvasok istállóját takarítsa nap, mint nap. Azonban minden év karácsony estéjén a Mikitech minden manónak esélyt ad arra, hogy bemutassa saját találmányát és így csatlakozzék a manók élcsapatához. Most pedig eljött Bernát manó ideje, ugyanis amikor gonosz Nevil rájön, hogy a Mikulás egy időgép segítségével utazik, megpróbálja megszerezni azt. Bernát mindenre elszántan próbálja menteni a karácsonyt és persze a Mikulást, de mentőakciója épp ellenkezőleg sül el, véletlen visszautazik az időbe.

Forrás: www.port.hu

Élet a 8 hónapos babával

Ügyesen mászik, ül, kapaszkodva feláll, és kézen fogva sétál. A kicsinyed a puffanások, csattanások, huppanások és esések földjére érkezett. Ahhoz, hogy eljusson addig, hogy ügyesen tudja egyensúlyozni magát, s magabiztosan jár, addig bizony sok-sok esést túl kell élnie. Ezek a kúszó-mászó, totyogó élet kellemetlen velejárói. Bár, mi felnőttek szívesen kihagynánk egy-egy zuttyanást, de a kicsinek minderre igenis szüksége van ahhoz, hogy fölfedezze a saját határait, tisztában legyen saját képességeivel, és ezáltal fejlődni tudjon.

Neked viszont hatalmas feladatot jelent, hogy visszafogd állandó aggódásod, és ne ugorj oda mindenhova, ahol egy ici-pici veszély is fenyegeti. Az anyák ugye ösztönösen védelmezni próbálják kicsinyeiket, de elég csak a törékeny, vagy éles tárgyakat eltenni a keze ügyéből, vagy a forró vasalót nem otthagyni előtte, viszont azt, hogy hogyan kell esnie, azt neki kell megtanulnia.

Az Ő csontozatuk még sokkal rugalmasabb, mint a miénk, nem kell azon aggódni, hogy hamar eltörik. A felfedezőútjai miatt viszont igenis aggódni kell. Kicsi kezével olyan ügyesen nyitja ki az alsó szekrényeket, fiókokat, és messziről csak reménykedni tudok, hogy nem abban tarjátok a varrós dobozt, vagy a gyógyszereket. Arra is ideje odafigyelni, hogy a pici kapaszkodik, felhúzza magát egyre magasabbra, feláll, így a fiókokkal, nyitható ajtókkal ilyen módon is pórul járhat, kinyílhatnak az ajtók váratlanul, odacsípheti az ujját, vagy felállni próbál a kihúzott fiók alatt, ezért érdemes egy pár hónapra (évre :) ) rögzíteni minden mozgó dolgot körülötte.

Írok egy rövidke listát, amit érdemes betartani:

  • A fiókokat ragaszd le. Akármi is legyen benne, ne is pakolja ki, és ne is csípje meg az ujját.
  • Az alsó szekrény ajtaját kösd össze, nehogy akkor nyíljon ki, amikor épp ott jár.
  • A törékeny holmikat pakold el, mert tuti megtalálja őket.
  • Az éles, hegyes tárgyakat is rakd egy méternél magasabbra. Ide sorolható a kés, olló, ceruza, toll, ecset, és körömreszelő is.
  • A szőnyeget takarítsd fel, különben tuti, hogy az összes szösz a szájában fog kikötni.
  • A cumisüveget ne hagyd előtte. Első dolga lesz megtanulni szétpriccolni a tartalmát, amikor pont kimész a szobából.
  • Adj rá tappancsos zoknit. Könnyebben meg fog állni a lábán, nem csúszik szét a két kis lába.

A gyermek mindent a kezébe vesz. A tárgyak vonzzák, miattuk kezd el mászni, kapaszkodni, felállni. Lehet ezáltal segíteni is a fejlődését, ha csalogatni próbálod valamivel. Ha az áhított tárgyat nagy küzdelem után megszerzi, hosszú ideig képes nézegetni, forgatni, rázogatni, kalapácsolni vele. Meg szeretné minden tulajdonságát tapasztalni. Ami nem is baj, sőt! Viszont megfigyelheted, hogy ha egy újabb érdekes dolog kerül a látómezejébe, akkor egy pillanat alatt képes váltani, az előzőt azonnal eldobja. Ha valami miatt nem sikerülne eldobnia, és visszapillant a kezére, akkor meglepődve ismét az előző tárggyal kezd játszani. Rövid távú memóriája még nem olyan nagyon fejlett, ezért ezen ne is csodálkozzunk.

A tárgyakat még nem a rendeltetésének megfelelően használja, ezért például képeskönyve ne adjuk a kezébe felügyelet nélkül, mert tuti, hogy széttépi. Vannak olyan műanyag lapozós könyvek, amiket bátran rá lehet bízni, add oda neki azokat. Azon se csodálkozz, ha a játékcsészébe fog beszélgetni, miközben a játéktelefont kiskanálnak használja. Még egyáltalán nincs tisztában vele, hogy mi mire való. Egy dologban azonban biztos lehetsz, hogy a fogzás okozta viszketés miatt mindent a szájába fog tömködni, mindent meg fog csócsálni. Emiatt megnövekedik a szájpenész veszélye. Ez egy szinte ártalmatlan gombás megbetegedés, valójában komoly gubancokat képes okozni. Célszerű a játékait néha-néha átmosni, ha pedig elkapja mégis ezt a gombát, akkor ügyesen kenegetni borax-glicerinnel és néhány nap alatt elmúlik. Viszont, ha a játékait nem mosod ismét át rendesen, akkor képes magát visszafertőzni, így sokkal hosszabb ideig is megkeserítheti az édesanya életét a szájpenész.

Az elválás-elválasztódás egy mérföldkövéhez érkeztetek. Ebben a hónapban, amikor a kicsi már szilárd ételt is kap az anyatej mellett, és stabilan képes megenni belőle egy adagot, illetve megtanult cumisüvegből is inni, nyugodtan otthagyhatod a nagyszülőknél egy-két órára. Ha a cumisüvegbe lefejt tejet teszel, akkor még esetleg elaltatniuk is sikerül. Ne feledd: akár az édesanyádról, akár az anyósodról van szó, már biztosan fölneveltek egy gyermeket, tehát nem áll tőlük messze az egész gyereknevelés. Bár, itt még csak csecsemőgondozásról van szó, és tudjuk, hogy nem árt megmutatni legalább egy alkalommal a pelenkázás fortélyait, de fontos a fejedbe vésni, hogy a nagyszülőknek is szükségük van a kicsire, és a kicsinek is a nagyszülőkre. Ezért ha azon szerencsések közé tartozol, hogy a gyermekedet a nagyszüleire bízhatod, akkor ne habozz, szerezz magadnak 1-2 óra magányos kikapcsolódást. Menj el vásárolni, sétálj egyet, látogasd meg fodrászod, kozmetikusod (az már biztosan rád is fér).

Ne lopd el az örömöket. Az első felállás, az első kapaszkodás közben megtett lépést mutasd meg Apának is! Ha lehet, akkor örökítsd meg, hogy vissza is játszhasd a ház urának. Ő egész nap azért dolgozik, hogy Ti is boldogok legyetek, ez egy apró gesztus, amivel érdemes Apát hazavárni, amivel meg lehet hálálni a szorgalmas munkáját.

Forrás: www.picibaba.hu

2023. december 6., szerda

A mikulásvirág csodája

Egy régi mexikói legenda szerint élt egyszer egy kis parasztlány, aki karácsonykor, az éjféli misén szerette volna megajándékozni Jézust. De nem volt semmije, amit odaadhatott volna. Ekkor angyalok jelentek meg neki, és azt tanácsolták, hogy szedjen néhány szál leveles kórót, azt vigye magával. Amikor belépett a templomba, odabent kinevették. Ekkor hirtelen skarlátvörös lángra lobbant a kórószál hegye. Az emberek térdre estek, és a kislány büszkén vitte ajándékát Jézus jászolához. Mexikóban "a karácsonyéj lángjának" nevezik a mikulásvirágot. 

Forrás: Nagy karácsonyi mesekönyv

2023. december 5., kedd

Mikulásváró versek, mondókák, énekek

Hókastélyban jéglakás:
Ott lakik a Mikulás.
Szél a szánja – mégse fázik,
Úgy röpül egy messzi házig.

Csengõje a hópehely.
Szánkójának énekelj,
Mintha dallal idehúznád,
S tedd ki ablakba a csizmád.

Ne lesd meg a Mikulást,
Rajta varázs a palást:
Leshetsz reggelig magadban,
Mert ha eljön, láthatatlan.

Hogyha tudnád, hol lakik,
S odaérnél hajnalig,
Jutnál mesebeli tájra –
Elolvadna palotája.

Megriadna és tova –
Röpítené fagylova,
A helyén meg, idenézz csak,
Sírdogálna ezer jégcsap.

Ne lesd meg a Mikulást,
Hadd suhogjon a palást,
Jöjjön, jöjjön láthatatlan
Éjszakában és havakban.

Táncolj, örülj, énekelj,
Mint kerengõ hópehely.
Csengõjüket fenyõk rázzák,
Telis-teli cipõd, csizmád.

Mikulás, Mikulás, öreg Mikulás!
Jó, hogy jössz, jó, hogy jössz, minden gyerek vár!
Krumplicukor, csokoládé, jaj, de jó!
De a virgács jó gyereknek nem való!
Mikulás, Mikulás, öreg Mikulás!
Jó, hogy jössz, jó, hogy jössz, Téged várunk már!

Csendes este, téli este,
halkan hull a hó.
Csendes utcán, havas utcán
siklik egy szánkó.

Itt egy ablak, ott egy ablak,
halkan kinyílik.
Kis cipőbe, nagy csizmába,
ajándék hullik.

Reggel a sok gyermek szeme
csupa csillogás.
Vígan mondják: "Itt járt a jó
Mikulás"

Donkó László: Mikulás de csudás!

Mikulás, Mikulás,
mindene de csudás:
Legszebb a puttonya, ajándékból
minden jóból
ki nem fogy soha!
Mikulás, Mikulás,
mindene de csudás:
legjobb a jó szíve,
ajándéknál
dúsgazdagabb
jósággal van tele!

Dr. Sándorné Manyika: Mikulás

Rénszarvasok húzzák
A Mikulás szánját,
Röpülnek, mint szél,
Hegyen és völgyön át.

Akár a sas madár,
Ha kibontja szárnyát,
Kell, hogy siessenek,
Hisz oly nagy a világ!

Beoson a házba
Ablakon, kéményen,
Varázsereje van
Úgy, mint a mesékben.

Ajándékát osztja
Nappal és sötétben,
Sok gyermek várja őt
A föld kerekségen.

Gyurkovics Tibor: Vers a Mikuláshoz

Miki, Miki, Mikulás,
hova bújsz, hova állsz,
mennyi aranyat találsz
a csomagban?

Vár rád a gyerekcsapat,
ide add, oda add
a cukrot, a kosarat,
gyere gyorsan!

Azt hiszed, nem láttalak
a jegenyefák alatt?
Lopództál egy nagy halom
dióval a válladon!

Bármily csendben lépeget
bakancsod a rét felett,
minden gyerek észrevett
az ablakból tégedet!

Olyan ember vagy te, mint mi,
csak az ég ruhádra hinti
a havat, és ezüst,
csillogó hajad a füst.

Felhőből van a szakállad,
szél tömi meg a pipádat,
rókaprémből van a bundád,
szeretettel gondolunk rád!

Kitesszük az ablakunkba
a csizmát, a cipőt,
mi meg addig elbújunk a
sutban, hogy legyen időd

hozni mindenféle jót,
mazsolát, mogyorót,
s mikulások, gyerekek,
cinkostársak legyenek!

Megcsörren a mogyoró
puttonyodban, csuda jó!
Mi már tudjuk, hogy te jössz,
kócnadrágod csupa szösz!

Itt állunk megilletődve,
míg a lábad törlöd le,
jól tudod te, illik ez
a mikulás-emberhez!

A kezedben alma, keksz,
bezörögsz, bejöhetsz,
tapsolunk, ámulunk,
soha el nem árulunk!

Minden este feldíszíti
csillagfény a homlokod,
olyan ember vagy te, mint mi,
csak pirosabb és nagyobb!

Devecsery László: Jön a Mikulás

A Mikulás gyorsan eljő
feje felett nagy hófelhő.
Rénszarvasok húzzák szánját,
hó csipkézi a bundáját.

Kövér puttony van a vállán,
hópihe ül a szakállán.
Mikor hozzád megérkezik,
cipőd sok-sok jóval telik.

Hull a hó, nézd, odakint,
a Mikulás néked int.

Zelk Zoltán: Mikulás

Égi úton fúj szél,
hulldogál a hó.
Nem bánja azt, útra kél
Mikulás apó.

Vállán meleg köpönyeg,
Fújhat már a szél,
Nem fagy meg a jó öreg,
míg a földre ér.

Lent a földön dalba fog
száz és száz harang,
Jó hogy itt vagy Mikulás,
gilingi-galang.

Ablakba tett kiscipők,
várják már jöttödet,
Hoztál cukrot, mogyorót,
jóságos Öreg?!

-Hoztam bizony, hoztam én,
hisz itt az idő.
Nem marad ma üresen
egyetlen cipő.

Hajnalodik. Csillagok
szaladnak elé.
Amint ballag Mikulás
már hazafelé.

Forrás: https://picibaba.hu

2023. december 4., hétfő

Hogyan védjük, óvjuk meg gyermekeinket?

Erre a kérdésre kerestük a választ Gurbán Csaba rendőrőrnagy segítségével múlt heti babaklubunkon. Számára egyáltalán nem idegen ez a terület, hiszen korábban "Ovizsaruként" illetve iskolai programok keretében oktatott kicsi és nagyobb gyerekeket többek között a biztonságos közlekedésre és bűnmegelőzésre. A folyamatosan változó világunkban egyáltalán nem könnyű ez a feladat, például mára teljesen megváltozott a közlekedési kultúra - hívta fel a figyelmet Gurbán Csaba. Sokan felelőtlenül, baleset veszélyesen közlekednek, nem figyelnek egymásra. Ráadásul megjelent egy "új" közlekedési eszköz, a roller, amit nem lehet bekategorizálni, nem vonatkoznak rá azok a szabályok, amik például a kerékpárokra. A szülő ebben az esetben sokat tehet, ha otthon elmagyarázza gyermekének hogyan közlekedjen megfelelően a rollerrel. A példamutatás is nagyon fontos a szülők részéről. Ha a szülő beköti a biztonsági övet az autóban, vezetés közben nem a kezében fogja a telefont, hanem kihangosítva beszél, ezzel jó példával jár elő, és a baleseteket is megelőzheti vele. 
Egy másik probléma az internet és az okostelefonok térhódítása. Ha a szülő például a játszótéren rápillant a telefonjára, még ha rövid időre is, de a gyermeke kikerül a látóteréből. Ez idő alatt bármi történhet, nem csupán balesetek, hanem akár idegenek is leszólíthatják a kicsiket. Erre nagyon kell vigyázni, hiszen a gyerekekben még ott van a bizalom, a hiszékenység - mondta el Gurbán Csaba. Szóba került a gyerekrablás is, melyről egyre többet hallani, s emiatt félnek tőle az emberek. Azonban alaptalan ez a félelem, ugyanis nagyon gyakran hamis információk, hírek terjednek, amikből kialakul egy történet, melynek a valóságban semmi alapja. 
A világháló elterjedésével megjelentek az internetes bűncselekmények is. Vírusok terjednek, amik önmagukat telepítik, s ezzel már meg is szerzik adatainkat. Ha ilyen linkre kattintunk, a legjobb, amit tehetünk, ha gyorsan bezárjuk, és kikapcsoljuk az eszközt - hangsúlyozta Gurbán Csaba. Online vásárláskor is lehetnek csalók, illetve egyre elterjedtebb, hogy gyanús üzenetekkel, hívásokkal keresnek meg bennünket. A csalók banki ügyintézőnek kiadva magukat hozzájuthatnak a bankszámlánkhoz. Olyan is előfordulhat, hogy sms-t kapunk, hogy csomagunk érkezett, vagy nyertünk valamit, esetleg számla tartozásunk van. Az ilyen jellegű megkeresésekkel óvatosnak kell lenni. 
A digitális világ veszélyeivel szemben gyermekeinket is meg kell védenünk. Ez szintén nehéz feladat, mert ha a gyerek elkezdni használni a telefont, nagyon sok tartalommal találkozik. A szülő felelőssége, hogy mit engedélyez gyermekének. Szűrőket érdemes a készülékre telepíteni, ilyen a Family link, melyet Gurbán Csaba előszeretettel ajánlott. Segítségével a szülő nyomon tudja követni, hogy a gyerek milyen tartalmakat néz a telefonon, mennyi időt tölt az interneten, sőt korlátozhatja is a gyermek internet hozzáférését, valamint tartózkodását is figyelemmel tudja kísérni. 
Köszönjük Gurbán Csabának a hasznos információkat!