2023. december 13., szerda

Luca napi tradíciók

December 13-án (Luca napon) Szent Lucára/Luciára emlékezünk, ki elmondások szerint miután álmában megjelent Szent Ágoston, kereszténységet és szüzességet fogadott. Elhagyott vőlegénye nem nyugodott és mindent bevetett, hogy megszégyenítse, míg végül szegény Luca mártírhalált halt.

A legenda szerint Jézus feleségének, a házasság, termékenység asszonyának tekintették Lucát, így hagyományok szerint, amelyik család ezen a napon akárcsak Katalin, Andás és Borbála napon meggyfaágat vagy gallyakat vág és vízbe tesz, és az kizöldül, akkor a következő évben házassága lehet számítani a családban. Ezeket az ágakat magukkal vitték az éjféli misére és megérintették vele a kiszemelt férfit.

Szerencsét hozhat a Luca-pogácsát, melybe el kell rejteni egy pénzdarabot, és aki ráharap, az szerencsés lesz. Az eladó sorba került lányok ezen a napon 12 gombócot főztek, mindegyikbe 1-1 férfi nevét írva, és amelyik először feljött a víz felszínére, az megjósolta, hogy ki lesz a férjük.

A sok jó dolog mellett a néphagyományok szerint boszorkányság is kötődik Luca neve napjához. Magyar területeken foghagymával, ajtóra keresztet rajzolva, ajtó elé szórt hamuval próbálták távol tartani a gonosz, ártó boszorkányrontásokat.

A család női tagjai nem dolgozhattak ezen a napon, ez a termékenység-varázslattal volt kapcsolatos szokás. Állítólag ha varrásra adták a fejüket, azzal befoldozták a tyúk fenekét, és az nem tojt többet tojást.

Szinte az első dolog, ami eszünkbe jut a Luca napról az a "Luca-széke" melyet ezen a napon kezdtek el elkészíteni, minden nap csak egy munkafolyamatot végezhettek el rajta és szentestére készen kellett lennie. Így december 24-én a templomban a szentmisén erre a székre állva a szék készítője meg láthatta a falu boszorkányait.  Ugyanígy kellett elkészíteni a Luca-inget is, melynek viselője ugyancsak szenteste láthatta meg a boszorkányokat.

A Luca-naptár, mely 12 napból állt időjárásjóslása használták. A 12 nap a 12 hónapot jelentette.

Luca-búzát is ekkor vetettek, csíráztattak, amelyek karácsony tájára kizöldültek, ebből a következő évi termést lehetett megjósolni, de a valahol meg a karácsonyi asztali is díszítették ezzel a kikelt búzával, egyes vidékeken szalaggal kötötték át és gyertyát raktak közé.

Végül a Luca napi "alakoskodásról" pár szót: fiatalabb lányok, legények egyedül vagy csapatba verődve arcukat belisztezve vagy bekormozva, hogy ne legyen felismerhető, lisztbe mártott seprűvel sepregettek, tyúkokat, gyerekeket ijesztgettek.

A legények tréfaként a gazdák bosszúságára szétszedték a szekereket majd a ház tetején újra összerakták vagy a kútba dobták őket, kapukat emeltek le vagy csak simán kicseréltek.

Forrás: https://picibaba.hu

Írta: BettyBlue

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése